Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)

- Pedig ahogy én látom, a szaglásod mocskosul cserben hagyott cimbora.
*Még, hogy koszosnak és büdösnek lenni nem előny. Az ember tökéletesen beleolvadhat az egyszerű polgárok közé, ha pedig a gazdagabb körökben kéne megtennem ugyanezt, elég ha kicsit megfürdök és kész is. Kezdtem úgy érezni, hogy a tolvaj unja a szüntelen vigyorgásom. Ennek örömére még szélesebbre húzódott számon a mosoly. Mindig jobb kiprovokálni, hogy a másik fél kezdeményezze a verekedést, vagy az is elég, ha okot ad rá.*
- Lehetsz a világ legboldogabb embere, a legfiatalabb, vagy akár legöregebb is. A halál szemében mind egyenlőek vagyunk.
*Rövid ideig elgondolkodtam azon, hogy mégis ki a fene lehet az a Dremer, aztán arra a következtetésre jutottam, hogy idefele nyilván ő lehet, az alvilág ura. Végül is tök mindegy. Nem vagyok én itt olyan régóta, hogy ismerjem az itteni vallást.*
- Hmm... Szerintem a "sok" enyhe kifejezés, de még jó ideig csalódást kell okozzak ezeknek az embereknek sőt, előtte inkább előreküldöm őket.
*A férfi bátorsága egyre inkább kezdett bosszantani, viszont dicséretes is volt a részéről. Sajnos még nem adott okot arra, hogy jogosan öljem meg, viszont eljön a pillanat amikor hibázni fog, és akkor aztán nem kegyelmezek.*
- Még szép, hogy megéri! Némi csekély kockázat sosem árt. Elvégre mi a garancia arra, hogy nem blöffölsz? Ha pedig igazad is van, időbe telik, mire híre megy a dolognak. Még ha nem is sok, de pont elég ahhoz, hogy röhögve meglógjak.
*Éés, elkövette a várva várt hibát. Megsértette Jarrodot. Mivel lovag, joga van megvédeni a becsületét. Az emlegetett szamár már ott is volt, jobb kezével tőre markolatát szorongatva. A köpeny alatt ott villogott az alak szeme. Amint Jarrod tőrére vetette pillantását, a lovag bal kezével bevitt egy ütést a tolvajnak. Annak ellenére, hogy jobb kezes volt, Jarrod bal horga sokkal veszélyesebb volt a jobbnál.*
- Te jelentéktelen paraszt! Megsértetted Ser Jarrod Holtont, Elecram legnagyobb lovagját és a királyi testőrség kapitányát. Becsülete és jó híre érdekében, meg kellett volna ölnie, de tekintsd magad szerencsének, hogy ennyivel megúsztad.
*Úgy éreztem remekül játszottam, az apródot. Bár Jarrod rangjáról egy kissé füllentettem, hihetőnek tűnt. Igaz, nem volt rajta se páncél, se nemesi ruha, de nála volt a gyémántberakásos aranynyaklánc, családunk címerével, ami a királyi testőrség jelképe volt. Épp tőrömért nyúltam volna, amikor csalódottan konstatáltam, hogy nincs nálam. Unott tekintettel a tolvajra néztem, majd Jarrodra.*
- Uram! Ez az átkozott elvette a tőrömet.

Sajnos a szaglásomra tett megállapításával nem tudtam vitatkozni, ezzel most nem és ez igen csak frusztrált, hiszen egy tolvajnak, mint én, nagyon is fontos az ember ismeret és most én elég nagy bakot lőttem, aminek éreztem, hogy nem lesz jó vége.
Nem állt szándékomban okot adni nekik, hogy jogosan ugorjanak nekem, így a gúnyos szavakon kívül, igyekeztem nagyon is óvatosan viselkedni. Az én jól felfogott érdekem az észrevétlensége volt és már így is túl sokat voltam sok ember szeme előtt és ez egyáltalán nem volt ínyemre, de nem láttam rajtuk a szándékot, hogy el akarnának engedni, sőt nyilvánvaló volt, hogy a fiatalabb igyekezett provokálni.
- Ez vitathatatlan, de azért még sem mindegy, hogy mikor kerül rá sor és minél később, annál jobb. – teszem hozzá, a nem túl eredeti megállapításához, amihez még jöhetne az is, hogy a nemesek épp ezért nem élveznek különösebb kegyet a halál Istenénél.
Gondolhattam volna, hogy továbbra is csak a nagyzolás a célja, hogy valamiért „nagy” gyilkosnak adja ki magát, akinek kezéhez sok-sok ember vére tapad, de valahogy mégis hittem neki……, hogy tényleg igaz, legalábbis az a része a történetnek, hogy nem rendíti meg a halál valami nagyon.
Azonban akármennyire sejtettem, hogy kegyetlen, azért mégis feszültté tett az a könnyedtség, amivel ecsetelte, hogy simán megölne, vállalva még az általam felhozott kockázatot is és nem úgy tűnt, mint aki blöfföl.
- De, hát miért? Mit akarsz tőlem? Visszakaptad azt az átkozott pénzedet, nem? Fogd a néma barátodat és hagyjatok engem békén! Ti boldogan verhetitek át a rátok fenekedő …..barátaitokat és meg más dolgom után nézek. – vetettem fel, vagyis csak félig, mikor a néma levente megszólalt, aztán már olyan váratlanul ütött, hogy borítottam a széket és még a mellettünk lévő asztalt is, és ami ki is verte a fejemből a tervemet a finom ki megpattanásról, szó szerint.
A fejem rázva igyekeztem kitisztítani az agyam és döbbenten néztem a hirtelen színt valló nemesre, na nem mintha hasra estem volna tőle, hogy lovag vagy mi.
- Tudod ki a paraszt és dugd fel magadnak a lovagi címet magadnak és a haverodnak is. – köptem egy adag vért felé, de mikor láttam az egyértelmű mozdulatát tudtam, hogy ne sok jó fog származni belőle, hiszen a terv szerint én már messze jártam volna, mire rájön.
Gyorsan négykézlábra vergődtem és az asztalok alatt, a lábak között igyekeztem egérutat nyerni, de ha kell visszaadom a tőrét, persze lehetőleg Jarrod valamelyik testrészében tálalva.
Ki akartam jutni a kocsmából, jobb esélyeim lettek volna az utcán, ahol könnyen eltűnhettem volna……már ha nem találják ki a szándékaimat előre.
Úgy gondoltam a lovagok ennél becsületesebbek, itt a aljas húzásokat csak nekem lehetne alkalmazni, vagy tévedek? Kik ezek?
A tőr értékesnek tűnt első pillantásra és valami címert is láttam rajta, talán ez segít, hogy megtudjam majd tényleg kik ezek.

- Ironikus, hogy a magunkfajta rohadékok távoznak el a legkésőbb. Te például egy tolvaj vagy. Semmi hasznod nincs a társadalomban. Sőt, csak egy átkozott élősködő vagy. Ennek ellenére, biztos vagyok benne, hogy még előtted az élet.
*Vagy lehet, hogy épp utánad. Csak egy rossz mozdulat kell hozzá. Vagy akár azt is eljátszhatom, hogy megcsúsztam és a tőr véletlenül állt bele a koponyájába. Amennyire lusták az őrök, szerintem biztosan bevennék. Megérné a kockázat, de nem teszem meg. Még nem szórakoztam ki magam.
Ismét halkabbra vettem a hangerőt.*
- Te megloptál engem. Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy ezt büntetlenül megúszod. Túl nagy csorba esne a nevemen, ha még egy ilyen kis, kurafit sem büntetnék meg, aki csak úgy meglopott.
*Szélesen elvigyorodtam, mikor Jarrod egyetlen ütéssel leterítette. Egy nevetést is visszafojtottam, amikor ez a szerencsétlen egyetlen eséssel felforgatta a fél fogadót. A tőrömért nyúltam volna, de amíg nem figyeltem biztosan ellopta az a nyomorult. Miután a férfi illedelmesen közölte Jaroddal, hogy tegye a rangját egyik intim pontjába, előbújt belőle a kedves nagybácsi. Elnevette magát és a tekintete is nagyon megváltozott. Mintha kicserélték volna. Miután abbahagyta a nevetést a tolvajra nézett, majd nyájas hangján megszólalt.*
- Nos barátom, nekem nagyon úgy tűnik, hogy nagyon unod az életed. Épp az imént sértetted meg Elecram harmadik hercegét...
*Mielőtt még elmondta volna a rohadt hosszú nevem, bokán rúgtam, majd a tolvajra néztem, aki egy épp egy nagy adag vértől próbált megválni.*
- Másodszorra is megloptál ember! Először megkegyelmeztem neked, de most már halált érdemelsz.
*Úgy láttam tudatosult benne, hogy nem viccelek, ugyanis felpattant a tőrömmel és futni kezdett. Mivel az egyetlen egy hajítható fegyverem sem volt kéznél, kikaptam Jarrod tőrét és utána hajítottam. Hatalmas mázlija volt, ugyanis pár centire suhant el a feje mellet, majd az egyik falban megállt.*
- Add vissza a tőrömet te kurafi!
*Azzal pedig utánarohantam, remélve, hogy utolérem.*

Én mindig igyekeztem – munkámtól függetlenül – a lehető legtöbbet megtenni, hogy ne távozzak idő előtt az élők közül a holtak világába. Tisztelem én végtelenül a Holtak Istenét, de minél később találkozom vele, annál jobb és félvérként van esélyem szép hosszú életet tervezni magamnak. Na meg aztán nem életem végéig akarom én ezt a munkát csinálni, ha elég pénzt szedek össze, akkor megkeresem Fela-t és talán kapok tőle egy esélyt, hogy megpróbáljam a tisztességes életet.
- Lehet, hogy én élősködő vagyok, de nem élvezem mások kínzását, merő szórakozásból és ti le sem tagadhatjátok, hogy ezt teszitek. Már csak ha másból nem, ebből is látszik milyen vérből származtok. – köptem le mellé a földre.
De nem csak ez, hanem a következő szavai is ezt bizonyították, sőt kezdett olyan érzésem lenni, hogy nem is valami kisnemes, hanem egyenest valami főúri származék a nyomorult, ezt erősítette a szótlan társa is, aki biztos, hogy nem volt vele egyenrangú, még ha próbálták ezt rejteni is.
- Talán valami álruhás herceg vagy, hogy ennyire a szívesre vetted a dolgot, meg mindenféle büntetést emlegetsz, mint akinek minden parancsára ugranak? Nem őrökkel fenyegetsz és ez …..igazán szokatlan. – ráncolom össze a szemöldököm és nézek rá fürkészve, de tudom, hogy nem mutathatok félelmet, mert akkor végem.
Pedig nagyon is be voltam rezelve! Ez kezdett egyre jobban eldurvulni és hamarosan már vérző szájjal hevertem a földön, ami csak bizonyította megérzéseimet. Menekülni!
De nem lennék az, ami, ha nem ragadna a kezem és mivel nagyon is a szívemre vettem, hogy saját szavaival élve „szórakozni” akart velem, én meg tudni akartam kivel hozott össze a rossz sorsom.
Talán én is tudok majd pár kellemetlen órát szerezni neki. Valószínűleg nem véletlenül nem mutatja valósi kilétét és ennek általában mindig oka van, amit egy magamfajta ki tud használni.
Miközben hátrálok, mint egy rák, azért értetlenül meredek a kacagásban kitörő, eddig oly mogorva „testőrre”.
- Hogy ki? – nyikkanok meg a hirtelen rám zúdított felvilágosításra, mer ugyan már tudom, hogy valami Elecram hercege és ezzel a megérzésem is bizonyítást nyert, de életemben nem hallottam róla. – Ja……én meg Lanuria harmadik Adománygyűjtője! – morgom gúnyosan, de azért hegyezem a fülem, bár nem szándékozom sokáig élvezni további vendégszeretetüket.
Főleg miután már hangot ad „hercegsége” azon vágyának, hogy kiforgasson a bőrömből.
- Először a gatyáját foltozza be a hátsóján, mert kilátszik belőle. – vágtam vissza, de bennakadt bennem a szó, ahogy elsüvített mellettem kifelé futtomban egy éles tőr. – Azt lesheted! – vettem ki magam egy szép bukfenccel az ablakon és az első sikátor felé rohantam, hiszen a kis játszadozásunk biztosan nem maradt észrevétlen és az őrök már nem lehettek messze.
Én meg jobbnak láttam, ha nem kell magyarázkodnom nekik, még ha most a másik fél még jobban sáros volt, mint én, de mi van, ha mégis valami nyüves herceg? Akkor úgy is én húzom a rövidebbet.
A sarkon befordulva lassítok, hiszen nem kell, hogy magamra vonjam a figyelmet és a tőrt is megszemlélem, érdekes a címer, soha nem láttam még hasonlót.

- Ebben igazad van. Bizonyos szinten tényleg élvezem mások szenvedését, de kérdem én, ki nem? Te is örülnél annak ha szenvednék, sőt szerintem jól is szórakoznál rajta. Nincs olyan ember aki ne élvezné fajtársa, vagy akár egy más fajú kínzását. Mindegyikünkben ott lapul a szörnyeteg.
*Ebben azért elég nagy igazság volt. Ha valaki embert kínoz, azt legtöbbször röhögve, vagy vigyorogva teszi. Ráadásul bármiféle lelkiismeret furdalás nélkül. Ez alól én sem vagyok kivétel, de hát, nem is vagyok szent. A kedvesség és a megbánás gyengeség, a gyengéket pedig eltapossák... Gondolataimból a tolvaj köpése rázott fel. Okos döntés volt a részéről, hogy a lábam mellé köpött. Ha a szemem közé kaptam volna, már rég megmártottam volna benne a tőröm.*
- Talán igen, talán nem, de gondolj bele! Ha egy herceg lennék, csak ötven rongyos darnám lenne? Az őrök meg... Nos, jobb szeretem a saját kezem bemocskolni.
*Kissé furcsának találtam, hogy még nem tojta össze a gatyáját. Pedig úgy gondoltam elég meggyőző az alakításom. Persze a félelmet mindig könnyebb volt erőszakkal elérni. A puszta szavak csak a kételyt táplálják. Viszont volt egy olyan sanda gyanúm, hogy az itteniek nem nagyon örülnének, ha a fogadó falához szegezném ezt a rohadékot.
Mikor Jarrod bemutatott elvigyorodtam a tolvaj meglepődöttségén. Viccelődni próbált, ami nagyon nem tetszett, úgyhogy az enyém híján utána dobtam Jarrod tőrét, de mivel nem talált, kénytelen voltam utána rohanni. Egy ügyes mozdulattal kivetette magát az egyik ablakon, és mivel az ajtónál elég sokan álltak, kénytelen voltam én is ezt tenni. Már rég eltűnt a vigyorom. Ehelyett a nem túl barátságos arckifejezést vettem elő. Hiába követtem jó ideig, eltűnt a tömegben. Ocsmányul elkáromkodtam magam, majd belerúgtam az egyik mellettem lévő hordóba. Ekkorra már Jarrod is beért. Nem siette el a dolgot.*
- Meglógott?
- Meg!
- És most?
- Megkeressük!
- Komolyan erre akarod pocsékolni az időnket?
- Amíg nála van a kedvenc tőröm, addig nem nyugszom.
*Szerettem azt a fegyvert. Talán többször köszönhettem neki az életemet, mint a kardomnak.*

Hát ez a fickó szimplán őrült! Bár nem én vagyok a becsület mintaképe és az alvilág az otthonom, azért nem sorolom magam az aljas gyilkosok közé, még az is megbecsülendőbb, ha valaki pénzért öl, mintha merő szórakozásból, kegyetlenségből és, ahogy elnézem ennek a fickónak a vigyorát, most már látom is, hogy mi lapul mögötte.
- Hát például én nem élvezem és szerintem te vagy kisebbségben ezzel, ha jól meggondolom. – rázom meg a fejem egyet nem értésem jeléül.
Azon kívül, hogy pályáztam a pénzeszsákjában lévő 50 darnára, mondhatni semmi más nem volt közös bennünk, hiába akarta magát úgy beállítani, mintha nem sokban különböznénk.
A véleményemnek kézzel fogható bizonyítékát is adtam, mikor a lába elé köptem, bár nem céloztam különösebben, csak éppen így sikerült, tőlem mehetett volna egyenest a csizmájára is.
- K&rvára nem érdekel, hogy kinek vagy minek a szemétdombján vagy herceg vagy akárki más, de, hogy szereted jártatni a lepénylesődet az biztos, legalább annyira, mint a haveros nem.
Ha bennem van a félsz, akkor sosem tudom befogni a szám és ezt sajnos sokan félreértelmezik és azt hiszik, még keményebben kell fellépni ellenem, hogy megijesszenek. Erről már le kéne szoknom!
Még szerencse, hogy azért annyit használt a sok duma, hogy nem akart egy csomó szemtanú előtt kinyírni, bár gondolom a laposra verésem ellen semmi kifogása nem lett volna.
Azonban nekem egyik variáció sem volt ínyemre, így megcéloztam az ablakot és a hajszálnyival eltévesztő tőr csak gyorsított az inalásomon.
Nem először futok az életemért, van benn gyakorlatom. Hallottam a kiáltozást mögöttem és a futó lábak dobogását, ezért igyekeztem minél előbb eltűnni a nyílt színről, ami látszólag sikerült is.
Lihegve támasztottam a falat egy darabig és hálát adtam Ritaéla-nak, hogy most rám mosolygott, de jobbnak láttam, ha inkább messzebb megyek.
Először is a tőrt elvittem és zálogba csaptam, így kaptam 25 darnát érte, amiből aztán egyből béreltem is egy kis szobát a város másik végén egy fogadóban, hogy végre rendbe szedjem magam, meg jól megtömtem a hasam.
Aztán a jól végzett munka és bosszú örömével tértem aludni.

- Látom te az a fajta becsületes rabló vagy. Nem éppen a legjobb kombináció, de hát az élet elég gyakran űz velünk kegyetlen tréfát.
*Szélesen elvigyorodtam, utalva ezzel mindkettőnk helyzetére. Igaz, őt sokkal jobban orrba vágta a sors, amiért találkozott velem, de hát ez nagyrészt az ő hibája volt. Már elvből nem lopnék meg valakit akinek kard lóg az oldalán. A Jarrodféle társ pedig csak nyomatékosít ezen. Mindenesetre már késő volt. Elkövette élete egyik legnagyobb hibáját, ami valószínű, hogy testi épségébe fog kerülni. Kivéve ha meggyőz arról, hogy nekem semmi hasznom nem származik abból, ha baja esik. Erről a lehetőségről viszont azonnal lemondtam, amint elvette a tőröm. Amikor pedig sértegetni kezdett alig álltam meg, hogy nem rúgjak belé. Csupán egy félmosolyt ejtettem, ahogy hatalmas hazámat szemétdombnak merte nevezni.*
- Cöh... Ekkora lepcses és mocskos pofával csoda, hogy még életben vagy.
*A türelmem és a kedvességem kezdték felmondani a szolgálatot. Egyre inkább bosszantott ez a kis senki. Amikor meglógott a tőrömmel, akkor szakadt el a jóindulatomat tartó utolsó szál. Kedvem szerint kiirtottam volna az egész tömeget, csakhogy megtaláljam, de sajnos abból nem jöttem volna ki túl jól, úgyhogy én és Jarrod keresni kezdtük. Egy darabig együtt, majd szétváltunk. Tudom, hülyeségnek tűnt egy tőr miatt áttúrni az egész várost, de túl fontos volt a számomra. Még az anyámtól kaptam, ráadásul mindig is jobban szerettem, ha csata közben a bal kezem nem üres. Este volt már, mikor Jarroddal újra találkoztunk a város másik végében. Sajnos ő sem találta meg. Már majdnem lemondtam róla, mikor egy dagadt városi nemes oldalán megpillantottam. Más tokban volt, de a markolatát bárhonnan felismertem volna. Megböktem Jarrod oldalát, aki amint feleszmélt, megrázta fejét. Nyilván nem rajongana azért ha az éj leple alatt elvágnám a dagadék torkát és visszavenném a jogos tulajdonomat. Maradt a B terv. Kénytelen leszek meglopni. Arcomba húztam csuklyámat, majd követni kezdtem áldozatomat. Egészen egy sötét sikátorig lopakodtam utána, aztán közelebb húzódtam és tőrömért nyúltam. Sajnálatos módon ekkor jöttem rá, hogy nem vagyok jó tolvaj. A tőr nálam volt, csak a dagadék észrevett. Más választás híján, orrba vágtam a kezemben lévő fegyver markolatgombjával, majd a mellettünk lévő ház falába vertem a fejét, hogy "elaludjon." Mákomra este volt, a fejemen pedig csuklya, úgyhogy nem láthatott. Mindenesetre hatalmas mosollyal az arcomon tértem be a közeli fogadóba ahol Jarrod várt. Fején csuklya volt amit elég gyanúsnak találtam, azonban amint megláttam a szemben falatozgató alakot, én is a fejemre rántottam sajátomat és leültem mellé egy árnyékos helyre. Bár a tolvaj arcából nem sokat láttam, de annyit azért igen, hogy felismerjem. Mondjuk ha nincs ott az orrán Jarrod ökölnyoma, biztosan nem tűnik fel, hogy ez a nyomorult lopott meg. Halkan lehuppantam Jarrod mellé, majd halkan hozzászóltam.*
- Na mit szólsz?
- Lejártam miatta a lábam. Üssük agyon.
*Felvont szemöldökkel ránéztem, majd elvigyorodtam.*
- Te vén rohadék... Pontosan ezt akartam hallani... De előtte várjuk meg amíg elfogyasztja a vacsoráját és aludni tér. Na meg persze mi is ehetnénk valamit előtte.

Hát, végül is így is mondhatjuk! Mármint, hogy becsületes tolvaj vagyok, bár rablónak nem mondanám magam. Jó, persze néha muszáj, hogy eljárjon a kezem, de hát ebben a szakmában nem lehet mindig biztosra menni és a bőröm sokat ér nekem, többet, mint némi betört orr, vagy szúrt seb.
Ha hallottam volna a gondolatait, akkor biztosan felvilágosíthattam volna, hogy ha soha nem lopnék olyantól, akinek kard lóg az oldalán, felkopna az állam. A legtöbb megbízásom pont olyanok ellen szólt, mint ő. És loptam én már egy egész karavántól is, sőt egy egész kalózcsapattól és még nem is jöttem ki belőle rosszul.
Na, de hát becsúszhatnak néha rosszabb napok, amikor nem úgy sikerül a dolog, mint terveztem, vagy kicsit rosszul mérem fel a reakciókat és most ez történt. Nem számíthattam rá, hogy pont két ilyen elmeroggyantba futok bele, akik élvezik mások kínzását, ezt már pár perc múlva leszűrhettem.
De, ahogy a mondás tartja a legjobb védekezés a támadás! Nem mutathattam félelmet feléjük, mert akkor pont azt kapták volna, amit akartak és akkor minden bizonnyal ki is használják, addig voltam „biztonságban”, míg elbizonytalanítottam őket a merészségemmel, a pimaszságommal, mert nem tudhatták miből táplálkozik. Bármennyire is bennem volt a félsz, kívülről nem látszott semmi. Tovább piszkáltam, és bár kemény pofont kaptam az öregebbtől, ez valahol a fájdalom ellenére jól is jött, hiszen így lehetőségem volt távolabb kerülni tőlük és még a „nagy” Elecram harmadik hercegét is sikerült lóvá tennem, ahogy meglovasítottam a tőrét.
- Pont ezért vagyok életben! – kapott egy pimasz vigyort.
Ezután viszont már tényleg mentenem kellett a bőrömet, ha nem akartam ott hagyni, mert láttam, a szemén, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, ott helyben ki tudott volna belezni.
Természetesen sikerült lerázni őket, nem voltak ellenfelek az eltűnésben, ezért aztán gyorsan meg is szabadultam a tőrtől, aminek címerét előtte gondosan megjegyeztem, hogy ha valaki egyszer érdeklődik után, vagy látom valahol megismerjem. A tudás soha nem jön rosszul.
Így már nem okozott gondot az éjszakai szállás és az étel, amivel kellemesen tömtem meg a hasam.
Nem szoktam reklámozni a képemet, így most sem tettem, ez már olyan beidegződés, ahogy a bejövökre is vetettem egy pillantást, de hát azért nem a város legjobb szállójában foglaltam szobát, hogy ne hozzám hasonló, csuklyás alakok jövés-menését lássam.
Kifizettem a vacsorámat, majd halkan felsurrantam a szobámba, aminek ajtajára ráfordítottam a riglit és az ablakot pedig kinyitottam. Sosem árt, ha biztosítja magának a menekülési utat a magamfajta.
Úgy, ahogy voltam ruhástól hevertem le az ágyba, majd rövid forgolódás után elaludtam. Általában éberen alszom, ha úton vagyok, de most a zárt szoba sokkal jobban megnyugtatott, ráadásul a fogadó zsongása is elnyomta az érzékeimet.
Zárt ajtó, nyitott ablak, ami alá a mosdótálat és a korsót tettem, hogy ne lopjon meg egy tolvaj. Rosszul vette volna ki magát.
Álomba szenderültem.

*Kissé kezdtem unni a tolvaj látványát. Legalábbis azt, hogy eszik, ezért elküldtem Jarrodot ételért is italért. Rövid idő leforgása alatt visszajött két tál levessel, aminek inkább nem akartam tudni a hozzávalóit, meg két pohár vízzel. Eleinte a sörön gondolkodtam, lévén mivel a Kaszsában nem volt időnk meginni, azt a két korsót amit a tolvaj rendelt nekünk, végül úgy döntöttem maradok a víznél. Nem akartam lerészegedni a verés előtt. Még a végén elárulom magam, vagy ami még rosszabb, még a végén megölöm azt a kis rohadékot. Az pedig nem állt szándékomban. Legalábbis egy darabig. Jóval előbb fejezte be a vacsorát mint mi, de ennek ellenére nem lapátoltam gyorsabban, azt a levesnek nevezett löttyöt. Állítólag az undorító ételt jobb minél gyorsabban, lélegzetet visszafojtva betömni, de nem kockáztattam meg, hogy visszajöjjön az eddig elfogyasztott adaggal együtt. Visszatérve a tolvajra, utánaküldtem hűséges lovagom, hogy a biztonság kedvéért nézze meg, melyik szobában száll meg. Amint visszajött folytatta az evést. Ahogy elnéztem Jarrodnak ízlett a koszt. Mondjuk őt gyermekkora óta ilyen moslékkal etették. Ez a hátránya a királyi lakomáknak. Az ember előbb utóbb finnyássá válik tőlük. Nagyjából négy perc múlva végeztem a vacsorámmal, majd az egész pohár vizet felhajtottam, hogy ott maradjon, ahol annak lennie kell.*
- Kérsz repetát?
*Jarrod szélesen elvigyorodott. Jóval előttem végzett, annak ellenére, hogy tett egy rövid szünetet és még az ujjait is megnyalta utána a vacsora után.*
- Rohadj meg! Különben is... Milyen trutymókkal etethettek téged ha ez a borzalom ízlett?
*Méh szélesebb lett az arcán a vigyor, majd megvonta vállát.*
- A franc se tudja, és remélem ez így is marad.
*Rövid gondolkodás után felpattantam, majd elindultam a szobák felé. Az egyik ajtó előtt állva megvártam amíg Jarrod beér, majd egy köhintéssel jelezte, hogy rossza ajtónál állok. Végül úgy nagyjából három ajtóval arrébb elismerően bólintott. Szerintem még mindig egyszerűbb lett volna rámutatni, de erről most nem akartam vitázni. Óvatosan elkezdtem a zárat birizgálni, de mivel sosem volt az erősségem a zárfeltörés, ezért inkább Jarrodra hagytam a munkát, aki egy elegáns mozdulattal törte be az ajtót, ráadásul még el is kapta, nehogy nagyot koppanjon a földön. Eközben levettem a vállamról íjam és az idegre helyeztem egy vesszőt. Nem volta kimondottan profi íjász, ugyanis egy mókus vagy egy madarat biztosan nem lőttem volna át még másodjára sem, de azért az emberekkel nagyobb szerencsém volt.*
- Üdv ismét tolvaj!
*Köszöntem rá, miután Jarrod félrerakta az ajtót. Gondosan ügyeltem arra, hogy az ágyon fekvő szerencsétlen, az ablak közelébe se tudjon menni. Beléptem a szobába, majd eltettem az íjam és előrántottam a tőröm.*
- Nézd mit találtam!

Mint említettem, nem épp egy luxus szállóban húztam meg magam, azért egyrészt nem hívom fel magamra a figyelmet és ott biztos kitűnnék, másrészt azért hiába jött aránylag könnyen a pénz, nem szóróm csak úgy. Aztán meg én is úgy vagyok, mint a lyukas nadrágú herceg testőre, hogy az étel, amit itt felszolgálnak még igen csak finom is az átlaghoz képest. Persze tény és való, hogy nem olyan kényeskedőknek az ízléséhez van alakítva, mint amilyen az én „jótevőm”.
Tehát szépen csendese elfogyasztom az ételt és elkortyolgatom a vizezet boromat, majd ennek végeztével fellépkedek a szobámba, amit j szokásomhoz híven igyekszem bebiztosítani, még ha nem is számítok hívatlan látogatókra.
Talán felhergeltem kicsit a nemeseket, de egy tőrért csak nem túrják fel a várost, meg ahogy elnéztem nem nagyon akarták ők sem felhívni valamiért magukra a figyelmet. A tőr már jó helyen van, követni semmi esélyük, és más ellenséget még nem volt időm szerezni, mivel csak épp, hogy megérkeztem. Így aztán nem aggódtam túlságosan és hamar elaludtam.
Ha valahol az út mellett próbáltak volna meglepni, biztosan nem sikerült volna, de a fogadó zajai elnyomtak minden mást, így aztán éppen csak akkor kezdtem gyanakodni, mikor a kapargászás megszűnt az ajtónál. Éberen ültem fel és hallgatóztam, de nem halottam abban a pillanatban semmit, aztán egy reccsenés és már a fa retesz nem volt sehol, ahogy az ajtó sem és bár azonnal mozdultam az ablak felé, még félútig sem jutottam a felkelésben, amikor a gyertyafényben gonoszul megvillanó nyílhegy rám szegeződő látványa megállított.
Pár röpke pillanatig haboztam, nem tudva melyik a jobb, megkockáztatni egy vesszőt a hátamba, vagy a két fickóval maradni a szobában. Végül az döntött a maradás mellett, hogy ilyen távolságra még egy gyerek sem tévesztett volna célt, ha maradok, még mindig lehet esélyem……….remélhetőleg, de időt nyerni mindig fő szempont.
Aztán az íj eltűnt, de mivel a nagydarab elállta már az ablak felé vezető utat, a másik meg az ajtót és kezében megvillant egy tőr, ami vagy a ikerpárja volt annak, amit elloptam tőle, vagy valahogy megszerezte, de ismerősnek ismerős volt.
- Talán gyűjtöd őket? – kérdeztem egy nagy sóhajjal, mert elég rosszul állt a szénám. – De, látod semmi baj! Meg van, nem ért veszteség, így akár el is mehettek és hagyhattok aludni. – próbálkoztam, bár sejtettem, hogy nem ezért fáradtak ennyit és törték rám az ajtót.
Kezem a párnám alá siklott, ahol a saját tőröm lapult, a többi fegyverem az ablak alatti ládán hevert, azt nem igazán értem most el.
- Különben is a fogadós, nem fog örülni, hogy tönkre tettétek az ajtaját, ha most elmentek, valahogy kidumállak benneteket. - ajánlottam egy alkut.

- Ha megmozdul vág le a kezét! Lehetőleg tőből!
*Jarrod elvigyorodott. Őszintén szólva nem tudom miért, de a legvalószínűbb az volt, hogy rá szeretne ijeszteni a tolvajra. Erre már semmi szükség nem volt. Nem azért törettem rá az ajtót, hogy féljen. Szenvedni fog!*
- Fogd be azt a lepcses pofád! Hiába reméled, hogy kihúz a bajból, csak még nagyobba ránt bele.
*Kezeim között ide-oda vándorolt a tőröm. Azon gondolkodtam hogyan bánjak el vele. Lehetőleg valami olyan kell ami nem csinál túl nagy vértócsát. Tehát a nyúzás, belezés, vágás, s a többi ki volt zárva. Pont a kedvenceim.*
- Mint mondtam, nem úszhatod meg büntetés nélkül. Tekintsd ezt egy üzleti elszámolásnak.
*Jarrod előrántotta kardját, de nem használta. Csupán készenlétben állt. Én ezzel egy időben eltettem a tőrömet és az ágy körül kezdtem cirkálni. Kíváncsii voltam, hogy próbálja meg kibeszélni magát ebből az egészből. Hallani akartam, ahogy alkudozni próbál, ahogy könyörög. Ráadásul ha rögtön nekiesnék, alig különböznék egy piti maffiózótól.*
- A fogadós egy új ajtót is vehet majd a neki szánt pénzből. Te viszont, már senkit sem fogsz kidumálni.
*Talán alkalmazhattam volna őt kémnek, de nem elég, hogy nem lenne elég pénzem kifizetni őt, nem is bíztam meg benne. Inkább széttöröm a fején az asztallábat, ahogy apám tette egy beteg vadászkutyájával, és a probléma letudva. Viszont egyelőre semmit sem tettem, csak közömbös tekintette sétálgattam fel alá.*

Egyre kevésbé tetszett a helyzet, amibe keveredtem és nem úgy nézett ki, hogy egyszerű lesz majd kimásznom belőle, ha egyáltalán sikerül.
Ha fel is tűnt valakinek a kicsit hangosabb belépő, elég „diszkrét” a hely ahhoz, hogy ne rohanjon senki a segítségemre, legalábbis biztos, hogy nem az őrökhöz fog rohanni senki.
Szóval nekem kell magamnak kimászni a trutyiból, amibe beleestem. Viszont ketten vannak és egyik sem tűnik kezdőnek a dolgában, főleg az idősebb, termetesebb fickó, akit sikerült már a kocsmában eléggé felhergelnem ahhoz, hogy egy szobában, ahol sarokba voltam szorítva, most vissza tudjon vágni. A másik sem fogja megsimogatni a buksimat, hogy először elloptam a pénzét és bár vissza adtam, végül mégis a tőrével a kezemben léptem le tőle. Biztos vagyok benne, hogy nem a tőr vezette őket hozzám, de ha nem, akkor meg iszonyú pechem van ma.
Azonban sikerült tényleg megijeszteniük most, hiszen nem volt menekülési utam. Szemem ide-oda rebbent Jarrod, a hercege, meg a kijáratok felé, de nem mozdultam, bár megjelent az első verejtékcsepp a halántékomon.
- Nem mozdulok, nyugi! – ráztam meg a fejem és még levegőt is óvatosan vettem és a azám is tartottam.
Szinte a levegőben volt, hogy arra várnak, hogy okot adjak a kegyetlenkedésre. Ha nekem jönnek biztosan nem fogom hagyni magam, de provokálni most nem fogok az biztos.
Némán néztem a fényben meg-megvillanó tőrt a férfi kezében és szinte láttam a szemében a gondolatait. Megborzongtam jeges pillantásától.
Aztán szemem az idősebbre villant, ahogy kardja szisszenve szelte a levegőt, de uralkodtam ösztönös hátrahökkölésemen, maradtam, ahol voltam.
Megint a „hercegecske” vonta magára a figyelmem, bár most eltette a tőrt nem kevésbé tűnt veszélyesnek, ahogy ott járkált az orrom előtt és holmi büntetésről fecsegett.
Nagyon el volt szállva magától és ha nem mondta volna, akkor is tudtam volna már, hogy valami úri ficsúr és a testőre van a szobámba. Ezek nem képesek elviselni, ha nem úgy történik valami, ahogy elképzelték.
- Nincs is pénzed. – bukott ki a számon, amikor az ajtó kifizetését emlegette. – De miért kell ennek elfajulnia, vissza kaptad a pénzed, a tőröd, így nem ért kár és én jól ismerem a várost, sok „barátom” van itt, ha segítség kellene, mert gondolom nem szórakozásból vagytok így öltözve, pénz nélkül, akkor akár segíthetek is. – váltottam egy másik alku javaslatra.
Nem akartam egy ilyen ostoba helyzetbe belehalni.

- Jarrod! Tedd vissza az ajtót. Legalább annyira, hogy ne lássanak be.
*Eltette kardját, én pedig ezzel egy időben a sajátom markolatára csúsztattam kezem, csakhogy ne érjen túl nagy meglepetés. Pislogás nélkül figyeltem a tolvajt a félhomályban. Ezek a rohadékok nagyon hajaznak a gyorsaságra. Ha egy pillanatra is elterelődik a figyelmem könnyen véget érhet a mesém. Miközben én a tolvajt néztem, Jarrod megragadta az ajtót és a maga sajátos módján, nagy nehezen, de visszatette a helyére. Igaz, hogy a legkisebb koccanás is újra feldöntheti, de nekem ennyi is elég volt.*
- Nálad sosem lehet tudni.
*Ígéretes hazudozó, ezért egy árva szót sem hittem el, ami elhagyta a száját. A megfelelő alkalmat várta. Amikor mindkettőnk figyelme lankad, és legalább az egyikünkkel végezhet, vagy meglóghat. Jarrod óvatosan otthagyta az ajtót, majd ismét előrántotta a kardját. Kissé kezdtem unni ezt az egészet. Fáradt voltam, és minél előbb szerettem volna elfeledni a szörnyű vacsora ízét.*
- Nekem nincs, ez igaz... Neked viszont van.
*Újra gonosz vigyort öltöttem magamra, de valahogy úgy éreztem, ez nem volt annyira hatásos mint napközben. Égett bennem a bosszúvágy, de az elszántságom némileg meggyengítette a az egész napos keresgélés által szerzett fáradtság.*
- Ez nem is rossz ötlet. Más körülmények között alaposan átgondolnám, de te barátom, mocskosul megbízhatatlan vagy. Komolyan. Előbb hinnék egy holtrészeg törpének mint neked. Ráadásul nem is indult túl fényesen ez az egész. Honnan tudnám, hogy nem fordulsz ellenem?
*Egy királynak mindig jól kell megválogatnia az alattvalóit. Aki alkalmatlan, annak kötél jár, a használható embereknek pedig előléptetés. Ő a kettő között állt. Hasznos szövetséges lenne, de biztosan hátba szúrna.*

Ha eddig reménykedtem benne, hogy legalább bekukkant valaki, akkor ennek most búcsút inthetek, igaz, hogy azért nem lesz egy stabil állapot, ha csak úgy oda van támasztva az ajtó és minden ki is hallatszik, de hát, mint említettem ez a környék azért nem az, ahol szeretik bele ütni mások dolgába az orrukat az emberek.
Bár látszólag egyáltalán nem töröm semmiben a fejem és nyugodtan, mozdulatlanul ülök az ágyamon, egy pillanatig sem szűnik meg az agyam azon töprengeni, mikor jön el a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy nyúlcipőt húzzak és ehhez jó lenne legalább egyiküket leszerelni, az talán adna annyi előnyt, hogy kibújjak a csapdából.
Mivel nem volt kétséges számomra, hogy milyen alá-fölé rendeltségi viszony van közöttük, így úgy gondoltam, a fiatalabbra kéne koncentrálnom, mert ha annak baja esik az idősebb, aki valószínűleg a testőre, először az ő biztonságával fog foglalkozni és csak azután velem. A „herceg” viszont biztos vagyok benne, hogy egy percre sem habozna, ha a másikat fel kéne áldoznia. Ezt mindenképpen számításba kell vennem.
Egy pillanatra felcsillant a lehetőség, mikor Jarrod eltette a kardját, de láttam, hogy a fiatalabb csak az alkalomra vár ugrásra készen, hiszen a keze a kardján nyugodott.
Az ajtó a helyére került, még ha nem is valami fixen, aztán már megint ott ingadozott a kivont kard előttem.
- Most komolyan? Ennyire be vagytok sz&rva egy tolvajtól? – húztam el a szám, mert örültem volna, ha a büszkeségük felülírja a józan eszüket és tényleg meg akarják mutatni, hogy fegyver nélkül is el lennének.
Én biztos nem aggódnék a becsületem miatt, ha ekkor kéne használnom a tőrömet.
- Nekem sincs! – vágtam rá gyorsan remélve, hogy lelohad az az idegesítő vigyor a képéről. – Elköltöttem! Sosem tartok magamnál sokáig pénzt, ezt mindenki tudja aki ismer.
Persze ők honnan ismernének, de a pénzem – már ami tényleg maradt – az elég jó helyen van ahhoz, hogy ne találják meg, ha csak ……….nem egy tolvaj fejével gondolkoznak.
- Én minden megfizetett munkámat becsületesen elvégzem! – adtam a sértődöttet, hogy megbízhatatlannak bélyegez. – Látom, hogy elgondolkoztatott az ajánlat….uram, - hízelegtem egy kicsit, ha annyira oda van a rangjáért. - hidd el, ha bajban vagy, én minden bizonnyal meg tudom oldani a problémátokat.
Na meg a sajátomat is, ha sikerül kidumálnom magam. És általánosságban igazat is mondtam azzal, hogy elvégzem a munkám becsülettel, kivéve, ha a megbízom előtte pár végtagom megszabadításával fenyegetett meg.
- Okmányok kellenének, el akartok tűnni? Vagy kerestek valakit? Én vagyok az, aki tud segíteni, hiszen minden bizonnyal senkit nem ismertek itt, nem igaz? – ütöttem a vasat.
Ha sikerülne egy kicsit elbizonytalanítani........csak egy pillanat kellene......félvér fajtám és mágiám kellően gyorssá tudna tenni....

- Tőled? Na ne nevettess! Sokkal inkább csak nem szeretjük a kellemetlen meglepetéseket... Jut eszembe. - Széles vigyorom visszatért. - Tedd fel a kezeid.
*Lehet, hogy herceg vagyok, de nem hülye. Az ilyen alakok nagyjából kilencven százalékos eséllyel tartanak maguknál valami fegyvert alvás közben. Én például négy évig egy számszeríjjal aludtam. Csupán egyszer kellett használnom. Aznap éjjel összekaptam atyámmal. A vita után pár órával nyugovóra tértem. Ekkor jelent meg az egyik nevelőnő egy tőrrel a kezében. Végül egy nyíllal a fejében távozott. Régi szép idők... Visszatérve a tolvajra, ha hajlandó feltenni a kezeit, Jarrod átnézi az ágyát, ha nem, akkor levágja őket. Legalábbis mertem remélni.*
- Tényleg? - Megvonom vállam. - Mindegy is. Ez jelenleg a legkisebb problémánk.
*Az ajtó tényleg nem zavart. Úgysem a főbejáraton terveztem távozni.*
- Engem sem sikerült meglopnod, bár a színészi játékod nagyon ügyes. Tényleg, talán egy pillanatra el is hittem a szavaidat. Viszont semmi szükségem egy magadfajtára.
*Miután Jarrod remélhetőleg megszabadította őt a nála lévő fegyverektől, közelebb mentem. A motozás miatt nevezhetett gyávának ha akart, de még mindig jobb némi aggodalom mint egy tőr az ember szívébe. Mikor elég közel értem orrba vágtam. Nem volt olyan erős ütés mint hűséges társamé, de azért nem is maradtam szégyenben mellette.*
- Ebből már nem beszéled ki magad!

Most már ezerszer megbántam, hogy ebbe a párosba belekötöttem, hiszen valószínűleg csak amúgy is az alkalomra vártak, hogy beleköthessenek valakibe és kiszórakozzák magukat, arról már nem is beszélve, hogy olyanok voltak, mint valami vérmes kopó, egyszerűen nem tudtam tőlük megszabadulni, nem engedtek, ragaszkodtak hozzám, mint a konchoz.
Azt hittem egy sima lopás és meg van a napi étkem és szállásom, erre tessék! Itt ülök a kutyaszorítóban és kétség nem fér hozzá, hogy komolyan gondolják, hiszen a semmiért nem törték volna rám az ajtót, bár nem tudom mit reméltek még azon túl, hogy meg akarnak ölni.
Pár garasért! Milyen világban élünk már!
- Igen tőlem. – bólintottam serényen, mert egyre gonoszabb lett az a mosoly az arcán a hercegecskének, ahogy kezdte nyeregben érezni magát. – Úgy vigyáztok rám, mit valami hárem őr a kincsére. – vágtam hozzá egy grimaszt, mert pont ez volt az, ami megakadályozott abban, hogy régen búcsút intsek veszélyes társaságuknak.
Na meg a következő utasításnak is szólt, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy nem ejtették a fejére és hiába tartottak sakkban ketten, biztosra akart menni.
Nem engedelmeskedtem rögtön, előbb gyors pillantással meggyőződtem róla, hogy ennyi volt, vagy nekik ugrom most, míg a tőr nálam van, vagy aztán már a vakszerencsére kell, hogy bízzam magam, vagy az ő kegyükre, de arra azért nem apellálnék.
Egy kisegérnyi lyuk sem volt, ahol elszelelhettem volna és két karddal szemben meg esélytelen küzdelem lett volna. Kihúztam a párnám alól a kezem és jól láthatóan, üresen felemeltem.
Persze volt a csizma száramban is egy kisebb tőr, így maradt némi esélyem, egészen addig, míg Jarred meg nem találta mind a párnám alatt lévőt, mint a csizmámban lévőt, miután alaposan letapizott.
- Hééé! Vigyázz a mancsodra! – háborogtam, a durva motozásra.
Azt hittem azért csak elgondolkoznak az ajánlatomon, hiszen még el is ismerte a Vigyori – adtam neki nevet magamban, - hogy ügyes vagyok, de aztán reményeim rögtön tova szálltak, ahogy ütése csattant az arcomon.
Bár jók a reflexeim, váratlanul ért és estem is volna hanyatt, ha az ágy nem állít meg, amire rádőltem. Az orromból dőlt a vér és a szám is felrepedt, ahol még az előző ütés sem gyógyult be.
Nyögve ültem fel és köptem a földre ismét egy véreset. Tudtam, hogy végem, hiszen végig ez volt a szemében, de hát még nem haltam meg.
- Csak nem akarsz megölni csak mert megtréfáltalak? Én becsületes tolvaj vagyok, bárki megmondhatja, tartom a szava….kérlek…..uram……mit akarsz tőlem? Na jó elismerem, talán túl lőttem a célon…egy kicsit, de már megkapta érte a magamét, nem? – érintem meg véres arcomat. – Kvittek vagyunk, rendben? – veszem kicsit kérlelőre, mert az ilyen azt szereti, nekem meg nem esik le a gyűrű tőle a kezemről.

*Őszintén szólva nem tudtam mitől kéne tartanom. Ez a kis rohadék ravasz, de cseppet sem tűnik veszélyesnek. Viszont a sarokba szorult préda tudja, hogy nincs tovább, ezért teljes erőbedobással támad vadászaira. Erre vigyáznom kellett. Ezért is motoztattam meg a tolvajt Jarroddal. Puszta kézzel semmi esélye sem volt, ám ha meglep minket egy-egy tőrrel, az ő felére billenhet a mérleg. Hülyén nézne ki, ha egy tolvaj ölne meg. Pláne úgy, hogy Jarrod csupán egy köpésnyire állt tőlem, karddal a kezében. Rossz volt ezt magamban beismerni, de sajnos túlságosan is függtem tőle. Majd ha vége ennek az egésznek, újra nekilátok gyakorolni a kardforgatást... Visszatérve kis barátunkra, eltartott egy ideig mire hagyta, hogy Jarrod átkutassa az ágyát és a ruháit. Nagyjából mindketten ugyanannyira örültek ennek, ezért társam meglehetősen savanyú pofával motozta meg a tolvajt. Végül Jarrod két tőrt dobott félre. Az utóbbira egy kissé rácsodálkoztam. Nem értettem miért alszik csizmában, de aztán leesett. Ha rátörik az ajtót gyorsan elmenekülhet és nem kell a lábbelivel bajlódni, bár ahogy elnéztem ez a trükk nem vált be, elvégre még mindig itt van. Ennek örömére pofán is vágtam és meglepően jó érzés volt. Elgondolkodtam egy másikon is, de végül úgy döntöttem egyelőre ennyi is elég lesz.*
- Ez kicsit sem nevezhető tréfának tolvaj! - Egy szemvillanás alatt eltüntettem a sokak számára kellemetlen vigyoromat és felvettem a komoly arckifejezésem. - Becsület? A következő mi lesz? "Csak a gazdagoktól lopok és a szegényeknek adom a zsákmányt?" Na ne nevettess! Semmi becsület nincs abban amit csinálsz. Épp itt az ideje, hogy ezt megtanuld.
*Biccentettem egyet Jarrod felé, majd a padlóra vetettem komor tekintetemet. Némi gondolkodás után megragadta a tolvajt, majd a földre rántotta. Ezért kedveltem testőrömet. Nem kellett neki parancs, csak néhány mozdulat. Mintha a gondolataimban olvasna.*
- Ne aggódj, nem halsz meg, de nem is fogsz többet lopni.
*Kísérteties kényszert éreztem arra, hogy levágjam az egyik kezét, de visszafogtam magam. Túl nagy vértócsa maradna utána, ezért megelégedtem egy oldalba rúgással. Csakhogy ne álljon fel. A száját nem kötöttem be. Kíváncsi voltam, hogyan akarja magát kibeszélni ebből.*
- Ha kiáltani mersz, kivágom a nyelved!

Hát tudtam volna pár ötletet adni, hogy mitől kéne tartania, ha olvastam volna a gondolataiban és most sajnáltam, hogy a mágiám nem fejlesztettem nagyobb szintre, hátha ezt is el lehet sajátítani, biztos nagy hasznát vettem volna nehéz helyzetekben, bár nem nehézben is. Micsoda jó móka lehetne és mennyi pénz hozna a házhoz!
Nem vagyok egy penge bajnok, de azért okoztam már meglepetéseket azoknak, akik csak egy félénk kis tolvajt láttak bennem, de most szorultabb helyzetbe kerültem, mint szerettem volna és a két férfi szorosan körbevett, nem adott menekülésre lehetőséget, ahogy a tőrök használatára sem, előbb döftek volna keresztül, mint, hogy előránthattam volna. Annak a Jarod-nak az arcára szinte rá volt írva, hogy csak az alkalomra vár. Mondjuk a másik sem volt különb.
Így is megfontoltam, hogy mitévő legyek, hiszen ha elvesztem a késeimet, akkor már csak abban bízhatok, hogy tényleg nem akarnak megölni, vagy, hogy legalább egyszer követnek el hibát és akkor elmenekülhetek.
Nem nagyon érdekelte az idősebbet, hogy tetszik-e nekem a motozás vagy sem, tette amit mondtak neki és hamarosan két koppanás jelezte, hogy mindkét tőröm meg is találta.
Úgy látszik Vigyori csak erre várt és máris kaptam egy akkora maflást, hogy a fal adta volna a másikat, ha nem állít meg az ágy.
Ennek már a fele sem volt tréfa és most pont az nem tetszett, ami eddig idegesített, hogy lefagyott a képéről a vigyor.
- Mindenhol vannak tolvajok és én igenis a becsületesebbek közé tartozom. – erősködtem kissé tompa és erőtlen hangon, mert az orrom tele volt vérrel. –Én mindig időben és az alkú szerint végzem a munkám.
Tudtam, hogy nehéz lesz egy nemest meggyőznöm róla, hogy miként működik az alvilág rendszere, hogy itt is vannak íratlan törvények, de meg kellett próbálnom, húznom kellett az időt.
Vadul tekeregtek a gondolataim, hogy mivel tudom meggyőzni vagy elgondolkoztatni, de az ütés kivert mindent a fejemből, aztán meg egy rántás és máris a földön találom magam, Vigyori lába előtt.
Na nem ez a pozíció, amit szívesen veszek, így azonnal tápászkodni kezdek, de a nemesnek máris lendül a lába és a csizmája orra az oldalamba mélyed, ezért nyögve ismét a padlón kötök ki.
- Ne tegye ezt…uram, akkor éhen halok és mi lesz a családommal? Szülőanyám még tíz éhes szájat etet és maga is beteg, valami kórság megtámadta a lábát. Én vagyok az egyetlen akire számíthatnak. – hadarom gyorsan, de most véresen komolyan veszem a fenyegetését és nem emelem fel a hangom, pedig élesen lüktet az oldalam, talán bordám is tört. – Megteszek mindent, amit akarsz, kémkedek, ha kell, abban is jó vagyok, elhozom, amit csak kíván, de ne csonkítson meg! – veszem könyörgőre, mert szavaiból ezt hallom ki és miközben ebből a nem túl dicső pozícióból fürkészem a kettőjük közötti kiutat. – És nem mondok senkinek semmit!
Elesettebbnek tettetem magam, mint amilyen vagyok és, ha kicsit is eltávolodnak egymástól, megpróbálom kirántani Jarrod lábát, mert ha sikerülne, akkor szabad lenne az ablak felé az utam.

- A lopásban nincs semmi becsület, te enyveskezű patkány.
*Fáradtságom egy pillanat alatt elillant. Egyszerűen élveztem a jelenlegi helyzetet. Ez a macskaegérjáték felüdített. Szívem szerint vigyorogtam volna tovább, ám komoly tekintetem sokkal meggyőzőbb volt. A tolvaj épp kezdett feltápászkodni, úgyhogy ennek örömére oldalba rúgtam. Mikor elkezd az anyjáról meg a családjáról hazudozni kis híján elnevetem magam, de ennek ellenére sikerül tartanom a morc komoly arckifejezést, Jarroddal ellentétben, akinek széles vigyor húzódik az arcán. Vicces. Nagyjából úgy nézhetett ki, mintha szerepet cseréltünk volna.*
- Nem tudom kit visz el előbb az éhség, mindenesetre jobb ha elkezdesz édesanyád temetésére spórolni.
*Bevallom, ez még az én számból is meglehetősen kegyetlenül hangzott, mindenesetre reméltem, hogy célt ért az ijesztgetés. Szeretettel és kedvességgel még a hátsóm sem törölhetem ki. Csupán a félelemkeltéssel érhettem el valamit.*
- Túl késő cimbora. Túl késő.
*A tolvaj Jarrod lába után nyúlt. Megértem, hogy elég elkeseredett helyzetben volt, de még mindig tanácsosabb lett volna engem kirántani láb alól, elvégre ez a rohadék úgy állt a lábán, mintha a padlóhoz lenne kötözve mindkét lába. A több évnyi testőrség meghozta gyümölcsét. Bár talán ha nekifutásból ront neki, akkor biztosan kivinnél láb alól.*
- Megkegyelmezek neked tolvaj. Nem veszem el az életed, ám egy életre elveszem a kedved a lopástól. - Jarrod felé fordulok. - Ha visítani mer, vágd ki a nyelvét.
*Azzal széles vigyorral taposok rá jobb kezére, méghozzá a csizmám sarkával. Lassan és alaposan gyúrtam a tolvaj tenyerét, majd mikor úgy éreztem eljött az idő, a teljes testsúlyomat áthelyeztem a jobb lábamra. Ha esetleg ettől nem törne el a tolvaj keze, akkor újra rátaposok, csakhogy ne végezzek félkész munkát.*

Nagyon úgy nézett ki, hogy ennek a „beszélgetésnek” nem lesz jó vége. Egyáltalán nem hallgatott rám, minden szavamba belekötött, nem érdekelték az ajánlataim és lassan kifogytam a lehetőségekből. Sőt, mintha egyre jobban élvezte volna Vigyori uraság a helyzetet, ahogy szorította a nyakamon a hurkot, ahogy nézte kínlódásomat, hogy valahogy épségben jöjjek ki belőle.
- Miért, mások kínzása olyan nagyon becsületes dolog? – szakadt ki belőlem, ami nem igazán volt jó ötlet tekintve, hogy most az életemért küzdöttem.
Mikor Jarrod jóvoltából a földön kötöttem ki, már igazán rosszra fordult a helyzet és most jött a következő felvonás, ahol már tudtam, hogy mindent be kell vetni és itt már csak a könyörgés segíthet, mert az ilyenek erre hajtanak. Ennek is itt előttem, nem a pénz kellett, hiszen azt letudta egy vállrándítással jóformán, hanem az, hogy megalázhasson, hogy megmutathassa ő mindent megtehet mert nemes és ketten erősebbek nálam, ráadásul meg is leptek.
A rúgás szapora beszédre ösztönzött, remélve, hogy azért talán még sem teljesen kő van a szíve helyén, de ez hiú ábránd volt.
Valószínűleg a saját anyját sem sajnálta volna meg, nem, hogy egy olyan lenézendő alakért, amilyen én voltam a szemében.
- Uram! Nem lehet ilyen szívtelen! Megkapta a pénzét, megtérült a kára, ki is szórakozta magát. – nézek fel rá még utoljára kísérletet téve, hogy szabaduljak.
Mikor elhangzott a gunyoros és lekezelő válasz már nem volt választásom, muszáj volt szabadulnom, hiszen reményem sem volt rá, hogy elenged. Máskor nem tettem volna ilyen kockázatos dolgot, de az elkeseredés és a szívembe lopózó félelem nem a logikus gondolkodást segíti.
A váratlanságra építek, de a testőr lábai gyökeret eresztettek a padlóba, legalábbis ez az érzésem, ahogy hiába rángatom, aztán meg már végképp nem volt kegyelem.
A csizma sarka azonnal üvöltő fájdalommal jár át, amire nyitom is a szám, de tudom, hogy Jarrod csak erre vár, ezért mágikus csendet borítok a szobára, de a kín egyszerűen nem hagy koncentrálni és hamar elenyészik a varázs, amire inkább a nyelvembe harapok, csak ne okozzak nekik még több örömöt. Érzem, hogy rögtön ripityára törnek a kézfejem csontjai és akkor csak valami Isteni hatalomnak köszönhetem majd, ha maradandó sérülés nélkül meggyógyulok, ha nem akkor vége a „karrieremnek”.
Hajlékony vagyok, hiszen ez a munkámmal jár, így bár a kezem a földhöz szegezi Vigyori úr, a lábam lendületesen indul meg fel, hogy a fájdalomból erőt merítve akkor rúgjak bele, amikor érzem, hogy testsúlya épp változik. Ez az utolsó lehetőségem, hogy kiszabaduljak.
Ha nem sikerül, akkor csak fájdalmas nyöszörgés hagyja el véres ajkaimat és akkor is mindent megpróbálok, hogy kirántsam a kezem, karmolok, harapok, vagy rúgok, ha kell.
Az ordítást nem kockáztatom meg, mert mire bárki is a segítségemre sietne, addigra valószínűleg még a torkom is átvágnák.

*Közelebb hajoltam a tolvajhoz és kicsivel halkabbra vettem.*
- Sosem állíttattam magamról azt, hogy becsületes lennék. Az csupán a gyengék törött pajzsa.
*Erről felesleges volt hazudnom. A tolvaj már tudta az igazat. A saját bőrén tapasztalta. Bár igaz, volt bennem annyi becsület, hogy megvárjam egy párbaj kezdetét mielőtt aljasul egy tőrt hajítanák ellenfelem szemei közé. A lovagok és a nemesek úgysem számítanak erre, mások pedig nem rendezik párbajjal az ügyeiket...
Miután földre került a tolvaj könyörögni kezdett az életéért. Bár sokkal inkább csak hazugságokkal próbálta meglágyítani a szívem. Nevetni támadt kedvem, de nem tettem meg. Komolynak kellett maradnom és persze kegyetlennek. Éppen ezért ehhez megfelelő választ adtam. Az újabb könyörgést figyelembe sem vettem. Csak eltereli a figyelmem és a végén még meglóg.
Mikor megpróbálta kirántani Jarrodot láb alól, meglehetősen pofára esett. Testőröm meg sem moccant, csupán komor arckifejezéssel figyelte a szerencsétlen próbálkozásait.
Hosszas taposás után sikeresen eltörtem a kezét. Még egyszer és remélhetőleg utoljára rágyúrok, majd leveszem róla a lábam. Ekkor megmozdult és egy kígyó hajlékonyságával felém rúg. Szerencsére épp időben tettem ki a kezem ezért a rúgás ereje meggyengült, de enne kellenére eltalálta az oldalam.*
- A fenébe!
*Nagyot nyögtem. Az oldalam nem is annyira, inkább a kezem fájt. Mielőtt a tolvaj elfuthatott volna, Jarrod felkapta, majd az ablakhoz cipelte.*
- Jó utat!
*Ennyit mondott, majd kidobta a nyitott ablakon. Nagyot nem eshetett, elvégre nem voltunk magasan, mindenesetre fájhatott a földet érés.*
- Vissza a kaszásba?
*Jarrod rám vigyorgott én pedig megvontam vállam és ásitottam egyet.*
- Miért ne?

Sose gondoltam volna, hogy ilyen rosszul alakulnak majd a dolgaim, ha ebbe a városba jövök, ráadásul még éppen csak megmelegedtem, máris belecsaptam a jóba, és belebotlottam ebbe e két szadista baromba, akik nem elégedtek meg még azután sem egy-két pofonnal, hogy visszakaptak mindent, hanem muszáj volt nekik példát statuálni.
Nem volt kétséges, hogy a Vigyori, akit társa valamiféle hercegnek állított be, tényleg valami nemes fattyú és most, hogy kénytelen volt rangrejtve utazni, kellett neki némi kikapcsolódás és én kapóra jöttem neki. Mondjuk a társa vagy a testőre vagy ki a fene, az is megérte a pénzét! Talán még jobban is jártam, hogy nem nagyon avatkozott közre, mert gyilkosabb volt a tekintete, mint a gazdájának.
Az persze csak természetes volt, hogy menekülni vágytam és ehhez mindent be is vetettem, először szóban, aztán fizikailag is, hiszen ne akartam nyomorult 50 darna és egy életlen bicska miatt meghalni.
Azonban semmi nem használt erősebbek voltak nálam és hiába voltam fürge tolvaj és félig elf kis mágikus képességgel, ezzel most semmire nem mentem. Tapasztalt nemes gazemberek voltak és összehangoltan dolgoztak, elzárva előlem minden utat.
Mikor a férfi rátaposott a kezemre csizmás lábával még tettem egy utolsó kísérletet, miközben üvöltésemet magamban fojtottam. Rúgásom ereje megkétszereződött a kétségbeesés által, de már sajnos nem segített azon, hogy nem csak éreztem, hanem tisztán hallottam, ahogy eltörnek a kezemben a csontok.
A lábam a Vigyori oldalának csapódik én meg felkiáltok, most már nem törődve a szavaival, ahogy elmozdul és a kezem felszabadul.
Éles, a vérem dübörgésével együtt lüktető fájdalom bénítja a kezem, szemem elhomályosodik, de még így is megpróbálok odébb gurulni, mikor érzem, hogy egy kemény kéz megragad, aztán a levegőbe emel és máris az ablaknál vagyok.
- Neeee………………..- nyöszörgöm rémülten, próbálva valamiben megkapaszkodni ép kezemmel, de először csak a levegőt markolom, aztán megakadnak ujjaim a Jarrod nevű testőr nyakában lévő láncban, ami azonban elszakad és a kezemben marad.
A következő pillanatban már repülök is, majd ahogy a földnek csapódok egy pillanatra elveszítem az eszméletemet, mert hirtelen se kép, se hang.
Azonban nem fekhetek ott sokig, a fájdalom észhez térít. Az egyik oldalam alig érzem, de az életösztön mozgásra késztet. Keservesen, kínlódó ordításomat magamba fojtva vonszolom magam el egy sötét sikátorba, majd pár óra múlva, félig megörülve a fájdalomtól, visszaóvakodok szobámba, hogy a felszerelésem és a pénzem magamhoz vegyem és keressek egy gyógyítót messze ettől a fogadótól. Sötét fogadalmam azonban ezentúl elkísér, míg nem lesz alkalmam törleszteni.

//Köszönöm a remek játékot, ha végeztünk, de meghagytam a lehetőséget egy újabb találkozásra. //

*Miután Jarrod "udvariasan" kitessékelte a tolvajt, az amúgy ő által kibérelt szobából, úgy döntöttünk, hogy a kaszás felé vesszük az irányt. Amint elhagytuk a fogadót halkan kacagni kezdtem. A kezem még kissé sajgott. Ez eszembe juttatta, ahogy a tolvaj hangos sikoltás kíséretében kirepült az ablakon. Az egyszer biztos, hogy pofás kis történet lesz majd ebből otthon. Feltéve ha valaha is hazajutok...*
- Hehe... A kis rohadék elvitte a láncom.
- Hogy mi? - Egy meglepődött pillantást vetettem Jarrodra, aztán sebesen körbenéztem. Jobb félni mint megijedni és engem aztán többet nem fog meglopni ez a kis rohadék.
- Nyilván mikor kidobtam az ablakon.
- Vigyázhattál volna jobban is! A benne lévő gyémánt egy kisebb vagyont megért.
- Úgy érted az a jelentéktelen kis üvegdarab? Erősen kétlem.
- Hogy mi?
- Ugyan már Garret... Ugye nem gondoltad komolyan, hogy apád a testőrsége összes tagjának ad egy vagyont érő nyakláncot.
- Ebben van valami... - Mondtam egy vállrándítás kíséretében. - És a nyaklánc többi része?
- A medál arany, a lánc csupán egyszerű acél.
*Nagyot sóhajtottam, aztán sebes léptekkel folytattuk utunkat a kaszás felé. Közben egyik kezem a tőrömön, a másik a pénzes erszényemen. Bár kétlem, hogy a "barátunk" törött kézzel megtudna lopni, nem hiszem, hogy ő az egyetlen tolvaj ebben az átkozott városban. Fontos leckét tanultam ma. Mindig a tőrön kell tartani a kezet. Így nehezebb ellopni és könnyebben lehet lyukat ütni az enyveskezű patkányok mancsán. Hosszas séta után végre megérkeztünk a Nagy Kaszásba. Már alig volt vendég. Vagy az alkoholisták nem a régiek, vagy nagyon elrepült az idő, amíg a tolvajjal szórakoztam. Egy hatalmas ásítás kíséretében kibéreltünk egy olcsó szobát aztán nyugovóra tértünk. Rohadt fáradt lehettem, elvégre még Jarrod horkolása sem gátolt az elalvásban.*

//Garret Silvershard - időn túli játék//

*Mondhatnám, hogy annyi szörnyűséget láttam már az utóbbi egy évben, hogy nem nagyon lep meg semmi.
De ha így is van, hazudnék.
Valian az a város, aminek a környékén már jártam, de a híres-hírhedt Nagy Kaszászhoz címzett fogadót eddig elkerültem.
Hosszú úton vagyok túl.
Jeremyvel elváltunk egymástól és egy ideig a nyugati szegletben bolyongtam. Hallottam mendemondákat az arrafelé vonuló orkokról, akik falvakat égetnek fel, kardélre hányják az utazókat és nem akartam még egyszer találkozni velük.
Azonban a hírek azt mondták, hogy nyugatnak tartanak és én úgy okoskodtam, hogy vagy Verinol bevehetetlennek mondott várát veszem célba, vagy megkerülöm az orkokat és amíg ők nyugatra mennek, én keletre.
Elindultam a nimfák hírhedt erdeje felé, de olyan kísérteties volt, hogy nem volt bátorságom belépni.
Így aztán visszafelé haladtam, oda, ahonnan menekültem korábban.
Ambaron üszkös romjait elkerültem, és Lanur tornyát is. Ha igazak voltak az útközben megtalált hírvivők szavai, így a falut elpusztító ork hadsereg háta mögött el tudtam osonni.
Hetekig vándoroltam, de úgy éreztem, hogy ahol legnagyobb biztonságban lennék, az Valian, a főváros.
Jártam már erre és most újra visszatértem. Barna köpenyem, testhez simuló barna nadrágom egyszerű utazónak mutat, és a köpeny rejti is a sárga blúzom is.
Kicsi elkoszolódtak, megkopott a köpeny is, de fáradtan betérve a fogadóba másra sem tudok gondolni, mint egy meleg vacsorára, meg egy jó fürdőre a szobában.
A temető mellett elhelyezkedő fogadó látványa azért még ott van a lelkemben és kicsit feszültebb is vagyok a kelleténél.
A pulthoz lépek és a fogadós kérdő tekintettel mér végig. Már várom a bőröm színére tett megjegyzést, de nem mond rá semmit.*
- Vacsorát szeretnék és egy szobát, benne fürdővel. Megfizetem.
*Az út alatt, ahol megálltam kicsit, varrtam, vizet hordtam, volt, ahol beálltam napszámba dolgozni, hogy némi élelmem és darnám is legyen, máshol rőzsét szedtem, így van pénzem.*

//Garret Silvershard - időn túli játék + //

*A vacsora után, habár a fogadós még mindig furcsán méreget, az orra elé csendülő darnák meghozzák a kívánt hatást.
Felmehetek a szobámba, s rövidesen megkapom a várva várt fürdőt is.
Jeremy jut eszembe. A tolvaj, akit ott hagytam. De jobb, ha nem tolvajnak mondom, hiszen, mint kiderült, tiszta szívű a félelf férfiú.
S nem is akármilyen férfi.
A dézsában ülve, ahogy barna bőrömön csorognak a forró vízcseppek és a pára jótékonyan elborít, rá gondolok.
Az érintését is fel tudom idézni, és jól esik.
Aztán már a fürdés jut eszembe és végre kihasználom a hosszú út után, hogy megpihenhetek.
Hallgattam a pletykákat a fogadóban, amíg vacsoráztam.
Már tudom, hogy a birodalmi hadsereg itt állomásozik a város mellett.
Talán nagyobb biztonságban nem lehetnék sehol ezen a földön, mint itt.
Ha bennük nem bízhatok, akkor senkiben.
Ennek tudatában lépek ki puhán a padlóra, s borítom magamra a törölközőt. Az gyorsan leissza rólam a nedvességet és úgy fekhetek ágyba, hogy érzem, a bőröm végre lélegzik.
A reggel is úgy ér, ahogy lefeküdtem, s miután felöltözök, első utam lefelé vezet.
Tojást kérek reggelire, s kenyeret, mellé pedig tiszta vizet.
A déli reggelikre emlékeztet, amikor a nap a földeken folytatódott.*

*Zihálva ébredtem fel. Megint egy nyomorult rémálom. Mostanság egyre gyakrabbak és egyre rosszabbak. Vetettem egy pillantást Jarrodra. A rohadt mázlista. Úgy látszik csak én nem tudok elaludni. Csak ekkor vettem észre, hogy a nap már fent járt az égen. Nagyot ásítottam, aztán nagy nehezen kimásztam az ágyból. Hiába volt rohadt kényelmetlen, jól esett rendes ágyban aludni.*
- Rohadj meg Beron!
*Letudva a napi jókívánságot, nekiláttam az öltözködésnek. Aludni már úgyse tudnák, úgyhogy inkább úgy döntöttem, hogy iszok egy vagy taláb két korsó sört. Miután magamra húztam az összes göncöm, felcsatoltam a kardom, az oldalamra aztán kiléptem a szobából, majd lesétáltam lépcsőn. Kihúztam magam aztán sebes léptekkel a pult felé vettem az irányt. Amíg a fogadósra várakoztam, elgondolkodtam. Biztos, hogy jó ötlet már kora reggel inni? Nos, itt az ideje kideríteni a választ. Rendeltem egy sört, a fogadós pedig komor tekintettel kiszolgált, nyilván emlékszik rám tegnapról. A kezébe nyomtam néhány darnát. A biztonság kedvéért, többet mint amibe az italom került. Megfordultam, majd tekintetemmel végigkémleltem az összes asztalt, hely után kutatva, de sajnos mindnél ült valaki. Végül úgy döntöttem, hogy egy kávébarna bőrű lány mellé telepedem. Kicsit sem lepett meg a bőrszíne. Nem elég, hogy odahaza már számtalan hozzá hasonlót láttam, de a néhánnyal máshoz is volt szerencsém a bámuláson kívül.*
- Elnézést a zavarásért hölgyem, de szabad ez a hely?
*Kedvesen elmosolyodtam. Semmi kedvem nem volt színészkedni, de még mindig jobn egy nő társasága, mint egy csapat szakállas alkoholistáé. A biztonság kedvéért megvártam a lány válaszát, de ha esetleg úgy dönt, hogy nemet mond, én akkor is leülök a vele szemben lévő székre.*
- Mióta van itt?
*Kérdeztem ismerkedés gyanánt. Tudtam volna ennél jobbat is, de hát korán volt még.*

*Leülök az asztalhoz, amíg az ételem várom. Előttem egy cserépköcsögben víz van, s egy pohár.
Abból kortyolgatok, amikor egy magas, szőke férfi áll meg az asztal mellett.
A kérdésre felnézek. Azok az idők, amikor megrettentem, s féltem, hogy bőröm színe célponttá tesz, mint az első évben azután, hogy elhagytam a szüleim házát, már elmúltak.
Messze járnak, ahogy az a lány is, aki megrettent mindentől. Láttam már háborút, láttam csatát, üldözést, találkoztam haramiákkal, elfekkel, vertek is meg.
Mitől féljek egy fogadóban, ahol reggelimet várom?*
- Tessék csak, üljön le!
*Intek kezemmel az üres székre. Valamiért engem választott, igaz, nem is nagyon van több szabad hely. Ilyenkor csak a szállóvendégek vannak itt, akik reggelizni akarnak, vagy az alkoholisták, akiknek már kell az első ital, hogy ne remegjen a kezük. úgy tűnik, felkapott hely ez a Nagy Kaszás fogadó. Nem is olyan rémületes így, mint volt az este, amikor a nevét megtudtam.
A falun nem volt ilyen, tudom, emlékszem, hogy inni csak ünnepekkor ittunk szinte. Mumbasa is anélkül volt erőszakos velem, hogy ivott volna.
Úgy látszik, a férfi nem csak ülni és inni akar az asztalnál, mert beszélgetni kezd.
Felnézek rá fekete szemeimmel és elmosolyodok.*
- Csak az este érkeztem. Hát maga? Nem korai még az ital?
*Kérdezek vissza mindjárt kettőt is.*

*A lánynak szerencsémre semmi kifogása sem volt az ellen, hogy vele szemben foglaltam helyet. Így, hogy kaptam engedély, csak nem fog bunkónak nézni. Legalábbis egyelőre. Kissé fáradt voltam a túlzott jópofizáshoz. Nagyot ásítottam, majd a nő kérdésére felkaptam a fejem. Megvontam a vállam.*
- De... - Belekortolytam italomba, aztán elvigyorodtam. - Úgy látszik pont elkerültük egymást. Már tegnap délelőtt itt voltam, ám egy elég kellemetlen ügy miatt, sürgősen távoznom kellett. Végül este tértem vissza.
*Eszembe jutott a tolvaj. Remélem Jarrodnak sikerült úgy kidobni őt az ablakon, hogy a nyaka is eltörjön. Mindenesetre az biztos, hogy egy jó darabig nem fog lopni... Kivéve ha balkezes. Lehet, hogy mindkét kezét ripityára kellett volna törnöm? Hmm... így utólag nem is rossz ötlet. Na mindegy. Legközelebb igyekszem majd nem elkövetni ezt a hibát.*

*A férfi igazán lazán áll az iváshoz.
Még el is ismeri egy ásítást követően, hogy korán van az első italhoz.
De úgy látom, hogy ez nem zavarja túlságosan.
Ha nem lenne kora reggel, még az is megfordult volna a fejemben, hogy máris untatom, így inkább azt gondolom, hogy csak most kelt még fel és neki egy ital kell reggeli ébresztő gyanánt.
A férfi kellemetlen ügyről beszél, és ez elég titokzatosan hangzik.
Nálunk, a faluban nem nagyon voltak titkok. Kellemetlen ügyek igen, de azt a családok egymás között elsimították így, vagy úgy.
Volt, hogy végül Roza mama tett igazságot és azt az egyik család öszvére bánta.
Szemügyre veszem a ruházatát és a gyűrött ábrázatát a férfinak és amellett, hogy nem csúnya, eszembe jut az is, hogy talán az én ruhámon is meglátszik majd egy-két év múlva az utazgatás. Most még új és mivel finoman mosom, vigyázok is rá, elég csinosnak találom.
Közben kihozza a fogadós a reggelimet, vagyis a tojást és a kenyeret.
Magasra felvert rántotta, az illatát élvezettel szívom be az orromba.
Elmosolyodok, ahogy a férfira nézek.*
- Gyermekkorom egyik kedvenc illata ez.
Remélem, nem zavarja, ha eszek.
*Nézek rá kérdőn, és ha nem, akkor az elém tett kanállal neki is látok. A kenyér jól esik mellé, habár kissé száraz.*
- Miféle kellemetlen ügyről van szó?

*Hosszas csend telepedett közénk. Én eközben lassacskán kortyolgattam a sörömből. Tényleg korán volt még az iváshoz, úgyhogy igyekeztem lassan elfogyasztani a sörömet. Erről jutott eszembe, hogy a tegnapit meg nem is ittuk meg... Illetve megihattam volna, ha az a tetűláda nem lopja el a tőrömet. Az egyik szerencsém, hogy megtaláltam azt a rohadékot akinek eladta, a másik meg, hogy őt is megtaláltam. Az újabb visszaemlékezésből a rántotta kellemes illata rázott fel. Kissé megkívántam, de a tegnapi moslék után, nem mertem kockáztatni. Mikor a felszolgáló az előttem ülő hölgy elé tette a rántottát, az rám mosolygott, én pedig reflexszintűen visszamosolyogtam. Az ivás mellett valami máshoz is kissé korán volt még, ezért sem dobtam be a hercegi sármom. A lány csinos volt, de se kedvem se energiám nem volt ahhoz, hogy mindent bedobjak.*
- Semmi probléma, sőt: Jó étvágyat kívánok a reggelihez!
*Felemeltem az előttem lévő korsót és kortyoltam egyet a hideg sörömből. Ahhoz képest, hogy inkább az a borozgatós fajta vagyok, remekül esett. A lány kérdésére elvigyorodtam, majd letettem a már félig üres korsót. Lehet, hogy nem elég lassan iszok. Mindenesetre még nem éreztem a mellékhatásokat.*
- Délelőtt egy tolvajba ütköztem... Vagyis inkább ő ütközött belém és ügyesen eltulajdonította a nehezen megspórolt pénzem. Én meg persze nem vagyok hülye, azonnal észrevettem, hogy elvette az erszényem, ezért utána eredtem, persze csak óvatosan megközelítve, hogy ne szúrjon ki azonnal. Miután nyakon csíptem szépen visszahoztam ide. Gondoltam ha már meglopott, kárpótlásképpen fizethetné az italomat. Erre ellopta a tőröm, és ezúttal nem sikerült elkapnom. Szerencsére később találkoztam vele és visszavettem a tulajdonom. Röviden ennyi...
*Bár egy csomó fontosabb részletet kihagytam, úgy gondoltam röviden tényleg ennyi a történet.*