Keleti szeglet, a Remény tengerének partja

Lysanor Eweny

Mindig is szerettem a tengert, a sós víz illatát, a kellemes szellőt, melyet a víz hullámzása hoz magával. A kikötőbe érkeztem, hiszen itt mindig akad valami munka, amit el kellene végezni és az igazat megvallva kicsit pénz szűkében vagyok. Így hát nem csoda, hogy magamhoz illő, alkalmi munkát keresek. Persze nem szokásom egyből kijelenti, hogy ki s mi vagyok, megválogatom, hogy kitől kérek munkát és kiét fogadom el. Annyira azért nem vagyok pénzszűkében. Még… Persze lehet, hogyha néhány napig nem kapok munkát, akkor már egy egyszerű futárságot is elvállalok, bár az jócskán rontana a hírnevemen és a jellememen. Egy fekete lovaglónadrág van rajtam, egy hosszú szárú csinos csizma, mely a jó módúságra utal, egy vörös ing, valamint egy szintén fekete mellény, felette pedig egy vastagabb szövetből készült vörös palást. Hátamon íj van, csizmámban két dobótőr. Soha nem lehet tudni, hogy kivel hoz össze a sors. Most a kikötőtől kicsit távolabb ücsörgök az egyik sziklán. Kezeimmel támasztom meg magamat, ahogy hátradőlök és úgy figyelem a víz fodrozását. Egy közepes kereskedőhajót ígértek ma estére, azt várom, hátha akad ott valaki, akinek szüksége lenne a szolgálataimra. Éjfekete lovam néhány sziklával arrébb eszegeti a friss füvet és halkan morrant, ahogy élvezi a kellemes szellőt. Mosolyogva figyelem hol őt, hol a vizet.

Lysanor Eweny

A vizet figyelve halk léptekre leszek figyelmes. Tünde fülem igen érzékeny, így tökéletesen hallom, ahogy a csizmák/cipők megcsusszannak a kavicsokon, amik a sziklák körül vannak. A lovam is felkapja a fejét és furcsán zöldes-sárga szemével Lys szemébe néz és követi a nő vonalait, mozgását. Szinte megmerevedik, én pedig oldalra pillantok a lóra és lassan lehunyom a szememet, jelezve neki, hogy én is észrevettem, hogy valaki közeledik. A nő hamarosan egészen közel érkezik hozzám, majd köszönt és be is mutatkozik, dicséretet szórva a lovamra. Lassan fordulok meg, majd felnézek a szőke nőre. Elf. Éreztem, hogy fajtársambeli, de ő nem vérelf. Végigmérem őt, megfigyelem az öltözékét, az íját és a fegyverzetét. Nem tűnik annyira veszélyesnek és a kedves szavaiból nyilván nem is kifosztani akar.
-Üdvözöllek! Merilien vagyok. – mutatkozom be egy fejbiccentés kíséretében, majd kicsit arrébb mászok a sziklán, jelezve neki, hogy üljön le, mert nekem nem sok kedvem van felállni.
-Köszönöm, a lovam nevében is. – pillantok a ló felé, aki mivel látja, hogy nincs semmi komoly veszély, tovább tömi a hasát a finom, friss fűvel.
- Tündék között lett nevelve, így igen életerős, harcias és megbízható ló. Már régóta velem van, fizettségül kaptam az egyik munkámért, így már igencsak összeszoktunk.

Lysanor Eweny

A lány helyet foglal mellettem, én pedig egy oldalpillantást váltok szőke fajtársamra. Biztos vagyok benne, hogy egy igen kellemes, kedves, gyermeki lelkületű hölgyet sodort utamba az élet. Persze a külső nem minden, lehet, hogy a kellemes, gyermeki külső durva jellemet rejt magában. De most itt a lehetőség, hogy kicsit jobban megismerjem ezt a nőt. No, nem mintha olyan barátkozós típus lennék, inkább csak információkat gyűjtök. Talán tud valamit erről a helyről, és a nagy fejesekről, akiknek esetleg felajánlhatom a szolgálataimat.
-Én is egyedül ücsörgök itt, jól esik egy kicsit beszélgetni. Főleg, hogy fajtársam is vagy. – nézek oldalra a nőre, és ismét végigmérem picit a ruházatát, és igyekszem rájönni, hogy nemesi-e a nő, vagy csak egy vándor, vagy efféle.
-Milyen feltétel az, hogy járd az utad, de ló nélkül? Hol van a hazád? – teszek fel egy furcsa kérdést és kicsit el is húzom a számat, szép ívű szemöldököm egyike a magasba emelkedik, ahogy értetlenül pislogok a nőre, majd a lakhelye felől is érdeklődök. Lehet, hogy már jártam is ott, hiszen elég sok helyen megfordultam a majdnem hét és fél évszázados életem során.
-Egy hajót ígértek az estefelé, remélem, hogy találok ott egy kis munkát. Azt várom. Egyelőre nincs dolgom, így kicsit ejtőzök itt a sziklákon és nézem a tengert. – válaszolok a kérdésére, és ismét a láthatár felé nézek, ahol még mindig nem tűntek fel a fehér vitorlák, melyeket úgy várok.
-Valóban nem mostanában jártam errefelé. A Sötét fenyvesben van a lakhelyem, de már igen régóta tértem haza. A világot járom, és igyekszem megfejteni a titkomat. De ha nem haragszol, idegeneknek nem kötöm az orrára. Remélem, nem veszed sértésnek… - nézek a nő szemébe kissé bocsánatkérően, de kihívóan, hogy ne is merjen rákérdezni, megelőzve ezzel a kérdések hegyét.

Lysanor Eweny

Természetesen rákérdezek, hogy milyen család az, aki ló nélkül engedi el a gyermekét világot látni.De hamarosan megkapom a választ is, hogy Lys egyszerűen elszökött. Kicsit felvonom ismét a szemöldökömet.
-Ha elszöktél, akkor hogy-hogy nem hozhattad magaddal a lovadat? Ez egy kicsit furcsa nekem. – szólalok meg, és behatóan nézem a lány arcát. Vagy át akar verni, vagy hazudik, vagy nem tudom, de ez így eléggé sántít ez a sztori. De végül is nem érdekel annyira a nő élete, felőlem aztán jöhetett mezítláb is onnan, ahonnan jött. Azt nem árulja el, hogy hol is van az az ott, amit kicsit furcsának találok. Miért kell titkolni azt, hogy honnan is származik a elf fia? Én büszke vagyok a fenyvesünkre, hiszen annak az egy része csak a miénk, és komoly harcot vívtunk érte a régi időkben.
-Az biztos, hogy sok dolgot láthat az elf, hogyha járja a világot. Én is sok mindent tapasztaltam már meg, olyan dolgokat is, amiket nem is gondoltam volna. Sok emlékem van, amit szeretnék kitörölni, de olyan is, amit mindig az elmémben tartanék, ha tudnék. – mesélek egy kicsit és egy kósza mosoly kerül ajkaimra, ami nem gyakori vendég ott, de az elf kedvesnek tűnik, és így az én kedvem is kicsit jobb.
-Nem, nem tudom, hogy kik vannak a hajón. Csak valami munkát sejtek a háttérben, és örülnék, hogyha kicsit tömöttebb lenne az erszényem. – mosolyodom el ismét, és a vízre nézek, ami habár fodrozódik, a láthatáron még nem tűnik fel a vitorlás, pedig elf szemem messze ellát, bizonyára pont olyan messze, mint a mellettem ülő szőkeségé. Elárulom, hogy a titkomat szeretném megfejteni, de hogy mi is az, azt nem mondom el neki. Nem sok ember tudja az átkomat, és nem is akarom, hogyha sok ember tudná. Egyik részem meg akar szabadulni tőle, másik részemet azonban irányítják, amit gyűlölök.
-Köszönöm, hogy megértesz. – biccentek a nő felé, majd a lovamra pillantok, aki lágyan elfeküdt a puha fűben és szunyókál. Elmosolyodom, majd lassan felállok, és leveszem a lóról a nyerget, és a többi cuccost, amit eddig nem tettem meg.
-Hosszú úton vagyunk túl, ő is elfáradt, és én is. Hamarosan álomra hajtom a fejemet egy fogadóban. Mit gondolsz, melyik a legjobb fogadó errefelé? Darnám van bőven, de azért nem akarok egy vagyont fizetni egy éjért, ki tudja, meddig leszek itt. – kérdezek rá a nőnél a számba vehető fogadókra.

Lysanor Eweny

A magyarázat így már igen csak helyt álló, bár nem tudom, hogy miért is emlékeztetné egy ló a szabadság megtagadására. Én el sem tudnám képzelni a lovam nélkül az életemet. Soha nem hagynám el, és tudom, hogy ő sem engem. Egy lágy pillantást vetek a fűben pihenő lóra, majd elmosolyodom. Igen, biztos, hogy fájdalmas lenne az elvesztése, habár tudom, hogy hamarosan el kell válnunk egymástól, hacsak nem találok olyan varázslatot, mellyel megfiatalíthatom a lovamat. Hiszen már több mint 15 éve van velem már nem olyan, mint régen, de a tünde ételektől és gondozástól igencsak lassabban öregszik, így még bírja a strapát.
-Azért igen botor dolog ott hagyni egy olyan csodás életet, ahol megadtak mindent. – jegyzem meg kicsit elgondolkodva. Persze nem sok közöm van hozzá, lévén nekem is megadatott mindig minden, mégis elutaztam otthonról. De mert kényszerítettek. Nem szívesen hagytam ott a hazámat, és amikor tehetem, akkor vissza is térek meglátogatni a szüleimet és a népemet. A hajóról is szó esik és a furcsa kérdésre meglepetten nézek a nőre.
-Nem a hajótól, hanem az azon utazóktól. Bizonyára vannak igényeik, amiket ki kell elégíteni így vagy úgy… - jelentem ki és ismét a vízre nézek. Kicsit kétértelmű lett a mondatom, nyilván nem az érzések kielégítésére gondolok.
-Hát belefutni nem hiszem, hogy belefutsz, hogyha nem keresel. – vonom meg a vállamat. Bizonyára egy elkényeztetett hölggyel van dolgom, hogyha még azt sem tudja, hogy a munka nem száll csak úgy be az ember életébe, mint a sült galamb. Felvont szemöldökkel pislogok a nőre és megcsóválom a fejemet. Rákérdezek, hogy vajon hol találok fogadót, és igen jó kis útbaigazítást kapok. Habár a város ide látszik, furcsállom, hogy ilyen messze van a fogadó. Bizonyára igen nagy ez a város, hogyha egy napot igénybe vesz, hogy odaérjek. Lóval bizonyára kevesebb, és mivel a lovam kipihente magát, talán 5-10 óra alatt odaérek a fogadóba, mely talán innen is látszik… Mikor Lys közli, hogy az erdőben alszik, felvonom a szemöldökömet és a mögöttünk elterülő erdőre pillantok.
-Merész döntés, furcsa alakok járnak az erdőben. Inkább egy fogadóban vágják el a torkom, mint egy fán pihenve. – jegyzem meg egy fintor kíséretében, majd lassan felállok. A víz hullámzani kezd és megjelenik rajta a furcsa fehér felhőre hasonlító vitorla.
-A hajó is megérkezett. Megyek is, és körbenézek. Örültem, hogy megismerhettelek. Hogyha gondolod, holnap reggel találkozhatunk a kikötőben és kereshetünk együtt munkát. – ajánlom fel a segítségemet az esetlen lánynak, majd felszerszámozom a lovamat, felugrok a hátára és búcsút intve hagyom ott a lányt, hogy elvágtassak a fogadóba.

Köszönöm szépen a játékot!