Keleti szeglet, a Remény tengerének partja

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2012-08-03, 8:21 pm

*Nem fordult hátra, de hallotta, hogy valaki közelít felé elég sietősen. És volt is egy tippje, ki lehet az.*
~Ne, ne, ne, ne. Szaladj el mellettem, észre se vegy…~
*Ekkor valaki rátette a kezét a vállára.
Nem volt mit tennie, lassan megfordult és végigmérte az idegent. Végül tekintete a nő szemein pihent meg.*
- Igen, új vagyok errefele. Nemrég érkeztem.
*Gondolkodott egy pillanatig, hogy faképnél hagyja-e a lányt. Már félig el is fordult, hogy folytassa útját, de aztán újra felé tekintett. Majd finoman megfogta a hölgy kezét és könnyed csókot lehelt rá.*
- Nem ismersz, még. A nevem Aldo. Aldo Barras.
~Mit művelsz?!...~
- Segítségedre lehetek netán valamiben?
*Érdeklődött a hölgy szándéka felől.*

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2012-08-03, 9:25 pm

*A kézcsókra elmosolyodott. Jó, hogy vannak illedelmes férfiak is még.*
- No örvendek Aldo.
*És abban a pillanatban, amikor kimondta a nevét, hirtelen lesápadt.*
~ "Jaj Lys! Ő egy mágus. Kicsit csökönyös, kicsit beképzelt. De sikerült végre megtörnöm. A neve Aldo Barras. Magas, kék szemű és szőke hajú. És úgy csókol, hogy megszűnik körülöttem a világ. Azt, hiszem ő a végzetem, unoka hugocskám."
*Lysnek egyből beugrottak a sorok, amiket Álomfalváról küldött neki Glorien. Ekkor írt neki Aldoról. És a többit is tudja, de biztosan ő az? Még mindig falfehér volt, de annyi ereje azért maradt, hogy megkérdezze ezt.*
- Ha nem tévedek, akkor te mágus vagy ugye? És, ha azt mondod, hogy Álomfalvához és Evolyranhoz is közöd van, akkor azt hiszem ismerlek téged.
*Gyorsan elnézett kicsit. Nyelt egyet és folytatta.*
- Úgy értem, hogy nem személyesen, hanem valaki által. Valaki által, akiről, kicsivel több, mint egy éve hallottam utoljára.
* Visszanézett Aldora. Nagyon hasonlított Lysanor Glorienre. Mind az íjász tehetségében, mind a szépségében. Persze Glorien haja világosabb volt, és kicsivel komolyabb is, mint Lysanor. De ők ketten, nagyon szerették egymást. Kicsit bűntudata is akadt most, hogy nem kereste fel Glorient. Lenne miről beszélni, hiszen Aldo miatt ő sem jött ki túl jól az apjával, de jobban járt, hiszen Lyst kitagadták. Még egy kicsit szemügyre vette a férfit.*
~ Hm. Igaza volt Gloriennek. Valóban nagyon vonzó. Rideg, egy alak, de annál vonzóbb. *Persze Lysanor számára inkább családtag ezek után. Pláne, ha bebizonyosodik a dolog.*
- A következő kérdésem pedig az, hogy ismersz egy Glorien nevű elfet?
*Lehet sok információ ez egyszerre, de ez a találkozás nem is jöhetett volna jobbkor.*

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2012-08-04, 1:52 pm

*Kissé meglepte a tünde falfehérsége, miután közölte vele a nevét, de még mielőtt rákérdezhetett volna, már özönlöttek is az elf kérdései felé.*
- Nem tévedsz, mágus vagyok.
~ Álomfalva? Evolyran? ~~Hát ennyire népszerű lennék, hogy már itt is ismerik a nevemet?~~ Honnan tudhat ennyi mindent rólam? Csak nem…~
*Újra megvizsgálta szemeivel a lány vonásait, s mintha hasonlított volna „valakire” innen közelről is. Ekkor jött egy újabb, még hihetetlenebb kérdés.*
~ Ez nem lehet igaz! Ismeri Glorient!~
*Megragadta a lány két karját felindultságában és mélyen szemeibe nézve kérdezte vissza.*
- Mit tudsz Glorienről? Jól van? Itt tartózkodik Lanurián, mondd?! Meg kell találnom őt! És Galwor? Mondd már, hol vannak?!
*Az alatt a több hónapnyi keresés alatt soha nem akadt ennyire forró nyomra, mint most. Az emberek, akiket kérdezett nem voltak biztosak benne, hogy látták-e őket, s csak bizonytalan válaszokat tudtak adni. Így is került Lanuriára, de úgy néz ki, a lehető legjobb helyen van.*

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2012-08-04, 2:03 pm

*Meglepte Aldo felindultsága. Gyorsan kitépte karjait a mágus kezei közül.*
- Ácsi. Nyugi.
*Kicsit távolabb is ment. *
~ Itt valami nagyon nem stimmel.
- Figyelj. Igen, ismerem. Történetesen az unoka testvére vagyok. Mindent tudok róla, rólad és a kisfiúról. De, ami nem hagy engem se nyugodni és egészen eddig, azt hittem, hogy majd te választ tudsz rá adni, az az, hogy több, mint egy éve nem érkezett tőle levél számomra.
*Kicsit elgondolkozott és bólintással jelezte, hogy igen, bizony már több, mint egy éve volt ez. Aztán szomorúan Aldora nézett.*
- Ugye nem esett baja?
*Megint elgondolkozott és a férfi felindultságát csak egy féle képpen tudta megmagyarázni.*
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy eltűnt? Ugye?
*Most már ő is közel ment Aldohoz. Egészen bele fúrta tekintetét a férfiéba.*
- Mit csináltál vele? És Galwor? Őt hova tüntetted?
*Egyik kezét hátra rakta íjához. Soha nem lehet tudni és Glorien mesélt arról, hogy milyen volt Aldo régen. Kit tudja. Lehet eza keresés álca, és eltette őket láb alól.*
- Minek jöttél ide?
*Sziszegte halkan. Ha kiderül, hogy Gloriennek baja esett, akkor ő sem fog jót állni senkiért és semmiért.*

_________________
Keleti szeglet, a Remény tengerének partja - Page 4 Ni94ysxz2pl1lph9n2

Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!

A karakter dala

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2012-08-04, 2:19 pm

*Reménytelenül következtette ki a lány szavaiból, hogy nem tud semmit Glorien mostani helyzetéről.*
~ Tehát nincs itt.~
*Az meg, ahogyan visszanézett rá a hölgy, egészen közelről, nem volt éppen valami bizalomgerjesztő, de a fantáziáját be tudta volna indítani, csak most nincs idő erre. Viszont azt is észrevette, ahogy Lysanor lassan hátra csúsztatja kezét az íjára.*
- Mi? Hogy mit csináltam velük? Ezt hogy érted? Csak nem hiszed, hogy tudnék ártani nekik?!
*Szemei lassan kezdtek résnyire összeszűkülni. Egyelőre nem mozdult, de kész volt kardját bármelyik pillanatban előrántani, ha úgy alakul.*
- Te ostoba lány! Mégis mit gondolsz, szórakozásból utaztam át a fél világot? Netán sziesztázni jöttem Lanuriára?! Keresem őket, mert eltűntek! És nem érdekel mit hiszel, ha nem tudsz róluk semmit, jobb, ha félre állsz az utamból!. Most, rögtön!
*Még mindig farkasszemet néztek, de kezét most már ő is fegyvere markolatára helyezte.*

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2012-08-04, 2:33 pm

* Lys nem vette el a tekintetét, de a kezét igen az íjról. Igazán meggyőző volt Aldo határozottsága. Aztán ki is mászott a férfi képéből.*
- Ez esetben ne haragudj. Most már tudom, hogy nem tudnád bántani őket. De ha eltűntek, akkor komoly a helyzet. És szívesen segítek neked a keresésben.
*Mondta határozottan. Eszébe jutott az utolsó levél.*
- De, tudod nem értem. Az utolsó levelében olyan boldogan írt rólatok. Bár meggyőződésem, hogy egyedül volt, amikor írta. És nyári nap volt. Kora nyári. Nem tudom, mikor tűnt el pontosan.
*Próbálta felidézni a levélre firkantott dátumot, de annyi minden történt vele az elmúlt időben, hogy ez a kis dolog most nem fog eszébe jutni.*
- És Aldo nagyon szeret téged. Nem hinném, hogy csak úgy lelépne. Biztosan valami oka volt, vagy bajban van. Tudom. Érzem.
*Nagy szomorúság lett rajta úrrá. De abban biztos volt, hogy Glorien nem halt meg. Azt biztosan megérezné. Valami megmagyarázhatatlan dolog kötötte őket össze. Szinte testvérek voltak.*
- Ha nem kérsz a segítségemből, akkor viszont ég veled. De azt tudd, hogy mostantól én is keresni fogom.
*Azzal hátat fordított neki és vissza ment a tengerhez. Leült a homokba és az agya elkezdett járni. Mindent próbált felidézni az utolsó levélből.*
~ "Olyan szép itt minden Lysa. És az erdő is. Most is itt ülök egy szikla tetején. A madárka mivel neked küldöm majd levelem, már itt köröz mellettem. A mi kis Zoárdunk. Mióta is kaptuk anyámtól? Több, mint 10 éve. Na de, hagyjuk is ezt. Nem akarlak untatni, de muszáj leírnom, hogy mióta Aldo újra előkerült, a szívem megtelt szerelemmel, büszkeséggel, vággyal. Olyan érzés ez, amit remélem majd te is megtapasztalsz egyszer kedves Lysim."
* Hátradőlt a homokban. Próbált még koncentrálni, hátha eszébe jut valami fontos dolog.*

_________________
Keleti szeglet, a Remény tengerének partja - Page 4 Ni94ysxz2pl1lph9n2

Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!

A karakter dala

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2012-08-05, 3:14 pm

*Megvárta, míg Lysanor visszamegy a partra, aztán indulni akart, de valamiért nem tudott csak úgy hátat fordítani neki. Nem arról volt szó, hogy félt volna az esetleges támadásától, mivel úgy érezte, sikerült meggyőznie, hogy semmi köze Glorien eltűnéséhez. És ez részben igaz is volt. Mégis, ha már ekkora utat megtett és ez idő alatt Lysanor az egyetlen, aki tud valami használhatót is mondani, talán jól jöhet a segítsége. Nem kéne csak úgy itt hagyni, hátha a szavaiból, emlékeiből vagy a levelekből ki tudnák következtetni, hogy hova mehetett Glorien. Így hát nem is folytatta útját Tarsis felé egyelőre, hanem visszament a partra.
Pár lépésnyi távolságra megállta homokban elnyújtózott Lysanortól, végignézve a kecses női test idomain. Majd nyelt egy nagyot, aztán megkérdezte.*
- Mond csak, honnan ismered te Glorient? Testvérek vagytok talán? Mivel a hasonlóság igencsak…hogy is mondjam, szembetűnő.
*Ha rá tudnának jönni, merre fele vehette Glorien útját, már ma útra kelne újra, s meg sem állna, míg nem tarthatja karjai közt rég nem látott családját.*.
- Gondolod, hogy haza mehetett? A ti földetekre? A nyomok amiket eddig követtem, az ellenkezőjét mondják, de az is igaz, hogy van pár ember, aki bármire megesküszik egy kis darnáért.
*Egyelőre még az fel sem merült benne, hogy talán el sem hagyta kedvese Evolyrant, szinte száz százalékig biztos volt, hogy nincs ott. S az a sok ember, aki látta útközben, a hajókon, csak nem hazudhatott mind.*

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2012-08-07, 1:58 pm

* A hangra oldalra nézett és látta, hogy Aldo visszajött. Kicsit el is mosolyodott.*
~ Tudtam!
- Nem vagyunk testvérek. Csak unokatestvérek. És elég közel álltunk egymáshoz, mivel nekem nincs testvérem. De, őt annak tekintettem. Illetve tekintem most is. Nagyon szeretem.
*Kicsit elgondolkozott és eszébe jutott az is, ahogy Aldoról beszéltek. Emlékezett rá, hogy mielőtt Glorien Evolyranba utazott volna Galworral hajón, meglátogatta őt otthon. Nagyon örült neki és a beszélgetésük is eszébe jutott.*
- Én , személy szerint úgy gondolom, hogy nem ment távol tőled. Tudod, mielőtt Evolyranba ment volna hozzád, hogy bemutassa neked Galwort eljött hozzám. És Aldo! Téged mindennél jobban szeret. Ha láttad volna, hogy akkor, hogy beszélt rólad. Sugárzott a boldogságtól. És az a kisfiú mennyire hasonlított rád. Gyönyörűek voltak ott ketten. És biztosan nem hagyott volna el önszántából újra. Szerintem vagy valaki elrabolta vagy vallani baja esett. Érzem, hogy életben van.
*Lehunyta a szemeit. Felállt és odament Aldohoz. Ránézett és egy könnycsepp folyt végig az arcán. Megfogta Aldo kezét és így szólt.*
- Ígérd meg, hogy megkeressük. Olyan szépek lehettetek együtt.
* Eszébe jutott a múlt is és, hogy ő miken ment keresztül. Jó, hogy nincs most egyedül. De minden erejével azon lesz, hogy megtalálja szeretett rokonát. Egy kisebb szellő suhant át rajtuk és Lysa haját az arcába sodorta. A lány kitűrte onnan és elengedte a férfi kezét.*
- Mondd. Nem zavar, ha a keresésében veled tartok? Nem igazán lenne jó, ha egyedül mennék. Jobb társaságban az ilyet, úgy vélem. Több szem többet lát. Te, hogy vélekedsz erről?

_________________
Keleti szeglet, a Remény tengerének partja - Page 4 Ni94ysxz2pl1lph9n2

Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!

A karakter dala

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2012-08-14, 10:24 pm

*Lysanor elég meggyőző volt azzal a könnycseppel az arcán. Látszott, hogy mennyire szereti unokatestvérét.*
~Remélem is, hogy életben vannak!~
*A lány következő szavai kissé váratlanul érték. Hogy vele menjen? Csak így itt hagyná eddigi életét? Talán nincsen senkije a közelben, akiért maradna?... Végül is nem tartozik rá. Neki aztán mindegy, de vajon Lys biztos a dolgában?*
- Nos, nem tudom hova fogok kilyukadni Glorien keresése közben. Ki tudja milyen veszélyes helyzetekbe kerülhetek, miféle alakokkal kerülhetek szembe utam során. És ha még rád is vigyáznom kell útközben…Nem tudom jó ötlet-e, hogy itt hagyj csapot-papot és olyanra vállalkozz, aminek még én sem tudom a kimenetelét. Tudom, te is azt szeretnéd, hogy Glorien és Galwor biztonságban legyen, de ha magammal viszlek, és ezáltal veszélybe sodorlak, Glorien sosem bocsátaná meg. Kérlek, gondold át jól még egyszer! Addig is, körbekérdezősködök a közeli városban, hátha látták valamerre. A legutolsó ember, akivel beszéltem, azt állította, feltéve, ha igazat mondott, hogy egy Lanuria fele tartó hajóra látta felszállni. Talán épp hozzád készültek, csak út közben történt velük valami.
*Megfordult és lépteit gyorsítva igyekezett az útra rátérni. Sem egy viszlát, sem egy „holnap találkozunk”…ha Lysanor valóban komolyan gondolta szándékát, akkor rátalál. De nagyon reméli, hogy kalandvágya elmúlik hamar és éli tovább itteni életét. Egyedül meg biztosan nem indul el Glorienék után, annyira vakmerő nem lehet.*

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2012-08-16, 5:50 pm

*Hallgatta tovább Aldot és végül is igazat adott neki. De nem mindenben.*
- Egyet jobb, ha megjegyzel máguska. Engem nem kell félteni. Nem vagyok már gyerek, nem kell vigyázni rám. És igen, veled szeretnék tartani. Nincs senkim és semmim, ami miatt érdemes lenne itt várnom, itt maradnom. Tudod, már családom sincs. Kitagadtak. De, akit a családomnak tekinthetnék még talán, az Glorien. Így egyértelmű, hogy nincs min gondolkodnom.
*Mondtam neki sietve. Láttam, hogy elindul és még gyorsan utána rohantam.*
- Akkor még csak azt mondd el, hogy hol találhatlak meg. Mert akkor pár hét múlva találkozhatnánk valahol, összedobjuk,amink van és irány az ismeretlen. Azért még is csak jobb, ha megbeszélünk egy biztos pontot. Valami fogadót, vagy hasonlót.
*Gondoltam, hogy nagyon siet, de azért még is csak ezt jobb így letisztázni.*
- Gyűjtök én is információt, összerakom a gyógynövényeimet, beszerzek meg íjakat és akkor nekivághatunk. remélem így most már érted, hogy az én érdekem is megtalálni Glorienéket.
* Határozott voltam. NAgyon is. Vártam, hogy válaszoljon, aztán elengedem.*

_________________
Keleti szeglet, a Remény tengerének partja - Page 4 Ni94ysxz2pl1lph9n2

Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!

A karakter dala

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2012-08-16, 8:55 pm

*Számított rá, hogy Lys nem hagyja annyiban, ezért nem is búcsúzott az előbb. A lány utána futott, de hát mit is tehetett volna mást.*
~ Szóval kitagadtak. Biztosan rossz kislány voltál…~
- Jól van, Lysanor. Ha ezt akarod méghozzá ennyire határozottan, hát legyen! Tíz napig maradok Lanurián. Az alatt bejárom a közeli városokat Glorien után tudakolózva. Tíz nap múlva újra eljövök ide vissza, ahol most állunk. Megosszuk egymással a szerzett információkat és ha Glorien nyomára akadunk itt, Lanurián, akkor maradunk, bejárjuk az egész földrészt utána. Viszont, ha semmi jel nem utal arra, hogy itt tartózkodik, akkor megyünk a kikötőbe és tovább állunk. Világos? Jól elmagyarázta a „máguska”?
*Meredt mélyen a hölgy szemeibe. Aztán egy hirtelen mozdulattal megfordult, és ugyanolyan gyors tempóban, mint az előbb, újra elindult a legközelebbi város fele. Utoljára még visszakiáltotta:*
- Tíz nap múlva, napnyugtakor. Addig is további jó készülődést.
~Azt várhatja, hogy magammal viszem a hajóútra, ha úgy alakul. Itt még a segítségemre lehet, hiszen biztosan ismeri valamennyire a szigetet, de ha el kell hajóznom, más földön már semmi hasznát nem venném a „kisasszonynak”…~

//Köszönöm a játékot!//

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2012-08-21, 5:39 pm

Hallgattam ahogyan beszél Aldo ÉS bólintott.
- Rendben. Akkor 10 nap múlva itt találkozunk.
Az utolsó mondatai viszont nagyon meglepték. Szóvá is tette.
- Figyelj! Megértem, hogy tényleg jó lesz ha veled megyek, de eszem ágában sincs itt hagyni Lanuriát. Jól érzem magam itt. Elég nagy utat tettem meg idáig. És hiszem azt, hogy megtalálod Glorient. És ha megvan úgy is meglátogattok engem. Ha nincs..
Itt elgondolkozott és megrázta a fejét.
- Szóval meg lesz.
Majd megeresztett egy mosolyt és Aldoval ellenkező irányba meg is indult.

/ Én köszönöm szöszikém Very Happy

/

_________________
Keleti szeglet, a Remény tengerének partja - Page 4 Ni94ysxz2pl1lph9n2

Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!

A karakter dala

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-01-16, 3:14 pm

// 5. küldetés - Veszélyes tenger (Július) //

Shadows...

*A Remény tengeréhez is kijutott. Itt élt Valianban már több mint egy éve, és az utolsó fél évben, amit Eronnal töltött, több helyre jutott el, és több mindent látott, mint amit abban a két évben. Mint például a Remény tengere, ami nem is esik olyan messze a Fővárostól, és ahova ki is mehetett volna, ha akart volna, vagy lehetett volna. De ez még mindig nem minden. Most egy igen fárasztó edzés után van. Eron elment elintézni valamit. Nem rég vették fel a zsoldját is. Persze rögtön másnap, "sürgős dolga" akadt neki is. A családjára fogta a dolgot, mire Eron csak hümmögött. Ha leérnek Délre, majd megkéri a sötét elfet, hogy hadd menjen el pár napra hozzájuk. Habár meg van az esély rá, hogy nem engedi el, vagy ami még rosszabb, elengedi, csakhogy ő is vele tart. Remélni tudja, de csak annyit, hogy nem megy oda Eron. Egyszer elég volt végig néznie és hallgatnia, ahogy megpróbálja elcsábítani a kishúgát. Abba nem egyezne bele semmiképp se. El se mondta nekik, hogy hol jár, és miket csinál, azt meg főleg nem, hogy kivel. A gondolatai egyre sűrűbbek lettek, nem csak Eron és az edzések körül forogtak, hanem újra csak a családja körül. Vajon mi lehet most velük? Jól vannak, nincs semmi bajuk? Nel és Sam biztos nőtt egy nagyot, és reméli, már tanulnak, mint Illia is. Illia. Hol vagy most, Illia?! A gondolat, a fájdalom egy sóhajban összegződött a végén. Illia nincs velük, és a nagyiról is rossz híreket kapott nem rég. Öregség. Ezt mondta a falu gyógyítója. Ekkor vette észre, hogy szorosan lefelé tartja a fejét, és csak a semmit bámulja. A finom homokszemcséket, és mögöttük a fájdalomba fúló emlékeit. Felfelé néz, a napsütéses kék ég, a piciny bárányfelhők, a gyengéden hullámzó víz. Mind mind olyan békés, olyan csendes. Túl szép neki ez, de mégsem megy el. Szeretné újra úgy érezni magát ahogyan régen. Amikor a nap sugarai kellemesek voltak, és nem bántók a maga lágy, meleg éleivel. Hűs szellő járja át a partot, néha fel-fel kapva pár porszemet, és a víz habjait, melyek a sziklákon távolabb megtörnek. A vízcseppek és porszemek egyvelege pedig páraként szál tovább. Simogatóan ér el a szőke fiúhoz is. A megborzongtató érzés átjárja egész testét. Nagyot szív tüdejébe a tenger adta levegőből. Olyan tiszta, olyan más. Még sohasem volt a tengernél, és a végtelen kékség elbűvölte. Most egy percre, átadta magát a szellő nyújtotta hideg élvezetnek, majd egy kósza ötlet, vagy érzéstől indítva belegázolt a vízbe. A part szélén állva, s lassan egyre beljebb merészkedve most csak ez számított. Magával ragadta, s talán hagyta is magát. Szerette volna ugyanazt átérezni mint kisebb korában, mikor nem számított a pénz, mikor csak ők voltak négyen és szüleik. Mikor nem azon kellett gondolkozni, hogy mit esznek holnap. A szemét is becsukta, csak az érzésre figyelt.

Spoiler:

Így állt a hideg vízben mezit láb egy ideig, s csak a napsugarak nyújtotta meleg volt számára, meg az ide-oda cikázó szeszélyes szellő. Meglebbentette a haját, s egyszer délnek, egyszer északnak vitte. Aztán ez is elmúlt. Kinyitotta égszínű szemeit, és a tükreiben ugyancsak az ég színe és némi felhő kavargott. Ha valaki nagyon közel állt volna hozzá nem tudta volna megmondani, hogy az ég színe és fények hatására ilyen a szeme, vagy tényleg világos kék színű. Szinte ragyogtak ezek a kristályok, de ez a ragyogás a bánat jele volt. Kisfiús arcára a szenvedés már rávéste ráncait. Haloványan, alig észre vehetőn csak és alig néhányat még, de már ott voltak. Vett még egy nagy levegőt, és búcsúzni készült volna, de fordultában elesett.
Először nem tudta, nem értette, s ennek folytán fel akart állni, azt gondolván, hogy megint balszerencséje és magán ügyetlenkedése miatt van a földön, és így csurom víz is. Azonban az eddig még láthatatlan erő nem engedte, s vissza zuhant. Hátra fordult, mert hogy most már érezte is bokáján a szorítást. Emberi kéz, de honnan, hogyan? Egy halvány alakot pillantott meg a víz alatt. Ennél többet viszont nem tudott ki venni. Annyi biztos volt, hogy az a valami, vagy valaki nem akarta elengedni. Újra a part felé nézett. Túlságosan is bemerészkedett. Nemsoká már mély lehet a víz. Azt hallotta, hogy a tengerek és óceánok partjai veszélyesek. Gyorsan mélyül, és hirtelen már a víz alatt találhatja magát a vándor, de erre nem gondolt volna soha. Maga a víz fogja le,és nem ereszti míg a víz alá nem kerül? És igen, határozottan húzni kezdi az a valami. Újra hátra fordult, de nem látott semmit, csak a kezét az illetőnek. Kapálódzni kezdett, kard vagy kés híján a körmeivel próbált szilárd talajt fogni, hogy kicsúszhasson az idegen fogságából. Miféle szerzet lehet egyáltalán? A Remény tengerének istene, vagy egy szellem, amelyik itt a partnál lelte halált,és most őt is a sorsára akar juttatni?*
- Nee, nem akarom!...engedj el!...Ááááhhh...
*De hiába a kiabálás, a kapkodás a part felé, egyre erősebben és egyre vadabbul húzta lefelé a különös alak. A szellem, vagy valami még rosszabb. Souval való találkozása után, azt hitte, hogy már semmi sem lepheti meg. Egy sárkánnyal találkozott, sőt egy olyannal, amelyik több ízben is a segítségére volt. Az életét is megmentette, nem egyszer. Aztán ott volt a szellemkastély is, amire ugyan nem emlékszik tisztán, de hogy szellemek voltak benne, az fix. Most mégis a döbbenet lett úrrá rajta a félelem mellett. Már már nem volt olyan része a testének, amit ne lepett volna el a víz. Kezével is az iszapot szorongatta, s a durva húzogatásnak hála nem volt kétséges, hogy víz alá kerül. Hirtelen minden elhalkult, és csak a szívdobogását érezte, hallotta, aztán egyszer csak nem volt mibe kapaszkodni.*
- Ne, várj!
*Mondaná még, de a következő pillanatban a feje is a víz alá került. Nem látta a másikat egyből, csak a part szélét a víz alatt. Nyújtotta a kezét, de már nem érte el, s ahogy távolodott tőle érezte, hogy kevés lesz a levegő amit még a lebukása előtt sikerült szereznie. Ekkor úszott elé, s fordította maga felé az idegen. Előbb csak a szépséges arcot látta meg, s a lebegő hajat, mely a vízben szerte szét lobogott. Úszott a tulajdonosával együtt. Ő viszont úgy festett mint egy az ételét tartogató pocok, nagy kidüllesztett szemekkel, és félelemmel. Leginkább abbéli félelmével, hogy mindjárt megfullad. Arra nem is jutott ideje, hogy az idegen miatt féljen, netán felfalná ebédre. Az idegen nő, mert hogy az volt karcsú alakjával, és gyönyörűséges idomaival nem megenni készült őt, egy gyors mozdulattal magához szorította és egy hosszú csókot lopott a fiútól. Feltehetően és minden bizonnyal jól esett a lánynak ez a gesztus, mivel hogy utána a homlokára is lehelt egyet, de nem csak ez volt a célja. Levegőt adott át a fuldoklónak, aki ezzel együtt kezdte furcsán is érezni magát. Mintha már nem lenne olyan fontos, hogy a víz alatt vannak, s beleomlott a nő karjaiba. Magatehetetlenül, átadva magát a víz sodrásának és a szirén ölelésének. Ezek a káprázatok arról jellegzetesek, hogy halszerű uszonnyal rendelkeznek, deréktól lefelé. Cloud is láthatta a nő keblei közt ringatózva, de a levegő még mindig kellett a szervezetének, és még ha tompán is, de még mindig követelte tőle a következő adagot.A sellő,, lágyan magához szorította Cloudot és rábízva magát a víz ringatására, egyre lejjebb evezett a tenger fenekéhez. A kiskatona pedig félig eszméletlen csak figyelte, és hagyta hogy vigyék le. Valahogy, valamiért úgy érezte, úgy gondolta, hogy ott jó lesz, ott majd megpihenhet.

Spoiler:

Azonban nem értek le a mélyére, és igazság szerint annyira nem is távolodtak még el a parttól, mikor észre vett egy fehéren megcsillanó hosszú valamit. Talán sosem fogja megtudni mi késztette arra, hogy megnézze. Puszta kíváncsiság, vagy valami megérzés lehetett? Netán maga a tény volt túl elfogadhatatlan számára? De hiszen jól érezte magát, a sellő kedvesen bánt vele és hiába érezte a levegőhiány fojtogató érzetét, egyre halványult a vágy és az érzés is, hogy felmenjen. Mintha mindig is ide tartozott volna. Azonban, mindezek ellenére, addig meresztgette a szemeit, míg a halványan csillanó dologból egy szép lábsárcsont rajzolódott ki, s ahogy egyre lejjebb értek, úgy bukkantak elő a kézfejek, koponyák, bordák. Mind már csak csontok, szép simára lehántott csontok, mintha sosem éltek volna. Gyorsan tette amit tett, indulatból. Ellökte magától a sellőt, aki viszont ragaszkodott hozzá.*
- Ne... - *Hallatszott egy elhaló hang talán a fejében, talán a vízben.* - Kint rossz neked. Nálam békére lelhetsz!
*Cloud megrázta a fejét. Még ott volt az érzés, azonban a levegőhiány, s az élet akarása is fellépett újfent. Megrázta magát és rálépve a nő törékenynek tűnő karjaira rugaszkodott felfelé. Egyelőre csak fel a levegőre, s majd utána kitalálja hová ússzon. Azonban a sellő nem hagyta, s érezhetően gyorsabb volt nála. Felúszott hozzá, egészen közelről a szemébe nézett, és most valami egészen más tárult a szemei elé. Káprázat?
Vagy ez vagy az előbbi volt az, s sajnos egyre biztosabb, hogy az előbbinek kellett annak lennie. Mikor végleg nemet mondott, mikor végleg eldöntötte, hogy nem marad, akkor hullhatott le róla az utolsó bűbáj is.
Egy emberszerű, de inkább halformájú valami úszott elé, s gigászi erővel ragadta magához. Ez volt az utolsó amire emlékszik. A tenger egy pillanatra felizott körülötte, majd elvesztette az eszméletét, de valahogy felébredve még sem, azaz valahogy mégis csak sikerült felébrednie. A parton feküdt csurom vizesen.
Csak arra emlékszik, hogy a végsőkig kitartott elhatározása mellett, miszerint, még ha rossz is neki kint, azaz ő élete, és várják. Ebben biztos volt. Ha másért nem őértük, de magáért az életért is érdemes harcolni. A sok szépért amit adhat, és amit talán egyszer vissza is kaphat.
Most köhögve tápászkodott fel a parton fektéből. A hátán feküdt csurom vizesen, s a nap állásából már jó pár órája lehetett így. Fázott is. A déli napsütéses szelő, mostanra hideg északi széllé nőtte ki magát. Összehúzta kis kabátját és fázósan nézett körbe.
Lemenőben a nagy vörös korong, de még adja melegét a felé fordulóknak. Egyszer csak valaki elé állt, elállva a meleg forrását is. Felnézett. Eron az. Kissé mogorva ábrázattal, lehet még kereste is. Bocsánatot kéne kérjen? Talán, de valahogy nem jött hang a torkára. Aztán a sötét elf elindult, s vele ő is.*

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-17, 8:57 am

*Messze már az az idő, amikor a kétlábúak rettegve tértek ki az ősi sárkányok, vagy akár csak a halandó sárkányok tekintete elől.
Nagyon messze, de egy napon újra elérkezik. Le kell dönteni azt a bálvány, melyet annak az ostoba Lanurnak emeltek. A kard már nincs náluk.
A szép, fekete nő sötétre húzott ajkai elégedett mosolyra húzódnak. Inaeth-től tudja, hogy ellopta Lanur tornyából a számukra csak apróbb tüskének tűnő fegyvert, s az már Risannál van. Lanur ősi-ölő fegyverét.
Furia emlékszik rá, mekkora felháborodást és dühöt keltett bennük, amikor Akor belehalt a Lanur kardja okozta sérülésbe. Anzar tajtékzott, s az összes kétlábú halálát követelte, azonnal. Risan, s Inaeth is fel volt háborodva, hogy az alantas kétlábúaknak az istenek ekkora lehetőséget adtak, nem is beszélve a többi ősi sárkányról.
Mert ki mástól kaphatta volna az az álnok ember, ha nem az istenektől?!
Ez azóta is rejtély maradt, de talán nem is olyan véletlen, hogy azóta el is tűntek e földről.
Pedig Furia szívesen megszorongatná egyiküket, hogy kérdőre vonja, vajon miféle oknál fogva avatkoztak a háború folyásába?
Ezt akár ellenséges cselekedetként is felfoghatták volna az ősiek.
A fekete hajba belekap a szél, s az éjsötét szemek szűkebbre húzódnak, amikor elé vezetnek egy széles vállú alakot. Köpenye, ruházata tépett, de klánjelzése mutatja, hogy egy a kék sárkányok közül.
Az ősi sárkány karcsú alakja megáll, s Furia lenéz az elé lökött férfira. Sötét ajkai szegletében megvetés és elfojtott harag bujkál. Ő nem tűri az ellenszegülést, ez a sárkány pedig megtette, hogy kifejezett parancsa ellenére cselekedett.*
- Azt gondoljátok, hogy van olyan halandó sárkány, ki nálunk jobban tudja, mi a jó népünknek?
*Hideg a kérdés, és a kék sárkány megcsóválja fejét, de tekintetét nem emeli fel. Leszegett fejjel térdel Furia előtt. Bűnt követett el, ő is tudja. Felfedte egy kétlábúnak sárkány mivoltát, mutatkozott előtte, pedig elkerülhette volna. Ám e tettét tetézte azzal, hogy sárkánytársa ellen támadott.
Furia szemében már az első sem bocsánatos bűn, ám a második olyan, amiért igazán haragra gerjedt. Saját törvényeik ellen tett hát a másik.*
- Vagy, hogy szabályaink nem az érdekeinket szolgálják? Minden sárkány érdekeit?
*Az ősi sárkány szinte odasuhan a kék elé. Az feltekint a nőre, Furiára. Őt szolgálta eddig, s bár szigorú, de az ősi sárkány következetes volt mindig is. Nem rejtette véka alá, ha követi őt, jó dolga lesz, ám, ha ellene tesz, az istenek irgalmazzanak neki, mert ő nem fog.
Mégis megtette, s nem kívánja senki orrára kötni, az okát. Az már az ő titka marad és a kétlábúé.
A fekete nőszemély nemes tartása, és fenséges külseje mindig is tiszteletet ébresztett benne, ahogy most is, de tudja, hogy az ősi sárkány nem nyeli le a bűnt. Nem véletlenül épülnek be a kétlábúak közé. Mindenkinek feladata van, s nem irányíthatják az emberek figyelmét erre a tevékenységre. Ő ezt veszélyeztette. Tisztában van bűnével, s vállalja is érte a felelősséget.
Furia kinyúl egyik karcsú kezével, s mikor az a kéz megragadja a kék sárkány ruházatát, s felemeli, magasabbra, mint amilyen magas maga Furia, már nem a fehér, bársonyos bőrű ujjak, hanem feketén csillogó sárkánykarmok tartják a férfit.
A nő másik karja hátramozdul, s mellkasán egy rövid pillanatra megfeszül a feszes, hollószínű ruházat, karcsú lábaival betámaszt, s a hátrahúzott kar előrelendül.
A fekete karmok, mert már másik kezének helyén is azok vannak, belevágódnak a kék sárkány mellkasába.
A még dobogó szív egy pillanat múlva ott fekszik a fekete karmos mancs közepén.*
- Legyen ez intő jel mindenkinek! Mi nem tűrjük az árulókat, s a szabályokat be kell tartani melyek már évszázadok óta őrzik népünk nyugalmát! Mind vállaltátok, hogy a munkát, melyet elkezdtünk, véghez visszük a sárkányok dicsőségére. Ehhez tartsátok magatokat!
*Az ősi sárkány tekintete kérlelhetetlenül mered az őt figyelő kétlábú formában lévő sárkányokra. A harag, mellyel a kék sárkányt illette, már nem fénylik benne, de szívében még ott van. A halott férfi vére vörösre pettyezte szép, fehér arcát. Amikor a hullát maga elé dobja, mellé ejti már ismét vékony kezéből a szívet is.*
- Takarítsátok el innen!
*Ezzel méltóságteljesen elvonul. A vér ott díszeleg mindkét karján, s holló ruházatán is.
Csak egy csettintésébe kerül majd, hogy letakarítsa magáról, de a példa ott kell lebegjen minden kétlábúak közé épült sárkány szeme előtt, s akik itt, most jelen voltak, elviszik majd a hírt a többiekhez is. Tesz róla, hogy a kék sárkány, vagy ha régebbre akar tekinteni, Kain példája nem leljen újabb követőkre.*

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-19, 7:57 pm

*Hangokra lett figyelmes mintha egy nő beszélne valamerre. De hangja torzul, a düh jeleit mutatja. Majd egy alig kivehető szó csapja meg fülét. Sárkány... A kíváncsisága győz a józan ész fölött nesztelen léptekkel surran egy szikla mögé mi megfelelő teret ad neki hogy lássa mi történik. Bár jobban járt volna ha nem látja milyen gyenge is a sárkány ha egy másikkal kerül szembe. A nő keze hírtelen karomba vált majd egy dobogó szívet húz ki a testből. Aden leemeli szeméről a takarót, s csendben figyel tovább.
-Áruló?
*Nyílt szóra a szája. Majd óvatlan keze lever egy kis követ a szikláról mire nyakát behúzva mögé lélegzet vissza fojtva kezét szájára tapasztva állt.
~Rettentően okos gondolat volt megint más ügyeibe avatkozni... Megint az a fránya kíváncsiság...
*Hosszú másodpercek teltek el, de mégsem nézett ki a fal mögül. S azon morfondírozott vajon mennyire jó egy sárkány hallása. Netán látja e őt pontosan úgy ahogy ő látta.

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-19, 9:06 pm

*Késő. Túl későn vette észre a kétlábút. Fura szagát is másfelé sodorta a szél, mágia pedig biztosan nincs benne.
Ám nem csak ő, hanem a környékbeli sárkányok is késve észlelték, akkor a kivégzést máshová helyezték volna át.
Furia még azon véresen tűnik el előbbi helyéről, s jelenik meg a hang forrásánál. Talán egy lépésnyire Adentől.
A fura külsejű, arcát rejtegető kétlábút látva egy pillanatra elgondolkodik azon, hogy csupán át kellene változnia egyetlen feketén izzó gömbbé, s megsemmisíteni ezt a férget, mint ahogy egy hangyát tapos el, de úgy döntött, inkább más utat választ.
Így a sötéten szikrázó szemek megjelennek, s a sárkány egyetlen mozdulattal markolja el kinyúló kezével a furcsa szerzetet.
A vér még rá sem száradt sem kezeire, sem hollófekete ruhájára, sem pedig bársonyos, fehér bőrére. Ezt a bőrt talán minden férfi megkívánná, legalábbis a sárkányok biztosan. Persze Aden nem, az, de a máskor oly hideg szépség keblei le, s felemelkednek, ahogy indulatosan sziszegve szorítja a halandót a sziklának.*
- Egy okot mondj, miért ne zúzzalak most azonnal porrá ezen a kis kavicson a hátad mögött!
*A hangot szinte suttogja, miközben karcsú testével is a férfihoz nyomódik, s egyúttal a sziklához. Érzi, ha moccanni akar, habár félnivalója nincs, hiszen ősiként nem tudná Aden megsebezni őt.*

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-20, 12:04 am

*A lángoló tekintet ami a sárkányra vissza néz nem sokban különbözött attól amit a nő már megszokhatott társaitól. Erős kar kapta el grabancát majd lökte neki a falnak. Megnyekkent kissé ahogy a sziklának szorítja a lány, s egész testével neki dől. S most kérdőre kívánta vonni a dolgot. S egy okot keres, hogy miért ne tegye. Kissé megbiccenti fejét jobbra, miközben szemei a lányéba vájkálnak.
-Mit számít neked az, hogy én mit mondok?
*Kissé fészkelődött hisz egy kavics pont gerincének ért, s hihetetlen erővel nyomta azt. Nem kis fájdalmat okozva neki.
-Ethhh ion nia... Én nem félem a halált.
*A vörös tekintet már átszökött mind két szemre s egyre jobban fellelhető volt a hasonlóság egy sárkány s Aden szeme között. Bár ez mind csak látszat, hisz pont oly távol áll a sárkányok népétől mint a föld az égtől. Végig néz a lányon, már amit lát belőle.
-Keress magad okot miért nem akarsz megölni. S ha találsz... Nem mondom hogy húzódj távolabb....
*Nem hazudott szemeiben nem szikrázott a félelem s az élni akarás kis szikrája sem lángolt benne. Inkább csak egy ősi harag égett vöröslő tekintetében. Mind harag magára s mind a sárkányra ki éppen sakkban tartja. S fejét megmozdítva kibújik az arcát takaró maszk mögül. Tejfehér bőr akár csak a vele szembe állónak, ajka viszont a vér színét hordozták. S remélte nem csak ideig óráig fogja már.
-Mire jutottál?
*A szem még mindig a lányét vizsgálta vajon mi járhat fejében. Bárcsak adottsága látná a gondolatokat, mennyivel könnyebb lenne most a dolga. Mondjuk saját meggondolatlansága vezetett idáig, de mégsem érzi kellemetlennek a lány közelségét. Ha már élete utolsó perceit járja is legalább egy szép nő kezei között hal meg. S apró kis kobakjában már az egérút rejlik vajon merre fusson ha mégis kell, vagy vegye talán fel a harcot? Kevés esélyt lát az utóbbira elvégre a sárkányok nem pont azok közé tartoznak akik túl könnyen dobják fel a bakancsukat. De még mielőtt a lány szólhatott volna ismét csak megszólalt.
-S ne nevezz kétlábúnak... Attól, hogy ebben a testben élek még csak közöm sincs az emberekhez...
*A hang mintha megváltozott volna nem a fiúé volt ki előbb megszólalt. Reszelős s egyben komor volt, az S-ek megnyúlva mintha csak egy kígyó sziszegne a lány felé.
-Túl egyszerű lenne neked most itt megölni nem? Gyengébb ellenfél ellen nem dicsőség a győzelem sárkány asszony...Ne várd hogy fejet hajtsunk előtted. A navarean nép sose tette s ez után sem fogja...
-Nem kéne tovább uszítani a hölgyet Salamon...
*Hangja változik ismét csak a fiú beszélt.
-Szerintem már így is a bögyében járok.
-Az a te gondod...
-Adjak egy okot? Én lábatlanul élem az életem, nincs közöm holmi emberhez elfhez vagy akármilyen teremtményhez mi ezen a földön jár. Én egyedül vagyok a világban s még egy olyan mint én nincs.
*Fehér tincsei itt ott kikandikáltak csukjája alól, s a vágott szem még mindig csak várt. Várta a sorsot mit most nem ő maga dönthet el.

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-20, 10:15 pm

*Az ősi sárkány meghökkent. Leginkább így lehetne nevezni a furcsa állapotot, amiben leledzik ebben a pillanatban, miközben ő tartja a sziklának nyomva a férfit.
Természetesen eközben vizslatja, érzi, hogy nincs benne mágia, érzi, hogy ember, s mégsem teljesen az, de a másik faj….nos, azzal még nem találkozott.*
- Furcsa egy korcs vagy te.
*Sziszegi végül, cseppet sem enyhítve a szorításon, s hogy nyomatékot adjon neki, másik kezével utolsó szavai után éppen Aden nyakára fonja vékony ujjait, miközben állát, s ajkát is közel emelve Aden füléhez, már halkabban szól. Azok a vékony ujjak, mintha egyenként acélból lennének, lassan fokozzák a szorítást, és a nő szavai szinte kéjjel hagyják el azokat az ajkakat.*
- Nem vagy egészen ember, s azt a másik fajt még nem ismerem. Arról beszélsz, hogy lábatlanul éled az életed. Megmutathatom, milyen tényleg azok nélkül élni. Karok és lábak nélkül, megmutathatom, hogy még úgy is van mit eltörnöm, s akkor kíváncsi leszek, vajon ez a nagyszájú lény képes-e törött gerinccel élni. Ha igen, vajon túléli-e egy sárkány gyomrát.
Mert utóbbit kötve hiszem, idegen. Nem vagy ellenfél, de préda még lehetsz.
*Azok az ajkak eltávolodnak a férfitól, s az indulat, mely a formás mellkast gyors hullámzásra bírta, már eltűnt, helyette a hideg számítás, a közöny és egy érzés, hogy halála előtt megleckézteti ezt a férfit, ha már ilyen arcátlan merészelt lenni vele. Utána is ráér megölni, s akár elfogyasztani is.
Az egyik hosszú, fekete ruhába bújtatott comb feljebb húzódik Aden két lába közé. Csak egy mozdulat, hogy még feljebb rántsa, kipróbálva, hogy a kétlábú teste azon a területen ugyanúgy fáj-e egy istenes rúgásra, mint a többié, vagy éppen ugyanolyan csekély mozdulat, hogy a láb onnan bokát, vagy térdet törjön. Az éjfekete szemek a vörösökbe mélyednek, a nő pillantásában most megcsillan a kíváncsiság, s talán némi izgalom is.
Aden eközben azt is észlelheti, hogy a környezet megváltozik körülötte. Mintha Furia egészen máshová repítette volna őt, körülötte szikla és szikla, egy kővé vált erdő egyik fájának dől a háta, de előtte éppúgy Furia áll hozzá simulva, s arra készen, hogy vérét ontsa, vagy előtte ott okozzon fájdalmat, törést, ahol csak tud. Az ősi sárkány éjsötét pillantása a vörös szemekbe néz. Őt nem izgatja, hogy hasonlatos-e sárkányhoz, tudja, hogy nem az. Mióta létezik, azóta meg tudja különböztetni saját fajtáját a többitől.
Az ujjak pedig egyre csak szorítják, talán már levegőhöz sem jut.*
- Számomra semmit nem jelent egy újabb kétlábú megölése, vagytok elegen. Nem adtál okot, hogy élni hagyjalak, de egyet még mondhatok.
Vadászhatok a fajtádra is, kétséged nem lehet afelől, hogy megtalállak, ahogy nekem sincs afelől, hogy nem lehettek valami sokan. Vadászhatok, amíg ki nem pusztultok mind egy szálig.
S hogy miért? Az arcátlanságodért, a kíváncsiságodért. Ahogy neked az életed, nekem egy kétlábú faj kiirtása nem jelent semmit.

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-20, 11:05 pm

*Az ujjak nyakára fonódnak s sötét szavak hagyják el a lány száját, van némi igaza most Salamon lőtt túl a célon. S kissé mogorvább volt mint ebben a helyzetben kellett volna. Bár neki nincs félni valója egy halhatatlan nem halhat meg csupán tova száll a szélben s mint a por úgy fogja szemlélni a világot. Miért is félne a nőtől. S közben az ujjak egyre csak szorítják torkát bár némi levegőhöz még így is jut. Épp elég ahhoz hogy ne veszítse eszméletét.
-Lehet... -Szakad meg hangja az ujjak szorítása végett de mégis kikényszeríti magát- Prédád lettem talán... De még mindig csak azt mondom ne sorolj egybe.... a kétlábúakkal...
*Keze a kézhez ér mi szorítja nyakát, nem próbálja meg leválasztani magáról értelmetlen volna. Bár mikor a lány térde az övé közé ér még fehérebb lett mint volt. S ha a lány játszik is csak vele, érzi ez elég fájdalmas móka lesz.
Körbe tekint, kivételesen más a helyzet talán egy illúzió az mi rabul ejtette. Mintha nem is ott volnának ahol eddig. De még mindig ugyan az a felállás. A lány hozzá simuló teste s még mindig őt tartja sakkban. Szokatlan a helyzet ez általában másik irányból szokott lejátszódni. De ha már ilyen közel hajol hozzá a halál hát nem fog megrettenni tőle.
-Ha tesztelni szeretnél...- kapott levegőért- pontosan ugyan az mint a többinél...
*Másik keze ér a lábhoz, mi az övé között van.
-Az arcátlanság s kíváncsiság... Csupán ennyi elég?
*A szem becsukódott, kifújta a benn maradt levegőt, majd újra tágra nyílt mostmár cián színében pompázva.
-Milyen királynő vagy... ha csupán ezekért halált osztasz...
*Most már az emberrel beszélt mintsem másik felével a fiúnak, bár egyik szeme attól még ugyanúgy vörös maradt. S az még mindig teljes méreggel nézett rá, ha tehette volna most azonnal felégette volna a lányt.
-Nem jelent semmit mégis mindent... kedves.... semmit sem ér az élet mégis mindent.
*Kissé megszorítja a kezet mi még jobban fokozza a nyomást nyakára. Mintha esni kezdene valami csöpög rá, apró kis kopogás csukjáján. Bizonyos esik, már talán az ég is siratja egyik halottját s csak abban reménykedik, hogy nem szaporodik számuk kettőre.
-Ereszthetnél csupán egy kicsit... ha megkérhetlek... rá...

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-21, 3:10 pm

*A kétlábú nyaka a markában van továbbra is. Érzi, ahogy egyre inkább kínlódik levegőért, de nem izgatja, hadd tegye csak.
Talán Adennek célja az volt, hogy érintésével akadályozza meg a fojtogatásban, esetleg a rúgásban Furiát? Nos, csaknem célt ért, bár az ősi sárkány úgy is felfoghatta volna, hogy fogdossa őt ez a férfi.
Azonban gondolatai a kétlábúakról elterelik figyelmét erről az aprócska tényről. Ezek a korcsok mindig is azt hitték, lehet valami keresni valójuk a sárkányokkal szemben, hogy van joguk szót emelni, sőt fegyvert emelni ellenük.
Ha az istenek nincsenek, már csak prédának lennének tartva, amolyan ínyenc fogásnak a világot uraló sárkányoknak.
De ami késik, nem múlik. Lesz még itt olyan világ, amilyen régen volt.
Mérgében felrántja azt az izmos, formás combot, s az annak végén lévő térd puhát ér alulról. A sötét szemek még mindig a fehérnél is fakóbb arcot szemlélik, s benne a tekintetet.*
- Nem vagyok királynő, kétlábú! S mivel te éppen olyan vagy, mint bármelyik másik, közéjük is sorollak téged. Éppoly nagyszájú, arcátlan, aki azt hiszi, van keresni valója. Csupán létezésed elég ok, hogy halálod kívánjam.
Szenvedsz? Ízesebb a véred, ha küzdesz az életért.
*Suttogja, miközben ajkai csaknem hozzáérnek Aden szájához, de épp csak hogy nem teszik.
Az eleredő esőről tudomást sem vesz, arról sem, hogy fényes, fekete haján gyöngyöznek a cseppek, s idővel, ha elég erős lesz, hát alakjára is rátapad majd a fekete ruha, s haja is nyakára, vállára.
A fogást azonban kissé lazítja azon a nyakon.
Furia elgondolkodva szemléli a férfi arcát, testét, mely természetes, ha fájdalomtól húzódna össze, ha két karja hagyná. Az eső éppúgy áztatja a férfit, mint őt, s ez cseppet sem zavarja, legalább eszméleténél marad.
Már csak az dühíti, hogy még nem döntötte el, vajon most ölje-e meg a kezei között vergődő kétlábút, vagy hagyja tovább beszélni.*

Twisted Evil

Keleti szeglet, a Remény tengerének partja - Page 4 Furiareal

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-21, 3:42 pm

*A fájdalom arcára ül, nem volt megnyugtató érzés ami két lába közül agyáig hatolt. A keze erősebben fogott rá a lányéra mint eddig bár ez csupán a fájdalomnak volt köszönhető. De hang nem hagyta el az ajkát, ha parancsolni tudott volna arcának már azon sem adta volna jelét. Bár ez ebben a kiszolgáltatott állapotban most kivitelezhetetlennek számított. Hamarosan ismét csak kinyitotta szemét mit a fájdalom összerántott, s ismét csak mind a kettő vöröslött. Mérgesebb volt mint ahogy azt mutatta s ez tekintetén is meglátszott. A lány a közelébe hajolt már szinte ajkai az övéhez értek. A kéz lassan eresztette a másikat, majd a lány ajkához ért pont mikor a mondatát befejezte. Csak egy ujjal érintette, s közben Aden egy csalfa mosolyt erőltetett arcára.
-Mondasz valamit... de mégis semmit. Hasonlítasz a többi kétlábúhoz... de én mégsem rettegek... Az csak az ember teszi... A vadász még akkor sem retteg... ha ő maga a préda.
*Majd az ujj arrébb kúszik a lány ajkaitól vissza gazdája teste mellé. Már a mosoly sem oly látszat, biztos a halál csak az ideje változó. A lány szorítása enyhülni érezteti magát ismét csak levegőhöz jut. Jobb szeméből egy könnycsepp kúszik kifelé, min jól látszik karmazsin színe. Nem szokványos, hogy valakinek vérezzen a szeme, habár ez nála természetes. Önvédelmi reakció, amiről a lány nem is sejtheti mit váltana ki. Ha a kéz nem nyúlna érte még időben s ujjával fel nem törölné még mielőtt a sebhelyhez ér.
-Láttam már sárkányt az életemben, nem te vagy az első. S ha ennyire kívánod... ízleld hát meg.
*Tartja elé ujját minek hegyén ott a vércsepp. Gonosz kis taktika ez egy méregkeverőtől, hisz szinte minden egyes hatóanyagát kipróbálja mérgeinek. S az akaratlanul is benne marad vérében. Ha már megeszik nehogy túlélje a falatozója a fejedelmi lakomát.
-S ha már itt tartunk... lefonhatnád nyakamról ujjaid... úgysem futhatnék túl messzire. Az ég a te pártodat fogja.
-Ostoba vagy Aden!
*Tört ki belőle ismét a reszelős hang.
-Macska egér játékot játszol és megint te vagy az egér.... anyád addig ütne most míg lélegzel remélem tudod. Az az ostoba gyerek fejed már megint egy lépéssel közelebb kerültél a kaszához.
-Azt hiszem elég bajt okoztál mára... szerintem lapulj meg míg véget ér. Neked úgy sincs mitől félned te nem halsz meg. Az én életemmel játszottál anélkül, hogy csak szóltál volna.
*Ismét csak a fiú hangja szólalt meg, egyre bosszantóbb számára Salamon izgágasága ezekben a pillanatokban. Valahogy semmi kedve a kígyóval veszekedni miközben valaki éppen nyakát markolássza. Bár a nő közelsége egyszerre volt izgató s elrettentő, mégis valamiért az izgatottság lett rajta úrrá. Maga se tudja miért vonzódik ehhez a nőhöz hisz minden mit mond ellene vall nézeteinek. Talán ez az egy ok lehet az amiért kételkedik abban, hogy a végén vér fog hullani.
-Ne haragudj rá... mostanában kicsit izgága ha egérfogóba kerülök...

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-22, 2:13 pm

*Furia hollófekete pillantása még mindig Adenen függ. Érzi a szorítást kezén, még ha nem is fáj neki, mert miért is fájna, ha egy kard sem képes sebezni, egy kétlábú markának szorítása sem lehet attól rosszabb egy ősi számára.
A kétlábú bölcselkedésére csupán összébb húzza ívelt, fekete szemöldökét.
Igazat kell adnia neki, nem futhat el előle, nem messzire, egy lépést sem, amíg ő nem hagyja. Az ujjon vöröslő vércseppre néz, onnan pedig vissza a kétlábú arcába.*
- Alamizsnát, vagy kóstolót szánnál nekem? Azt hiszed, nem érzem véred szagán, hogy miféle életet élsz? Vagy talán azt gondolod, hogy meg tudsz engem ölni?
*Megvető a hangnem, habár a fekete nőszemély biztos benne, hogy nincs olyan méreg, amivel meg tudná őt ölni egy kétlábú, s ha már kóstolni akarná, nem egy vércseppel kezdené. Jóval több, mint egy évezred alatt már tapasztalt eleget, ilyesmivel nem lehet „megetetni”.
S hogy az ég fogná a pártját? Az ég, ami alatt talán az isteneket érti Aden, régóta nem pártolják már népét.
Csupán saját ereje okán van előnyben.
Viszont valami szöget üt a fejébe, ami ezután nem hagyja nyugodni. A férfi viselkedése más, mint amit várt.
Nincs segélykérés, könyörgés, effélék. Sem kapálózás, ájulás, átkozódás, bármiféle ellenállás. Még annál a pillanatnál sem, amikor igen kényelmetlen ponton érintette a férfit. Ellenben valami azt súgja neki, hogy a helyzet csaknem izgató a férfi számára. Ez bizony értetlenséget szül a fekete nőben, s miközben az eső tovább mossa őket, lemosva Furia szoborszerű arcáról, karjairól, s Aden ujjáról is a vért, elgondolkodik, érdemes-e tartania egyáltalán. Nem távolodik el Adentől.
A kegyelem gondolata pedig még ekkor sem merül fel benne.
Inkább a furcsa meglepettség érzése, s ezt nem is annyira Aden viselkedése okozza, ami női mivolta felé mutat, habár ez is meglepte, elvégre idejét sem tudja, mikor közeledett hímként hozzá valaki.
Sokkal inkább az a zavaró tény, hogy két lényként beszélget vele.
Minden esetre a kéz a nyakon marad, ahogy az izmos, formás comb is csak lejjebb ereszkedik Aden két combja közé. Furia egész testével hozzásimul és karjaival tartja is a sziklának a férfit. Az eső miatt átázott ruhája egészen rátapad már, semmit sem rejtve el alakjából.
Kísértetet nem érzékelt, ugyanis ha más nem, hát egy cseppnyi mágia elárulná. De ha ettől nagyobb erő lenne benne, azt már könnyebben érzékelné, így istenség sem.*
- Nem ment meg az, hogy ostoba gondolataid valaki másra fogod, kétlábú!
*Közli hidegen.*

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-22, 8:49 pm

*Aden elmosolyodik, fel sem merült benne hisz egy csepp vére még senkit sem ölt meg. De lázálmokat okozhat, elég sok dolog kúszik ereiben ahhoz, hogy intenzíven hasson. Legyen az akármilyen erős is egy méreg akkor is csak méreg marad. Ha nem is halna bele a nő de foganatját biztos megérezné. Ismét csak a sötét tekintetre engedi szemét, mosolya még mindig ott virít. S egyre érdekesebb kezd lenni a harc mit vív saját életéért, ha ez a harc nem is éppen olyan mint amire számított volna egész eddigi életében.
-Ahogy tetszik, úgy érted. S gondoltam, hogy megérzed már messziről hordja a szagot a szél s talán te még messzebbről is megéreznéd mit rejteget. De volt vele hátsó szándékom ez tény s való, mérgeimet megismerem akármilyen messziről is hozza illatát a szél.
*Az eső csak nem áll el, s mintha egyre jobban esni kezdene. S szemével végig nézve a lányon csak még komiszabb mosoly húzódott arcára. Annyira vonzaná a lány, hogy még saját életével is játszani mert? Mitől ilyen pont ő? Talán az erő amit magában hordoz, de az is meglehet, hogy a rengeteg ellentét mi közöttük tátong.
-Eth ionia there... naul mia.
-Oath iul tha nera...
*Majd keze megindul a szikla felé ökölbe szorítva, s jó nagyot sóz rá. A vörös szempár szinte lángol, mint pokoli tűz úgy ég tekintete s néz a lányra.
-Mi nem egyedül vagyunk!
*Ismét csak reszelős hang jött ki az ajkak közül, ki elég bosszús volt. Bár Sala maga se tudta kire mérges, a fiúra ki most készül eltékozolni ajándékát vagy arra aki ezt most akarja elvenni.
-E teori ne has!
*Ismét csak a fiú szolt mire az ököl elengedett, nyomot hagyva maga mögött a sziklában, kis por is lesuhan róla mi egyből egyé olvad a vizes földdel.
-A kifogásokat csak gyenge keresi... - Villantja meg szinte azonnal cián színű szemét, majd rögvest vissza vált vörösbe- én sose voltam egyedül- mutat rá koponyájára- Ő bennem él!
*Nem tudja mire számítson a nőtől, valahogy érzi ez lesz az ő napja. Legbelül mintha motoszkálna valami, érzi amit eddig soha. Vonzza a veszély s pont ez a teremtés csalogatja magához igazán. Az hagyján, hogy sárkány. De még nem is a gyengébbik fajtából való. Nem látta sokukat, de érzi Winter kisasszony ereje a nyomába sem érhet a lánynak.
-Hiszel amit akarsz rólam...
*A kéz megemelkedett lassan a lány arcához ért csupán egy ujjal, végig simította azt vállalva a következményt mit magával sodorhat.
-Én meg azt amit én akarok rólad.
*Kissé elbiccent feje jobbra, gyermeki mosoly mintha csak anyjára nézne. De mégsem lehetett volna ezt mondani rá. Lehet furcsa volt a lánynak természete, de mit is várt volna tőle? Azt hogy könyörögjön térden állva apró kis életéért, az nem szokása nem a béke szavain nőtt fel. S mindig is semmibe vette azt az életet amit kapott, hisz az csak félig volt övé, a másik része egy idegen kezében volt. Ki egyszerre volt átok s áldás. S pont ez lehetett az mi megfosztotta őt saját életének nagyra tartásánál. Már az első alkalom mikor Sala kezébe került teste felnyitotta szemét. S tudta ha akarná akármikor átvehetné az uralmat felette, éppen ezért vannak a kitörések is. S néhol meg is köszönné de most inkább átkozná e tettet.
~Megint csak bajba kerültél ifjú Zaken... miért keresed saját halálod ily mohón?
*Mély lélegzet látszik a fiú testén, s most már szeme is inkább csak üresen bámul maga elé, mintha csak átnézne a lányon ki őt szorongatja.
~Megint csak olajat öntöttél az amúgy is lobogó tűzre Sala... már nem egy isten vagy... csupán egy lélek.... nem tehetsz azt amit akarsz.
~Ezt gondolod?
~Bizony... én úgy látom csupán játékszer vagyok a kezedben... mióta először hozzám szóltál azóta. Csak vagy s teszed amit akarsz persze mindezt velem... Jobb volt míg nem voltál.
~Persze mikor kellek akkor meg jó vagyok...
~Már a halál édesebb mint a segítségeddel élni...
~Ezt, hogy érted?
~Túl léped azt amit őseimmel tettél... náluk csak akkor jöttél ha hívtak nálam meg mikor csak kedved szottyan. Miben lettem én más mint ők?
~Erősebb vagy... mint elődeid, benned több Navarean van mint akármi más... s a nagy erőd túlontúl nagy gyermeki kezedbe.
~S ehhez mégis mi közöd? Adtál egy erőt amivel élnem kell, s most azt mondod mint egy kutyát pórázon akarsz vezetni? Mi van ha nemet mondok... S nem kérek többet a póráz szorításából...
~Úgy teszek ahogy kérsz...
~Mi?
*A hang elhallgatott, de mégis semmi sem változott. Ugyan az az érzés mi eddig keringett benne, csak most kicsit szabadabban mint eddig. Alig pár másodperc telhetett el, mire ismét pislantott egyet, majd fejét ismét egyenesbe helyezte s a lányt bámulta. Kissé zavartnak tűnt bár a lány nem igazán érthette miért ez a furcsa ábrázat, amit most felvett arca. Az öröm s keserűség egyszerre vetült rá.
-Vajon most végleg elment?
*Vetült ki gondolata ajkaira bár ezt nem szerette volna hangosan kimondani, de mégis sikerült. Ajkába harap majd lesüti szemét, bár nem pont azon cél érdekében tette amit éppen csak szemügyre vehetett.

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-23, 8:47 am

*Bosszantó az a mosoly a préda arcán. Mintha tudna valamit, de Furia meg merne esküdni, hogy inkább remél, hiszen már századok óta nem akadt kétlábú, aki ősi sárkányt sebzett volna meg, s aki képes is volt rá, nos, az az istenektől kapott fegyvert hozzá és már égen elérte végzete. Ilyen eszköze ennek a kétlábúnak biztosan nincs.
Így marad a kérdés, hogy vajon ennek itt az agyára ment a veszély, vagy, s ez a valószínűbb, mivel önnönmagával keveredik rendre szóváltásba, így enyhén sérült, hasadt elmével leledzik.
Ez azonban nem nyugtatja le a nőt.
Az ujj, ami végigsimít arcán, a lecsorgó cseppeket törli le egy csíkban, s az ősi sárkány megrökönyödve néz vissza a kétlábúra. A férfi játszik vele, s ami még bosszantóbb ebben, mintha a ő ezt élvezné. Meglehetősen bosszantó, s itt jön szóba az, hogy vajon most erre a tudathasadásosra dühös, vagy saját magára, amiért nem végzett még a szemtelen elmebeteggel.
Még inkább zavaró az, ahogy kétlábú testét szemléli. Ezt épp a hozzá hasonló férfiak kedvéért ölti magára, hatással lenni rájuk, hiszen sárkányként neki ugyan teljesen mindegy, miféle alakot ölt. A halandókkal szemben, neki megvan az a lehetősége, hogy bármilyen humanoid alakot magára vegyen, ha akarná, a következő pillanatban Aden állna önmagával szemben, s látszólag a saját maga torkát szorongatná. Ám Furia nem kér ebből. Most nem.
Az az ujj még mindig arcát érinti, s az az arc most forróbb, mint eddig, s az hollófekete szemek is izzanak. Nem úgy, mint Adenéi az előbb, különös csillogásukból kiolvashatatlan, miféle indulatok kavarognak gazdájukban.
Ám ami eddig volt, megváltozik. A nőből düh tör elő, s Aden szerencséjére nem az ujjat kapja el, hogy tőből törje ki, hanem a kezet, s másik karcsú kezével is megragadja az ázott ruhát a vékony, de izmos férfialakon, miközben a melleit bámuló szemekbe fúrja sötéten izzó szempárját.
Egy kiáltással eldobja a férfit, egyenesen neki az egyik kővé vált fának, s ebben a pillanatban a kétlábú érezheti, hogy mennyire is valóságos az a környezet, amiben van.
Az a fa tényleg kőkeményen csapódik a hátának, miközben Furia átszelve a métereket egyetlen ugrással terem ismét mellette oly könnyedén, mintha csak fél métert szökkenne arrébb. Az eső azonban kirajzolja mindkettejük röppályáját és a szanaszét szálló vízcseppek a becsapódásokat is. Aden ismét egy kőnek van szorítva, ám Furia izzó pillantását, s ismét indulattól emelkedő és süllyedő mellkasát érzékelheti testközelből.*
- Ne játssz velem, kétlábú!
*Suttogják sötét ajkai közvetlen közelről, de oly hidegen, mint Eronia szigetének legfagyosabb pontja.*
- Talán lehetsz belül hasadt lelkű lény, de még lelked is megragadhatom, ha úgy tetszik. Mindkettőt!
*Egyik keze ütésre készen háta mögött, annak ujjai, s fekete körmei karomformán állnak, míg másik vékony keze ismét Aden nyakára szorulva tartja a kétlábút egyenesen a kőfának.*

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-23, 11:56 am

*Lehet a lány megelégelte mit kap tőle, mire felpillant már a lányt nem is látja. Erős ütés éri hátát, valaminek neki esett. Vagy ha már jobban látja a helyzetet inkább neki dobták. A fa tövébe ül mi elég erős ütést mért hátára. Kevés vér szivárgott ki ajkain mit kezével letörölt. S megint csak két lábra emelik, s a lány dühös tekintetét látja szemei előtt. Mérges rendesen felbosszantotta az eddig sem túl vidám lányt. Van olyan mikor az ember elveszti a fejét, nos pont ez volt az a pillanat. S talán kicsit el is húzta azt mígnem a lányt méregbe gurította.
-Játék?-emeli tekintetét a lányéba.- Ilyen az mikor egy vadász a préda... Nem menekül mint az egér...
*Mosolyodott rá a lányra, valamiért érezte nem most jött el a napja annak, hogy meghaljon. Habár jó esélyekkel indult rá.
-Az bánt ennyire... hogy nőként kezellek?- Biccen el feje kissé balra.-Mit vársz tőlem? Azt talán, hogy remegő testtel térdre borulva kérjem kegyelmed? Örök hűséget esküdjek talán? Egy kígyó hűsége mit sem ér ha nem tiszta szívből adja azt...
*Aden az égre tekint, vajon Ritalea melyik fonalán kúszik most, egyre fogy a végééig az út vagy talán szerte ágazik, ezt csak az tudja megmondani aki szőtte a hálót s ő most nincs halló távolságban.
-Nem vagyok se bolond se őrült, nem mondanám magam az istenek kegyeltjének sem. Talán ha egyszer látta szemem egyiküket...
*Nagy levegőt vett a mondat után majd arcát ismét a lány felé fordította, ki még mindig félelmetes közelségből nézte őt. A jégcsap tekintet mintha csak meg akarta volna fagyasztani, s félelmet kelteni benne. De ki tudna félni e lánytól, akármilyen ereje is legyen azért az embernek nem éppen a félelem jut eszébe róla.
-De meresztheted rám szemeidet miben a fekete tűz oly hevesen lobog. Arcod vonásai elárulnak téged is, kire vagy mérges? Rám? Azért mert azt teszem amire tanítottak?
*Mély sóhaj a fiúból kiszállva, egy fájdalmas emlék gyötri eme pillanatban. Tanítómestere ki saját anyja még mondott neki valamit mielőtt eltávozott volna Dremer hajóján.
-Inkább csókold arcon a halált mintsem reszkess tőle...
*Gyerekes mosolya, s vöröslő tekintet fogadja a lányt. A haragtól mentesen bár tudja mire számítson tőle.
-S nem ellenkezek ez esetben, hisz a halál nem mindig jön angyali kivitelben... Habár most inkább holló fekete mintsem aranyba öltözött. De nem lehetünk egyformák...
*Kezeit széttárja mutatva tehetetlenségét, ha tehetné lefonná a lány ujjait nyakáról, de kételkedik benne, hogy akár Sala minden ereje elég lenne hozzá. De egyik kezét ismét csak ráteszi a lányéra egyenesen a csuklóhoz, nem fog rá erősen csupán érezteti.
-Kellemetlen, hogy még mindig azt hiszed ha nincs kezed nyakamon kevesebbnek tűnsz... már megmondtam a futás nem kenyerem.
*Enyhén az ujjakig vezeti az övéit, mik nyakát szorongatják.
-Lány... lenne egy kérdésem... mi a neved? Te tudod az enyémet, de én nem vagyok ilyen szerencsében a tieddel.
*Bosszantó kis izgága kölyöknek érezte magát, még jobban csak bosszantja a lányt ki habozni látszik, bár a kéz a háta mögött egyértelmű mire készül. Csupán az nem, hogy miért vár mit szeretne, tényleg azt várja, hogy a félelem üljön ki arcára. Arra biza várnia kell de lehet a lányt vinné el előbb az idő vasfoga mintsem félelmet lásson rajta.
-Nem tudom mi lehet az oka... de különösen vonzol.... mint bogarat az éjjeli fény...

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-23, 9:48 pm

*Furia dühösen nyög fel, mint akinek valami nagyon régi sebét tépték fel épp.*
- Bahhh….kétlábúak és a hűség…. Az összes eskütök elszáll, mint a szó a szélben!
*Maga sem tudja, mit vár, miért nem öli még meg ezt a hasadt tudatú kétlábút. Tán nem is vár semmire, és nem is akar vele kezdeni semmit. Ezzel nyugtatja magát, holott épp annak viselkedése az, ami megmozdított benne valamit. A vasmarok szorosabbra fonódik a férfi nyakán.
Nem, ő nem is nő, legalábbis kétlábú értelemben sosem volt az, férfiszemmel igen vonzó külseje ellenére sem.
Noha mindene megvan, amire egy ízig-vérig nőnek szüksége van, ő mégis inkább egy nőstény fekete sárkány. Egy ősi, aki sosem remélhet szerelmet, mert akitől megkaphatná, azok alantasak hozzá, akitől remélné, azok pedig egy kezén megszámolható, hányan is vannak.
Van, aki már oly magasra emelkedett, hogy csak a tér-idő vonatkozásain, s a történelem mélységein elmélkedik, míg más elárulta saját népét, legszűkebb fajtáját is egy piszkafa, egy vörös hajú kétlábú kedvéért. Megint más pedig el van zárva a hasadék mélyén. Halandó sárkány hozzá nem érhet fel, s a földön csúszó-mászó kétlábúak végképp nem. Ekképpen semmi értelme nőként kezelni.*
- Nem tűnök én kevesebbnek, kétlábú, rossz irányba tapogatózol. Ne nevezz lánynak, azokhoz a kétlábú nőstényekhez semmi közöm, akiket ez a szavatok takar!
Ezerféle módon ölhetlek meg, s még csak meg sem erőltetem magam. Épp úgy tartja kedvem, hogy a nyakad fogom, csekély mozdulat és már Dremernél vagy.
*A fekete nőszemély megrázza fejét, s hollószínű hajából záporoznak a vízcseppek. Hiába sűrű és erős, azért csak beveszi magát bele az esővíz. A feltartott kéz még mindig magasban. Furia mellkasán az izmok megfeszülnek, válla kissé hátrébb mozdul, ahogy a test akaratlanul is felkészül a támadásra. Milyen könnyű lenne lecsapni vele, letépni azt a vörös-cián szemű fejet, vagy feltépni a mellkast, esetleg kiszakítani a torkát a férfinak, mégsem teszi meg egyiket se. Mi olyan érdekes benne, hogy habozik, amikor nyilvánvaló, hogy ölnie kellene?
Nem mondott, csak egy nevet, de az túlzás, hogy a kétlábú bemutatkozott volna, de Furia hiába erőlteti elméjét, nem jut eszébe az a név. Dühe ismét magasabbra hág, pedig már enyhülni látszott. Szép metszésű fekete szemeiben hideg harag izzik, miközben a kővé vált fák között feltámad a hideg szél.*
- Majd ha kileheled a lelked, megtudod a nevem, s hogy vonzalak? Nos…az a te bajod, kétlábú.

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-23, 11:27 pm

*Összébb ráncolja szemöldökét, hajthatatlan a lány s nem képes elhinni amit mond. S nem érti meg, hogy az emberek nem tartoznak hozzá s ő sem hozzájuk. Attól hogy külseje emberi még egy állat lappang benne. Pont úgy mint az előtte állóban, csupán csak kicsit másképp.
-Ezzel nem lehet vitába szállni, az ember gyarló. Féktelenül szaporodik, kiirtva maga körül mindent. Én sem adnék sokat a szavára...
*Aden nem mondta volna, hogy félvárról veszi a lány ingerült s fenyegető szavait, egy percig sem kételkedett benne, hogy igazat mond. De miért vár? Talán mert még hozzá hasonló bolonddal nem volt dolga. Vagy csupán csak játszik vele míg be nem fejezi amit elkezdett. S, hogy rossz irányba ment e el? Meglehet nem ismeri oly jól a sárkányokat, hogy fejükbe lásson. A lányra emeli tekintetét de mégsem válaszol, szeretné mondani maga igazát de van egy pont ahol már fölösleges erőfeszítés lenne a szó. S mikor a lány elgondolkodni látszott a név hallatán, s lám nem jut eszébe neki. Talán tudja de nem mondja. Bár dühe kiült szemére valamiért mérgesebb lett tekintete mit volt. S Aden mégsem válaszolt rá, a méreg csak mérget alkot. Üveges tekintet néz a lány felé, kavarog benne a két lény s egyre inkább össze mosódni látszik a két szín a szemében.
-Aden... Aden Von Zaken... Szolgálatodra....
*Ha talán még csak anyjától kapott nevét tudta a lány most már a teljes ismeretében van, ha magából indulna ki akkor szeretné tudni prédája nevét. Bár ez egy állati lényhez nem biztos, hogy így viszonyul. Elvégre mégis van benne ember, s mint azok kíváncsiak. Bár a baj szó hallatán pislantott egyet, a szorítás erősödött nyakán.
-Nekem nincs... sajátom semmi képen... s a baj amiről te beszélsz... nem létezik...
*Levegőért kap, beszív amennyit tud majd kissé fojtott hangon megszólal.
-Légy nőstény vagy lány... egyre megy. Mintha csak a halált... nevezném Dremernek... Légy akármilyen erős... vagy ősi... belül akkor is csak arra vágysz... mint minden más élő...
*Ismét csak levegőért kap érezte tüdejéből már az utolsó szavak csak nehezen préselődtek ki.
-Lenézel... mert annak születtem ami vagyok... mintha csak tehetnék róla... arról, hogy nem éppen a te fajtádba születtem... s mégis azt érzem az ember iránt mint te...
*Lehunyja szemét, hallja ahogy az esőcseppek kopognak csukjáján, s a szél halk susogása mi a fák között surran el. Oly hideg vagy talán ez már egy jel mit a kaszás hoz, kételkedik benne. Szíve még dobog érzi ahogy ereiben a vér is lüktet. S torkán a fekete hölgy keze, vajon e pillanatban is őt nézi? Keze megmozdul ruhájának ujjából egy dobókés kerül elő, mire erősen rámarkol élénél fogva majd ahogy húsába váj elereszti s az földet ér. Ekkor már szeme is kinyílik a lány arca nem árulkodik gondolatairól.
-A vér az... mi köti a Nawareant... egy pecsét... mit nemzedékek után sem lehet megtörni... legyen az ezer év is akár... egy sarj sem kötött még pecsétet senkivel... lehet eljött az idő...
*Ujjai végén összegyűltek a vércseppek s az esővel együtt csöppentek a földre, karmazsin színűvé színezve az alattuk lévő pocsolyát. Aden nem kínált semmit sem a lánynak, csupán egy történetet mondott el mi kétezer éve szövődik. S eddig még nem ágazott eme irányba, arca komoly volt, nem ült ki rá érzelem, várt valamit de még ő maga sem tudta mit. Talán arra várt, hogy a sárkányasszony végre megszólaljon.
-A halálig ér a pecsét... ha most jön is el értem...
*A vörös szem most mintha más színbe öltözne, vadabb lett a vérhez közelít színe. S benne a fekete vágás épp oly sötét mint aki vele szemben nézi a szempárt. Ha túlságosan belemélyedne talán még a hideg is kirázná a lányt. Egy állat nézett vissza a sötétből, ki kitörne ha tehetné s felfalná a világot, olyan formájában amilyenbe csak van. Kétezer évnyi bánat s harag gyülemlik odabent, s a bosszúvágy a vérszomj mi már csak a tekintetből kivehető.

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-24, 8:29 pm

*Ezúttal nem szól közbe. A víz már csepeg lefelé feltartott kezének ujjain, s vékony patakokban csordogál rá testére tapadó ruhájára. Nem, még nem hallotta ezt a nevet. Talán ez a félbolond azt hiszi, hogy amikor a másik fele beszélt, akkor árulta el a nevét…de semmi jelentősége. Valószínűleg halnia kell neki bármilyen nevet is visel.
Hogy is tartja az emberi mondás? Messziről jött ember azt mond, amit akar…Nos, Aden is azt mondhat, amit akar, egyértelműek Furia számára, hogy már kifejezte a kétlábúakhoz való viszonyát, s csak ez visszhangzik számára Aden szavaiból is. Nem az, hogy ő is ezt gondolja. Mert miért is kellene, hiszen ő is ezek közül a vég nélkül szaporodó, élősködő lények közül való, bármennyire is tagadja. A szaga főleg emberi.
S nem, nem kíváncsi a préda nevére. Ahogy egy kutyáéra, vagy épp disznóéra sem kíváncsi, amikor levadássza. Lényegtelen információ, csak bonyolítja a dolgokat.
S valóban, nem mindegy, hogy minek születik valaki. Mert kétlábúként még másképp is gondolkodik, hogy ez neveltetési, vagy születési sajátosság, annak megint csak semmi jelentősége számára.
Tény, hogy úgy gondolkodik, mint egy kétlábú, kétlábú a teste, kétlábú a lelke is.
Ennyi elég, s ebből nem bújnak ki ezek a férgek sosem.
S akkor egy ilyen féreg azt hiszi, tudja, hogy mire vágyik ő.*
- Távolról sem ismered a vágyaim, kétlábú.
Szavaid nem győznek meg, hiába próbálkozol.
*Furia tekintete közönnyel vándorol a tőrre, majd annak lehulltával a vérző emberi kézre.
Fogalma sincs arról, hogy mi az a pecsét, s nem is kívánja igazán megtudni.*
- Tartsd meg a pecsétjeid magadnak, kétlábú!
*Hangzik Furia dühös szava. A kőfák a szélben mintha hajladozni kezdenének, pedig csak a köztük járó lég süvítése adja panaszos hangjukat. Az ég teljesen elborul, mintha már nem is egy kósza eső lenne, hanem valami eget rázó, fekete fellegekből előtörő, pusztító vihar készülne a tájra, mely még a kővé vált fákat is képes megtépni.
Nem érdekli a szem színváltása, holott figyelhetne rá. Különös kétlábú, annyi szent, de hogy csak egy közülük, az is biztos.
Az éjfekete szemek belemélyednek ezekbe az állatias jellegű szemekbe. Ugyan miért kellene neki bármit is mutatnia. Maga sem tudja, mire vár, miért nem öl még mindig.
Ideje lenne befejezni a dolgot, s ekkor, ebben a pillanatban a fekete kéz megindul, ahogy a tettetett közöny leolvad a nő arcáról, s ez az arc most egészen más, vörösen égő sárkányszemek néznek vissza, melyek különös, vad szépséget kölcsönöznek neki. Érzéki metszésű, sötétre színezett ajkai közül mély sárkánymorgás szökik ki, mikor a kéz hatalmas erővel lecsap. Érzi a testet, amibe beletör, érzi, ahogy kettétörik valami az ütés alatt, s ez a valami nem más, mint Aden háta, vagyis inkább a háta mögötti kővé vált fatörzs. A szikla szilánkjai záporoznak, s az ütés hatására a törzs felső része hátradől. Furia lejjebb csúsztatja kezét, amellyel eddig a nyakat fogta, majd mellkasán összefogva lök egyet a férfin. Könnyen lehet, hogy a szilánkosra tört törzs kőhegyei vannak a férfi háta mögött.
Dühtől izzó szemekkel áll Aden előtt, rajta nem látszik sehol, hogy sérült volna, kezei is teljesen épek, ám egyik ökle most ökölbe van szorulva. Karcsú lábai kis terpeszben állnak, s a dühtől az indulattól mélyeket lélegzik, miközben az eső továbbra is mossa egész alakját.*

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-24, 9:14 pm

*A lány talán észre sem vette, közönye teljesen lefoglalta talán. S mérge által elvakítottan nem nézte másnak a vért mint csupán egy gyenge emberi test nedvének. Habár benne is pont ez kering ha nem is ugyanilyen. S ki vérből van azt ki is lehet belőle ontani habár most Adennek tervei nem éppen ezzel kapcsolatosak voltak. S már abban sem volt biztos, hogy ezek sajátjainak mondhatóak.
-A vágyad az, hogy uralkodj... erre vágyik minden élő... a világot vagy... csupán egy darabját is ha lehet...S én nem kínáltam mást mint szolgálatot...
*Habár a lány elutasította volna a pecsétet, mégsem vette észre, hogy már bokáig süllyedt benne. Nem hiába ontott vért, hisz mindennek haszna van. Ha a lány nem is fogja magán érezni a szagot, mit rámosott vérével. De messziről hordani fogja a szél, s akármerre járjon is tudni fogja. Nagy úr az illat a szelek szárnyán, főleg ha sajátját kell megéreznie. S a lány ismét dühbe jön bár ez már nem is olyan váratlan a számára. S ütést mér felé de mégis mellé üt, Aden szinte pillanatról pillanatra szemléli mit tesz a lány. Majd mikor nyakáról enged a szorítás s hírtelen mellkasán ragadja a kéz már felkészülten várta. A lány jókorát lökött rajta, miként érezte ahogy hátán végig karcolnak a hegyes maradványai a nem is oly régen még fának mondható kőzet. Keze mi eddig teste mellett volt s amúgy is már vérzett rákapott a kőre lassítva önmagát. Csuklója nagyot roppant az erő hatására s így sem sikerült talpra érkeznie de legalább nem teljes erőből csapódott neki a földnek alig pár méterrel arrébb. A földön feküdt s arcára hulltak a cseppek az eget kémlelte. Rendesen sikerült felhúznia a lányt, s ennek nem túl édes levét meg is itta. Bár nem érzett magában elég erőt, hogy felálljon de mégis megpróbálta. Kezével feltolta magát, ülő pozícióba majd előre dőlt. Arcát végig törölve kezére nézett, erős ütést kapott, de nem tudta eldönteni kezéből ömlik a vér vagy ajkát sikerült elharapnia. Térdre emelkedett, s kiélvezte a pillanatnyi lélegzet vételt. S mivel a lány nem érkezett ismét csak, hogy segítőkészen talpra állítsa nyakánál fogva maga emelkedett két lábra. Bár kissé meggörnyedten állt ami azért érthető emberi teste mégsem bírhat ki mindent. Ha a kígyó teljes erejéből is védte azt.
-Keményebb volt mint számítottam rá... - köhögi ki magából halkan.
*Bár alig állt már lábán, s nem is húzta úgy sokáig. Köhögni kezdett elérte a végét ereje s térdre ereszkedett az ujjai a földbe vájtak.
-AzT mondod ember volnék... ismersz még egy olyan prédát ki ezután se adná fel...
*Tekintete a földet nézte, majd ujjai elengedték a nedves talajt s már nem bírták tovább megtartani.
-Eor... toia en...
*Arccal a földre esett ajkából a vér folydogált, szemei becsukva s látszólag a lélegzete is elállt. Bár még eszméleténél volt, de tudta ez sem sokáig lesz már az övé.
-A sors oly mókás.... összehozza élőt holttal... s mi is találkozni fogunk még sárkányasszony.... ha nem is ezen a világon.... de fel foglak kutatni...
*Majd szeme lecsukódott, nem lélegzett tovább s ezek voltak az utolsó szavak mik elhagyták a száját. Tetszhalott állapotban volt, természetes védekezés ez egy kígyónál. Akármilyen jól is lásson a lány, vagy akármilyen jól is érezze a szív dobogását az most némán áll.
~Felébredt... végre felébredt... ha tudtam volna, hogy ez kell hozzá már rég megkerestem volna ezt a nőt.... nincs már szükséged rám... hisz most már emlékezni fogsz magadra... emlékezz mi voltál! S, hogy kit szolgáltál... Járj tovább a Nawarea Su!A halál sötét hírnöke.... Kétezer év után végre megvagy.... oly sokszor kellett már újjá születned, hogy végre te szüless meg.... Lilith köszönöm az ajándékot miért életeddel kellett fizetned. Fehér hajad elárult. Éreztem, hogy te leszel az utolsó....ÉLJ HÁT HOGY EZREDÉVEK SZENVEDÉSE NE MENJEN KÁRBA!

Tárgy: Re: Keleti szeglet, a Remény tengerének partja 2013-04-25, 10:42 am

*Az eső miatt rátapadó ruha alatt szinte gőzölög a dühtől fűtött ősi sárkány. Türelmetlen mozdulattal simítja oldalra az arcába tapadó fekete hajszálakat, hogy aztán odasétáljon és lehajoljon a fekvőhöz.
Uralkodás. A sárkányoknak kell e világot uralniuk, s akkor újra virágozni fog minden.
Furia ezt így gondolja. Saját népe tökéletesebb, mint a többi faj, s ebben nem ismer kételyt.
Ebben ráhibázott a kétlábú vágyaira. Azt akarja, hogy kiszabaduljanak az ősiek, akiket bezártak a hasadékba, hogy a halandó sárkányok visszanyerjék azt a helyet a világ rendjében, ami mindig is megillette őket. De abban nem, hogy nincs másik halandó, mert van. Kain jut eszébe, akiről már azt hitte, megölte, de már tudja, hogy túlélte a halálos sebeket, s tovább menekül előle. Tudja azt is, hogy van már társa is az árulónak s ezt a társat meg fogja találni, s meg is bünteti.
Királynői arcán egy pillanatra grimasz fut át.
Nem érdekli, hogy mit köhögött neki a másik, ahogy a fenyegetés sem, ami elhagyta Aden vérző száját.*
- Arra jó sokat kell várnod, nyamvadék!
*Kezével lenyúl, s amikor a vékony, fekete körmű ujjak belemarkolnak a hosszú, fehér hajba, felemeli az alélt kétlábú fejét.
Szabaddá teszi arcát, hogy teljesen szemlélhesse. Nem hallja légzését, ahogy a szívverését sem.
Mégsem ez érdekli, sokkal inkább az, ami a férfiban van, vagy volt. Kezét a szem fölé emeli, s megszólal hidegen, közönyösen, suttogva.*
- Talán hallasz még…
Wys jo gees!
*Az ősi sárkány keze, mintha áttetszővé válna, s a belőle áradó mágia megtalálja a mélyben azt, ki ott rejtőzik. A fekete szemek koncentrációtól szűkülnek összébb, miközben egyre mélyebbre hatolnak.
Míg Salamon örül annak, akit meglelt, addig Furia szemléli őt kintről. Rejtőzködne, vagy támadna? Csak figyelik, de rejtőzni nem tud most, nem a valóságban van. Az ősi sárkány keze visszavált azzá, mi volt eddig is. Lenyúl, megfordítja a testet.
A legegyszerűbb tett az volna, ha elégetné. Begyakorolt, hasznos technika, mely után használható nyom nem marad. Minden jel arra utal, hogy már halott, de a benne lakozó nem ezt mutatja, s az ősi sárkány, amit látott, az alapján dönt.
Megragadja a ruhát a férfin, s úgy tépi le felsőtestéről, mintha csupán vékony papírt szaggatna szét. Kezét a szíve tájékára helyezi, s vár. Nem szívverést keres, nem életjelet, ám tudni akarja, mi lesz e testtel, s a benne rejtőző lélekkel is, ha itt hagyja.*
- Stokinsek en show, as hulle moet!
*Amikor a fehér, bársonyos bőrű kéz elengedi Aden mellkasát, Furia felegyenesedik, s körbejártatja hollófekete szemét a kővé vált tájon. Ahogy a szem körbehalad, a nyomán eltűnnek a fekete felhők, az eső, a kőfák, s megjelenik ugyanaz a táj, ahol akkor voltak, amikor ez a kétlábú megleste őket.
Nyoma sincs a törött szikláknak, sem az esőnek, csupán a két testen. Furia most is csurom víz még, ahogy Aden is, s a sebek is valódiak, ahogy a szétszaggatott ruha is. A fekete sárkány ősi varázsa volt ez. Egy másik valóság, melyet ő teremtett pont a célra, amit végre is hajtott.
Felnéz az égre, ahonnan a nap arcát melengeti.*
~De jó volna most ott szállani!~
*Ám mást tesz. Magasság helyett teleportál a többi sárkányhoz. Nagy munka vár még rájuk, mire ahol lenniük kell, csatlósai lesznek a kétlábúak birodalmában. Amikor eljön az ideje, már nem lesz olyan hely, ahol akár egyetlen ember is biztonságban lehetne előlük. Ők árulással, kétszínűséggel győzték le seregüket, de a sárkányok is megtanulták a leckét. Lesz itt még háború, s azt már népe fogja nyerni.*
Még visszapillant a tépett kétlábú testre. Ha életre kelne, nem a sárkányoknak fog gondot okozni, ha halott, hát maga kereste a bajt.
Egy szempillantás múlva már csak hűlt helye van a fekete szépségnek, s a nap tovább melengeti Aden testét.*

//Köszi a játékot, kétlábú, igazán élvezetes volt....de legközelebb nem úszod meg Twisted Evil

//

» Nyugati szeglet
» Keleti kikötő
» A Remény temploma
» A Remény tengere