Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)

A fejemben a gondolataimat teljesen elborítja a fájdalom, de nem sokáig, mert olyan ütés ér, hogy kellően elszédülök tőle, aztán már még a kín világgá ordításának lehetőségét is elveszi tőlem a férfi, ahogy ismét magamhoz térek.
Elég az, hogy érzem a csontomat feszegető penge őrjítő fájdalmát, látni nem akarom, bár mikor elviselhetetlen lesz testem jelzése, muszáj kinyitnom a szemem és könyörögve nézni kínzómra, mivel beszélni nem tudok.
Bár nem sokkal jobb, hogy abba a hideg pillantásába kell fúrnom a tekintetem, mert az legalább annyira kegyetlen, mit a kés a vállamban, hiszen nem tudom, hogy végül megkegyelmez-e, vagy teljesen elvette tőlem ezt a lehetőséget és már nincs választásom.
Ha tudnék mozogni biztosan hevesen vergődnék, de testem bénult, amit nem mondhatok el a fejemben dúló érzelmi viharról.
Mikor már az ájulás határán járok, a feketeköpenyes kihúzza a tőrt a vállamból és hidegen teszi fel a kérdését. Megkönnyebbülhetnék, de a fájdalom csak kissé enyhül és nem tudhatom mit tartogat nekem még, még ha ismét megígéri, hogy életben hagy, ha engedelmes leszek.
De nem valószínű, hogy sokáig kitartanék, ha meg akar törni, mert be kell látnom, hogy nem sikerülne. Bemutatónak, hogy komolyan gondolja, amit mond, ez bőven elég volt.
Nem is igazán bólintás az, amit teszek, inkább csak erőtlenül leejtem a fejem.
Köhögök és öklendezek egy sort, ahogy eltávolítja a rongyot a számból.
- Beszélek, ……nem akarok több kínzást. – szólalok meg halkan, ahogy sikerül erőt vennem magamon, de szemem nem emelem fel rá most.
- Nem tudom pontosan hányan vannak, mint már mondtam neked én is rab voltam ott, nem mutogattak végig mindent. – ráztam meg a fejem keserűen. – De egy városnyi ember volt ott szerintem és egyre csak hozták az újabb rabokat vegyesen. Embereket, elfeket, törpéket.
Gondolkodtam közben, hogy mit is láttam, mert sok mindenben csak találgatásokba bocsátkozhattam, de nem akartam, hogy azt higyje, nem akarok válaszolni, így beszéltem tovább.
- A rabszolgák többszörösei a harcosoknak, a félelem az, ami kordában tartja őket, mert kegyetlenül megtorolnak minden ellenkezést. A pecsétet sötét mágiában jártas varázslók teszik fel, Hossin fanatikus követői, az egyiket Zaricse-nek hívják. Rám ő rakta fel és igen, úgy tudom a harcosokon is van, bár abban nem vagyok biztos, hogy ugyanolyan-e, mint a rabokon. Nekem is másmilyen volt, hiszen láttam felrobbanni embereket, nálam még sem ezt alkalmazták, mint kiderült, igaz velem Hossin-nak tervei voltak…….
Szaggatottan lélegeztem és elhallgattam, nem tudva elég-e neki ennyi.
- Elégedett vagy? Nem hiszem, hogy többet tudnék mondani és nem azért mert titkolnék valamit, hiszen Hossin és Zaricse is megérdemelné, hogy valaki szétverje a képét, de azóta valószínűleg mg erősebb lett és a sárkányok védelmét is élvezi.

Ha tudnám mire gondol az előttem lévő, marcona képű és hangulatú férfi, az egyáltalán nem lepne meg, hiszen a magunkfajtát mindig ilyen érzelmek kísérik, pedig mikor a szükségük úgy hozza, mindegy, hogy nemes, polgár, vagy olyan orrát fennhordó mágus, mint amit ő mutat, meg akar szerezni valamit vagy borsot akar törni haragosa orra alá, vagy akár csak bajba akarja keverni, akkor bezzeg ez nem számít! Akkor kérve jönnek hozzám és bőségesen megfizetnek.
Azt hittem a háború talán majd még több lehetőséget tár elém, ehelyett alig akad munkám és ezért keveredem olyan helyzetekbe, mint ez a mostani is.
Persze ez most a legkomolyabb baj, amibe eddig sikerült belekeverednem, még egy orkkal is szívesebben harcolnék, mint itt ülni tehetetlenül, miközben ez a sárkányfattyú kiéli magát a kínzásomban. Pedig mindent elmondtam volna neki akkor is, ha kifizet nekem egy nap szállás és ételt.
Legszívesebben a fejéhez vágnám mindezt, de hát szerintem már említettem és akkor sem volt rá hatással, most meg örülhetek, ha tényleg tartja a szavát és életben hagy, miután kiszedett belőlem mindent, hiszen, hogy el is higgye, talán a halálomig fogja folytatni, hogy biztosra menjen.
Mikor elhallgattam, a gyomromba visszaköltözött a hideg félelem, minden pillanatban azt vártam, hogy újra lecsap. Nem akartam elveszíteni a szemem világát, talán akkor már jobb, ha megöl.
A kérdésekből azonban még nem fogyott ki, de ismét kivert a víz, ahogy megértettem őket, mert talán nem lesz elégedett az igazsággal.
- A katonájukként, de jóformán fogolyként hagytam el a helyet, nem gondolod komolyan, hogy hagytak nézelődni, vagy, hogy legyen időm megjegyezni mindent. De….. – teszem hozzá gyorsan, mielőtt még valami olyat tenne, amit nem lehet visszafordítani……
- A hegy gyomrába alakították ki a várost, kivülről nem is látszik a bejárata, azt mágikus illúzió rejti, de én meg tudom mutatni – teszem hozzá, - és van biztosan valami jelző rendszer, ami jelzi a behatolókat a mágusoknak és valószínűleg nem is egy …... Hosszú, egyenes hídon kell átvergődni, amit könnyű védeni és utána egy magas fal tornyokkal akadályként. Őrök vannak mindenhol ezt tanusíthatom. Kő épületek vannak mindenütt logikusan elrendezve. Kívül a katonák szállásai, és legbelül a vezetőké, Hossin-é és a helyetteséé, Zaricsé-é. Ott van a küzdőtér is, ahol a kiképzéseket és a látványos, okulásként végzett kivégzéseket tartják.
Beletörődően hangzanak a szavaim, tudásom már véges, ennél sokkal többet nem mondhatok már neki és ennél jobban nem bizonygathatom hasznosságomat sem, ha oda akar jutni.
Már így is meggyőződhetett róla, hogy kiváló megfigyelő vagyok, ha láttam valamit, nem igazén felejtettem el és sok mindent megjegyeztem róla.

És eljött a vége. Mikor kifogytam a mondanivalóból és csak az Istenek és az előttem álló feketeruhás kegyelmében bízhattam, hogy életben maradhatok.
Most, hogy az adrenalin már nem áradt olyan erővel a szervezetemben, ismét érzem a kés kínzóan égető, fájdalmas nyomát, amitől akkor is bénultan lógna a kezem, ha egyáltalán meg tudnék mozdulni.
Nem vagyok gyáva, meg van bennem a kitartás ahhoz, hogy elvégezze a megbízásaimat, de ez most már, itt nem látom a kibúvó lehetőségét és nem tehetek semmit, hogy mentsem magam, kényére-kedvére ki vagyok szolgáltatva annak, akit nem is titkoltan sárkánynak tartok.
Talán nem kellett volna annyit emlegetnem neki, talán itt látja az alkalmat, hogy véget vessen a találgatásaimnak. Abba már bele sem gondolok, hogy, ha igaz, amit gondolok róla, akkor miért jr és kel közöttünk, mert, ha mégis kém és nem tudtam feladni, akkor lehet, hogy az én lelkemen szárad egy újabb város eleste.
Na, már csak ez hiányzott a lelkivilágomnak! Mintha nem lett volna elég aggódnivalóm. De talán még sem sárkány, eddig semmi jelét nem adta………
Határozott szavai zökkentenek ki borús gondolataimból és amit mond, nem jó hír nekem.
~ Szóval nem kell a segítségem. ~
Mikor közelebb lép, megpróbálok elhúzódni, de persze reménytelen a dolog, csak kitágult pupilláim szegeződik rá, meg vagyok győződve róla, hogy most végez velem.
Izmaim összehúzódnak, hogy felkészüljek az elkerülhetetlenre, de……….elakad a lélegzetem, ahogy meglátom a kezéből kiáradó fényt szavai nyomán.
Érzem, ahogy a fájdalom enyhül, majd szinte el is múlik a jól eső melegség et követően és ezzel együtt visszatér belém a remény, bár még mindig bizonytalan vagyok addig, míg nem kerül elő másik keze is a hátam mögül.
~ Talán tényleg tartja a szavát! ~ könnyebbülök meg, mikor nem történik semmi.
Az izmaim elernyednek és biztos leesnék a székről, ha tudnék.
- Elengedsz? Senkinek nem szólok erről, esküszöm! – szedem össze magam, hogy biztosítsam, nem kell tőlem tartania.

Nem volt érdekemben becsapni a férfit, hiszen nem akartam én Hossint meg a csapatát megvédeni, bár Kana-t sajnáltam volna, ha baja esik, de a legutóbbi találkozásunk alapján, reménykedtem benne, hogy volt annyi esze, hogy elhagyja a nevelőapját, aki érzésem szerint csak azért vette magához, mert látta benne az erős mágust, akit a céljaira majd felhasználhat.
Abban azonban nem lehettem biztos, hogy Draco el is hiszi nekem, hogy ennyit tudok és nem többet. Aztán végül, hogy hitt-e nekem ………valószínűleg, hiszen végül meggyógyított és én kezdtem felengedni kicsit.
Természetesen a csillagokat is leígértem volna az égről, hogy elengedjen, hiszen az nem kerül semmibe és akkor per pillanat komolyan is gondoltam, örültem, hogy megtarthattam az ujjaimat és a szememet, sőt az egész kis jelentéktelen életemet.
Persze eljöhet a perc, hogy a megaláztatás miatt akár bosszút is forraljak és talán a mostani vészterhes időkben nem is lenne nehéz meggyőzni valakiket, hogy nézzenek a feketeruhás körmére, nem e kémkedik az ellenségnek, de most egyelőre csak a szabadulás fontos.
Azt hiszem soha nem nyögi ki azt a kis szócskát, de végül megtörténik. És most sem látszik rajta több érzelem, mint végig az egész „beszélgetésünk” alatt. Ennek a fickónak véleményem szerint se szíve, se lelke, mert ennyire nem lehet valaki fapofa.
Aztán olyan hirtelen enged az engem gúzsba kötő igézet, hogy előrebukom és négykézlábra érkezem a földön, de miközben szitkokat mormolok el a fogaim között, csak halk ismeretlen szavakat hallok felőle, majd csak valami sötét felhőt pillantok meg felnézve, ott ahol az előbb még állt.
A földön ülve nyögök fel, megtörölve izzadó homlokom és már tudom, hogy a következő óra már ismét úton fog találni, minél messzebb innen, minél messzebb ettől az őrülttől, még akkor is, ha egyáltalán nem tudom, hogy hová teleportált a szobámból.
Egyelőre nekem több veszteni valóm van, mint neki, míg nincs ellene semmilyen bizonyítékom, ezért nagyon ideje lenne beszereznem valamit, ami megfordítja az erőviszonyokat.
Talán a holmija között van valami......
De abban sem lehetek biztos, hogy itt maradt és nem egy másik városban kötött ki. Na, de ideje kideríteni......
A színjáték előtt elővigyázatosan megszabadulok mindentől, ami a fürge ujjaim munkájára utalnának. Aztán nagy levegőt veszek és lefejelem az asztalt, összekuszálom a hajam, beharapom a szám és aztán letámolygok a lépcsőn, remélve, hogy még vannak ott katonák is.
- Az a feketeruhás alak........megtámadott! A szobámban találtam.........az értékeim között kutakodott.........aztán nekem esett.......kérem segítsen. - estem neki látványosan a pultnak. - Talán még odafenn van........
Remélem jól játszom a szerepem és ha letartóztatják, akkor ki nézi, hogy eltűnik tőle ez vagy az?

Nem tudom, hogy a fogadós mennyire akarja megvédeni a vendégeit, de neki is tudomásul kell vennie, hogy mostanában feszültebbek az emberek idegei a háborús helyzet miatt. Most már senki előtt nem titok, hogy vannak sárkányok és az is kezd egyre jobban elterjedni, hogy bizony vannak, akik kétlábú alakba bújva járnak közöttünk.
Persze még óvakodom azt nagydobra verni, hogy a fekete köpenyes férfit is ebbe a kategóriába sorolom, hiszen nincs rá bizonyítékom és könnyen visszájára fordulhat a dolog, egyelőre csak gyanút akarok kelteni irányába, egy kis zűrzavart körülötte, aminek biztosan nem fog örülni és talán kizökkenti abból a természetfeletti közömbösségből.
- A feketehajú, hidegpillantású vendégére gondolok, akinek kard lóg az oldalán és annál az asztalnál ült. – bökök Draco előző helyére. – Elég nagy lakomát csapott, biztos emlékszel rá. – mondom félig neki, félig az érdeklődő katonáknak. – Nem sokkal ezelőtt történt, így, ha nem látták kimenni, talán még itt van. – bólintottam szipogva törölgetve a képemről a vért. – Nem volt valami bizalomgerjesztő képe és egy pillanatra még mintha míves kardot is láttam volna az oldalán….Remélem számíthatok arra, hogy a katona urak megvédik az ártatlan utazókat. – tettem hozzá még egy fintorral.
Az után, amit a férfi velem tett, egy percig sem kételkedtem abban, hogy ennyi minimum jár neki, hogy legalább kissé megszorongassák. Nagyobb baja úgy sem lesz valószínűleg, de talán most rám mosolyog a szerencse, ami vele kapcsolatban már második alkalommal elhagy.

Míg a katonák a szobámban kutakodtak, addig a fogadós is elgondolkozhat azon, amit mondtam és már a szája húzásából látom, hogy mennyire nem tetszik neki és ez nem jó hír nekem és a tervemnek.
A nagydarab férfi szavai aztán be is igazolják balsejtelmemet, mert igen csak a vendége mellett teszi le a voksot, mert, hogy valami nagy hős a szemében, aki itt rendszeresen megfordul – gondolom bőségesen fizet – és még életeket is mentett.
- Már bocsásson meg uram, de talán valami akkor megszállta, mert igenis ő volt. – emeltem meg a hangom utána, mikor hátat fordított. – És ezek szerint itt van, miért nem mondja meg a katona uraknak melyik a szobája?
Persze itt most a tisztté lesz az utolsó szó, aki legalább hajlandó is foglalkozni a „sérelmemmel”.
Tudom, hogy célszerű minél több valóságot a hazugságba szőni, mert az lesz a leghihetőbb és nekem nem is kell nagyon megerőltetnem magam, hiszen bár begyógyította rajtam Draco a sebeket, mégis csak megkínzott.
- Nem hiszem, uram, mert valószínűleg mágus. Épp vacsoráztam, amikor hirtelen előttem termett. Felkapta az asztalon lévő erszényemet és mire a késemért nyúltam volna, már a fejem az asztal élén csattant. – érintettem meg a vérző vágást. – És azért szólítottam meg, hogy érdeklődjem, merre tart tovább, hátha egy irányba indulnánk….manapság nem jó egy kereskedőnek egyedül útra kelni. – tárom szét ártatlanul a kezem.
Kissé meglepve nézek azért a jelentést tevő katonákra.
- Nem volt dulakodás ez igaz, de az urak csak láttak ott némi vért az asztalon és a földön és a félbehagyott vacsora romjait………? - adtam hangot véleményemnek, aztán a tiszt kérdésére visszanéztem rá. – Nem, semmi ilyen nem történt és az indítékot talán tőle kéne megkérdezni, …………talán……csak egy jó álcával rendelkező tolvaj, azok most mindenhol vannak…….nem tudom….- emeltem meg a vállam.
- Engem is megloptak, meg azt a másik fickót is, aki már elment! – emelte meg a hangját az egyik asztalnál ülő felhorkanva.
- Na látja! – csaptam le a dologra, ami őszintén szólva be volt tervezve a színjátékomba.
A fogadós bizonygatása ellenére, ami azért jócskán beleköpött a levesembe, azért talán még van remény, hogy legalább egy kicsit megrángatják a feketeköpenyest.
Ha itt kérdezik ki, akkor résen leszek, ha meg elviszik, akkor csak ennyit tehettem és megyek tovább az utamon……lehetőleg elég messze innen és egy darabig jobb lesz kerülni a helyet.

Nem reagálok egyelőre a fogadós hitetlenkedésére és várakozóan is azért nézek a tisztre, mert neki van hatalmában elkérni a szoba számát a gyanúsítottamnak, ezt én is jól tudom. Reményeim szerint, ha alapos akar lenni meg is teszi.
Természetesen számítottam a munkámat firtató kérdésekre, de azért kissé meglepett, hogy inkább felém irányultak a gyanakvó pillantások a firtatások, mint, hogy megbizonyosodnának az állításom igazáról a gyakorlatban is.
Én ott álltam vérző fejjel – ami azért csak mellettem szólhatott, - de ehhez képest a kocsmáros is úgy tette a dolgát, mintha ott sem lettem volna. Kezdett rossz érzésem lenni azzal kapcsolatban, hogy a feketeruhás, akit én sárkánynak véltem, nem babrálta-e meg a fickó fejét, hogy így kiállt mellette.
- Amiből éppen felesleg van. Ott veszek, máshol eladok. – húztam fel a vállam, de nem álltam meg, hogy ne kérdezzek vissza. – De ennek mi köze ahhoz, hogy engem itt megtámadtak?
A vádaskodásra azonban már felfortyanok. Hol élünk már!
- És ezt az éleseszű következtetést magától vonta le? Ha magát verték volna fejbe és lopták volna ráadásul meg, akkor örülne neki, ha még magára is akarná kenni valaki az egészet. Hát olyan ostobának néznek, hogy ha tolvaj lennék megsebezném magam és lejönnék ide sírni és segítséget kérni? Gondolom egy tolvaj már árkon bokron túl lenne és örülne, hogy ennyivel megúszta, nem?
A fogadós ismét Draco védelmére kelt és ez már több volt mint gyanús.
- Miért véded ennyire, talán összejátszotok? Miért nem néztek utána és csak az én szavaimon lovagoltok? Miért, hogy fest szerinted egy kereskedő? – vág vissza a pillantásom a meglopott felé, aki közben odasétál hozzánk. – Talán a homlokára van írva? Te annak nézel ki? – mérgelődök most már nyíltan. – Lehet a feketeköpenyes már felfigyelt az itt zajló történésekre és most jót röhög a markában, hogy egérutat adtok neki és engem faggattok!
Azt hiszem attól, hogy több katona van itt, a biztonság nem lett jobb. Köszönöm a „szíves” vendéglátást urak, a viszont nem látásra!
Nem akartam tovább tekerni ezt a szálat, mert kezdett kicsúszni a kezem közül a dolog és csak abban reménykedhettem, hogy a kétség szikráit elültettem némelyekbe a férfivel kapcsolatban. Azonban tudni kell időben távozni, mielőtt visszájára fordulnak az események.
Ha nem akadályoz meg senki, akkor dühöt tettetve, felháborodott távozom és a fogadón kívül, igen csak sietősen hagyom el a várost.

//Hossin//

A Fővárosban járva és leendő munkámra készülve, természetesen meg kellett szállnom valahol és erre ez a kissé kieső fogadó, tökéletesen megfelelt. Már nem először vettem igénybe és meg voltam elégedve vele. Nem volt gond tisztasággal és az ellátással sem és a pénztálcámat is kímélte, valamint a névtelenséget is biztosította.
Mivel egy jól fizető munka volt kilátásban nem volt szükség rá, hogy gyakoroljam a szakmámat, így teljesen nyugodtan tértem vissza, egy-egy kiruccanásom után.
Eszembe sem jutott már a gyilkos szekta, melytől sikerült meglépnem, hiszen annyi minden történt már azóta velem, ráadásul a pecsétjüket is levetettem súlyos váltókért, így nem aggódtam.

// Jerry//
*A hírek gyorsan járnak, s miután járt az otthoniak között is akiket a főnök hátra hagyott egyre közelebb került a megoldáshoz. Az utolsó hely ahol ez a személy járt s biztos információk alapján tudja az a nagy kaszás volt. Belép az ajtón nesztelen léptekkel csak enyhe szellő az mi jöttét jelzi. Majd mikor az ajtó becsukódik mögötte az is alább hagy. Lassan oda sétál a csaposhoz majd kezét a pultra rakja. S azután darna marad ott.
- Láttál erre egy vörös hajú félvért?
*A csapos bolint egyet majd egy kulcsot helyez a pultra.
-Nemrég jött ide,- mutató ujjával Jeremy felé bök- ott is van.
*Kétes érzések kavarognak benne, de pillantását Jeremyre veti, aki épp belép az ajtón. Lassan megemeli kezét majd rámutat a belépő férfire, s csalogatóan mutogat neki. S maga is elkezd közeledni felé. Közben Jeremy arcán látszik a meglepettség, lassan oda ér s ahogy elég közel kerül a füle mellé hajol.
- Gyere velem...
* Majd indul meg a szobák felé fél szemét Jeremyn tartva.

Egyáltalán nem számítok ismerős……és igazán nem tudom, hogy most kellemes, vagy kellemetlen ismerőst mondjak……látogatóra.
Kana, mint nő megdobogtatja a szívemet, se mint Hossin gyilkosainak egyike, megfagyasztja kissé ereimben a vért.
Nem tudom, hogy talált meg!
Első gondolatom az, hogy a boszorkány átvert és a pecsét nem tűnt el rólam, de ismerem a hírnevét, így ezt hamar elvetem.
A fogadós árult volna el? De, hát ő meg nem tudhatta………ám, akkor sem árt a körmére nézni, már……már ha túlélem a következő perceket.
Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy sarkon fordulok és elillanok, de ha a nagyvilágban így megtalált, akkor hová futhatnék, ahol nem. Valószínűleg csak idő kérdése.
Nagy levegőt veszek és megindulok a kecsesen mozgó lány után.
- Kana??? Mit keresel itt? Hossin küldött?

*Szeme sarkából a fiúra néz, egy ajtóhoz érve behelyezi a kulcsot majd kattan a zár. Az ajtó lassan nyílik majd belép rajta. Ha Jeremy is követi majd zárja maga mögött az ajtót a lány ki eddig háttal állt, ökölbe szorítja kezét. Váratlanul egy jobb horoggal köszönti a rég nem látott fiút.
- Te ostoba! Ha tudnád mit éltem át! Fogalmad sincs mióta vagyok úton azért, hogy mgtaláljalak!
* A szél nem kerekedik fel körülöttük, most nem kezdik el a fiút hasogatni. Kana arcán a méreg összes jele fellelhető.
- Az utolsó jel innen érkezett- vág hozzá egy térképet a fiú mellkasához s ha azt kinyitja láthat mindenkit kin a jel rajta van- Szóval ide jöttem... Igen Hossin küldött. S téged kereslek. Parancsot kaptam....
*Halkul el az eddig oly mérges hang.
- Az a parancsom, hogy megóvjam az életed... Hossin... tudja, hogy találkoztunk aznap a nemesi udvarházban. Nem tudom honnan, de a védelmedre küldött. S istenekre esküszöm ha megprobálsz meglógni...
* Ül le az ágyra majd hanyadt dől.
- Hetekkel ezelőtt keltem útra s nyeregben aludtam... Még az a kényelmetlen ekorini ágy is jobb mint az... Ahhh

Nem tudom mi az, ami arra sarkal, hogy Kana nyomában maradjak. A józan eszem azt üvölti, hogy rohanjak és hátra se nézzek, aztán bízzam a sorsra, hogy a világ másik felére is követ-e, de még sem teszem……Talán az a még mindig felparázsló érzés, ami a hideg félelem mellett bizsereg a gyomromban, ami csak fokozódik, amikor a szemembe néz?
Olyan feszült vagyok, mint a feszesre húzott íjhúr, ahogy mögöttem halkan beteszi az ajtót. Egyaránt számítok tőle egy váratlan csókra, vagy egy hideg tőrre a bordáim közé.
Mondhatni így az ütés nem ér váratlanul, ám felemelkedő kezem már csak az azonnal dagadó államat érintheti.
Ösztönösen szorul ökölbe a másik kezem, de aztán ……….nincs folytatás és mikor a dühön át meghallom a hangjában az aggodalmat…….kieresztem a visszatartott levegőt és kezem is ellazul.
Tudom, hogy ha akart volna, már orkánként tépett volna szét.
- Nem kellett volna idejönnöm. – meredek a térképre. – Neked meg nem kellett volna idejönnöd Kana. – emelem rá a tekintetem lassan, tele bűnbánattal, de nem a gazdája miatt. – Hossin……nem érdekel Hossin. Végeztem vele! Az egy őrült! – sziszegem, még ha hitetlenkedve hallgatom is, hogy megvédeni küldte. – Senkitől nem kell megvédeni, legfeljebb tőle magától. Kana – nézek rá és megrázom a fejem, - nem megyek oda vissza!
Elnézem gyötrődő arcát, az ágyon elterülő vékony, de izmos testét és fogalmam sincs, hogy mi lesz most. Mi jár igazán a fejében….
- Szóval nyugodtan pihenj csak……mondhatod azt, hogy meghaltam. A pecsét már nincs rajtam, Hossin varázslói nem találnak meg. Eltűnök innen…..egyedül vagy……
Vöröslő tekintetem kutatóan figyelte a reakcióját.

*A lány egy ideig a plafont nézi halk sóhaj hagyja el ajkait.
- Őrült vagy sem ez nem a mi problémánk, de most arra utalsz h kár volt átkelnem fél lanurián azért, hogy megtaláljalak?
*Ül fel az ágyon majd kezeivel megtámasztja magát, lábait keresztbe teszi egymáson.
- Tévedés volt mikor úgy döntöttem, hogy csak egy jobb horoggal köszöntöttelek... Azon nyomban szét kellett vna tépjelek.
* Szavaiban nincs indulat, s a szél is csündben ül habár az ablakot fedő zsalu kitárul s enyhe szellő kezd lengedezni.
-Azért jöttem mert akartam jönni nem azért mert küldtek, te muhaszna tolvaj.... Hova akarsz futni? A sárkányok sorra nyerik az ütközetet, Sendelt élő egyenesben nézhettük végig. Ahogy az égbolt sötét lesz a sárkányok hadától. Láng, hamu füst... Az égő emberi hús szagát hordta a szél... Innen már csak délnek vezet az irány... Vagy egy kikötőbe, s messze földre innen... Vadalan talán, de ki tudja lehet oda is eljut a halál...
*Táskáját leveszi válláról majd matatni kezd benne.
-Veled tartok tartson is az utad bármerre- lassan kihúz egy újabb térképet- igazából itt sem lesz sokáig biztonságos...
*Tekint fel Jeremyre, a térkép magát valiant ábrázolja, s azt miképp fognak a merényletek történni.
-Meddig szándékszunk maradni Jeremy? Mert ez a hely nemsokára a Dremer tiszteletének örvend.
*Fejébe a helytartó utolsó szavai visszhangzanak vissza, s szemét lehunnya s egy fájdalmas mély sóhajt enged el.
- Már csak a parancsra várnak... Mindenek előtt ennék valamit, a gyíkok és a madarak nem voltak valami bőségesek az utamon...
*Áll fel a lány az ágyból s lassan Jeremy felé sétál. Mikor oda ér, mellkasára helyeti két tenyerét majd lábujjhegyre áll s halkan a fülébe suttogja a tolvajnak.
- Mond azt, hogy kívánod, hogy elmenjek. Teljes szívedből, s ha ismét találkoztunk biztosíthatlak ellenségekként találkozunk majd... - majd egyik kezével óvatosan az félvér arcát simítja végig majd talpra ereszkedik.
- De mindenek előtt együnk valamit én kis tolvajom...
*S elsétál Jeremy mellett kifelé az ajtón egészen a pultosig. Majd lassan oda lépked az egyik megüresedett asztalhoz.
~Néha... bolondnak érzem magam...

Nem tudnám megmondani, hogy miért fogadott a „kegyeibe” Kana, vagy mit látott bennem, amiért megnyitotta felém a szívét, amit a magam módján, de már számtalanszor a tudomásomra hozott.
És a legzavaróbb az volt, hogy én is viszonoztam az érzelmeit, nagyon is kedveltem, de sokszor elbizonytalanított. Annyira különböztünk és nem tudtam figyelmen kívül hagyni „családi” hátterét sem, vagy Hossin iránti hűségét.
Éppen ezért néztem rá várakozóan, és fogalmam sem volt, hogy miként reagál majd a felajánlásomra.
És nem kezdődött túl jól a válasza……
Elkomorodva hallgattam, hiszen tudtam mire képes és szemem a megrebbenő ablakszárnyakra ugrott.
Persze sok volt a szavaiban az igazság, de inkább kockáztattam volna meg, hogy tényleg elutazom a földrészről az ismeretlenbe, mint, hogy egy olyan őrült kezébe adjam magam, aki azokkal a szörnyeteg agyarasokkal, a kegyetlen, irgalomra nem képes sárkányokkal lepaktál. De hát ezt neki is látnia kell!
Aztán meglepődve emelem meg a szemöldököm…….
- Velem.........tartasz? Tényleg?..........Azért a mihaszna, az…….nem igaz! – jelenik meg egy kezdődő vigyor a képemen.
Lehet, hogy hazudik, csak, hogy bízzam benne, de…..hinni akarok neki.
Az újabb térképre meredek és megdermedek. Eszembe jut a kapitány és az elf vezér…..bíztak bennem.
- Ezt nem…..nem hagyhatjuk Kana! A sárkányok és az orkok nem akarnak senkivel közösködni, hidd el, láttam! Nem fordulhatunk mi is ellenük! Ezt meg kell akadályozni!
Meg sem hallom , ahogy ételről és italról beszél.
Miért velem történik ez?
A szinte a fülemet suroló ajkainak érintésére rezzenek össze.
Nagyot nyelek, de nem mondok semmit és nem azért mert megfenyeget…….
Nézem, ahogy kisétál és még aztán is pár percig a levegőt.
- Kana……….
Zavarodott, tanácstalan vagyok és félek, félek a válaszától.

* Jeremy lassan beéri a lányt az asztalnál, a lány kissé aggódva várta, hisz ő is tudta, innen nem oly bonyolult a meglépés mint ekorin falai közül. Amint a fiú helyet foglal, már egy leány hozza is a két poharat benne sörrel.
- Bevallom kicsit tartottam tőle, hogy nem jössz utánam...
*Mély sóhaj hagyja el ajkait, majd bele kortyol italába, a pohár fölött Jeremyt figyeli, talán már kényelembe is helyezte magát. A pohár lassan leér az asztalra.
- Megállítani? A sárkányokat abban, hogy előre törjenek? Onoria is tudja ha ide elér a fekete ennek a városnak csak a hamvai maradnak. Ebben nincs titok, nem voltak felkészülve a háborúra. Elkapta őket ez a hatalmas béke ami sokáig honolt e hazába.
*Lepillant a pohárra, majd vissza Jeremyre.
- Egyikünk se lát bele Hossin fejébe, nem tudjuk mire készül csak találgatunk... De tudok pár dolgot, amit csak atyám tud... De ezeket nem itt fogjuk megvitatni.
*Halvány kacér mosoly húzódik ajkára.
- Veled tartok járj bármerre, ha már sikerült ellopnod ne hagyd el, nem igaz?
*Lassan kihoznak két fejadagot, s Kana neki lát. Szemei Jeremyt lesik, mint aki arra számít bármelyik pillanatban kámforrá válik az előtte ülő.
- Mond csak, hogy ölnél meg egy sebezhetetlen lényt? Akinek nem árt a méreg, s aki belülre jutott hogy is mondjam nem volt olyan szerencséje hogy kitépje a szívét.
*Arcán a fájdalom jelei ülnek ki.
- Atyámtól halottam egy elméletet, mely szerint létezik ilyen fegyver. Csak jól el van rejtve, s Hossinnak szüksége van egy jó tolvajra aki el is hozza neki azt....-kicsit vár Jeremy arciarkiffejezésére a dolghoz- Ezt úgy mondom neked, hogy ez egy feltevés... Ezért hát eljöttem, hogy megóvjam a bőröd, s mert így akartam...

Leülök, de még mindig fezsült vagyok, annak ellenére, hogy úgy néz ki Kana éppen ellenkezőleg, teljesen ellazult. Mint aki biztosra veszi, hogy számára kedvezően alakulnak a dolgok.
Azonban még nem tisztáztunk egy nagyon fontos dolgot és ezen nagyon sok állt vagy bukott..
- A sárkányok egyelőre legyen Onoria gondja. – húztam el a szám, miután benedvesítettem a torkom. – Egyszer már kitalálták, hogy győzzék le és nagyon remélem, hogy most is kifogják, ha nem, akkor meg olyan mindegy, mind meghalunk, te is, én is, gondoljon erről bármit Hossin. – kis keserűség hallatszódott a hangomban, hisz nem volt szándékomban eltávozni még az élők sorából. – Azonban, nem akarok semmi közösséget vállalni azokkal, akik csak a fehérlő csontjainkat akarják látni. Ha azt akarod, hogy ………együtt maradjunk, akkor meg kell akadályozni Hossin ügynökeinek ezt a mérgezéses akcióját. – határozottabbra sikerült, mint gondoltam.
Nem érdekel, hogy mit akar Hossin és mi az, amit itt nem lehet megvitatni, ez fontos.
Annak ellenére, hogy kedveltem – nagyon is kedveltem – Kana-t, még nem vesztettem el a józan eszem a néha rám vetett pillantásától.
Az az őrült nagyon is valós fenyegetést jelentett, erre jó példa, hogy meggyőzte a lányt, jöjjön utánam „megvédeni”. De persze azért kibújt a szög a zsákból, hogy miért is…….
Először még reménykedtem, hogy talán Hossin-ról beszél, hogy az ő megöléséről, de aztán csalódottan biggyesztettem le a szám.
- Aha, egy jó tolvaj…………Akkor is jöttél volna, ha megtiltja…….? – néztem mereven a szemébe. – Vagy, ha a megölésemre küld………
A szívem a torkomba dobogott, ahogy vártam a válaszát, pedig nagyon fontos volt azis, amit arról a fegyverről mondott és akaratlanul is gondolkozni kezdtem rajta.

*Kana felhúzza szemöldökét, ahogy Jeremy a mérgezésről beszél.
- Nem értem mire célzol Jeremy, ők mind Dremer oldalán vannak már. Lelepleződtek...
*Egy mély levegő, pár pillanatnyi csend. A lány az asztalra néz, fejében gondolatok cikáznak. Ő maga sem tudja mi lenne a helyes válasz ezekre a kérdésekre. De belül tudja magában mit fog felelni ha az árulásnak is minősülne. De ez az eset más, Hossin elengedte. Sőt megbízásként adta azt amit amúgy is megtett volna az első alkalomban ahogy adatik. Felpillant a fiúra, arca komor lesz.
- Megmondtam, jöttem mert így akartam Jeremy Talbot... Ha tiltott volna is eljöttem volna érted, s ezt ő maga is tudhatta... S ha meg kellett volna, hogy öljelek...
*Néz fel a kaszás mennyezetére.
- Te magadat árulnád el vagy a családodat? Egyik sem kis bűn az élet soraiban, de én inkább választottam volna a családom árulását, minthogy magamat áruljam el...
*Teszi kezét saját vállán lévő jelére, halkan mormol valamit. Apró kis fény jelenik meg keze alatt, majd lehunyja szemét.
- S most is azt választom amit szívem súgott meg... S az azt súgja, hogy a tolvajnál van amit keres...
*Húzza le kezét a válláról, a jel nem tűnt el csupán elfedésben van, többé nem jelenik meg a térképen. Eme mágiát nem mindenki ismeri Ekorin falai között csak az kiknek Yamma megtanította. S ezek kizárolag az árnyékok tagjai volt.
- Már nem láthat minket idegen szem, piti kis tolvajom... Sok idő telt el mióta találkoztunk... Történt egy s más azóta, s amint látod erőmnek is ura tudtam lenni... -Néz el szeme sarkába, majd vissza Jeremyre.
*Nem hiába kűzdött oly keményen, hogy befogja a benne tomboló szél erejét, hogy ne az érzzelmei irányítsák azt hanem saját tudata.
- Nem akratam még egyet elveszíteni, azok közül kik...
*Félbe vágva mondatát, emeli ajkához az utolsó darab falatot, majd lehelyezi az evőezközöket, s kiissza a maradékot a pohárból.
- Mit tervezel Jeremy? Megszabadultál a jeltől, sikeresen megléptél a zűrzavarban. Nem csodálkoztál, hogy mindvégig tudjuk merre jársz mégsem jött érted senki? Majd köszönetet mondhatsz a kocsisnak, ha lesz rá alkalmad...
*Utal vissza a nemesi udvarházban történtekre, ahol láthatta az öreg kocsist.
- Nemsokára vendégeink lesznek. Te hallgass ne szólj egy szót se csak ha kérdeznek. Ne kezdj el feszengni, maradj higgadt s ne kezdj el futni.
*Érezte, hogy az itteniek közelednek feléjük, egy ember odakint megállt. S a másik éppen ajtót nyitott. Hosszú vékony köpeny mit az utazók szoktak hordani. Eltakar mindent mi alatta van, lassan sétál oda a pároshoz, majd leül melléjük.
- Húgom... - szólal meg a fekete hajú barna szemű idegen. Arcáról a harmincas éveket lehet megállapítani enyhén borostás, markáns áll.- minden rendben? Ki ez a férfi?
- Bátyám... Apánk egyik jó barátj.
- Nem hallottam róla, hogy egy ilyen jó barát itt lenne a városban, hogy neveznek barát?
*A lány Jeremyre pillant, homlokán egyetlen csepp verejték s fejében egy gondolat cikázik.
~ Csak ne habozz!
*Ha Jeremy válaszol az idegen csak bólint egyet, s ha valódi nevén mutatkozik be állára helyezi kezét.
- Atyánk nem éppen így írná őt le, hisz ellopta...
*Kana tenyerével rácsap az asztalra, nem túl feltűnően, s nem is túl hangosan nem akart még nagyobb figyelmet maguknak.
- Nem hiszem, hogy azért fáradtál volna ide, hogy kivesézzük családunk bonyolúlt s kusza szálait. Nem mellesleg miért vagy itt? Messziről éreztem jöttöd, s azon szándékod....
- Meglepően jók az ösztöneid Húgom, nem tagadom.
- Atyánk küldött?- A férfi csak bólint- Engem Hossin rendelt ide... Azért, hogy megóvjam őt, ha az életét akarod előbb rajtam keresztül.
- Ohh - Emeli meg kezeit megadóan a férfi mellkasig.- Látom elég bonyolúltak otthon a dolgok.
- Fogalmazzunk úgy, hogy atyánk és Hossin tervei nem vágnak mindig egybe.
*A férfi bólint egyet, majd halkan megszólalok.
- Eszem ágában sincs egyikkel sem újat húzni. Szóval most elindulok és úgy teszek mintha nem is találkoztunk volna. A fogadóst viszont fizesd ki te, hisz az információk jók voltak, csak éppen a háttér történet nem volt kerek. További kellemes beszélgetést. -Majd mikor felállt még Jeremy vállára helyezi kezét, majd enyhén megszorítja azt. - Vigyázz magadra öcsém... Veszélyes dologra készülsz.
*Nem volt haszontalan e kézrátétel mindent megtudott belőle amit meg akart, s így világossá vált valaki képes leszedni a jelet. De vajon ki az, s meddig maradhat még rejtve kereső szemeik elől.
- Húgom, ha bármi kell megtalálsz.
- Tudom bátyám, még találkozunk.
*A férfi csak bólint egyet, majd kisétál. Ahogy elhagyja az ajtót Kana egy hatalmas nagy levegőt enged ki magából. Majd megtörli homlokát, a férfi szándéka egyértlemű volt, s az is hogy ki küldte. Most látszik csak igazán, hogy a két vezér van hogy elbeszél egymás mellett, s mig Zaricse megöletni küldte, Hossin megóvta. De ez már nem aggasztja tovább, hisz jelen pillanatban nem látszanak a térképen.
- Benne vagy atyám begyében Jeremy... Örülök, hogy nem kellett itt megkűzdenünk egymással... Hamar megjelentek volna a katonák, vigyázz vele. Neki ez nem munka, nem a család... Neki ez csupán élvezet... Undorító még a mi szemünkkel nézve is.

A térkép alapján azt gondoltam……., de hála az egeknek félreértettem és legalább egy belső ellenséggel nem kell megküzdenie az embereknek.
Azonban most még ez is eltörpül amellett, hogy mit válaszol Kana a sokkal, de sokkal személyesebb kérdésemre. Látom, ahogy a gondolatok végigszaladnak az arcán és mikor az komor kifejezést ölt, összeszorul a gyomrom.
Igazából nagyon kevés fogalmam van arról, hogy ha ez a válasz……hogy is mondjam…..”kedvezőtlen”, mi lesz a következő lépés.
De a lány arckifejezése ellenére, nem az! Sőt örömömben széles jókedvemnek kéne lenne, hogy a neveltetése és kötődése ellenére…..engem választott.
És tudom, hogy Kana nem hazudna nekem, sőt inkább brutálisan őszintének mondanám.
A szívem most egészen más miatt verdes szaporábban, míg tekintetem az övébe mélyed, csak egy kis rebbenéssel jelezve, hogy láttam, ahogy a saját jelét elfedi.
- Csodálatos! Tudom, hogy mit jelent ez neked és……és ez a piti is tolvaj, aki itt ül veled szemben – int magára, majd ha Kana nem húzza el, akkor finoman megfogja a kezét és megsimogatja, - szakmája ellenére, őszintén értékeli. – mosolyodtam el. – És, ha rajtam múlik sosem veszítesz el…. – húzom a számhoz fegyverforgatástól érdes , de mégis oly kecses kezét a számhoz, hogy egy futó csókot leheljek rá.
Mikor aztán befejezzük az étkezést, bár én csak pár falatot gyűrtem le a torkomon, a jelen kérdéseire terelődött a szó.
- Határozott tervem csak addig volt, míg megszabadultam a pecséttől, aztán már csak a túlélésről szólt a dolog és most csinálom, amihez értek. – dőltem hátra most már sokkal lazábban.
Egészen addig, míg halálos nyugalommal, majdnem, hogy mosollyal a száján közli, hogy olyanok közelednek, akiktől jobb, ha tartok, sőt….
Az asztalhoz lépő férfinak már a mozgásából látszik, hogy veszélyes és ha nem csal a megérzésem a lány szavai után, nem csak veszélyes, hanem hidegvérű gyilkos is.
Gondolom esélyem sem lenne, ha menekülni akarnék, így aztán megdermedve ülök és igyekszem kifelé nyugodtan látszani. Különben is itt van velem Kana, nem? Ő legalább annyira veszélyes.
A beszédükből ítélve a fickó is az Árnyakhoz tartozik, vagy más csoporthoz? Azt sem tudom, hogy milyen csoportjaik vannak.
Kana merő tekintete, hang nélkül is figyelmeztet, így egy lélegzetvételnyi szünet után, míg végigfut rajtam, hogy mit is kéne mondanom, bemutatkozom…….a saját nevemen.
- Jeremy Talbot! – és ha nem takarná köpeny, talán még meg is kockáztatnám, hogy a képébe mondjam: mi közöd hozzá!
Összeszalad a homlokom, ahogy a férfi érdekes felvezetését Kana kissé erőteljesebb módon félbeszakítja. Utána felettébb érdekes a téma, főleg nekem: az én életem vagy halálom.
Kezem az asztal lapja alatt azért a tőröm felé közelít, mert nem tudhatom kinek erősebb a parancsa.
Végül a férfi visszakozik, de mielőtt elviszi a rosszfene, még megszorítja a vállam, mintha csak régi barátok lennénk.
Önkéntelenül rázom le a kezét, mintha kígyó mart volna meg és le nem vettem róla a szemem, míg el nem tűnt.
- Hát ez nem lep meg. – borzongtam meg Zaricse emlékére. – És azt hiszem, ha kiderül, hogy mellettem állsz, még annyira sem fog kedvelni, mint eddig. És akkor ezt a fickót sem most láttuk utoljára. Egyébként ki a bánat volt ez? Bár feltételezem azért simán lenyomtad volna. – engedtem meg egy zavart vigyort.
Kiss szünet után folytattam.
- Jobb lesz eltűnni innen, de nekem még van egy kis dolgom, ami igénybe vesz pár napot.

*Elmosolyodik Jeremy szavain majd enyhén vállat von.
- Mégis ki szeretné azt ha ellopják a kincseit? Majd bele nyugszik, elvégre bele kell neki nyugodnia. Amíg Hossin nem küldi a fejedre a vadászokat, az ő szava véd minket. Bár lehet nem éppen jó pont, hogy mindketten élünk mégsem vagyunk fent a térképen... Meglátjuk még mit hoz számunkra a sors kiszámíthatatlan istennője.
*Nem válaszol Jeremy feltevésére maga se tudja győzelemmel zárulna e azon csata amiben szembe kell néznie a férfivel. Csak egy apró sóhaj hagyja el ajkait.
- Emlékszel meséltem mikor elfogtak s az árnyak utánam jöttek... Na ő volt aki elfogott... Fiatal és naiv voltam, azt hittem a nyers erő elég lesz, de nem így volt... Nem szeretnék szembe szállni vele, örülök, hogy puszta fenyegetésem s Hossin neve elég volt távozásukhoz. - elvigyorodik a pár nap hallatán- Csak nem valami munka állt a házhoz?- dől előre állát megtámasztva kezeivel.- Rendben van maradhatunk egyenlőre amúgy sincs hova elbújni ha csak nem az erdőkben szándékozol tanyázni mint az állatok. Minden városban ott vagyunk, főleg itt... Hajdanán ez volt a nagyfőnökük tanyája... Maradtak itt kik hozzá hűek, jobban mondva a lányához a halála után...

Én azért nem hiszem, hogy Zaricse ilyen könnyen feladja és biztos vagyok benne, hogy még jó ideig kell nagyon, de nagyon vigyáznom a bőrömre, hogy élve érjem meg, hogy belenyugodjon.
- Mindent összevetve ez a kincs megéri a kockázatot. – vigyorgok rá, mintha nem is épp nem céltáblát ragasztottam volna a homlokomra. – Remélem, hogy nincs még egy olyan jó nyomkereső a csapatban, aki felérne veled, a többi motivációdról nem is beszélve.
Annyira ki voltam hegyezve az előbb, hogy természetesen nem kerülte el a figyelmem az alig észrevehető idegessége és a szavai most magyarázattal is szolgáltak a miértre. Kissé megborzongtam, ahogy a saját érzéseimre is visszaemlékeztem a férfivel kapcsolatban, aki ezek szerint még sokkal veszélyesebb, mint gondoltam, még Kana is tartott tőle, pedig az ő ereje is épp elég lett volna, hogy könnyedén végezzen velem.
- Valamiből élnem kell. – vontam vállat vigyorogva a kérdésére. – És, ha ezt sikerrel végigviszem, akkor jó darabig nem lesznek gondjaink sem az étellel, sem a szállással.
Azért némileg csökkent a jókedvem, amikor közölte, hogy mindenhol ott vannak, bár ha a „testévére” tudja hol vagyunk úgy is mindegy.
- De ha végeztem, akkor nem ártana felszívódni, nem bízom Hossin-ban, Zaricséban pedig főleg nem. Ha kinyírna mégis, kevés vigasz lenne, hogy ezt nem venné Hossin jó néven. Nekem mindenhol terem babér, nem fog felkopni az állunk.

*Elneveti magát ahogy Jeremy a kincses részhez ér. Hallgatja a szavait majd mikor végez kissé elfintorodik mielőtt megszólal.
- Érthető az aggodalmad, viszont a pénzen aggódok a legkevésbé. Elmegyek kifizetem a kocsmárost.... Szeretnék végre ágyban aludni, tedd amit tenned kell Jeremy.
*Majd a lány oda sétál a pulthoz, erszényéből előkerül a darna. Miután az eltűnik vissza pillant Jeremyre. Ujjával a szobák felé mutat majd elindul. A szobába lépve elkezdi levenni poros ruháit, míg nem csak egy hosszú vékony anyagú nadrág s testére tekert fásli takarja felső testét.
-Kértem egy fürdőt, két személyre. Ha elkészül szólnak.
*Helyezi magát kényelembe az ágyon majd elterül rajta kezeit feje alá teszi tenyerével a tarkójának. Lehunyja szemét majd egy mély lélegzetet vesz s kifújja.
- Mi a terv Jeremy? Úgy értem a munka amit elvállaltál?
* szél kezd el lengedezni az ajtó s ablak előtt. Ha valaki véletlenül fülelne a túloldalt csak annak örvénylését hallaná.
- Nem hallhatnak minket, ezt garantálom.

Hát nekem volt, hogy jól ment a sorom, volt, hogy rosszul, szóval nem veszem olyan könnyedén a pénz dolgát, még ha most úgy néz ki, hogy Kana álja a cehhet.
Nem érzem ettől rosszul maga, ha neki nem gond én biztos nem fogok ellene tiltakozni.
Mikor int, könnyed léptekkel indulok meg a szobába, ahol az asztalnál lévő székre telepszem, míg a lány elkezd vetkőzni minden további nélkül.
Lehet, hogy ez nála megszokott, hogy társai előtt nem kell szégyenlősnek lennie, de én azért jókorákat nyelek közben. Persze nem vetkőzik pucérra, az alsó ruha marad, de idomait így is szemügyre tudom venni. Igen kellemes a látvány!
- Az ….khmm….jó lesz, még nem volt módom lemosni az út porát, nem rég értem vissza.
Ahogy Kana elterül kényelmesen az ágyon, én is szék háttámlájának dőlök, kissé meghintáztatva azt a hátsó két lábán.
Elmosolyodom, ahogy biztosít róla, nem hallgatnak ki.
- Az jó, mert nem szeretnék gazdag tolvaj helyett halott tolvaj lenni. Bár a munka mondhatni szokványos cserebere, az áldozat és a hely is veszélyes. Egy gazdag kúria a célpont és egy kis ládikát kell észrevétlen kicserélni. A helyet azonban jól őrzik, de van pár tippem hol lesz a legkönnyebb behatolni.
Ha Kana Hossin embere is, a munkámra nézve nem jelent veszélyt, kétlem, hogyha megölni is kívánna azt mással végeztetné el azzal, hogy feladna, így nyíltan beszélhetek előtte.