Gwaith-dúr, a sötét elfek városa

Vogonnak felragyogott a szeme, hogy végre az istenek az útjába terelték azt, akit keresett. Gyorsan a kezébe csapott.
-1 darna lesz a havi juttatásod és ezt akár 20-szal is megtoldom még, ha elégedett leszek.- elégedetten szorongatta az ork markot.- Ha már mondtad, hogy érdekel a mágia... itt van épp egy nem túl nehéznek tűnő olvasmány. Ha jól látom, egy sötét elf beszámolója Sternben történt tanulmányairól, amikor is a Fekete Mágus Rendhez csatlakozott.-gyorsan levett egy vékonyabb könyvet, aminek a neve a szemébe tűnt hirtelen.
Pont jól jött ez az ötlet, hogy újdonsült csatlósának megmutassa, milyen hasznos a kettejük barátsága... És nem utolsó sorban elejét vegye a hosszabb csevejnek. Jelenleg csendre és időre van szüksége, hogy minden idegszálával az őrség hamarosan előszedett feljegyzéseire koncentráljon.

Mordon elégedetten fogott kezet új urával, habár ezt más orkok nem nézték volna jó szemmel. Persze ez orkunkat teljesen hidegen hagyta, hisz ez jelenleg óriási lehetőség számára ahhoz, hogy még nagyobb erő birtokosává váljon.
-Legyen, nekem megfelel.- Felelte elégedettem orkunk, majd miután elengedte Vogon kezét, új főnöke egy könyvet adott át neki az egyik polcról, és nem akár milyet, hisz ha minden igaz volt, akkor egy fekete mágiával foglalkozó könyvhöz jutott ezáltal hozzá, aminek Mordon nagy használt vélte felfedezni, egyetlen gondja csak az volt, hogy amikor belelapozott, ugyancsak értetlenkedett a benne lévő irományok miatt, mint legutóbb.

A Beebebrox elégedetten olvasgatta a beszámolókat, bár külső szem csak annyit láthatott, hogy egymás után felveszi, ránéz és egy perc sem telik el soha, mire leteszi. Nem, nem ennyire gyorsan tudott olvasni. Vagyis valamilyen szinten igen. Rendelkezett a gyorsolvasási technikával, ami csak arról szólt, hogy véletlenszerűen beleolvasott néha szavakba, mondattöredékekbe és az alapján eldöntötte, hogy ugrik-e a következő bekezdésre, vagy tovább olvassa. A legtöbbször inkább az előbbit választotta. Bár az kirajzolódott előtte, hogy az új rendszer szisztémája igen kiváló. Az őrök nem értesíthetik a belépni kívánót, ha észre veszik, hogy hazudik. Így az érkező vándoroknak a jelentős részénél készült feljegyzés arról, hogy mit akartak eltitkolni. Néha arról is, hogy tőrt vettek észre a ruhájuk alatt, amit nem említettek. Vagy a fegyvereik mágikus tulajdonságát. A magányos érkezőkkel ellentétben a karavánok utasainak többsége viszont példamutatóan bejelentett mindent. De itt is voltak szép számmal olyanok, akik nem kötöttek az őrök orrára mindent.
Az ork még mindig a könyvet olvasta és lapozgatta. Igen okos lény. Gyakran akár több oldalt is visszalapoz, hogy ellenőrizze, jól emlékszik-e az ott leírtakra. Vagy épp gyorsan előre lapoz keresni valamit.
Egy térdig érő kabátban érkező zökkentette ki Vogont az olvasmányából. Nyakánál bunda sál volt a gallérra erősítve. Ruhája gazdagon díszített. És egy sötét fekete bőrcsizma volt a lábán.
-Shalom Walt!-köszönt oda neki.
-Szia kis Vogi! Hát téged is látni erre? Mi járatban vagy?
-Épp készülök a Tanács Terembe. Felvetettem egy új rabszolgapiac ötletét. Remélem, számíthatok a támogatásodra.- örült annak, hogy nem kellett személyesen felkeresni, hanem a sors szeszélye jóvoltából összefutottak. Bár nem rendelkezik majd szavazati joggal, de ismerőse azon befolyásos csoport tagja, aki a háttérből irányítja a várost.- De addig is ezeket a feljegyzéseket nézem át. Valahol van egy sárkányokra utaló is, csak nem találom...
-Ááááá... a támadásra gondolsz? Igen, emlékszem én is arra. Fura egy történet.-a polcokhoz lépve keresi, melyről már sok papír le lett szedve az asztalra. De egyelőre nem találta meg.- Nem találtunk holttestet. És semmi nyomára nem bukkantunk, hogy kit támadott meg.

//Akirtep Novalor, küldetés vége//

* Biccent megbízója felé, majd egy üres asztal felé pillant. Miután helyet foglaltak röviden elmeséli mi történt, szóba hozza Balál hátasát, amit megígért neki, majd egy ruhadarabba tekerve tekercseket ad át Praan-nak.

Várakozón néz rá, szeretné ezt a küldetést lezárni végre, hiszen mondhatni nem járt sikerrel, nem érezte a vért a pengén, de amit kellett megtette.

Remélhetőleg hasznosak annyira azok a tekercsek, hogy kapjon némi információt múltjáról, és esetleg felszerelése is bővülhet néhány hasznos eszközzel, a darna nem érdekli, csak annyi legyen mindíg amennyi kell...*

Orkunk ugyan elégedetten lapozgatta a könyvet, de ha nem talál benne semmi olyat, amit meg is értene, akkor az egész veszett fejsze nyele, hiába van meg az amiből tanulhatna, ha nem érti. Amikor belekezdett a mágia elsajátításába, akkor még nem is gondolt arra hogy az olvasni tudás mekkora előny lehet. Arra csak most gondolt, hogy meg kéne próbálnia elsajátítania ezt a készséget, hisz bármikor hasznát veheti. Bár eléggé gyanúsnak tartotta hogy egy olvasni tudó orkról sem hallott még.
Eddigi gondolatmenetét, léptek hangjai zavarták meg, és mint kiderült, Vogon valamiféle ismerősét tudhatja ezen hangok tulajdonosának.

A Beebebrox megfogadta, hogy holnap mindenféle képen egy értékes adományt ad majd valamelyik templom javára. Amilyen sok balszerencse kísérte az ork törzsfőnök kudarcba fulladt támadásától kezdve Aden és Onoria történetén keresztül a városba való megérkezésükig, nos úgy tűnik, Eclair úgy tűnik végre megint a mosolygós arcát vette elő.
-Hmmm... igen. Engem is érdekel. Nagyon különös eset.- eljátszotta, hogy már hallott valamit az esetről. Nem véletlenül árulta el Waltnak, hogy mi után nyomoz. Nem foglalják le őt a hivatali teendői, de mindenről tud a városban.
-Meg is van. Miért is kell neked ez az irat, kicsi Vogi?- barátja szavai nem voltak kérdőre vonóak. Enyhe gyanakvás volt a hangjába, de inkább csak helyére akarta tenni a történetet.
Vogon átvette a tekercset és kitekerte. Egy újabb feljegyzés az őrségtől. Első ránézésre nem tűnt sokkal másabbnak, mint az eddigiek. A kérdést figyelmen kívül hagyta, úgy tett, mintha túlságosan mélyen belelendült volna a rég keresett irat tanulmányozásába. Végül sok apró feljegyzés után, mely az érkezőket írják le megtalálta azt, amire beszélgetőtársa utalhatott. Egyik fekete hajú és fekete körmű boszorkányasszony a városba érve jelezte az őröknek, hogy egy fehérsárkányt látott az úton maga mögött támadni valakit, akit az erdők elrejtettek a szeme elől.
-Nem válaszoltál a kérdésemre, hogy támogatod-e az új rabszolgapiacot. Legalább olyan jó fekvése van a városnak, mint Telarnak, ha nem jobb. A legtöbben a határ menti csatározásokban esnek rabszolgasorba, nem Lanuria közepén. És az út hosszú odáig... Bár sokan nem gondolnák, de romlandó áru. Etetni kell. Elszökhetnek... Nem mindenki vállalja a hosszú utat,... ha van egy jobb megoldás.
-Rabszolgapiac? Nem gondolkodtam még azon, hogy valaki is ide jönne árulni a rabszolgáit, ahol csak mi vagyunk. Nem lehet, hogy ha nagy erőfeszítésekkel csinálnánk helyet neki, akkor te lennél az egyetlen kereskedő. Apropó! Rég láttalak a városban. Mintha te sem sok üzletet kötnél erre felé...- az alapítói sarj szavai mélyen a rabszolgakereskedőbe vágtak. Ha csak érzelemtől vezéreltek lennének, akkor nem sokat törődött volna egy elhanyagoltsága miatt sértődött vezetővel. De ezek az érvek egy baráttól származtak és logikusak. Amire majd meg kell felelnie előbb-utóbb.
Hirtelen Mordonra pillantott.

*Hallom nagy a zaj odalent, hát lepillantok a háztetőről. Érdekes ez a dolog ekkora felhajstást csapni pedig csak pár katonát tanítottam móresre. Itt idézgetnek össze vissza lényeket csak azért hogy engem kézre kerítsenek. Milyen mókás ez az egész. Kedvem támadt játszani velük, bár elég sokan vannak, lehet meg kéne várnom míg kicsit külön válnak. S én csak álltam a tetőn s figyeltem az odalenti történéseket. Vártam azt, hogy végre szétszóródjon ez a nagy tömeg. Hisz elég nagy ez a város ahhoz, hogy meg kelljen történnie. Nem kereshet mindenki egy utcában.

Orkunk, mivel nem tudott mit kezdeni a könyvvel, becsukta azt, és figyelmét az elfre és annak beszélgetőtársára fordította, habár már túl unalmasnak találta a sok fecsegést, ezért inkább visszatért szerzeményeinek áttekintéséhez. Először azt a könyvet nézte át tüzetesen, melyet a Vogon adott át neki de az csupán a megszokott jegyzeteket tartalmazta, ami Mordon nagy elkeseredésére szolgát, így hát eltette azt, és elővette azt amit a levéltár bejáratától nem messze vett magához. Ez a dokumentum ugyan szolgált már némi nemű képi ábrázolással, de ugyanúgy szerepeltek benne szöveges részek is, így hát hiába követte volna az utasításokat, amiket a képek mutattak, nem tudta értelmezni az írott instrukciókat, így hát ismét ott volt ahogy elindult, így hát elindult megkeresni annak a könyvnek a helyét, amit Vogon a kezébe adott, így egy időre eltűnt a szeme elől.
Ahogy Mordon elgondolkodva csoszogott a polcok között, a könyv helyét keresve, tekintete megragadt egy a polcnál ténykedő alakon, akinek a kezében egy zsineggel lazán összefogott dosszié pihent. Az ismeretlen kissé hátal állt neki és meglehetősen bosszús volt, egy hiába keresett irat miatt. Mordon már épp elment volna mellette, amikor az ismeretlen megpillantotta és megszólította.
-Elnézést, de az egyik könyv amit keresek önnél van. Nem tudná ideadni? Fontos lenne számomra.- Kérdezte meg egy fiatal, kicsit megtört hang orkunk háta mögött, amire Mordon megfordult. szeme előtt pedig egy fiatal ember nő alakja tűnt fel, akinek ugyancsak meggyötört küllemű volt, akár orkunk, mégis sokkal jobb formában volt nála.

a mágustanonc:

Mordon csodálkozva nézett az ismeretlenre, aki leszólította. Nem tudta hogy mit is kéne mondania, így hát csak tovább figyelte hogy mit akarhat tőle a nő.
-Nagyon kellene nekem az a könyv. A mesterem az egyik lecke után összeszedette velem a feljegyzéseinek ide tartozó példányait, de véletlenül hozzá fogtam a személyes tulajdonát képező könyvét, és a toronyba szánt iratok egy részét is, és ha nem hozom rendbe a hibámat, akkor nagy bajba kerülök.- Magyarázkodott a lány orkunknak, aki csendben elmosolyodott, többek között azon, hogy a lány micsoda bajba keverte magát, és hogy mennyire nem lepődött meg az orkon. Mordonnak tetszett az a természetes viselkedés, és az is, hogy talán épp egy hasonló irányokban tanuló emberrel találkozott, így hát átnyújtotta neki a könyvet, persze nem csupa jó szándékból tette, hisz remélt némi segítséget ezért az apróságért cserébe. Persze a lány azonnal lecsapott volna a könyvre, de Mordon azonnal vissza rántotta könyvet.
-Ha azt hiszed ingyen adom a könyvet, ostoba vagy. Ork vagyok, nem pedig bolond. Valamit valamiért.- Mondta orkunk, aljas módon, de eddig is csak a számító viselkedése miatt jutott el idáig.
-Mondd, mit akarsz?- Kérdezte a lány, kicsit sietve, hiszen minél hamarabb rendbe akarta hozni a ballépését.
-Nem is tudom, valami olyan varázslatot, ami a javamra válhat a jövőben. Talán ha mesélnél valamit a Megcsapolásról, akkor visszaadnám.- Kezdett egyezkedni orkunk, aminek látható módon megjött az eredménye, hisz a lány, kis gondolkodás után közelebb ment az orkhoz, és belekezdett a magyarázkodásba, habár látszott erről nemigen akar beszélni, hisz a lány elkezdte taglalni neki ezen varázslat titkait, és Mordon amit csak tudott, megjegyzett a lány mondandójából, majd mindennek végén átadta neki a könyvet, a lány pedig sietve elindult a kijárat felé, orkunk pedig sarkon fordulva elindult visszafelé, vissza sem nézve a lányra.

A sötét elf már igen gyakran kinézett a könyvespolcok mögül, hogy megnézze, merre van az ork. Ezek már egy ideje hiábavalóak voltak, de nem kívánt túlságosan eltávolodni sem régi ismerősétől sem pedig az asztaltól és az iratoktól.
-Hmmm... Szóval a katonai jegyzőkönyv szerint a kiküldött katonák kimentek megvizsgálni azt a környéket, de nem találtak tűzre utaló nyomot?- kérdezte hitetlenkedve.-Hol van az a jegyzőkönyv.
-Az a polcok másik végében van valahol, de nem érdemes előkeresni. Sokkal inkább érdekelne a rabszolgapiac tervei. Arra gondoltam, talán hozhatnál néhány... száz rabszolgát, akik akár egy év vagy annyi idő alatt sem kivájják a barlangot. Utána már el is adhatod őket ott. Mit szólsz? Neked nem kerül semmibe. És a városnak sem. A rabszolgaságban az a jó, hogy saját elnyomó rendszerét fenntartja.- terelte el a témát most Walt.
~No ne! Még hogy én csináltassam meg az új helyet a rabszolgáimmal! Ccccc... ingyen van, mint a kaja, amit ennének.
Majd így folytatta.
-Nem, én úgy terveztem, hogy a szegénynegyedben kellene kiüríteni... mondjuk egy háztömbnyit. Nem kell nagy tér a piacnak. Te is mondtad, nem biztos, hogy sokan fognak kereskedni itt. Először piciben kezdünk. Majd ha kinövi magát a vállalkozás, akkor talán az eladók majd összefognak, hogy egy nagyobb barlangot hozzanak létre maguknak. Tudod milyen áldatlan állapotok vannak a nyomornegyedben. Valami szegényeket megsegítő kezdeményezés kellene, amit majd finanszíroz a piac bevétele.

Orkunk nagyon elégedett volt magával és teljesítményével, hisz amit újonnan tanult varázslata segítségével elérhet, elég erőt adhat neki a komolyabb harcokhoz. Szíve szerint akár most azonnal kipróbálta volna mit is csikart ki az ifjú mágustól, de sem a hely, sem az idő nem volt erre alkalmas. Igaz, nem sok ez az apró információ, de így is rengeteget ér, hisz tett egy lépést előre, és ez már elég nagy szó.
Mordon elégedetten csoszogott vissza Vogonhoz és társához, hisz lassan de biztosan úgy tűnt, a szerencse egyre inkább kedvezni kezd neki.

Az ork közeledtére látva a Beebebrox megnyugodott. Nem szívesen hagyta volna Gwaith-dúr egyik legfontosabb „könyvtárában” szabadon bóklászni. Sosem tudni, hogy az ellenség keze hova teszi be a lábát. Az ő felelőssége egyelőre, hogy pl. egy nemsokára induló karaván útvonalterve ne kerüljön ki egy ellenséges ork csapathoz. Bár azt mondta, nem törzsfőnök, de a káosz istene sosem alszik.
-Had mutassam be a barátomat, Mordont!- és már oda is lépett mellé, hogy barátian átkarolva félkézzel közelebb húzza- Ő több ork törzs nevében jött kereskedelmi tárgyalásokat folytatni nagyra becsült városunkba. Épp azt kérdezte tőlem érkezésed előtt, hogy vajon lenne-e kellő felvásárló erőnk nagyon sok rabszolgára. -direkt megnyomta a nagyon sokat, hogy rögzítse a megbízottja fejében a korábban elmondottakat- Ne legyünk telhetetlenek. Ők mással nem igazán tudnak kereskedni. Az északi föld nem igazán termékeny. És nincsenek kitűnő kovácsaik vagy szekérkészítő műhelyeik... vagy hajógyáraik... Nem várhatjuk el tőlük, hogy olyan árukat adjanak a mi készítményeinkért cserébe, amiknek nincsenek birtokukban!
Pár pillanatig némán nézték egymást hárman.
-Azokkal a törzsekkel, akiket ő képvisel én is nagyon jó viszonyt ápolok. Biztosíthatlak, hogy nem fenyegetik a sötét elfek fővárosát. Lanuria északi határán portyáznak főleg.

Orkunk nem is igazán tudta hogy mit mondjon az előtte álló elfnek, elvégre ugyanannyira nem küldött, mint amennyire nem tanácsadó, és egy törzzsel sem áll kapcsolatban. Őt csak azért tartják hogy rávegye az ostoba főnököket az üzletelésre, semmi több. Viszont ha Vogonnak küldött kell, akkor kap is egyet, ennyin ne múljék.
Mordon tisztelete jeléül a kezét nyújtotta az ismeretlen elf felé, aki kezet rázott vele, ezt követően Vogon ismét átvette a szót. Vannak akik fegyverrel, vannak akik mágiával, megint mások szavaikkal érik el a céljaikat, mint például Vogon, barátja, aki eléggé magas szinten műveli ezt.
Miután elszabadult a tárgyalófelek közül, elcsoszogott a visszaérkező Mirianához, aki egy könnyű olvasmánynak sem tartalmilag, sem súlyban nem nevezhető könyvet nyomott szegény orkunk kezébe, aki ekkor elégelte meg ezeket az iratokat, merthogy szinte semmire sem lehet vinni velük, főleg orkként. Mordon ugyan kinyitotta könyvet, és úgy tett, mintha értene is belőle valamit, de balsorsának következtében csúfosan lebukott, habár Miriana ajánlata eléggé érdekes volt, és talán egy próbát megérne, mellesleg úgy is kár lenne tagadnia, érdeklődik az efféle irományok titkai iránt.
-Legyen. Próbáljuk meg.- Mondta Mordon, majd figyelmét Mirianára összpontosította.

Vogon elégedett volt az eddigi alakítással. Mordonnal pont jókor és a jó személlyel kötötte meg élete nagy lehetőségét kínáló alkalmat. Egy kézfogás után lelépett az ork, mintha sürgős dolga támadt volna. Ráadásul Miri is a legjobb pillanatban érkezett, így ha Walt nem vette volna észre érkezésekor, hogy ifjú felfedezettje olvasni is tud... fajának egyik legintelligensebb példánya, most meggyőződhetett róla.
-Nos, de térjünk is vissza arra a fura esetre! A tűz nyomainak hiánya nem bizonyítja, hogy nem történt sárkánytámadás. Hiszen az asszony egyértelműen látta a lecsapó fehért...-Szép lassan elindult a Levéltár azon túloldala felé, ahol az ilyen nyomozati anyagokat sejtette. Kis lépésekkel, a beszélgetőtársának jelezve, hogy nem sietnek.- Végezhetett az áldozattal más mágiával is.
-Valóban nem.-felelte- De nem csak tűz nyomait nem találtuk. Egyáltalán semmit nyomot nem találtak a kiküldött katonák.
-Lehetséges, hogy egy gyenge áldozat volt csupán, akit karmaival tépett szét és a testét megette. A vért pedig... talán valahogy felitta a földről.
-Igen. Erre mi is gondoltunk. De semmit nem találtunk. Ne érts félre! De még letaposott füvet sem, hogy ott egy hatalmas lény földet ért volna. Sem sérült ágakat... Mintha csak elnyelte volna a föld az áldozatával együtt. Még a tanút is kivitték a nyomolvasók a helyszínre, de nem tudta megmagyarázni. A helyszín úgy tűnik egyértelmű. De sem mágikus jelenség utóhatása nem volt érzékelhető még az ezen a téren legavatottabbak számára sem... Nem tudom, hogy ölhette meg az a szegény szerencsétlent. Sem fizikai küzdelemnek nem láttunk nyomát sem pedig mágikus támadásnak. Ráadásul pár órával az öregasszony után egy szőke fiú is érkezett pont azon az úton. A faját nem tudták az őrök egyértelműen meghatározni. Volt valami mágikus benne, de se nem egyértelműen ember se nem egyértelműen mágus kölyök...
-Ő mit mondott a történtekről?
-Ő nem látott állítólag semmi különöset. Bár azt mondta, elég sötét volt és nem is nagyon látott már semmit... De akkor is különös.

Sierrix kinézett az ablakon. Egykedvűen figyelte a kinti eseményeket.
A háztetőn álló kétlábú még mindig nem mozdult, pedig a gyűrű egyre jobban körbezárult körülötte. Igen csak meglepettnek tűnt innen nézve, mikor hirtelen, mintha vezényszóra indítanák a kereszteződés mind a négy utcája felől energiagömbök, tűzlövedékek és villámok kezdtek el cikázni felé. A mozgása... egész jó a srácnak, de innen úgy tűnt, néhány lövedék lehet eltalálta. De semmi biztos nem mondható, és nem veti be a mágikus érzékelőit ilyen jelentéktelen dolog követésére. És a levegőben két megidézett jégmadár repült fel, akik egyelőre nem tudni mi célt szolgálnak. Talán csak egy esetleges kitörés ellen felderítőnek? Vagy lehet így akarják lekényszeríteni a tetőn bujkálót?
Majd újból szembesült azzal, hogy Gwaith-dúr elit harcosai mennyire nem tudják a maga komolyságán kezelni a dolgokat. Egyetlen vadász is elégnek kellett volna legyen a maga több száz éves folyamatos fejlődésével, hogy egy embert elkapjon. Viszont igen veszélyes dolgot kezdtek el művelni.
A tető takarásából most az egyik efrit feje tűnt elő. Ez a sárkányvadászok ellen hangolta Sierrix haragját, mert egy baleset azzal fenyeget a tetőn, hogy a palotától nem messze lévő házak valamelyike kigyullad. Bár varázsereje elégnek bizonyulna -valószínűleg- ahhoz, hogy megfékezze a lángok erre felé terjedését... De nem is emiatt volt most mérges.
Az egyik nyitva hagyott ablakon egy galamb repült be, akit a barlangvárosban töltött éjszakai nyugalmából felzavarhatott a hajsza hangja vagy fényei. Miután épp a vén elf egyik asztalon kinyitva hagyott könyve felé pottyantott egyet...
A ház szelleme megdermesztette mind a madarat mind a fekáliát a levegőben. Az utóbbit egy egyszerű taszító varázslattal kilökte az éjszaka hidegébe. Nem hagyhatta, hogy a tárgyakat megrongálva végül ő legyen megint előszedve. De a bűnössel lesz még némi konzultációja... Kifagyasztva őt tehetetlenül vergődve egy helyben a levegőben. Hirtelen kiszakadt belőle egy toll. Majd a bőrén újabb fájdalom érződött, mikor egy újabb. Nem telt bele olyan túl sok idő, mire a levegőben lebegtetés mágiájától sújtott állatka megkopasztva kétségbeesett hangokat hallatva vergődött az őt tartó láthatatlan erő fogságában, miközben hol fejjel lefelé bukdácsolva hol újra visszanyerve egyensúlyát igyekezett rájönni, mitől is nem zuhan le.
A betolakodó megleckéztetése után lángnyelvek kezdtek alatta megjelenni, melyek szép lassan körbeölelték. Végül egy mozgató varázsnak köszönhetően kirepül az ürüléke után az ablakon. Ha valaki ezen az éjjelen tátott szájjal az üldözést figyelve arra várt, hogy a sült galamb a szájába repüljön... Ezen az éjszakán bármi megtörténhet.

//Sierrix nem tud arról, hogy a hajszában részvevők mágikus falat kívánnak emelni a préda és közéjük, ha az túlságosan megközelíti őket. És csak távolról segítik teremtményeiket.//

*Hallom, de magam sem tudom mit. Szárnyak suhogása lehet az. Érdekes, nem hiszem hogy lenne itt akkora állat ami ekkora.... Tekintetem egy fagyos madárra vetem, nincs időm tétovázni felém tart. Hátrébb ugrok, s az neki csapódik a tetőnek, megrongálva azt. Füst szag terjeng a levegőben, érdekes egy fagyott állat nem okozhat tüzet... Az egyik ifrit ami mögöttem osont nem számolt azzal, hogy akár lángba is boríthatja az egész házat. A tető már izzott a talpai alatt. Valami kéz formával próbált megérinteni mire az ezüstös hegy ketté szelte. Érdekes is lett volna ha ennyivel elintézem a lényt. Valamiért túl egyszerűen érezném. S a ketté foszló teremtmény nemsokára össze állt. De ezt én már nem vártam meg, azonnal táncba lendültem. Irányomat az egyik gólem felé veszem. Más esélyem nem igazán lehet, csupán ha a mestereket intézem el. Látom a kőszobór hatalmas kezével nyúl felém, hogy egyetlen mozdulatával össze lapítson akárcsak egy bogarat. Megtorpanok, szemem előtt halad el a kéz felszántva a zsindejek nagy részét. Amilyen nagy olyan lassú ez a teremtmény nem nehéz kicselezni. Kezem az ezüstös fegyvert fogja majd táncot váltok. Az órjás táncában minden erőmet beleadva dobom el a fegyvert a mestere felé. Mire a gólem keze már védené gazdáját az hatalmas puffanással érkezik a falhoz, egy dárdával mellkasában. A kőszobor szinte azonnal el is kezd összeesni, látom ahogy darabjai nem kímálik a környéket s ami marad belőle beesik egy ház oldalán. Micsoda felfordulás kerekedett itt, aztán még csak bele sem melegedtem. Átvetem magam a fegyveremért, majd éppen hogy csak elérem s kapaszkodok bele. Lábammal a falnak támaszkodva húzom ki a mellkasból s a falból egyaránt. Ahogy sikerült zuhanni kezdek, de elég nagy erővel rugaszkodtam el a faltól hogy egy hátra szaltóval két lábbal ráérkezzek a gólem darabjaira. S a lábam alól rögvest kezd kifutni a talaj, s csak a rutinnak köszönhetem, hogy két lábon megmaradtam. A gólemek mindegyike felém tekint, én csak elnézek balra. Vállat vonok a hulla láttán.
- Unalmasak vagytok... egy idéző ahogy közelharcba keveredik vesztett... milyen... szánalmas...
*Ujjamat emelem s máris a gyorsak táncába állok, eljő hát az idő, hogy egy fattyú megmutassa ennek a földnek, semmivel sem ér kevesebbet mint a tiszta vérű hullajelöltek.

Vogon és Mordon megjelent Miriana és néhány más sötét elf társaságában. De nem jöttek egyedül, a bíró két szelleme hozta őket.
-No, végre megtaláltunk téged, Vogon. Mi történt? Siessünk! A teremben már várnak minket. Csak rátok vártunk, hogy megkezdjük a rabszolgapiac kérdésének tárgyalását.- fogadta őket az az ismerős, akivel épp beszélgetett, miközben a szörnyű baleset történt. Már indult is az ajtó felé.

//Most csak ilyen rövidre van időm. A Barát vagy ellenség küldi után jön, de ott még lesz Mordival egy kis elvarratlan szálunk.//

Mint mindig, Mordon most is eléggé bosszankodott a közbejött történések miatt. Igaz hogy mindketten élnek, és sikeresen visszatértek, de nem hajlandó elviselni hogy úgy bánjanak vele mint ahogy mostanában történt.
Amikor megpillantotta a rájuk "éhező" tömeget, felmerült benne hogy ha annyira vártak rájuk, miért nem keresték őket. Bár jelenleg mindegy volt az egészen gondolkodni, hisz most fontos feladat várt rájuk.

//Akirtep lezárás//

*Meghajol, pillantra elgondolkozik...*

- Nos uram, igaz küldetésemet nem sikerült nekem elvégeznem, de remélem értékeli az írásokat amiket hoztam. Díjam, amit kérnék, 1 hátasló ára, és a fogadóban itt tartózkodásom költségei. Némi költőpénz. Nem vagyok nagy igényű, néhány napot maradok csak, megpihenek.

- Talán valami megbízásféle is megtalál...

*Int a csaposnak, rendel egy kancsó bort, poharát megbízója felé emeli.*

Vogon csendben követte vezetőjüket a terembe vezető folyosón. Amikor fajtársa távozott az asztalnál ülő megszólalt:
-Vogon Beebebrox. A Tanács várja mondandódat.
Az ifjú elf keresztbe tette maga előtt a karjait úgy, hogy két kezével az ellentétes vállát megérintette és meghajlással köszöntötte a teremben lévőket.
-Shalom!-felegyenesedése közben fél szemmel a sötétben lévőkre sandított. A levéltári ismerősét tudta, hogy ott van, de nem sikerült beszélnie vele amióta elteleportálták az egyik mondata felénél. Igen csak kíváncsi lett volna pedig arra, hogy hol áll a meggyőzésével. Tudta, hogy még biztosan nem győzte meg teljesen, hiszen igen fontos érveket vetett fel, mielőtt válasza közben elragadta egy máig ismeretlen.
-Köszöntelek benneteket. Hadd mutassam be kíséretemet, Csatabáró Mordont, aki néhány ork törzs kereskedelmi tanácsadója, főleg a rabszolgák nagyobb tételben történő értékesítése érdekli. És hű kísérőjét, Mirianát, aki tanítványa volt Kair mentornak, Gwaith-dúr iskolájának egyik mágia oktatója... volt.-itt igen csak elbizonytalanodott. Kairról nem sokat talált a levéltári dossziéban és még homályos volt, hogy miért. De jelen pillanatban Mirianának a fő funkciója egyébként is az, hogy elevenen demonstrálja Mordon város iránti érdeklődését és békés szándékát... amit egy orkról elég furcsa kijelentés, még ha most tényleg igaznak is tűnik a szemében.
Ekkor elővett egy térképet, melyet idejövet kölcsönzött. Leterítette az asztalra, hogy ne ügyetlenkedjen a levegőben tartásával. A mosoly legkisebb nyoma sem látszott az arcán. Hideg, szúrós pillantását vette elő, mellyel általában másoknak próbálja jelezni, hogy mennyire zavaró a túlzott érzelmességük vagy beszélgetni vágyásuk. De jelenleg ez nem tudatos arcjáték volt, csupán nem érezte szükségességét a kedveskedő maszkot felvenni a jelenlevőkkel szemben.
-Ez itt a világunk térképe. Itt van Telar, amit a rabszolgaság fővárosának is szokás emlegetni. És itt van Stern, észak csillaga. Lanuria és az emberek birodalmának utolsó biztos pontja északon. Ettől északabbra már szinte állandóak az összecsapások az ork területtel. Délre viszont igen ritka az, hogy ellenséges hadsereg támadna bárhol. Ha egy kereskedő az ork területeken vásárol rabszolgát, annak két lehetősége van. Vagy egyenes vonalban halad Telar felé- és húzott egy vonalat az ujjával- és ekkor jól látható, hogy igen messze kerüli el a városunkat. Ekkor Sternen át megy az útja. De...-itt kis szünetet tartott- ekkor azon a területen halad keresztül, amit az ügyfelei épp kifosztottak és ahonnan a rabszolgákat gyűjtötték. A másik az Avantion felé vezető úton kerülő. Aki ezt választja, annak fontos megállóhely lehet Gwaith-dúr. Az orkok -és itt társára néz- legtöbbje írástudatlan. Veszélyes átkelni rabszolgákkal fél Lanurián úgy, hogy papírod sincs arról, hogy tisztességes üzlet révén jutottál hozzá a leláncolt emberhez. Hiszem, hogy ha megnyitjuk a rabszolgapiacot, akkor számos kereskedő használja ki majd a város kultúráját. De ez csak egy szempont...
*Vogon kicsi szüntet tartott és lelki erőt gyűjtött a következő mondatai tálalásához, melyről még mindig nem tudta, érdemes-e kimondani őket.
-Észak elég nagy része csak homályosan ismert. Hallani aranyakat gyűjtő sárkányokról... rengeteg mende-monda. De nem tudjuk, hogy ők honnan gyűjtik az aranyukat. És mi az álláspontjuk a kérdésben. Bármennyire is képtelennek tűnik az ötlet, én nyitva hagynám a lehetőséget, hogy a későbbiekben felvesszük velük a kapcsolatot és élénkítjük a kereskedelmet. A város az ő részükről egyelőre csak fegyverrel kivívott tiszteletük miatt maradhat meg a területükön. Ezt a kérdést -mint mondtam- nem zárnám le, bár jelenleg nem sok ötletem van arra, hogyan kezdeményezhetnénk velük párbeszédet.
*Miután túl volt a nehezén, kicsit megkönnyebbülten folytatta.
-Egy újabb forrás, bármilyen furcsán hangzik is, a kalózok. Lanuria igen sokat szenved a támadásaiktól, de ahhoz, hogy plusz bevételre tegyenek szert foglyok ejtésével ugyan azzal a problémával kell százszor jobban megküzdeniük, mint itt, északon. Egy olyan eladóhely, ahol nem kerülnek bajba amiatt, mert épp annak az országnak a polgárait akarják értékesíteni, akit kiraboltak. Meg kell szervezni egy új kereskedelmi utat, mely a Hajnal-folyón felhozza vízi úton. Majd az Éj-hasadékon át a városba. Itt törvényesen eladhatják őket.
*Kis szünetet tartott, hogy hosszúra nyúlt terveit kicsit jobban megemészthessék a teremben lévők, mikor folytatta.
-Uraim! Ennek a vállalkozásnak egy nagy buktatóját látom a magam szempontjából. Az pedig, hogy szomorúan értesültem róla, hogy az utóbbi időben egyre inkább megromlott a viszonyunk Tarsis-szal. Ha a véghezvitele mellett döntünk, akkor akár személyesen is vállalom, hogy részt veszek egy delegációban, akik célja, hogy Onoriával megegyezésre jussunk, hogy az itteni piacon kötött ügyleteket elfogadják délen. És nem utolsó sorban Telarral is érdemes tárgyalnunk. Narin úrnő- mély lélegzetet vett- igen kedves, bájos hölgy, akit nagy tisztelet övez városában. Nem olyan szőrszálhasogató, véleményem szerint lehet vele beszélni, hogy élénkítsük a két város közötti forgalmat. Rabszolgák tekintetében is. -igen csak kiérződött, hogy nem véletlenül nem ajánlotta fel, hogy részt vesz ezen a tárgyaláson is. Narinnal keveset kellett találkoznia, de igencsak próbára tette az ifjú elf illedelmességét. Bár tudta, hogy nem rossz szándékból teszi. Viszont az úrnőnél leginkább két kategóriába soroltak a férfiak. Egészen pontosan három. Az egyik, akit már ágyba vitt, a másik akit kiszemelt erre, de még nem sikerült. A harmadik, akit mély megvetéssel lenézett. És mivel távol állt a Beebebrox ideált jelentő vörös hajú elfektől... nos rabszolgakereskedőnk egyikbe se szeretett volna bekerülni.

//Mirianával beszéltem és keveset tud írni most. Nyugodtan folytathatjuk nélküle is, ha majd lesz ideje ír egy reagot. Ha nincs, akkor abban a körben néma szemlélődő. De én sem biztos, hogy olyan túl gyorsan fogom a reagokat küldeni, nem sietünk sehova.//

Miközben belépett a rabszolga kereskedelem témáját érintő emberek által benépesült tárgyalóterembe, Mordon elégedetlenül vette tudomásul, hogy a jelenlévők között nagy esélyen, nincs egy szál sem, aki nem épp a helyi népekhez tartozna. amikor a témát megvitató maga rangú vezetők elé léptek, mordon kapott az alkalmon, és helyet foglalt a számára, és barátai számára fenntartott helyen, és onnét figyelte az eseményeket, bár az álom eléggé rá akart ülni a szemére.
Ő nem értette egészen értette a dolgokat, habár sejtette hogy neki is sok köze lehet a dologhoz, de ez nem érdekelte igazán, ezért unalmában lassan elálmosodott.

Vogon komor tekintettel hallgatta a tanácsos szavait. Miközben beszélt, nem nézte a többi tanácsost sem pedig az alapítókat. Érzelem nem volt leolvasható az arcáról, és miután az elöljáró befejezte mondatait, ismét maghoz ragadta a szót.
-Nem akarok tiszteletlen lenni, és soha nem is tenném. Szavaim, amit most mondok az ork területekről csupán saját véleményem, amit megosztok önökkel. Az ork törzseknek jogukban áll önálló államként tekinteni saját földjükre. És jogukban áll, az én nézőpontom szerint, fegyverrel érvényt szerezni igazuknak akár egy jóval erősebb ország ellen is. -most széttárja a karjait és felegyenesedik az asztalról, melynek térképére eddig támaszkodott- Én nem politikusnak vagy hadvezérnek, hanem kereskedőnek születtem. Ki testálná rám a kötelességet, hogy véleményt mondjak két ország viszályában? De számomra két állam összecsapása csata és háború. Nem fogom azt mondani, hogy ne nevezzük portyának, vagy bármilyen cifra más megnevezést ne aggassunk rájuk. De én mindig a háború szabályait tekintem a helyzet jogi értelmezésére. És ez alapján tekintem az elrabolt embereket jogos hadizsákmánynak. -beszéd közben párszor megváltoztatta, hogy az asztalnál kit néz. Szemeiből süt az ügyvéd, mely nem magasztos eszmét és lovagi szabályokat állít a „háború szabályai” mögé, csupán rengeteg érzelemmentességet, mellyel a vitában álló felekre teszi a felelősséget, hogy mit miért csináltak. De érződik rajta egy különös őszinteség, mely a Beebebroxok be nem avatkozó politikájából árad. Tiszta lelkiismerettel képes rábízni egy-egy államra a jogi keretek megteremtését, melyhez ő majd alkalmazkodik.- Suttognak a népek arról, hogy Onoria a végváraknak nem mindig olyan bőkezűen osztja a központi pénzt a Tanácsban. Nem tisztem megítélni, hogy milyen erőviszonyok állnak fent a felek között. De látom, hogy bizony ezeken a rajtaütéseken sokkal több halott fekszik a földön, mint ahányakat rabszolgaként elhurcolnak. Véleményem szerint, ha felvevő piacot kínálunk, az motiválni fogja az orkokat arra, hogy kevesebb ellenséget öljenek meg és többet ejtsenek rabszolgának fogságba.
A kalózok helyzete... Amit most elmondott, arra eddig is lehetőségük nyílt. Mégsem tették. Ha kirabol valaki egy kereskedőhajót, azon mondjuk foglyul ejt 5 rabszolgát. Az mondjuk... összesen 100 darna, ha maga adja el. Az bizony számunkra -és itt szét néz a teremben- szép pénz. Ki vetné meg? Vesz rajta a kereskedőnél egy új ruhát. -kicsit elgondolkodik- Talán azt még nem futja ki belőle... Egy olcsóbb darabot igen. Ha a kirabolt kereskedő textil üzlet tulajdonosa volt, akkor van a raktérben... ez nagyon szerencse függő, de jó pár méter textil szövet. Arra nincs ráírva, hogy honnan jött. De ha Telarban árulja a piacon az elrabolt legénységet, akkor Lanuria katonái nyugodtan megkérdezhetik tőle, hogy honnan szerezte a rabszolgákat. És azok a mihasznák bizony beszélnek, ha nem vágta még ki a nyelvüket. Véleményem szerint ezért sem túl népszerű foglyokat ejteni a kalózok körében. Mint már mondtam, a tengeri zsiványoknak ez rizikó. Abban az államban bonyolítani az üzletet, ahol a beszerzés történt. Gwaith-dúrban, kérdem én, ki kíváncsiskodik, hogy ő hogy szerezte? Sok tengerész leli halálát, azt látom, csak azért, mert feleslegesen megnehezítik nekik az értékesítést. Az, hogy a tengertől hozzánk hogyan juttatják el... Nos, ez a jövő kihívása. A kalózoknak vannak hajóik és ezek igen közel tudnak eljutni, ha a Hajnal-folyót használják. Ehhez képest már jóval rövidebb utat kell megtenniük szárazon. Megállhatnak Telarban, de eddig miért nem tették? Gwaith-dúr koránt sem elszigetelt. Eddig is karavánokat küldtünk ki és ezek nem egyszer harcok árán, de mindig hazahozták azt az élelmet és árut, amire szükségünk volt.
Telar és Tarsis volt, ügye, a következő kérdés? Nem hiszem, hogy el kéne túlozni azt, hogy mennyire félhet Narin úrnő az élénkülő kereskedelemtől. Persze, ha úgy mutatjuk be neki a tervet, mint ami minket tesz majd meg a rabszolgaság új fővárosának... -itt látszólag elgondolkodott- nem lenne elfhez bölcs dolog ilyet állítani neki. Az érveim java része pont arra irányul, hogy tranzit kereskedelmet folytassunk olyan területekkel, amik számukra elérhetetlenek. Nem látok érdek ütközést. Aki Lanuriában egy rabszolganőt akar magának ágyasul... Az miért utazik fel a sárkányok területére? Az emberek fiatalok és meggondolatlanok, de nem ennyire. Az ottani nemesség zöme elvan a saját határaikon belül. Nem csak a rabszolgák lehetnek a sárkányok eledele, ha megpróbál néhány kislovag egyedül vagy néhány fős társaságban eljutni hozzánk. Szerintem felajánlhatjuk ennek a kedves hölgynek nyugodtan, hogy majd mi eljuttatjuk az árut a biztonságos területekre. És meglepődnék, ha emiatt bármennyivel kevesebb adóbevétele lenne annak a városnak, vagy hirtelen megcsappannának a lakosai. A vásárlók ott vannak. Az eladók -akiket mi meg akarunk környékezni- pedig számukra elérhetetlen területen. Az érvem nem más, mint hogy Gwaith-dúrnak KELL közöttük állni.
Az ork delegáció -itt Mordon vállára tette a kezét, aki az utolsó szavaknál halk horkolásba kezdett- igen hosszú utat tett meg, úgy látom, hogy eljöjjön és kifejthesse álláspontját. Talán egy későbbi alkalommal majd több sikerrel osztják meg gondolataikat nagy reményű barátaink velünk. Azt hiszem, ideje felajánlanom nagyapám házát, hogy illő módon vendégül lássuk őket. -tekintete még mindig Mordonra szegeződik, ha az érintéstől felriadt, akkor egyenesen a szemébe néz- Igen nagy örömömre szolgált találkozni a véletlen szeszélye folytán ezzel az ajánlattal. Én biztosan adok nekik egy esélyt, bár ha nem Gwaith-dúrban kínálkozó lehetőségekkel, akkor Telarban.
*Vogon egész végig nyugodt és pragmatikus maradt. Őszinte kíváncsiság volt a tervei fogadtatását illetően. Főként az érvekre és ellenérvekre volt kíváncsi, melyet az emberek olyan bosszantó gyerekességgel söpörnek le az asztalról teret adva érzelmeiknek. Számára a sivatagon átvezető új út is érdekes ötlet. És ha a Hajnal-folyó felőli útvonal nem kivitelezhető, akkor ez is reális alternatíva.
-Említetted a sivatagon átvezető tevekaravánok lehetőségét. Az a rész nagyon elhagyatott, bár egy kisebb falu akár a tengeri halászattal is eltartja magát... Valóban komoly felvetés, hogy alapítsunk egy kikötői telepet ott? A rabszolgákat valóban nem drágítaná meg, hiszen ugyan úgy élelmezni kell őket, bárhogy jutnak el ide. De tényleg hajlandó a tanács egy külső telepet létrehozni, ha én találok húsz kalózkapitány, akik beköltöznének a legénységükkel együtt?
*A rabszolgakereskedő néma gondolkodásba merült, bár figyelte a teremben lévőket, hogy mondanak-e valamit. És kellő figyelemmel és az érvek mérlegelésével hallgatja végig. De amíg nem beszél senki, addig próbál fejszámolással egy gyors becslést készíteni, hogy vajon nem nyúlt-e bele túlságosan a kereskedelem láthatatlan szálaiba. Ez már nem az a terv volt, amit a Levéltárban felvázolt. De talán mégis. Rá kellett valahogyan jönnie, hogy egészségtelen lenne-e, ha a kalózok nem csak rabszolgákat juttatnának el a városig Agare-n keresztül. A Beebebrox filozófia szerint ez az, hiszen egy fazék vagy egy láda ékszer nem kívánkozik átkelni egy hatalmas sivatagon csak azért, hogy rabszolgák vállain jusson el a kontinens belsejébe. De ha a foglyokat ott értékesítik... akkor mivel lehetne meggyőzni őket, hogy az egyéb zsákmányt annak rendje és módja szerint Verinolban vagy más kikötőkbe továbbszállítva értékesítsék? Életében először úgy érezte, hogy családja ősi szemlélete, mely szerint az előítéletek gátakat szabnak az áru szabad akaratából történő mozgásának, most mintha saját farkát harapta volna meg... A rabszolga természet szerűen Gwaith-dúrba akar jönni, mert ha Lanuriában uralkodó viszonyok önmagukban megoldják a kérdést, akkor a tengeri rablók nem ölnék meg a legénységet. De képtelen volt a továbbiakat eme eszme szerint magyarázni. Egy korsó soha nem akar feljönni ide, hogy lemenjen délre, mert ő előtte nincsenek előítéletes akadályok. De egy kalózkapitány szeméből nézve viszont ez a sivatagi út fölösleges előítéleteket teremt. Valahogy nem tudta elképzelni róluk, hogy nem pakolják meg a lopott szajréval a rabokat és kétségei támadtak, hogy nem generál-e több előítéletet ez, mint amennyit áthidal. Márpedig a Beebebroxok sikerei bizonyítják, hogy igaz a tétel, ha egy üzletpolitika több előítéletet generál, mint amennyit áthidal, az akkor is bukásra van ítélve, ha egyébként nem a te árucikkedben fejti ki ezt a negatív hatást.
~Hmmm... Talán, ha a kalózok nem egy Gwaith-dúr fennhatósága alá eső településen teszik partra őket... Remélhetőleg csak az terelte félre a gondolatmenetet, hogy egy sötét elfek által valamennyire ellenőrzött kikötő gondolatát vetettük fel. Ha nem a barlang-város kinyújtott keze fogadja a szárazföldön az árut, akkor megszűnik valószínűleg ez az előítélet és tovább küldik a rakomány java részét oda, ahová az a maga természetéből fakadóan menni akar.

Orkunk békésen hortyogott az általa elfoglalt ülőhelyen. Tulajdonképpen meg is érdemelte ezt a könnyed kis pihenőt, hisz az ő fizikumával nem igen ajánlott harcolni, ő mégis a minap kettőt is letudhatott, így hát nem is csoda hogy ilyen mélyen alszik. Néha horkant egyet, miközben csendesen megpihen a padon, néha horkant egyet, aztán folytatja csendes pihenőjét. Mordon ugyanolyan ébren, mint alvás közben. Ritkán ad hangot magából, de akkor azt is látványosan.
Ilyenkor még az istenek sem látnak bele, hogy mit álmodhat. Talán a régi, mágiától mentes életét éli újra, vagy épp az általa kitervelt dicsőséges jövőt éli át, az rejtély.

Mordon békésen aludt, habár néhányan elég rossz szemmel nézhették, hogy egy ilyen helyen alussza ki magát, de egy orkot ez nem izgathat. Csendben üldögélt a padon elfoglalt helyén, és csendesen szunnyadt, de hirtelen egy fagyos érzés rázta végig a testét, amitől kirázta vastag bőrét a libabőr, majd feleszmélt álmából. Látta, hogy aki felébresztette álmából, egy őr volt. Ez ugyan kicsit meglepte, hiszen akárhogy próbálná kiélni rajta haragját, teljesen felesleges próbálkozás lenne. Mellesleg, talán akarnak tőle valamit. És mint kiderült, igaza is volt, mivel hallotta hogy kíváncsiak lennének rá.
Elégedetlenül ugyan, de orkunk felállt a helyéről, és a tanács székhelyéhez közeledett, Vogon mellé, majd ő is bekapcsolódott a tárgyalásba és már-már elhitte magáról hogy küldöttként van jelen, ezért megpróbált valami hosszabb választ összetákolni kopasz kobakjában.
-Tiszteletem a nagyra becsült tanácsnak. Csatabáró mordon vagyok, és valamennyi ork törzset képviselem, akiknek vezetői bíznak abban, hogy érdeklődnek ez iránt az ötlet iránt, hogy rabszolgákat vegyenek tőlünk.- Kezdett bele Mordon a véleménye kinyilvánításába, reménykedve abban, hogy amit tesz, pozitívan kihat majd az ő életére is, majd így folytatta.
-Már amióta az istenek megteremtettét a népeket, minden nép magasra emelte azt, amihez az istenek tehetséget adtak nekik, de mi, az orkok nem értünk semmihez, csak a harchoz. Ennek köszönhetjük a létünket, és biztos sokan a halálunkat kívánják, de lassan rájövünk hogy mi az amit mi fel tudunk mutatni. Szerintem ezek mi vagyunk, mint harcosok. Nap mint nap harcolunk a túlélésért, és néha foglyokat ejtünk, de mit kezdjünk velük? Csak holtteher, ezért megesszük őket, igaz nem tartanak sokáig. Ám ha pénzre váltjuk őket, tíz rab árán rengeteg ételt lehet venni, és azok is túlélik. A jól lakott harcos erős, és erre a többi törzs is rá fog jönni, és a rabok is túl élhetik, amiért hálásak lehetnek a városnak, főleg ha jó gazdához kerülnek, vagy ha épp a rokonok megválthatják őket.-Magyarázta Mordon, és úgy gondolta van igazság abban amit mondott, bár ki ne gondolná így a helyében.
-Ha a tanács belegondol, talán kicsit zavaros amit mondok, de a lényege az, hogy társaim között is vannak okosabbak, és lassan megjön az eszünk. Ezért vagyok itt. Nem mondom hogy holnap, vagy holnap után felérünk Lanuria többi népéhez, de ez most a város hasznát szolgálhatja. A törzsek tudják hogy pénzként többet ér a fogoly mint sovány vacsoraként, főleg ha azt kapunk érte, ami jár. Hadjáratoktól pedig nem kell tartani, hisz ha minden fogoly megmarad, és ez idővel, megszokottá válik majd, akkor nem lesz belőle baj. Mindenki tudja, hogy drágább felfegyverezni egy sereget hadjáratozni, mint kifizetni egy soványka árat egy hőn szeretet nemesi ivadékért. Más származásúakat pedig még olcsóbban megválthatnak a szeretteik.- Mondta Mordon, majd mélyen elhallgatott, hogy elgondolkozzon hogy folytassa.