Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)

*A lány csak bólint egyet Jeremy válaszára miközben el is mosolyodik rajta. Majd halk kopogás hallatszik. Kész a fürdő amit kért maguknak. Majd Kana felpattan, már várta ezt a pillanatot hetek óta úton volt s egyre nehezebb volt az út pora, s egy hideg patak nem hozzá fogható egy forró fürdőhöz.
- Végre, ha szeretnéd Jeremy segítek benne, csak minél előbb távozzunk innen. Amíg kell ez a szoba addig a szolgálatunk rá.
*Majd Kana lassan megindul az ajtó felé, hogy elvezessék a fürdőbe. Bár már ismerős a járás errefelé. Egy ismerős arc lép vele szembe ki a sarkon.
-Zac? Mit keres itt?
*Suttogja halkan, majd látja ahogy a férfi észre veszi. S meg is indul felé.
- Kana te itt? - Ha Jeremy is látható felpillant rá, majd Kana szegényes öltözetére néz vissza s ismét vissza Jeremyre.- Őt ismerem, Hossin hozta közénk.
- Engem küldött a védelmére.
- Nem éreztelek titeket mikor beléptem.
- Tudom, tisztában vagyok vele. Te mit keresel itt?
- Lépjünk beljebb a szobába ahol nyugodtan elmondhatom.
* A lány bólint egyet.
- Kérem tartsák melegen a fürdőt, nemsokára ott leszünk.
*A lány elmegy aki jött szólni majd Kana meghátrál.
- Gyere beljebb.
*A lány kissé aggódó tekintettel néz Jeremyre, arcára furcsa kifejezés ül ki, talán még nem láthatta megrémülve a lányt. Az ajtó bezáródik majd a bérgyilkos nem is húzza az időt.
- Hossin eljött ide találkozni Onoriával, felajánlja neki a segítségünket.
*A döbbenet minden jele kiül a lány arcára, szemei elkerekednek majd ránéz Jeremyre s vissza.
- Hossin itt van? S szövetséget akar kötni Onoriával?
*A férfi unott arccal csak bólint egyet.
- E pillanatban már ott is lehet a papnő előtt, s itt találkozunk.
- Remek hír! De most elmennénk a fürdőbe.
*A férfi csak bólint egyet majd kimegy az ajtón, a fal fehér lány tekintetét Jeremyre veti.
- Az istenek nem nekünk kedveznek...

Megráztam a fejem, amikor felajánlotta a segítségét, de nem azért, mert nem bíztam a tudásában.
- Nem, ez egyszemélyes munka, nem akarlak belekeverni és a megbízom sem biztos, hogy jó néven venné, ha megtudná, hogy megosztottam valakivel az információt, de hidd el értékelem. – biccentettem  a lány felé.
Mivel kész volt a fürdővizünk én is elindultam Kana után, hogy megejtsük azt a pancsolást, de olyan gyorsan torpan meg előttem, hogy majdnem neki megyek.
- Ki? – szalad ki a számon, ahogy kidugom a fejem, ami, mint egy pillanattal később rájöttem, nem biztos, hogy jó ötlet, ám szerencsémre nem történik semmi.
Legalábbis semmi olyan, amiért egyelőre elveszíteném a nyakamról.
- Milyen jó nekem, hogy mindenki ismer….. – dünnyögöm, miközben Kana hátrálása miatt én is visszalépek a szobába.
Fürkészve pillantok a lány arcára, hogy most ideges legyek-e vagy készüljek a harcra, de nem igazán igazodom el rajta, így csak ugrásra készen megállok, kissé oldalra, készen rá, hogy a férfire ugorjak, ha kell.
Azonban nem kell, de lehet nem is tudnék, mert alaposan meglep Zac a mondanivalójával, mindkettőnket.
Most komolyan…….!!!! Hossin, aki eddig vadul nyalt a sárkányoknak és annak a förtelmes Fúriának, most Onoria-val akar egyezkedni?
Se köpni, se nyelni nem tudok, csak nézek ki a fejemből, míg a fickó el nem megy.
- Ez csak valami újabb trükk lehet Hossin-tól. – ráztam meg a fejem. – Egyszerűen nem hiszem el, de ha így is lenne, kizárt, hogy a főpapnő belemenjen! Elfogatja és végez vele, de ha a csapata idejön, akkor itt is lecsaphat. Itt nem vagyunk biztonságban.

*Kana egy ideig nem válaszol Jeremy feltevéseire. Arcára kiülnek a nehéz gondolatok. Majd egy nagy levegő után mit egy mély sóhaj követ megszólal.
- Sehol sem biztonságos ezen a földön. Ha most neki állunk elfutni, még a nyakunkba varrnak egy dezertálást. Jobban mondva az enyémbe mert te már megtetted.
*Az ajtóhoz sétál a kilincsre rakja kezét.
- Hol lennél nagyobb biztonságban mint ott ahol a főpapnő van Jeremy? A város katonai készültsége minden városénál nagyobb. Egy bérgyilkos sem kockáztatná meg itt és most, hogy elkezdjen levadászni.
*Majd halkan nyílik az ajtó.
- Az, hogy Hossinnal mi lesz, vagy mit tervez... már nem a mi gondunk. Az én parancsom, hogy maradjak melletted, ezt tartom szem előtt tegyél te is így.
*Lassú gondolatok szállingóznak el, s ahogy a fürdő felé veszi az irányt nem szól semmit. Ébersége lankadatlan, főleg a jelen helyzetben. Kis idő múlva egy dézsában elterülve mered maga elé, s nézi a víz fodrozódásait, Jeremy a szomszédos dézsát kapta mit egy vékonyka kis fal választ el a másiktól.
- El kéne menni erről a földről s itt hagyni a gondokat mögöttünk...

Értem is meg nem is, hiszen igaza lenne, ha nem az előbb mondta volna, hogy maga Hossin küldte utánam, akkor miért is lenne ez szökés?
- Nem lenne dezertálás, mert engem követnél és ezt kaptad feladatul, nem?
De hát valószínűleg sosem fogom kiismerni teljesen ezeknek az őrülteknek a logikáját, akik közül csak egy ember lopta be magát a szívembe és az itt áll előttem.
- Nem a bérgyilkosokra gondoltam, hanem pont a főpapnő katonáira. Ha elfogja Hossint, akkor az embereire is rá akarja tenni a kezét, nem akarom lerombolni a hitét, hogy „jó” ember vagyok. – válaszoltam Kana-nak, mert valószínűleg félre értett. – Tényleg nem volt semmi az az út, amivel eljutottam Stern-től idáig.
Nem akartam a lány előtt szóba hozni, de igazán jól esett, amikor a kapitány elismerően nézett rám és kezet rázott a végén velem.
A fürdőben szerencsére egy vékony lepedő elválasztja kádjainkat, így a szemet ugyan akadályozza, de a beszélgetést nem.
- Nem tiltakozom egy olyan őr ellen, mint te. – ajándékozom meg egy vigyorral, mielőtt még eltűnök a vízben.
Meditálására egy darabig csendben maradok, de aztán sóhajtok egyet.
- Hová szaladnánk a szárnyas szörnyek ellen, a lebegő vár ellen? Gondolod megállítaná őket egy határ is?

*Nem szólal meg hosszú másodperceken keresztül, majd egy nagyot sóhajt.
- Ajánlom is, hogy ne legyen ellenedre. - kacagja el magát a túloldalon- nem tudom hova futhatnánk talán vadalan. A sárkányok csak azért jönnek ami az övék, s az a hely sosem volt az övék. De ez sem garancia arra, hogy nem mennek el odáig.
*Lejebb csúszik, hogy nyakáig érjen a víz.
- Kétlem, hogy a papnő rárakná a kezét Hossinra. S az, hogy ő már nincs az élők között nem ad okot arra, hogy ha el is kapják feladja az ekorinokat. Nélküle nem is lennének.
*Lassan végez majd hallani ahogy vizes lába földet ér. Körbe tekeri magát.
- Izgalmas utad lehetett, szerencsés vagy hogy nem hagytad ott a fogad.
*Sétál ki az ajtón majd elindul vissza a lakrészbe. Fülelni kezdi a szomszéd szobát de nem hall semmit onnan.
- Hossin még nem tért vissza.... Ez vagy biztató vagy nem....

Úgy érzem a megfelelő választ adtam, hogy Kana ne kapja fel a vizet és ezt elégedett nevetése be is bizonyítja, amire én is egy vigyorral válaszolok, bár ezt nem láthatja.
- A sárkányok mindent akarnak. – komorodok el, mert hiába vagyok szinte hontalan csibész, az életterem fokozatosan csökken és nem vagyok érzelemmentes sem.
Sok barátom és ismerősöm halt már meg ezen értelmetlen háború miatt, ami a látottak alapján egyre reménytelenebb képet mutat.
Hossin-nal kapcsolatos eszmefuttatására Kana-nak csak megvonom a vállam, bár ezt csak nekem mond valamit.
- Nem, nem lennének és nem segítettek volna abban, hogy népem szinte teljesen kiirtsák. – emlékeztettem rá mi minden szárad annak az őrültnek a lelkén. – Lehet, hogy az ellenség nem tartana ott ahol, ha ő nincs.
Mikor hallom, hogy kilép a vízből, várok egy kicsit aztán magam is követem. Jó volt a fürdő és örültem, hogy tiszta voltam már. A lány után indultam egy lepedőt csavarva magam köré, a ruhát a kezemben víve.
- Hát nem sok hiányzott. Nem loptam be magam az agyarasok szívébe. Azt hiszem egy sárkányt is sikerült majdnem megölnöm. – tagadhatatlanul kissé dicsekvő volt a hangom. – Legalábbis azt gondolom az lehetett csak ember alakban.
Hogy Hossin hol volt vagy hol nem, nagyon nem érdekelt, míg ránk nem hozza a vészt. Részemről boldogíthatja örökkön örökké Onoriat is.

*Amint a szobába ér felölti magára a ruhákat mit táskájában tartott. Lenge öltözéke séta közben meglibben. Az ágyra ül majd hallgatja Jeremy szavait. Mély sóhaj hagyja el ajkait, majd eldől s a plafont nézi.
- Ekorin tudtommal még nem játszott közre a csaták során. S nem tudom eldönteni megdicsérjelek e bátorságodért amiért megküzdöttél egy sárkánnyal vagy helyben üsselek agyon.
*Fordul oda Jeremy felé elmosolyodva.
- Mikor intézed el a dolgod? Elég fáradt vagyok, s lepihennék míg dolgod után szaladsz.

Nem tudom hálás legyek-e a sorsnak, vagy inkább elátkozzam, hogy Kana-t ismét az utamba sodorta, akit pedig egyfolytában igyekeztem kiverni a fejemből, tudván, hogy nekünk soha nem terem babér együtt, de most, hogy itt van, ismét feltámad bennem iránta a vágy, amit pedig már úgy éreztem túl vagyok rajta.
Főleg, ha ilyen alig valamit a képzeletre bízó ruhákban mászkál előttem.
Ezért aztán némi kis késéssel jutnak el hozzám dorgáló szavai, amit tudom, hogy ő véresen komolyan gondol, valahogy a tréfálkozás sosem tartozott az erényei közé.
- Akkor még nem tudtam micsoda. – vontam meg a vállam védekezésül. – És pihenj csak nyugodtan, az ügynek még ma neki kell fognom, mert igényel némi felderítést is. Ha jól megy, akkor holnap, de legkésőbb holnap után meg vagyok vele és utána eltűnhetünk. – kezdtem magamra pakolni a szükséges holmit, hogy aztán már ne lábatlankodjak mellette. – Pihend ki magad Kana. – búcsúztam el tőle, ha nem akart mást.

*A lány figyeli ahogy szedi össze dolgait a fiú. Elmosolyodik majd bólint egyet.
- Úgy lesz vigyázz magadra Jeremy.
*Majd mikor a fiú az ajtó felé igyekszik ismét megszólal, s a fiú mellett egy tőr száguld el ami az ajtóba fúródik.
- Tolvaj! - Kacagja el magát majd kicsit komolyabb hangnemet vesz fel- Remélem tudod ha nem térsz vissza nagyon csalódott leszek, s nem tévesztem el a célt.
*Majd kel fel az ágyból, s lassan lenge öltözékében sétál oda a fiúhoz s átkarolja őt.
- Ha meg mersz halni, a túlvilágra is utánad megyek, hogy megöljelek... Remélem megértetted...
*Szorjtja meg kicsit mellkas alatt a fiút majd ha akar útjára engedi, s miután az ajtó bezárult az ágyba ment, s kiélvezte a vízszintes nyugalmát.

/ Köszönöm a játékot Várom a folytatást miután végeztél munkáddal /

*Napfényes reggelre ébredt. Az utóbbi hét nyugtalan éjszakáinak ellenére nem érzett semmi fáradtságot. Tele volt lendülettel, elhatározással. Végre eldöntötte mi kell tennie.
Egész korán volt még, a fogadó alsó szintjéről sem hallattszott fel semmi zaj, ahogyan a lépcső fele vette az irányt szobájából.
Ma végre itt hagyja Lanuriát. Elhagyja a kontinenst és új életet kezd. Nem kevés idő kellett elhatározásához, hisz már egy jó ideje azon töri fejét, hogy mit kéne kezdenie magával. Elveszítette régi önmagát, mióta idejött. És régi énjén kívül, mely nemrég még oly valósan kísértette, másokat is elveszített, talán örökre. A háború féllábbal már át is lépte a küszöböt, ha nem akar ennél többet is veszíteni, akkor ideje tovább állni. Meglehet, vissza sem tér majd soha.
Amint leért a lépcsőn, egyazon pillanatban a fogadó ajtaját kívülről valaki benyitotta. Egy nőszemély jelent meg előtte a reggeli napfény sűrű fényáradatában úszva. Első pillantásra, meg sem ismerte a szemébe sütő fénytől elvakítva, de pillanatokkal később, a szépség szemébe nézve még lélegzete is elakadt.*

//Nyílt játék, bárki bekapcsólodhat közben. Kezdésnek egy női karakternek örülnék //

//Szia Sárkánylovag! Akkor örülj csak, míg örülhetsz!
Kedves többiek pedig csatlakozzatok akkor, ha Aldo is így kívánja! //

Biztosan járt itt. Valami veszélyes érzés vett erőt rajta, ahogy megállt a fogadó ajtaja előtt. Valami történt itt. Egyszer talán nagyon régen. Talán igaz se volt. Csak egy rossz érzés, amit nem sikerül elhessegetni.
"Hogy a fenébe? Mit kéne tudnod kisasszony? És mégis honnan a túróból tudnád? Hagyd abba! Olyan szépen alakulhat még minden. Csak döntsd el végre, mit akarsz! Egy tuti, ettől a várostól hideglelős vagy. A helyedben beljebb se mennék."
Azzal durcásan, elnézés nélkül saját maga felől berúgta az ajtót. A csomagot egy véletlen, nem túl elegáns mozdulattal beejtette maga előtt.
- Na jó, csak ezen az ajtón! - fogalma sem volt, hogy hangosan is kimondta.
Fújt egyet, és most már ügyelve a részletekre elegánsan belépett a csomag után. Kalapja széles karimája alatt hirtelen elfogyott a fény. Sötét hajfürtjei megrázkódtak, és lazán hagyták maguk mögött a napfényt, ahogy zsinórjára hagyva, hátratolta a nyakába a fekete kalapot.
Szeme lassan szokott a ragyogó reggel után a benti félhomályhoz. A padlót pásztázta és megakadt a kicsire apadt, de még így is méretes táskán, amit idáig vonszolt keresztül Lanurián. Szentimentális, amiért nem bír szabadulni tőle. Ragaszkodik hozzá, mint az állatok a személyéhez.
Hegedű, amin nem is tud játszani, valami nagy tünde-síp, amivel ugyanígy van, mindenféle táblás és kártyajátékok, na azokat legalább keni-vágja. Az a fura cizellált markolatú tőr, amit már többször meg akartak venni tőle, de inkább éhezik, mintsem eladja pár darnáért. Valószínű, hogy valami ritkaság, és sokkal többet érhet. Az ékszereiből már alig maradt néhány, egyetlen váltás ruha és fehérnemű, és az esze maradt. Mármint...még a feje is cserbenhagyta...
A táska túlfelén láthatóan pont olyan világot járt csizma áll, mint az ő utolsó megmaradt lábbelije, benne a hozzá tartozó személlyel. Fáradtan kúszott fel a pillantása a gazdája sudár alakján.
Egy fehérhajú óriás állt előtte.
A lány pupillája kitágult és elfelejtett levegőt venni. Görcsösen nyelt egyet.
"Na ugye! Mondtam, hogy maradj kint a városból! Senkiben sem bízhatsz! Háború van! Ki tudja, kik szolgálnak a bűzös szárnyasoknak."
- Jó reggelt!- bökte ki végül alig hallhatóan, de legalább jó gyorsan. A szíve vadul kalimpált a bordái alatt és észre sem vette, hogy megint kihagyja a következő légvételt. Hosszú ruhája alig észrevehetően reszketett, de azért csak állt egyenesen. Igaz, lehajolni már nem igazán mert a táskáért, míg nem tudhatta, miféle szerzettel akadt össze.

*Szinte hihetetlen volt az egész, Mia állt szemben vele teljes valójában. Mekkora az esélye, hogy abban a pillanatban tűnjön fel, amikor ő épp itt akar hagyni mindent. Még Miáról is lemondott, igaz, már régebb, de, hogy most újra itt van, előtte, kissé megkavarja a helyzetet. Nem szólt, míg szeme hozzá nem szokott a kintről beáradó fényhez, aztán, ahogyan szépen lassan megteremtődött a szemkontaktus kettőjük között, szólásra nyitotta száját. A fogadó bevágódó ajtajával elméjének kapui is megnyíltak és megannyi emlék, gondolat özönlötte el agyát, szavakba formálni ezeket viszont, nehezére esett.*
-Hmmm...Jó reggelt neked is, Mia.
*Vélhetően őt is meglepte a találkozás, talán el is pirulhatott, a fényviszonyok épp nem engedték ezt láttatni. Aldo még várt egy kis időt, talán arra várt, hogy hozzászalad a lány és karjaiba veti magát, vagy csak arra, hogy mondjon valamit Mia, amiből kitalálhatja, hogyan is állnak ők most akkor, milyen viszony van kettejük között, de a csend kezdett kínos lenni.
És ha úgy tennének, mintha meg sem ismernék egymást és mindenki menne a maga útjára? Hát, most már nem lehet, nevén szólította, legalább akkor egy annyit, hogy hogy van vagy valami.
- És...mondd csak, Shugát hol hagytad?
* Annyi más kérdést feltehetett volna, valami (látszólag) kedveset, de mind közül neki ezt kellett ebben a kritikus pillanatban kérdeznie. Ne is beszéljünk a hangsúlyról.
A lány reakcióját várva azonban újabb váratlan fordulat következett. A fogadó nyitott ablakán besuhant egy bagoly, mágusunk fele véve irányát, de Mia jelenléte összezavarhatta a szegény állatot. Kettejük között verdesve néhányat, végül egy fekete-, hosszúhajú férfi, asztalára telepedett vad kuvikolás közepette. Egy kupa bor volt az asztalon, azt szerencsésen ki is borította.*
-Hopsz...Hallod,vendégem vagy egy körre!...még ha „kicsit” korán is van az ivászathoz...
*Dörmögte mondanivalója utolsó felét inkább maga elé, majd újra Mia fele fordult most már mosolygósan.*
-Vagy akár te is meghívhatod. Elvégre a te baglyod.

-Hmmm...Jó reggelt neked is, Mia.
A boszorkány kinyitotta a száját meg becsukta. Mindennapos, hogy a férfiakat érzékenyen érinti, ha megpillantják, de ez a fickó ugyanolyan dermedten áll, mint ő. Határozottan mozdulatlan, és a szemét fürkészi.
"De akkor miért beszél máshoz, miközben téged bámul?"
Lassan nézett maga mögé, kissé derékból megfordult ehhez a mutatványhoz. Nem látta a másik nőt.
Simán bemehetne és nem törődne vele. A korai óra ellenére vannak itt mások is, talán nem éri baj. Akkor meg egyáltalán, muszáj foglalkoznia a fickóval? "Hopp...Mia. Mia? Ízlelgette a nevet. Mi van, ha neked szólt?"
Összeráncolta íves szemöldökét. És jött az újabb név:
- És...mondd csak, Shugát hol hagytad?
Na, erre már végképp mit kéne mondania?
Úgy döntött, összekapja magát, kicsit nyers, lekezelő hangsúllyal talán elakaszthatja a témát.
- Shugát?- úgy köpte a szót, mintha jelentéktelen kis féregre célozna, ami bosszantó, de felejthető. - Á, felejtsd el!
Legyintés. "Ki a fene az a Shuga?" Széles mosolyra villan hibátlan hófehér fogsora. Kicsit talán túl nagy levegőt véve egy lépést előrelép és lehajol a csomagjáért.
Na ezt a lazán elegánsnak szánt mozdulatot zavarta meg a madár. Nem átallott berepülni és kettejük között táncikálni a levegőben.
- Ostoba! Hess, madár! Ki innen!
Legyezett párat, mire  a kuvik hangzavart csinált és letelepedett egy félhomályba burkolózó sarokasztalon. Ahol ráadásul ült egy sötét alak.
-Hopsz...Hallod,vendégem vagy egy körre!...még ha „kicsit” korán is van az ivászathoz...- mentette az idegen a helyzetet.
- Elnézést! Folyton ez van! Lerázhatatlan jószágok. Tapadnak rám, szerencsére inkább éjjel. Megunja és visszamegy az...az erdőbe. -szólt oda ő is a fickónak. Felszaladt a szemöldöke. "Milyen jóképű mágusok tanyája ez! Látni a fekete szemeken, hogy bűbáj járta...Hm." Gyorsan elkapta a pillantását, kicsit talán zavarba jött.
Arcára fagyott a mosoly, az újabb személyét illető megjegyzéstől:
-Vagy akár te is meghívhatod. Elvégre a te baglyod.
Egészen lassan kúszott vissza a tekintete a vele szemben álló ismeretlenre.
- Mi? Ööö...Hogy mondhatsz ilyen sültelenséget?
Elszállt a kedve a laza megjátszósditól, de valószínűleg nyakig benne volt valamiben, amiről fogalma sincs. Most már mindegy. Szemét forgatva lehajolt, egyik kezével felemelte a hosszú fekete szoknya szegélyét a padlóról, a másikkal előrenyúlt a táskájáért, hogy határozottan beljebb menjen végre.
"Vajon kivel téveszt össze ez a senkiházi mágus? És mi van, ha valóban látott már és felismert? Talán megtudhatsz magadról valamit. No persze, csak ha őszinte voltál vele, mert az utóbbi hetekben sok volt a hazudozásból...Igen, csak azért, hogy ne tedd vásárra a bőrödet, de akkor is. Lehet, hogy mindig is hazudoztál? Csak mert annyira jól megy!"
Ilyen és pár illetlen gondolat közepette - amiket a magas, fehér hajú, katonavállú férfi váltott ki benne- tért beljebb a fogadó asztalai közé. Orrát megcsapták a kellemes illatok. Talán készítenek neki valami reggelit. Pénze az nem igen van, de ez a fickó jól el van eresztve. Micsoda pallos és kabátköltemény! Na, majd együtt esznek.
Elővette hát a legszebb és legártatlanabb mosolyát. Jól kipolírozta és felvillantotta a mágus felé.  Fesztelenségének csak az lehetett árulója, hogy bal mutatóujjára tekergette a hajfürtjét, majd elengedte és kezdte elölről.
- Mit is mondtál az előbb? Azt hiszem, a szavadba vágtam. Folytasd, légyszíves!- szegezte a másiknak a kérdést az első adandó alkalommal, amint elhelyezkedett végre kényelmesen.
Az asztalra könyökölt fáradtan és a másik tenyerébe temetve arcát, támaszkodott. Ahogy előrehajolt, dekoltázsa arcpirítóan megmutatta hibátlan bababőrét. De ahogy leült, hirtelen olyan fáradt lett, hogy nem törődött ezzel. Egy dolog miatt volt még nyitva a szeme, az adrenalin miatt, hiszen lehet, hogy egy ismerőssel van dolga.

(el a kezekkel )

Nem tartozik a kedvenceim közé ez a fogadó és normál esetben be se térnék de szagra egy ismerős tollseprű zúg be a nyitott ablakon. Így jó eséllyel Mia is bent van, nem biztos hogy jó ötlet vele találkozni. Aztán még két szag csapja meg az orrom az egyik veszélyes a másikat kinyírom. Döntött a makacsságom és belépek. A galambpár egy asztalnál ül a másik mogorva alak meg épp őket lesi de hát kerge sárkány engem nem érdekel. Egyenes erős lépésekkel zavarom meg a duót és barátságosnak tűnő de fájdalmas csapással zúdulok a szöszi vállára és ülök le mellé.
-Hali mintha mondtam volna hogy vedd le a mancsod Miáról.

*Meg kell vallani, kicsit furán viselkedett Mia. A Shugás legyintésére, Aldo nem tudott uralkodni magán, egy széles, gúnnyal teli mosoly ült ki ábrázatára. Aztán megjelent a bagoly, amelyet még Mia küldött mágusunk után Sendelből. Az állat reakciója, hogy most melyik gazdájához repüljön, érthető volt, ugyanakkor a Miáé egész megmagyarázhatatlan.*
~Mi? Ostoba madár?! Hiszen...~
-Minden rendben, Mia?
*Kérdezte félig bosszús, félig aggódó hanggal, miközben követte a hölgyeményt az asztalhoz. Leült vele szemben, tekintetét a sötét öltözékű alak asztalára vetette, ellenőrizve a baglyot. Valószínű, hogy kezdi zavarni a fény. Az alak felé legyint kezével, a madár épp csak felrepül egy kicsit, de ugyanarra az asztalra száll vissza, igaz, most már csak a szélére. Hogy mágusunk mindebből mennyit vett észre, nem tudni, ugyanis Mia dekoltázsa már elvonja a teljes figyelmét. *
- Hogy mi? Jaa, nem is tudom, aha, de igen, szóval akkor elfelejthetjük végleg ezt a Shuga figurát?
*Kacsint, mosolyog, kezét kinyújtja, ráteszi a nőére.*
- Tudtam én, hogy nem ellenf....fé...fészkes fene essen beléd!
*Kellett  az ördögöt a falra festeni, hát nem megjelent! Mondatának második fele természtesen már Shugának szólt, aki hasonló baráti hangnemben üdvözölte mágusunkat.*
- Hja, még hogy Shuga nincs a képben!
*Villantotta dühös és egyben csalódott tekintetét a lány szemei közé.*
- Velem nem űzítek még egyszer ezt a játékot. Bolond voltam, hogy egy percig is azt feltételeztem, hogy mi...
*Ezzel felállt az asztaltól a fehércselédet észre sem véve és hűvös szavak kíséretében ott hagyta őket.*
- Legyetek boldogok!
*Az idegenhez lépett egyenesen, kevés pénzt vetett elé, a kárbaveszett bort kompenzálva, bár nem tudni ezzel a mozdulattal nem ért-e el  nála épp ellenkező hatást, magára haragítva őt (is). Kabátja belső felét kitárva jelzett a madárnak, hogy foglalja el szokásos nappali pihenőhelyét a belső zsebben, de fura mód most nem repült bele. Sőt, ehelyett átszállt Mia és a „másik” asztalához.*

Aldó lelépne de vissza tartom. Meg várom míg Kain borát kifizeti bár minek van elég aranya és ahogy elnézem zavarja hogy a kerge tollseprűnek nincs félelem érzete ahogy tőlem se tart a sárkánytól se hisz lássuk be fél fogára se elég a kuvik.
-Hűtsd le magad és nézd meg jobban, azt se tudja ki vagy és ha rád nem emlékszik rám se te hős szerelmes az egy dolog hogy a nejemet vegzálod de ha téged választ nem fogok közétek állni. Perpill te és én nullán állunk nála. Nézd a szemeit ahogy üresen tekint ránk, mint idegenekre ez ugyan zavar de tudom hogy te is szereted ez nem játék és nem tréfa valami történt a közös szerelmünkkel. Elhiheted első vagy a listán akiket szívesen felpofoznék, de Mia állapota jobban érdekel mint valami gyerekes játék aminek ő a tétje.
Nem mellesleg miközben Aldót húzom vissza közénk, vidáman integetek kedvenc sárkányomnak, őt valahogy nem utálom mint a többi testvérünket akik simán behódoltak az ősieknek és legfőképp Furiának. Jó én nem vagyok mostanában hű de nagy sárkány csak egy dühös démon, akit Furia drága ügynökei kinyírtak.
-Aldo azt kell mondjam szükség lesz rád is ha bármit is el akarsz érni a mi Miánknál jobb ha segítesz.

(Sziasztok új fiúk! De jó! )

Aggodalom van a férfi hangjában. Igyekszik megnyugtatni:
- Persze, minden rendben- mondja jól kivehető szarkazmussal a hangjában- Csak a háború, a bujkálás...Már a városokban sincs biztonságban az ember lánya. Szivesebben vagyok a természetben, abban nem csalódok. Kimerült vagyok. Egész éjjel gyalogoltam. Nem tudom, ki hogy bírja ezt idegekkel, de nincs túl sok bizalmam a világban, ne haragudj!
Igazából azt akarta mondani, hogy nem bízik senkiben, de nem akarta elijeszteni a férfit, aki továbbra is kiáll amellett, hogy ismerik egymást. Miának szólította, immár másodszor is. Mia. Ízlelgeti a nevet, de semmilyen érzése sem támad vele kapcsolatban. Mégis lehet tévedés. Összekeverné valakivel a vörös mágus? Ahhoz túlságosan határozott. "Egyáltalán össze lehet téged keverni bárkivel is?"
A fekete ruhás alakot annál inkább figyeli fél szemmel, mert a sötétbe burkolózik, Ó igen, a jótékony sötétség, ami neki magának is menedéket jelent ebben a tarthatatlan helyzetben, hogy azt se tudja, kicsoda, nemhogy kivel hányadán áll. A mágus a madarat megriasztja, de az zavartan visszaszáll oda. Úgy tűnik, a fekete köpenyes biztonságot sugároz, nem csupán erőt. A vörös odaintené, az ő baglya lehet.
Végre beszélni kezd, elég zavartnak tűnik. Shuga nem ellenfél? Ezt akarja mondani? Kinek nem? Neki?
Nem akar a szavába vágni, csak megerősítené és kicsúszik a száján:
- Nem, nem hát!
Egy újabb varázsló arrogánsan megzavarja az áhított tudás megszerzésében. Egyszerűen van képe leülni, miközben senki se hívta az asztalukhoz. Bunkó viselkedésére hihetetlen módon berág a partnere. És nem akárkinek, a lánynak címezi a mondókáját, aki még mindig semmit sem ért. Mérges és ...hm... csalódottnak tűnik ő is.
- Ne! Kérlek, ne hagyj itt! Könyörgöm!- kapott a férfi keze után, de sikertelenül, épp, hogy csak kicsúszott belőle.
A fekete boszorkány szája tátva marad. Te meg mit képzelsz? Akarja mondani a modortalanság megelevenedett szobrának, ehelyett a felszolgáló cselédnek válaszol, bár tudja, hogy oda az esélye a reggelire, mert itt segítség és lovagiasság nem lakik a két férfiben. A fehér hajúban talán, de ő meg olyan gyorsan lép el az asztaltól, mintha kígyó marta volna meg.
- Ó hogyne asszonyom! Két adagot! Nem, hármat! Bármi is az! És mindenekelőtt hamar duplán pótolja kérem, annak az úrnak az borát, amit ez a buta kuvik feldöntött! És mielőbb hozzon egy kancsóval nekem is, mindjárt szomjan halok!
Közben a sarokból felé villanó feketemágus élénk tekintetébe kapaszkodik, félő, hogy olyan kínos helyzetbe került, amiből némi lovagias segítséggel mászat csak ki egy magafajta, gyenge, fiatal leány. A pillantásában nem kevés kérés van, amit mágiájával öntudatlanul is sugároz. Kérlek, segíts! Nem hallhatja a férfi, de a hívást és a kétségbeesést bizony megérezheti és megértheti.
Akkor oda röppen elé a fura kis bagoly. Az ablakba pedig egy holló száll, a válla fölött hátrapislog és
károg. A közeli fáról választ kap. A kuvik némán bámul, hol a vörösköpenyest követi pillantásával, hol a biztosan megőrült barnára pislant, hol meg az ő őzikebarna szemei közé néz, de most már cseppet sem tűnik zavartnak. "Miért pont neked adatott ez a szerep? Fújj egyet és húzd már ki magad!"
Közben érkezik a sok vörösbor. Kimérten feláll és ráteszi a kancsóra a kezét, kitölt magának egy pohárral. Mielőtt bárki eszmélne és az egész maradékot a kancsóval a bolond barnamágus fejére borítja.
- Elég! Hagyd abba! Ez jól esett! A bolondok házában van a helyed! Pff! Micsoda őrültek házát rendeztél! Csak mert a feleségeddel kikezdett ez a férfi, attól még igazán nem kéne engem is belerángatnod! Nem is beszélve az alapvető udvariasságról.
Azzal leteszi az üres kancsót, és a poharával a kezében lehajol megviselt csomagjáért, és tüntetőleg elindul kifelé. Odakint felkárognak a fekete madarak a fán. kettő körözni kezd az orra előtt.
- Mi az? Már ti is ellenem vagytok?
Hiába hessegeti őket a porba dobva a táskát. Inkább visszafordul. Talán nem jönnek be utána. Kint felejti a csomagját.
Ijedtséggé változik a dühe. Gyorsan belecsimpaszkodik a fekete idegen tekintetébe, akárki is ő. Biztosan a higgadtsága vonzza ennyire. "Be ne magyarázd nekem! Csitt! Fáradt vagyok." Már gondolatai is zavartak.

Istenem még mindig hiányzik és a kis buta a pórázhoz nyúl na nem nem lesz itt semmi állat sereglet szörnynek meg itt vagyok én, na jó tallán még Kain is de ő ilyesmibe nem szeret beleavatkozni túl emberinek tartja pedig a sárkányok se jobbak ha ilyesmiről van szó. Eddig jutok Mia hívását illetően, amikor rám önti a bort amit rendel. Normál esetben valószínű felpofoznák őt. De vajon ez hol normál eset? Vigyorodom el. Miközben kicsi lány kivágtat utána bökök egy pár szót.
-Kicsi Mia Aldó és én rólad beszélünk, te vagy a nejem elég khm körülményes módon. És ha kérhetem ezt a hívást dolgot felejtsd el nem vagyok a kutyád hogy egyet füttyents és ott legyek.
Ki rohan és bevágja az ajtót a varjúra nézek.
-Mia az enyém nem a tiétek és ezt közöld a többi tollassal mert a végén vacsora lesz belőletek.-Majd Aldó felé fordulok-Komolyan mondtam a dolgot rühellek és simán végeznék veled de ha téged választ minden kényszer nélkül és egy hülyeséget se teszel akkor nem állok közétek jobban mint az az elf akit úgy megsirat.
Ekkor tér vissza Mia szemében rémület kétlem hogy bármit felfogott abból amit mondtam. Viszont nem tűröm a nyakörvet. Felgyorsulok és megállok előtte. Finoman megérintem az arcát a száját a haragom elszállt a füstbe a semmibe.
-Kicsi lány ha még egyszer a rúnáidat használod elfenekellek, mint oly sokszor az erdőben. -súgom az utolsó szavakat a fülébe. Majd kezem nyújtva vissza kísérem az asztalához. Engedelmes Kutyaként kibattyogok a csomagjáért és beviszem. És lehuppanok az egyik székre Aldó mellé Miával szemben.

*A bagoly engedelmetlenkedése kissé meglepi. Talán most veszi észre csak, de egészen hozzászokott már a kis állat társaságához. De rendben, ha a kuvik az eredeti mesterét választja, hát legyen. Az ajtó fele venné az irányt a mágus asztalától, de Shuga hirtelen visszatartja.*
~Hagyjál már!~
*Dühös szemeit ráveti, arca rezzenéstelen marad, míg meg nem hallja, hogy Mia most már a Shuga neje. Ekkor nyel egyet. Amit Shuga utána mond, már nem érdekli, meg sem hallja, a fogaskerekek beindultak agyában és nem állnak le: Miért? Miért érintette meg, amit hallott. Csak akkor ocsúdik fel, amikor a barnaköpenyesnek szánt borból rá is fröccsen egy adag. Mia tettei és szavai egészen furcsák, talán erről papolt az előbb Shuga. A lányt visszavezeti a barna az ajtóból az asztalhoz, utána kirohan a csomagért. Amíg kint van Shuga, mágusunk odalép a nőhöz és hosszan a szemébe néz. Mia bent van valahol, de most egy összezavarodott, ijedt lány néz vissza rá.
Még mindig leléphetne, Mia nem ismeri fel, ergo vissza sem tartaná. Bár amúgy is már a Shuga felesége, szóval lehet normális körülmények között sem lenne meg a szikra, ami valaha megvolt kettejük között.
~Ha most távozom örökre elveszítem. Fel is voltam készülve rá. Magam mögöm hagyni mindent. Az, hogy megjelent, főként, hogy nem emlékszik semmire, szintén nem kéne változtasson semmin. Akármi történt, már a Shuga dolga helyrehozni. Az ő neje. Ha viszont maradok, tuti, hogy nem fogok tudni ellenállni a kísértésnek, hogy tönkretegyem ezt az úgynevezett házasságot.~
*Menni és hagyni a bajban őket, vagy maradni és rontani a helyzeten. Nagyjából ezek az opciók merültek fel benne. Nem aggódott a lányért, szinte biztos volt abban, hogy Mia előbb-utóbb visszanyeri emlékeit. De azt nem akarja látni, ahogy Shugához bújik! Viszont azt sem szeretné, hogy őt próbálja visszatartani. Legjobb lenne ha nem emlékezne még egy darabig.
Shuga megjelenik az ajtóban, Aldo gondol egyet és helyet foglal még a barnaköpenyes előtt és gyorsan az asztalon kuporgó bagoly után nyúl. El akarja rejteni Mia elől, hadd legyen eggyel kevesebb dolog, ami segíthet visszaemlékezni. A kuvik viszont gyorsabb és felszáll a levegőbe bosszúságára.*

- Rendben van, mesélj! Nem te, előbb ő!- Mutat rá gyűrűs ujjával a délceg fehérhajúra. Elé lép és az állát meg is érinti, mintha nyomatékosítani akarná, amit mondott, pedig csak jól esik az érintés. Mágiája gátlástalanul terjed. A bagoly fejét elfordítva egyik szemét behunyja, mintha mulattatná a helyzet, vagy a zabolátlan erő. Nem mintha nagyon nagy hatalom volna, de ahhoz éppen elég, hogy ne lehessen figyelmen kívül hagyni. A csábításban pedig, lássuk be, van Miának gyakorlata, még, ha fogalma sincs róla.
Nem érti, miről hadovál az az őrült. A kezét figyelmen kívül hagyva, állát felszegve visszabattyog az asztalhoz. Végül is, csak jön az a reggeli. Amíg ezek kibeszélik magukból, amit akarnak, addig ő jóllakhat és feltűnés nélkül kislisszol.
A sarokban meghúzódó fekete mágussal szemben ül le, nehogy szem elől tévesszék egymást.
Megkönnyebbülten pillant a vörösköpenyesre, aki szó nélkül leül hozzájuk. Valahogy biztonságosabb, hogy itt maradt.
A buta kis kuvik elég zavarodottan viselkedik.
~Pont olyan, mint te, Mia.~
A fehér hajúnak megvillan a tekintete felé és a madár felé.
A barnamágus meg teljesen meghibbant és túl közvetlen. Lesújtó pillantást vet rá, sötét szembogarában gyűlik az indulat, de kivételesen visszafogja. Ehelyett nagy sóhajjal hátradől a székén és megpróbál olyan messzire húzódni a kettőtől, amennyire csak lehet. Ha egy rossz szó, vagy mozdulat jön, átpártol a fekete hajú idegenhez. Végül is roppant csinos és vonzó a viselkedése. Már-már túl nyugodt, mint aki elhatározta, hogy mindenáron kívül marad mindenen és csak szemlélődik.
~Nekem is így kell tennem, hogy feltűnés nélkül beleszürküljek a háttérbe.~
Valami megfoghatatlan árad a férfiből. Robusztus erő. Talán bátorság, bölcsesség is. Hm. És milyen markáns az arca, ami kifejező fekete szemét keretezi. És az úti ruhája! Meglepően ízléses, pedig egyszerű. ~Melyik nő ne vetne szemet rá? Ugye-ugye Mia? Pont olyan, mint... mint ki is? Valakire nagyon hasonlít.~
- Hol van már az az étel? Azonnal szolgálj ki, asszony!- Nem emeli fel a hangját, hanem normális hangerővel, és mégis olyan határozottsággal szólal meg, amitől egy szakasz katona is haptákba vágná magát előtte, és remegnének, hogy ne kapjanak büntetést.
Mit sem törődve azzal, ki mit szól, meggyőződéssel mondja ki e szavakat, hogy aztán ő lepődjön meg a legjobban. De hiszen ehhez szokott az udvarban.
~Hogy hol? Vagy nem?~
Nagy levegőt vesz, behunyja őzike-szemét, és olyan lassan vesz levegőt, mintha nem akarná többé kifújni. Hüvelykujjával az alsó ajkát piszkálja, amíg gondolkodik. Próbál felidézni valamit, de csak egy sor furcsa kép sereglik lelki szemei elé, ami egy sem illik ide. Konkrétan a vidéken, amit bejárt, a környéken sincsenek hasonló dolgok, nem is beszélve egy palotáról, a hatalmas és dúsan díszített termekről, egy hatalmas kertről, és annak végében az egyetlen színesben megjelenőről: az arany színű tóról.

-Most én vagy ő döntsd már el? Szöszi amúgy is mereng mint Kain, szóval én kezdek sorrendben a 3 szerelmed férj listádon az első-bökök kellemes érzéssel Aldo felé némi verbális szurkálódást- Kerge vagy kicsi Mia. Hol vesztetted el az emlékeidet? Mert elég bosszantó hogy mind a kettőnkre úgy nézel mint valami idegenre. És már kértelek hogy a nyamvadt energiáidat fogd vissza nem vagyok háziállat sem ostoba tollas mint ez a valami amit bagolyként aposztrofáltál.
Miközben letolom a lehetetlen viselkedése miatt, Mia elmereng. Nos ilyenkor ki tudja mire gondolhat az ő tudata, nem ez az űres gyermek hanem az igazi. Mia elernyed majd távolságtartóba megy át mintha várna valamire. -Mia Ruton viselkedj nem odahaza vagy apád palotájában azzal a nyálas uralkodó fattyúval, aki miatt apád bepöccent. Hanem egy fogadóban, a második szerelmeddel, meg velem. Akinek egy hülye jóslat miatt elvben végeznie kell azzal a selejt apáddal, bár elég szimpatikus egyén ha a hobbiját nem nézzük. Szóval viselkedj illedelmesen ne egy elkényeztetett tábornok lánykaként. Nem illik hozzád, és már Sendelben se jött be a dolog...
Mordulok kieresztve egy kicsit a hatalmamból.- Vagy emlékeztesselek az esküdre amit az istenek előtt tettél? Nem vagy itt senki még ha egyesek nemesként is kezelnek Mia Ruton nagyasszony én kelekótya nejem. Emlékez rá milyen messze is vagy az otthonodtól és miért is menekültél el.

- Na ebből elég! Tisztázzunk valamit, te fajankó! Először is! Nem vagyok a nejed. Ha még egyszer így merészelsz szólítani az engedélyem nélkül, itt hagylak a fenébe! Másodszor: Ha még egyszer megfenyegetsz, kérdés nélkül megöllek.
A morgásra a cirádás tőr csak megvillant a fickó álla alatt, nekinyomódott a tokájának, aztán pont olyan gyorsan tűnt el valahol, a lány  ruhájában, vagy a táskájában, ahogyan előkerült.
- Harmadszor: a másikat kérdeztem. Látom, jól ismeritek egymást. Van neved? - Néz tüntetőleg ismét a vörösköpenyesre. Próbálja kézbe venni az irányítást. Hátha valami érthetőt is hall már végre. Hangja határozott, de lágyabb lett. - Honnan ismersz?

Elmosolyodom a kés villanásra, és reflexeimet lefogva nem tépem le a karját. Bármilyen harapós attól még szeretem. Felnevetek amikor a megölésem tervezi. És ezt szóvá is teszem.
-Kicsi apró kezű asszonykám kicsit elkéstél a fenyegetéssel. Egyszer már szíven szúrtál valami erdőben, nézd csak a helye még mindig meg van, az ilyesmit neveznék válóoknak. De én nem haragszom. -gombolom ki az ingem és mutatom a régi ismerős kés okozta heget- Szóval kicsim olyannal fenyegess amit valóra is tudsz váltani. Talán neki -bökök Aldora -sikerülne a kinyírásom, bár Sendelben sokat bénázott. De kiszúrtam ám a dolgot. Pillanat addig csevegjetek intézek pár dolgot.
Amikor Mia mellé érek mint egy véletlenül végig húzom az újaim a gerince mentén majd mivel tuti veszekedni fog kitérek előle nevetve a pulthoz lépve kaját és italt rendelek magamnak és vissza indulok az asztalhoz.

// Na hello srácok //

* Glorien érkezett a fogadóba. Meglepetésére ott talált egy kisebb csoportot. Megállt az ajtóban, ugy döntött szemügyre veszi ezeket az embereket. Először egy lányt pillantott meg. Szép hosszú hajú lány volt, aki elég cserfesen beszélt a férfi népséghez, akik láthatóan élvezték a társaságát. Aztán egy magas, jó testfelépítésű férit vett észre, hosszú hajjal. Igen, vele már találkozott egyszer régen. A sárkány, Kain. Volt még ott pár férfi, akit nem ismert, aztán  megpillantotta a neki háttal álló, fehér hajú mágust. Nem kellett látnia az arcát, tudta, hogy ki ő. A szíve hevesen kezdett kalapálni, a lábai földbe gyökereztek. Mióta elsodorta Aldot az élet, nem találkoztak. Ő ugyan túlélte a támadást, de Galwor, a fiúk, belehalt a vérfarkas átváltozásba. És a baba is Glorien hasába. Túl sok volt neki és elbujdosott az erdőbe, miután eltemette a két kis holttestet. A gyermek ugyan világra jött, de halva, a támadásnak köszönhetően, rögtön, miután Glorien elvonszolta magát egy közeli erdős részre. Nagyon fájt neki a szíve, akkor ordított az elviselhetetlen fájdalomtól. Aztán pár hétre rá megtalálta Galwor testét is. Aldo nem kereste őt, ezért nem tudta él e vagy meghalt. De nagyon is élt és láthatóan jól szórakozott ezekkel a személyekkel. Glorien lábai nem engedelmeskedtek, nem tudott megmozdulni. A szíve továbbra is a torkában dobogott. Legszívesebben oda futott volna Aldohoz és hosszan ölelte volna, de ugyan akkor dühös is volt, mert ezek szerint, nem kereste őt és nem érdekelte mi lett a családjával. Már többeknek feltűnt a kocsmában, hogy nem mozdul, ezért a kocsmáros hozzásietett.*
- Segíthetek asszonyom? Netán valami baj van?
* Kérdezte kedvesen, de Gloriennek erre a legkevésbé volt szüksége, ezért a szokásosnál sokkal gorombábban válaszolt.*
- Hord el magad, de tüstént!
* Ahogy kimondta, már meg is bánta, de már nem tudott mit tenni. Csak állt ott tovább és várta, hogy mi fog történni.*

//hoppá kész brazil -török spanyol ééés magyar lincselős sorozat:D//

Na jó Aldóék had cseverésszenek kicsit bosszantom Kaint. Amint az asztala felé tartok, egy zöld elf lépked be a fogadóba. Körül néz Kainen is meg áll egy pillanatra a szeme majd kiböki a szöszit, na ezt az arcot látni kéne amikor észre veszi. Mintha érzelmek sokasága ömlene át egyszerre, na ez viccesnek ígérkezik Kain legnagyobb bosszúságára. Már az első (és szerinte egyetlen) találkozásunk is ilyen mogorva volt a humoromra kicsit se volt vevő. Na de Aldó tuti be pánikol ha meglátja. Na jó térjünk vissza kedvenc arany bőrű hüllőnkhöz. Leülök hozzá és csevejt indítok, vajon ideges lesz vagy csak elhajt a fenébe?
-Hali rég láttalak te is sokfelé kutakodtál azóta? Anno figyelmeztettél Sendelre de lássuk be jó volt az ahogy ott történt. Veled mi jó történt? Megtaláltad a vén kóklert akit kerestél?-nevet szándékosan nem mondok és csak az arcom mosolyog a szemem kicsit se. Hisz nekem is lenne egy kis csevegni valóm a vén gyíkkal de sehol se találtam se őt se a hírét.-És ha jól tippelem nem akarsz csatlakozni kicsinke zajos társaságunkhoz.

//Egy életem egy halálom, megpróbálom //

A végső háború közeledett és a harcok eddig a sárkányok szempontjából nagyon jól alakultak. Több stratégiai győzelmet is elkönyvelhettünk, így aztán az ellenünk szövetkezőknek egyre szűkült a játszótere. Nekem ez persze jól jött, hiszen csak arra kellett figyelnem, hogy kövessem a menekülőket és beszivárogjak a soraikba, hogy összegyűjtsem az elkotyogott információkat, amiket a katonák és a bennfektes civilek, mágusok elkotyogtak.
Nem volt most sem más célom, mint, hogy megpihentetve fáradt lábaimat, jót egyek és igyak ebben a fogadóban és letöltsek pár estét egy asztalnál, kinyitva a füleimet és talán még a szerencse is mellém áll és kártyán vagy kockán is nyerhetek némi darnát, ami fedezi a szállás költségeit.
Így aztán igazán meglepődtem, amikor belépve egy igazán feszültséggel teli légkört tapasztaltam, ahol szinte azt vártam, mikor kell lekapnom a fejem egy repülő kés elől.
Igyekeztem kikerülni a célkeresztből és nem az ajtóban ragadni, az igen csak dühösnek tűnő elf mögött, aki egy asztalnál ülő pároshoz intézte a szavait.
A pulthoz telepedtem le egy kupa bort kérve, miközben próbáltam felmérni mi történik itt és kik tartózkodnak a teremben.
Nem voltak még túl sokan, ezért ez nem vett sok időt igénybe. A poharam mögé rejtettem meglepődésemet és még időben megállítottam a majdnem félrenyelt kortyot, amikor felismertem, hogy mennyire szerencsés vagyok. Több érdekes figura volt itt, akik a figyelmemre tarthattak igényt, a diszkrét figyelmemre.....egyelőre.
Egy másik asztalnál ülők voltak az okai, így úgy helyezkedtem, hogy mindkét társaságot lássam.
Mondtam, hogy remekül megtanultam szájról olvasni? Ez egy magafajtának nagy előny.