A fogadó

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-15, 3:36 pm

Lassú, de biztos haladásában a szél kivételesen nem akadályozta, igaz elbabrált az ő szöszke tincseivel, pontosabban egészen addig, míg abból a vékony kis madzagból ki nem húzott minden egyes szálat. Ezt követően már könnyebben tudta csavarni, meg lengetni, olykor meglengetve még a kölyök orra előtt is, de már hozzászokott, hogy néhány tincs a szeme előtt táncok. Most is inkább az volt zavaró, hogy olykor kis híján meg is rágta haját, de hiába is vonta ki ezeket arcából, jött egy újabb fuvallat és fölösleges volt a mozdulata. Az eső azonban segített ezen, ahogy eláztatta tincseit, már azok sem voltak olyan szolgálatkészek a szél részére. Tekintet egy árnyalattal borúsabb lesz, ahogy egyre inkább tudatosodik benne, hogy itt a fogadó és egyre közelebb lesz, ebből a szempontból igazi nyakas kamasz. Első felindulásból még azt is a világ tudtára adná, hogy meghalni is jobb volna, mint egy fél lábujjal is bent lenni a fogadóban, pedig azért nem is olyan vészes az emeleti szobája.
Megállni nem akaró gondolatainak végül Kain szab többé kevésbé véget, Sou meg is torpan, kissé nyűgős már, de szerencséjére csak lelki szemei előtt játszódik le az a jelenet, amiben a másik karjába csimpaszkodik és rimánkodik, hogy nem akar bemenni. De ennél azért már idősebb és felnőttesebb a gondolkodása, inkább csak sóhajt egyet, ezzel csitítva az ellenérzéseit, majd még ki is csikar magából néhány szót.
- Igen, tényleg hosszú volt és a pihenés sem fog épen rosszat tenni, de én jól éreztem magam. * Meg persze kár hogy vége, de ezt már csak gondolatban fűzi hozzá, meg mért is kéne most rögtön, hogy vége legyen. Most először fancsalodik el arca, ahogy fájós lábára nehezedik, előre köszönti a lépcsőt, amin közel sem fog olyan gyorsan felslisszolni, mint szeretne.*- Én imádom az esőt, bár ahogy elnézlek, így elég mókásan nézel ki, bár ki nem ázottan. * A mosolya, inkább amolyan fél vigyorféle lett és lépett is egy jó fél lépést oldalra, bár nem hinné, hogy a minden után, pont most kapna valami szankciót. Meg aztán nem is volt annyira szemtelen, mert ez amolyan bagoly mondja verébnek felszólalás lenne.
- Hah megbirkózom a fogadóssal, aztán meg keverek egy kis fájdalom csillapított, ha gondolod hozok le. Aztán pedig hagylak pihenni! * Persze felajánlotta a lehetőséget, hogy nemet mondjanak, de tudni illik elég makacs, így akkor is fog hozni a készítményből. Ugyan zavarni nem fog, mert e mellet lesz más dolga is, ennek a dolognak pedig még neve is van, Sárga.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-15, 5:17 pm

*Kain csendben hallgatja az esőben Sout. A hűvös csapadék egészen fejéhez és nyakához tapasztotta fekete haját. A másik sárkány is eléggé ázott veréb külsővel rendelkezik. Szőket tincsei javarész szintén hozzá tapadtak a fiúhoz, ám néhol a tincsek vége még erőlködve próbál kunkorodni.*
- Tényleg jó volt.
*Csak ennyit szól, mikor Sou megjegyzi, hogy jól érezte magát. Az eső szeretetére csak fintorog egyet. Ám kénytelen ő is megjegyezni, hogy a másik sem épp modell szépségű ebben az időben.*
- Ki nem állhatom az ilyen esőt. Ám a te külsőd is hasonlatos egy ázott macskáéhoz.
*Némi vigyorral bök is egyet a fiún, hiába tért az ki előle. Hosszabb a „mágus” keze, mint azt gondolni lehet. Bántani nem akarta, hiszen Sou sokban könnyítette neki a lábadozás és a gyógyulás nehéz óráit, s szórakoztató társaságra is lelt a másik sárkányban.
Ám ezt a világért sem osztaná meg vele.*
- Azt hiszem, én már elleszek fájdalomcsillapító nélkül is, azt inkább rád hagynám, fogyaszd egészséggel!
A pihenés viszont nekem is jól fog jönni.
*S valóban azért érzi tagjaiban az utóbbi napom megerőltető vándorlásának és sérüléseinek a hatását. Egyre többet tekint a rejtekajtó felé, mely mögött szállását tudja.
Felemeli kezét, Sou vállára helyezi, s így szól.*
- Menjünk, pihenjük ki a nap fáradalmait, hogy holnap az új napot megújult erővel kezdhessük. A mainak már úgyis betett az eső, s ha jól sejtem mindkettőnkre ráfér a pihenés.
Jó éjt, Sou!
*Majd lassan elfordul és megindul azonmód a rejtett bejárathoz, s félrehajtva annak ágait, még visszanéz, hogy Sou elindult-e már, hogy szembenézzen Arellel, a fogadóssal.
Ezután a várható pihenés örömével belép a kis szobába, s maga után betéve az ajtót elterül az ágyon.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-15, 7:08 pm

Nem tudta megállni nevetés nélkül, valahogy túlzottan is élénk volt a fantáziája és meg kell hagyni, egészen furán nézett ki ázott macskaként. Az hogy oldalba bökik sem szeppenttette meg, a bátya is élt ezzel a mozdulattal olykor és a hirtelen kellemetlen érzet ellenére is pozitív dologként éli meg, akárcsak, hogy néhány perc múlva a nehéz kéz telepszik a vállára.
- Rendben van! .. Félek nem is lesz olyan nehéz pihenni, esőben valahogy mindig könnyebben megy az alvás. * Maradna, hogy a fenébe ne, de azért ő is szívesebben nyúlna már végig az ágyán.*- Jó és pihentető álmokat! * Szól még az aranysárkány után és ő is megkezdi útját a bejárat felé, egészen pontosan a konyha bejáratát vette célba, hátulról támad, hogy még véletlenül se kelljen a fogadótéren áthaladnia. Mielőtt azonban belépne jó néhány percig elidőzik az ajtó előtt és ezért szinte teljesen elázik, mikor belép a konyhában sürgölődő népek elsőre észre sem veszik. Felsejlik benne a remény, megúszta, de nem ahogy kifordul a konyhából és célba veszi a lépcsőt találja szembe magát a pocakos fogadóssal. Ha szemmel ölni lehetne, akkor Sou ezer kínhalált halt volna a perc tört része alatt, elsőként persze lesütötte a szemét és megköszörülte a torkát, de nem kiabáltak vele. Sőt, egész halkan és már csöpögősen aggódó hangnemben szidták le és ha nem tudná, hogy aranyat kapnak érte, akkor bizonyára bűntudatot is érzett volna. Ennek hiányában is kinyögött egy bocsánatkérést, majd engedelmeskedve annak a felszólításnak, hogy menjen fel és öltözzön át, már ment is, de mint sejtette nem olyan könnyedén. A fogadós még rá is kérdezett, de egyszerű hazugság volt rá a válasz, „elestem”.
Odafenn az átrendezett kis szobácskája várta, de az ablak már csukva volt, ezen rögvest segített is. Feltérdelve az ágyra és a párkánynak támaszkodva nézte az egyre jobban ködbe vesző tájat, a szél már alább hagyott, csak az eső hullott kitartóan. Egyik kezét még ki is nyújtotta, hogy legalább ennyivel élvezhesse a hűs cseppeket, de lassan fázni kezdett az átázott holmikban, így kényszeredve kereste elő még tiszta váltóruháját. Sebtében át is öltözött, majd eldőlt az ágyon, egy pillanatban az ablakon bámult ki, a másikban meg már az asztalra kikészített holmikat figyelte, bánatára hasznos folyadék nem fogja elkészíteni magát, pedig mennyivel jobb és könnyebb lenne. Fogalma sincs hogyan sikerült végül rávennie magát, hogy felkeljen, de a végeredmény kárpótolta, a borogatás segített rajta, ahogy az elvárható volt. Viszont túlzottan is kényelmes volt már így és a kopogás sem riasztotta fel teljesen, de a fogadós hangjára inkább nem is akart reagálni, hallotta, hogy valamit leraktak az asztalra.
A vacsorája azonban a másnapi reggeli lett, még szürkület volt mikor kikászálódott az ágyból, a tálcáról is inkább csak a rongyba csomagolt kalácsot vette magához és kivételesen az ajtón át távozott. Nincstelen éjszakája után ténylegesen is kipihenve osont le a lépcsőn, a nagy csend arra engedett következtetni, hogy még igencsak korán van és a ház többi lakója még igen csak az igazak álmát alussza. Nem is bánta. A konyhán át távozott, útjában csak a rejtekajtó közelében torpant meg, de nem akarta Kaint zavarni, így tovább ment az istálló felé, ahol egy kissé morcos kancával volt találkozója. Kiengedte a lovat és fő kedvencével, répával engesztelte, amit persze engedély nélkül csent el a konyhakertből, de művelet sikerrel végződött. Ahogy világosodni kezdett közelebb ment a fogadóhoz és feltelepedett a kedvencnek kijelölt fájára, hogyha keresik, rögvest jelezhesse nem tűnt el ismét. Nem tétlen üldögélt, erejét próbálgatta óvatosan és ügyelve, hogy avatatlan szem ne lásson egyebet, minthogy odafent ülve lógatja a lábát, ami szerencsére már nem fáj.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-16, 12:16 am

*Kain ahogy végigdőlt az ágyon, nyomban el is nyomta az álom.
Mély és csendes volt. Talán az éjszaka is kopogó eső segítette, hogy ne a szokásos szörnyűségekkel kelljen megbírkóznia, mint szinte minden éjjel. Mégis most nyugodt éjszakája volt.
Reggel madárcsicsergésre és az ablakon beólálkodó napfényre ébred.
Lassan megy ki szemeiből az álom, s szűkre szabott tekintete.
Magához veszi, amit még ledobott előző este, majd kilép az ajtón.
Szinte megszokott dolog, hogy ismét érzi sárkány jelenlétét és megint csak alig figyel rá.
Pedig nem mindegy, hogyan reagál, élesnek kellene lennie, hiszen lehet más is az a sárkány.
Közben megpillantja Sout, amint egy fa ágán üldögél békésen. Kain int neki, majd tovább megy.
Hamarosan a fogadó bejáratánál van.
Mikor belép, szeme egyből Arelt keresi. Mikor meglátja, int neki, majd miközben ő leül az egyik asztalhoz és a fogadósra vár, elmélázik.
Arel közben megérkezik, így hamar markába számolja aranykészletéből a szokásos mennyiséget.
A fogadós hálás a borsos ellenértékért, az arany sárkány pedig biztos lehet benne, hogy a legközelebbi alkalommal is számíthat a fogadós diszkréciójára és érdekből adott segítségére.
Ha már itt tart, kér is egy kis friss vizet, majd mikor azt elfogyasztotta, feláll és kisétál, intve Arelnek.
Nem sokkal később már Sou és a fája előtt álldogál. Szemügyre veszi a fiút .*
- Jó reggelt, Sou!

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-16, 7:48 am

Elvolt foglalva kedvenc időtöltésével, de csak most érzi át milyen ha tudja, hogy egyszer már megtanulta hogyan is kell, de még sem megy tökéletesen. Ugyan ez inkább eleinte volt zavaró, mert ahogy egyre többször épített fel magának a pillangót egyre tökéletesebb lett és szárnyra is kaphatott, ezt a látványt rejtette el mások elől. Ez könnyebben ment, meghagyni ugyan azt a képet, olykor apró mozzanatokkal, de tökéletes mozgást lemásolni már más volt. Még is érezte, hogy minden nehézség lassan tűnik el, tehát tényleg csak gyakorlás kell. A nagy munkában a másik sárkányt is csak felületesen érezte, ellentétben Sárgával, aki felemelte fejét és nyihantott egyet köszönésképpen, amire Sou először a lóra, majd követve annak tekintetét Kainra néz. Még pont elkapja az intést, amit viszonoz is.
Úgy látszik eltelte az idő és mindenki ébredezni kezd, nem bánja el van ő a fán. Illetve el volt, egy ággal lejjebb költözött észrevéve a szándékot, amivel Sárga tolatott be az adott fa alá, egy kis hátmasszázsnak mindig örült a patás. Sou pedig ezt szinte mindig teljesítette, bakancsait most amúgy is a fa tövében hagyta, bár művészet lesz bele visszabújni, amikor lemászik. Azért a föld még érezhetően nedves, ahogy az ág is és így belegondolva már nem is olyan lényeges, hogy milyen talppal helyezi lábát a lábbelibe. De a jóból is megárt a sok, így inkább óvatosan elhasalt az ágon és közelebb invitálta a hátast, hogy az feljebb emelve buksiját meg tudja simogatni, persze Sárgának ez sem volt ellenére. Sou még kedvesen el is csevegett a négylábúval, értelmes állatnak tartotta és olykor komolyan az volt az érzése, hogy teljesen meg is érti, csak éppen válaszolni nem tud, legalább is szavakkal nem, de szemei beszédesek.
- Kain! Jó reggelt! * Emeli fel fejét és viszonozza a köszöntést, persze Sárga annyira most nem örül, mert az eddig őt kényeztető kezek most visszahúzódna, odébb is ballag egy kissé sértetten. De biztos gyorsan megbékél, amúgy is harsogóbb most a fű, hála az esőnek. Sou nem is vár sokáig, hogy lekászálódjon, elvégre magasan van és tapasztalatból tudja, hogy nem nyakkímélő sokáig felfelé nézni, bár így majd ő lesz rászorulva, de megszokta. Most inkább nem ugrik, hanem mászik és így legalább ügyeskedve ugyan, de sikerül a bakancsokba csúsztatnia lábát, a későbbi kellemetlenség tehát likvidálva, bekötni pedig ráér, amúgy sem lógnak a fűzők.
- Remélem jól aludtál, tényleg, sikerült kipihenned magad? *Érdeklődik, közben mellénye belső zsebe mélyéről próbálja előhalászni azt a szalagot, amit még reggel talált, hogy összerendezze haját. Amint meg is van, el is készül a rögtönzött lófarokkal, így azért kevésbé kisfiús.*- Csak nem megvolt a reggeli, gondolom mára könnyedebb módját választottad.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-16, 2:41 pm

*Az arany sárkány látja, ahogy a másik a lovát becézgeti. A maga részéről saját lova jut eszébe Norlan határában. Egy ideje nem látta már, mivel másfelé akadt dolga. Ilyenkor ki szokta csapni a szabadba, hogy ételt, s italt is találjon magának.
Rendkívül nyugodt és hűséges állatról lévén szó, még mindig visszajött, mikor észlelte, hogy gazdája, a sárkány hazatért barlangjába.
Akin zsebre teszi kezeit és úgy nézi végig, ahogy Sou lekászálódik a fáról.*
- Jól aludtam, mélyen.
Ahogy látom, te is hasonlóképpen kipihented magad, s sérülésed is rendbe jött.
*Utal Kain az előző napi kis kalandjukra, melyben társa a markai között lógva közelebbi ismeretségbe kerül némi fa csúcsával.
A reggeli említésére kellemetlen érzés veszi elő gyomrát. Bizony, Areltől nem kért étket, csak szállását fizette ki némi borsos borravalóval kísérve.
Valójában azért érkezett Sou mellé, hogy búcsút vegyen tőle. Ébredezés közben újfent Rodelus felé jártak gondolatai, s nyugtalanító volt számára, hogy a barát indok nélkül árulta el.
Márpedig oknak lennie kell. S ezt az okot ott fogja megtalálni, reméli, ahol az ügy kezdetét vette.
Nem, nem Norlan, nem is Tarsis lesz a hely. Telar volt igazi szállása Rodelus Ripsinek. Ott is a rabszolgapiac környéke, ahol jól el tudott vegyülni a söpredék között, s nem szúrt senkinek szemet enyhén szólva sem tiszta ügyleteivel.
Egyszóval lassan mennie kell, s úgy gondolta, majd út közben vadászik, immáron sárkányként, ahogy kell, s ahogy a legjobban esik.*
- Nem, Sou a reggeli még hátra van.
*Tart némi szünetet, mivel megkedvelte az értelmes kis fiúcskát, kiről kiderült, hogy talán nem is annyira fiú, s sárkány mivolta többre hivatja, mint amit gondol magáról.*
- Nekem viszont van egy lezáratlan ügyem, emiatt aztán meg kell válnom társaságodtól. Ám szívesen látlak szerény hajlékomban, ha Norlan mellett jársz. A város határában van egy rejtett barlang, az az enyém.
Keress ott, ha arra jársz. Ha nem is vagyok épp otthon, pár napon belül mindig előkerülök.
*Csendben áll, továbbra is zsebre dugott kézzel.
Ez nagy szó tőle, mivel enyhén paranoiás jelleme ritkán engedi, hogy valakit ily közel engedjen magához, mint a fiút.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-16, 5:35 pm

- Igen, teljesen kipihentem magam, igazából nem is tudom mikor aludtam ennyire jól. *Mély egyetértés keretében bólint határozottan, valóban szinte kutya baja, bár azért szép kis kék folt éktelenkedik az ütés helyén, de az is el fog múlni, csak idő kérdése. De kár is több figyelmet fordítani felé, inkább elébe megy egy másik eshetőségnek, leguggolva sebtében köti össze a fűzőket, mondjuk egy vadászathoz így nem lenne alkalmas, de sétára perfekt. Mielőtt befejezné ezt a műveletet, még meglepetten pillant fel, aztán persze már megérti, a benti illatok jöttek csak Kainnal együtt, mint potyautas. Ő már túl volt a reggelin, habár elég szegényes volt az az üres kalács, de akkor is valami volt és nem éhes. Nem is gondolta volna, hogy ez a szépnek induló reggel nem is lesz annyira szép, kicsit önzőnek érzi magát, hogy egymagában mihez fog kezdeni, mert addig nem akar innét mozdulni, míg apja vissza nem tér. Viszont azt is pontosan tudja, hogy nem lenne fair semmi indokkal megpróbálni rábeszélni az aranysárkány a maradásra, meg lám, zárkózott lénye ellenére kilátásba helyez egy látogatást. Igaz, hogy neki kell majd eltalálnia a rejtett barlangig, de ez igazán semmiségnek tűnik, most.
- Rendben, tehát Norlan mellett, még mondjuk nem jártam arra, de legalább lesz célja az első vándorutamnak. Mert mérget vehetsz rá, hogy meglátogatlak. * Lelkes, néhányszor meg be is mutatkozott erről az oldaláról, bár nem lehetne azt mondani, hogy örömében kiugrik a bőréből, de ilyen az élet. Vannak találkozások, jók és rosszak és vannak elválások is ugyan ilyen viszonylatban, de vannak viszontlátások is és ez ad egy kis pozitívumot a jónak tekinthető kapcsolatoknak.
- Hah, nem mondom, hogy örülök, hogy elmész, de majd a viszontlátás alkalmával mindent elmesélek, hogy untam itt magam halálra. * Mosolyodik el kissé gonoszkásan.*- Most rögtön indulsz? Egy darabon elkísérhetlek, .. kérlek? * Lehet jobb lett volna tőle papíros formában elköszönni, de sem hangsúlyában, sem pedig a mozdulataiban nem volt akaratosság, inkább csak jó baráthoz méltón kikíséri a „bírtok határáig”. Sou ugyan még nem tudja milyen formában is óhajt Kain távozni, de mint rokonfaj neki sem okoz gondot az „egy darabon” való kísérés. Meg amúgy is tervezett mára egy kisebb körsétát és ezt nem adja fel, csak majd előtte még elkérezkedik a fogadóstól.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-16, 11:43 pm

*Látja a meglepetést Sou szemében, de nem tehet mást. Ő nem az a sárkány, aki soká időz egy helyen.
Sokszor elgondolkodott azon, hogy talán annak köszönheti, hogy még életben van, hogy sosem marad sokáig sehol. Árulása bosszúért kiált, úgy érzi, s mivel bár élete gyakran keserű, mégis ragaszkodik hozzá, inkább gyakran él a paranoia eszközével, s vándorol, hogy védje életét.
A sötét arcon halovány mosoly fut végig Sou fogadkozására a látogatásról. Reméli, hogy nem felejti el, s akkor már volt értelme az elmúlt másfél napnak. Jó az, ha a sárkányra nem csak ellenségei emlékeznek.*
- Én sem örülök, hogy mennem kell, de van, hogy az ember nem azt teszi, amihez leginkább kedve van.
Úgy sejtem, hogy talán mostmár nem is lesz olyan unalmas az itt tartózkodásod így, hogy sokkal bővült emlékeid köre.
Bizonyára bőven van mit a helyére tenned.
*A kérdésre, hogy elkísérheti-e, csak kissé halkan szól, közel hajolva Souhoz. Nem bán egy közös repülést, mert bizony az arany sárkány a levegőben akarja folytatni útját.*
- Ne innen…
*Majd int a másik sárkánynak, és elmutat a pusztaság egy része felé, ahol a fák benyúlnak a sík vidékre, eltakarva a puszta egy részét a fogadó vendégei elől.
Még áll ott egy kicsit, várva a másik sárkány reakcióját.
Ő már rendezte itt létét mind anyagi, mind attól lényegesebb szempontból.
Lassú léptekkel indul el, bár nem tudja, a fiú épp kér-e engedélyt kiruccanásához a sötét vendéggel, vagy csak úgy szó nélkül szökik el.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-17, 7:47 am

- Igen ez már csak így van és nagyon remélem, hogy igazad van. * Na igen, mint mondva lett, ha menni kell, akkor menni kell és Sou csak sejtheti, hogy oka ennek egészen pontosan mi is. De legalább Kain rávilágított néhány dologra, amire bizonyára maga is rájött volna, csak miután még unalmában be állt volna segíteni a konyhán, de így talán ezt még is csak kikerüli majd. Ez még sem ér fel azzal, hogy meg lett engedve számára, hogy a kísérő szerepébe bújjon egy rövid időre, bár már jó előre sejti, hogy eléggé fancsali ábrázattal fog visszajönni, de túl fogja tenni magát rajta.
- Ezt gondoltam. * Vigyorodik el ismét, majd megindul Kainnal együtt, bár tekintetét a fogadón tartja és nem teljesen véletlenül. Szó nélkül menne el, ha ezt szeretné megtenni, de nem akar még egy lelki fröccsöt a fogadóstól, a tegnapi is pont elég volt, hogy hasonlót jó ezer esztendeig ne akarjon átélni. Így talán legalább a fogadósné feltűnhetne valahol, mert hát véleménye szerint a ház ura csak nem bánja, ha az egyik visszatérő vendége körül ódalog, főként, hogy első találkozásukkor még Kain engedte meg, hogy maradjon. A gömbölyded asszonyság alakja fel is tűnik, csak éppen háttal nekik, de nem akar szaladgálni, így máshoz folyamodok és mire nem jó az illúzió. Apró kis hang indul útjára, ami felborzolhatja a hölgyemény idegeit, de végtére is az a feladata, hogy megfordítsa a nőszemélyt és ahogy eléri ez meg is történik. Sou integet is a nőnek barátságosan, aztán nem is törődve vele többet Kainhoz fordul és halad fele tovább, a vaknak is feltűnhet, hogy bizonyára valamiféle eszmecserét folytatnak., ha meg egy kicsit ezt tovább gondolja, akkor a mágus mellet biztonságban van és itt a pont a mondat végén.
- Amúgy nagyon zsúfoltak a városok? A legnagyobb, amiben jártam, az is alig száz lelket számlált. * Érdeklődött addig, míg el nem érik a kijelölt felszálló helyet és addig talán még választ is kap. Persze ebben is volt valami önös kis érdeke, mert ha nincs is tömegiszonya eléggé elveszettnek érzi magát, ha tíznél több ember van a közelében, más lényekkel még nem is igazán találkozott, sem most, sem pedig korábban. De eljött az ismeretek szerzésének ideje, vagy is majdnem.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-17, 4:22 pm

*Ahogy haladnak a fogadó mellett, Sou odainteget a fogadósné kerek alakának. Kain ugyan meg nem emeli a kezét ilyen miatt, ám hogy a fiúnak kevesebb gondja legyen, jól láthatóan mutatja magát mellette.
Hogy mégsem teljes csendben, gondolataikba merülve haladjanak, arról Sou tesz, és tesz is fel egy kérdést.*
- A városok? Telve vannak kétlábúakkal. Ha figyeltél már hangyabolyt, ahhoz hasonlatosak, csak annyi a különbség, hogy mindenütt a szagukat érzed, futnak nyomnak, dörgölőznek, s a tömeg nem foglalkozik veled, egy vagy közülük.
Ha rejtőzni akarsz, kiváló hely, hiszen ennyi ember között téged, nem talál meg senki.
De ha szereted a nyugodt, tiszta levegőt, a távolba vesző táj képét, s az érintetlen, kék eget, akkor ne menj városba.
*Közben a két utazó lassan haladva megkerülik az erdőnyelvet, s mikor végre biztos távolságban vannak, úgy, hogy az esetleges szemlélő is elunhatta a várakozást, hogy újra felbukkanjanak, Kain megáll.
A tekintet, amit Soura vet, már ismerős lehet. Az örömé, hogy leveti mágus külsejét, s újra természetes valójában mutatkozva szállhat a felhők között.
Nincs szükség szavakra, Sou is vérbeli sárkány, értheti az érzést, melyet Kain szemében láthat.
S a mágus helyen egy pillanat múlva egy fényes, aranyos villanás után a már korábban látott hatalmas arany sárkány alakja áll. Megvárja azonban, hogy a másik is felvehessen alakját, ehhez kissé odább is araszol, hogy ne zavarja a másikat, s legyen helye mindkettőjüknek.*
- Akkor hát fel!
*Szól vidáman Namelyr és szárnyával nagyot csapva emelkedik felfelé. Arany pikkelyei és széles szárnyai között csak úgy süvít a levegő, ám a hatalmas test mégis légiesen emelkedik fel a kék égbe. Maga alá nézve még látja, ahogy alatt hullámzik a fű, emelkedésének szelére, de a következő pillanatban már Sout keresi a levegőben.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-17, 4:49 pm

Hangyaboly és rengeteg ember, Sou ismét túlságosan színes képzeletének köszönhetően összerakta a város nyüzsgő forgatagát, látványosan nyelt is egyet, aztán persze elvigyorodott. Egyszer, de talán még kétszer is túl fogja élni, elvégre ő elmondhatja, hogy túlélt olyat, amit amúgy nem illik. Persze az már egészen más lapra tartozik, hogy kegyetlenül megszenvedett azért, hogy az élők között legyen, de ezen segített a sebláz, kevésre emlékszik az első embercsaládjánál töltött hetekről, ezen nincs is bánkódnivalója.
- Elképzeltem, néha túl élénk a fantáziám, de azt hiszem egyszeri élménynek kihagyhatatlan és ha már egyszer megtettem, akkor már csak rutin kell, hogy ne akarjak megfulladni. * Ismét a pozitív gondolkodásmód került előtérbe, de realisztikus módon, hiszen ha nem is nyíltan kimondva, de említést tett a rossz oldalról s még iszonyának egy szeletkéjét is megmutatta. De hol van ez még, most itt van ez a hatalmas rét, ami dús füvével elterül előttük, szinte hívogatóan, mint egy megédesíti az általában szomorú vételű búcsút. Meg ahogy Kaint elnézi, merné azt mondani, hogy tudatában annak, hogy pillanatok választják el valójától és az égtől, van olyan, mint egy ifjonc, mondjuk ki nyíltan, kölyök. Ebben még sincs semmi elítélni való, ez csak azt bizonyítja, hogy tetőtől talpig igazi sárkány és ahogy megadja a parancsot Sou sem habozik maga mögött hagyni kétlábú börtönét. Összébb húzza magát, nem mintha szükség lenne rá, csak kíváncsi szárnyai mennyire engedelmesek, mert ahogy szorosan maga mellé húzta őket, váratlanul ki is tárta, de semmi ellenvetésük nem volt a mozgás ellen. Így hát megvárva, hogy elüljön az aranysárkány által keltett szél maga is az ég felé rúgja magát, könnyed csapásokkal, még át is fordul egy néhányszor, kinyújtózva alaposan közben. Mire nem jó egy kis légi torna.
~ Mielőtt elmész megmutatom mért is kértem, hogy megérinthesselek. * Felzárkózik az aranysárkány mellé és fokozatosan felépíti egy másik sárkány elképzelt külsejét, a tollak lassan eltűnnek, ahogy a lágyan derengő pikkelyek is először megfakulnak és hangsúlyosabbakká válnak és mikor készen van egy megszokott sárkány külseje, szarvastul jöhet a szín is. Alig néhány szívdobbanásnyi idő kell csak és Kain mellett látszatra egy vadidegen aranysárkány repül, Soura még csak egy kicsit sem hasonlít, ám még nem tökéletes a kép, ahogy mozog hullámzik a kép, de aztán el is tűnik, meghagyva a gyöngysárkányt. ~ Végszükség esetére nem rossz, ha nem nyeszlett kígyónak néznek. * Fűzi hozzá, bár azt már nem teszi hozzá, hogy többnyire ezért nem volt közkedvelt népe a sárkányok között, bár nem ez volt az egyetlen ok.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-18, 9:39 am

*Nem diktál nagy tempót, hiszen nem találkozóra siet. Ismét nyomozni indul s annyira azért nem öröm neki most itthagyni a Pirkadati fogadót és annak környékét. Két szarva alatt ülő aranyszínű szemei a tájat fürkészik, mely idefent egész más, mint lent, ahol a kis testben csak töredékét látni annak, mi valójában.
Sou hangját hallva oda is figyel rá. Szemei előtt bontakozik ki, ahogy a fehér sárkány lassan átalakulóban van.
Nem sok idő múlva már nem egy tollas gyöngy sárkánnyal repül együtt, hanem egy arannyal. Meglepi, hiszen hallott már ilyenről, de Sou fajtája van olyan ritka, hogy eddig nem látott még ilyet.
A vonalakban, színekben mégis valami zavaró van, talán vibrál, hullámzik az új sárkányforma.
Nem sokkal később már ismét a megszokott fehér sárkány repül az oldalán.*
- Szép munka, Sou!
*Kain hirtelen kitér jobbra, mivel míg útitársára figyelt, egy kisebb madárraj bukkant fel előtte a semmiből, s ha nem tér ki, ők mindenképpen, de lehet, hogy maga Kain is sérül.
A hirtelen mozgás meghozza a kedvét.
Ha látott már valaki sárkányt műrepülni, az is csak elképzelni tudja, milyen az, amikor eme hatalmas lény arany színben, a napfényben tündökölve csinál meg egy orsót, vagy egy hurkot, s ezután gyors süllyedésbe, majd emelkedésbe megy át.
Namelyr a levegőben végre önmaga lehet. Végre maga mögött hagyhatja egy kicsit a századok nehéz terheit s úgy szelheti a levegőt, mint fiatalon.
Van valami kellemes abban, amiben Sou élt korábban. Elfelejtve a borzalmakat, melyeket átélt, egy új személlyé alakulva át.
Mert mi is határozza meg egy személy öntudatát? Részben bizonyára a múltja, s ha azt elveszíti, akkor lecsupaszítva marad tisztán az a lény, aki lenne, ha nem hatnak rá környezetének, történelmének dolgai.
Ám ilyen lehet akkor is az arany sárkány, mikor a repülés önfeledtsége feledteti vele a háborút, a vérengzést, pusztítás, ölést, szenvedést, árulást, s mindent, mi miatt most kitaszítottnak érzi magát.
Mégsem vágyik amnéziára, mert ugyanezek az emlékei tartják életben is, s távol az olyanoktól, kik talán még mindig életére pályáznak.
Most csak a süldő sárkány, s tágas, szabad ég marad. A szél, mely simogatja pikkelyeit, a nap, mely melengeti, s szikrázó aranysárga fénnyel borítja be, s a szabadság érzete, melyet oly ritkán érez mostanában.*
- Egy közös vadászat?

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-18, 11:01 am

~ Haha, köszönöm .. de azért bőven van még mit javítani rajta. * Ez igaz is, de még mindig könnyebb ezen csiszolni, mint az alakváltáson és kimondottan örül annak, hogy csupán egy alakot képes felvenni, amit huzamosabb ideig tartani is tud. Erre ékes példa az eltelt hat esztendő is, meg ezt az egyet olyan álcával borítja be, ami neki éppen tetszik. Megvallva azonban, nem is volt olyan rossz arany sárkánybőrbe bújni néhány percre, így legalább egy formáját már Kain is ismeri, ki tudja lehet lesz erre még szüksége.
Soura hamar átragad a másik felhőtlen szabadság érzete és ah nem is pontosan követi az égen, de a maga szeleburdi módján kiélvezi a lehetőséget mindenféle mutatványra és ehhez előszeretettel használja fel az adódó áramlatokat is. Ugyan az egyik bohózatos piruett után jócskán hullámzó tájjal kell megbirkóznia, de csak nevetésre futja tőle, ami hasonszőrű mása a tegnapi dallamos hangnak. Most azonban hamarabb lenyugszik és inkább az aranyos csillogást követi szemével, valóban bámulatos, hogy egy ekkora lény ennyire légiesen képes mozogni. Pedig nincs kétsége a felől, hogy meg van a maga tetemes súlya, de talán a levegő cinkosként emeli meg könnyítve a szárnyak munkáján, le is hunyja szemét és hallgat, hallgatja a másoknak gyakran hangtalan elemet. De számára a szél dalol, meséket mond, s híreket hoz a messzeségből. Ezt el is feledte, könnyedén a másik nyomára akadhat a későbbiekben, csak örök barátjához, a szélhez kell majd fordulnia útmutatásért, ez ráébreszti arra, hogy egyáltalán nem is bánkódik már, hogy Kain lassan eltűnik majd mellőle. De hogy ez még váratni fog magára meglepi, ahogy a neki szegezett kérdés, kissé meg is köszörüli a torkát. A „Komolyan?” hitetlenkedő visszakérdést most inkább lenyeli és a kellemetlenebb tényre tér át, bár kétség kívül fellelkesített az újabb vadászat lehetősége.
~ Én még nem igazán vadásztam sárkánykén .. régen is inkább csak hallra, de .. de az ment! * Kereste meg tekintetével a másikét, ugyan a vízi és szárazföldi vadászat között van némi különbség, de a rajtaütés legalább közös vonás benne.*~ Előre engedlek, hogy lássam, hogyan kell és így legalább nem szalasztod el a reggelid, nem szeretném, ha üres gyomorral vágnál neki az útnak. * Legalább e téren figyelmes, meg azért óvatos is. Pikkelyei ugyan elég erősek, de nem szívesen akaszkodna össze törékeny csontozatával egy szarvas aganccsal, a tegnapi fa bökése is meglátszik. Ha viszont csak figyel is majd, akkor is fog valamit tanulni, amit a későbbiekben hasznosíthat, azaz kipróbálhat és gyakorolva ügyesebbé is válhat benne. Talán nem fog éhen halni.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-18, 1:42 pm

*Kain bizony miközben hallgatja Sout már a leendő prédát keresi. A halra csak elhúzza a száját. Ahogy a vízért nem, úgy a halakért sem rajong különösebben. Jobban szereti a nagyobb testű szárazföldi állatokat.
Furcsának találja, hogy Sou eddig csak halra vadászott sárkányként, ám végülis itt az alkalom, hogy másra is vadászhasson.*
- Tudod, én viszont éhes vagyok!
*Eme szavakkal ismét a talajt fürkészi, s csakhamar észre is vesz egy szarvascsordát.
Tudja, hogy az állatok sosem szoktak a fejük fölé figyelni, így nemes egyszerűséggel zuhanórepülésbe kezd. Egy jókora hím szarvast nézett ki magának.
Érzi a körülötte zúgó levegőt és hogy hogy nem, valamilyen oknál fogva az egyik szarvas feltekint az égre.
Látja ezt a sárkány is, szárnyai már behúzva oldala mellé, így nem gyorsít már más formában.
A szarvas felbőg és riasztja az egész csordát, ami össze-vissza kuszaságban kezd el menekülni. Patáik a nagy ragadozó elől futtában felverik a füves talajt.
Az arany sárkány megfeszítve koncentrál, hogy az egyetlen célpontot ne veszítse szem elől.
Igyekezete nem hiábavaló. Az állat nem tud olyan gyorsan futni, amilyen gyorsan a siklásba átment Namelyr érkezik.
A sárkány nem használ varázslatot, nem használ tüzet, csak ősi, s vele született fegyvereit.
Mikor utoléri a prédát, karmaival annak farára mér csapást és dönti is le lábáról. Hátsó lábaival leszorítja a földre, míg hatalmas állkapcsával el is töri a nyakát.
Szárnyait leengedi maga mellé, majd jó ízűen falatozni kezd az áldozat húsából.
Fel is falja szinte az egészet.
Csak ezután pillant fel Sout keresve.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-18, 6:49 pm

Megérti, de kivételesen nem kommentálja, sok ideje amúgy sem lenne, hiszen a vak is felfedezheti, hogy az aranysárkány már igazi vadászhoz méltón alant pásztázza a tájat, fogára való vad után kutatva. Sou is csatlakozik hozzá, mögötte jócskán lemaradva, de pont annyira, hogy megfigyelhesse mozdulatait, elvégre nagy rész a megfigyelés révén képes magát fejleszteni és nem csak képességei terén, hanem a meglévő tudását is. De őt most nem hozza olyan lázba a vadászat ténye, talán ha a gyomra követelné a betevőt ő is lelkesebben fürkészné a környéket és nem kalandozna el mikor meglát valami érdekesnek tűnő kanyarulatot az erdő rengetegében, vagy egy furán göcsörtös fa. A tisztás is látókörébe kerül a rajta lévő barnás foltokkal együtt, meg van Kain reggelije, konstatálja magában a látottakat és igaza is volt, mert az arany pont előtte lassan lefelé tartó csíkká válik. Ő pedig követi, nem szükséges annyira maga mellé húzni szárnyait, így is eléggé áramvonalas, vagy is egyszerűen szeretné megtartani a távolságot és ez úgy ahogy, de sikerül neki, így végig követheti az eseménysort, a lecsapás mozzanatával együtt.
A kiszemelt szarvas nem fogja megúszni, viszont akad még kergetnivaló. Neki is megvolt a kiszemeltje, egy idősebb suta, igaz egy pillanatra szem elől tévesztette, de a hátán húzódó fehér csík miatt könnyedén rá is talált. A gyorsasága megvolt és ha mancsát kinyújtotta volna, bizony kényelmesen a szarvas farába vájhatta volna masszív fekete karmait, de nem tette, viszont egészen az erdő szegélyéig kísérte az állatot. Így az rémülten tűnt el a fák közötti menedékben, Sou pedig élesen felfelé vette az irány, kihasználva terebélyes szárnya nyújtotta lehetőséget a gyors emelkedésre. Újra fent volt, de alig emelkedett a fák koronája fölé, nem akarta zavarni a másikat evés közben és csak hamar talált is magának elfoglaltságot. Látszik, hogy kölyök, mert akad a közelben még madárraj, amit lehet kergetni, a szó legszorosabb értelmében eltűnik a tisztás környékéről, viszont ha látni nem is hallani lehet hangját, ami méltatlan madárcsivitelés is bőven vegyül. Nem vitte túlzásba a szórakozást és egyhamar árnyékot is vetett a másik sárkányra, a szelet ügyesen terelte, hogy legalább azzal ne zavarja, ha már a Nap sugarainak egy részét elfogja.
- El is felejtettem mennyire fel lehet bosszantani a tollas népet .. * Halkan felkuncog, de aztán hírtelen hallgat el és még szolidan hozzá fűzi.*- .. mármint a madárféle tollasokat. * Pontosítja azért mondanivalóját és igazat is mond, nem egykönnyen felbosszantható tollas. Ám ettől eltekintve egy kicsit hajlamos a hezitálásra, ugyan Kain még a földön van, de nem tudja, hogy szeretne egy kis emésztési időt magának, vagy rögtön felemelkedik. De megoldja, ha barátja nem mozdul, akkor ő landol nem túl messze tőle. *- Amúgy nem is tűnt olyan nehéznek ez a fajta elejtése a vadnak, a felől sincsenek kétségeim, hogy nekem is menne. Ez most egy kicsit nagyképűen hangzott.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-19, 12:21 am

*Nem zavartatja magát a másik sárkány virgonc szállongásával, jó étvággyal elfogyasztja a szarvas nagy részét.
Mikor végre befejezi, elégedetten fekszik hasra. Mélyeket szuszog, de csak addig vár, míg gyomrában rendeződik kicsit az elfogyasztott vad.
Felnéz a mellette landoló fehér sárkányra.*
- Én inkább csak szétzavarom őket.
Persze, a vadászat így a legkönnyebb. Csak azokat az adottságokat használod ki, amik születésedtől fogva megvannak.
Semmi ördöngöség.
Az arany sárkány pihen egy kevéskét. Élvezi a napsütést, a csendet azt az érzetet, hogy teli bendővel, sárkányként terül el a puha, zöld füvön.
A szarvas zamata még szájában van, s élvezi az ízt, a nyugalmat.
Nem tart azonban sokáig. Hamarosan feltápászkodik.*
- Ideje indulni. Mostmár nem szállok le uticélomig. Örömmel veszem, ha egy darabon még velem tartasz, ám ha visszafordulnál, szólj csak.
*Meglebbenti széles szárnyait és a sárkány a levegőbe emelkedik, majd visza ekint, hogy mit reagál Sou..

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-19, 7:46 am

Le is telepedig szétvetett szárnyakkal, lehet nem bölcs szokás, de szereti, ahogy így is átjárják a kisebb áramlatok tollait. Meglehet ezeknek egy részét tudatlanul maga kelti, de ebből sosem származott még baja, maximum néhány tollat fog m,aga után hagyni, de a hiányzók helyét hihetetlen gyorsasággal pótolni fogja egy másik. Ami mellesleg csak eleinte puha és törékeny, néhány héten belül ellenállóbb lesz a többinél, ez a tény szerencsére még egy fajtabélit sem sarkalt arra, hogy megkopassza magát, végbe megy ez majd szépen természetesen.
Fejét is leteszi a földre, nagyokat szusszanva nézi a kifújáskor meghajló szálakat, szemeit is lehunyja végül, veszélyes dolog ilyen szép időben csak úgy lustulni, pedig tényleg kipihente magát. De nem baj, elbóbiskolni nem fog, inkább figyeli az apró neszeket és a környező erdő mindennapos zaját, felreppenő madarak, ugró vadak – lehet meglesték a rétet, vissza e lehet e már térni a legelészéshez, de mivel a két bestia szépen elterpeszkedik finomfüvű legelőjükön, nem. Van még a hangok között reccsenő fa és szakadó ág recsegése is, éjszaka egészen kísérteties lehet, fordul meg Sou fejében. Ez valahogy egy kicsit távolabbra csalja, lehet abban valami, hogy rendeznie kell magában néhány dolgot, mert most is hazatér, a felhőkkel ölelt szigetre, most azonban magabiztosan halad át a templom félelmetes oszlopai között, elkerülve az ezüstben úszó termet, inkább a sziget belseje felé véve útját. Erdők vad zöld szegletei, füves hangák smaragdja tűnik fel előtte, a szürkék ölelésében s ott csillog mindennek közepén a telt Hold alakú tó és benne a sarlóforma sziget. Ide menekült népe a háború idején, hogy védve legyenek minden lénytől, még a sárkányoktól is.
- Oh, persze! * Riad fel révedéséből, megemelve szárnyait állt négy lábra és ahogy Kain a levegőbe kapott, úgy követte ő is.*- Egy kis ideig még elkísérlek, addig is telik az idő. .. * Így tett. Legalább negyed órányi telhetett el, mikor kényszeredetten, de ismét megtörni volt kénytelen a csendet. Jó volt az utazás és kellemesen teltek a napjai is Kainnal és szívesen tartana vele, akár hívatlanul is, de neki most nem lehet, nem teheti meg emberi családjával a sok jó után, amit tőlük kapott, hogy csak úgy szó nélkül kámforrá válik. Bár talán jobb volna.
- Hát akkor én visszafordulok. Kellemes utat és vigyáz magadra! * Mosolyodik el, pont Kain ne tudna magára vigyázni, mondjuk, ha egy hasonlatos kék sárkánnyal vagy másfajtával akad össze a bajsza, mint akitől a sebeit szerezte, de ebbe inkább nem gondolt bele.*- A mihamarabbi viszont látásra! * Kiáltotta, ahogy távolabb került már az aranysárkánytól és ez még is csak jobban hangzott, mint a sima viszont látásra, vagy aminél mindenképpen azaz isten veled. Bolondosan tett még egy kört a levegőben, még néhányszor visszanézve Kain után, aztán nyílegyenese a fogadó felé vette az útját.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-21, 1:37 pm

*A fehér sárkány is követi s szárnyalnak is egymás mellett néma csendben egy darabig, mígnem Sou ismét szóra nyitja száját.
Kain ránéz, s bár sajnálja, hogy elválnak útjaik, mégis elengedi a fiút. Úgy sejti, tud magára vigyázni.
Bólint hát egyet, s egy aranyszínű mosolyt küld a másik sárkánynak búcsúzóul. Nem kenyere a beszéd, legfőképp nem a búcsúzkodás.
Pár szót azért mégis ejt, hiszen nem engedheti jó szavak nélkül útjára Sout, kivel az utóbbi két napját megosztotta.*
- Vigyázz te is, Sou! Szabadon foglak!
*Teszi hozzá, s még egy pillantással utána tekint a gyorsan távolodó kecses lénynek. Jól tudja, hogy néhány perc és már fel sem tudná fedezni az égen azt a kis fehér pontot a bárányfelhők előterében.
Nem sokára csendesen folytatja az utat.
Gondolataiban újra és újra lefuttatja az utóbbi napok történéseit, melyek végül oda vezettek, hogy Rodelus az ő kezeitől, vagyis inkább karmaitól lehelte ki a lelkét.
Az emberféle sosem volt egy bátor harcos, de nem is volt ármánykodó, s az áru, melyet tőle szerzett, az utolsó kivételével mind megbízható és eredeti volt.
Valaminek történnie kellett, valaminek, ami arra kényszerítette a férfit, hogy elárulja megmentőjét, barátját és oly eszközt adjon át neki, mely életére tör.
Az arany sárkány már biztos benne, immáron több napnyi távolságból könnyebb megítélni a dolgokat, hogy Ripsi bizony kényszer hatására cselekedett. Márpedig akkor még él az, aki erre vette rá.*
~ Meg kell találnom azt a lényt, kérdőre vonni.~
*Éles kanyarral fordul el a városok felé, egészen konkrétan Telar irányába. Ott véli meglelni az elveszített nyom folytatását, mely talán elvezeti Rodelus Ripsi megbízójához.
A szél egyhangúan süvít az aranyszínű pikkelyek mellett, míg ha valaki rátekintene az arany sárkány szenvtelen képére, úgy vélhetné, unja az utazást, s már csak arra vár, hogy célba érjen.
Ez részben igaz is, ám nem unatkozik, mert számba veszi még élő ellenségeit és barátatit. Ez utóbbiakat egészen könnyű, mert kevés van belőlük, míg az előbbi csoportnak számát sem tudja.
Az út, mely még hosszú a városig, nagyon is alkalmas a dolgok újragondolására, s Kain úgy tűnik, ezzel tervezi tölteni a föld felett töltött időt.*

//Köszi a játékot, Sou. Remélhetőleg még folytatjuk! Smile

//

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-21, 4:06 pm

~ Remélem is!~ Fűzte a hallott szavakhoz gondolatban, s kacagása maradt meg a levegőben. Hangos dalszerű, ahogy az egy magafajtától elvárható, bár még sem teljesen. A gyöngysárkányok híresek szomorú, lelket érintő dalaikról, de ha igazán boldogok, akkor képesek ezt hangjukban is kimutatni, igazi ritkaság. Talán pont ezért, szép is.
Idővel eltűnt az égről az arany csillogás, a fogadó képe pedig feltűnt, magasabbra vette az irányt, a tegnapi kis tisztás lesz célpontja, ahol kényelmesen leszállhat és felveheti álcáját. Addig viszont még a felhők közé merészkedik, abba a tejfehér fellegbe, ami érintésével vékonyan párával vonja be tollait, nehezítve ezzel rajtuk egy keveset. Itt még nem áll meg, feljebb és feljebb merészkedik, ahol már pikkelyeire a hideg rajzol jégrózsákat s a levegőért is küzdeni kell, de kísérte őt annyi, hogy ne szúrjon mellkasa. A látvány viszont még fájdalmak árán is megéri, számára mindenképpen. Az ég itt teljesen más, világos és még is áttűnnek rajta a sötét vászonra aggatott ezüst mécsesek pislákoló fénye és ott a Hold is. Szürkén, fehér fénykörrel bújva meg az égen, lentről láthatatlan mód, rejtőzve, tartogatva magát az éjszakának és mindazoknak, akik neki suttognak.
Lassan nehezülnek el az ifjú sárkány tagjai, figyelmeztetve arra, ideje mennie. Lassan suhanva indult lefelé, terjedelmes köröket írva kerül lejjebb és lejjebb, míg kibukkan a felhők mögül. Elsőre szemének szokatlan a megannyi kék és fehér utána a rengeteg zöld, amikhez most egészen közel ereszkedik, akárcsak a szarvas esetében, ha itt is kinyújtaná mancsait, igen csak megtépázhatná a lombosokat. De ahogy vas elejtéséhez, úgy ehhez sem volt igazán kedve, a rét is hamarjában az útjába akadt és a leszállást sem húzta sokáig. Földet érve azonban maradt, elnyúlva, egészen kiterülve a füvön melengette áthűlt tollait. Legalább is ez volt az indok, hogy mért nem megy már.

Dél is jócskán elmúlt már mire visszakeveredett a fogadóhoz, ahol illegalitásban vonult a szobájába, az ablakon át érkezett. Még mindig nem volt éhes és szétnézve a zsebkendőnyi szobán, igen csak ráfért a rendrakás, nem késlekedve neki is látott. Amit ezzel készen volt elheveredett az ágyon és jószerével nem csinált semmit, közelhúzódott az ablakhoz és azon bámult kifelé. A gondolatai azonban szinte egymást túllicitálva, kergetve olykor kavarogtak elméjében, nem kevés idejébe tellett viszonylagos rendet tennie közöttük, de akadt valami, ami megzavarta. Már sötétedett, mikor is a lépcső nyikkant egyet, majd az ajtaja is ropogott, ahogy feltárták. A fogadóst viszont a szaga megelőzte, így alvást színlelt és látszólag nem is ügyetlenül, ugyan megnézték, hogy él e még, de hamar magára hagyták.
Az átlustult nap végén, amikor sötétbe borult az egész környék el sem tudta képzelni mi a fenét fog ő éjszaka csinálni. A csillagok, sőt már a Hold is fényesen fenn ragyogott az égen, de ő csak forgolódott, de már nem csak az álmatlanságtól. Éhes volt és gyomra ezt egyre komiszabbul adta a tudtára, így kénytelen volt feltápászkodni és csapni egy éjszakai dézsmálást. Nem sok mindenre tett szert, kalácsra és gyümölcsre, a gyanúsabb dolgokat inkább békén hagyta, ám a megszerezett étket magával vitte lakába és ott fogyasztotta el. Teli hassal mindjárt könnyebben ment az elalvás is.

//Én is köszönöm! És igen, csak szólj /vagy csak úgy érkezik a "tollcsomó" Smile

//

Tárgy: Re: A fogadó 2010-06-23, 2:07 pm

A következő napok békés unalomban teltek, nem történt semmi olyan, ami egy kicsit is megmozdította volna az eseményeket az érdekes jelző felé. Sou legtöbbször a tetőn talált magának menedéket a többi lélek elől, vagy a kedvencnek kinevezett fáján ücsörgött, néha még Sárgával a környéken is barangoltak. Mindennek azonban a második napja folyamatosan zuhogó eső véget vetett, szinte sártenger ölelte körbe a fogadót és Sou már csukott szemmel eltalált mindenhova az építményen belül. A szobáját egy egyre csak szűkülő kalitkának érezte, mondhatni fojtogatta a bezártság. A gondolatai rendezgetése sem tűnt kiváló nappali elfoglaltságnak, mert vagy sikerült újabb darabkákat összeilleszteni vagy nem, leginkább nem. Az éjszaka jelentette számára a menekvést, amikor könnyedén libbent ki az ablakon és tűnt el az ég felé haladva, a felhők felett ugyanis földöntúli béke honolt.
Ötödik napja lehet már annak, hogy úgymond magára maradt és kezdte fontolgatni, hogy valamiféle üzenetet hagy az apja részére, hogy vándorútra indult, de mindenféleképpen hazalátogat, majd. Az ablakban ült, szinte már rendszerességgel és nézte az üvegtáblán koppanó, majd gyors iramban lefelé haladó cseppeket, jobbja tenyerét is elfektette a hűs üvegen, homlokát is nekitámasztva. Türelmének szálai fogytán voltak, már rengeteg pattant el. Most is terelve figyelmét a kandallóban ropogó tűzről, egy másikat idéz fel magában, ennek színe távol áll az igazitól. Ez kék, sejtelmes fényt vet a falakra, amik közt jár, de nem egyedül. Halad mellette még valaki, az arcát nem látja, de ahogy lépést lépés követ parányi csengő halkan csilingel. Talán egy rokona? Hagyta folyni tovább az emléket, talán ráakadhat a válaszra, de közben teljesen süket lett a való világra. Nem hallotta meg, hogy az ajtó kinyílt, sem azt, hogy nevén szólítják, de mielőtt még megérinthették volna, kevés szél éledt körötte. Ennek az elemnek hangja jutott el hozzá, megsúgva nincs egyedül. Szeme előtt táncoltak tincsei, s rögvest az fordult meg a fejében ezt hogyan is fogja kimagyarázni, de aki mellette ált halvány meglepettséggel az arcán, az apja volt. Rögvest fel is derült az ifjú sárkány ábrázata és mintha semmi sem történt volna az eltelt napok alatt, búj ölelésébe, de a szokottnál hamarabb nyugodott meg és mindenben megelőzte az apját.
A szobára mély csend borult, a férfi gondolkodott, jót akart, de lehet, hogy rosszat tett. Sou viszont eltökélt és kész tervekkel fogadta és tudván, hogy az előtte álló gyermek bőven korosabb nála, ha ember szemmel nézi, meg hajolnia akarata előtt. Nem szívesen tette, de pont azokat a szavakat mondta, amit az ifjú sárkány hallani szeretett volna. Hogy ezen túl estek, elmesélték saját történetüket, de valamiért Sou kihagyta Káint, mint sárkányt, inkább mágusként mutatva be. Maga sem tudta mért így tett, de nem bánta meg és a parányi hazugságok miatt, amivel történetét alakítottan enyhén, sem volt lelkiismeret furdalása. Talán még az éjszakát is átbeszélgették volna, egészen más témákat felhozva, ha a fáradság nem telepszik az apára és nem szundít el a kandalló előtt. Nawara jóval később tért nyugovóra, ugyan is csendben összepakolta holmijait, holnap indulnak, de már külön utakon.
Reggel, mintha semmi sem változott volna fogyasztották el odalent a reggelijüket és Sou még a fogadóshoz is apjával tartott. Nem azért, hogy megtudja menyit ért az, hogy apja biztonságban tudja, csak azért ment, hogy a fogadós ne terhelhesse rá, busásan megfejelve az összeget aggodalmai árával. Aztán már az istállónál álltak a búcsúzás közepén tartva, Sárga megy haza és Soura a gyalog út vár. Szárazon maradt a szem, bár égett, ez elmondható mindkét személyről, de végül távolabb a fogadótól, ahol az út szerteágazik. Jókívánsággal köszöntek el egymástól, Sou még nem sejtette milyen is a vándorok élete, de most még nagyon is élvezte, hogy szabadon járhat, bár az eső lába igen csak lógott.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-12-17, 4:23 pm

1. küldetés: Veszély

Fáradt volt, erre tisztán emlékezett. Különösen sokan voltak a fogadóban, ahol ez úttal nem szállóvendég, hanem kosztért és kvártélyért megdolgozó mindenes. Három nappal ez előtt, amikor betette ide a lábát, hasonló elképzelése volt és nem is vágyott másra, csak hogy lefoglalja magát. Ami teljességgel sikerült neki, illetve a gömbölyödő pocakú fogadósnak és nejének. Reggel a konyhai tüzek felélesztésével kezdte a napját és vízhordással folytatta, aztán vagy közben felkeltette azokat a vendégeket, akik ezt kimondottan kérték és méltán lehet mondani: a nap egyik legnehezebb pontja ez volt. A továbbiakban vagy a konyhában segédkezett, vagy az istállóban ténykedett, esetleg a kertben gazmentesített. Esténként még a felszolgálás nemes művészetében is részt vehetett.
A mai reggel sem különbözött, csak annyiban, hogy alapból a vizes vödröket nyomták a kezébe és az éppen csak világos narancsba öltöző ég alatt már is a kútból merte a vizet. AZ éjszakája azonban kimondottan pocsék volt, még mindig azon kellet fáradoznia, hogy a rátörő ásításokat elnyomja, de ahogy az elmúlt napok alatt néhányszor. Jó párszor elmélkedett már azon, hogy mért kell ebből a távolabb kútból hoznia a vizet, de semmi logikus nem jutott az eszébe.
A következőkre azonban álmában sem gondolt volna. Éppen útjára eresztette a második vödröt, óvatosan, ahogy azt a fogadósné elvárta, nehogy leverje a mohát a faláról. Azt a jellegzetes suhanó hangot hallotta, aztán a reccsenést is, de annak már ő volt az okozója, ahogy felegyenesedve a gerendába fúródott veszőbe akadt kobakjával, kis híján el is törve a vesszőt. Meglepetten nézte a tollas, faragott darabot, de a tüzetes vizsgálatra nem volt alkalma, ugyan is a párja is érkezett már.
~ Tudtommal egyetlen haragosom sem tudja, hogy itt vagyok. Sőt, ha jól sejtem haragosaim sincsenek. ~ Az újabb vessző elzúgott a feje felett, az álmosság maradékát is eltörölve, helyén hagyva egy egészen más érzést. Amitől szíve hevesen vert és elsőre elnyomta a gondolatokat is, de aztán csitult és amennyire a helyzet engedte, átlátta azt. Megtámadták. A kút kávája megóvja őt, de meddig, a legelsőt is csak annak következtében sikerült megúsznia, hogy a kötél megcsúszott a kezében. Most sem volt elérhetetlen távolságban, de azt maximum közelharcban tudná kihasználni, vagy csapdaállításhoz, de egyenlőre, még egyik megvalósítására sincs lehetősége.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-12-17, 4:23 pm

Megfordulva kilesett a kút oldalánál, hátha meglátja a támadóját. Fogalma sincs, ki lehet a lövész, de e még nem túl jó fény viszonyok mellet is így céloz, nem akármilyen lövész. De megnyugvására legalább nem sárkány, a mágia használatát még sem zárhatja ki, viszont tudtával szaglás és hallás területén előnyben van a többi fajjal szemben. Ezeket előnyére fordíthatja, igen könnyen. Nem is habozott a levegőbe szimatolni, az egyszerűbbnek tűnt, minthogy a zajok közül kiszűrje a neki szükségeseket, főleg, hogy ki tudja e venni a tényleg fontosakat. A konyhából áradó füst és a vendégek kevert illata sem túl nagy segítség, de ott van mellette a fák kesernyés esszenciája, amiben más is megbújik. Ezzel már tudja is, hogy mivel, azaz kivel lehet dolga. Vagy a többes szám helyén valóbb? Ám a bámészkodása is feltűnt a támadójának és egy újabb nyílvesszővel honorálta a kíváncsiskodást, de ezzel fel is fedte rejtekhelyét.
Sou a mozgó árnyat nem tudta sokáig követni, de magában már pontosított is, mert nem árny, hanem árnyak, ez már biztos. Akiknek irányából kénytelen volt arra következtetni, hogy odáig tökéletes a dolog, hogy kör alakú a kút, de fedezéket nem sokáig kínál már, így kénytelen volt új búvóhely után nézni. Sajnos szó szerint csak nézhetett, tekintete megakadt egy terebélyes fán, a már omladozó régi istállón és persze egy igazán vakmerő és vérbeli futónk dukáló menedék, maga a fogadó. A jelenlegi istállót nem akarta megkockáztatni, igaz, hogy csak háziállatokról van szó, de nem szolgáltak rá ilyen végre. Így hát egy vészesen közelinek tűnő reccsenés után megugrott, úgy, ahogy a nyúl teszi végső kétségbeesésében, menekülve a róka elől. Persze ilyenkor szinte már biztos, hogy a róka győz, de annak a vadásznak nem kell azzal számolnia, hogy három teljesen egyforma füles rohan, három különböző irányba. Mert Sou ezzel szolgált számukra, nekik egy kellene, de kapásból hármat kaptak.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-12-17, 4:24 pm

Sou tisztában volt vele, hogyha néhány méternél távolabb kerül illúzióitól, akkor egyszerűen szertefoszlanak, viszont összezavarás véget sem éppen elenyésző taktika. Ami meghozni látta a gyümölcsét, hallotta az íj húrjának jellegzetes pendülését és azt, hogy a támadók nem maradnak továbbá a biztonságot nyújtó fedezékben. Most kénytelen volt megtorpanva háta mögé pillantani, három alakot pillantott meg, akik azon a taktikán voltak, hogy elkapják mindhárom menekülő jómadarat. Egyik illúziója csúfos véget ért, mielőtt eltűnt volna, nem kis meghökkenést és dühöt váltva ki. De jobbnak látta tovább futni, mert az őt célba vevő alak igen csak közel került hozzá. A meglehetősen nagy méreteknek örvendő férfiból gyorsaságát ki sem nézte és a súlyos fegyver csak centikre suhogott el a háta mögött, hála a bámészkodásának. De gyorsabb volt és mozgékonyabb, akárcsak sárkányként.
Már az istálló ajtajánál járt, amikor már tudta, hogy egyedül maradt és azt is, hogy hova csalja az üldözőit. Ahogy belépet nem is keresett magának fedezéket, az ajtó mellé állt elkerülve az utána küldött vesszőket és tőröket. Teljesen az összeszögelt deszkáknak simult, annak ellenér, hogyha észreveszik, csak egy mozdulat lesz végezni vele. De muszáj egy kicsit lenyugodnia, hiszen centikre volt attól, hogy élő „tűpárnává” váljon, s hogy ezt megúszta, csak annak a nyomában keltett erős áramlatnak köszönhette. Aminek folytán a nyilak és tőrök célt tévesztve szanaszét szóródtak, felverve odabent a port, végleg tönkretéve az ottfelejtett, már málló zsákokat.
Hallotta a fojtott szavú haditanácsot, aminek nyomán a mosolyt nem sikerült letörölnie az arcáról, de a győzelmet azért még nem könyvelte el magának. Az első beóvakodónak szinte érintetlenül hagyta a pajtát, egyedül a porban rajzolta meg hátra igyekvő lábnyomát s ezzel tette magát a fal részévé. S az első intésére, nyomában jött a másik kettő. Sou nem vett levegőt sem, hogy véletlen se vegyék észre Szerencsére nem is vették, így volt alkalma megfigyelnie őket. Az első egy magas, karcsú nő volt, enyhén hegyes fülekkel, az íjász. A nagydarab jött utolsónak, nehéz fejszéjét csapásra emelve. Morcos pillantása világosan elárulta, hogy nem kedvezett sikertelen csapása, a hangulatának. Mellette haladt a harmadik, aki kétkedve nézett szét, tovább időzve Soun is, keresztbe vetett szíjairól hiányzott is három csinos kis tőr. De végül szó nélkül, gesztusokkal osztotta ki a parancsokat társainak, hogy felkutassák az istálló végében bujkálót.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-12-17, 4:25 pm

Most, hogy az üldözők bent voltak a csapdában. Sou lassan el is szabadította a képzeletét, az ajtó eltűnt és a tátongó nyílások összeszűkültek,egy fej még kifért volna rajtuk, de más nem. Éjjeli sötétséget teremtett, aminek következtébe a három alak egymásnak vetette a hátát. ez adta következő mozzanatot, mivel a falak tettek egy jó nagy lépést befelé, aztán még egyet, a kötelek meginogtak és kígyó módjára keltek életre, a sarokba dobott láncok is megcsörrentek és útra keltek. S ezt csak fokozni hivatott az, hogy lassan kirekesztette a levegőt és odabent egyre melegebb lett.
Persze először nem számolt azzal, hogy bármelyiküknek is feltűnhet, hogy ez nem valóság, de remélte, hogy ez már csak akkor következik be, amikor már mindegy. De tőrökkel felfegyverzett férfi elordította magát, hogy ne higgyenek a látottaknak és határozottan megindult példát mutatva társainak. Megérintette a falat, ami élethű volt, Sou elkeseredésében döntött úgy, hogy megajándékozza a falakat fogakkal é a gondolat nyomán rögvest váltak harapóssá. Ez úgy látszik még is csak hatásos volt, ugyan ez már a valóra váltás egy kis szelete volt, ami jelentős erőt igényelt a megteremtőtől.
Ebben a pillanatban Sou irigyelte Nawarrat, kinek egy ilyen dolog a kisujjában lehetett és valószínűleg ennek a három gazfickónak, illetve gazhölgynek sokkal kellemetlenebb perceket okozott volna. De nem feledte el, hogy még nem tudja a miérteket. Így könnyedén engedte el az illúziót, amit sokáig úgy sem tudott volna fenntartani. Úgy volt vele, ha valamelyikük bír is mágiával, azt a megálljt nem ismerő, harapós falak láttán bevetették volna.
Tény, hogy nem szívesen tette, de az immár jelentős melegtől és levegőtlenségtől kótyagos illetőket, kellemetlenül hűvös szélbilinccsel zárta külön-külön és össze. Eléjük lépett, azon igyekezve, hogy ne tűnjön túlontúl kótyagosnak. Megtartotta a tisztes távolságot, hogyha szükséges, akkor még tudjon védekezni. Aztán egy törökköszörülést követően fel tette a nagy kérdést.
- Mit akartok tőlem? Meg úgy egyáltalán, mért támadtatok meg? – A kérdésből kérdések lettek, de őt nem zavarta, ahogy az sem, ahogy kissé elfúló hangján kiérezni a dühöt, mert úgy vélte ez azért jogos. Sem kedves, sem pedig invitált barátai úgy látszik meg hányják és vetik a mondanivalójukat és furcsán zavarodottan tekintenek körül, kerülve Sou pillantását. Igaz az épület maga egyáltalán nem volt hálás azért, hogy először körötte, aztán a bensejében játszanak a széllel és nem is akármilyen erővel. A deszkák nyikorogtak és ropogtak, tetemes por is szálingózott, meg megcsillanva a réseken beszüremlő fényben. Talán a hangok hozták meg végül a választ.
- Azt hiszem … - Kezdett bele a nagy darab, mire a másik morgott valamit az orra alatt és végül az befejezte a mondatot. – Tévedés történt. Elengednél?
- Eszem ágában sincs! Az előbb meg akartatok ölni. – Tiltakozott a kérés ellen. – Bolond sem vagyok, így ha még is hajlanék rá, valami hihető és értelmes magyarázattal kell szolgálniuk. – Jobbnak látta inkább magázni a vadászokat, akiknek mellkasa körül száguldó szélkarika egyre szorosabbá vált. Valahogy látszott rajtuk, hogy nem hazudnak, amolyan becsületes képűek voltak, de akkor is van néhány kellemetlen pillanat mögöttük és ez nem a javukat szolgálja.
- A táskámban van egy pergamen! – Sou gyanakodva a földön bágyadtan fekvő tarisznya mellé térdelt. Miközben fürkészőn nézett fel a hármasra. Nem neki kéne kinyitni, de ahhoz egyiköjüket fel kell oldoznia, így inkább vállalta a kockázatot, ami szerencsére nem volt. A papírost is hamar meglelt, amit kitekerve kis híján hasonmásával találta szemben magát, már ami a leírást illette. De voltak merőben más jellemzők. Mint a tűzmágia és a nagyjából 30évnyi korkülönbség. Igazán nem is tudta eldönteni, hogy mérgelődjön tovább, vagy nevessen az egészen, de úgy volt, hogy megmarad tartózkodónak. Visszagondolva semmi nevetséges nem volt a történtekben, meg egyáltalán szerencséje van, hogy megtehetné.
A kis kaland, tehát szerencsésen végződött egy kupa sör mellet a fogadóban szemezgetve a történtekből, inkább mókásra véve a dolgot. Bár az italt Sou udvariasan visszautasította és a társaságtól is hamar elvonult, inkább tette a kiszabott dolgát, már csak azért is, hogy mihamarább lefekhessen pihenni. Nem is emlékezett, hogy vészelte át a fél napot, mivel délutánra felmentést kapott és élt is a lehetőséggel és eltűnt a számára kiutalt szobában. Ahol fura mód csak feküdt az ablak alá rendezett ágyon és hallgatta a kinti és lentről felszűrődő zajokat, aludni nem tudott.

1. küldetés: Veszély - Vége

Tárgy: Re: A fogadó 2011-04-30, 6:49 pm

Nasuada

~ Néha olyan ez a fogadó, mint egy város. nyüzsög és lüktet, de aztán megcsendesedik és álmos kis faluvá válik, ahogy mindenki csendben beszélget kanalazza a maga kis kásáját.~ A söntésnek háttal dőlve nézte a reggeliző népességet, nem voltak sokan, a java a vendégeknek még bőven az igazak álmát aludta. Ám az a kevés jómadár is képes volt lármát csapni, amit a kocsmáros csípős megjegyzéseivel próbált még idejében elfojtani, lázadást és már kész anarchiát kezdett az egész mögé képzelni. Sou pedig csendben mulatott ezen, a mosolyt is próbálta levakarni a képéről, de nem nagy sikerrel tette és ennek meg is lett a jussa. Kötényét vágták a képébe és az előbb még repülő, aztán bánatosan, arccal a padlóba csapódó kásástányér hősi maradványainak feltakarítását kapta meg, a mellet, hogy ennek eltűntestése amúgy is a feladatai közé tartozott.
~ Á, szóval ma reggel a fél társaság bal lábbal kelt fel. Háromszor hurrá! ~ Már rutinja volt az ilyen dolgokban, de mindig tudnak neki újat mutatni, ahogy az egyik vendég három fia is. Akik sajnos jelenleg is idelent tartózkodtak, csak apjuk nélkül, s mint megfelelő kordában tartó személy híján. Egy szó mint száz, tányérok repkedtek oktalan zsonglőr mutatványaik kellékeként. Sou mire utolsó nyomát is eltűntette a balesetnek, már csak a csörömpölésre lett figyelmes és ahogy a gazfickók felé fordult, hát nem sunyin vigyorgó, ördögi kis arcokkal találta szemben magát.
- Hoppá! Leesett! – Közölték ártatlan hangszínben, mire Sounak nem éppen illedelmes gondolatai támadtak és ahogy a másik tányér is kezdett abba a veszélyes helyzetbe kerülni, hogy leesve, de még inkább leejtve eltörik. Úgy vélte ideje szót váltania a suhancokkal, ugyan megtehetné, hogy megvicceli őket, mondjuk egy amolyan tanulságos illúzióval, de megígérte, hogy a vendégeken nem alkalmazza képességét.
- Ha az is leesik, ti fogjátok feltakarítani és Nem, Határozottan nem érdekel, ha ezért kiteszik a szűrömet. – Hihetetlen, de újabban képes fenyegető lenni és nem is mindig a mimikájával, vagy a hangjával éri el azt a hatást, hogy ha nem is teljesen fogadják meg szavait, de legalább figyelembe veszik. A kisugárzása lett másabb, hidegebb, talán számítóbb is. Ebben a pillanatban viszont csak az érdekelte, hogy a kis emberpalánták visszahúzzák kimeresztett agyaraikat.
Persze erre is mondhatnánk, hogy veszett ügy. Szerencsére nem kellet látnia a harmadik tányér halálát, mert addigra már a lépcsőket rótta, hogy felébressze az egyik vendégüket. Ebben már volt rutinja és jobb szerették őt erre megkérni, mert az olykor kelni nem akarók mogorvaságát könnyű szerrel hárította el. Most viszont legalább, ez ment könnyedén, az idős mágus jóformán már fent is volt és röpke csevejük is alig három és fél mondatból állt, fejenként. Lefelé baktatva viszont kezdte érezni, hogy ideje lenne harapni valamit, de hát az egész reggel óramű pontossággal szokott zajlani, így nem is csodálkozott, amikor Nié a kezébe nyomta a reggeliét tartalmazó tányért. Valami fura ok miatt sosem köszönte meg a lánynak ezt a kedvességét, legalább is szóval soha, mindég csak egy apró biccentést s kedves mosoly dukált ezért.
A szokások ezzel még nem fejeződtek be, mivel ritka, hogy erre téved bárki is ilyen korai időben, így a teraszon szokott megreggelizni. felülve a korlátra, megszokott helyét foglalva el ezzel nekilátott a kásájának eltűntetéséhez. ~ Így mindjárt nyugodtam. Bár, ha arra három égetnivalóra gondolok, úgy érzem fellángol benne a dühös sárkány .. Mondjuk csak gyerekek és végül is az, az egyik dolguk, hogy rosszak legyenek, de azért ez már túlzás. ~ Megrázza a fejét, elűzve a gondolatait, inkább az evésre koncentrálva.

Tárgy: Re: A fogadó 2011-05-09, 9:16 am

A sárkányoknál tett látogatásom alatt tanultam pár dolgot és még tanulni is fogok, de közben a barátaimról sem feledkezhetek meg. Arról nem is beszélve, hogy hátha összefutok Kainnal. Még mindig nem értem miért nem jött be velem. Nem hiszem, hogy baj lett volna belőle. biztos nem követett el akkora bűnt, hogy kiutálják onnan.
Kértem egy napot a tanítómtól, és reggel korán indultam útnak. Először a közeli rétre mentem, hogy gyűjtsek gyógynövényeket, majd elindultam a város felé. Szerencsére nem sütött annyira a nap, így elég közel letudtam szállni, és csak keveset kellett gyalogolnom. De ennek ellenére is belebújtam a köpönyegembe, bár mostanában már elég jól kezelem a váratlan dolgokat, és nem fénylik fel a bőröm olyan sűrűn.
Jó lenne Kainnal is találkozni, megköszönhetném neki a dolgot , hogy segített, és hátha rá tudnám venni arra, hogy ő is eljöjjön.
A városban sétálva meglátogattam az egyik régi barátomat, majd tovább indultam a fogadóba, mert a másikkal oda beszéltem meg a találkozót, illetve neki hoztam a gyógynövényeket is. Ahogy a fogadó felé ballagtam kint a teraszon láttam egy lányt, és az érzékeim azt súgták, hogy ő is sárkány.
- Jó reggelt!- köszöntöttem őt- Nyitva van már a fogadó, vagy miért ülsz itt kint ha szabad kérdeznem? – néztem rá kíváncsian. Mostanában kicsit bátrabb is lettem, de azért túlzásokba nem esem.

Tárgy: Re: A fogadó 2011-05-09, 4:22 pm

Nem sikerült teljesen elűznie a rosszcsontok képét, de hogy is sikeredhetett volna, amikor tisztán és érthetően hallotta Niénia perlekedő hangját. Jót mosolygott kanállal a szájában, vele még jól jártak az ördögi porontyok, de félnimfa leányzó már egészen más tészta volt. Határozott és talpra esett leányzó, aki minden bizonnyal szemrebbenés nélkül utasítana egy felbőszült sárkányt is sarokba, megfedve a felégetett falu miatt. Bár ezt a képet inkább csak a képzelet színterén szerette látni, mert a valóság nem lenne ennyire, komikus? Ugyan valami más kezdte rángatni gondolatainak szálait, valami ismerős, valami olyan, amit már egy ideje nem volt alkalma érezni. Egy jellegzetes aurát, amivel maga is rendelkezett. ~ Csak nem egy sárkány? ~ Ötlött fel benne életképes gondolatként is a dolog, ami mást is hozott magával. Egy viharos természetű kék sárkányt, aki szenvedélyesen rajon a málnaszörpért és oda meg vissza van a rongybabákért, na de ez egy hosszú történet, említés szintjén ennyi is elég. A másik alak valahogy szimpatikusabbnak tűnt, sokkal de sokkal, egy kicsit talán várta is, hogy megpillanthassa a komor tekintetű, fekete mágust, ahogy előbukkan az erdő sötét fái közül. ~ Jó is lenne Kaint újra látni, valahogy mindig mutatott nekem valami újat .. bár én meg azt hiszem, valahogy mindig felbolygattam a múltját .. ~ Várakozóan és egyben kíváncsian pásztázza végig a környéket, meg is akad a szeme egy vándoron, egy ismeretlenen, bár már tudja, hogy ő az a sárkány, aki közeledett. Érez némi csalódottságot, de ez hamar elillan, ahogy meghallja a másik kellemes hangját és egyben elárulja, hogy a köpönyeg egy lány, vagy talán már nőt rejt.
- Jó reggelt neked is! – Viszonozza a köszöntést, miközben tányérját, a kanállal együtt a korlátra teszi, amit egy időben ezzel hagy magára. – Öhm, én éppen a reggelimet fogyasztom és igen, már nyitva van. Ha elég ügyes vagy olcsón megúszod a fogadóst, a reggelit kivételesen csak ajánlani tudom, igazán finomra sikeredett. – Sosem voltak különösebb gondjai a szavakkal, noha női társaságban kénytelen volt észrevenni, hogy messze nem olyan szabad szájú. Ám ez most nem látszódott meg, kellemes, nem túl mély hangja barátian csengett az első betű kiejtésétől az utolsóig. Mozdulatlan sem maradt, mivel ha sárkánykisasszony nem jön fel a lépcsőn, akkor ő megy le hozzá. Elvégre az elkövetkező kérdést nem feltétlen kell az arra járó kóborlóknak is meghallani.
- Nem ritka, hogy sárkányok jönnek ide. De. Ha nem veszed tolakodásnak, megkérdezhetem, hogy milyen ügyben tértél be ide? – Nem sejt hátsó szándékot a másikban, mert egyenlőre egy érzéke sem sugallja azt, hogy tartania kéne tőle, mindazonáltal jobb óvatosnak lenni, mint csapdába sétálni.

Tárgy: Re: A fogadó 2011-05-12, 9:52 pm

//időntúli Akahana//

*Már a második wiskyjét issza, keresztbe tett lábbal az asztalra téve. Hátradőlve, a széket két lábára döntötte, s úgy lötykölgette a wiskys poharat. Az asztalon a lába alatt, a botja pihent. Nem lett volna túl kényelmes ez a testtartás, ha az oldalán lóg, így hát letette az asztalra. Szép mívű botja viszont ellentétben a Souval való találkozásukkor nem sugárzott semmiféle szellemi érzést. Lakója nem akart túl feltűnő lennni. Habár feltűnően varázsbot, de ennyi pont elég a piti tolvajok elkergetéséhez. A komolyabb varázslók figyelmét nem kell felkelteni. Dylan a szokásos unott hangulatában leledzett épp. A második wisky már nem esett olyan jól, mint az első. Hiába a jég és a jellegzetes kesernyés íz, mégegyszer már nem hat az újdonság erejével. Amúgy se nagy piás, habár szívesen megiszik egy-egy pohárral, ha úgy tartja kedve. Nem messze tőlle, egy helyi nőcske vetette rá a szemét. Odaandalgott, s kedvesen próbálta szóra bírni. Átölelte, de a férfi olyan szintű közönyt tanúsított a lányt íránt, hogy fel kellett adnia. Dylant azonban az sem zavarta, hogy a lány sértődötten vonult el, "tuskó"nak nevezve. Ugyanolyan unottan lötykölgette tovább az italát, s bele- bele ivott, amikor eszébe jutott.*

_________________

"-Nah, értesz már?
-... egy génhibás elf? hehe...szólhattál volna, hogy egy fikarcnyit sem hasonlítasz az elfekre!
-Én próbáltam...-.-, de a génhibás azért kicsit lealacsonyító..."

Character theme song

Dylan

Tárgy: Re: A fogadó 2011-05-16, 6:39 pm

Hihetetlen eső kezdett már megint szakadni az égből. A fenébe is vele, ma csak pihenni akartam és nézni a csillagokat egész este, erre tessék, még arra sem képes ez a nyavalyás zápor, hogy egy kicsit várjon, amíg sikerül mára eleget nézegetnem. Nem mintha általában megelégednék öt perccel, nagyon sokáig bírom nézni a csillagokat, de akkor is, most szinte még fel sem jöttek, máris elfoglalta a helyüket pár hatalmas lila viharfelhő, amely szemmel láthatóan mást sem akart magának, csak egyszerűen kiadni magából minden csepp vizet, és persze hova máshova, mint a fejemre. Idegesen álltam fel a fa tövéből, ahol eddig voltam, majd kezdtem el a köpenyem csuklyáját a fejemre húzni. Na, már sem hiányzik ma már, mint egy ázott veréb kinézet, aki eddig nem nevetett rajtam ez után az akció után egészen biztosan meg tudná tenni. Szerencsére voltam olyan szemfüles, hogy megtaláljam az égi háborút jeleit, nem mintha el lehetett volna bármit is téveszteni belőle, így amikor pár másodperc múlva a semmiből elkezdett több száz liter víz ömleni a földre, én már régen a nagyrészt vízálló fekete vászon takarása alatt voltam. De jó, akkor most találni is kéne valami helyet a közelben, mivel bevallom, az életben nem volt még soha kedvem elázni, és ezt nem most fogok elkezdeni. A hajam anélkül is kezelhetetlen, hogy komolyabb víz éri, nem még így, ezért nagyon nem ártana valami jobb helyet találni, amíg eláll ez a vihar. Nem tudom ki küldte, de vagy jóban van az ellenfeleimmel, vagy egyszerűen csak hihetetlenül jól tippel, hiszen a legtöbb istennek nem szokása lemászni a saját helyéről a földre. Nekem meg éppen az ellenkezője igaz, ha egy mód van rá, oda nem mászok vissza egyhamar senki és semmi kedvéért, tekintve, hogy akkor ott komolyan robbanna a bomba, nem is kicsit. Jól van, nem vagyok éppen az a mindenki kedvence, de ezt kis koromban is tudták rólam, szóval mondhatjuk, hogy senki nem fog csodálkozni, ha inkább valami emberektől zsongó helyet választok, ahol jó kis felfordulást lehet okozni baj nélkül. Családi vonás, ez van, ezt kell szeretni... Egyébként is, már van ott a közelben egy fogadó, simán elücsörgök pár órát ott. Mondjuk nem néz ki valami hű de szép helynek, de szerintem nem lesz baj belőle, ha kicsit közelebbről is megnézem. Főleg hogy mostanában már volt pár csúnya helyzet és simán ki lehet őket kerülni az esetek nagy többségében minden gond nélkül. Hacsak nem más isten akar ide bejönni, el fogok én szórakozni simán.
Lassan közelítettem volna meg a helyet, ha nincs a nyakamban a zápor, így viszont még azelőtt elindultam, hogy lett volna időm átgondolni, mennyire nem jó ötlet fiatal nőnek egyedül járni. Magamat meg tudom védeni, ha kell, különben meg nem úgy néz ki a hely, mintha olyan nagyon el lenne hagyatva, így felesleges ezen aggódni. A fontosabb az, hogy a köpenyem mindjárt átázik, ezért eléggé sietős lépésekkel tettem meg az utat egészen a tető pereméig, ahonnan már csak vissza kellett fordulni, ha esőt érezni is akartam. Nem mintha hiányzott volna, a tavaszi és nyári záporok még ugyan elmennem, de a hosszú égszakadások nem tudnak a kedvenceim lenni. Éppen ezért mindjárt az ajtót is vettem célba, miután megbizonyosodtam róla, hogy nem fogja senki és semmi nekem vágni, határozottan be is nyitottam. A meleg levegő szinte azonnal megcsapott, pedig kívül sem volt hideg, ezért bementem, mielőtt még a szépen felmelegített házat sikerült volna lehűtenem. Szerintem ezért hálásnak is lehet lenni, és a napi jó cselekedetem megvan. Hurrá... Egyébként pedig lehet örülni, kifejezetten mosolyogva és vidáman húztam le a fejemről a csuklyát, hogy láthassák, csak valami eltévedt "tinilány" esett be ide a vihar miatt. Nem mintha a testalkatomból nagyon másra lehetne következtetni...

//Bocsi, rossz lett, de már nem akartalak váratni -.-" //

Tárgy: Re: A fogadó 2011-05-17, 7:48 am

//sebaj, akkor majd összehozok vmit én Cool

//

*Bent ül a melegben. A sarokban, miközben az eső is rázendít. Elégedett nyugodt kis magányában. Jó helyen is van. Lát mindent és mindenkit, aki ki-be akar jutni a fogadóba, illetve a pulthoz menne. Már a helyi maca sem zaklatja. A wiskyje is a végéhez közeledik. Egyszóval minden a legnagyobb renben és medrében halad, amikor egy ázott veréb érkezik meg. Kis kapucniját gondosan veszi le, nehogy az azon lévő víz is a nyakában kössön ki, de végül megy is neki. Dylan egy ideig követi a szemével, de csak óvatosan. Nem lenne kényelmes ha a lány észrevenné, majd magához hívatja a pincért.*
-Látja a most beérkező lányt? Tud valamit rólla?
-Nem uram. Kis fogadó vagyunk, és itt nem igen fordulnak meg egynél többszőr az emberek.
-Értem. Akkor hozzon valami sültet.
-Máris.
*Útjára bocsájtva a pincért már a lány sem érdekelte. Hanem azért az mégis furcsa volt, hogy a különös illetővel együtt egy nagy adag szellemi energia is érkezett. Sőt, több a már fogadóban tartózkodó elf kisugárzása is megváltozott. Mintha tudatalatt is meghunyászkodna mind. Mintha a legbelsőbb porcikáiban is érezné, hogy tiszteletet kell mutatnia. Ám Edward Dylan, Dagorlad Sárkányura nem volt hajlandó ilyesmire, s nem húzta volna össze magát mint ahogy ezt többen megtették, sem szakrálisan sem fizikálisan. Nem ismerte az itteni isteneket, de nem is volt eme feltett szándéka. Nem foglalkozik velük, ha ők sem. Így békén maradnak. Mellesleg Evolyran isteneit sem faggatta semmivel. Békén is maradtak, hanem ez a nő... egy biztos. Ha az az energiatömeg ami megjelent az elöbb, az ővé, akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Közben megvárva míg Akahana leüll egy testes, parasztasszzonyos hölgy sietett felvenni a rendelését, és persze közben eddigi beszédtémájuk részleteit is kicsacsogni, hátha újabb fejleményekkel gazdagodhat a történet.*
-Mit adhatok kisasszonyka?-*majd a rendelést köveően bizalmas üzemmódba váltott és az istennőhöz hajolt.*
-Látja azt a fiatalurat a sarokban? Kényelmesen üldögél és az italát kortyolgatja. Mit gondol, tényleg ember?
Nézze csak meg! Úgy éz ki mint egy vérbeli ember, akárcsak én meg a kisasszony, ám a viselkedése inkább illik egy mogorva tündééhez.
*Az eső közben újúlt erővel zendített rá, s az újabb dallam magasabb és erőteljesebb volt mint eddig. Mintha csak most fogott volna bele, s úgy látszott abba sem akarja hagyni.*
-Jó napunk van!-*Nevetett fel kurtán a parasztasszony, kezében Aka rendelésével.*
-Biztosra veszem, hogy vendégeink ma itt északáznak... és persze ő is.
Jaj, de miket is beszélek, Kisasszony. Csak azért mondtam el mindezt, mert a mielöbb a fiatalúr érdeklődést mutatott magácska iránt. Mit gondol, megterítsek az ön számára odaát?
*Persze ezután egy széles vigyor, majd egy cinkos kacsintás következett. Akahanának a nemleges válaszal sietnie kell, ha amit kért nem Dylan társaságában akarja elkölteni.*

//Hehe, hát csak meg lesz a tali...még ha a karim nem is akarja ^^//

_________________

"-Nah, értesz már?
-... egy génhibás elf? hehe...szólhattál volna, hogy egy fikarcnyit sem hasonlítasz az elfekre!
-Én próbáltam...-.-, de a génhibás azért kicsit lealacsonyító..."

Character theme song

Dylan

» Tűz fogadó
» Vén kujon fogadó
» Csillagfény fogadó
» Fehér lady fogadó
» Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)