Keleti szeglet, a Remény tengerének partja

Szóba kerül a kényelem, az úr hölgyek megszokottsága és persze az, hogy most itt a szabad ég alatt kell éjszakáznunk. Engem ugyan nem zavar, habár jobb szeretek fogadókban megszállni ahol van ágy és külön szoba, ahol nem kell tartani semmiféle támadástól, vagy nem kívánt lényektől. Most azonban társaságom akadt és elgondolkozom azon, hogy ennek örüljek-e, avagy sem. Mikor Aden elkezdi a maga monológját, felvonom a szemöldökömet és kíváncsian várom, hogy mi is fog kikerekedni ebből az egészből. Hallom a hangjában a gúnyt, a csipkelődést. A gúnyos megjegyzésre halkan fújom ki a levegőt. Igyekszem nem felhúzni magamat, hiszen sejtem, hogy a férfi csak ki akarja húzni a gyufát. Rossz elfnél kezdi, de most semmi kedvem az erőmet erre a fiatal emberre pazarolni.
- A kis elf megélt már fél évezredet és sokkal több félelemmel és tapasztalattal találkozott, mint te. - köpöm a szavakat és érzem, hogy megy fel bennem a pumpa.
- Hány éves vagy? 16? 20 talán? Mintha te tudnád, hogy mit jelent élni, mit jelent szenvedni a kíntól és a fájdalomtól.
Látom, hogy nem gondolja komolyan a csipkelődést, azonban mégis érzem, hogy kezdek egyre idegesebb lenni, és a szemem is egyre vörösebben világít a tűz fényében. Nem akarok kötözködni, harcolni, vagy egyéb mást csinálni ezzel a férfivel, de a kezem önkéntelenül is a csizmámra tapad, amiben a két dobótőr foglal helyet. Szívesen elvágnám a férfi nyakát egy egyszerű mozdulattal, hogy aztán örömmel nézzem végig, ahogy a saját vérében fullad meg... Ezekkel a gondolatokkal igyekszem magam megnyugtatni és lehunyt szemmel dőlök hátra, fejemet a nyergemre teszem.
- Igazából nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam. Igen, nemesi származású nő vagyok, de biztos vagyok benne, hogy tudnék olyat mutatni neked, amitől füled-farkad behúznád. - jelentem ki egyszerűen, és az eget csodálva gondolkozom.

A férfi nevetni kezd a dühömön és csak a kedves, ám túlságosan véres illúzióim tudnak lenyugtatni, melyben Aden a saját vérében fuldokolva hal meg, leheli ki a lelkét. A dühöm lassan csillapodni kezd és igazából már el is párolog, ahogy hátra fekve a csillagos eget kezdem el bámulni. Aden határozottan telepedik fölém, mellém guggolva, amire kicsit összerezzenek. De érzem, hogy most nincs "rossz hangulatban", most nem kell attól tartanom, hogy megtámad. Úgy érzem, hogy most ez egy őszinte éjszaka, egy őszinte beszélgetés, most nem a titkolózásnak van itt a helye. Kíváncsian hallgatom a férfi szavait, majd apró döbbenet fut át az arcomon évszámának hallatán. Nem hiszem el, hiszen nem elf a férfi, biztos nem lehet tízezer éves. Még talán Thalion sem él olyan régóta a földön, csak a sárkányok, akik annyi évet tudhatnak maguk mögött. Gyors mozdulattal ülök fel, így arcunk csak néhány centire van egymástól, úgy meredek a kék szempárba. Amit mond, hirtelen felkelti az érdeklődésemet és lassan megrázom a fejemet. Nem szólalok meg, hiszen nem akarom elrontani ezt a furcsa, őszinte pillanatot. Csak nézek Aden szemébe és várom, hogy elmagyarázza. Hogy elmagyarázza-e a titkát, hogy valóban miért nem hatott rá a vérmágiám. Vajon most hatna? Vajon most tudnám úgy irányítani a forró, lüktető vérét, ahogy én szeretném?

Egy darabig a csillagos eget nézem, majd hirtelen Aden megjelenik mellettem, én pedig felülök. Az arcunk majdnem összeér, de a férfi nem mozdul meg. Az ütközés valószínűtlen, hiszen én is pontosan tisztában vagyok a távolságokkal, így 100%-osan biztos vagyok benne, hogy nem fogunk összeütközni. Az agyamban ezernyi gondolat kering, gondolkozom Aden szavain. Mélyen a szemébe nézve fogva tartom a tekintetét és ő sem fordítja el a fejét. A kérdésére ismét enyhén elpirulok. Érzékelem, hogy ő most valaki más. Hogy most valami megváltozott. enyhén megcsóválom a fejemet, majd mikor a tőrét előveszi, riadtan pislogok a késre. De nem mozdulok, valamiért furcsán bízom a férfibe, hogy nem engem fog bántani. És ez valós megérzésnek bizonyul, hiszen egyszerűen nem engem támad, hanem belevág a kezébe, amin aprócska seb keletkezik, majd be is heged. Kíváncsian pislogok a férfi tenyerére, majd lágyan utána nyúlok és megfogom a kezét. Egyik ujjamat végighúzom a behegedt seben és lassan köröket rajzolgatok rá.
- Mi ez a lény... - ismétlem a szavait a férfinek, majd lassan felnézek rá, mélyen a szemébe.
- Nem vagy ember. - jelentem ki a tényt, amit immár biztosan tudok.
- Mi vagy Te? - kérdezem szemtől szemben a férfitól, és remélem, hogy választ kapok rá.

Igazán furcsa hangulat vesz körül minket és furcsa érzelmek rohannak végig a testemen. Most érzem, hogy valaki olyannal kerültem szembe, akivel még soha nem találkoztam. Talán még egyik elf sem tudhatta magáénak azt a tudást, azt az élményt, hogy egy ilyen furcsa lénnyel találkozzon. Felülök, így az arcunk néhány centre van egymástól, és furcsán halkan, titokzatos dallammal szövöm be azt a néhány szót, amit elsuttogok. Kérdések ezrei tolulnak a fejembe, de nem tudom, hogy mit tehetek fel és mit nem, és hogy melyiket tegyem fel a sok millió közül. Sok mindent megéltem már a hétszáz évem alatt, de ilyen furcsa lénnyel még én sem találkoztam. Végül Aden beszélni kezd, elmond néhány információt magáról, én pedig csak iszom a szavait, és próbálok bennünk valami értelmet keresni, hogy felfogjam, hogy rájönnek: mi is ő. De ahogy a szavak egyre gyorsabban törnek elő a férfi ajkain, kezdek rájönni, hogy még soha nem találkoztam olyannal, mint ő. Valóban soha.
- Nawarean - suttogom a nevét a furcsa lénynek, aki ember bőrbe bújt. Vajon mióta él így? Vajon milyen ereje van ebben a testben? Érzem, ahogy megfogja az ujjamat és lenézve a kezére lágyan elmosolyodom. Belecsúsztatom a kezemet a tenyerébe, hogyha hagyja, majd az ujjainkat összefűzöm.
- Tehát különleges lény vagy. - jelentem ki egy titokzatos mosollyal a szám szegletében.
- És veszélyes is. - vonom össze a szemöldökömet, fogva tartva a férfi tekintetét.