Csillagfény fogadó

Balál fogadta is, meg nem is a megjegyzést Elisről, és a nőkről. Magába annyit állapított meg, hogy Elisabethet sosem látta egy átlagos nőszemélynek. Addig sem míg nem tudta sárkány-voltát. Belegondolva, egy kis bestiához azért hasonlított- a természete.
A másik dolgot a táskáról, jobban megértette. A fontosságát. De most nem a tartalmán, csak a helyén merengett el. Míg Elissel méregették egymást odalent, míg az istenek tudták csak, melyikük is a kihívó fél, addig volt alkalma egyszer megnézni magának a fickót, Elis válla felett. Éppen vele szemközt ült le, ha jól rémlik egy a bejárat melletti asztalhoz. Kiváló megfigyelő volt, a lány mégis elvonta őt annyira, hogy most komoly nehézséget okozott felidézni mi volt a férfinál, és hová tette le. Egyáltalán hová is ült le pontosan?
Végül is látni vélte emlékeiben, hogy ugyanahhoz az asztalhoz tette le a motyóját a fickó. Méghozzá közvetlen azelőtt, mielőtt odament a pulthoz elájulni. Na de melyik ez az asztal?
Nézett széjjel a lépcső alján lévő folyosó végén, az étkezde széléről pásztázva tekintetével a szemben lévő bejáratot, és annak falát. Most kicsit sajnálta, hogy nem volt eszébe, a saját holmijával a legényét is felhozatni a szobába. Jut eszébe, ő is annál a bejárat menti falszakasznál foglalt először helyet. Ott kell lennie a másik holmijának. Már emlékszik, egy bőr hátizsák az.
Ám nincs ott. Egyik asztalnál se lát semmi elhagyott táskafélét. Így hát a pult felé veszi az irányt, hogy a fogadóstól tudja meg, hol lehet.
- A vendéglő lassan bezár uram!- adja tudtául a közeledőnek a fogadós- Jobban van-e a fiatalember?
- Sokkal jobban néz ki, mint fél órája- válaszolta Balál nem foghegyről, de a táska sorsa is úgyannyira izgatta, lévén tulajdonosa szavait visszaidézve, nagy bajt okozna, ha illetéktelen kézbe kerülne, avagy valaki "belekóstolna". Hiszen nem fűszerek azok. Veszélyesnek minősítette a tényt, hogy talán a fogadó alkalmazottainál van. Remélte, becsületes emberek, s nem túl kíváncsiak... Fel is tette a fogadósnak a kérdést:
- A vándor harcos csomagja önnél van valahol a pult alatt? Itt maradt mindene az asztalánál.
A fogadós kissé megfeszült, vidám, kerek arca komorra fordult. Köpcös alkatához képest fürgén kilépett a pultból, és máris odavezette a férfit az asztalhoz. Széles karmozdulattal mutatja:
- Bizonyosan itt lesz Uram! Itt ült a szerencsétlen flótás. Még az asztalt sem szedtük le, néhányan az Istennő távozása után még visszatértek. Nézze, itt is van!
Ám az asztalon, csak egy kicsi üvegcse állt. Magányosan.
A hátizsáknak nyoma sem volt, ahogyan ezt már az imént magától is megállapította Balál.
Azonnal nagy markába rejtette az apró üveget, legalább az ne kerüljön más kezébe! Körbefordult, amíg a kocsmáros a személyzetért szalajtotta az egyik cselédlányt, még mielőtt haza indulnának- a konyháról is, ami rég bezárt.
A pultnál állította sorba, és kérdezte ki őket röviden, hogy tudnak-e valamit. Egy bajba jutott ember csomagjának eltűnése, a fogadóra sem hoz jó hírt. Nem is igen fordult elő itt még ilyen eltűnés. Igaz ugyan, hogy a béke utolsó estélye révén nem is jutott eszükbe félteni mások holmiját, s ha ez még nem elég, hát ritka nagy tömeg volt, éppen a jeles alkalom miatt. Tehát miután az Istennő magával vitte áldását, a kenetteljes pillanatok elmúltával bárki rátehette a kezét az elhagyott táskára.
Sajnos azonban senki semmit nem tapasztalt az Aranamophe látogatása utáni csendes felfordulásban.
Illetve mégis akadt valami. Egy lovászfiúért is szalajtottak az istállóba. Ő pedig látott valamit. Hogy volt e összefüggés az eszméletlen ember, és a furcsa öregasszony között, nem lehetett tudni, mindenesetre nagyon furcsa eset, hogy az év talán leghidegebb éjszakájának kellős közepén egy öreg, görnyedt koldus, vagy vajákos asszony csak úgy eltűnjön nagy háti kosarával a fogadó mögötti sűrű bozótosban, amerre ráadásul még állat csapás sincsen. Mielőtt a lámpását eloltotta volna a legény még utána is szólt, sőt utána is lépett a lámpás imbolygó fényénél, hátha tán kicsit beivott az öregasszony. De nem talált ott a világon semmi nyomot, amerre eltűnhetett volna. Az asszony mégsem volt sehol.
A lovászfiú borzongva, de kicsit aggódva adta elő a történetet. Félt, hogy bolondnak nézik, vagy azt képzelik, elaludt, és álmodta az egészet. Balál azonban hitt neki. Annál is inkább, mert pontosan most ért célba ennek a Zaken nevű fiúnak a mondata, miszerint "nem fűszerek azok"... Vajákos? Boszorka? Füvesasszony? Akárki ilyen tudással, vagy érdeklődéssel kiszemelhette magának a csomagot. Ezek szerint a baj amitől a katona félt, bármikor bekövetkezhet, hacsak...
Elis kicsiny alakját kereste meg a tekintetével a még néhány vendég között. Szeme sarkából látta amikor visszajött, és az asztalt, a csomagot kutatta. Beszélni akart vele. Kerül, amibe kerül. Hallani akarta a hangját. A ... nevetését. Kacagja bár ki őt! Megvárta a lány, és ezt most nemigen cserélné el semmi kincsért.
Segítenie kell a harcosnak, míg lábadozik, hátha frissen még a csomag nyomára bukkanhat...
De közben Elist sem hagyná... habozott, mit tegyen? Elis nem sejti, mit rejthet a fontos táska...
Mégis jó volna, ha segítségére lenne a lány. Ha őt nézi, akkor elkapja a pillantását. Kérdő tekintete ismét mélyen belefonódik a szép, nyitott, kék szempárba. Mi legyen most?
- Elis....?! Velem tartasz? Együtt gyorsan a tolvaj szarka nyomára lelnénk! - Balál szemében játékos fény villan.

*A fiú felnéz a lányra aranyos mosoly fogadja, viszonzásképpen ő is magára erőltet egy mosolyt majd visszavezeti tekintetét az ajtóra. Bársonyos női hang érkezik fülébe kissé csalóka de mégis édes hang. A lány volt az mellette.
- Az úrfinak elkészült a fürdője.
*Zaken nem tudta mire vélni a dolgot, s még mindig nem tudja mi lesz a fizetség a jótettért az idegennek. S kissé furdalta a gondolat hogy még csak a nevét se kérdezte meg tőle. Elmosolyodik hamis mosoly ez leplezni kívánja fájdalmait. S be nem vallaná de most ez a fürdő az mire teste lelke a leginkább vágyik. Hát két lábra áll kissé meginog majd a lány utánakap kezének s segít neki állva maradni.
-Köszönöm, kérlek vezess.
*A lány épp befért karja alá majd az ajtóhoz segítette, Zaken egy utolsó pillantást vet be a szobában felső ruhadarabjai az ágy mellett hevertek. Hamarosan kinyílt az ajtó s kitámolygott rajta.
-Kérlek zárd be az ajtót hogy ne mehessen be más míg nem vagyok itt.
*A lány így cselekedett kattant a zár még egyszer megpróbált benyitni hogy biztosra menjen az ajtó meg sem mozdult. A tölgy ajtó masszívan ellenkezett s tudatta itt csak a kulccsal rendelkezőnek van helye. Zaken fél kézzel támaszkodott a falnak nem akarta egész testének súlyát a lányra bízni.
-Erre...
*Majd a lány vezette tovább Zakent a fürdőig, az ajtót kinyitva megcsapta arcát a gőz a víz még jó forró lehet. A lány segített neki letelepedni egy székre ami a fürdőben volt. Majd kérdő tekintettel nézett rá.
-Köszönöm a segítséget innen már elboldogulok magam is.
*A lány csak mosolygott kissé előre billent majd távozott azon az ajtón ahol bejöttek. Élvezte a forró gőzt átjárta testét lelkét mintha teljesen kitisztúlt volna a feje. Nadrágjának szárát felhajtotta, alatta egy vékony bőrből készült fűzős csizma volt. Elkezdte lebontani kötelékeit s hamarosan le is rúgta egyiket a másik után. Nemsoká a többi ruhadarab is követte s mind ott hevert a pár csizma mellett. Nehézkesen belekapaszkodott a dézsába majd belevetette magát. A víz kellemes volt bár kissé túl meleg. Arcát egyből elborította a pír. Egy darab ruha volt a dézsa melletti kis asztalon, belemártotta a vízbe majd arcára helyezte kellemes volt érezte már nem didereg. Megnyugtató érzés volt a forró kádban heverészni s volt ideje gondolkodni is.
~ Nahát istenem, ez mennyei s mégsem érzem jól magam. Bolond módjára elhagytam értékes hagyatékomat s ráadásul a baj nem jár egyedül leépültem. Bolond Zaken mi lesz így veled... Bár nagy része pótolható kivéve egy darab... Remélem legalább az előkerül... S idefele jövet élég sok mérgező növényt láttam s nem lenne nagy gond ismét csak kifőzni őket... De az a kristály amiből az van... Sose fogok többet olyant találni...
-Ahh az istenek legyenek veled idegen hogy sikerüljön megtalálnod a táskámat.
*Reménykedve várta a percet mikor tér már vissza az idegen s csupa jó hírt hoz neki s semmi gond nem lesz ebből az egészből. De most a legfontosabb minden előtt hogy össze szedje magát s a maga erejéből is kereshesse tovább az utat ami most ide vezette. S nem kis öröm lett volna neki ha már nem kéne mások nagylelkűségére hagynia magát.

Elis szemernyi érdeklődést nem mutatott eddig a fiú iránt. Balált érdekelte volna, mi ütött bele hirtelen. A tolvajt azonban forró nyomon kell elcsípnie, különben nem éri meg a fáradtságot a csomag. Így hát bólintott, a lány pedig már fel is szaladt a lépcsőn, Balál szerint ismerkedni... Ez mosolyt csalt az arca borostái közé. Ugyanaz a régi temperamentum!
A 'forró nyomot' pedig Balál szó szerint értette. Hátra sietett az istállós fiúval a bozótoshoz, ahol az öregasszony eltűnt.
Tenyerét egy halk sóhaj kíséretében maga elé emelte, látszólag a levegőt tapintva. Valójában azonban nyomot fogott. Ehhez egy oly régi igézést használt, amit évszázadok óta nem hallottak erővel töltve Lanuria ember lakta vidékei. Balál e tényről mit sem tudott. Mormolva meredt maga elé, látszólag a semmibe. Megigézte az öregasszony teleport nyomát. Erős varázstudó lehetett, de a mágiáját nem tüntette el maga után. Mint egy szagnyom a vadon ragadozóinak, ott maradt más varázstudóknak.
A sóhaja pedig Elisnek szólt- milyen virgoncságot képes kihozni belőle a sárkánylány! Még a mágiát is azonnal elővette. Micsoda világ jön? Úgy fogta fel, hogy az éjszaka eseményei játékra invitálták. Elis indította volna be benne ezeket? Ennyire befolyásolná hogy látott végre egy sárkányt? Vagy maga a tény, hogy a lány úgy játszott vele, mint senki sem? Miféle gondolat ez, hogy végre látott egy sárkányt? Mintha annyira vágyott volna rá? Hiszen soha nem... a gondolatot félbehagyta... jobb, ha ebbe nem megy most bele. Elfeledett gyermeki dolgok jutottak eszébe. Álmodozások, rajzok tömkelege... de sosem kereste a velük való kapcsolatot. SOHA! Ez tény, és ezzel le is zárta magában ezt a témát. A helyébe más furakodott.
Mindenesetre mágikus eltűnést mágikus úton lehet legkönnyebben felfedni. No, lám, mire képes az elméje. Már ott is az egyszerű halandók számára láthatatlan nyom.
Elisre, mint sárkánylányra gondolva valahogy most nem is értette igazán, hogy miért is nem gyakorolja az öröklött, és apja által aprólékosan felszínre hozott, és bevésett hatalmát. Vagyis részben bevésett. Hiszen egész kicsi volt, mikor elveszítette az édesapját, az egyetlen tanítóját. Alig emlékszik rá... De hiszen éppen apja volt, aki alig-alig használta a mindennapi életükben. Apja volt az, aki óva intette a hatalomtól, ami nagyobb, mint hogy az egyszerű életben elfogadható legyen, és amire szüksége lehet. Igen. Egyszerű életre készítette fel. Olyanra, ami Balált magával ragadta. Magával ragadta, és magához is kötötte. Mit? Dehogy! Ő Maga ragaszkodott annyira a csendes és békés Dél-vidékhez. A Déli- dombság nyugalma, az ott élők egyszerű élete, és az ismeretlen, és mások számára oly rémisztően változatos, titokzatos dzsungel az, ami annyira egyensúlyt hozott életében, és vibráló, vad, mégis alapjában békeszerető természetének jó hátteret adott. Mint egy jó anya... Balálnak sejtelme sem volt, milyen is egy igazi anya. Így aztán e gondolatok épp csak átvillantak az agyán. Nem használta.
Annál inkább az utált mágiát.
Egy apróságról feledkezett meg- látszik, hogy keveset élt közösségben- a lovászfiú tátott szájáról. Vagyis arról, hogy ott várakozott, hátha szükség lehet még a segítségére. Ott toporgott akkor is a mágus háta mögött, amikor az erőt gyakorolta térre, és a látomásában megigézett helyre teleportált. Sem ködöt, sem füstöt, sem holmi szikrákat nem hagyva maga mögött. Egyszerűen, úgy, ahogy állt, kinyújtott karral, a furcsa félmosolyával az arcán egyszerűen eltűnt. Hangtalan, nyomtalan. A fiú bénán állt egy percig, majd reszketni kezdett egész testében. Úgy gondolta, aki ilyesmire képes, az ki tudja, miféle varázslatokat bocsájthat a hozzá hasonló tudatlanokra. De nem gondolkodott sokáig. Az istállóba menekült. Magára zárta belülről. A nap első fényeivel merészkedett csak ki legközelebb.

*Röpke 5 perc telt el mióta a fürdőbe került, kopogás üti meg fülét, arcáról levette a vásznat s a dézsa oldalára helyezte azt. Egy női hang szól az ajtó mögül ismeretlen. A szobalány nem lehetett nem rég hagyta magára. De nem gondolta ,hogy így fogadja egy kádban ülve. S már jobban érezte magát mint volt. Amúgy sem szokott már ehhez. Bár a kiképzésen se jutott belőle. Kiszállt belőle majd a törülközőért nyúlt. Majd megtörölte magát s a mellette fekvő ruháit nézte. Hamar felöltözött, egy fehér testre simulós ing volt rajta mi végig követte felső testét egészen az arcáig. A kék gatya után felkapta két pár csizmáját ez volt az amit az eső sem tudott bevenni mikor jött. Kellemes meleg volt minden ruhadarab amit magára vett átjárta őket a gőz.Majd kezébe vette a szobakulcsot s elindult az ajtó felé. Fehér haja épp hogy még száradt de bele lógott jobb szemébe arca orráig takarta őt az ing. S nyitotta ki az ajtót a lány előtt. Lenézett rá szó szerint 190 centi magasságával szinte eltörpült mellette a lány.
-Szerintem nem kell, én is épp távozni készültem a szobámba.
*Ha látta volna azt az arcot mikor ezt neki mondta volna egyből le rítt volna a hazugság sose tudott jól hazudni arcán mindig meglátszott.Elnézett a lány fölött a folyosón nem volt senki más sajnos ez megijesztette. Majd vissza pillantott a lányra aki még mindig előtte állat.
-Ki engedsz ?-Húzta el szemét mintha csak a szeme mosolygott volna a lányra bár ki hogy látja vehette volna gúnyosra is a lány.
*Majd elsurrant mellette a szoba felé. Kezében egy tőrt vitt hozzá fogva egy szobakulcsot. Nem volt messze a szoba két ajtónyira benyit majd kattan a zár a kilincs bemenetelt engedélyez senki se járt itt. Megfordul ránéz a lányra kezét maga elé tartja majd előre engedi a hölgyet.
-Parancsolj.
*Miután bementek helyet kínált az eddig a férfi használt, bár ágya be volt vetve ezt érdekesnek tartotta lehet a szobalány volt nem is érdekelte holmija ott volt még. Majd leült az ágy végébe s ránézett a lányra nem szólt semmit várta hogy mit kérdez a lány. Sose látott ezelőtt még vörös hajú lányt.
-Aden vagyok.
*Szólalt meg majd várta hogy mit szól a lány.

*A lányra bámul bambán elbiccenti fejét. Majd kezével a hajába túr hát valahogy új információkat kapott a táska honlétéről. Jobban mondva a nemlétéről. Majd a lányra néz kezét hajában felejtve.
-Nem sok ismerős van errefelé. S nem te vagy ma az első aki így jön hozzám.
*Majd a lány piros hajára kapta tekintetét, jobban szemügyre véve azt. Milyen érdekes egy szín ez a hajnak. Csalja a férfi szemét, pillant le a lány szemeire. Ahogy a szemei sem az utolsók közé tartoznak. Mikor meghallja hogy az idegen nevet máris tudja hogy hívják az idegent lehet szánt szándékkal feledkezett meg a férfi bemutatkozni vagy egyszerűen célja volt vele, vállat von. Jobb szemébe enyhe fájdalom üt szöget, kezét odakapja majd hagyja előtte mintha egy könnycsepp hullott volna le róla mi azonnal meg is fagy Aden arcán. Nem figyelte hogy a lány látta e a dolgot s most jelen pillanatban kevésbé is érdekelte. Szemgödréből mintha távozni kívánó szeme sokkal jobban érdekelte. Volt már ilyen ezelőtt is, pont ugyanakkor mikor teste meggyengült. Visszapillant a lány arcára majd a mellette heverő kötésre mivel szemét szokta elfedni. Keze megindul felé s hamar körbecsavarja azt. Arcán kiült a fájdalom. Megpróbálta minél kisebb módon kimutatni ezt.
-Érdekes...Ez a mai nap...
*Majd egy erőltetett mosoly kúszik arcára a lány felé, bár legszívesebben talán sírni támad volna kedve nem kis fájdalmat okozó szemétől.

*A lányra pillant ki észrevette fájdalmát, nem akart hazudni neki persze hogy fájt de nem azért mert valami baja volt egyszerűen csak szerette volna látni a lányt. S akaratának érzést is adott. Nehéz egyezkedni főleg ha úgyis a másik fél az erősebb. De Aden nem volt az a szófogadó típus, pont ezért tekerte rá a fáslit szemére. S nem szerette volna felfedni titkát Elysabeth előtt hiába megmentőjének barátja.
-Néha pokolian tud fájni.
*Majd a lány kezét emeli az arca felé mibe rögtön belevörösödött, s most hogy arca elött nincs semmi így a lány is láthatta. Még anyján kívül nem érte női kéz, s kissé feszültnek érezte hangulatát.
-Túl régóta járom a vidéket. S egyedűl a hosszú úton sok veszély fenyeget.
*Majd a következő mondat gyanút ébresztett benne, honnan tudja a lány mégis mivel foglalkozik. Bár öltözetéből kideríthette de mégsem tudott megbízni ebben a gondolatban. Mit tehetett túlságosan is gyanakvó.
-Ho?... - elhallgatott- Miből gondolod hogy fejvadász vagyok?
*A fiú szemét a másikéba helyezte megvárta mit felel s abban reménykedett hogy a lány még véletlenül sem egyik ellenének szolgája. Túl szép ahhoz hogy itt keljen véget érnie dalának. Majd egy kérdés ütötte meg fülét mit furcsának tartott, s rögvest megértette a szem mért óhajtotta látni a lányt. Nem ember lehetett az már biztos s a kérdés hallatán elmosolyodott.
- Hinni kell benne hogy létezzenek?
*Arca gyermekien játékos volt, s a kérdés is inkább elkerülésként akart hatni mintsem válaszadásnak. Biztos volt benne hogy a lány tud valamit amit ő nem s abban is végtelenül hitt hogy ő maga sem azért tette fel ezt a kérdést mert semleges lenne rá a válasz. Majd szemkötőjéhez nyúlt de keze megállt mielött az lekerűlt volna róla. S a lányra pillantott, mit árthat ha valaki megtudja legfeljebb majd gyorsan elsurran.
- Balálnak ne szólj arról amit látni fogsz... Kérlek...
*Majd a kendő lekerült a szemről s haját is éppen hogy eltűrte előle a lány egy hüllő szemével találta szembe magát, pontosan olyannal amit a sárkányok is hordanak de ez mégis más volt. Nem lehetett sárkány szeme, ahhoz túl mérgezően hatott. Aden végig nézett vele a lányon.
- Most már hiszek bennük.
*Majd a kendő visszakerült a szemre s Aden csak mosolyogva várt a lányra mégis mit felel.

*Aden elmosolyodott a kérdésen, s ő tudta hogy a közelében sem jár a lány az igazságnak. Sőt oly távol van tőle ha azt hiszi hogy ez itt egy sárkányé amennyire csak lehet. Sose látott még sárkányt s találkozni sem találkozott egyel sem. Egészen a mai napig amit ő is csak most tudott meg, a szemen keresztül látta ahogy a lány vérnyomása az egekbe szökik, szíve egyre gyorsabban pumpálja vérét. Valami felhergelte s tudta hogy mi az a valami, a szem sok emberből hozott már ki rosszat. S a látvány is magáért beszél.
-Közel sem jársz ahhoz ami ez valójában. A sárkányokban csak azért hiszek mert ebben a pillanatban is látok egyet. De ez a szem, ezt más állat ajándékozta. - Majd kap fejéhez- Jajj ne vedd rossz néven nem hiszem hogy állatok vagytok de ő az volt ahh.... Remélem nem haragszol...
*Majd egy mosolyt intéz a lány felé s JOBB szemére vissza húzza a takarót hogy ne lássa többi mi megy végbe a lányban. S ez volt az első alkalom hogy belűlről szemlélt meg egy ilyen lényt mit ő. Sok mindennel nem találkozott még de tudta hogy ezek a lények lesznek mind közül a legérdekesebbek, hisz fikarcnyit sem hasonlítanak a kétlábúakra, kívülről talán de belül semmiképpen. A lány kissé meglepődhetett azon mit Aden mondott s ő csak remélte hogy most mélyen gondolkodóba ejti vajon honnan tudja eredetét.
-Mi az? Elisabeth?
*Nézett le az ökölbe szorított kézre amit már amúgy is tudott hisz a méreg biztos hogy elfutotta a lányt, s lehet ha nem vigyáz még szét is tépi. Akármilyen érdekesek is a sárkányok nem szeretne összetűzésbe keveredni velük.

*Aden csak mosolyog a válaszra nem gondolta ő sem másként. Sokat meg lehet tudni a másikról akár percek alatt is főleg hogy látta már a lányt kissé bensőségesebben is. S még mindíg azon tanakodik magában hogy fért bele ebbe a pici testbe egy ekkora lény.
-S most nyílt lapokkal játszhatunk? Igaz Elisabeth?
*Aden a kérdésre nem tud mit felelni nem ismeri még eléggé a lányt s más sárkánnyal sem igen találkozott még. Nem tudja mi az hogy viszonyulni egy sárkányhoz csupán annyit érez hogy Elisabeth nem rossz személyiség ha haragos is kissé meggondolatlan mondata miatt.
-Hát nem is tudom te vagy az első akivel találkozok a sárkányok népe közül. S eddig nem ért felőled rossz benyomás. Egyszóval pozitívan azt hiszem. Szívesen megismernélek jobban is már amennyire engeded.
*Majd a szemen gondolkozik el most egy történetet meséljen el neki amit hallott vagy azt mondja ami az igazság. Kétely gyötri szívét, hisz a mese nélkül nem tud rájönni a lány sem az igazságra de még túl korai lenne ebbe belekezdeni.
- Ajándékba kaptam mint a többi felmenőm, ősünktől Navarean Soul Salamontól.
*Ezzel lezártnak tekintené a szem témát amúgy sem szívesen hozza szóba mert nem éppen egy jó emléksorozat fűzi hozzá e hatalmas ajándékhoz. S a törvények is aggasztóak miket magával hordoz. S netán ha a lány mégsem hinné el kénytelen lesz mesélni.

Már csak ez az egy dolog maradt végezetlenül. Vissza kellett vinnie a csomagot a gazdájának. A harcos bizonyára mérges a méregtelenségére. Rémes kínrím költésével is megpróbálkozna ilyen ostoba szójáték helyett. Azok után, amin keresztülment, a fiú veszélyes, de valószínüleg pótolható felszereléséért, hát ez a legkevesebb rossz.
Egészébe véve tanulságos ez az éjszaka, s talán egy barátot is beszerzett. Nem utolsó sorban ismét megerősödött benne a gondolat, nem ártana szert tennie némi magabiztosságot nyújtó tudásra a mágia terén. Ma annyiért is hálás volna, hogy megértse, hogyan hathat oda-vissza egy átok. Merthogy olyan is van. Vagy miként hat egy másik személy felé irányzott igézet visszafelé őrá is. Biztosan felkészültebb lett volna a vörösköpönyegessel szemben.
A visszaút kissé döcögősebbre sikerült, mint amikor a tolvaj után eredt. Balál betudta ezt egyrészt annak, hogy elfáradt, másrészt visszafelé nem lelte valamiért a saját nyomát. Na, erre is igencsak kíváncsi lett volna, hogy miért?!
Tény azonban, hogy elvétette a teleportáció célját, és egy éppen összebújó emberpárocska ágyába érkezett. A berendezés ismerősnek tűnt, úgy látszik a Fogadóba került. Már amennyire a sikoltozás, és papuccsal való csapkodás közepette, no meg a csupasz férfi levegőt érő ökölcsapásait hátrahagyva ezt meg bírta állapítani. Szinte berobbant a bérgyilkos méregkeverő szobájába. Hogy is hívják? Ja igen: Aden... von Zaken! Ez az!
Buzgón riglizte is be maga mögött ajtót. Belülről szorosan nekitámaszkodva hozzásimult, míg az ajtó elszenvedett a folyosóról némi tárgyi ütleget.
Ahogy Elisék ott ültek a srác ágya szélén, zavarában ennyit mondott:
- Üdv! Balál Tangeran...
Aztán a zsákot a csetreszekkel az ágyra lendítette. Persze utánalépett, és a kezdetinél óvatosabb mozdulattal tette le.
Ezután a beugró után biztos volt benne, hogy a fiú egy életre megjegyezte a nevét.

*Aden lehúzza a szemére a kendőjét ahogy valaki betoppan az ajtón. Rápillant egyetlen szemével. Megörül a névnek mit hall, végre már erre várt mióta bemutatkozott neki. Üdítő volt a látvány is mit keze ügyében hordozott, majd az üvegcse mit lerakott mellette. Aden egy hálás pillantást vet a férfira, legalább a legfontosabbak megvannak. Rakja el azonnal a kék üvegcsét kék kabátjának belső zsebébe, fontos volt számára hisz ez maradt neki örökül anyja után. Majd a táskát is megvizsgálja tartalma hiányos, száját elhúzza majd rá mosolyog a férfire.
-Köszönöm a segítséget. S a fürdő is nagyon jól esett habár kissé rövidke volt.
*Nevette el magát majd kicsit komolyabbra vette hangját.
-Na gyere Balál ülj hát le.
*Kínált helyet a férfinek azon a széken min akkor is ült miután felhozta őt. S úgy találta ez egy érdekes barátság kezdete. Rápillant a lányra majd ismét Balálra, majd épp szerencséjére gondol mi pont e két segítőkész lénnyel hozta össze.

Balál összehúzott szemmel a lányra sandított, majd a méregkeverőn nézett végig. Veszélyes páros. Az iménti vörös mágusra visszagondolva azonban könnyed mozdulattal igazította maga alá a sámlit. Egyetlen perc sem telt bele, és elképesztő fáradtságot érzett. Vízszintesbe kéne helyezkednie, és azonnal aludni bírna. Ahogy érezte, még pár perc, és ülve elalszik. Ismét kiszívta az erejét a sok varázslat. Egyetlen éjszaka alatt még soha nem volt szüksége rá, hogy ennyit használja az erejét. Meggyőződése volt, hogy mehetne ez könnyebben, és kevesebb energiával, de nem fűlött a foga hozzá, hogy tanuljon, és gyakoroljon. Túl veszélyesnek is tartotta. Élénken élt emlékeiben, amikor kamasz korában egy csípős reggelen a déli dombokon kigyújtott egy pajtát, amiben a szokatlanul hideg éjszakán meghúzódott. Akaratlanul történt, de nem tudta kimagyarázni. Soha nem bíztak benne arrafelé többet.
Eszébe jutott még korábbról a fekete mágus is, aki 3 tanítványával járta a Hyarmanye melletti északi területet, Menion uradalmának déli vidékén, és aki el akarta Balált pusztítani, miután először érezte az erejét. A sötét mester 'tudatlan bestiának' titulálta őt, és hónapokig a nyomában volt. A falvakból próbálták védelmezni, de végül a dzsungelben talált menedéket a mágustól, aki végül feladta az üldözését, és egy átkot mondva rá, elkotródott a környékről is. Átka, hogy Balált saját jóslatai, s látomásai soha ne hagyják nyugton, és folyvást erősebb befolyással bírjanak az elméjére, ha kell, bontsák meg azt, hogy végül ne legyen más lehetősége, mint a halálba, vagy tanulásba menekülni. A halála a fekete mágus szerint jótékonyabb hatással lenne Lanuriára, mint életre hívni, ami Balálban rejlik, mert kevés akkora hatalom akad e földön, ami megküzdhet e bestiával. Azt is mondta, hogy csak egy másik bestiális hatalom való egy ilyen szörny tanítására. Balál úgy érezte, hogy soha világon való életében nem akar mágiáról hallani sem, nemhogy tanulni róla. Körülbelül 10 esztendős lehetett akkoriban.
Mostanra már megfáradt, és sajnos többször is eszébe jutott, hogy szükséges volna rendbe tennie a mágiát magában, és ahhoz való viszonyát. Ennek módját viszont elképzelni sem tudta. Az a feketeköpenyes tanítványokkal foglalkozott. Balál találkozott már ilyesmivel. De fogalma sem volt, miként választja egymást mester és tanítvány. Lehet, hogy iskolába kéne mennie? Hogy tartóztatná meg magába a vándort, és a természet szerelmesét, annyira, hogy mondjuk a Felhővárosban folytasson tanulmányokat?
A két ismerős arc hamar összemosódott egy szőttes faliszőnyeg adta visszafogott színű háttérrel. Aden mintha kérdezett volna valamit, de lehet hogy csak megköszönte újra, hogy visszahozta a táskát. Elis is mintha szólítaná, de kedves hangja olyan, akárha bugyborékolva a víz alól szólna. A máguson olyan mértékű fáradtság vett erőt, hogy nem jutott szóhoz. Maga sem emlékezett később, hogyan aludt el.

*Aden végig nézte ahogy a mágus mint a dolgát jól végzett eb leül elé. Bár szemei mintha nem lennének tiszták. Mintha látott volna ilyen szemeket de hol. Eszébe jut már nyúlna a férfiért de az nagyot huppan lefele a sámliról. S neki esik az ágy szélének. Na már csak az hiányzott, hogy rajta kívül még egy ütődött legyen itt. De mit lehet tenni már megtörtént s ez így is marad. Feláll még ő sincs teljesen tisztában azzal, hogy mi a szösz történt vele. De most itt ül egy sárkánylány társaságában, s egy eszméletlen palival. Arcát betemeti kezével majd egy pillanat múlva feláll, s megragadja a szendergőt.
~Istenem... Persze először én aztán a segítőm... Mi lesz még itt. S ez a kis sárkánylány...
*Felpillant a plafonra, még nem omladozik s ez megnyugtatja. Várta a váratlant s az most nem jött el.
-Winter kisasszony lenne szíves arrébb ülni, például ne a sámlira azt hiszem ez ma egy veszélyes jószág.
*Majd ahogy a lány odébb ült, megemelte a férfit. S ez jutott eszébe rögvest.
~ Mi a francból van ez kőből?
*Majd ahogy végre fel sikerült tuszkolnia őt az ágyra, ráterítette a takarót mi neki lett kikészítve. Bár most más szorul rá. Majd egy másik ülő alkalmatosságot kerített magának. S beleheveredett.
-Hol is tartottunk mielőtt Balál csak így berontott.
*Mosolyodott el a fiú majd várta a lány válaszát.

//4. küldetés - Kocsmai bunyó //
*Régi emlékek fűzték ide, oly sok idő telt már el azóta hogy Balál s Winter kisasszonnyal hozta össze a sors itt. S nem is gondolta, hogy még ide egyszer vissza tér. Bár kiszámíthatatlan a vándorok útja. Furcsa egy út volt ez valami mintha végig kevergett volna gyomrában s ez most kivételesen nem egyik tesztje mérgeiről. Bár azok közül is akad pár jóféle gomba faj mi pont ugyan ezt okozza. Leül az asztalhoz mihez legelőszőr is odament. Akkor sokkal rosszabb bőrben lehetett, s meg is volt az eredménye. Bár most csak megszállni tért be s begurítani pár korsó sört, már csak azért is le kell mosnia az út porát magáról. Jó hangulat uralkodott a kocsmában, volt kivel igyon szemrevaló nők is voltak benn. Bár szíve jelenleg foglalt volt azért nem utasította el magától a kellemes társaságot. S most még arcát sem takarta semmi igen csak kelendőnek érezte magát a sebhely ellenére is ami sokakat megfogott. Igen furcsa egy S alak az ember arcán mi teljesen precíz vágás. Éppen egy hölggyel keveredett beszélgetésbe mikor valami elrepült feje mellett. S nagy hangzavar keletkezett háta mögött. Nem is figyelt oda rá, mi köze lenne hozzá had verjék össze egymást nyugodt lélekkel. S egyszer csak éles fájdalom szúr hátába, egy szék által okozva. Földre kerül rettenetes a fájdalom, vajon miért pont ő kapta ezt. Egyszerű a válasz, ott hol alkohol folyik vér sem maradhat el. Felpillant a földről, egy férfi éppen öklöz egy másikkal s az asszonyokat kivéve kik nyugodtan heverésznek s iszogatnak a szálláshoz vezető úton szinte már mindenki éli gyermeteg hajlamait. S már kellemes kis partnere se volt ott.
-Az az átkozott...
*Próbál lábra állni, ami sikerül is majd egy jókora pofon érkezik felé amit telibe kap s át burul a pulton, s most már a csapos szemei pillantanak le rá ki egyből kezét nyújtja neki. Aden elfogadja majd talpra áll. A csapos felé fordul szeme vizsgálja tekintetét.
-Eltört?
-El...
*Igen valahogy érezte, orra éppen egy C alakot vett fel s úgy is maradt. Két tenyerével két oldalról összezárja hatalmasat roppan. A vérzés el is áll, szemeibe könny szökik.
-Ez retek módon fáj...
-Elhiszem fiam... No de most kifelé a pultból.
-Kérhetnék előtte valami erőset?
*A csapos valami átlátszó löttyöt rak elé mit bedönt magába, nem volt elég az a szökő könny most még a fuldoklás határára jutott. Megverte mellét, majd kiköhögte az utolsókat.
-Nagyon kemény ez... Mi ez?
-Specialitás...
*Aden még egyet belekortyolt hogy fájdalma enyhüljön, majd átvetette magát a pulton s az első férfit úgy ahogy volt jól megsózta. Bár léptei tántorogtak az alkohol tette hatását, de semmivel sem volt hátrányban a többi tomboló alakkal. Kezdetét vette az a bizonyos adok kapok, s már nem is érezte oly fájdalmasnak az ütéseket. Isten bizony az a lőre megtette a hatását, akármilyen ördögi is volt az íze. Ha lehetett íznek nevezni azt ahogy az ember érzi, hogy gyomra most ég széjjel.
Valaki elkapta a vállát, s megrántotta hátra. Aden ahogy fordult már arca elé emelte két kezét mi szerencsétlen húzás volt mivel nem arca volt a cél. S ahogy ezt észlelte már késő volt. Megkapta a jussát de nem hátrált, időben feszítette össze hasizmait majd belemozdult az ütésbe ezzel tompítva azt. S már mérte is az ellentámadást, mit ugyancsak egy jól verekedő védett le. Látta ez a mai este izgalmas lesz.

//4. küldetés - Kocsmai bunyó //
*A játék eltartott pár órán keresztül mígnem mindenki megbékélt a tudattal, hogy ez a mai nem az ő napja. Arcán látszottak a verekedés nyomai több helyen is kék volt. Felpillant a székből min már helyet foglalt egy pofon segítségével. S voltak még jó páran rajta kívül kik fetrengtek egy székben avagy a földön de voltak olyanok is kik még kiélték férfias hajlamaikat s verekedtek. Ő sem volt puhány de tudta hol van a határ, s a határ még nem most jött el. Pattant fel a székből, majd egy ököl repült is arcába. Mintha csak egy nagy ölelést védene ki lehajol előle s már jobb keze adja is az áldást a támadó gyomorszájába. Mitől az össze esik s fuldokolni kezd. Nyugodt a lelkiismerete egy ilyen harmatos kis ütésbe senki sem halt még bele. Majd felkapott egy széket s hátba verte vele. A férfi elterült a földön s elszenderült. Bár a győzelem édes ritkán tart sokáig az íze. Ismét csak egy kar kapja el vállát s rántja maga felé pont úgy mint nem is olyan régen. De már ezzel nem verik át többet, ökle megindult már fordulatában a férfi felé. S két erős kéz csapott össze, az arcokon kiült a fájdalom. Erre egyik sem számított, hogy mind a ketten pont egyazon oldalról fognak ütni. Majd az ellenfél kapott egy jó nagyot a hátára egy másiktól. Egy asztal lábának a behatására ő sem maradt ki a szendergők csoportjából. Már nem sokan voltak talpon s ők sem voltak már erejük teljében. S látszott mindenkin a fáradtság, egy egész estés duhajkodás kimeríti az embert. Aden is érezte nehezen áll már meg lábain. Majd felemelte kezét s megszólalt.
-Elég volt ma estére...
*Majd elindult az ajtó felé, mit gyorsabban közelített meg mint gondolta volna. Valaki megragadta hátulról s neki akart futni a falnak maga előtt tolva őt. Mielőtt még a becsapódás bekövetkezett volna pattant egyet s lábaival tompította a becsapódást. Bár arra nem számított, hogy az őt elragadó bivaly át fog vele száguldozni az ajtón kitörve azt. S Aden farára esett, a mögötte levő ember arccal csapódott be. Aden úgy ültében eldőlt baljának majd sajgó részeire gondolt mi most egész testét bevette. A ház falának kapaszkodva segítette fel magát, majd hátrapillantott a szegény kis kocsmára.
-Jó buli volt... Kár hogy vége...
*Majd derekát fogva bandukolt odébb s ült le egy ház tövében ahol már biztos volt abban, hogy senki nem fogja hátba verni egy ülő alkalmatossággal, avagy annak valamilyen darabjával.
-Ahh... A legjobban az fáj, hogy nem én győztem.
*Majd valamit elővett belső zsebéből s bekapta azt. Rögvest jobban érezte magát mint eddig volt. Bár arca még mindig duzzadt volt s érintésére rettentően fájt hiába a növény.

//Záró HSZ küldetés vége//

Már egy ideje annak, hogy érzem valaki a nyomomban van. Abban biztos vagyok, hogy nem a klánból való, akkor már rég eldőlt volna melyikünk éri meg a holnapot. Még ezen a békés tájon is akadhat efféle bolond, aki engem szemel ki. A Nagy Kaszásba tett látogatásom óta már jó idő eltelt, jártam a vidéket, új emberekkel ismerkedtem meg. Persze nem mondhatni, hogy nagy örömmel tettem. Időbe telik, míg ezt az életstílust is elsajátítom. Beilleszkedés, kiváló alkalom lesz ez a mai est. Jó vadász az, aki bármely viselkedési formát magára képes ölteni. Ebben a reményben lépek be a fogadóba. Ez a "rózsaszín" köd amiben élnek ezek az emberek, azt hiszem megfelelő lesz egy esélynek. Hely híján a pultnál foglalok helyet. Na itt a lehetőség Wyerre, hogy megpróbálj bájos lenni. Mosollyal arcomon kértem egy pohár vizet kezdésnek. A fogadós kedélyes állapotát a mellettem ülő nőről szegezte át felém, mikor átadta a poharat. 
'- Sajnálom kedves, telt ház van. - Kezével a fogadóban nyüzsgő emberekre mutat, megválaszolva az idegen kérdését. Felsóhajtok mikor egy ismeretlen alak a székemnek esik, majd felállva ismét valami furcsa táncba kezd. A Pokolba veled... Szemeim kikerekednek, csak fejem ingatom egy ideig, s pár sóhajtást követően erőt veszek magamon. Ne feledd, miért vagy itt... Csak hajtogatom magamban monoton. Hátra pillantva látom, hogy egyre többen kerekednek lábukra és táncba kezdenek. Nem kevés ital fogyhatott el a mai délután, ha kedvük már idáig fajult. Jobbról egy nő (Kesa) ült mellettem, őt követően egy kábult alak borult a pultra.
'- Nem tetszik nekem ez. Nagyon nem, hogy leintenek engemet. Jeányzó hallod-e? - Italtól bűzlő alak somolyog a nő mellett, székébe támaszkodva morogja maga elé. '- Asziszem szép pár lennénk. Jer' velem némber, bevetem az ágyam és Ihajjacsuhajja lesz itten! - Korsóját a magasba lengeti, a belőle kifröccsenő feltehetőleg sör, most a nőre ömlött, ha az el nem hajolt. Próbáltam odébb húzódni, hogy kimaradjak az eseményekből. Idáig egész jól haladtam a mai terveimmel. Ilyen alak miatt nem akarok kudarcba fulladni. Baloldalt egy öregember ült, vézna kezeiben remegett a kanál. Szakállában állítom több étel megragadt, mint ami gyomrába jutott. Mélyen megzuhanhatott ez az ember. Ősz hajában már évtizedek mocskai motoszkáltak. Kellemetlen helyzet mi tagadás. Összehúztam magam, más választásom nem igen akadt. Arcomhoz kaptam, mikor a részeg befarolt a nő és az én székem közé. Több volt a soknál, mint amit eltudok viselni. Csak egy pillanatra sandítottam az arcomhoz közeledő fenékre. Reflexeim nem hagyva cserben ugrasztásra késztettek. '- Két csibe hm... Meliket válasszam? - Arcából csak úgy záporoztak köpetei beszéd közben. Mint harc közben szokás, úgy hajoltam el. Poharammal vándoroltam át a pult végébe, lehetőleg távol attól a kellemetlenkedőtől. Sajnáltam is volna a nőt, ha nem érzem még hozzá közel, mágiával tud védekezni ellene. Erőltetett vigyorral néztem a pult azon felére.

//Kocsmai bunyó, kissé véres kiadásban  //

Az előbbi kellemetlenkedő már kifelé tántorgott a fogadóból, mikor az előző visszafelé araszolt. Itt már a gyors reflex sem segített, már az ölembe zuhant a részeg alak, s vele együtt borultam a földre. 
~ Ezt nem kéne annyiban hagyni... - Meg is feledkeztem erről a mellékes dologról. Noirra már teljes egészében a részemmé vált. 
~ Engedd meg, had intézzem el én... - Nincs az a pénz, hogy ezt a feladatot átadjam neki. Felkapom a széket, amin nemrégiben ültem és lendületből csapom a férfira. Apró darabokra zúztam az ernyedt testen. 
~ Kevésbe feltűnő megoldás is leledzett volna... - Idegesít már ő is, mintha nem lett volna épp elég ez. A fogadósra meredek: - Több a soknál, ami itt történik. - A pult mögé lépek, hogy csak a fogadós hallja, amit mondani fogok. - Azt ajánlom kerítsen egy szobát, hogy tudjam ezt hol borogatni. Különben borogathatja az emlékét is ennek a helynek... - Suttogom a fogadósnak, aki tátott szájjal bólint egyet, és a szobák felé veszi az irányt. Gondolom megnézi kit tudna esetlegesen kipaterolni...
Már lépnék is vissza a pult másik oldalára, mikor megpillantok pár errefelé tartó férfit. Az eszméletlen részeg barátai lehetnek, mert elég dühös ábrázattal közelítenek. Néhányuk a nő (Kesa) irányában, a többi pedig felém tart. Az első ökölcsapás már el is indult felé. Fölugrottam a pultra, és egy vízzel teli kancsót rúgtam egyenesen az egyik támadó arcába küldve. 
'- Mi fogunk hancúrozni veled, némber... - Megtorpantak a támadók, a szilánkokkal teli arcú férfi csöpögő vérét nézték. Előbbi szavaikat mindkettőnk felé intézték. A fogadó többi vendége sem maradt tétlen, az egyikük egy marék főtt krumplit dobott a támadóinkra. A következő adag a Kesa mellett ücsörgő öregen csattant. 
'- A ménkűbe... - A nyekergő hang nem volt éppen "fül barát". Felállt az öreg, vézna kezébe fogta az ágat, ami botként szolgált. Az előbbi támadóink még a vérző arcú barátjukkal foglalatoskodtak, de már egyre jobban felbőszülten néztek felénk. Az öreg a támadók és közénk lépett.
'- Ki dobott meg engem? - Elengedi a botot, és fekete tépett köpenye alól egy baltát kap elő. Azt hiszem ez fordulópont. Kikerekednek a szemeim. '- Sejtése sincs senkinek? - A susogós hangtól kirázott a hideg, ez a hanglejtés csak öregek kiváltsága. Ilyen társaság is csak évente egyszer gyűlhet össze, gondolom... Az öreg amilyen lassú volt eddig, oly hihetetlen gyorsasággal csapta fejbe az egyiket a fejsze tompa felével. Ez az ütés, mintha megadta volna a vezényszót mindenki számára. Az öreg botjával akart valaki a pultról lerántani. Szerencsémre mögé estem, visszakézből dobtam felé a pulton lévő pörköltet. Mindenki dulakodásba kezdett mindenkivel. Eszeveszett öklözés zajlott a fogadó másik felén is. A pörkölttel telibe talált alak már felém ugrott, amit ért azzal próbált meg eltalálni. Úgy röpködtek a csetresek, hogy megértem jobbra balra ugrálni előlük. Kíváncsi lennék az öreg, hogy boldogul? Elkapom a dobni készülő kezet, majd a polc sarkához teljes erőből nekicsapom. Kikukkantok a pult mögül, az öreg pont a fogadó középpontjában van. És tényleg egy baltával kaszabol... azt hiszem akit a legnagyobb sokkhatás fog érni, az a bajszos fogadós lesz. Odapisszentek a nőnek, aki épp egy újabb kellemetlenkedővel állt szemben. Egy korsót hajítok felé, kupán is találva a férfit, intek a nőnek, hogy jöjjön a pult fedezékébe. 
- Eluralkodott a káosz... - Akkor lenne igazi káosz, ha le lenne kaszabolva már minden nyomorult ebben a szobában. Azért akkora feltűnést nem szeretnék kerekíteni magam körül. A röpködő ételtől kezdve a székekig, minden amit mozdítani tudtak, annak repülnie kellett. Az egyik alak már a boros hordók körül téblábolt, az egyiket felnyitva már markával merve öntötte is szájába. A szakács is kivonult lassan a hangzavarra, a reszkető cseléd úgy futott be mellette a konyha részre, mintha íjból lőttek volna ki. 
Bárddal a kezében settenkedett a dulakodók felé, majd hirtelen felénk vette az irányt. Belőlem aztán nem csinálsz levesbetétet. 
- Ott, az az öreg kezdte az egészet... - Mutogatok a baltás öreg felé. Még mindig hihetetlen, hogy valami elmebeteg mellett ültem, és egy apró jelét nem láttam. A szakács kisvártatva elindult arra felé...

Már a nővel néztük, ahogy a szakács a fal mellett lépegetett az öreg felé. Lélegzetvisszafojtva lestem mi fog történni. Ritka események egyike, amikor tényleg kíváncsian várom a továbbiakat. A vénember körül vagy hárman feküdtek már vérben ázva. Újabb csapásra készült, egy felé repülő széket hasított ketté fegyverével. A többi alak már nem mert a közelébe menni. Elégedett szusszanás hagyta el a szakáll rejtekét. Meglendítette a baltát, a vér ezzel a mozdulatával párhuzamosan fröccsent a plafonra és az elötte dulakodókra. Komótosan indult meg felénk, az eddig mellettem lévő nő, már a konyha felé lépkedett mögöttem. Egy pillanatra azt hittem engem pécézett ki az öreg, de tévedtem. Dühös pillantást vett arra a helyre, ahol eddig étele pihent. Hűlt helye volt. Vállára fogta a balta nyelét, s megfordulva már a szakáccsal szemben találta magát. Mély döbbenet ült meg a szakács arcán. Nem volt ezzel egyedül. Nem mindennapi látvány, egy ilyen bolond agg...
'- Vége van ember! - Már sújtana le a bárddal, de az szemrebbenés nélkül elkapja a fémet. Másik kezével meglendíti a baltát, egyenesen a szakács nyakába csapva azt. A spriccelő vér látványa engem nem zavart, a jelenleg felénk közeledő férfiakkal ellenben. Megijedtek, gondolom. Ekkor új vendég lép a fogadóba. Szinte leszakad az ajtó, ahogy azzal a vehemens mozdulatával berobban az alak.
’- Papa, kinn várlak az öszvérné’ – Szétnéz a behemót. ’- Jajj öreg, most ennyi szemtanút, hogy öljek le miattad? - Busa fejéhez kap és vakarászni kezdi. Az emberek egy része tudomást sem vesz róla. Megindul a két méteres, derékban is terebélyes alak az öreg mellé. Ellöki a szakács hulláját, majd egy pillanatra oldalra néz.
'- Hé te cseléd! Azon nyomban jer ide hozzám. - Most én is (Kesára) arra az irányba néztem. A nő minden bizonnyal erre nem számított. '- Kísérd a papát fedezékbe ha mondom! - Felveszi az öreg botját, amivel nemrég még egy kellemetlenkedő manőverezett, és az öreg kezébe adta. Az nem szólt egy árva szót sem, csak állt ott a pult mellett. A behemót megindult a többi bennlevő felé, az ajtótól nem messze járkált, véletlenül sem akarhatta hagyni, hogy valaki távozzon. A vézna kezek s lábak most felénk mozdultak, az aggastyán Kesa elé állt. Nem hinném, hogy jó ötlet volna leölni... a fia, vagy kije... minket szúrna ki... 
Elővont kardom erősen szorítom meg. Azt sem akarom, hogy ennyi ember odavesszen. De a baltás öreget le kéne foglalnia a lánynak, hogy én a másikra koncentráljak. Már elindultam szép lassan, figyelmem viszont túlságosan egy irányba összpontosítottam. A felém repülő kupa fejen talált, kábán borultam a fogadó padlójára.


- Az első... - Felkeltem és elraktam a kardot mi mellettem hevert. Gyenge félvér kezek s lábak. Előnyük is csak a mozgásban van. Előhúzom a tőrt és a háttal álló öreg mögé lépek. Meglehet a nő szemében tükröződő alakom szúrta ki, mikor megfordult s a balta már suhant. Az agg szemek hitetlenkedve meredtek ahogy elkaptam a nyélre szoruló kezét. Másikkal már nyúlt is ruhája alá, gondolom valami másik fegyverért. Nem adok neki lehetőséget erre... Már megperdítve ujjaim közt a tőrt a csuklójába csapok. Elmosolyodom. Nem vágta át teljesen, egyik kézzel a kezet húzom a másikkal meg párat vonva az inakon, már csak a szilánkok tartották helyükön. Ordítva esik össze, de a kezet amelyről a vér, már rám is átfolyt, nem engedem el. Egy reccsenéssel tépem le az alkar folytatását. Két lépést hátra mentem és teljes erőből álla alá rúgtam. 
Az előbb érkezőre sandítok, már felém rohamozva emelte a magasba kardját. A hanyatt fekvő öreget nézte, aztán engem. Harag jelent meg a zöld szemeiben. Ez lenne az összetartás? Inkább a halál karmaiba fut? A dulakodás résztvevői közül senki sem figyelt fel különösebben. A pult annyi takarást adott, hogy a kezemben lógó kézfejet ne láthassák. Fáradt arckifejezésen kívül mást nem láthat rajtam. A pultra ugrott és onnan lendült felém, két kézzel szorongatta a kardot feje fölött. Akár egy lassított felvétel, monoton, unalmas... Egy lépést mentem oldalra, ördögi kacajt hallattam. Mulatságos helyzet, mulatságos lényekkel. A férfi oldalra fordul, közvetlen mellette állok. Újabb csapásra készült, de ekkor már késő volt. Lemerevedve pislantott a kézre amely mellkasára feszült. Csak Wyerre rátapadt kezét láthatta, a belőle kinyúló sajátomat nem. Éreztem a belőle áradó félelmet, ami csak csak megtöltött elégedettséggel. Mi embernek szív, nekem most csak egy folt, ami javításra szorul. 
Az arc ugyanolyan formában maradt, a bennem élő jeges űr már kiszipolyozott mindent... Fellélegezve telítődtem el a már mondhatni éteri érzéssel.
A nő elé dobtam a leszakított kézfejet, s utolsó pillantást vetettem a most már két földön fekvőre. Az öreg a fájdalomtól talán már meg is halt...  Tekintetem a nőre irányul, de most már nem azt láthatta benne amit eddig. Az igazi Káosz itt volt, bennem. Kifejezéstelen közelítettem felé, ujjaimról lenyaltam a vért. - Ugye tudod, ez a komédia neked köszönhető? - Az öreg még mocorgott, meglehetősen szívós. A fejére tapostam, majd egy keményebb lábdobbanással már tőle is megszabadultam.