Ekorin városa

*Kissé kiélveztem a tétlenség állapotát, egy mágust kaptam. A vakon követésnek is vannak előnyei, miközben kísérletek halmazát végzem rajta. Aden vére egy áldás volt az átokban.
A nagyúr érkezik hozzám egyik nap.
- Hossin.
- Zaricse.
*Dőlünk meg kissé egymásnak, majd asztalhoz ülünk.
- Az igazság az helytartó, hogy mindannyian tudjuk. Ha a sárkányok nyerik meg ezt a háborút az azt fogja jelenteni, hogy minden élő veszélybe kerül akik nem közűlük való.
- Egyet értek veled, mégis mit tervezel nagyúr?
- A sárkánnyal szerződést kötöttem, olyan világ mágiája ez amit nem sikerült még megfejtenem. Rettenetesen ősi, s talán pont ezért nevezik őket ősi sárkánynak...
*Bólint egyet a sötét nagyúr.
- Mégis hogy érzed? Mint mágus s mintélő mit kéne tennünk? Engem megtalál akárhol is rejtőzök el.
- Úgy érzem egy árulási trükk bejöhetne.
- Nem tudom mennyire naiv a sárkány majd meglátjuk, viszont ha tovább szervezkedünk az emberek világa mellett a mienk is veszélybe kerül.
- Hmmm.... -Nehéz sóhaj következik.- Azt mondod a törvény embereivel kéne együttműködni?
- Nem nagyúr, itt már nem lesznek törvények, s a te fajtád elég rafinált ahhoz, hogy a vesztett ügyből is képes legyen győzelmet aratni.
- Köszönöm a bizalmad...
- Össze kell hívni mindenkit... Közöld velük a helyzetet. Tudasd Ekorin városával, hogy mi történik odakint. Merre mozognak a sárkány csapatok. Kezd el felkutatni a lebegő várost...
- Úgy hírlik eltűnt, mágia védheti. Talán láthatatlanúl közlekedik.
- Akárcsak mi szellemek, talán nekem van a legnagyobb esélyem, hogy megtaláljam. Meséld el ekorin városának, hogy az élők eddig vesztésre állnak.
- Alameis vajon árúló lesz...? - Teszem fel magamnak a kérdést- Képes lehet megszeretni egy embert egy sárkány...
- Kevesen vagyunk tisztába vele ki az a lány... Lehet később még problémát fog okozni.
- Azt még meg kell élned barátom. - Kicsit elkuncogom magam.
- Ez igaz... Maradjon csak vele, még a mi oldalunkra áll. De ő kevés lesz egy sereg ellen.
- Annak örülünk, hogy nem nekünk kell csatázni, mi csak megpróbálhatjuk befolyásolni azt. Ha nem megy, s nem billen el a mérce... De most már nem reménykedhetünk az istenekben... De még megpróbálhatnánk egy dolgot... Megkérdezhetnénk Dremert....- Húzódik el az ajkam.- Miképp lehet ősit ölni... Senki más nem tudhatja ezt a titkot.
- Nem lenne ez veszélyes számodra? Elvégre nektek félnetek kéne őt.
- Hmmm, közel halálos...- Tőr ki belőlem egy kicsit kellemetlen nevetés.
- Rendben, ezt a döntést neked kell meghoznod. Most viszont megyek, hisz fel kell világosítani azokat kik nem láttak eddig semmit...
*Nem sokkal később Zaricse összehivatta a várost, elárulta a sárkányok diadalát azt hogy mi pusztít a világban odakint, s hogy milyen szerencsések az emberek, hogy menedékre leltek. Lehettek volna orkok prédája is. A rabszolga szintű tartás megváltozik, de senki nem járkálhat egyedül, vagy felügyelet nélkül a falakin kívül.

*Habár a városban megmaradt az ellenállás, érezhetően hatott Zaricse beszéde. Mindenkinek fontos az élete, a rabszolgák lassan kezdték megszokni kevésbé elnyomott helyzetüket. Érezni lehetett ahogy a morál egyre jobban felfelé kúszott. Az Ekorinok viszont nem repestek az örömtől, hisz ők külön gyűlést kaptak, Alameis nem lett meghívva eme találkozóra. Zaricse itt felvázolta azon beszélgetést, s azt a tényállást ha a sárkányok diadalt aratnak nem garantálja a túlélést. A magasabb rangu ekorinok további megbeszélést tartottak.
A nagyterem teljesen elzárt volt a külvilágtól, ha valaki ki is akarta volna hallgatni őket képtelenség lett volna. Mágiával védve magukat az óvatlan fülektől kezdték meg a tanácskozást. A sötét nagyúr feláll, mellőlem.
- Testvérek, még mielőtt bármiben is döntenék kikérem véleményeteket! Hisz itt már Ekorin jövője a tét, s az életünk... Hossin egyezséget kötött a fekete sárkánnyal, aki megpecsételte őt.
*Minden tekintet rám szegeződik, kicsit elfintorodok.
- Akármikor képes lenne megtalálni... S ezzel együtt Ekorint is. Nem maradhatok a városban. S még van itt valami.
*Alakom elkezd megváltozni, lassan Aden arcképe eltűnik majd sajátom jelenik meg szürkés árnyalatban.
- Az akit ti Hossinként ismertetek csak egy átok része volt, mivel találkoztam már embereitekkel bizonyára tudtok is róla. Szeretném ha a csatában felismernétek ha arra kerül a sor. Folytasd nagyúr.
*Bólint egyet.
- Először is Hossin nagyúr útra kel, s megpróbálja elő keríteni a lebegő várost. Nekünk fel kell venni a kapcsolatot.... - Mély levegőt vesz.- Onoria kutyáival...
*Morgolódás kerekedik.
- Biztos jó ötlet lesz ez? Ha a nyomunkra akadnak semmi se garantálja túlélésünket, elvégre mind gyilkosok vagyunk.
*A nagyúr rám tekint.
- Ki nem az Xarzar? Mindenki gyilkolt s követett el bűnt... A cél szentesíti az ezközt, én megyek el tárgyalni a főpapnővel, egy ember kísér majd utamon. Zac lépj elő.
*A harcos elő lép, ismerik őt a többiek, egyike a legjobbaknak. Nem csoda hogy őt választotta ki, még a nagyfőnök saját maga nevelte ki, a testőre volt.
- Mikor keltek útra nagyúr?
*Hangzik el az első kérdés.
- Még ma, minél előbb el kell hagynom a várost.
- A nagyúr érdekében- szólal meg Zaricse- s a miénkben. A tárgyalást nélküle fogjuk folytatni, indúlj útra nagyúr.
*Dől meg kicsit Zaricse s én bólintva felkelek az asztaltól.
- A sötétség óvjon titeket.
*Minden ekorin feláll, mellkasukhoz ütve dőlnek meg előttem s ezt viszonzom. Össze készülök felszerelkezek s már útnak is indulok két lóval keltünk útnak. Miket mágikus pecséttel erősítettem fel, jóval később érzik majd csak a fáradtságok, pontosan csak akkor mikor szivük feladja majd a szolgálatot. Több mágus vár ránk, a kapunál majd egy portál nyílik az egérút ha jobban tetszik. Egy hatalmas barlangrendszer húzódik ahova a portál nyílik. Elég magas, hogy a lovon ülve is könnyen elférjen.
- Mikor készítette ezt Zaricse?
- Miután eltűntél nagyúr, az első amit parancsba adott, felettünk húzódik az erdő mit csapdáink százai védenek. Innentől négy kilométerre egy domb oldalában van a bejárat. A kaput úgy hoztuk létre, hogy innen ne legyenek képesek megnyitni az oda vezető utat. Azonnal felrobban ha ezt megpróbálják, beindítva egy láncreakciót ami detonációhoz vezet. S az lagútrendszer a csapdákkal együtt a tetején a levegőbe repül.
- Bonyolult lesz kitalálni?
- Aki nem ismerné az utat nagyúr, az elég sok ideig itt ragad. Nem ajánlanám, hogy étel ital nélkül kezdjen neki egyedül.
- Zac.... én átsétálok a falakon is.
*A férfi csak bólint egyet, majd lóra űlve megindulunk vágtatva Onoria felé.

*Zaricse mély sóhajjal ül le a nagyteremben, hallgatja a sorakozók jelentését. Számlálja össze a vérdijakat miket hoztak neki. Az élelmezésen kevésbé aggódik, hisz maga ekorin elég szépen működik. Lassan ekorin képes ellátni saját magát élelemmel. De nem hagyhatja figyelmen kívül az idők váltakozását sem. A vantól nem kell félni ezért továbbra is rengeteg tallért költenek élelemre.
- Köszönöm a jelentéseket elmehettek....
*Magára marad nehéz gondolataival, majd egy nő lép be hozzá. A nagyúr leteszi a pergament mit éppen kezében tartott.
- Mi járatban vagy itt?
- Csupán a szokásos jelentést szeretném megtenni.
*A nagyúr elmosolyodik majd hallgatja a lányt. Hosszas órákat beszélgetnek, majd a végén a nagyúr felkel az ágyból s magára teríti köntösét.
- Várandós vagyok.
*A nagyúr szeme tágra nyílik ez nagyon is jól tudja most mit jelent ez, egy eltitkolt kapcsolat s az asszony a szíve alatt hordja gyermekét. Mély sóhaj hagyja el ajkait, majd elmosolyodik. Ritka látvány ily kedves mosoly a nagyúr arcán.
- Jó hírek borús időkben, mindig ilyenekre lenne szükség. Nem léphetsz ki Ekorin falai közül, a következő vezért hordod a szíved alatt, ne szólj senkinek róla.
- Rendben van kedvesem.
*Habár elkerülhetetlen, hogy észrevegyék előbb utóbb a gyermek eljövetelét de míg lehet a nagyúr biztonságban szeretné tudni őt. Hatalmas fogást lehetne rajta venni ha gyermekéről tudomást szerezne bárki is.

*A leány felnézett a nőre. Halk sóhaj hagyja el a száját, majd elmosolyodik.
- Milyen kalandor az ilyen aki még egy csapdát se látott.
*Kuncogott egyet majd elkezdte töviről hegyire megmutatni azt a csapdát ami előtt éppen álltak.
- Látod itt ez a halvány kis zsinór. Ha ez laza az azt jelenti valaki fent akadt rajta. Bár ha elnézel amarra - mutat a jobbja felé- Láthatod mit is indít be.
*Apró pici nyíl hegyek látszottak ki a bokrosból.
- Ha elszakítod hamarabb találkozol Dremerrel mintsem szeretnél. De nézd van még ilyen is.
*Sétál tovább, majd megtorpan s megállj int neki.
- Itt egy jó két méteres gödör található, látod milyen szépen el van rejtve, nem is sejtenéd hogy itt van.
*Tény és való egyetlen jel sem utalt arra, hogy az úton egy kiszegezett gödör található.
- Ez itt alig három lépés hosszú- nézett le a lábaira.- Persze a te lépésedben. Mi javarészt mióta meglett az alagút azon közlekedünk. Itt fent már csak akkor járunk ha vadászni indulunk vagy éppen ezeket javítgatjuk.
*A túra nem tartott sokáig, Méry pontosan tudta mit hol kell keresni, s mindenről nagyon pontos beszámolót tartott. Habár tudta, hogy Alameis sárkány azért biztos hasznát fogja még venni ezeknek ha éppen kifogy a tűzből.
- Nővérem, neked van párod?
*Talán meglephette a kérdés az ifjú sárkányhölgyet, habár hátsó szándék nem volt benne.
- Vagy kicsinyeid?
*Rohamozta meg még csak időt sem hagyva a válaszra.

*Felhúzta szemöldökét, s rá sandított a lányra.
- Ritka és különleges alkalom ez minden fajnál, főleg ha terveik szerint együtt is maradnak.
*Ujját ajkára teszi majd választ ad a kérdésre.
- Miért ne érdekelne, sosem találkoztam még sárkánnyal, s ha már a sors őssze terelt minket miért ne érdekelnél? Végtére is a nővéremnek hívlak Alameis.... Tulajdonképpen mennyi idős vagy? A végén még kiderül, hogy fajtádhoz mérve te is épp oly gyermek vagy mint én.
*Nevette el magát majd vissza érve Ekorinba rögvest el is kapja az őr. Kifaggatja miképpen alakultak a csapdák. S egy apró kis borítékot kap a kezébe, a nagyúr pecsétje van rajta.
- Húúúú- nyílnak tágra szemei- ez az első igazi küldetésem. Ezekben kapjuk meg miképpen kell eljárnunk ha kívül vezet az utunk.
*Lassan elolvassa, kicsit elfintorodik majd zsebre vágja.
- Ahh már megint kutyagolhatunk, a hegyekben akadt néhány úton álló...- Néz fel a lányra.
~Biztos csak azért kaptam meg mert velem van.
- Menjünk együnk valamit, s csomagoljunk be útravalót. Szerintem a nagyúr kíváncsi rá mire vagy képes, ha már közénk tartozol.

*Alameis válaszára egy grimasz jelent meg az arcán. Megkedvelte a sárkányleányt.
- Hmm az nálunk már a múmia kora, egész idős vagy ahhoz képest hogy nem festessz harmincnak sem.
*Habár Méry olvasott már egyet s mást a sárkányokról, de nem igazán tudta elképzelni milyen lehet évszázadokat átélni.
- Menjünk!
*Méry nem tudta leplezni örömét, szeretett kint mászkálni s hiába fiatal kora ellenére azért bevetették már. Egy gyermekre senki sem figyel fel, s ez nagyon is jó ütőkártya volt a tarsolyában.
- Hozom a fegyvereim, rakok el ennivalót is. S vissza térve a karperecekre, szerintem nyugodtan leteheted őket a szállásunkon. Most komoly bevetésre megyünk.
*Csapott bele ököllel tenyerébe maga előtt. Széles mosoly ült ki arcára, itt az ideje, hogy megmutassa ő is ér annyit mint a felnőttek. Méry máris a fegyvertárba ment, félelmetes miket nem lehet találni ott. Egy fúvócső pár dárts hozzá némi méreggel teli fiola. Csak úgy pakolta be kis táskáiba ami kellhet a feladathoz.
Ekorin mindig nyüzsgött, de a mai napon valahogy nayobb volt mint szokott, habár a normálistól nem tért el mindenki katonás rendben tett vett. Nemsokára vissza tért Alameishez ha ő nem tartott vele.
- Látod hoztam fegyvert- Hátán egy kard lógott majd akkora volt mint ő maga.- Ezt neked hoztam, ha már köztünk jársz megérdemled hogy a mi pengénket hordozd magaddal.
*Ha a kardot kivette tegezéből, láthatta mesteri munka. A penge gyönyörűen csillant meg a fáklyák lángjában. Éles volt hogy akár a szőrt is levitte az ember kezéről ha végig simította vele azt. A kard enyhény hullámos volt. A markolat felett apró bevágás hogy a vér ne follyon rá a markolatra. Egy zöld kő volt a kereszt közepén.
- Az a kő ott mágikus védelmet biztosít bár nem valami nagy darab.

*Méry dudolt egy fülbe mászó dallamot, mindig ugyan azt. Látszott rajta még hogy gyermek, hisz meg megállt rácsodálkozni egy egy lepkére bogárra vagy akármire ami éppen érdekesnek tűnt. Hiába a kemény kiképzés s a vas szigor egy gyermek akkor is gyermek marad.
-Alameis- szólíotta kivételesen a nevén- Olyan rossz érzésem van, mióta eljöttünk otthonról valami mardos....
*Nézett fel a lányra hatalmas szemeivel, majd ismét a földre vetette.
- Olyan érzésem van mintha kimaradtam volna valamiből...
*S Méry megérzése nem csalt, az Ekorinok mind útra készültek, elhagyni a rejtett várost. S annak kapuit bezárták, ki nem tudja hol keresse sose találná meg. Mágusok építették s precízen ahogy azt elvárható egy ekorintól el is rejtették.
- Vajon sokat kell még mennünk? A levél szerint a hegyekbe vackolták be magukat. - Vett elő zsebéből egy térképet.- Valahol itt.
*Mesteri munka volt, minden hegycsúcs pontosan ott volt ahol a térképen, s meg is volt jelölve a rejtekhely. Nem tartotta furcsának, biztos volt benn, hogy Alameist tesztelik ezzel a küldetéssel, hogy mégis mire lehet tőle számítani. Orákon át gyalogoltak, de sehol semmi, nem hogy egy bandita de egy kösza farkas sem ami izgalmat okozhatna.
- Lehet elmentek? Talán megneszelték hogy kik élnek itts inukba szállt a bátorság?
*Már lassan jobbra balra pörgette a térképet, fiatal kora ellenére már meg tanulta leolvasni, de az hogy senkit sem találtak elbizonytalanította.
- Megnézzük Bobót? Nem messze innen lakik, ha jól tudom még a lába is helyre jött.
*Nézett fel kérdően.

*Méry bólintott egyet, nyugtázva hogy minden rendben van de belül akkor sem hagyta nyugodni. Viszont séta közben valahol elhagyta az érzést.
-Igazad van, nővérem. Nézzünk körbe... Remélem nem lesz gond, Bobó meg úgyis meg vár minket. Úgyis csak egész nap otthon üldögél.
*A hegycsucsig nem volt nehézkes út, kis lábai hamar szedték a méterenket. Habár már szuszogott a végén. Viszont kellemes csalódás érte odafent. Sehol senkit nem látott ami jó mert a veszély elmúlt, de ennyit kutyagolni azért hogy körbe nézzen.
-Ugye milyen gyönyörű a kilátás? Nem sok helyen éltem... A szüleim kiskoromban rá bízták Zaricsére. Nem panaszkodom miatta szeretek vele élni. Olyan mintha az apám lenne, s így tudom, hogy nem kell nélkülözöm. Apuekkal nehéz volt, nagyon szegények voltak... S az értem kapott pénzből tudom hogy vígan élnek...
*Hangja kicsit megcsuklott a végén.
-Ne haragudj... Nem akartalak ilyennel farasztani...
*Mosolyodott el, viszont nem volt nehéz leolvasni mily fájdalom van a mosoly mögött.

*Méry bólintott egyet a megjegyzésre, majd a következő mondatra csak furcsa fejet vágott.
- Te hogy tekintenél egy olyan emberre, aki képes volt kockára tenni a gyereke életét csak azért hogy hatalomra tegyen szert? Vér szerint az apám volt, viszont mint apámat csak a nagyurat fogadom el. Nem is emlékeztem rá, hogy elmondtam neked....
*Vetette tekintetét a földre, majd ismét délcegen sétált tovább.
- Az a lény nem volt más mint egy kő az úton... De semmiképpen sem az apám, jobb így hogy ezzel fogadom el hogy magához vett a nagyúr mintsem úgy vegyem, hogy a saját szülőm árult el engem illetve minket....
*Majd felhúzta szemöldökét a kérdésre, majd mutatta az irányt.
- Nincs messze, még egy órát se vesz igénybe. Bobó egy troll, imádnivaló kedves teremtmény, régóta itt él a hegyekben. Hossin vele kezdte Ekorin híveinek kiépítését.
*Kuncogta el magát, majd dúdolni kezdett.
~ Hogy mondhattam el neki hogy egy áruló gyereke vagyok... Vajon most mit gondolhat rólam, miféle fattyú gyermeke vagyok...
*Szíve szerint köpött volna egy hatalmasat de inkább vissza tartotta.

*Habár kicsi a bors de erős látszik rajta kik között nevelkedett, kis pihenés után útjuk a troll barlangjahoz vezetett. A szokásos látvány fogadta őket. A troll éppen orrában matatott, S körülötte megannyi csontváz, ember S állat egyaránt . Amint Mery belépett a troll elvigyorodot, S kezét a földre helyezte. Mery hamar bele is pattant S nem sokára a troll fején csimpaszkodott.
- Látod! Mond azt hogy nem aranyos!
* Hamar játékba torkollott a látogatás, S a sárkány végig nézhette ahogy ez a hatalmas lény oly figyelemmel ért hozzá a törékeny testhez hogy annak haja szála se görbüljön.
-Sokszor jártam itt mikor időm engedte, Zaricse sose szólt érte, azt mondta legalább kézhez szokik.

* Mikor a barlang bejáratához értünk ismerős, ám mégis megszokhatatlan bűz fogadott. Egészen addig csimpaszkodtam kardom markolatába, amíg Méry fel nem mászott a szörnyre. Onnantól ledöbbentem. Ez a vérengző hústorony, aki jobb napjain kétlábúakat zabál és vajmi kevés sütnivalóval rendelkezik szabadidejében gyermekre vigyáz.
- Szóval ő lenne Bobó. Nagyszerű - jegyeztem meg hangosan, bár inkább magamnak, mint Mérynek.
- Nos, mond csak Bobó, láttál errefelé idegeneket téblábolni? - kérdeztem a trollt, ha már ide vezetett az utunk, de őszintén reméltem, hogy a leányzó nem akar sokat itt időzni. Ez egy trollnak nagyon lakályos hely, de egy gyermeknek és pláne nekem egyáltalán nem az. A szana-szét heverő csontoktól és marcangoktól az emberek hamar megbetegszenek, és a legkevésbé hiányzik nekem az, hogy még istápolnom is kelljen a lányt, persze a gyerekfelügyeletet leszámítva, ahhoz már kezdek hozzászokni.

*A troll értetlen képpel nézett Alameisre, megvakarva tarkóját ingatni kezdte a fejét. Majd elkapta a gyermeket s a földre tette.
-Bobó itt az ideje kitakarítanod nézd meg milyen rendetlenség van itt!
*A hatalmas troll csak keresztbe tette kezét majd elfordította fejét, nem tetszésének adva jelet. Méry egyszerűen felfújta arcát ő is utánozva a trollt.
-Akkor nem jövök többet.
*Dobbantott hatalmasat a földre apró kis lábával majd megfordult háttal a trollnak. Ki lebiggyesztett ajakkal tápászkodott fel s kezdte össze szedni vackában a tetemeket.
- Na ez a beszéd!-Nevette el magát majd Alameishez fordult- Ha ő nem látta nem is voltak erre, de akkor mégis mi folyik itt?

*Méry állára helyezi kezét, furcsálja ezt a dolgot. Még sosem fordúlt elő, hogy az ekorin felderítők ennyire pontatlanok legyenek, vagy ha ki is iktatták őket miért nem jeleztek nekik.
- Menjünk!- Csapott bele markába- Valami nagyon nincs rendben ezzel a nappal. Egész nap ezt érzem, s ráadásul így fejeződik.... Legalább Bobó rendet rak... Szia Bobó jövök még!
*A trollon látszik, hogy kedveli az apró kis teremtményt, bólint egyet majd az a bőgés féle hang mint egy viszlát zúgott végig a barlangon, majd szabadjára ment a hegyek között. Méry erős tempót diktált magához képest, Alameis talán hosszú lábai miatt meg sem érezte ezt, de a lányból kiáradó feszültség olyan volt mint egy hatalmas fekete felleg mi eltakarja gyermeki báját. S amint közelebb értek Ekorin falaihoz a szíve szinte megállt dobogni.
- Hol vannak az őrök? Hol van a főbejárat? Hol van mindenki? Mi a fészkes fene folyik itt?
*A főkapu nyomtalanul eltűnt, mintha sosem létezett volna, Méry egyből jobbra vette az irányt.
- Van egy mellék bejáró amit... - állt meg egy fal előtt majd rátette apró kis kezét.- Itt van.
*Halk repedés hallatszott majd egy embernyi kőtömb mozdult meg, varázslat hajtotta, Méryn egyből kijöttek az izzadság cseppek amik eddig sem kerülték el de most hogy azt a kevéske mágiáját is erre kellett használni szíve szerint helyben össze rogyott volna. Kicsit fújtatott, de nem engedett a fáradtságnak, s nem is akart szégyenben maradni újdonsült nővére előtt.
Ahogy beléptek egész Ekorin üres volt, egyetlen fáklya világított csak a főtér közepén, egy asztal mellett. Az asztalon némi élelem és egy levél, remegő kezekkel emelte fel a levelet, már mélyen legbelül tudta mi történt, itt hagyták maguk mögött. Kezébe tartva a levelet olvasta végig, szeméből könnyek csöpögtek. A levél miután véget szakadt meggyulladt Méry kezébe ki lassan elengedte s mielőtt még az földet érne hamuvá lett.
- Elhagyták Ekorint... Én voltam az aki lefoglalt téged míg ők elmenekültek, nem akarták, hogy tudd merre mentek tartottak tőle, hogy rajtuk ütnél...
*Kezével megtörölte arcát, mély levegőt vett kihúzta magát mint egy apró kis hercegnő egy sírban mi örökre marasztalná.
- Nem írták le hova mentek- Habár ez nem volt igaz mert Méry pontos utasítást kapott merre menjen.- Azt írták szabad vagyok, s velem együtt te is. Nincs mi Ekorinhoz kössön minket. Hisz maga Ekorin a mai napon megszűnt létezni mint az orgyilkosok városa.
*Lassan leült a padra, magához húzta az ételt habár minden porcikája ellenkezett, s leginkább az első kardba dőlt volna bele mégis leküzdötte a falatokat a torkán két könnycsepp között.
- Mitévő leszel most Nővé...- csuklott el hangja- Alameis?
*Egyik keze az ölében hevert másikkal egy darabka kenyeret tartott s rágcsálta, valójában ebben a pillanatban készült fel arra a mondatra, hogy utánuk ered és mind egy szálig levadássza őket, erre az esetre egy apró kis tasak volt nála, fogalma sem volt róla hogy miért kapott altatógázt erre a küldetésre de most már leesett. Felkészült rá, hogy ez egy olyan dózist fog tartalmazni ami végezni fog vele, mert egy nála jóval erősebb lénynek készült.

*Méry csak nézett maga elé, majd bólintott egyet.
- Rám ne legyen gondod Alameis, a nagyúr napokon belül elküld valakit értem aki utánuk visz.
*Felpattant majd kinyújtózott.
- Addig is itt maradok és vigyázok a házra, meg így legalább lesz időm Bobóval is játszani.
*Elmosolyodott a leány, majd ha Alameis megindult kifelé Ekorinból elkísérte egészen a bejáratig.
-Remélem látlak még nővérem.
*Majd átölelte a lányt olyan szorosan amennyire csak lehetett, pár könnycsepp folyt végig ar arcán de nem kezdett zokogni. Végtére is kapott egy szemernyi szabadságot s még az élete is megmaradt.

*Még intett egyet a távozó sárkánynak, szemei hatalmasra nyíltak amint az elszállt.
-De gyönyörű! Kár hogy ellenünk vannak... Még testvérek is lehetnénk....
*Majd a kislány vissza tért az üres városba s megvárta míg érte jöttek, s elindultak egyenesen az elfek városa felé.

/Én is köszönöm a játékot /