A fogadó

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-27, 4:29 pm

- Annak örülök! * Ez tényleg így is van, örül annak, hogy Kain már kevésbé kínozzák sebei, meg némi büszkeség is bujkál benne, hogy tudott segíteni, még ha keveset is. Magában meg is mosolyogja a felnőttet, ha tudná, hogy anyja betegei is csak szűkszavúan mérik a köszönömöt, de egy gyógyító számára nem a szavak, hanem az egészség a fontos. Nincs ez másként Souval sem. Szélesedik mosolya, de nem, nem neveti el magát, ahogy a másik gyomra hangot ad ürességének, elvégre tegnap ő is közel járt ahhoz, hogy a saját gyomra csapjon zenebonát. De megúszta, bár ki tudja sárkányéknál mennyire zavarba ejtő ez, az embereknél nagyon is az s nem csoda, ha ő is annak érzi.
- Hát.. * Húzza egy kicsit a száját, de gyors helyzetelemzés során akárhogy is nézi, a vadászat Kainnal volumenekkel csábítóbbnak tűnik, mint reggeli a fogadóban.*- ..még nem reggeliztem, de nem vagyok valami nagy vadász. Megpróbálok nem zajt csapni és segíteni, ha kell, ha nem akkor csak megfigyelő maradok. * Megy, ki tudja a másik mekkora örömére. Sou viszont úgy van vele, hogy nyúlra már vadásztak társaival, néha sikerrel is jártak, nagyobb vaddal még nem próbálkoztak, de itt a lehetőség. A repülés dolog azonban megdobogtatta a szívét, ha mágusbőrbe bújt nem is repül még, ő attól még megmozgathatja szárnyait, de szigorúan távol a fogadótól. Mondjuk még fel is ajánlhatná, hogy megsétarepülteti Kaint, de még senkit sem vitt a hátán és belegondolva, a pikkelyit fedő pihék nem teszik valami könnyen megfoghatóvá sem, maradna sörénye, viszont arra nem vágyik, hogy megtépjék. Tehát, akinek nincs, vagy jelenleg nincs szárnya, marad a földön.
Némi nemű magándiskurzus után követi a sárkányt, már egészen megszokta azt a kis bizsergést, amire kivételesen figyelt, mikor betájolta magának a másikat. Így azért sokkal könnyebb, ami viszont nem olyan könnyű az az, hogy léptei puhák legyenek és amennyire csak lehet halkak. Figyelme Kainra összpontosul, szakavatott vadász még úgy sem kísérhetett el.
- Találtál valamit? * Kérdezi csitított hangon a nyilvánvalót, de kíváncsi és inkább még most kérdez, meg amúgy sem intettek neki csendet, még. Választ követően, vagy előtte, talán éppen közben meg is indul az intésnek eleget téve.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-27, 5:23 pm

*Belép a százados fák elé. Az árnyak körbeveszik. Hallja a fiú lépteinek zaját. Meg is áll. Óvatosan, csendesen lépkednek. Kicsivel beljebb, ahol már nem érzi az erdőn kívüli sík vidék melegét, megáll. Ismét leguggol, hogy a nyomokat elemezze. Nem tértek le a vadcsapásról és bár több állat nyomai is keverednek, a vadkané elég erősen kivehető.
Feláll, és a külső szemlélő számára érthetetlen okból csak áll és néz előre. Koncentrál. Alig érezhető szellő lengedez a fák törzsei között és annak iránya sok mindent meghatároz.
Szinte páholyban érzi magát, hiszen feléjük fúj. Ránéz Soura.*
- Egy vadkan. Nem kicsi, veszélyes is lehet.
*Nem mond többet, csupán figyeli a csapást és a körülötte lévő aljnövényzetet. A csapás itt az erdőben enyhéz saras, talán a reggeli nedvesség csapódott le a növényekre és a földre. Puha, csendes haladást enged.
A fatörzseket kezdi tanulmányozni. Pontosan tudja, milyen fafajtát keres és abból is milyen törzset.
A kérdéses fák egy csoportban állnak nem messze tőlük a nagyobbak között. Egyetlen anyjuk körül számtalan cserje van. Ezeknek a törzse még nem kérgesedett és repedezett, mint amiről sarjadtak. Sima, nedves kéreg borítja őket, törzsük, mivel felfelé törnek a fény felé, sudár, rugalmas és egyenes, elágazás nélküli.
Szó nélkül elindul a facsoport felé. Mikor odaér, jobb kezére tekint. A kinyújtott ember kar helyén aranyszínű karmos mellső láb jelenik meg. Jóval nagyobb és erősebb, mint az emberi testé. Villámgyors mozdulattal csap le az egyik törzsre, közel a földhöz. Tudja, ha magasabban mérné a csapást, a rugalmas törzs elhajolna.
Így azonban a sárkánykarmok szinte halk reccsenéssel metszik el a cserje törzsét, míg az lassan dőlni készül. Kain sem rest, a hosszú fát elkapja, és gyenge mozdulattal lök rajta egyet, hogy ne a fák közé, hanem csak anyja törzséhez dőljön. Nemigen törődik a közben a hátába nyilalló fájdalommal. Tudja már, hogy meg fog gyógyulni, ez csupán jelzés, hogy még nem egészen ép a testrész.
Ismét a fiúra néz.*
- Akarsz egy lándzsát?
*Közben karjával eltöri a cserje törzsét és módszeresen kiválaszt két szakaszt a darabokból.
Majdnem embernyi hosszúak, magának megtartja a nehezebb, gyökérhez közelebbi darabot, míg a kisebbet Sounak nyújtja.
Csizmája szárából tőrt vesz elő és elkezdi lehántani a botról a kérget.
Hallgatagon dolgozik, figyelmét a munka köti le.
Nem sokkal később már a vastagabb felét hegyezi a lándzsának. Fejnehézként könnyebben repül, ha kell és könnyebben átüti a sertés vastag bőrét. Mikor végez, a pengét a másik sárkánynak nyújtja, hogy ha kell, ő is megdolgozhassa a fát.*
- Úgy néz ki, ha a vadcsapást követjük, meglephetjük a vadkant. A szél szemből fúj, a puha föld pedig elnyeli lépteink zaját.
*Ránéz a botra.*
- Lánggal élek, láng a lényem,
Sárkánytorkom lángja kél fel.
Tüzem lángja izzon, égjen,
Hevítse botom keményre!
*A lándzsa kihegyezett végén apró lángocskák villannak, majd lassan elalszanak, miközben a fa lassan felizzik, megkeményedik, feketedik.
Mikor a mágus úgy látja, a bot hegyét belenyomja a sárba. Kihúzva azt kissé kormosan megkeményedett hegy marad csak.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-28, 11:46 am

Igen, abban a pillanatban, hogy elhangzott az a szó, hogy vadkant, már tudta, hogy nem lesz veszélytelen. De mit ér kihívások nélkül az élet? S ezt pont ő kérdezi, akinek mindegy e hogy van vagy nincs, mindegy is, most inkább ténylegesen figyel mozgására és persze a vadászra. Hiszen figyelve lehet a legtöbbet tanulni s teszi is, elsőként értetlen szemlélve a fák mustrálását, aztán szép lassan a fel nem tett kérdésre megszületik a válasz s mint egy megvilágosodás villan fel. Ahogyan a szűrt fényben az aranyszínű pikkelyek, valahogy ezen nem lepődik meg, természetesnek veszi, hogy egy sárkánynak lehetnek ilyen színű pikkelyei, pedig belegondolva nem túl sok lény mászkál aranyban, sárgában igen, de az még is csak más. De mintha csak ezen töprengene el messzebb állt meg és csak nézte az avart maga előtt, ezzel a viselkedésével piszkálta újabban bátya, de nem tehetett róla, szinte észre sem vette, hogy nem a földön jár. Így esett meg, hogy a reccsenés már tovatűnt és a feltett kérdésnek is elveszett több mint a fele, tekintetét a botra vetette és a lándzsát szóból már szinte adja magát a teljes mondat. Kissé fagyottan bólint, igen jól jönne, hajítani lehet és ha fegyvernek nem is menekülő eszköznek is kiváló, ha szembe rohamban részesülne.
- Igen, köszönöm! *De jönnek mellé a szavak is, meg, meg is mozdul megszüntetve a jókora távolságot. Azonban ekkor döbben rá egy hiányosságra, nála nincs semmi olyan eszköz, amivel fabrikálhatna magának, vagy még is. Elnézi a másik sárkány mozdulatait, de csak a kést fürkészi, mintha megbabonázta volna a penge tompa villanása, képzeletében már körvonalazódott is a kés, elképzelte milyen lehet a tapintása is. Ám amit kezében érzett közel sem volt túl használható, késnék kés volt, csak nem éles és inkább étkezéshez lehetett volna használni, valami puccos fogadáson. De legalább megpróbálta, nem! Azonban el kell ismernie, hogy minél többet próbálkozik, annál többször is jár sikerrel, mintha csak ráérzett volna, hogyan is kell és ennek mérhetetlen örül, még akkor is ha ez a penge épen nem használható, talán majd a következő. A felé nyújtott kést azonban átveszi, hegyezett ő már botot, mondjuk nem vadászathoz, inkább csak szalonnasütéshez, de a lényeg ugyan az, hegyes legyen.
- Ér .. tem. * Kicsit szaggatottan sikerült ezt az egy szót kimondani, de nem is csoda, ha az ifjú sárkány mellet varázsolnak. Kezei is megálltak, amit kizártnak tart, azaz, hogy ezt valaha is meg tudja majd csinálni. Szeme elé emelte a botot ~ Most nagy kérés lenne, ha igazi lándzsává változnál? .. Persze, persze .. de akkor mért érzem úgy, hogy ez nem is volt tőlem olyan ostoba kérdés. ~ A gondolattal ismét nekifogott elkészíteni a bot faragott hegyét, legalább az jóra sikerült, s minthogy azzal végzett vissza is nyújtotta a kést. Körülnézett, leginkább saját nyomukat kereste, s midőn az meglett, már könnyűszerrel talált rá a vadcsapás folytatására. Megfigyelés kérdése az egész, mielőtt azonban tovább indulnának még egy mondatot azért hozzáfűz a látottakhoz.*- Egyre jobban hiszem, hogy praktikus dolog a mágia.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-28, 2:00 pm

*A „mágus” nemigen figyelt fel a kés megidézésére, ám azért észlelte, mikor sajátját nyújtotta neki.
Miközben elkészül saját lándzsájával, Sou is kifaragja a bot végét. Ügyes kezei vannak, a faragás jól sikerült. Kezét kinyújtja a lándzsa végéhez és ujjával felmérve azt megállapítja, hogy alkalmas megsebezni, szerencsés esetben talán meg is ölni egy olyan vadat, melyre most indulnak el.
A fiú megjegyzésére a mágiáról nem szól semmit, csak biccent egyet. Ő aztán jól tudja, mi minden jóra és rosszra is használható. Látott falvakat elhamvadni tőle, egész seregeket pusztulásba veszni.
Csak használójától függ, milyen dolog is a mágia.
Kissé elmélázik ezen, majd még egyszer megvizsgálva a hegyét a fegyvernek, legalább az esélyt akarja megadni, hogy a fiú is megvédhesse magát, ha rosszra fordulna a helyzet.
Az előbbi praktikát használva megkeményíti a másik bot hegyét is.*
- Kövess engem, de mostantól hangot, ha nem muszáj, ne adjunk. A vadaknak a hallásuk nagyon éles.
*Óvatos léptekkel indul el a csapáson. A rögtönzött lándzsát két kézre fogva maga előtt tartja, jól kiegyensúlyozva, hogy ha kell, akár egyetlen mozdulattal dobásra kész fogásba helyezhesse.
Mikor az emberek városában volt, akkor fordult elő, hogy vadászni ment. Nem volt könnyű beilleszkedni közéjük, és ez nagyon is alkalmas volt, hogy maguk közé valónak érezhessék. Ott tanulta a kétlábúak vadászati taktikáit, most milyen jó hasznát veszi neki.
Sárkány méreteivel nehezen fúrná át magát itt, a bozótosban, de a friss hús ígérete jobban vonzza, mint hogy még tovább éhezzen.
Csendesen fúrja át magát a sötét erdőn, a fák lombja egyre kevesebb fényt enged be a mélybe, ahol ők mozognak.
Végre megérzi a disznó szagát. Magában csendesen elmosolyodik, és most néz hátra Soura is.
Kezével mutogatni kezd. Int a fiúnak, hogy ő maradjon az ösvényen, lehetőleg a szélén.
Ő maga a tisztást, melynek egyik szélén hever a préda negyedrészt megkerüli, így még mindig nem szélirányból közelít, de elég távolról ahhoz, hogy az állat ne egyből az ellenkező irányba meneküljön, mint amerről ők érkeznek. Indulás előtt még megmutatja a fiúnak, hogy ha szemből érkezik a vadkan, hogyan tartsa a fegyvert, hogy minél könnyebben ellent tarthasson neki.
Kain ezután megragadja a fegyvert és elindul. Óvatosan hámozza át magát a sűrűn, kerülgetve a bokrokat, fákat, míg végül eljut oda, ahova gondolta. Visszanéz, de a sűrű növényzeten keresztül csak Sou világos üstökét látja.
A vadkan a tisztás túlsó szélén aludni látszik. Kain jól ismeri a vadakat, tudja, hogy ez csupán látszat, ha pihen is, félig éber most is.
Kissé előrébb helyezkedik, majd magabiztosan kilép a rétre két fa takarásából.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-31, 3:05 pm

Megköszönve a segítséget a bothoz, s persze azt is határozottan megígérve, hogy több szót nem fog ejteni, míg el nem ejtik a vadat, némán Kain nyomába is szegődött. Félig lesve a sárkány mozdulatait, félig pedig figyelve a vadcsapást, de hamar rájött, hogy őt igazából nem a reggelinek előteremtése hozta lázba, hanem inkább az, hogy egy fajtársával lehet együtt és tanulhat. Még akkor is, ha más számára ez csekélységnek tűnhet, de Sou máris úgy érzi rengeteg mindent tanult, elevenített fel, aminek a későbbiekben a hasznát is veheti.
Viszont róla sem mondható el, hogy nincs benne egy kis kárörvendés. Vézna kis alkatával sokkal könnyebben bújik át a sűrűsödő ágak halmán, a kiálló és roppant ragaszkodó bokrok ágairól nem is beszélve és mind erre képes csendben, persze nem nesztelenül, de nem kísértet. Persze miután majdnem arcul csapta egy ág, némileg lemaradt Káin mögött, megtartva egy bizonyos távolságot, de a sötétedő környék rossz érzéssel töltötte el. S mikor a világosabb folt láthatóvá vált meg is könnyebbült, mintha néhány kilónyi sújt vettek volna le a válláról s aztán. Aztán figyelmesen hallgatta, illetve szemlélte a tapasztalt vadász utasításait, annak megfelelően cselekedett. Maradt az ösvényen, annak is inkább a szélén lavírozva, ugyan a bot tartása már más tészta volt, hiába volt úgy a jó, neki nem akart kézre esni s mikor nem figyelt oda máris másként állt a kihegyezett bot.
~ Közel lehet, szag alapján .. de ha az életem függne rajta sem tudnám megmondani merre van. Hm. ~ Megtorpanva kémlel körül, valahol egy kicsit bosszantja, hogy bár az orra minden bizonnyal remekül működik nem leli a jószág pontos helyét. Talán változott a szélnek útvonala, kizárt, a kósza szálakat, tincseket még mindig ugyan abba az irányba lebegteti meg. Támpont gyanánt Kai alakját igyekszik felkutatni, mint most mi következik kérdésként, ám ez sem bizonyul túl könnyű feladatnak. Főként akkor, ha a sárkány emberbőrben alacsony s most még egy ág miatt görnyed is. ~ Kicsit mintha azért félnék .. még jó, a vadkan nem olyan békés, mint egy nyúl. ~ A gondolat végére fel is tűnik a keresett sötét sziluett, ami némileg megkönnyebbülést hoz Sou számára, abba bele sem gondolt, hogy ő messziről rikít, legalább is a feje. De lássuk lesz e reggeli!?

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-31, 4:54 pm

*Réten vár még egy kicsit, míg szeme megszokja az új fényviszonyokat. Szemben, a sűrű fák szegélyezte kis tisztás túlfelén az árnyékban pihen a vad. Egyenletes, mély szuszogása elhallatszik oda, ahol Kain áll.
Jobbjában a lándzsa, míg balját szabadon lógatja maga mellett.
Halk léptekkel elindul a tisztáson át. Nem hangoskodik, de már nem célja, hogy ne vegye észre az állat. Magabiztos. A fegyvert már két marokra fogja, stabilan tartja maga előtt, a hegye egyenesen a vadkan felé mutat.
Jól sejtette, az állat nem alszik túl mélyen.
Szemei ugyan nem túl jók, szaglását pedig becsapja a szél, mely nem a sárkány irányából fúj, ám a léptek halk nesze kiváló hallását nem kerüli el.
Fülei lassan megemelkednek, szeme azonban még mindig csukva. Orra is a levegőt szimatolja.
Végül szemét is kinyitja. Méretéhez és formájához képest meglepően gyorsan ugrik talpra. Sarokba szorult. Mögötte fák törzsének sűrű szövedéke, előtte, kicsit srégen tartva egyik irányból egy fekete emberféle közeledik.
Kain is látja az ébredést, egy pillanatra kivár, míg megfigyeli az állat tartását. A szétvetett lábak egyenlőre az álomból felriadt állatot mutatják, ám az egyre inkább leszegett fej, az idegesen járó farok azt jelzi, hogy készül valamire.
Nem is kell sokáig várni, hogy mire. Egyenesen nekiront leszegett fejjel, előre álló agyarakkal az emberfélének.
Kain stabilan tartva a lándzsát megveti lábát vele szemben. Hatalmas erejű lökés éri a lándzsán keresztül is, ám bár emberi alakban van, ereje azért jóval több egy sima emberénél. Meg is tartja egy pillanatra a vadat, míg a kezében tartott bot el nem törik. A hegye azonban jó mélyen az állat bal válla mellett fúródik a mellkasába.
A disznó hangosan visít fájdalmában, de nem áll meg. Kain épp csak ki tud térni előle, miközben oldalában fájdalom szúr. Alighanem valamelyik félig gyógyult sebét érzi.
Pár pillanatig tart csak, de mikor felpillant, a vad épp arra vágtat, merre Sou helyezkedik az ösvényen. Jól látható vércsíkot húz maga után, de a lendülete még nem sokat csökkent.
Kain nekirugaszkodik, majd kardját elhúzva már szinte a levegőben is van.
Gyors mozgással a vadkan után veti magát, ami lassan odaér a fiú rejtekhelyéhez.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-31, 7:43 pm

Lassúnak tetszik az idő múlása, pedig nem több, pont annyi teli el, mint ahogy Kain elfoglalja helyét. Őt volt legegyszerűbb követni és aztán tekintetét a vad rejtekhelyéig, ugyan Sounak még tennie kellet néhány lépést, hogy kiegyenesítve hátát tovább lásson. Ám magár a vadkanra akkor sem akadt rá, csupán akkor volt alkalma megpillantani egy részletét, mikor már megiramodott. Titkon remélte, sőt ezt a reménységet drukkal is táplálta, sikert kívánva vadásztársának, mert hát ha az esélyeket nézzük, akkor nem ő lesz a bajnok, de az aranysárkány már igen. Ez úgy is látszott távolabbról, hogy a vadász legyűri a prédát, ám eme jószág nem kívánta ilyen egyszerűen megadni magát. A reccsenést nem hallotta, ahogy a rögtönzött lándzsa megadta magát, de a mozdulatból ki tudta venni a történéseket s ebben nagy szerepe volt a visításnak is. Már tudta, ha az állat menekülési ösztöne kitart és rohamának ereje sem csökken akkor .. mindegy is, most ő következik az erőpróbán, hacsak a kard előbb le nem sújt, azt azonban Sou nem látja.
A csörtetés zajának irányába fordul, azonnal emlékezve hogyan is kellene azt a botot tartania, nagy kitartással, de kevés reménnyel várja a vadkan érkeztét. Feszülten várja azt a pillanatot és amint meglátja a jószágot nem is habozik a támadással, előreszegezve, de nem szemben a jószággal, szügyét célozva meg. A célzásban kiemelkedő, de az erőkifejtésben már nem jeleskedik és ahogy a lándzsája célt ér, nem is igen tud mit kezdeni, bár marokra fogja a nyelet, de az csúszik ujjai szorításában, horzsolva tenyerét és maga sem képes megállni egy helyben. Ez nem jó, főként ha el is esik, tudja nagyon jól. Ez a vad nem arról híres, hogy csak úgy szó nélkül hagyja az őt ért sérelmet, hány és hány vadász lelte már halálát eme állat agyaraitól.
Megreccsen a fa, de biztosan érzi, hogy Kain még idejében ideér, viszont azt sem ártott volna észrevennie, hogy azt a néhány lépést, amit megtett a fától jócskán behozta. Igaz, számára menekvésül szolgálna, ága alacsonyan volt, könnyen felcsimpaszkodhatna rá, de a hangsúly az alacsony szón volt. Mikor már végkép úgy érezte, hogy nem képes feltartani az állatot fordult volna, de bele is ütközött teljes lendületével az említett fanyúlványba, megkapaszkodni magában a fa törzsében sikeredett neki, de az állat teljesen kikerült látóköréből ez itt a gond. A feje fáj, a füle meg furán cseng

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-01, 10:58 am

*Lábai, szinte repítik sárkányhoz képest könnyed testét. Ilyen sprintet is rég vágott már ki. Nem venné magára, ha a fiú a vad agyarin végezné. Bár megmutatta neki, hogyan is védje magát, ha a sertés arra venné menekülőre, remélte, hogy nem lesz rá szükség, hogy alkalmazza is.
Látja, hogy a hatalmas állat lendülete szinte magával sodorja Sout. A sárkány jól tartja a lándzsát, de kis súlya nem állhatja útját a bestiának.
Végül okosan inkább a menekülést választja, üggyel-bajjal sikerül is felkapaszkodnia a háta mögött lévő fára.
A vadkan közben már nem menekül. A fájdalom, saját vérének szaga, területének védelme feledteti vele a félelmet és az önfenntartás ösztönének hívó szavát. Megperdül tengelye körül, keresve az imént még előtte álló másik lényt, de nyomát sem leli.
Neki nem, de érkezik az, aki megzavarta álmát.
Kain lendülete még ezt a hatalmas állatot is megrendíti.
Látja Sou lándzsáját, mely még mindig az állatból meredezik és látja sajátjának csonkját is.
Vastag a sertés bőre, bundája is védi, ám a sárkány végre hasznát veszi a fegyvernek, melyet legtöbbször csak díszként hord.
Nem a vadkan szügyét célozza, nem is nyakát, melyet úgyis véd leszegett fejével és előre meredő agyaraival. Nem.
Lendületből oldalba kapja a vadkant, ki is billenti egyensúlyából. Megvillan a kard, majd markolatig merül a vadkan puha hasába. Megmerül egyszer, megmerül többször is. Vér szennyezi a sárkány emberi kezét, arcát, bőr ruháját.
Lihegve lép hátra az állatról. A vadkan kiomló belei, kiömlő vére már kevéssé nemesnek tünteti fel a vadászatot. Sárkányként sokkal tisztább, mint így.
És az állat még feláll! Nem tudni, hogy a düh, vagy csak az élni akarás tartja még benne a lelket, de még ebben az állapotban is megindul, egyenesen Kain felé.
A sárkány nem állja útját, ám tudni lehet, hogy fizikai ereje egy humán formájú sárkánynak valamivel nagyobb, mint az embereké.
Félrelép a mostmár sokkal lassabb támadó útjából, ám a mozdulat közben a véres kard markolatával még odazúz egyet a vadkan homlokára nem sokkal két szeme felett.
A lendület még viszi az állatot, de néhány lépés után már két fa között elbillen.
Lábai még kalimpálnak, mikor Kain mellé lép. Már nem kardját emeli, tőrét húzza elő, ahogy mellé térdel a prédának.
Tekintete szánalomról árulkodik, mikor megadja neki a kegyelemdöfést. Végül feláll és úgy néz Sou felé.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-01, 4:01 pm

Szinte magától akad keze ügyébe az előbbi furkós módra viselkedő ág, majd az azt következő, így ha két lábra is állna a dühödt vad, akkor sem érné el, még a lábát sem a kölyöknek. Sou magához ölelte a fa karcsúsodó törzsét és próbált nem leesni, mert a világ egy kicsit hullámzott, de nem is csoda. Így maradt le a küzdelemről, bár talán nem is annyira bánja, hogy csak foltokban maradt emlékezetében nyoma, a kan újabb támadásának s a kard többszöri sújtásának és végül az utolsóknak. Mikor már minden csendes, inkább csak ez tűnik fel, madarak csicsergése is messziről hallik, hiszen a közeliek már vagy elröppentek, vagy visszahúzódtak rejtekükbe. Lassan megmozdul, mint akinek nem akaródzik lemászni a biztonságot nyújtó magasból, de ahogy feltalált úgy lefelé is menni fog. Lábával már tartást is nyert és kisvártatva az alsó, azon bizonyos bűnös ágon ül, vár néhány lélegzetet, hogy az utolsó ugrást is megtegye. Szerencsére nem hasalt el, ahogy földet ért, de a rázkódástól csak jobban sajgott halántéka, sőt, ahogy felegyenesedett már lüktetni is elkezdett. Bár ezt minden bizonnyal a felhorzsolt bőrnek köszönheti, ami körül a vér már meg is száradt.
Most még keresnie sem kell, alig néhány méterecskére van tőle a másik sárkány és a már holt jószág, az út odáig viszont vérrel és minden mással van kikövezve. Ezt inkább kikerüli, bár nem fintorodik el és a szörnyülködés sem ül ki arcára, bár egyik fele mélységesen átérzi a vadkan sorsát, a másik fele viszont pontosan tudja, hogy ez a természet egyik íratlan szabálya, ha nem ők, vagy is, inkább Kain nem teszi meg, akkor megteszi más vagy az idő. Nem lép a férfi mellé, inkább szemben vele a disznó másik oldalán állapodik meg, taposva magának egy alig lépéssel kis helyet a magas fűben, körül is néz. Az erdő, a tisztás valahogy hihetetlenül nyugodtnak tűnik, egy mondat azért valahogy csak kikívánkozik belőle, bár tudja sok értelme, jelentősége már nincs, de hisz többnyire utóbb bölcsebb az „ember”.
- Lehet, lándzsa helyet agyarakkal kegyesebb lett volna számára, de .. * Látszik rajta, hogy nem kenődött el, ő is csak egy ragadozó. *- ez már csak utólagos bölcselet. * Tekintetét végig hordja a zsákmányon, majd Káinra pillant, tekintetét keresve. *- Remélem a sebeidnek nem tett rosszat ez a birokra kelés? * Érdeklődött, miközben saját óvatlanságából szerzett sebből egy kósza mozdulattal szabadított ki néhány beleragadt hajszálat, amik fura mód már zavarták. Ám most valahogy elképzelni sem tudta, hogy a fogyasztás, hogy fog zajlani, meg aztán, igazság szerint ő már nem is volt annyira éhes, vagy legalább is jelen pillanatban egyáltalán nem érezte magát annak.
- Gondolom ..* Kezdte újból, de most némileg tanácstalanul. *- .. most mehet a nyársra. * Vagy nem, de mos már egészen biztos volt benn, ha evett is hús nyersen, az csak hal lehetett.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-01, 4:57 pm

*Lassan megnyugszik a légzése. Emberi test, gyenge és sebezhető. Sárkányként nem lett volna ellenfél egy ilyen vad.
Sout a fán találja tekintetével. Figyeli, ahogy lassacskán lemászik, majd leugrik róla. Megvárja, amíg a fiú odaér hozzá és a vadhoz, csak azután szólal meg.
Enyhe mosollyal reagálva annak megjegyzésére.*
- Nos, nem egészen így terveztem.
*A sebei…hát igen. Majdnem mind sajog újra, de amint bendője megtelt, még gyorsabban rendbe fog jönni és tudja azt is, hogy ez már most gyors gyógyulásnak számít. Talán Sou csodaszere, talán a gyors közbelépés közvetlenül a csata után varázserejével…mindegy is.
A lényeg, hogy gyógyulóban vannak, és hogy a léleknek milyen nagy szerepe van a gyógyulásban, jól mutatja, hogy a vadászat sokat azért nem rontott az állapotán, ám közérzete a fájdalmak ellenére is kimondottan sokat javult.*
- Túlélem.
*Figyelmét nem kerüli el a seb a fiún, de gyakorlott szemmel azt is látja, hogy nem a préda ejtette. Közben figyeli, ahogy Sou a leendő reggelit szemléli.
Ő maga is arra fordítja tekintetét. Legszívesebben sárkány alakjában fogyasztaná el, nyersen, a még meleg húst, de a fiú szavaiból arra következtet, hogy jobb lesz tüzet rakni és azon megsütni.
Igen ám, de előbb fát kell gyűjteni, majd csak utána tüzet rakni, s csak jóval később fogyasztható majd a vad.*
- Ehetjük úgy is…Ám ahhoz fára van szükség. Gyűjtenél tűzifát a környéken? Minél szárazabb, annál jobb. Jöhetnek vékonyabb gallyak és vastagabb ágak is. Csak óvatosan, ne távolodj el nagyon!
Én addig előkészítem a reggelit.
*Mutat a vadra. Innentől nem foglalkozik a fiúval, gondolatait a következő műveletek foglalják le. Hamar neki is fog, hogy visszacipelje a tisztásra. Nem emelgeti, nemes egyszerűséggel a földön húzza végig.
Ott aztán leteríti kabátját a földre, majd a már felvágott hasán keresztül megszabadítja a felesleges belsőségtől, ami még a hasüregben maradt az állatot. Éles tőrével felvágja a vastag bőrt és lassan megnyúzza a disznót, miközben a már bőr nélküli testet lassan átfordítja leterített bőrkabátjára.
Kipróbálgatva Sou lándzsáját, kiválóan alkalmas még nyársnak, úgy tűnik, elbírja a vadkant.
Körbenéz, hogy merre találja a fiút.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-03, 9:46 am

Sejtette és a következőt pedig remélte, el is mosolyodik a válaszol hallatán, de ez múlandó formaság volt az ő részéről. Baj tehát nincs, s látszólag az evés témáját is sikerül egy ideig eltolnia, de ez mért is volt fontos? Mindegy is, a feladat hallatán sebtében körbe is né, némileg fenyegetően mustrálva a bűnös fát, de annak ágai még életerősek s még csak hegyüknél sem szárazak, így azt nem bánthatja. Persze, amennyiben füstölni szeretne, a zöld is megteszi, sőt.
- Rendben, már itt sem vagyok. * E l is indult szárazság felderítőben, bár igen csak össze noszogatnia kellet magát, hogy ne tegye hozzá mondanivalójához, hogy az előbb sem esett komoly baja és ha távolabb megy sem fog esni. Ugyan akkor a vadkannal történő találkozás nem csak mellette, hanem ellene is szól, hiszen vígan látszott, hogy nem képes elbánni vele, emberként legalább is semmi képen és sajnos az emberekkel szemben is így van. Ezt viszont nem kell a másik orrára kötni nyilvánosa, ha eddig még nem jött volna rá, de Sou pontosan tudja, hogy a másik nem vak.
Hamar a fák rejtekébe kerül az avarban a leveleken kívül kell ott lennie bőven lehullott száraz ágaknak is, talál is néhány vékonyka darabot, de az maximum a tűz meggyújtásához szolgálhat elégséggel. Tovább keresgél, némileg előre, de még is a tisztás felé haladva, ha nincs is látható helyen, legalább a ne legyen túl távolt tartsa meg. Maga a fagyűjtés elég egyszerűnek hangzik és végtére is annak tűnik, már ha van alkalmas a környéken, de azért nem panaszkodhat. Szép lassan azért akad az útjába megfelelő és telik öle a girbegurba darabokkal, mikor már nehéznek tűnik a hordozott halom egyenest halad a tisztás felé, aminek túlsó végén ki is lép. Jószerével körbejárta a parányi fedetlen helyet, sebaj, végtére is valamilyen szinten élvezte, bár ezt most már annyira nem lehetne mondani, karjait egyre inkább nyomják az ágak. Örül is mikor végre megszabadult tőlük egy alkalmasnak vélt helyen, nem túl messze a megnyúzott vadtól leboríthatja a földre, persze ha másként nem rendelkeznek közben a helyéről.
- Nem túl sok száraz ág van, meglepő, felénk még álló, de teljesen száraz fákat is lehet találni. Úgy látszik, itt jó a föld. * Állapítja meg, bár belegondolva elég nehéz elképzelni, hogy bármelyik sárkány gazdálkodónak adná a fejét. Nem lehetetlen, de furán nézne ki és ahogy el is képzeli, majdhogynem neveznie kell, de még időben visszanyeli eme kényszerét és inkább nekiáll felépíteni a tűzrakást. Szerencsére, legalább ebben tud segítkezni, volt már szerencséje néhányszor szép sátorforma alakba rendezni a tüzelőt, most még azon sem töri a fejét, hogy hogyan is fogják meggyújtani.
- Nagyjából ez így jó lesz. (?)* Azért persze a kijelentést némileg kérdésként formálta és egyértelműsítve, hogy Kain véleményére is kíváncsi felé nézett. Viszont a nyárshoz nem volt személy szerint ötlete.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-03, 5:13 pm

*A másik sárkány meg is érkezik. A fák és a föld minőségére csak megvonja a vállát. Nemigen van rá hatással a természet ilyetén való megközelítése.
Csak gyakorlati szempontból érdekli, ami jelen esetben a száraz fa, amelyet Sou leborít a földre.
Közben lát is két komolyabb ágat két különböző fán, egyik épp azon, melyen nemrég a fiú is állt.
Mindkettőt letöri körülbelül ugyanolyan hosszan. Mindkét ágban közös, hogy erősek, és a végén Y alakban elágaznak. *
- Jó lesz.
*Nem szól sokat, hiszen neki is dolga van. Odamegy a készülő rakás mellé.
Kapar is nekik egy-egy lyukat, majd vastagabb végükkel beleállítja őket a földbe, mindezt úgy, hogy megfelelő távolságban álljanak és a magasságuk is jó legyen a leendő tűzhöz képest.
Ezután fogja Sou lándzsáját és a vadkanhoz ballag. Tőrével lyukat fúr a hátsó felén, és átdöfi rajta a lándzsát, míg annak másik vége a disznó száján jön ki. Megvan a nyárs.
A tűzgyújtással nemigen van gondja neki, ám előtte még körbejárja a tisztást, fűszernövényeket keresve rajta. Egy-két fajtára akad is, de nem mindenre, így azzal ízesíti a húst, amije van.
Nem sokkal később a tűz már vígan lobog és felette a nyárs átfektetve a két ágon tartja a húst. Bizony még egy kis időbe bele fog telni, hogy átsüljön.
Kain leheveredik a fűre nem messze tőle.
Jó már kicsit megpihenni, nem is bánja már.
Rövid ideig elgondolkodik. Nézi a sertést, néha megforgatja a tűz felett.
Élvezi a tisztás nyugalmát. A napsütés, ami a tenyérnyi területre bevilágít fekete ruházatát kellemesen felmelegíti. Kardja és tőre már a helyükön vannak.
A fiún és annak sorsán járnak gondolatai.
Eszébe jut a sárkány istenség is.*
~Bezzeg Roober az ő sorsába nem avatkozik bele. Neki lenne szüksége arra, hogy irányt mutasson neki egy istenség, nem nekem.~
- Ha jól értettem, nem emlékszel rá, hogy honnan származol. Elég nagy sokk lehetett emberi szüleidnek.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-03, 7:51 pm

Ahogy fellobbannak az első lángok elnézi őket, de ahogy a tűz erősödik és mohón kezdi falni a rőzsét ösztönösen távolabb is húzódik. Sarkai és térde egyaránt kezd zsibbadni, így inkább maga is teljesen leteszi magát a földre, kényelmesen kinyújtva lábait, kissé megdörzsölve a zsibongó részeket. Tekintete még is meg megakadt a tűzön, szép és meleget is ad, de számára nem csak ezt jelenti és ezt nehezen felejti s nézi el még ennek a mezei kis tábortűznek is. Inkább el is dől, a vörös lobogás helyet a végtelen kéket kémleli, amiben bolyhosan, lomhán haladnak a hófehér pamacsok. Egy maga játszik el, formákat, alakokat képzelve az alaktalan formákba.
Valóban üdítő és kellemes ez a pihenés, nincs semmi zavaró,a tűz pattan néha, a szél halkan lopódzik a fák közé, leveleket zizegtetve, végigsimít a füvön, halkan suttogva. Lassan rá is hangolódott erre a .. harmóniára, szemeit is lehunyta és lélegzete is a végletekig csitult, olyan szívesen iramodna neki a széllel, mert mintha testvérével kezdene fogócskába. Régi és jó érzés ez, de még nem akarja levedleni álcáját, pedig milyen könnyen megy, csak egy gondolat, de utána visszabújni ebbe a parányi héja már közel sem, de már nem is olyan vészes. De jön egy mondat, elmosolyodik halkat hangot hallatva, zöld ékeit ismét az égre emeli, gyorsan összeszedi gondolatait, de még is lassan lát neki a válasznak.
- Igen, csak nagyon kevésre. Amiről mindig álmodom, az egy hatalmas boltíves templom, a közelében pedig hihetetlenül sok oszlop van vízköpőkkel a tetejükön, amelyek hatalmas zászlókat tartanak .. és töménytelen mennyiségű felhő veszi körül. A szüleimet, az igaziakat, mindig éjjel és a templomban látom, de csak egy kép .. * Most csak is arról beszélt, amiben biztos s a rosszat, a feszéjezőt direkt nem említette. Sóhaj hallatszik felőle, majd oldalra veti karjait, teljesen kiterült. *- Meglehet, de még is csak mellettem maradtak, legalább is eddig .. az igazság viszont az, hogy nem is igen tudom, hogy mellettük akarok maradni. Amíg ennyi emlékem sem volt, addig nem vágytam az égbe és nem akartam idézni sem, most viszont, ha tehetem, megpróbálom .. kicsit olyan, mintha elszakadtam volna a földtől. * Számára is egy kicsit furán hangzott az utolsó mondatrész, de valóban, ugyan Kain még nem látta őt teljesen elmerülni a gondolataiban, de akkor szinte kézzel fogható a fajára jelző misztikum. Lassan az oldalára fordul, eljátszva egy ujjai közé furakodó fűszállal. Nem látott senkit sem közel sem pedig távol, s kellet neki ennyit beszélni, a másik előtt nem kell rejtőzködnie és tegnap óta néhány dologban biztosabb. Lassacskán elengedi az emberi test alakját, elsőre olyan ez, mintha nem is történne semmi, az a kevés homályos fény is elhanyagolható, ami szépen megnyúlik, elkígyózik messzebbre s elültével egy ifjonc sárkány testét hagyják a fűben. Talán inkább a szél volt jelentősebb, mi körülölelte a tollast, ki kicsit megingatta fejét és amint kényelmesen elhelyezkedett kitárta tollas szárnyait s finoman a földre engedte, hagyva hogy az áramlatok átjárják tompa fényű tollait, frissítve rajtuk. Majd Káinra pillantott nagy zöld szemeivel, de kikerül a másik alakját, hogy ne vonja árnyékába, így mindjárt jobban esik a sütkérezés, le is ereszti fejét elfektetve a földön. ~ Így mindjárt kellemesebb! De azért remélem Kain nem szándékozik összeszidni .. főként .. mert szeretnék még egy kicsit repülni is, olyan szép az idő és kezd egész finom illata lenni a húsnak, bár nem éppen most lesz kész. ~

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-04, 2:13 pm

*Hallgatja Sou szavait. Kissé ő maga is elmélázik, miközben szemei a tűzön függnek. A lángok lassan egyre erősebbek lesznek ,és ha nem akarja, hogy a hús egyik oldala odaégjen, míg a másik nyers marad, fel kell kelnie.
Így is tesz és fordít a testen a tábortűz felett.
Miközben visszaül, szemei előtt bontakozik ki a másik sárkány alakja.
Kain arca meg sem rezdül, hiszen bár nem sokat látott ebből a sárkánycsoportból, azért hosszú élete során látott eleget ahhoz, hogy ne lepődjön meg egy másik sárkány átalakulásán.
Mégis azért szemügyre veszi a nem túl nagy méreteket, a fiatalokra jellemző, szinte még csak púpnyi szarvakat, a szabadon lévő pikkelyek gyöngyház ragyogását, és a pihéket és tollakat, melyek a test többi részét fedik.*
~Jól sejtettem hát, fehér sárkány. Ritka fajta. Könnyed alakja mégis szívósságot és meglepő rugalmasságot takar. Lehet, még ő sincs tisztában képességeivel, főleg, hogy emlékezete azért nem teljes.
Bár valahogy úgy érzem, többet tud, mint amit elmond, de ahogy én sem avatom bele életem sötét pillanataiba, tőle sem várhatom el ugyanezt.~
*Nem szól semmit. Ő még vár azzal, hogy visszavegye valódi formáját. Azért is, mert ha megtenné, hatalmas méreteivel és a másik sárkánnyal együtt úgy betöltenék a kis tisztást, hogy talán el sem férnének.
Minden esetre bujkál benne némi irigység, hogy a másik sárkányként pihenhet, míg ő még emberi alakjában kénytelen lenni.
Erejét gyűjti és bár tudja, hogy sárkány valójában gyorsabban gyógyulna, az étek, melyre épp vár, fontosabb erejének visszanyerésében.
Visszafekszik a tűz mellé. Szeme megakad a véres, zsíros és mocskos bőrkabáton, mit a nyúzás óta ugyanúgy hagyott a tisztás egyik oldalán.
Így azért nem veszi majd újra magára. El is fordítja szemét róla. Elég lesz majd evés után foglalkozni vele.
Arra mindenképpen elég viszont a kabáton levő maradványok tömege, hogy odavonzza a környék távoli pontjairól is a világ egyik legbosszantóbb teremtményeit, a legyeket.
A legyek pedig nem az a fajta, hogy csak az őt csalogató dologra száll. Minden érdekli és mindenre rászáll.
Namelyr sem tűri sokáig a körülötte levőket. Lustaságát legyűrve odasétál a kabáthoz, s kezét végigsimítja rajta.
Ismeretlen eredetű, ősi varázst használ, melyet még az emberek között tanult. Az öreg mágus, ki megmutatta egyszerű bűbájnak mondta, mely mégis nagy gyakorlati haszonnal jár a férfiembernek.
Elmondása szerint egy távoli földről jött mágustól tanulta, ki szintén rühellte mosni szennyes ruháit.*
- Miramir!
*S láss csodát, a foltok, a kosz, a szag nyomtalanul tűnik el a ruhadarabról.
Enélkül pedig a legyek sem maradnak a közelben, hiszen sem a két sárkány, sem a füst és lángok ölelte hús nem elég vonzó nekik.
Végre nyugodtan pihenhet, és csak a hússal kell néha foglalkoznia.
Sou egyenletes szuszogását hallgatja, majd a környékbeli madarak csiripelését.
Hanyatt dől, miután leterítette már tiszta kabátját és egy fűszálat vesz szájába. Emberi szokás, mikor rájön erre, el is hajítja. Nem szereti ezeket az önkéntelen, ráragadt szokásokat, pedig maguk idejében épphogy kellettek, hogy beilleszkedhessen az ellenség közösségébe.
Szemeivel az eget figyeli, az abban szárnyaló ragadozó madarat követve leplezetlen irigységgel.*
- Nem sokára kész a hús….
Aztán meglátjuk, hogy javulok….talán még fel is mehetünk…

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-05, 10:06 am

Elpilledt, ugyan még nem vándorolt el az álmok földjére, de már ott toporgott a küszöbön. Valami még is gonoszul visszarántotta, méghozzá kicsi lábak szemtelen topogása érzékeny orra partján, hirtelen fel is emelte a fejét, majd kihúzta nyakát, morcosan bámulva a zümmögő fekete foltok után. Ezek a kis bosszantó lények nem csak őt piszkálják s még van alkalma megfigyelni a búbájt, amivel a legyek számára vonzó cafatos kelme megtisztul, s hogy gyorsabban oszoljanak besegít néhány kerge légáramlattal. Mik szabadulva megborzolják a füvet, s kavargó fonalaik mellet elűzik a hívatlan vendégeket, a vendégek szón azonban maga is meglepődve töpreng el. Ha a legyek ide találtak, akkor hamarosan más is ide fog, s lám egy már akad is, átsuhanó árnyékát követte, majd kereste meg a szárnyaló madarat az égen. A madár valószínűleg nem fog velük kikezdeni, de még mi élhet ebben az erdőben, farkasok, medve? Az előbbi még megfutamítható, ezt tapasztalatból tudja, de a medve .. még nem volt szerencséje az erdő vad mackójához, akinek a méz édes, de talán a sülhús ép olyan csábító.
Sou számára nem szokatlan a csend, de még is jobban szereti ha beszéd, vagy más hang is van a természetén kívül. Ám fogalma sincs mit is hozhatna fel, a tegnapiakra emlékezve nagyjából tudja mit kell kikerülnie, de szinte a legártatlanabbnak is a gyökere meglehet ott fogan, ami a másik számára komorúságot okoz. A szavak hallatán tekintetét ismét Kain felé irányítja. ~ Meggondolatlan vagyok .. emberi alakban kellet volna maradnom, de .. Ezen nem fogok problémázni, viszont így nehézkesen fog menni az evés. Időnként igazán gondolkozhatnék legalább egy kicsit előre. ~ Na igen. Megemeli szárnyait, hogy könnyedebben zárhassa őket teljesen össze, akárcsak egy kígyózó fehér vonal, persze madártávlatból és lassan, súlyos percek múltával ismét egy pár lábbal és egy pár kézzel rendelkezve ül a földön. Ruhájára ugyan ráfér az igazítás, ahogy ezt meg is teszi ismét, de már nem meglepve szemléli a halovány pikkelymintákat bőrén, azok is el fognak tűnni, csak egy kicsit lassabban. Hiába ez az oda-visszaalakítás még nem teljesen tökéletes.
- Tudom, hogy ez így nem teljesen fair veled szemben, de valahogy idő és miden olyan tökéletes a repüléshez, hogy álmodni sem lehetne tökéletesebbet. * Hangján lehet érezni lelkesedését és vágyakozását is, nem is csoda, ifjú még és mikor legyen ennyire szabad, mint ifjú korában. Viszont legalább a szálló illat megtette a hatását s már határozottan vágyat érez arra, hogy megkóstolja a vadkan sült húsát, ám még valamit megkívánt hozzá és, ha emlékei nem csalatkoznak, akkor valahol el is haladt a mellett a növény mellet.
- Mindjárt jövök! * Azzal fel is állt, némi töprengés után, hogy merre lehetett, majd megtalálva az irány el is indult. Bár az a mindjárt egy bő tíz perc volt, zöld levelekkel tért vissza, az illata nem volt jellegzetes, de alakja árulkodott a sóskáról.*- Nem tudom mennyire illik hozzá, de egy próbát megér, vadsóska. * Igen legalább ennek a növénynek tudja a nevét, talán azért mert nyersen szereti, le is tette a kis batyut, amit mellényéből készített, Kain számára is elérhető helyen. Maga is közelebb húzódott, majd csak úgy előállt időközben megfogant ötletével.*- Tudom, hogy nem ugyan az, de ha szeretnél .. szívesen felrepítelek, nem lehetsz nehezebb a bátyámnál.?

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-06, 10:34 pm

*Kain nem reagál a fiú átalakulására. Minden esetre kissé vontatottnak érzi, de ez betudható annak, hogy főként tudatos műveletről lévén szó, emlékei hiányosak annak végrehajtásához, így inkább ösztöneire hagyatkozik.
Nem gondolta, hogy az ő emberi alakban maradása ilyesféle gondolatokat szül Souban. Bár meglehet, hogy inkább szavai voltak azok, melyek átalakulásra késztették.
Nem tartóztatja, mikor társa menni akar, csak ő tudja hová. Dolga van, és ennyi. Nem kívánja még egyszer lelkére kötni az óvatosságot, hiszen egyszer már megtette és az érvényes mostanra is.
Megdöbbenve néz a csomagra, majd a fiúra, majd újból a csomagra. Na nem. Legelni nem szándékozik, azt tegyék csak a prédák.
Pláne vadsóskát nem kíván. Evett már ezt-azt, hiszen főzelékekkel kínálgatta az öreg mágus is, midőn még akaratán kívül nála vendégeskedett anno, de a sóskát akkor sem szerette.
Pedig állítólag egészséges.
Nem nyúl a zöldségért, inkább feltápászkodik, hogy felmérje a húst. Tőrét húzza elő és azzal szúr bele imitt, amott.
Nem sok idő már és elkészül az étek. A vadkan húsa igazán étvágyhozó illatokkal árasztja el a környéket, de nem tart más éhes ragadozók érkezésétől. Jól tudja, hogy szaguk a legtöbb állatnak, még az éhesebbjének is kellő jelzés ahhoz, hogy távol tartsa őket egy ilyen lakomától.
Csúcsragadozók ők, kikkel a legnagyobb vadak sem szívesen állnak ki.
Közben elhangzik egy gondolat, vagy inkább egy felajánlás Soutól.
Kain ránéz. Még emlékszik az előbb látott gyöngysárkányra és nincs kétsége afelől, hogy bár süldő még, de ahhoz már elég erős, hogy őt mágus alakban könnyedén elbírja, és a levegőbe emelkedjenek. Mégis inkább saját szárnyain tenné azt és reményei szerint egy fél vadkan elfogyasztása és némi pihenő után már meg is teheti.*
- Meg ne bántódj, Sou, de inkább maradok saját szárnyaimmal, mellyel teremtőink megáldottak. Nincs kétségem afelől, hogy elbírnál.
*Feláll és ismét az illatozó sülthöz lép. Úgy ítéli, hogy végre átsült kellően és külseje is ropogósra pirult a tűzön.
Nagy levegőt vesz, majd ismét a fiúhoz fordul.*
- Mely részére vágysz inkább? Vagy kéred a felét?

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-07, 9:38 am

Oldalra sandítva nézi a másikat, s mintha csak olvasna benne, látja, hogy az ötlete nem nyerte el a tetszését. Persze nem olvasott, csak látott már sok olyan pillantást, mint amilyet Káin vetett a sóskára, némileg megérti, mert elkészítve már ő sem igen rajong érte, valahogy így nyersen sokkal jobb. Pedig az íze csekély mértékben változik csak, mosolya azonban mindent elárul, bár tekintetét más felé fordítja. Nem először s nem is utoljára fog végignézni ezen a parányinak tetsző tisztáson, pedig kényelmesen elfért, mindig is szerette az ilyen rejtett kis helyeket és van egy olyan érzése, hogy ezzel régen is így volt. Balik térdét felhúzza és átkarolva állát fekteti rá, valahogy szereti ezeket az első pillantásra kényelmetlennek tűnő pozitúrákat, pedig annyira nem is rossz, majd idővel. De most inkább az egyre fenségesebben illatozó hús köti le tekintetét, mintha csak szugerálná, hogy süljön gyorsabban, ahogy erre így rájött inkább ismét etet egy körsétát tekintetével. Még csak az hiányzik, hogy itt a nagy koncentrálás közepette meggyújtsa magát a vadkant, sül az így is elég szépen méghozzá. Minden dicséret a szakácsé, a gondos figyelméért.
- Az jó, mert nekem van némi. * Halkan még fel is nevet. *- Am, nem vagyok ám azért olyan könnyen megbántható, meg aztán meg is értem. Ha választanom kéne, még akkor is inkább saját szárnyakkal repülnék, mint hogy utas legyek. * Mélységes egyetértés van benne, ugyan azt nem tudja, hogy volt e alkalma már utasként repülni, de példának okáért, szeret lovagolni. De ide az út apja mögött borzalmas volt, ha már lóháton van, akkor szeret kettesben lenni a hátasával, meg így valaki mögött zötykölődni sem volt egy leányálom, de nyafogni sem szokása. Viszont egy bizonyos fakó színű ló eszébe jutott, Sárga bizony jó mérges lesz rá, mert meglehet nem kap addig abrakot, míg ő nem kerül elő és talán még az istállóból sem engedték ki. Némi lelkiismeret furdalás felüti Sounál a fejét, de ez hamar tova is tűnik, ahogy az istállóval együtt a fogadó képe is felrémlik és vele együtt a fogadós is, aki a lelkére kötötte, hogy ki ne lépjen az ajtón. Kifújva a levegőt oldalra dönti a fejét.
- Comb! * Jelöli meg az elfogyasztani kívánt részt.*- A fele nekem azt hiszem túl sok lenne. * Na igen, aki csirkéhez, meg halhoz szokott, annak egy fél vadkan tényleg sok lesz. Ugyan Sou tud sokat enni, de sárkány szemmel nézve az nem is olyan sok, energiája még is megvan, a termete ugyan alacsony, de fajtájához képest az sem számít annak. Ahogy viszont megkapja a maga kis combját neki is áll, de még előtte Jó étvágyat kíván, nem sietve falatozik, csak úgy komótosan.
- A fogadós mennyire felpaprikázható? * Kérdi miközben egy kis szünetet tart, hogy meg tudja enni a részét.*- Nem mintha el szeretnék követni mindent azért, hogy felbosszantsam, csak .. még is csak ő vigyáz rám és nem éppen az engedélyével jöttem el. * Egy pillanatra komiszan elvigyorodik, de mivel ez nem túl helyén való abba is hagyja.*- Nem mintha ez a tény túlzottan zavarna, meg végül is ő azt mondta, hogy az ajtón ne tegyem ki a lábam. * Látszik mennyire ember módra gondolkozik, de meg van benne sárkány énjének köszönhető érdektelenség is, bár kevésbé. Viszont a kérdést azért tette fel, hogy nagyjából megtudja mire számíthat majd.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-07, 5:12 pm

*Az aranysárkány tőre átjárja a ropogósra sült bőrt, majd belemélyed a puha, szaftos húsba. A rászórt fűszerek kellően illatossá és valószínűleg ízletessé is tették.
Jókora kanyarítással lemetszi a combot, majd Sou felé nyújtja. S ő is jó étvágyat kíván. Magának kezdetnek a másik combot veszi le. Kezében a hússal visszatelepszik Sou és a sóska mellé a fűbe.
Étkészlete nem lévén, bár nem is nagyon igényli, erős, fehér fogsora veszi az ételt kezelésbe.
Igazán éhes volt és most, hogy a meleg hús töltögeti gyomrát, kezd a világ más színben feltűnni.
Nem lehet összehasonlítani az érzést, amikor az egy napja üres gyomor befogadja az éltető étket.
Így valahogy érez Kain is. Ha Sou még kér, tőrét megosztja vele, hogy onnan vegyen, ahonnan a leginkább szeretne enni.
Maga pedig szépen lassan a vadkan egyik felét le is küldi a gyomrán. Nincs ember a közelben, ki éppen elcsodálkozna a jó étvágyú máguson, sárkány előtt pedig nem szégyell rendesen enni.
Hiszen ember testben ugyan rettentően sok az, amit elfogyaszt, ám sárkány bendőben már épphogy elég lesz. Evés közben nemigen reagál a kérdésre.
Inkább a hússal foglalkozik.
Amikor végez, végre úgy érzi, ideje pihenni kicsit.
Figyelme azonban nem lankad közben kifelé, csupán reakciója várat magára.
Mikor végre elégedetten hátradől, még ízlelgeti szájában a vadkan ízét is, szólásra nyitja száját.*
- A fogadós kenyérre kenhető, míg pénzt remél az ügyből. Ne légy sose kiszolgáltatva neki anyagilag, mert onnantól elég komisz tud lenni.
*Egyet ő is mosolyog a csibészes vigyorra. Ő is volt gyerek valaha.*
- Ha aranyért vigyáz rád, akkor a befektetése vagy neki. Az ő szívéhez csakis a pénztárcáján keresztül vezet az út.
Ha valamiért, akkor emiatt mérgelődhet, ha nem tartod magad az ő utasításaihoz. Veszélyezteted a befektetését.
*Kényelmesen hever a kabáton. Majdnem elégedett, de csak majdnem. Egy dolog hiányzik csupán boldogságához, s pontosa tudja, mi is az.
Nem erőlteti magát. A pihenés minden pillanatával érzi, hogy növekszik az ereje. Tudja azt is, hogy sárkány formában fog a leginkább meggyógyulni.
Végül felül a fűben, majd fel is áll. Szeme vidáman csillog. Felveszi a kabátot is, tőrét pedig csizmájába tűzi.
Még egy pillantást vet Soura, majd elrugaszkodik a földtől és ezen mozdulat közben egy gyors villanásig tart csak, míg sötét mágus helyett a levegőben aranyszínű hatalmas sárkány nemes alakja terjeszti ki szárnyait és emelkedik fel a levegőbe.
Igaz, testét még imitt-amott sebek borítják, de szépen gyógyulóban vannak már.
Pikkelyein megcsillan a nap fénye és a sárgás ragyogás mintegy megvilágítja a mezőt.
Végre az égbe szárnyalhat fel, egészen magasra. Útközben visszanéz a másik sárkányra, hogy vajon követi-e.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-08, 11:12 am

- Akkor .. maximum csendesen megszid, vagy hangosabban, ha az orrára kötöm, hogy eleget tettem a kérésének, nem az ajtón át távoztam. * Szinte azonnal kapott a válasz lehetőségen, ha már ki kellett várni, míg Kain jól nem lakik, valahol ez is mosolyogtatta. Kezdett a szokottnál is jobb kedve lenni, főként azt követően, hogy próbálja elképzelni a fogadós arcát, de mivel nevethetnékje lesz a megformált képtől, inkább abbahagyja a képzelgést. Így több gondot fordít a még kezében lévő maradékra, úgy látszik sok más mellett ebben sem veszi fel a versenyt sárkánytársával, de azért el fog fogyni. Gondolatai is lassan más felé vándorolnak. ~ Nem hinném, hogy olyan sokat kapna a felvigyázásomért, otthon nem is igen volt pénz, talán néhány rézérme, nem hogy arany. .. Igazán kezdek kíváncsi lenni, apa mért is ment el és hagyott itt, azt, hogy talán tudva, inkább csak remélhette, hogy belebotlom egy sárkányba. Ez a gondolat valahogy egészen abszurdnak tűnik, meg hát .. apa csak egy .. egy erdész, honnan tudhatna ilyen dolgokat? ~ Szinte észre sem vette, hogy Kain felkelt mellőle, a megnövekedett légáramlatra és a hirtelen érkező fényre figyelt fel és ámult. A botok megszerzése óta sejtette, hogy hasonló színekben pompázhat a másik, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire gyönyörű, mert igen is Kain az volt. Tisztelettel teljesen nézte az emelkedő erős és még is kecses arany sziluettet, mintha csak egy újabb Nap emelkedett volna az égre, igaz nem teljes pompájában, mert néhány seb még itt-ott rontott az összképen, de így is maradandó emlékké válik.
Sou feledve apja körül forgó gondolatait, maga is fölpattant, mielőtt azonban maga is szárnyra kapott volna, gondoskodott a parázsról, hogy legalább erdőtűz ne keletkezzék. Aztán hamarjában vált meg kétlábú mivoltától, alakjának változását ugyan az a kissé ködszerű alig fény kísérte, de ezúttal a szárnyak sokkal előbb kivehetőek voltak, mik munkába is álltak. Sosem kellet erőlködnie, hogy a levegőbe emelkedjen, mintha a levegő, de még inkább a szél ebben mindig a segítségére lenne és biz, viszonylag hamar be is éri az aranypikkelyest. Ugyan mindkettejük szabad mozgása miatt távolabb emelkedett a magasba, behunyt szemmel, majd lassacskán lejjebb vitorlázott. Kissé talán megfeledkezve magáról, önfeledten kacagott, ami egy időre dallamos hanggal töltötte meg a levegőt, hogy egészen pontosan milyen is, hasonlítani sem igazán lehet. Kissé egyedi.
Néhány elenyésző perc után azonban már képes másra is figyelni, így tekintetével felkeresi az aranysárkányt. Nem kérdez, pedig sejti hogyan is tehetné meg, de valahogy kétli, hogy konkrétan szavakra lenne e szükségük.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-08, 5:05 pm

*Visszapillantva látja, hogy a fehér sárkány is a nyomában van. Visszább tekintve azt is látja, hogy az üresen hagyott tisztáson már nem izzik a parázs a maradék hús alatt. Bizonyára Sou rendezte el, bár erre Kainnak is megvolt a terve a magasból, immáron eredeti alakjában.
No igen, az erdő állatai jól jártak, hiszen majdnem egy fél vadkan ott marad nekik, ez több, mint elég egy kisebb farkas falkának is.
Megereszt egy félmosolyt hallva a másik kacagását, ami valljuk be egy sárkány esetében, kimondottan érdekesen hat.
Elkapja a süldő sárkány tekintetét. Szárnyait kellemesen megtartja, így a hatalmas test a felfelé áramló légáramlatok között kellemesen elvitorlázik, miközben a nap éltető fényében fürödnek az aranyszínű pikkelyek.
Kissé oldalra dől, így fordul, miközben figyeli a másik sárkány röptét is.
Meg kell hagyni, kecsességben nem szenved hiányt. Otthonosan és gyakorlottan szeli a levegőt. Ahogy haladnak, feltűnik előttük a pusztaság, melynek szélén apró kis játékként ott áll a Pirkadati fogadó, mellette a konyhakerttel, a gazdasági épületekkel, melyek a titkos vendégszobát is rejtik magukban. Még a fogadósnét is ki lehet venni, amint a kertben hajlong, majd felegyenesedve tapogatja a derekát.
A kis figura tenyerét szeme elé ernyőként tartva szemléli az égen a két hatalmas „madarat”, amint elkörözgetnek a messzeségben.
Kain azért érzi a szárnyán még az égési sérülést is, bár a levegő kellemes hűvöse megnyugtatóan hat rá. Tudja, hogy hamarosan kutya baja sem lesz neki.
A szabadság érzése magával ragadja. Sout követi tekintetével, miközben a levegőben keringő madárrajok kitérnek előle.
A távolban kéklő hegyek felé tekint, ahol egy másik sárkányt hagyott a Sárkányok völgyének kapujánál.
Nem tudja, vajon Nasuada, a másik arany sárkány belépett-e már a kapun, vagy még mindig kint várakozik.
Lelkiismert-furdalással tölti el, hogy ott hagyta egyedül, de semmiképpen nem lépett volna be a kapun.
Figyelmét Sou ragadja meg, amint ügyesen manőverezve halad nem messze tőle. A mosoly még mindig arcán van.
Hiába, ez az ő igazi birodalmuk, a levegő, a napfény és a határtalan, kék ég.
Nem akarná magával hozni a fiút, de nem hagyhatja a kék sárkányt sem temetetlenül vadak kényére-kedvére.
Kissé borúsan tekint vissza a gyöngysárkányra, mintha vonakodna magával engedni, de végül nem szól. Ha követni akarja, kövesse.
Rövidesen egy erdőszakaszhoz érnek, ahol egész fák vannak kettőbe törve, s a lombkoronán keletkezett résen fel is tűnik a halott sárkány sziluettje. Eltelt egy éj és egy fél nap. A dögevők már nyomot hagytak rajta, de ennyi idő alatt csak kikezdeni tudták a hatalmas testet.
Kain nem is vár tovább. Nem száll le, gondolatban már búcsút vett ellenfelétől.
Szájában egy izzó tűzgömb jelenik meg, majd még egy. A gömbök lefelé tartanak, majd szétrobbanva lángba borítják a lenti testet.
Kain aranyszínű szemei látszólag érzelmek nélkül tekintenek a lenti tájra, majd mikor úgy látja már, hogy kellően elhamvadt a tűzben volt ellenfele teteme, a lángok pedig lassan kialszanak körülötte elfordul és lassan tovább áll.
Tudja, hiszen lent járt, hogy milyen gyár az aljnövényzet és a fák törzse milyen nedves ahhoz, hogy ne terjedhessen tovább a tűz.
Rápillant Soura, ha követte, majd lassan elindul vissza a puszta irányába.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-08, 7:16 pm

Nem is volt. Viszont a repülés úgy látszik sárkány nyavaja, de határozottan a pozitív értelemben és végtére is ezt meg is érti minden olyan lény, akinek megadatott a repülés öröme. Sou pedig ki is használja az adandó alkalmat egy kis komolytalankodásra, a tapasztalt szem sem igazán tudná megjósolni mi lesz a süldő sárkány következő mozdulata. Szívesen tört a magasba, egészen fel, akár percekre eltűnve az útjába akadó felhőkben, nem borzong és magaslat sem zavarja kelletlen erejével és milyen remekül képes rejtőzni. Pikkelyeinek apró villanása olyan elenyésző, hogy azt éles szemmel sem lehet kiszúrni, viszont a helyzet az aranypikkelyekkel már nem volt ilyen kegyes, ha lehet ezt mondani. Kibukkanva a felhő takarásából, azonnal megtalálta merre is vegye az irányt, hogy felzárkózzon barátja mellé. Ugyan alig másfélnapi ismeretség után, talán még elhamarkodott volna ezt a jelzőt használni, de nem igen akaródzott Sounak mást találni, a testvére számára bensőségesebb. Bár akit annak nevez, abban még ennyi közös sincs, mint Kainnal, ezzel azonban most egyáltalán nem foglalkozik. Inkább forog zuhantában és szilárdan kiterjesztve szárnyait vet véget a zuhanásnak, időnként szinte kényszert érez egy-egy kör megtételéhez. Mondhatni jól átmozgatja minden tagját, mondjuk amilyen nyúlánk alkatú ezt meg is teheti, de azért a nagy viháncolásnak is meg van az eredménye. Kellemesen zsibbadó szárnytövek és éppen csak a fogak ketrece mögé tuszkolható nyelv, de a fáradságnak eme formája még messze nem kényszeríti földre a gyöngysárkányt.
Ösztöne azonban most elcsúszik, kevéssé figyelt fel arra, hogy az aranysárkányra milyen súly telepedett, ahogy határozottan irányt változtatott. Nem is sejtve hová tartanak, követte, szinte hűségesen ahogy eddig is, valahogy ilyen lehet egy kistestvér a másik számára, mindig ott van, ahol nem kéne és legváratlanabb pillanatokban képes felbukkanni. Sou figyelmét azonban még mindig az alattuk lévő táj köti le, el is időzve azon, hogy mennyire picinek tűnik minden innen fentről, vegyük példának a nem rég magára hagyott fogadót. Vajon a fogadósné ki tudta venni, hogy mit is lát pontosan, meg vajon tud e Kainról, ha tud akkor.. Mindegy is, a visszatérés gondolatát még messze űzi magától, bár van egy sanda gyanúja, hogy ha nem szünteti be mutatványait, akkor éppen csak el fog jutni az ágyig, kis túlzással persze. De biztos benne, hogy sokkal jobban fog aludni.
Ahogy azonban alant a táj változni kezdett, romossá vált, mintha egy nem is régi harc nyomait őrizné. Valahol még talán érezte is, hogy nem kéne tovább kísérnie a másikat, itt megállni és bevárni, bármit is látott meg a messziben, vagy bármi céllal is indult erre. Ahogy a romok sem kerülték el figyelmét, úgy a másik, a halott sárkány teteme sem, még halad egy keveset mire sikerül felfognia mit is lát és rájönni, ki is okozta Kainnak a sebeket. Elszomorodva tekint le, majd az aranysárkányra és ahogy készülni látja a tüzes gömböket érzi, hogy ő ezt nem akarja látni, fordul is, de nem zárhatja el a hangokat sem és óhatatlanná válik az is hogy visszanézzen. Számára ez az egész olyan, mintha rémálma elevenedne meg, pedig csak a lángok élők és mit falnak már halott, de nem bír a látvánnyal és szárnyai sem tartják már meg, ahogy egy újabb fal omlik le benne. A zuhanás röpke pillanatnak tűnik, ám számára hosszú-hosszú emlékek sora, a kérdés már csak az a fák fogják e fel, vagy más.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-09, 12:01 am

*Soura emeli tekintetét, ám a fiatal sárkánynak nyoma sincs ott, ahol sejteni vélte.
Körbepillantgat, és csakhamar fel is fedezi zuhantában lefelé a fák felé.
Igaz, nem két sárkány súlya az övé, de Kain harc közben nagyon is jól tudta, hogy miért akar ő felül lenni. Nem szívesen találkozott volna a fák csúcsával és becsapódni is kényelmesebb volt a másik hátán. .*
~Mi ütött belé?~
*Morfondírozik magában, ám mindezt már sebesen zuhantában teszi, hiszen látva az esetet szárnyaival egyet csapott még, mellyel pályára állította magát, mondhatni elfogópályára, majd összehúzta őket, hogy minél áramvonalasabban süvíthessen a fehér sárkány után.
Most még nemigen gondolkodik rajta, hogy hogyan is tartja majd meg, hiszen ez még ereje teljében is szép feladat lenne.
Hosszú időnek tűnik, míg utoléri szédítő sebességgel zuhanva, pedig csak pillanatok telnek el, mire az aranyszínű karmok rákulcsolódnak az aléltan zuhanó ifjú sárkány szárnytöveire és farkára. Már abban a pillanatban, mikor érzi, hogy fogja a testet hatalmas szárnyaival ellencsap a zuhanásnak, de csak annyit ér el, hogy lassulva esnek tovább.
Szárnyait és egész testét megfeszítve igyekszik megállítani a zuhanást, de a hajlékony, puha test így zuhanva iszonyatos erővé válik, mely őt is húzza lefelé.
Sebei közül többe is új fájdalom nyilall, míg megfeszítve küzd kettejük életéért.
Végül épp a fák csúcsa felett sikerül megállapodni, bár egy magasabb fa még éri is az alant lévő sárkány testét, úgy, hogy Kain még a fogáson keresztül is érzi.
Most végre lassan emelkedni kezdenek.
Kain fájdalmai egyre nőnek, míg a testet szorongatja, de el nem engedi, míg újra a puszta és az erdő találkozásához nem érnek és a hűs zöld rengeteget fel nem váltja a kevésbé zöld puszta.
Itt aztán talán nem teljesen gyengéden, de leteszi terhét és maga is leszáll mellé.
Nem változik vissza mágussá, hiszen így ketten elég riasztó látvány lehetnek az embereknek, ha netalántán arra tévedne valaki.
Namelyr is lihegve terül el a fehér sárkány mellett, szemével a lezárt szemhéjakat pásztázva.
Nem férhet a fejébe, mi történhetett, hiszen a másik nem tűnt és most sem tűnik betegnek.
Minden esetre a vész elmúlt, a fájdalmak pedig lassan enyhülnek testében.
Sout figyelve türelmesen, pihenve várja, hogy magához térjen.
Farka hegyével óvatosan megböködi, hátha felkel, de egyenlőre nincs változás.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-09, 9:34 am

Idő, maiból most tetemes mennyiség telik el, míg Sou végül meg nem mozdul. Most is inkább csak megrebbennek tagjai, de legalább a hosszú és teljes mozdulatlanság után ez is valami, de azzal még vár, hogy felnyissa szemeit. Muszáj még néhány dolgot a helyére rakni, elképesztően fura számára, hogy régen mennyire nem ilyen volt, ugyan akad még homályos folt, de azoktól eltekintve szinte minden meg van. Mostani egészen kisfiús lénye, azonban meglehet megsínyli ezt, hiszen a maga nemében hűvös és határozott egyéniség volt. Valami olyasmi, amit ha másoknál észrevett törekedett arra, hogy megmutassa lehet máskép, viszont nem fekhet a földön az idők végezetéig.
Lassan nyitja fel szemeit, mintha csak hozzá kéne még szoknia a fényhez, az erdőszél, maga a látómezejében lévő sárkány is kissé hullámzik. Ezt azonban betudja annak, hogy a fájdalom játéka, teste néhány pontját kellemetlenül átjárja ez az érzés. Leginkább hátsó lába tájékán érzi, nem csodálkozik, bárhogy földet érhetett, de mivel az elviselhető kategóriába sorolható a fájdalma, több mint valószínű, hogy elkapták. Felemeli fejélt, bár komótosan, ahogy az imbolygás még nem akar teljesen megszűnni, próbálja nyakát is és lassan minden testrészét is, szárnyait igen csak nehézkesen képes maga mellé húzni és inkább úgy is dönt, hogy maga mellet hagyja. Jó támaszt nyújtanak.
~ Sajnálom .. * Hangja kicsit rekedtes az elfojtott könnyek miatt, igaz egy pillanatra az erdő fáit vizslatja, nem tudja okozott e valamilyen bajt, még ha az, a be nem gyógyult sebek felbolygatása volta. Azonban valami kényelmetlen érzést hagy benne, magyarázkodnia kéne, vagy legalább apró magyarázatot adni arra, ami történt. El is tudná mondani, a kék pikkelyek és a tűz szinte kísértetiesen hasonlított és az újbóli látvány, kopogtatás nélkül törte át azt az ajtót, ami mögé az egészet bezárta. Most tudatában léve nem is csodálkozik rajta, ám az elmúlt idő távlatából, valahogy sokkal könnyebben elfogadja, elfogadta azt. Talán a kísértő álmoknak köszönheti, talán csak új személyiségének, de vajon most változni fog.*
~ .. és köszönöm! * Visszanéz Kainra, Sou nem tud többet mondani, viszont vár arra, hogy a másik megszólaljon, bármit mond is annak örülni fog, ha kérdez válaszol, ha nem akkor kénytelen csöndben maradni. Viszont egyben biztos, ha képes komolyabb sántikálás nélkül járni, akkor kereshet gyógyfüveket, hogy ne csak mára és holnapra legyen abból a csodaszerből.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-09, 5:00 pm

*Lassan kipiheni a fáradalmakat, míg a másik sárkány nem mozdul.
Egészen hosszú idő után látszik rajta egy kis mozgás, amiből sejteni lehet, hogy lassan ébredezik.
Aggodalma csökken, mikor Sou szemét is kinyitja. Láthatóan igyekszik végtagjait normális helyzetbe rendezni, bár van, aminél úgy tűnik, fájdalmai vannak. Nem is csoda, hiszen találkozása a fa csúcsával nem lehetett fájdalommentes. S mivel akkor nem volt magánál, most rohanták meg az érzések. Rekedt, elfúlt hangon szólal meg.*
~Sajnál? Mit sajnál? Nem tett semmit….vagyis voltaképpen nem is tudom, mi történt vele…Nem volt semmi látható baja neki, amíg el nem hamvasztottam a kék sárkányt…ÉN OKOZTAM ezt….~
*Kain figyeli Sou arcát, melyen nem sárkányok számára láthatatlan érzések vonulnak végig.
Az aranysárkány figyelmesen hallgatja azt az összesen három szót, mit eddig a másik kimondott.*
- Nincs mit sajnálnod és megköszönnöd sem….bárki megtette volna, ha módja van rá. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy miattam történt, ami történt.
Voltaképpen nem is tudom, mi történt….
*Namelyr kíváncsian és sajnálkozva figyeli a fehér sárkányt. Anyátlannak, és összetörtnek tűnik.
Úgy érzi, kimondatlan mondandója van, melyet magába szorít, s mely csak arra vár, hogy végre szavakba öntsék, hogy végre a teher csökkenhessen.
Lelkiismerete máris nehezebb, mint pár órával korábban, pedig már akkor is elég dolog terhelte. Megbántott, megölt lények sokasága, az ő sorsuk nyomja az arany sárkány vállát, s még egy teher ugyan nem töri össze, de mindenképpen tovább nehezíti amúgy sem túl fényes életét.*
- Mi történt?
*Végül hallgatás és gondolkodás után hangzik el a kérdés, miközben Az eddig heverő arany sárkány felül, de a fejét továbbra is lógatja, úgy figyel Soura.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-10, 7:17 pm

~ Ezt némileg másképpen látom .. most már.~ Teszi hozzá a másik mondanivalójához gondolatban, bizony, az a fene nagy bizalom az idegenekkel szemben megrendülni látszik, vagy csak egy bizonyos fajjal szemben? Nem kar kérdésére választ kapni, mint mondta már magának alig egy napja, nem akar változni, ám most valahogy ez elkerülhetetlennek látszik. Aztán nemet int fejével, szólni most hirtelen nem igen tud, de abban egészen biztos, hogy nem Kain volt az oka, bár részese igen és még is inkább köszönettel tartozik neki. Visszakapta emlékei tetemes részét, már nem elveszett és nem kell emberi szülei segítségére támaszkodni, ám célt találni életének ebben a pillanatban nehéz. Talán megkereshetné a többieket, megtudhatná mi lett végül szülei sorsa, de vajon mennyien maradhattak és mennyien vészelték át ép lélekkel. Nyújtja nyakát közelebb emelve ezzel fejét a másikhoz, csendesen engedve ki a percre benttartott levegőt, szemeit is lehunyja. De próbálja nem drámaként felfogni az egészet, elvégre ő él és ennek csak van valami célja, értelme, csak rá kell jönnie. Majd csak meglesz! Felnyitva szemeit bele is kezd a mondandójába, összegyűjtött annyi erőt, hogy mennyen.
~ Először is, nem te tehetsz róla! * Szögezi le, némileg már határozottabb és élénkebben csengő hangon.*~ Hogy mi történt? ... Az a sárkány, akit elégettél nagyon hasonlított arra, aki .. aki kis híján kettéroppantotta a gerincemet. Lehet a hasonlóság miatt, már nem tudtam tovább rejtegetni az emlékeimet, emlékszem. Az egészre,.. már. * A keserűséget kiűzve, a furán is hat, de mosolygóssá válik a hangja, mert a bánat mellet őszintén örül is és inkább próbál erre koncentrálni.*~ De nem csak a szörnyűségre, minden más is meg van, de lehet, ha nem hagyod, hogy veled tartsak, akkor még nagyon hosszú időbe tellett volna, hogy emlékezzem arra ki voltam. Ezért is köszöntem meg. * Visszább húzta fejét, majd nagy elhatározással elrendezte tagjait és ahogy a fájdalom engedte felállt, szépen négy lábra, bár most már legalább tudja, hogy nem is lába, inkább csípője a fájdalom középpontja. Nem is szalasztja el megszemlélni, de a horzsolás nem komoly, néhány pikkelye oda, de oda se neki, már így is van néhány homályos csíkkal ellátott, néhánnyal több vagy kevesebb már igazán nem számít.
~ No meg, most lehet, hogy szép fadísz lennék, ha nem kapsz el! * Nem hitte volna, hogy ilyen könnyedén tud majd beszélni, de sikerült, ahogy az alakváltás is ment, minden gond nélkül. Ugyan a kétlábas verzióját már nehezebb volt egyensúlyban megtartania, óvatosan próbálgatta hát érzékeny lábát.
- Estére keverek még fájdalomcsillapítót, azt hiszem. * Emelte tekintetét most már láthatóan is mosolyogva Kainra, most valahogy jobban érezte a méretek közötti különbséget, mert bizony az aranysárkány hatalmas. De végül is ennek is köszönheti, hogy puszta horzsolással megúszta.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-11, 1:18 am

*Sou fejének nemleges mozdulata értetlenséggel tölti el. Nem tiszta előtte, mire is vonatkozik a tagadó mozdulat.
Nem ő tehet róla. Szólal a sárkány újra. Mintha ezzel meggyőzhetné.
Mintha közben Sou hangja is vidámodna, pedig ez meglepő számára, tekintve mondandóját, mik az emlékekre vonatkoznak.
Az emlékekre, melyeket úgy fest, a gyöngysárkány végre visszakapott elméjének homályából. *
- Nincs mit köszönnöd. A dologhoz merő önzésem vezetett. Bizonyára rájöttél már, hogy ettől a kék sárkánytól erednek a sebeim.
Én mégsem akartam itt hagyni a testet, ezért tüntettem el az erdei vadak elől.
*Látja, amint a másik végre talpra áll. Láthatóan vannak fájdalmai, de úgy tűnik megmarad, nincs veszélyben sem végtagja, sem élete. *
- Fadísz…lehet, ám ha kissé figyelmesebb vagyok, még a fák előtt elkaphattalak volna, s akkor most nem kellene fájdalommal küszködnöd.
*Figyeli átalakulás közben a másik sárkányt. Újfent a kis törékeny, vézna fiú alakjában próbálgatja lábait.
Kain sokadjára csodálja meg a sárkányok átváltozásának nagyszerűségét, hiszen a méretes fehér sárkányból egy szempillantás alatt vált egy aprócska fiúvá társa.
A mosolyra ő is mosolyog, ami még mindig sárkány alakban lévén kissé vicsorosnak hat.*
- Ha úgy gondolod, megkímélhetlek a gyalogúttól. Nem messze a fogadótól tudlak letenni, hogy majd utána én is követhesselek emberi alakomban. Hacsak nincsenek más terveid, utunk valóban oda visz, és azt hiszem, ránk is fér a pihenés, hogy ki-ki rendezgesse sebeit és gondolatait is.
*Csendesen mondja ezeket, miközben eszébe jut, hogy nem is olyan rég még a másik sárkány ajánlotta fel neki hátát, s most ő ajánlgatja utazásra képességeit.
Maga is talpon van már, igaz, így még nagyobbnak hat az aprócska fiatalember mellett.
Nyakát továbbra is megdöntve, fejét alacsonyan tartja, egészen a gyermek fejének magasságában, így könnyebben a másik zöld szemeibe nézhet.*
- A halál sosem szép dolog. Nem kívánja sem látni, sem átélni sem osztani senki sem, kiben szív van.
Úgy tartom, minden kioltott élet, legyen az bármely néphez tartozó, terheli sorsunk.
Megbocsáthatatlan, hogy egymás életét vesszük el, miközben ez a föld mindenkinek elég lehetne, ha tudnánk békében élni egymással és önmagunkkal.
*Elhallgat. Szemét behunyja, hiszen a másik nyilván nem érti eme filozófiai eszmefuttatás lényegét, pedig az szervesen kapcsolódik az arany sárkány egész életéhez, minden megtapasztalt pillanatához.
- Sajnálom, hogy oly dolgokat kellett ilyen fiatalon átélned. Az ifjonti szív még inkább nehezen viseli eme súlyos dolgokat.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-11, 4:22 pm

Megtartva magának a szavakat csak a fejét csóválja meg egy egészen kicsit, valami azt súgja, hiába is igyekezni azon, hogy a másik ne érezze magát bűnösnek, nem járna sikerrel. Most azonban jobban, könnyebben bele el tudja képzelni min is mehetett keresztül Kain, bár ezek még mindig inkább csak sejtések, mint tényszerű megállapítások. De sokáig csak nem állhatja szó nélkül, ha valamit igazán megragadt benne, s ettől eltérni még emlékek híján sem tért, az az önvád. Persze ő sem volt mentes tőle, de túl sokat sem szentelt neki.
- Önzőség, én másképpen látom, megadtad neki a végtiszteletet, inkább hamvadjon el, minthogy a vadak falják fel. * Ezen a vélemény van, s végtére talán nem is téved olyan nagyot és ha talán több tisztelnivaló nem lenne az aranysárkányban, már ez is becsülendő benne. A tisztelet azonban nem csorbulna Souban, ha tudna a másik múltjáról, hiszen a sors fintora, hogy az ő családját pont sárkányok mészárolták le és bár ebből kifolyólag is, megérti már a falusiak irányában táplált érzéseit. De oda már nem fog visszatérni, talán csak átutazóban, hogy elköszönhessen rendesen a családja ott maradt tagjaitól, az apjával pedig megbeszél mindent. Ám idő közben kénytelen újra nemet inteni fejével, mintha a másik sportot űzne az önsanyargatásféle érzésekből, vagy lehet, hogy ő látja másképpen. Kihúzza magát, büszkén lépve néhányat, majd egy egész kisebb sugarú kört írva le, meg sem rezzen arca és nem is szisszen fel, pedig nem volt örömmámor megtenni ezt a pár lépést. A próbát azonban nem viszi túlzásba, még azért tudja hol is vannak a határok, legalább is nagyon reméli.
- Ugyan-ugyan, ami nem öl meg az csak erősebbé tehet! Meg aztán a fogadóig vezető utat ki fogom bírni, milyen sárkány vagyok, ha már ennyiért is inkább vitetem magam, ugyan csábító az ajánlat, de egyben túl kísértő is. Egy meggondolatlanság részemről pont elég volt, de valamire kíváncsi vagyok, megérinthetem a bőröd? Meglehet furcsa, de valahogy nem tudom elképzelni milyen tapintásúak a pikkelyek. * Közelebb is lépett az engedély megadásának reményében, hiába a kíváncsiság még nem tűnt el belőle. Bár ezzel próbálta enyhíteni a visszautasítást is, Kainra is ráfér még egy kis pihenés, bár súlyával nem lenne tetemes teher, de túl nagy kísértést érezne odafent, hogy maga is szárnyra kapjon. Ugyan akkor a gyalogos út megtétele mellet szól az is, hogy így lassabban fognak visszaérni és ez nem is olyan keveset nyoma latba, legalább is Sounal, minden egyes perc ajándék, amit nem a fogadóban kell töltenie.
Elnézi az arany tükröket, ahogy szól az élet tanulságának szava, megérti, nem lehetne elvárni tőle, de megérti. Talán azért mert egyrészről, ha nem is háborút, de életeket tönkretevő élménnyel gazdagodott, amit sokan inkább kikerülnének, vagy teljességgel hagynának ki életükből. Egyszer talán rájön a miértekre, de nem ez lesz élete mozgató rugója.
- Néhányan azt mondanák ez volt megírva, én másképpen vélekedem, de ha sajnálom is a megtörténten már nem tudok változtatni. Beletörődni teljesen nem fogok, de elfogadom, hogy a hátralevő életemet ez ne mérgezze meg a kelleténél jobban. Remélem, hogy sok dolgot láthatok és megismerhet az elkövetkezőkben. * Abszolúte optimista szemlélet, nem is csoda, hogy egy jól irányzott balhoroggal terített ki a pesszimistaként felszólaló gondolatait.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-11, 5:21 pm

*Értékeli, hogy a másik sárkány csökkenteni igyekszik a lelkét nyomó terheket, de tudja azt is, hogy azt csak önmaga, vagy talán senki sem teheti meg.
Sou igyekszik azt mutatni Kainnak, hogy valójában fájdalmai nem olyan nagyok és nem szorul segítségre.
Mégis azért látható rajta, hogy óvatosan terheli sérült testét.
Szavakkal is igyekszik kicsinyíteni a sebek súlyát és igazolni, hogy bizony a gyaloglást is kellően bírja ő.
Mégis Namelyrnek eszébe ötlenek a másik szavai a gyógynövények gyűjtéséről arra is utalva, hogy azokra napokig is szükség lehet.
Közben azonban a fiú már meglepő kéréssel áll elő. Pikkelyeit szeretné megtapintani. Ami furcsasága abban rejlik, hogy az arany sárkány sosem érzett arra ingerenciát, hogy megnézze, milyen egy másik sárkány bőrének érzete.*
- Bár nem értem, miért, de ha szeretnéd megnézni őket, ne tartsd vissza magad.
*A fiú meglepő bölcsességről tesz tanúbizonyságot. Könnyebb lehet úgy élni, ahogy ő vázolja, ám ezt Kainnak még szűk hét évszázad alatt sem sikerült teljesen elérnie.
Nem könnyű azon mészárlások és árulása emlékének súlyával együtt élni, s nem telik el nap anélkül, hogy ne jussanak a borzalmak eszébe. Mások ezt talán veterán betegségnek hívnák, de ő már csak lelke egy részének érzi.*
- Ezeket én is próbáltam, de nem mindenre használható a recept.
*Feltekint az égre, s a közeledő vihar jeleit véli felfedezni. Hogy Sou ne érezze rosszul magát a sárkány mellett, könnyedén visszaváltozik.
Ismét az eget néz, ahol kékesfekete fellegek hínak pillanatról pillanatra és esőszagot hoz a feltámadó szél orrába.
Gyorsan jönnek a fellegek, talán vissza sem érnek a fogadóba előttük.*
- Indulnunk kellene, Sou!

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-11, 6:08 pm

Halk alig nevetésnek tetsző hangot hallat a szavakra, majd megteszi a még hátralévő lépéseket, hogy a maradék távolság is eltűnjön. Óvatosan érinti meg először az aranyban pompázó páncélzatot, éppen csak ujjheggyel, aztán merészebben elterül tenyerével az adott felületen. Valahogy nem ilyenre számított, elég szilárdnak tűnik, de valahogy ugyanakkor puhának is tűnik, bár lehet, hogy az érintése könnyedsége miatt. Még is jól megjegyzi, ahogy az árnyalatokat is, kíváncsiságának azért némi oka is van, ugyan is könnyebb azt megalkotni, amit már ismerünk. Így rejtőzhet el, egyszerű és védtelen gyöngysárkány helyére teremthet egy másikat, kéket, vagy akár most már aranyat is. Bár most nem csak ez vezérelte, összehasonlítás képen sem volt haszontalan, szüleié Kainéhoz képest határozottan puha volt.
- Ha esetleg szeretnéd látni és kevésbé fog sajogni az oldalam, akkor megmutatom. * Lépett hátrébb szolid kis mosollyal arcán és aztán ezt még megtoldotta egy hálás nézéssel is, mikor a már teljesen megszokott sötét alakká vedlette vissza magát a másik. Milyen fura is, sárkányként csodálnivaló, de emberi gúnyába bújva sem lehet túl könnyű elvegyülni a nép között. Ebben mondjuk igazán nincs semmilyen tapasztalata, néhány pillantás után azonban ő is az ég felé néz, lehunyt szemmel szívja be a levegő egyre üdébb illatát. Imádja az esőt és az eső illatát is, ugyan ilyenkor komorrá válik a táj, de aztán felélénkül, egy cseppnyi élet. Aztán csak bólint egyet és meg is indul, fura, többnyire bajban szokott lenni az iránnyal, de most valahogy könnyedebben, bár nem megtorpanás nélkül találta meg a helyes utat.
- Sajnos valóban nem mindig válik be, de lehet, hogy csak egy kis alakítás kell rajta végezni. Mondjuk egy társ, vagy ha bizonytalan vagy, akkor valami elfoglaltság, ami elvonja a figyelmedet, de közben nem unod magad halálra. .. Bár még én sem igen tudom mihez is fogok kezdeni, de csak szépen sorban haladok, először is elköszönök az emberi családomtól, aztán .. aztán meg megyek amerre a lábam, vagy a szimatom visz. * Közel sem halad olyan könnyedén, mint mikor errefelé tartottak és ha nem sikerül figyelmét kellően terelni, többek között ezért is jár a szája, akkor bizony sántikál. Viszont még mindig örülhet, hogy megteheti! Gondolatai azonban egy kissé más irányba viszik. ~ Vajon apám mennyi aranyat hagyott itt a fogadósnak, visszaadni bizonyára nem adná .. meg aztán, azt sem tudom merre keressem. Nem akarok neki több bonyodalmat, de ha elkerülnénk egymást ..~ Bizony abból csak felesleges aggodalom lenne, ha csak annyi, ezt a gondolatfonalat azonban hamar le is tudta és inkább a hangsúlyt a közelgő felhőszakadásra fordította. Szinte sóvárogva várta, hogy megnyíljanak az ég csatornái, most nem is volt gondja arra, hogy minden lépéssel közeledig a fogadó.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-11, 11:59 pm

*Alig érzi meg a vastag pikkelyeken és bőrön keresztül Sou könnyű érintését.
Azonban nem igazán tudja, hogy hogy magyarázza el a fiúnak, hogy őt nem érdekli annyira a fehér sárkány pikkelyei, vagy a bőrének puhasága.
Végül úgy dönt, inkább költői felajánlásnak veszi, amit függőben hagy.
Úgy tűnik, a másik sárkány várja az esőt és élvezettel szívja be a közelgő vihart megelőző szél friss illatát.
Kain a maga részéről inkább fedett helyen töltené a vihart.
Szerencsére csakhamar el is indulnak. Az arany sárkány átengedi a tempó meghatározását frissen sérült társának. *
- Azt hiszem, helyesek a tervek, melyeket dédelgetsz a jövőről.
*Csendben haladnak tovább, látja Sou sántikálását is, de nem avatkozik közbe.
Lassan feltűnik a fogadó is, de hátukban már ott a vihar. Remélte, hogy megelőzik, és talán sikerült is volna, ha Sou is úgy akarja, de könnyen lehet, hogy ő inkább vágyik most a tagjait átmosó, áthűtő csapadékra.
Kainon a fekete bőrkabátot már tépi a szél, haját pedig mindenhova fújja, leginkább az arcába.
Végül megunja és fejébe húzza a bőrkabát csuklyáját, melyet menten meg is tart a szél.
Hamarosan hatalmas villámok kezdenek csapkodni mindenfelé, s elered az eső is. Játszi könnyedséggel vág be a csuklya alá., mintha a fején nem is lenne.
Végül nem tartogatja tovább, laza mozdulattal, hátrahajtja a kabátot és.
Nem tudja megakadlyozni a folymaatot, így csak tűri, ahogy az eső veri felülről.
Mire a fogadóig elérnek már egészen megázik ott, ahol nem fedi a cserzett bőr ruházat.
Kerülni készül, hogy inkább a fogadó túlsó végén szeretne felbukkanni.
Jó érzés lesz már lepihenni.
Rápillant Soura. A bokrok között felsejlik a titkos ajtó.
Az ítéletidőben a fogadós és a fogadósné is inkább meghúzza magát, bár az könnyen lehet, hogy közben óvatosságból ránéztek a fiú szobájára és akkor már bizonyára felfedezték hiányát is.
Megtorpan egy pillanatra. Nem tudja, hogy beinvitálja-e vendégét. *
- Lassan majd ideje lesz megpihenni. Hosszú volt ez a nap. Szó, mi szó, kellemesen hűs volt a vihar, de elég lehetne már a vízből. Nem szeretem annyira.

» Tűz fogadó
» Vén kujon fogadó
» Csillagfény fogadó
» Fehér lady fogadó
» Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)