Tűz fogadó

Igyekeztem valamit, legalább egy halvány érzelmet kivenni azokból a rám meredő démoni tekintetekből, de ennyi erővel egy kősziklát is szuggerálhattam volna, azzal több eredményt értem volna el. Ha a tekintettel ölni lehetett volna……..
De félre ezekkel a komor gondolatokkal! Elvégre pont megpróbálom kidumálni magam a legnagyobb slamasztikából, amibe hosszú idő óta kerültem.
Figyelem a kezét is, készen arra, hogy akár mennyire is hasogatja a kín a vállam, félrevessem magam, ha meg akarna dobni a tűzlabdával. Nem hiszem, hogy sokat érnék vele, de nem is fogom megvárni, hogy élve elégessen!
Éppen ezért nem a késre készülök, aminek a napról felfényló élének csillanása megbabonázza a tekintetem és szabályosan megbénít, mert még nagyon is az emlékeimben él, ahogy a fogadóban fenyegetett vele és a fájdalomra is, amit okozott. Azt hiszem, ha nem mondok neki valami érdekeset, akkor a vállam lesz a legkisebb bajom rövidesen és a halálom nem lesz könnyű és rövid.
- Hé…hé…hé ….. – enged fel az izmaim bénultsága és hátrálok el tőle, - hidd el cimbora, nem hazudnék ilyen helyzetben és semmi okom sincs rá, de tényleg…….az a ……fickó….tusos a megbízó……annak is olyan fura kisugárzása van, mint neked……..és valamiért….úgy érzem - válik suttogóvá a hangom és önkéntelen körbe nézek, - hogy figyelemmel kísér engem. Állandóan feltűnik ahol vagyok és mindig belekever valamibe. Szerintem te nem engem akarsz, hanem őt……..- beszélek tovább, míg próbálok minél távolabb keveredni attól a tőrtől. (És húzom Kain idegeit )

Most komolyan! Én mindent elkövetek, hogy elhigyje, amit mondok, de ő valami többet akar, valamit, amit valószínűleg egyben és épen nem adhatok meg neki. Más esetben eszembe sem jutna a menekülés, mert jól tudom, hogy hiábavaló lenne, de az vesse rám az első követ, akinek nem zavarodnának össze az önfenntartó ösztönei, ha egy ilyen halálosan fekete energiákat árasztó, izzó késsel közeledő, fenyegető alak közeledik felé.
Tudom, hogy gyors vagyok és azt is, hogy ha rásegítek a mágiámmal, akkor még gyorsabb és most csak ez az egy reményem maradt, hogy mentsem az irhámat, méghozzá szó szerint.
Mikor nyilvánvalóvá válik, hogy semmilyen beszéd nem állítja meg, hiába vetettem fel érdekfeszítőbbnél érdekfeszítőbb áldozat jelölteket magam helyett, megperdültem és rohanni kezdtem. Tudtam, hogy rossz ötlet! Mintha egy husánggal vágtak volna hátba, úgy zuhantam előre, csak az utolsó pillanatban tudva magam elé rántva a kezem, hogy ne törjem be e képem.
Mikor nyögve megfordultam már felettem állt és volt egy halvány gyanúm, hogy nem lett boldogabb a szökési kísérletemtől.
- De hát mást sem csináltam eddig csak beszéltem, de szerintem nem is hallod! – kiáltottam fel és a szemem a késre tapadt riadtan. – Semmilyen ismeretséget nem akarok kötni se azzal se veled, de azt hiszem ez már rég nem tőlem függ. – fakadtam ki, de még adtam egy esélyt, hogy levakarjam magamról. – Aki…..- nyeltem egyet, mert nagyon bíztam benne, ha életben maradok, akkor a most beköpött Shuga soha az életben nem jön rá, hogy mit tettem, különben nekem befellegzett. - ….aki megbízott az egy szokatlanul nagy darab, barnaköpenyes fickó, eléggé kilóg a sorból…. hmm…..többet beszél még nálam is és …..és olyan fura szeme van….tudod…..nincs fehér benne…..ja…és még egy bazi nagy kardot hord magánál és mindig úgy hadovál, mint aki mindent tud a másikról meg úgy a világ eseményeiből…..szóval elég egy idegesítő alak, ha engem kérdezel……..És mindenre esküszöm, ami neked számít, hogy a színtiszta igazat mondom! – rák módon igyekszem továbbra is eltávolodni tőle és a késtől.

Bízom benne, hogy a nem titkolt rettegés, amit maga a mágus – aki talán ráadásul még sárkány is és nagyon remélem nem most akarja megmutatni magát előttem, - na, meg a közeledő kése okoz, eléggé meggyőzőre sikerül, hiszen az tényleg a szívemből jön. Az, hogy ezt vegyítem ….hm…némi hazugsággal, hát ezt jó lenne, ha nem ismerné fel. Talán elég jó ez a keverék ahhoz, hogy még egy ilyen borzasztó alak torkán is lecsússzon, akinek az a tulajdonsága, hogy semmi nem olvasható ki sem a vonásaiból, sem a testbeszédéből – már a félelemkeltésen kívül – hát ez elég zavaró.
Legtöbb esetben pont azért sikerül kidumálnom magam a nehéz helyzetekből, mert látom mire van a másiknak szüksége, de ez nála egyáltalán nem működik.
A barnaköpenyes minden lében kanál az utolsó reményem, hátha elég érdekes személy, hogy felkeltse Őfélelmetessége figyelmét és ezzel futni hagyjon engem.
Miközben hátrafelé mászok előle, végig figyelem a szemét és …….semmi…..nem látom, hogy Shuga leírása bármit is megmozdítana benne…..
Minden esetre az már biztos, hogy az ehhez a kendőhöz tartozó lány nagyon fontos Kain mesternek és ezt nem árt megjegyezni.
Olyan hirtelen kap fel a földről és olyan könnyedén, hogy még levegőt venni is elfelejtek, amit azután is hanyagolok, hogy villámgyorsan pár centire kerül tőlem az izzó kés, így aztán kifliként próbálok hátrahajolni amennyire csak bírok.
- A neve……..- kezdek bele, aztán elhallgatok.
Eszembe jut egy lány tanácsa, aki azt mondta egyszer, hogy ne dumáljak annyit, inkább hallgassak!
De…….! De ha most nem mondok semmit, akkor Kain kis kockákra fog darabolni és biztos voltam benne, hogy tudja miként tartson a leghosszabban életben, hogy még lássam is!
- ……az van neki……..de ……de ha elmondom, akkor meg fog ölni! – nyögöm, bár nem hiszem, hogy ez segít majd. – de talán meg tudunk egyezni, hogy mindketten megkapjuk, amit akarunk, csak …..elvinnéd innen azt a tőrt és……letennél?
Persze, ha túl közel kerül a penge, olyan gyorsan fogom kiköpni Shuga nevét, hogy csak úgy sistereg!

Amíg van az emberfiában szusz, addig próbálkozni kell, hiszen az életem sokat ér saját magamnak, még ha ennek a kőarcú bestiának nem is jelent semmit. Elképzelni sem tudom, hogy mi a fenéért fontos neki annyira az a kendő, hogy még megkínozni sőt, van egy sanda gyanúm, hogy meggyilkolni is képes lenne érte. Vagyis hazudok – ahogy most már folyamatosan neki is, - mert van elképzelésem, de azt nem igazán akarom fennhangon elárulni, mert talán még pont ezért vagyok életben és nem csak simán elvágta a torkom és elvette azt a rongyadarabot. Mert, hogy nem kedvelt, az eléggé nyilvánvalóvá volt!
- Ne! Ne! NE! – kiáltottam. - Shuga! Shugának hívják! – hadartam nagy sietséggel, ahogy az izzó penge túl közel került hozzám, hogy még a szempilláim is megpörkölte.
Persze én is tudtam, hogy marhára nem érdekli, hogy az a másik pióca mit tesz velem, de azért némi mérlegelést megérdemeltem volna…….
Amíg tudtam még a levegőt is visszatartottam, hogy a kés még egy hangyányit se közeledjen, ha már nem döfte belém, de aztán nem bírtam tovább és súlyos sóhaj hagyta el az ajkaimat, amivel sikerült egy hajszálvékony égést beszereznem az arccsontomra, így ismét hátra rándultam.
- Igazságtalan vagy! – vágtam a szemébe szenvedve. – Ez egy megfakult kendő, amit egy csonthalom mellől szedtem fel. Nem követtem el bűnt azzal, hogy felvettem és azzal sem, hogy elvittem volna annak aki fizet érte. Azt mondtad a múltkor, hogy választhatnék a tolvajlás helyett más munkát, most meg azért büntetnél, mert elvégeztem egyet? – kérdeztem tőle kissé megbántott hangon, felhasználva a saját szavait, nem szándék nélkül.

Ma már nem először vágják a képembe, hogy hazudok, méghozzá olyan méla undorral, hogy azt tanítani sem lehetne. Természetesen normál esetben megint megsértődnék, vagyis eljátszanám, de ez Kain-nál az előbb sem vált be, így csak elhúzom a szám. Végül is igaza van, de persze ezt neki nem kell tudnia, különben itt helyben kibelezne, főként, hogy, ha ezt is állítja, azért pont abból, hogy nem ölt meg még vagy nem kezdett el felkockázni, biztos vagyok benne, hogy alaposan elbizonytalanítottam, de már csak azért sem ismerné el.
- Miből gondolod, hogy tudja, tolvaj vagyok. Tőle nem loptam el semmit – egyébként emlékeztetnélek rá, hogy tőled sem, - az már részletkérdés, hogy ez nem rajtam múlt, - csak elvállaltam egy munkát. – világítottam rá a logikai botlására.
Úgy érzem, hogy kemény és hitetlen szavai ellenére kezdi elhinni a mesémet és egészen addig ezt gondolom, amíg csak lógok ott a markában és látom, hogy magába fordulva gondolkodik, de aztán hangosan felkiáltok, ahogy dugába dőlni látom a „hasba lyukat beszélés” sikerét, látva, hogy a tőre csapásra emelkedik., aztán beletörődve a sorsomba, behunyva a szemem várom, hogy elnyeljen a sötétség.

Nem is tudom, hogy most dühös legyek, megsértett vagy kezdjek el Dremer kegyelméhez imádkozni! Ez a fickó az első ember – bár lehet, hogy ez a baj, hogy nem ember, - akit még elbizonytalanítanom sem sikerült a szavaimmal, pedig életemben nem beszéltem még ennyit, ráadásul még részben igazat is mondtam néha.
Ennek ellenére mondhatom, hogy az égvilágon semmilyen hatást nem értem el, vagyis, ha tippelnem kellett volna, akkor inkább egyre mélyebbre ástam magam a trutyiban, amiben azóta voltam, hogy Kain kiszedett a titokzatos katonák kezei közül.
Tényleg? Azok vajon mit akartak? Hogy őszinte legyek inkább lettem volna ott, mint itt, ezekkel a halált igérő szemekkel keresztre feszítve.
Mindezek a gondolatok lehunyt szemeim mögött kóborolnak, de érzem a mozdulatán, hogy meglendíti a kezét……….
- Hibát követsz el sárkány, örökre kísérteni foglak. – suttogom utolsó erőmmel, aztán fájdalom villan a koponyámban és rám borul a sötétség.
Már késő éjszaka van, legalábbis úgy vélem, amikor fájó fejjel magamhoz térek. Megtapogatom a fejem és ragacsos vért látok az ujjaimon, de……élek!
Értetlenül ücsörgök még ott egy darabig, fel nem foghatom, hogy miért hagyott életben a mágus! Nem mintha a szemére akarnám hányni…….
Lehet, mégis kedvel engem?
Ezt majd megkérdezem, ha legközelebb találkozunk, de most irány a város.

//Ha csak valami istenség közbe nem lép, sajnos semmi nincs De majd legközelebb visszalopom! //

//Egy megbízás krónikája - Időntúli Nar Lúrionnal //

*A tenger mindig ámulattal töltötte el, de a hajókat sosem szerette. Bizonytalan és veszélyes járműveknek tartotta őket, s ha lehetett, elkerülte mindet. Ha lehetett...

De most nem tehette. A Könyvtáros már egy ideje győzködte, hogy menjen végre szabadságra, de Nie mindeddig udvariasan, de határozottan elhárította Főnöke erre irányuló valamennyi kísérletét. S mert egy ideje az idős mester már nem zaklatta ezzel, ébersége lankadt a témát illetően. Pontosan ezért nem vette észre a csapdát, amelybe önként sétált bele.*

- Nem, sosem voltam Norlan-ban és nem hiszem, hogy bármikor is vágyakoztam volna egy hajóútra, amely napokig tart. Nem engem kellene küldenie, uram, hiszen oly sokan vágynak efféle különleges feladatra.

*Így próbálta elkerülni a megbízást, persze ezúttal is sikertelenül. Mert ha a Könyvtáros kért valamit, arra kevesen voltak képesek nemet mondani.

Ez volt az oka annak, hogy most ott állt a furcsa fogadó előtt még mindig émelygő gyomorral és bizonytalan lábakkal és arra gondolt, hogy mennyivel könnyebb volt az élete addig, amíg nem fedezték fel képességeit a régi elf nyelvek, térképek és mágikus könyvek terén és nem töltötte el öröm felettesét azon szerzemények láttán, amelyekkel a Valian-i Nagykönyvtár gyűjteményét gyarapította a lány által.

Nem, nem ebbe a fogadóba kellett volna jönnie, de a levél, amelyben szállást foglaltak volna a számára a városban, elkeveredett. És mert a városban éppen Norlan alapításának ünnepét tartják, szabad szobát hiába keresett. S mikor már azon volt, hogy rögtön vissza is száll a főváros felé induló hajóra, valaki ezt a helyet ajánlotta neki. S akkor minden jobbnak tűnt számára újabb, napokig tartó hánykolódásnál.

De most mégis kétségei lesznek, ahogy az ajtón belépve meglátja az odabent üldögélő, legjobb jóindulattal is szedett-vedettnek tűnő társaságot.*

//Egy megbízás krónikája - Időntúli Nar Lúrionnal //

*Hallja a kiáltást és pontosan tudja, hogy egyetlen esélye van csak. Nem érhetik utol és nem lephetik meg. Hát csak futó pillantást vet hátra, hogy aztán, meglátva az utána igyekvő egyetlen alakot, már igyekezzen is tovább, magához szorítva a táskát és benne a könyvet. Lassan már látja a tengert, a hajókat, s ha meglátja a vitorlást, amely visszaviheti Valianba, majd könnyebb dolga lesz. Csak teleportálnia kell. Hát a szirt felé igyekszik, s bár tudja, hogy követői elől nem rejtőzhet így el, azt is tudja, hogy ők sem bújhatnak az árnyékok és a felhők közé.

Már majdnem odaér... Csak néhány lépés még... De aztán érzi a tekeredő indát a lábán, a karcsú bokára csavarodó szárakat, s a hajók képe nem tárulhat a szemei elé. ~ Szabadulnia kell! ~ Hát lehajol, s érintése nyomán fagy kúszik a zöldellő növényen végig. Először a fagyott levelek hullanak le egymás után, majd a szár porlad apró jégkristályokká, s engedi szabadon a lány lábát.

~ Nem, nem fogja megvárni, míg a sárkány újabb igézettel tör ellene! ~

S mert nem habozhat, hát a varázslat oly gyorsan kél körülötte, ahogy kimondani képes a szavakat, s ha az idegen, s láthatóan dühös égi ragadozó nem tesz semmit ellene, hirtelen fénylik fel a lány alakja, s tűnik el a felé igyekvő elől. S ha valaki lefelé figyelne, a hajókat nézné meredten, vagy éppen kíváncsian, hát látná, ahogy az öböl vizén ringatózó bárkák egyikén megjelenne egy hófehér alak, aki felfelé bámulna. A Fogadó felé.*

//Ez sem a vége, ha elég gyors vagy!//

//Egy megbízás krónikája - Időntúli Nar Lúrionnal    //

*Érzi a mágia szálainak sűrűsödését, ahogyan életre hívja a varázslatot, s ahogy felfénylik előtte minden, azt gondolja, sikerrel járt. Hogy amikor legközelebb tisztán látja majd a világot, a kéklő tengert látja majd, s a sós, hűvös szelet érzi.

De csalódnia kell...

Mert szinte alig változik a látvány, s ő még mindig távolinak látja a hullámzó vizet és a rajta ringatózó hajókat. De egy valami változik. Az, hogy egy erős - és Nie pontosan tudja, hogy mennyire az - kar öleli körbe, míg egy másik - alig fékezett türelmetlenséggel - a táskájába nyúl, és veszi ki belőle a nem is olyan régen megszerzett könyvet. De a lányt az érdekli most a legkevésbé, hiszen szabadulni akar mindenáron. Mert Nar Lúrion legyen bárki, vagyis jobban mondva BÁRMI Raven Back számára - fogadott gyilkos, megbízott barát, vagy csak egyszerű lekötelezett -, Nie nem akarja, hogy megtegyen bármit is annak az alaknak. Tudja, hiába teleportálna újra, hiszen magával vinné Lúrion-t is, így csak a helyszín változna ezzel. Most csak megpróbál mindent, hogy lazíthasson a szorításon és eltávolodhasson tőle, hogy erejével már ne kelljen számolnia, s hogy így lebírhassa őt a saját mágiájával.

Hát kézzel-lábbal tiltakozik a "fogság" ellen, amelyre a kar kényszeríti. Vagyis jobban mondva kézzel nem teheti, hiszen azt az oldalához szorítja a Két-alakban-létező, így csak a sarkával próbálja elérni a másikat, bár tudja, a fájdalom nem mindig használ ellenük.

Ahogyan a szavak sem.*

- Azonnal eresszen el! Hallja? Pontosan ugyanolyan galád és álságos, mint ő volt. Ugyanúgy megpróbált becsapni engem és mindenki mást. Engedjen el, mert segítségért kiáltok és azt is elmondom, hogy MIFÉLE alak maga!

/Egy megbízás krónikája - Időntúli Nar Lúrionnal    //

*A varázslat megszűnik, a Két-alakban-létező végre elereszti és a kezébe nyomja a Könyvtár kötelezvényét is, miközben nem fukarkodik a kérdésekkel. De ezek nem győzik meg a lányt, s a megbízás sem érdekli. Csak az, minél távolabb legyen innen. S érzéseiben erősítik a sárkány haragosan felvillanó szemei.

Hát Nie csak hátrál, addig, amíg már úgy érzi, a másik nem érheti el, s karcsú, hófehér ujjai között kékes mágikus fény kél, jelezve azt, hogy nem lesz védtelen, ha Nar nekitámadna. Válaszokat is csak azért ad, hogy Furia ügynöke előtt semmi se maradjon rejtve.*

- Az ötletet Ön adta azzal, hogy a könyv eladása ürügyén idecsalt, s hogy a dokumentumot szándékos csalétekként az asztalon hagyta. Azt hitte, nem ismerem fel? Vagy ezt elfelejtette önnek említeni Raven Back. Nem említette, hogy a Könyvtár ügynöke vagyok? Vagy talán Önt is becsapta? S komolyan azt kérdezi, hogy miért futottam el? Nar Lúrion, amikor felfedte előttem MIVOLTÁT, mégis hogyan gondolhatta, hogy hajlandó lennék akár egy fogadóban is éjszakázni egy MAGAFAJTÁVAL, azok után, amit Back tett velem? Maga lebecsüli az óvatosságomat. És nem, nem fogom kérni azt a holmit! Tartsa csak meg! Most pedig elmegyek, s ne próbáljon követni! - pillant a lány figyelmeztetően a kezére.

*S ha Nar Lúrion nem mond, vagy tesz bármit, amellyel meggyőzheti Nie-t, hogy maradjon, hát a lány ismét megpróbálkozik a teleportálással, válasz nélkül hagyva a Két-alakban-létezőt. Mert nem akar kockáztatni. Nem akar esélyt adni az ismeretlennek arra, hogy igazolja feltételezését Raven Back-et illetően. Mert tudja jól, akkor már nem biztos, hogy elmenekülhet.*