Gwaith-dúr, a sötét elfek városa

Habár a fogadó lassan leég, és a lángok is eltűnnek, Vogont kísérem a tekintetemmel, ahogy ott hagy a város szélénél. Furcsán hatással volt rám ez a férfi, de nem értem, hogy miért. Sok férfinek adtam már oda magamat, mégis csak néhányukat érhette az a megtiszteltetés, hogy 3 percnél tovább gondolkodtam rajtuk. És ezek közé Vogon is beletartozik. Távoli rokon... Érdekes felismerés és nem is nagyon tudom, hogy mit kezdjek vele. Minden esetre elfogadom az ajánlatát, hogy náluk töltsem az éjszakát és azt is elhatározom, hogy küldök apámnak egy üzenetet erről a furcsa, sötét elf családról. Mielőtt azonban elindulok a sötét elf után, megkeresem a bájitalost, aki átvert és jól helyben hagyom a boltját és ő is. Az idő kezd hűvösödni és a Nap is kezd lebukni a látóhatás alá, így megsarkantyúzom a lovamat, és a Beebebrox rezidencia felé vágtatok, hogy aztán leugorva a lovamról körbenézzek, majd hangosan kopogtassak. Remélem, hogy a lovamat normálisan el fogják látni és nem is csodálkozom, hogy mikor belépek az ajtón, szinte minden szem rám szegeződik. Határozottan húzom ki magam, mint ahogy egy nemes vérelfhez illik, majd megtalálom a tekintetemmel Vogont és egy halovány, elégedett mosoly fut át az arcomon, vörös szemem pedig megcsillan. Körbehordozom a tekintetem a többiekén, és a szívem szinte megáll, mikor a pillantásom találkozik a jég kék, hideg tekintettel.
- Nawarean! - az ajkam mozog csak, számat nem hagyják el hangos szavak, hiszen sejtem, hogy itt nem sokan tudják, hogy ki ez a férfi. Még én magam sem. Arcomat pír lepi el, és gyorsan Vogonra fordítom a tekintetemet, remélve, hogy az elf azt hiszi, neki szól a pír. Lassan meghajtom a fejemet, de csak annyira, hogy jelezzem: talán én vagyok itt a legnemesebb elf és bemutatkozom.
- Üdvözlöm! Köszönöm, hogy itt tölthetem az éjszakát. - nézek Vogonra lágy pillantással, majd vetek egy kérdő pillantást Adenre is. Tanácstalanul és kérdőn nézek Vogonra, hogy neki van-e még ügye, vagy mi lesz most, mert nekem nem sok kedvem van végignézni a rabszolgás ügyleteit, szívesebben vacsoráznék, majd bújnék ágyba.

Megérkezve Vogon rokonához, nemes hölgyhöz illően köszöntöm az itt lakókat, majd Vogonhoz fordulok, hogy ugyan mit is fogunk itt csinálni, és mikor s folytatjuk azt a kellemes beszélgetést, amit a sikátorban elkezdtünk. Azonban furcsa döbbenet és enyhe fájdalom suhan át rajtam, amikor tekintetem találkozik Aden-nel. Mit keres ő itt? Vajon a Sors valami furcsa dolgot akar kihozni kettőnkből, hogy ismét összetalálkoztunk? Egy fél pillantást vetek Vogon-ra, aki azonban igencsak el van foglalva rokonával és a nimfával, aki amúgy igen szép teremtés. Aden feláll, majd közelebb sétál hozzám és egy kézcsókot lehel a kezemre. Enyhén megremeg a testem ajkának érintésére, de fogva tartom a tekintetét néhány másodpercig.*
- Hát, újra találkozunk? *mosolyodom el lágyan, majd hátrébb lépek tőle. Furcsa ez az érzés, hogy két férfi közé vagyok szorulva: egy, akit irányítok és egy, akit nem. Érdekes kettősség, nem is biztos, hogy annyira élvezni fogom ezt a vacsorát. Kíváncsian figyelem, ahogy Aden a férfihez sétál és hallgatom, hogy mit is beszélgetnek, miközben a nimfát is megszemlélem. Igen szép hölgyhöz van szerencsém, és mikor pillantásunk találkozik, a nimfa lesüti a szemét, én pedig magabiztosan elmosolyodom. Aden ismét mellettem terem és egy lágy kérdést intéz felém, annál szélesebb és kihívóbb mosollyal. Kicsit oldalra fordítom a fejemet, és Vogonra nézek.*
- Még nem szeretnék a Halálnak köszönni, Nawarean. Vagy hogy ismernek itt? *fordulok most teljes testemmel a férfi felé és mélyen a szemébe nézek. A furcsa pillanatot megzavarja a férfi gyomrának halk korgása, amire lágyan elmosolyodom és Vogonhoz sétálok. Hátulról átkarolom a derekát és halkan a fülébe suttogom:*
- Éhes vagyok. Rád. Meg egy kis ételre is...

Lágyan helyezem Vogon derekára a kezemet és bújok kicsit hozzá, édes szavakat suttogva a fülébe. Érzem, ahogy érintésemtől megremeg a férfi teste és valami furcsa önelégült büszkeség kúszik be testem minden egyes sejtjébe. Egy fél pillantást vetek Aden felé, majd visszafordulok Vogon-hoz. Vonz a férfi különlegessége, de egyben idegesít s, hogy ő irányít. Nem, jobb szeretek én lenni a vadász, aki prédáért kutat, és Vogon tökéletesen megfelel erre a célra. Aden csak egy számomra elérhetetlen különleges lény lesz. És nem fogok feleslegesen küzdeni érte, habár a gondolatra olyan izgalom járja át a testemet, hogyha kicsit prűd lennék, még el is pirulnék. Így azonban csak elfojtom a gondolatot és az izgalmat, és figyelem a jelen lévőket. Tekintetem a nimfa felé siklik, és végigmérem őt. Csinos, lágy és érzékeny testét, gyönyörű szemet és kedves, félénk arcát. Valami megmozdul bennem és szép lassan a lány felé sétálok, megállva előtte. Mélyen a szemébe nézek és látom, hogyan rezdül meg ijedten a pillantásomra. Lágyan végigsimítok az arcán, és füle mögé tűröm a haját.
- Gyönyörű vagy. - susogom a szavakat, majd a furcsa csattanásra megfordulok és ekkor látom meg a gyönyörű szökőkutat, majd a füstöt. Összevonom a szemöldökömet és Vogon felé pillantok, majd követem a füstöt, ami egyre gyorsabban kúszik felénk. Lehunyom a szememet, furcsa mozdulatot teszek a kezemmel és elsuttogok egy szót, mire egy levegő buborék jelenek meg körülöttem és a mellettem álló nimfa lány körül, akit lágyan, a kezénél fogva húzok magamhoz.
- Vogon! Mi ez? Mit jelentsen ez? - villan vörös szemem a férfi felé, hiszen egy furcsa gondolat kúszik be az elmémbe. Talán meg akar minket ölni? Vagy öletni? Pedig oly' őszintének tűnt a csókja, oly' bizalomgerjesztőek voltak a szavai. Undorító bűz csapja meg az orromat és szinte megdermedek, majd a földre rogyok a bűztől, ahogy a nimfa is mellettem szorosan tapasztja orrára a kezét. Követem a példáját, majd lassan felállok és határozottan, harca készen várok, tekintetem ide-oda cikázik az őrszellem, a kút és Vogon között. Látom, hogy Aden mozdul, és kiáltanék, hogy ne, de már késő...

A vacsora és a kellemes meghívás, mellyel befejezhettük volna, amit a sikátorban elkezdtünk egy igen ijesztő kis csatározásba fullad. Semmi kedvem ehhez az egészhez, de úgy tűnik, hogy jelen pillanatban nincs választásom. A füst körbevesz minket és hamarosan ki is derül, hogy ki a felelős mindezért. Úgy érzem, hogy Vogon elfelejtett szólni valamiről: arról, hogy az őrsárkány szellem holtan akar látni minket, élőket. Nem tudom, hogy milyen borsot törhetett az orra alá egy Beebebrox, de tény, hogy elég dühös lehet ahhoz, hogy egyszerűen kinyírjon minket. Ami nem túl kecsegtető így ezen a kései órán. Mindenki kérdőre vonja a férfit, miközben egy buborékot húzok a nimfa és magam köré. A füsttől megvéd, azonban a tejfehér ködtől nem. Érzem, ahogy egy hideg lélek kúszik be a testembe és ahogy kitaszítja sötét mágusomat is a testemből. Három lélek már túl sok a testemnek, így teljesen elveszítem az eszméletemet és nem is érzékelek semmit. A mágus, a sárkány mellett az én lelkem a leggyengébb, így abszolút nem tudok mit tenni. A mágus azonban nem hagyja magát és furcsa szavakat kántálva igyekszik kiűzni Sierrix-et a testemből. Testem, karom lagymatag, mintha valami gumi baba lennék, nem tudja feldolgozni azt a harcot és tumultust, ami a fejemben, a testemben van. Vogon lefog, miután elrepül a tőr és érezheti, hogyan esek össze és veszítem el az eszméletemet. Kérdés, hogy a sárkány lelke elég erős-e ahhoz, hogy fel tudjon ébreszteni és irányítja a testemet is.

//Olvastam a püket, mehet nyugodtan így a játék. És bocsi, tudom, hogy nem én jövök, de gondoltam úgyis elveszítem az eszméletemet... :/ //