Gwaith-dúr, a sötét elfek városa

Mordonban ekkor már olyan harag tombolt, hogy szíve szerint puszta kézzel megfojtotta volna az elfet tiszteletlensége miatt, de legfőképp azért, mert törpének nevezte, és efféle sértés már nem enged el csak úgy maga mellett. Ha az elf nem lett volna vele ennyire tiszteletlen, talán megúszta volna Mordon mocskolódásának hallgatásával.
-Nem vagyok törpe! Hogy a férgek lakmároznának a tetemedből te alávaló ficsúr! A hollók játszanának a szemeddel!- Dühöngött tovább orkunk olyan haraggal, hogy a homlokán futó erek is kidagadtak.
-Nem úszod meg ennyivel!- Kiáltozott tovább Mordon, miközben a tőle telhető legnagyobb iramban a lovas után indult, akit társa is fenntartott, így volt némi ideje beérni őket.

//városháza felé menet//

Vogon bosszankodva csóválta meg a fejét, mikor rájött, hogy terve nem vált be. Megállította a lovát és megvárta, míg oda érnek a társai. Addig is igyekezett egy kis nyugalmat erőltetni magára.
-Vogon Beebebrox vagyok, a sötét elfek egyik híres kereskedőcsaládjának sarja. A városházára megyek, ahol az egyik tervemet akarom a városi tanács elé tárni. Több olyan emberrel kell tárgyalnom, akik szavára hallgatnak a lakosok. Remek alkalom lesz feltenni nekik pár kérdést, hogy mégis miért történik mindez. A kapunál feltartóztatják a kíséretemet..., a kocsmában számon kérik, hogy kivel mutatkozom és kivel nem. És valami még nem stimmel. Nawarean beavatkozását a vitámban lehet nem nézték jó szemmel. -nagyot felsóhajtott. Láthatóan nem szívesen mondja ki az utána jövő szavakat.- De ott mintha nem csak egy kötekedő alak lett volna. Ahol a törpe balhéja kezdődött, az egyik széken a katonaság zubbonyát láttam. Hozzátok is oda vágtak egy korsót egy másik asztaltól...- Mordonra néz szúrós szemmel- Bár amennyi kereskedő karavánt kirabolt a fajod, ezen kell a legkevesebbet csodálkozni. De a nimfa esete meg újabb rejtély. Mennyi az esélye annak, hogy négy különböző asztaltársaság egy kocsmában egymástól függetlenül egyszerre keveredjen ökölharcba? Ráadásul úgy, hogy ha a kimenős katonákat rajta kapják, a seregben nagyon keménykezűen rendezik le házon belül. Ez valahogy nem az a Gwaith-dúr, melyet én gyerekként ismertem meg. Lehet, hogy 50 évesen még túl naiv voltam. De bárhogy is, tisztán akarok látni és végre felnőni.
A fiatal elf ezután lassú lépésben elindult a lován a város központja felé. Több járőröző csapat megállította őket, de igen gyorsan tovább engedték, mikor hivatkozott rá, hogy a boltból jönnek a főtér felé. Kis nyugalom szállta meg út közben, hogy a város Beebebrox palotája még mindig névnek számít a közkatonák között is.
A téren leszállt Saurus hátáról és a hadsereg egy lovászára bízta, akiben felismerte gyerekkora nagy ellenfelét. Mosolyogva fogadták egymást és ezen nem változtatott az a tény, hogy a vörös elf lányt feleségül vette, akiért mindig összeverekedett vele. Sosem tervezett semmi komolyat, de neki is tetszett. Amolyan bohó gyerekkori lángocska.
Odabent a nagy terembe lépett be. Remélte, hogy épp a város fontos ügyeinek a tárgyalása zajlik, de csalódnia kellett. Gwaith-dúr ügyintézése nem a délen megszokott fogadási idő rendszerében zajlik. A városházának egyetlen nagy terme és számos irodája és raktárhelyisége van. Az igények felmerülésével egy időben rendeznek itt bírósági tárgyalást, követek fogadását vagy hívják össze a városi tanács tagjait megbeszélésre. Nincs időrend, minden felmerült problémát azonnal megoldanak.
A pulpituson bírói ruhában gyerekkora egyik jó ismerősét pillantotta meg. Alward Plengius családja azzal büszkélkedhet, hogy elődei a városnak helyt adó barlangot felfedezők csoportjában volt. Amolyan alapítók családja. És Alward akkor még a sereg századosaként sokszor szedte szét őket a többi gyerekkel verekedve, de mindig kellő megértéssel fogadta a veszekedéseket. Két kísértet is őrizte a bírói tekintélyt, de lássuk, milyen ügyet is kell neki megtárgyalnia! A vádlottak padján ismerős arcokat látott. A törpe a kocsmából fejét lehajtva kezén és lábán hatalmas bilincsek. Három katona áll mellette. A nimfát úgy tűnik, még csak meg sem kötözték. Maga előtt összekulcsolva a kezeit riadtan néz hol az éppen beszélő tanúra, hol a nézelődni jött dühös tömegre, hol pedig valamelyik katonára.
A Beebebrox egyelőre a kapu környékén megáll. Az emberi fül számára az elől folyó beszélgetés lehet, hogy kivehetetlen összevisszaság lenne ilyen távolságból a folyamatos bekiabálások közben, de elfként még képes figyelni és elkülöníteni a különböző zajforrásokra. Bár még nem értette meg az összefüggéseket, hogy miért okolják páran a nimfát és tettestársát a hátsó sorokban a kenyér árának hirtelen megdrágulásáért és aközött, hogy a tanúk padján egymás szavába vágók arról számolnak be, hogyan támadt rá húsz ártatlan sötét elfre a nő. Illogikusnak tűnik, hogy egy jelenben történt esemény bármi kihatással legyen a múlt árváltozásaira.
Újabb rejtély, hogy kevés szó esik a szolgálaton kívüli katonákról. Leginkább csak akkor, mikor a katonák berohantak a kocsmába megfékezni az őrjöngőket és ők szolgálatba állították magukat és bajtársaiknak segítettek a rendteremtésben. Ha kiderül, hogy a lökésen kívül más köze is volt valamelyiküknek a verekedéshez, amit el akarnak hallgatni, akkor a tisztjeik sokkal súlyosabb büntetést fognak kiszabni rájuk, mintha bevallják az esetleges részvételüket az elejétől kezdve.

Orkunk csendben hallgatta az elf sietősségének okát, és ahogy a dolgok megvilágításba kerültek, összeállt maga a kép is, és világossá vált, hogy az elf férfi miért is volt olyannyira felbőszült. Orkunk ugyan megértette a helyzet súlyosságát, de a férfira immár mint csak másodlagos bűnösre tekintett, hisz a helyzet követelte meg a Mordon kárát okozó cselekedetet. Miriana aggodalma viszont a helyzet függvényében elég megalapozottnak tűnt orkunk számára, de ő is érdeklődést mutatott az események irányában.
-Én sem érzek másképp, de ott van az előny.- Válaszolta Mordon a száját húzva, miközben visszagondolt az előzményekre, majd eltanakodott magában, hogy megérné-e számára az, ha belekeveredne az efféle dolgokba, elvégre ez a helybéliek ügye, de akárhogy is variálta a lehetőségeket, csak az járt az eszében, hogy aki a társait bántja, legyen az ork vagy bármi más, ugyanolyan mintha őt bántaná. Ráadásul mivel egy városi katona tette, ezért a város felel a tettéért., és kitudja, talán szert tesz maga is némi információra, ami segítheti a fejlődésben.
-Segítek. Talán szökséged lesz rám, és akkor hamarabb véget ér az egész.- Felelte Mordon közömbösen, majd az elf férfi után ment.

// Akirtep személyes küldetése. befejező rész - visszatérés Vailanból Gwaith-dúrba //



Gwaith-dúrba érve nem akarta egyedül beengedni az elfet, valahogy kíváncsi is volt a hírhedt városra, meg igazából volt benne valami tartás a bérgyilkossal szemben, maga sem tudta, micsoda... No nem mintha attól tartott volna, hogy Akirtep lelép és nem osztozik a jutalomban, hiszen hogyan is tűnhetne el egy ilyen hétpróbás vadász elől, mint ő, aki a nyomkeresők és céllövők kiválósága volt. Igazából kevéssé is érdekelte a jutalom, de mégis... Egyszerűen be akarta kísérni az elfet a gwaith-dúri fogadóba, ha már olyan hosszú utat tett meg vele. Nem kellett nagyon aggódni, bár elég hihetetlennek tűnt, hogy a kapu morózus őrei mintha várták volna Akirtepet, társát is egyből beengedték. Késlekedés nélkül bementek a pulthoz. A sötét elf máris üzent a megbízójának, hogy megérkezett.

A sötét elf kis idő múlva úgy döntött, hogy előre megy. A teremben most nem sok dolga akadt, érdektelen számára a tárgyalás. Egyszerűen csak jelezni szerette volna a bírónak, hogy az ítélet meghozatala után össze kell hívni a városi tanácsot, hogy javaslatát megvitathassák. Sokat lendíthet a hangulatán, ha kedvezően fogadják ötletét.
Az első padsorhoz érve ellenállhatatlan kísértést érzett, hogy ránézzen a nimfára. A virágok illata, mely onnan érkezett csiklandozta érzékszerveit. Ekkor vette észre, hogy ruhája erősen tépett és azt próbálja meg két kezével összefogni.
~Érdekes, hiszen eddig nem láttam rá ilyen tisztán. De eddig nem gondoltam, hogy emiatt nincs megkötözve. Bár ezeket okozhatta a katonákkal való dulakodás is, mikor próbálták megfékezni. De az a hurrikán, aminek leírták...~
Jelezte az egyik katonának, hogy a bíróval lesz beszéde. Oda gyalogolt a pulpitushoz.
-Jó estét, százados úr! Izééé... bíró úr!-köszönt oda fülig érő vigyorral.
-Szia kicsi Vogi! Bár még mindig százados lennék!-a bíró nagyot sóhajtott.
-Én is ott voltam a kocsmában, bár nem sokat láttam. Ha engem kérdez, a nimfa és a törp ártatlan volt, őbeléjük kötöttek. De nem erről akarok most beszélni. A tárgyalás után össze kéne hívni a Tanácsot.
-A törp ítélete már megvan. Holnap kora délelőtt kivégzik. Egyértelmű bizonyítékok vannak, hogy rátámadt a katonákra. Az egyik szolgálaton kívüli kezén a fegyverétől származó sérüléseket találtak a kiérkezők. A másik kimenősön nem volt teljesen egyértelműen felismerhető a fegyvere nyoma, de a tanúk vallomása is megerősíti, hogy azok is attól származnak. A városba érkezve a kapunál leltárt készítettek és egyértelműen nála voltak már a Gwaith-dúrba érkezésekor. A tények egyértelműek. Megpróbálta megtéveszteni az őröket és nem számolt be arról, hogy a rúnák mágikusan megerősítették. A kaput őrző lidérc ezt is feljegyezte. Azzal a szándékkal érkezett, hogy a kocsmában a kimenős katonákkal verekedést provokálva megöli néhányukat majd eltűnik.-kis szünetet tartott és újra felsóhajtott- A nimfa esete kicsit hosszabb. Nincs egyértelmű bizonyíték, hogy a bűntársa lenne vagy csak a kocsmában csatlakozott hozzá. De gondolom már tudsz a háborús fenyegetésről. Gondosan ki kell vizsgálnunk minden ügyet.
-Háború?-kapta fel a fejét Vogon.
-Igen.-a bíró ráhajolt az asztalra, hogy halkabban beszélhessenek- Már nagyon régen tudjuk, hogy az emberi nemesek szervezkednek a megtámadásunkra. Pár hónapja úgy tűnt, sikerült kihúznunk a méregfogukat. De akit megbíztunk az üggyel iratokat hozott a Levéltárnak, mely bizonyítja, hogy az ellenségnek egy egész titkos páholyt sikerült addigra alapítania, mely legfőbb célja, hogy kirobbantsa a háborút. Nagyon sok befolyásos nemesi családból van tagjuk. Onoriával szívélyes a levélváltás még mindig, de te is ismered annyira, hogy nem dőlsz be a felszínnek. Sok titkos megbízást ad, miközben kedvességet mutat feléd. Nem adhatunk sem neki, sem a szövetségeseinek lehetőséget arra, hogy bírói kételkedés miatt kicsússzon egy megbízottja a kezünkből.
A fiatal elf elkomorodó arccal hallgatta az elmondottakat. Nem kell őt felvilágosítani arról, hogy Onoria északra küld embereket titkos megbízásokkal. De az elhangzottak egyre inkább megerősítik benne azt az érzést, amit akkor érzett, mikor Lotharral, a fura nemessel találkozott nem olyan régen.
-A város elé kívánom tárni a terveimet egy új rabszolgapiac megnyitásáról. A városnak stratégiai jelentőségű az elhelyezkedése. Kapu észak és dél között. Átvehetjük Telar szerepét. És jelentős adóforintokat csöpögtethetünk a kincstárba.
-Hmmm... Egy rabszolgapiac? Nem is olyan rossz ötlet. Ezt komolyan át kell tárgyalni.-felelte Plengius.
-A nimfa és a nő lehetne az első, aki halálos ítélet helyett vállalhatná önként a szolgaságot.
A bíró hidegen rázta meg a fejét.
-A törp ítélete már megvan. A nimfa ügyében meglátom, hogy mit tehetek. Elnézést! Most Ön harapta meg a nimfát, vagy a nimfa harapta meg önt? Azt mondta, hogy ez az után volt, hogy egy hatalmas erejű ütésétől a földre került. Most a lábába harapott, vagy a nimfa lehajolt önhöz és úgy itta a vérét?-a bíró szigorú tekintettel nézett a tanúk padja felé.

Mordon csendben követi az elf férfit, miközben az a célja felé halad, időt adva arra, hogy rájöjjön miféle néven is szólította őt a bolti eladó. Útközben néha feltekintett a falakra amik tükrözték az elf építészetet, de a maga természetében másabb volt annál ahogy azt mordon elképzelte. Lehet hogy az elképzelése jó, csak az alfajjal kapcsolatos ismeretei hézagosak, ezt nem tudni, viszont azt annál inkább, hogy egyre inkább érdekli őt is a jelenlegi helyzet.
Mikor Vogont követve az első padsorhoz ért, virág illat csapta meg az orrát, amitől lapos, a varacskosok orrához hasonló orrával egy nagyot tüsszentett a teremben, aminek a terem akusztikájának hála, óriási visszhangja kerekedett, felhívva magára valamennyi jelenlévő figyelmét. Persze Mordon tudta nemigen egy ork orrának valók ezek az illatok, ezért köpenye szélével próbálta takarni a fél arcát, hogy ne történhessen meg még egy ilyesféle szerencsétlenség. Ezt követően Mordon próbálta felmérni a jelenlévőket, akik közül több arc is ismerős volt neki, ezt követően pedig felfigyelt Vogon és a bíró közti félig-meddig szívélyes beszélgetésre és csendben végighallgatta azt, de ami a leginkább lekötötte a figyelmét, az a rabszolgapiac, a háború és a halálra ítélt törpe volt, hisz egyszerűen fölöslegesnek tartotta azt hogy meghaljon, még hasznát látnák.
-Engedelmeddel Vogon, igaz hogy a törpe már el lett ítélve, de lenne egy ötletem. Küldjék valami helyi bányába. Legalább kamatostul megtérülhetne az a kár amit okozott, és ha a felsőbb hatalmak úgy akarják, akkor egy tárna mélyén rohad meg, és a kivégzésével sem kell fáradni.-

//februári 2. küldetés-a máik Én//


A Fekete Toronyba „kísérte el” Sierrix a mitugrász elf tanoncot. Elege lett már abból, hogy folyton bejön, a boltba. Utána kitágult szemekkel nézegeti a kirakott árukat. Mintha nem látta volna már elégszer. És az idétlen próbálkozásai, hogy lealkudjon az árakból....
Bulabá túl kedves volt hozzá. A kétlábú vakarcs lehet jól viseli, ha hülyének nézik, de ővele ezt nem fogják folyton eljátszani. Ha lesz pénze, vásároljon és menjen minél hamarabb. De ne vesztegesse az idejét feleslegesen.

Egyszerűen nem tudta már türtőztetni hűvös, távolságtartó jellemét. Elfogyott minden türelme és megszállta a kis tanoncnak szakasztottat. Megnyikkanni sem volt ideje, már átvette az uralmat a gyenge akarata felett.
Egy szó nem sok, annyit nem fecsérelt kierőltetni a hidegtől kékké váló ajkakon. Parancsolta a lábaknak, hogy az ajtó felé lépkedjen, megfogja a kezeivel a kilincset. Kint az utcán aggódott, hogy amíg nincs otthon, addig kirabolják, de nem kockáztathatta meg, hogy elhagyva a testet amaz sarkon forduljon és visszamenjen.

Így sétált ő Obad testében a sötét mágusok tornyába. Nem erőltette meg magát, bambán bámult előre. Az elkékült bőrön ha nem veszik észre, hogy valami nincs rendjén, akkor a felesleges kedvessége és a bájolgást is kihagyhatja most a történetből.
De nem volt szerencséje. Egy fülig mosoly talpnyaló kezdte el rángatni a testet és már ott volt, hogy kiszáll belőle és hazamegy, mikor egy nagy hatalmú sötét elf fordult be a folyosó végén. Nem szívesen próbálta volna ki, mit szólnak majd a tanárok ahhoz, hogy a tanítványukat csak úgy hazasétáltatta. Így engedett az előtte ugráló bohócnak, aki a közeli szobába rángatta őt.

Odabent még egy elégtételt akart venni a mitugrásztól, aki csak úgy hozzá ér a testhez, amiben ő épp lakik, és már ment is volna vissza az őrhelyére. Utasította a két kezet, hogy ragadja meg és vágja a falhoz, de a szemeken keresztül látta, hogy az egy röhejesen primitív varázslást kezd el végrehajtani. Sierrix egy darabig figyelte. Jól tudta, hogy elég erős a szellem teste ahhoz, hogy egy ilyen gyenge próbálkozás ellen-varázs nélkül is gond nélkül lepattanjon.

Amikor befejezte a mágikus támadást, várt egy pillanatot, hogy felfogja a kétlábú a helyzet komolyságát, majd oda vetette:
-Nos, végeztél?
-E...ezt nem értem. Az órán... a tanár azt mondta... eeee ennek sikerülnie kellett volna.
Nem sok ideje maradt, hogy felvilágosítsa a húsit, hogy ennél azért több kéne egy jól fejlett sárkányszellem legyőzéséhez. Majd végül eszébe jutott, hogy ennek a lénynek annyi mágikus ereje sincs, hogy egyáltalán felfogja, hogy milyen szánalmas a próbálkozása.

Az eddig is kellemetlen incidenst a tarkó szakította félbe, jelezve, hogy valami neki csapódott. Sierrix próbálta koordinálni a lábakat, de hamarosan el kellett hagynia az eddigi oly megalázó börtönét. Egy ugyan olyan külsejű alak állt mögötte, mint amit most hagyott el. Szemei sárgán felvillantak és az első támadójába kést mártva ördögien felkacagott. Lassan kezdett összeállni a kép. A kis mitugrász azt sem tudta, kivel van dolga. Egy semmire való varázslást akart végrehajtani a boltba járó buzgómócsingon, ki tudja mi célból. És most a félre sikerült akciójának köszönhetően egy klónt csinált.
A sárkányszellem egyetlen mozgató varázzsal kisöpörte az ablakon keresztül az életre keltettet. Még csak az hiányozna, hogy egy sárkány-elf szörnyeteg járjon a nyakára a boltba. Az ablakon keresztül távozott jó maga is, bár lassabb tempóban. Lenézett, hogy meggyőződhessen előző megmozdulása sikerességén. A klón hatalmas vértócsában mozdulatlanul feküdt messze lent a földön. Helyes! Minél hamarabb a boltban akart lenni újra, hogy ha egy tolvaj épp most akarná meglopni gazdáját, akkor az őrhelyén legyen.

A bíró kérdő szemekkel nézett az orkra:
-Már megbocsásson, de jobb szeretném, ha rám bízná az ítélkezést. Gwaith-dúrban még mindig nem az orkok uralkodnak, hanem a törvény és a rend. És itt csak nekem van jogom eldönteni, hogy mi lesz a bűnösök sorsa.- Ezt az utolsó megjegyzést mind a kettejüknek szegezte. Majd követte Vogon pillantását az elf lányra.
-Elnézést, de Önben kit tisztelhetünk? A katonák mindenkit kihallgattak a helyszínen, de az Ön tanúvallomása...-látványosan beletúrt az asztalán lévő papírok közzé- Úgy tűnik, hogy elkerülte a figyelmemet.
A tanúk padjáról pedig felpattant az egyikük:
-Ez nem teljesen úgy volt. Szóval, amikor az a forgószél támadt és mindenki próbálta megúszni a nimfa újabb támadását, akkor én azért láttam, hogy bal kezével rúna jeleket rajzol a levegőben és próbál valami varázst bocsátani erre a lányra [Miriana]. Szóval...
-Igen, azóta viselkedik furcsán ez a lány. Nem tudom, mit igézett rá..-vágott közbe egy másik szemtanú.
A bíró megvakarta a bal fülét, miközben érdeklődve hallgatta az újabb részleteket. Láthatóan feszélyezte, hogy a kérdéseire nem kap választ, pedig a résztvevők oly sokat beszélnek. Még mindig nem derült ki, mikor érkezett a kocsmába a lány... és egyáltalán ki is ő.
-Én elmennék a Leltárba addig, míg vége nem lesz az ügynek. Írsz nekem levelet, hogy engedélyezed a kutatást? Valakire vadászom, aki talán az utóbbi hónapokban itt járt. Sokat segítene, ha beleolvashatnék, készítettek-e az őrök róla feljegyzést.-a rabszolgakereskedő nem kötötte a barátja orrára, hogy nem egy bizonyos személy, hanem egy homályos körülírás után keres nyomokat. Sem pedig azt, hogy épp Onoria bízta meg ezzel a feladattal.
-Természetesen. A kis csaj veled jött?- kérdezte gyanakvóan.
-Igen, együtt jöttünk ki a kocsmából. Az orkhoz tartozik.- pillantott Mordon felé.
-Ritka a sötét elfek között az, hogy valaki ennyire tisztán a zöld vérvonalat képviselje. Tán nem össze akarjátok önteni a vöröst és a zöldet?-hangjában maró gúny volt hallható, de nem kevés ki nem mondott gyanakvás.
-A barátom majd mindenről felvilágosít. Elvileg sötét elf, azt hiszem.-mondta nem túl meggyőzően, miközben kezét a Csatabáró vállára engedte. Maga is csak remélte, hogy ha háború fenyeget, akkor nem Thalion egyik ügynökét dédelgeti. De túl jó kedve volt amiatt, mert végre sikerülhet hamarosan hasznos információhoz jutnia... talán. Megengedte magának azt a könnyelműséget, hogy a fekete köpenyes ork majd kimagyarázza őt, kivel és miért flangál az egész városon át.
-Vigyázz, kicsi Vogi! Egy harmadik bűntársukat is hamarosan megtalálják a kereső szellemeink. Sikerült kimenekülnie a kocsmából és egyik járőr csapatunkat már szintén megtámadta. Veszélyes alak, az újoncokat visszahívtuk a laktanyákba és a sárkányvadász különítmények is nyomon vannak. Egy fattyú, aki szintén át akarta verni a kapu őrségét. Nem tudhatjuk, nem építettek-e be jóhiszemű családjaink közé olyan ügynököket, akik a bíróságon hamis tanúvallomásokkal igyekeznek segíteni az elfogott kémjeiknek.
Hirtelen eszébe jutott a fejvadász társa és a még mindig elrendezetlen ismeretlen elf. Egy üres papírt keresett elő az asztalról és a tintát és a tollat is kölcsön vette. Írt valamit rá, majd összehajtott és Alward kezébe nyomta.

Orkunk fintorogva húzta meg magát a bíró szavaira, ami ugyan teljes joggal figyelmeztették őt a város ügyeinek hanyagolására, de másfelől Mordon hasznosabbnak tartotta volna, ha a törpe rabszolgamunkában leheli ki a lelkét, mint hogy csak úgy kivégezzék, de ha nem fogadják meg a tanácsát, az az ő bajuk, így inkább hanyagolta a témát, és figyelmét inkább a bíró és Vogon beszélgetésére irányítja, ahol elég gyanakvó tekintet irányítanak kísérőtársára, majd ezt követően egy vállára helyezkedő kézre lesz figyelmes, és arra hogy Vogon tőle várja Miriana ittlétének okát.
Egy ideig ugyan hezitál a válaszadással, de végül válaszol.
-Nem tudom miféle lehet, de velem van, mert hűséggel tartozik nekem, mert megmentettem az életét, és azért követ, hogy amint tudja, visszafizesse az adósságát. A hallottak után magam végeznék vele ha kiderülne hogy egy kém.- Felelte Mordon a kérdésre.

A rabszolgakereskedő már elment volna a teremből, de az események vasmarka visszatartotta. Úgy tűnik végzetesen belekeveredett a nimfa, az ork, a bíró és a tanúk sokszögébe.
Egy darabig persze a vádlók lelkesen kezdték szőni a szálakat, hogyan bocsátott lélektörő átkot bal kezével írt rúnajelével a harcias nő, miközben jobbkezével épp a húsz eddig rettegésben tartott sötét elfre a tornádót küldte..., és mivel elég zavaros volt a kép, hogy a szélvihar előtt közvetlenül puszta kézzel letaglózott férfi harapdálta-e a harcias nő bokáját, vagy egy harmadik kezével emelete fel a földről és kezdte el valami mágikus csapással felszaggatni testét behálózó ütőereit és a kezében megjelenő tölcsérrel magába szippantani...
-Elnézés, Uram! Ön azt mondta, hogy hátra esett. Akkor most az a tornádó a nimfától elfelé söpört végig a termen, vagy magához szívott mindent. Azt mondta, „próbáltam megközelíteni, hogy kardommal megállítsam, még egy védő varázst is aktiváltam, de képtelen voltam ellenállni az erejének és hátra estem.”
-Nem, kimaradt, hogy azt mondtam, hogy az örvény megpenderített a testem körül és hátra estem. De ez egyébként is nem tornádó örvény volt, legalábbis nem a karjából jött, hanem a fák gyökerei kavarták. Ez az után volt, hogy a kocsma padlóját felszaggatták ennek a bestia hívására a fák gyökerei, és azok...
-Fák? Gwaith-dúrban? Erre a részre azért térjünk vissza még egy kicsit!
-Igen.-csattant fel kis szünet után egy újabb elf- Amiket ő növesztett meg. Tudjuk, hogy a nimfák képesek akár a semmiből is fákat vagy bármilyen növényeket növeszteni.
-Ez nem is igaz!-csattant fel Miriana- Tiszteletreméltó bíró úr! Higgyen nekem, nem is voltak ott semmi féle gyökerek!-a bíró rezzenéstelen arccal súgott valamit a pulpitus mellett álló kísértetnek, mire az eltűnt.
-Értem. És akkor most térjünk rá arra, hogy ő [Miriana] mikor is lépett be a kocsmába.
-Akkor, bíró úr, amikor... nem is tudom. Én nem is láttam a kocsmában. Talán egy percre feltűnt, de alig volt bent, azonnal kiszaladt.
Vogon igyekezett volna kimenni a teremből, de egy láthatatlan erő az emelvény lapjához nyomta és nem eresztette onnan. Ez az erő nem volt más, mint amit ő fejtett ki, hogy elnyomja az egyre inkább felkívánkozó röhögőgörcsét. Ez az egész kezdett egy színpadi vígjátékká összeállni. Tudta jól, hogy az elf csaj épp most tett hamis tanúvallomást annak érdekében, hogy megmentse a nimfát. Akit erősen vélhetően szintén hamis tanúvallomásokkal vádolnak. A kísérete, akivel idejött az első percekben kiszaladt a kocsmából és már kint voltak, amikor ő kiért az ajtón.
-Ennek se füle, se farka.- nézett barátjára vörös fejjel.- Tessék, megveszem az életét, mert szörnyű halál lenne számomra, ha szép lassan kiszakadna az oldalam.-dobott az asztalra egy érmét.
-Azt hittem, kapok a nimfáért legalább egy nimfát!-mondta csalódottan a bíró.
-Nem, mert a nimfák párban járnak. Elégedj meg egy szellemmel. Úgy is hiányzik egy a pulpitusod mellől éppen.-válaszolta a Beebebrox.- De megkaphatod, ha a törpét is mellé rakjuk. Lásd, milyen nagylelkű vagyok hozzád!
-Nem!-rázta meg Plengius a fejét- Az ő ügyét más. Nem engedhetek el senkit élve, te is tudod, ha bizonyított, hogy fegyvert használt egy katona ellen, amit megpróbált eltitkolni. De a nimfa ügye még kérdéses. Ha bűnös, akkor a tiéd lehet. Eddig úgy tűnik, nem ölt meg senkit, de még nem bizonyította senki, hogy nem a törpe cinkostársa...
-Na, jó! Lásd, milyen nagy lelkű vagyok.-És elővett az erszényéből egy érmét, amin a nimfák jele díszelgett.
Az ifjú elf jókedvűen indult el kifelé. Igyekezett hamarabb kiérni az ajtón, mielőtt barátja továbbítaná az általa írt papírt a címzetthez. Valami rejtélyes erő mégis az első pad előtt arra késztette, hogy visszaforduljon a vádlottak padja felé. Nem tudta megmagyarázni miért, de hihetetlenül drukkolt azért, hogy ez a nő élve megússza. Talán csak meghatotta szívét, hogy az általa elmondottak szerint egy nagyon súlyosan beteg elfet jött meggyógyítani a városba. De lehet, hogy rá is hatással van a különös faj férfiakat vonzó igézete?
Inkább elkapta a tekintetét és visszapillantott még egyszer Alwardra. Észrevette, hogy a nem régiben elment keresőszellemmel sugdolóznak megint, aki még fajához is képest ritka hideg pillantásokkal rázza fejét.
-Nos, azt hiszem, lassan kezd összeállni, hogy mi is történt abban a kocsmában... legalábbis ami a hölggyel történeteket illeti. Egy kérdésem lenne és ezzel zárjuk is le ezt az ügyet! Ki volt...-tartott egy pillanatig tartó hangsúlyos szünetet- …és ha meg tudják mondani, hogy a katonák berohanása előtt vagy után az, aki visszaszegezte a kocsma padlójára a deszkákat? Mert nyoma sincs a helyszínen, hogy felszakadtak volna a gyökerek betöréseitől.
Kérdését néma csend követte.
-Nem, nem, nem, nem!- kiabált fel hirtelen az egyik tanú- Ahogy már mondtam a vallomásomban, nem feltörtek, hanem a deszkák növesztettek gyökereket.- hangját a bíró tenyere szakította félbe, mely az asztal lapjára csapódott.
-Nos, akkor azt hiszem, hogy egyetérthetünk abban, hogy a nő-mutatott a nimfára- további sorsát városunk megbecsült családjára, a Beebebroxokra bízzuk. Mostantól kezdve egyedül őket terheli a felelősség a sorsát illetően.- jeges szemekkel nézett a padsoroknál ácsorgó alakra.- Továbbá uraim!-fordult a kimenős katonák felé- Túl kényelmetlennek ítéltem meg az önök szálláshelyét tekintettel arra, hogy ilyen lelkesen szolgálják városunkat a tanúvallomásukkal. Áthelyeztetem önöket egy olyan szállásra három napig, ahol nem kell a fagyoktól félni... nap közben.-A teremben lévők nagy részének egyértelműek voltak a szavak. Egy hely van, Fagyott Tető, ami arról híresült el, hogy napközben egy cella több száz méteres körzetben gyűjti magába pár négyzetméteres épületébe a hőt teljesen kiszipolyozva belőle a meleget. És ami varázs napnyugta után megszűnik, szabadjára engedve az elviselhetetlen forróságot, átadva a helyét az éjszaka hidegének.
A hálálkodni nem győző rabszolga nimfát hideg zuhanyként érte a hír, hogy a védelmébe kellők nem teljesen önzetlenek voltak. Rábízta az egyik katonára, hogy kísérje a nagyapja boltjába. Nem igazán hiányzott neki, hogy a hivatali ügyek intézése közben egy ellenséges faj loholjon a nyomában. A folyosón mindenki meglepetésére megállt Vogon. Hamarosan a kocsmában Adennel kötekedő alak fordult ki az ajtón.

-Mit kötekszel, kereskedő?-vágta oda azonnal indulatosan. És a válasz egy ököl formájában érkezett. Hamarosan tucatnyi ütés és rúgás után lihegve nézték egymást a Beebebrox véres szájjal, míg a katonának betört orral.
-Nem tudom, miért kötsz belém. Nem is ismerlek.-dühöngött a kimenős.
-Az érzéseid viszonzásra találtak.
-Ha még egyszer találkozunk, nem úszod meg!-mutatott az ujjával a másikra.- És te sem, zöld vérű!- Tudták jól, hogy mi állt a papíron, amit a bíróval küldött neki. Egy csak ebben a városban használatos szokás. Amolyan kihívás.
Hamarosan elértek a Levéltárba Mordonnal és Mirianával.

Orkunk elkerekedett szemekkel hallgatta a vádakat amik a nimfát érték. Nemtudta hogy sírjon-e a röhögéstől, vagy szánja-e azokat az ostobákat, így hát inkább az arcába húzta a palást csuklyáját, és mély csendben hallgatta a hihetetlen történeteket a kocsmai incidensről, habár kicsit meglepte hogy mennyire magasztalják az itteni katonákat. Ez persze nem volt számára szokatlan, de elfektől váratlan volt az ilyesmi számára.
Mordon lassan már állva elaludt az érdektelen eseményekkel kapcsolatban, amikor is hangos kiáltozás térítette észhez, aminek forrása az egyik elf tanú volt. Mikor elhangzott a monológja, Mordon megrökönyödve vette tudomásul, hogy Vogon aprópénzért megvette a nimfát rabszolgakereskedelmi célokra, ezzel tudatosítva orkunkban hogy itt az élet egy lyukas garast nem ér, és miután megunta az egész ácsingózást, a leghátsó padokhoz somfordált, és leült az egyikre, onnét figyelve az eseményeket, megpihentetve fáradt testét, és kicsit el is szendergett, de újabban egy pofozkodás hangja keltette fel, amikor is azt látta hogy Vogon épp egy katonával kapott össze, ezt követően pedig már csap azt várta, hogy társai oda érjenek hozzá, majd felkelt a helyéről és elindult utánuk.

Vogon vérző szájjal és már kiszínesedő monoklival lépett be a Levéltárba. Nem volt túl kedves a könyvtáros. De ez külön állatfaj. Őrizni és gondozni a rájuk bízott értékeket. Milyen elvetemült lélek lehet az, aki akár az idők végezetéig képes ezt elviselni? A kereskedő is szeretett információkat gyűjteni, de sosem tudott volna meglenni egy helyen... és folyton másokkal beszélgetve.
Nagy levegőt véve kis nyugalmat erőltetett magára. Ma szerzett egy nimfát elég olcsón. És még hátra van nem csak az Onoria megbízás utáni kutatás, hanem az új rabszolgapiac tervei.
Miriana egyszer csak egy dossziét kezdett el nézni. Csendben várta a sötét elf, hogy majd beavatja, de szépen gondosan visszahelyezte a dossziét. Így ő a kíváncsiságától hajtva szintén levette a helyéről és belenézett.
-Nos, úgy látom, érdeklődsz Kair Mester után. Nem sok feljegyzés készült róla. Itt van, hogy hol végezte fiatal korában a fekete mágiában az első tanulmányait. Több, mint 200 év múlva nyitottak neki az itteni Fekete Toronyban könyvtári olvasó naplót. Ez közel lehet az ide érkezése időpontjához, talán. És ennyi információ. Az utolsó része a dossziénak csak egy Sötét Mágusok Tanácsának másolata, mely... erősen hiányos. Az iskola oktatatói közé javasolták, de nem találom a záró határozatot. Fura. A dosszié neve egyértelműen utal, hogy Gwaith-dúr iskolájának mentora lett. De a jegyzőkönyv teljes része a Toronyban lehet, és abból kiderülhet.-összehajtva a dossziét a lány szemébe nézett.- Nagyapám pont oda ment el Bulabá szerint. Ő is tagja az oktatóknak, talán oda haza a vacsoránál többet megtudunk tőle.
Visszatéve a dossziét újra ő is Mordon felé fordult.
-Nem érünk rá erre. Néhány sorral arrébb lehetnek, amiket én keresek.

Mordon a maga hallgatag módján követte Vogont, akinek hála, eddig nem volt unalmas a mai napja. A mai verekedések, és a bíró meglátogatása viszonylag jó szórakozást biztosítottak számára, bár jobban örült volna ha csak feleannyit kellett volna gyalogolnia mint eddig.
Amikor Vogon a könyvtáros elé állt, átadva neki a papírt, amivel bebocsátást nyertek az iratok és feljegyzések közé, Mordon alaposan megnézte magának társa összevert képét, és valamiféle káröröm érzete uralkodott el rajta, hisz még mindig nem feledkezett meg arról hogy valami csomag módjára elkezdték hurcolni, bár ez a jelenlegi helyzetben nem számított lényeges dolognak, hisz inkább a nagy mennyiségű papírt méregette, amik a levéltárban voltak elhelyezve, melyeket a helyiek tán már évszázadok óta megtörtént eseményekkel és sok mással írhattak tele. Igaz hogy az orkok leginkább tüzelőként tekintenek az efféle dolgokra, de Mordon úgy sejtette, tán van itt valami, ami számára többet érhet némi tűzrevalónál, ezért hát csendben elkezdett kutakodni az iratok között, nem tudta hogy mit keres, csak a kíváncsiság hajtotta őt, egész addig, míg nem egy spárgával átkötött, dossziét és egy könyvet talált. Nem számított semmi dologra, de azért elégedett volt magával, hogy talált valami olyasmit ami felkeltette az érdeklődését. Pár pillanatra ugyan megállt, de végül kioldotta a csomót, ami könyvet és a dossziét összefogta, majd felnézett egy pillanatra, hogy látják-e hogy mit csinál, ezt követően pedig visszatekintett a könyvre. a szíve hevesen kalimpált izgalmában, hisz még életében nem fogott még könyvet. Egyik kezével megfogta a borítót, és kihajtotta, de izgalma azonnal alábbhagyott, amikor kinyitotta könyvet, és az öreg és sárguló lapokon megpillantotta a számára érthetetlen firkának tűnő, sorban elhelyezkedő betűket. Nem gondolta volna hogy van olyan a világon, aki ebből bármit is megért, habár érdekelte mit is jelenthetnek a könyvbe kézileg felrótt betűk, inkább egy csalódott morgással rácsapta a borítót a könyvre. Nem sokkal ezután Miriana hangjára lett figyelmes, aki készségesen felajánlotta segítségét számára.
-Ugyan miben?!- Kérdezett vissza idegesen Mordon, miközben gondosan a köpenye alá húzta a könyvet, majd megfordult, egyenesen az elf felé, mintha mi sem történt volna. Mordonnak nem áll szánbékában ellopni a könyvet, mit is kezdhetne vele, ha nem érti mi is van benne. Inkább később próbálkozna annak fejtegetésével, ezért inkább Vogon után ment, aki inkább mélyebben akarta kutatni amit keres.

Sierrix dühösen hagyta el a palotát. A haragra volt elég oka. Végre Bulabán kívül mindenki elhagyta a házat. Annak szentelhette életét... annak pár röpke percét, hogy újra imáiba merüljön.
Most kivételesen nem kétlábúak zavarták meg. És nem a falakon belülről. Hatalmas dübörgés hangzott az utcáról. Ahogy kiért, rögtön látta a hang forrásait. A sárkányvadász egységek idéztek meg elefánt méretű sziklagólemeket. Egészen pontosan egy darab óriási monstrum haladt el az ablakok előtt. Három másik társa kicsit távolabb közeledett ugyan ahhoz a kereszteződéshez.
A sárkányszellem érdeklődését felkeltette ez a nagy felhajtás. Kicsit szétnézve rájött, hogy a nagyképű sárkányvadászok vonultatják fel harci tudásukat. Egy apró tócsa víztükréből egyre nagyobb vízlény nőtt Sierrix jóvoltából. Az apró lény elszántan állt a szörnyeteg előtt.
-Mit akarsz lélektelen.-kérdezte a kőszobrot irányító elf, kinek fekete páncélján egy vörös sárkány volt zöld nyíllal átlőve.
-Végezhetnétek a munkátokat csendesebben is. Mások már aludnának.- a vízlény cseppet sem ijedt meg az erőkülönbségtől... Tekintve, hogy ez egy egyszerű érzelmek és akarat nélküli varázslat. Annyi funkcióval, hogy létrehozója elrejthesse kilétét.
A sárkányvadász körbe kémlelt. Bár nem tudta teljes mértékben megmondani, hogy ki is áll eme közjáték mögött, de nem csak a közelharcban voltak ők a város seregének legkiválóbbjai. Hamar észrevette, hogy egy nagy erejű szellem van a közelbe. Úgy vélte, hogy valószínűleg a felébresztett még nagyobb erejű mágus küldhette.
-Rendben. Akkor kicsit csendesebb módszerekhez folyamodunk. De egy nagyon veszélyes bűnöző után kutatunk. Nem fogunk válogatni az eszközökben, ha ennek szükségét érezzük.
A kereszteződés négy kijáratának végében megálltak a gólem társai is hátukon az őt megidéző sötét elfekkel. Intettek a mögöttük álló katonáknak, akik most csendes követésük után eléjük álltak inkább és az utcát megvilágító fáklyáik egyre növekedő tűzét nézték halk mormolásuk közben. Hamarosan a már ember méretű lángokból efritek, tűzlények váltak le. Ezek folytatták az utat afelé a bizonyos utcasarok felé. A négy-négy lény tökéletesen megtestesítette azt, amit Sierrix a sárkányvadász egységekről gondolt. Vagy van abban a kereszteződésben egy hatalmas varázsló, aki képes volt még előle is elrejteni mágikus kisugárzása utolsó hullámai is... vagy tényleg egy mágia nélküli kétlábúra sikerült ráküldeniük annyi varázslatot, amennyi egy kisebb sereg ellen is elég lenne.
A sárkányszellem tuti nem volt kíváncsi erre. Egy egeret ki lehet lőni egy tűzvarázslattal, de azért ne küldjünk már rá rögtön lángtengert! A húslény a kereszteződésben az nem az ő dolga. Neki csak annyi kellett, hogy csendben vadásszák... vagy gyűjtsék be. Mit bánta ő, mit terveznek. De legalább a tűzből és elkárhozott lélekből álló efritek nem csapnak annyi zajt.
A boltba visszaérve hamarosan újabb katonák jelentek meg a bejáratnál. Egy nimfát hoztak és azt mondták, a ház rabszolgája. Dühös volt a kereszteződésben álló kétlábúra. Előbb bejön a boltba, hogy melegedőnek nézve őt bosszanthassa. Ez a mostani pedig a második húzása volt már ma, amivel értékes perceket vett el a magányától. Ha harmadik alkalom is lesz, akkor gondoskodni fog róla... végleg.

// Akirtep Novalor- Személyes küldetés vége//

Még mindig a pultnál üldögéltek, Balál egy csésze forró menta teát szürcsölgetett, amibe előzőleg Novalor unszolására egy kupica helyi párlású pálinkát öntött.
- Mit gondolsz Akirtep, még ma este hír jön a megbízódtól, netán ide jön?
Az elf válaszát megvárva, felhúzott szemöldökkel rápillantva a bögre fölött a gőzön át, hangosan szürcsölt az italból.
- Tudod, ennek függvényében dönteném el, hogy itt maradok-e éjszakára, vagy keresek egy jótékony ligetet az erdőben. Nem szívelem a fogadókat!
Alig telt azonban bele egy fertályóra, a konkrét válaszig. A titokzatos gwaith-dúri nemes, aki a sötét elfet megbízta a likvidálással, hírt adott magáról és hogy máris találkozik a bérgyilkossal.

Vogon érdeklődéssel figyelte Miriana és Mordon beszélgetését. Végül rájött, hogy Mordon keres valamit, de nem tudja, hogy mit. Hát... Elég sokan jönnek ide így.
-Miriana! Kérlek menj a könyvtároshoz, és kérdezd meg tőle, hol tartják az orkok történelmével kapcsolatos feljegyzéseket!-szólt oda a lánynak. Majd a másik kísérőjéhez fordult, miközben a zöld elf elviharzott.- Te pedig, barátom, gyere velem! Nagy terveim vannak, melyben te igen fontos szerepet kaphatsz. Mi ketten nagy dolgok véghezvitelére lettünk teremtve, nem vagyunk pórnép, mint a legtöbben. Értelmes lénynek tűnsz.-ez utóbbi mondatott teljesen meghökkenve mondta, bár nem volt rajta semmi jel, hogy kellemes csalódásának ad hangot, vagy csak azon lepődik meg, hogy ilyeneket mond- Figyeltelek téged egész úton, még ha nem is vetted észre. Emlékszel a két orkra? Ők nem olyanok, mint mi. Hiába voltak erősebbek nálad, mégis a te útmutatásod után sóvárgott a tekintetük. Téged, barátom, arra teremtettek, hogy többet láss meg, mint a legtöbben körülötted. Szemed előtt már kirajzolódik a jövő, miközben ők még csak idegesítő apróságokon ragadnak le a jelenben.-miközben próbálja egyik kezét barátságosan a hallgatósága vállára tenni és a Levéltár belseje felé terelni, addig másik kezét nagyban felhasználja, hogy gesztikulációit egész testére kiterjessze és olyannak tűnjön, mint aki önfeledt örömöt érez, hogy az új Lanúrt megtalálta, aki előtt szinte mutatja a levegőben a végtelen távlatokat.
A sötét elf tudja, hogy fogytán az ideje. Hamarosan összeül a városi tanács és neki ott kell lenni. De ha minden jól megy, még sikerülhet felkeresnie pár embert, hogy lobbizon náluk az új rabszolgapiac terveinek támogatásáért. Ez rendkívül fontos lenne, de előtte meg kell tudnia, van-e itt a levéltárban olyan feljegyzés, ami a legkisebb nyomot is jelentené a sárkányok utáni nyomozásában.

Mordon már épp próbált volna figyelmet fordítani Miriana irányába, amikor is Vogon elküldte őt valamiféle orkokról íródott könyvért. Hála ennek, orkunk elkerülte azt a megaláztatást, hogy útitársa hangját hallgassa. Persze ehelyett épp a másik kezdett bele a szócséplésbe, ráadásul cifrán fogalmazott orkunk füléhez, így az csak hallgatta, miféle nagy szavakat próbálja magasztalni, és lenyűgözni őt, de ami a lényeg volt, az csak később derült ki, mégpedig hogy valaki felismerte benne a vezető egyéniséget, ami teljesen érthető volt, hisz törzsfői ivadékként megvannak benne azok amik egy vezért az egyszerű népek közül kiemel, sőt, annál több is, csak az volt a kár, hogy féreg törzsbelijei ezt nem úgy látják ahogy egyre szimpatikusabbá váló beszélgetőtársa, akivel lát valamiféle lehetőséget a jövőben az együttműködésre, már ha nem épp valamiféle csapdába akarná belecsalni, de talán kideríthetőnek gondolja némi beszélgetéssel.
-Nem ok nélkül mondasz efféléket. Mit akarsz? Ha harcosok kellenek, jobb ha tudod, mögöttem nem áll törzs.- Felelte Mordon közömbösen, majd tekintete a vállára kerülő kézre irányult, miközben társa, a egyre beljebb irányította a papírok közé.

-Nem!?- kérdezte az ifjú elf nem túl meggyőző meglepetéssel a hangjában- Pedig a jövőd az, van szemem hozzá, hogy kiszúrjam az ilyesmit, hogy egy törzs életét alapjaiban befolyásold... Vagy talán nem is állsz meg egynél. Barátom, az ork vezetők között van ostoba, aki csak puszta testi erejével nőtte túl a társait... és van olyan, akiben az értelem szikrája lakozik. De nem láttam olyat köztük, mint amilyennek téged látlak. Te jobban ismered őket, talán alá tudod támasztani a szavaimat... De ami a lényeg, van pár törzsfőnökkel... némi kis megállapodásom. Segítenek nekem és én elintézek nekik apróságokat. Nem jelentőseket. Csupán apróbb bevásárlásokat.
Kis ideig némán gyalogoltak egymás mellett, miközben Vogon a beszélgetőtársát fürkészte, hogy mielőtt az ajánlatra térne, értékes információkhoz jusson a legkisebb rándulása, szeme egyetlen pillantásából, egy ösztönösen elejtett felhorkantásból... Bármilyen apró jelből, mely jelzi, mennyire felkészült a társa arra, amit ajánlani szeretne neki.
-Tudod, ezek a törzsfőnökök nem buták. Megértik, hogy ahhoz, hogy én értékesebb tárgyakat hozzak, csere alap kell. Kell, amivel darnát szereznek, hogy azért tőlem tárgyakat vásároljanak.- a Beebebrox tudta, hogy az ork a kocsmában volt, ahol pénzzel fizettek az italért. Vagyis a kereskedelem ezen alapjaival tisztában van, nem mond neki semmi újat.- Amiért elégedetlen vagyok ezekkel a törzsekkel az az, hogy alul becsülik az eladásra kínált áru jelentőségét. Nem is feltétlenül a minőségre van panasz. A méretek. Érted. Ahhoz, hogy egy egész törzs igényeit kielégítsem és ne legyen panasz senkitől, ahhoz nagy méretek kellenek. Nagy mennyiségű darna. Hiszen én csak annyiból tudok a városban fegyvereket, tárgyakat... bármit venni, amennyi darnátom nekem is van. Érted. Ha ők kevés árut adnak nekem el, akkor nekem kevés darnám lesz. Nem tudok nekik elég vasedényt, üveggyöngyöt, FEGYVERT venni.- A rendszeresen ismételgetett „értedek” kevésbé kérdések voltak, mint inkább biztatás, hogy ne görcsöljön a társa a dolog megértésén. Próbálja könnyen elsajátíthatóként kezelni a „tananyagot”. Nem bánta, ha nem teljesen világos a kép, csak ne kelljen még ennél is részletesebb magyarázatba bele másznia, mert az hosszú vitát jósol és elveszti a fonalat a végén az ork- Szóval kellenél nekem. Először nem igazán ezen ork főnökök elmozdítása felé kellene lépkednünk nekünk... Mint inkább amolyan kereskedelmi főtanácsadó. Mivel ezeknek a törzseknek nincs elég darnájuk, mint mondtam, a vásárlásokra sem futja kielégítő módon, ezért én felajánlom, hogy egy szerény jövedelmet biztosítok neked. Amit szeretnék tőled kérni...-és ezzel a mondattal már kimondottan bizalmasra vette a mondatai hangszínét-, hogy segíts nekik eligazodni a kereskedelem rejtelmeiben. A dolog nagyon egyszerű. Én ügyebár rabszolgákkal kereskedek. Ebből van bőven. Csak ki kell menniük és portyázniuk. Ehhez értenek. Erre teremtették őket az istenek. Amiben a te szereped jelentős lesz, hogy rá vedd őket, hogy ne megöljék az ellenséget, hanem foglyokat ejtsenek. Értetted, amit eddig mondtam? Nagy tételben, hogy mindenki elégedett legyen. Ne csak pár foglyot rajtaütésenként, ahogy eddig. Nagyon sok foglyot. Ez nekik nem kerül semmibe. Én meg sokat tudok eladni belőlük és sok pénzem lesz, hogy fegyvereket meg hajcsatokat vigyek az asszonyaitoknak. Gondolom, ha már sok orbibód lóg majd az asszonyod karján, te is szeretnéd, ha nem csak te kapnál esetleg néhány rossz fegyvert, hanem csillogó éles fegyverek mellett az asszonyod is örülne. Ha pedig még nagyszerűbben teljesíted a megbízásomat, akkor még a kölyköknek is tudok szerezni játékokat. Nem kéne a panaszkodásukat hallgatnod. De néhány rabszolga...-megcsóválta a fejét- annak az élete nem ér szinte semmit. Jó sokat kell ezeknek a törzseknek szerezniük. És ha elégedett leszek veled, akkor te is kapsz tőlem pár darnát, amivel vásárolhatsz magadnak dolgokat.
Vogon nem akarta megsérteni reménybeli alkalmazottját, de igen rossz tapasztalata volt arról, hogy az orkok szinte kivétel nélkül mennyire képtelenek ezeket az összefüggéseket megérteni. Hiába magyarázza nekik naphosszat, ők folyton csak arra terelik a szót, hogy neki akkor miért van -szerintük- sok pénze. Nem képesek felfogni, hogy az ork törzsben a rabszolga... annyit nem tudnak vele kezdeni, mint egy öszvérrel. Még a napi élelmet is megtagadják tőlük, mert sajnálják a nehezen összegyűjtött ennivalót odaadni. Aminek alig van értéke, arról nem kell túl sokat beszélni, miért vásárolja meg annyiért, amennyiért. Az meg legyen az ő dolga, hogy több törzs szorgosan összegyűjtött foglyaiból neki mennyi jutalom marad meg a végén! Beszélgetőtársa felkeltette az érdeklődését azzal, hogy könyvet vett a kezébe. Talán ez az intelligencia jele.

Orkunk számára világossá vált minden, ahogy az elf kicsivel egyszerűbben tálalta számára a céljait, gondolatait, és megértette példázatait is. Már elképzelte magát is, mint a törzse új urát, aki visszavett mindent amit elragadtak tőle, és ezzel talán megadatik számára az alkalom hogy ez az álma valóra váljon.
-Aki nem harcos, az kevesebbet ér mint az rabszolga, aki a piszkot szedi össze a gazdája után. Engem a mágia vonz, nem pedig a fegyver. Ezt sok ork féli, mert nem ismeri, én viszont igen. Tudom mire gondolsz. A régi törzsem is fegyver híján van.- Válaszolja Mordon, miközben Vogonnal egyre beljebb haladt a pocok között, miközben azon gondolkodott, hogy miként használja ki a kínálkozó alkalmat, hisz ez egy olyan alkalom ami tán egyszer adódik minden életben. Gyors és bölcs döntést kell hoznia.
Végül az elf felé fordította fejét, és levette fejéjről köpenye csuklyáját, láthatóvá téve összeaszódottnak tűnő, kopasz fejét, jelezve hogy érdekli amiről az elf beszél.
-A harc heve hajtja a törzseket. Azt tisztelik aki a legtöbb ellenséget öli meg, legyen az bárki, mert ez az erő jele. Tudatlanok mert nem látják meg a tárgyak valódi értékét. Az orkok legfőbb ellensége saját maga és ostobasága.- Válaszolta Mordon, hisz megértette Vogon problémáját, amire talán szerény személye lehet a legjobb megoldás.
-Értem mire gondolsz, és igazad van. Megérné rávenni a törzseket erre, hisz ha egyet megnyerünk, a több követi majd. Meg kell mutatni hogy nem az az erős aki sok vért ont, hanem az akinek több érme csilingel a tarisznyájában a rabszolgaeladás után. A rabszolgasors lehet rosszabb mint a halál, és ha ezeket megértik a törzsek, örömmel gyűjtik össze számodra a rabokat.- Felelte Mordon, mikor világossá vált számára az amit Vogon akart, és ebbe örömmel belement.
-Akkor hát így legyen. Segítelek téged, hogy az ostoba ork törzsfőkről ennyi bőrt húzz le, amennyit csak le lehet.- Felelte Mordon a végére, beleegyezését adva a dologba, majd kezét nyújtotta az elf felé, hogy ezzel is megpecsételje az egyességet, hisz tudta hogy az efféle szent dolog.