Keleti szeglet, a Remény tengerének partja

Aden

Furcsa érzések kavarognak bennem. Nem is értem, hogy mi történt velem, de mintha kölcsönösen megbabonáznánk egymást. Furcsa, hogy egy ilyen különleges, ámde veszélyes lénnyel hozott össze a sors. És mégis vonzz, vonzz a tudat, hogy ez a különleges illető most velem van és válaszol a kérdéseimre, olyan dolgokat árul el magáról, amit - biztos vagyok benne, hogy - nem sok ember tudhat. Furcsa megtiszteltetést érzek, hogy itt lehet ezzel a lénnyel, hogy ennyire becsül engem, hogy elmeséli a történetét. Még soha nem éreztem ilyet semmilyen lénnyel szemben, hiszen sárkányokkal és istenekkel még nem nagyon találkoztam, mástól pedig nem tartanám magamat kisebb rendűnek, hiszen mégis csak egy öreg elf vagyok - persze az elfek között nem számítok olyan öregnek, de csak leéltem már fél évezredet, és sok felé jártam, sok mindent tettem, olyat is, amire nem vagyok büszke, és olyat is, amire igen. Most mégis aprócska elfnek érzem magam, "Kicsi elf"-nek, ahogy a férfi nevezett. Anno sértésnek vettem ezt a jelzőt, de most furcsán kedvesnek hat ez az aprócska becenév, melyet a férfi aggatott rám. Mélyen a szemébe nézek, ahogy a kezünk még mindig egybe fonódva pihen az ölünkben. A kérdésére néhányan pislogok és elfordítom a tekintetemet és gondolkozni kezdek. Majd ismét visszanézek a férfi felé. Nem válaszolok rögtön, így még bőven van ideje, hogy megfogja az államat és lágyan maga felé húzzon. Furcsa remegés fut végig rajtam, és a határozottság, magabiztosság, amit egy férfi mellett szoktam érezni nőként, most mintha elszállna. Szívem szerint megcsókolnám, hogy érezzem ajka forróságot, de tudom, sejtem, hogy neki ez nem jelentene semmit. Szememmel jelzem, hogy nem zavar ez a közelség és csak fogva tartom a tekintetét. Vagy ő az enyémet? Egyszerűen nem tudom elszakítani a pillantásomat. Lassan elnyílik vörös ajkam és lenézek a férfi ajkaira, majd ismét a szemébe.
- Nem félek tőled. - furcsán hangzanak a szavak, majd lassan felemelem a kezemet és a férfi mellkasára teszem azt, a szívére.
- Nem tőled félek. - cserélem meg a szavak sorrendjét, mintha most már értelme is lenne, és lassan mosolyra húzódik az ajkam. Az utolsó kérdésére nem válaszolok, csak lenézek a kezemre, mely a mellkasán pihen. Megcsóválom a fejemet és értetlenül meredek magam elé.
~Miért nem félek? Hiszen most mondta, mennyire veszélyes lény. Mégsem érzek félelemet. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok rá, hiszen most olyan őszinte. ~gondolom és megijedek, hogy nincs benne hátsó szándék. Nem azt akarom megtudni, hogyan lehet elpusztítani, nem azt akarom megtudni, hogy mit vehetnék el tőle. Egyszerűen csak... Kíváncsi vagyok. Valóban. A józan ész ellenére is...

Érdekes hangulat kerekedett ki közöttünk, itt a tenger parton. Egyszerűen nem értem, hogy miért is kerültem ebben a furcsa lénynek a bűvkörébe. Általában én szoktam megbájolni másokat, legyen az elf, ember, vagy épp bármilyen más faj küldötte. Én szoktam a határozott, dögös nő lenni, én szoktam irányítani és én szoktam zavarba hozni a partnereimet. Nem úgy mint most, nem úgy, mint amit Aden tesz velem. Aden? Valóban ő? Vagy a benne lakozó furcsa, különleges lény? Gondolatban megrázom a fejemet, megpróbálva kirázni a fejemből a furcsa gondolatokat, melyek megzavarják gondolkodásomat. Az érzések veszik át most a szerepet, az irányítást és nem a józan ész. Hiszen ha az irányítana - mint ahogy a férfi is említette - már régen elfutottam volna, vagy legalábbis távolabb lennék tőle. De valami vonzz, valami hív, húz a férfi felé. Lágyan a mellkasára fektetem a kezemet, érezve a férfi szívverését. Aden lágyan elveszi a kezemet a mellkasáról és az ölemre teszi a saját kezét, amire kicsit beleremegek. Valamiért vonzódom ehhez a férfihez, ehhez a lényhez, mégsem vagyok annyira magabiztos, mint szoktam lenni. Valamiért félek ettől a... Nem, nem a lénytől. Ettől a férfitól.
- Vérelfként nem csoda, nem különleges, hogy vörös hajam van. - mosolyodom el és kicsit oldalra döntöm a fejemet. Vörös szemem enyhén megvillan a Hold fényben. Aden kérdésre kicsit elnézek a tenger felé. A morajló sötét víz hívogatóan vonzz, és sóhajtok egyet.
- Azon gondolkozom, hogy miért nem félek tőled. - nézek mélyen a férfi szemébe.
- Valami vonzz benned. Valami vonzz ... hozzád... - mondom enyhén küszködve a szavakat, majd megcsóválom a fejemet. Lassan eltávolodom a férfitől és felállok.
- Mit szólnál egy esti fürdőzéshez? - mosolyodom el csábosan, visszakapva határozott, magabiztos női mivoltomat. Talán mert eltávolodtam a férfitől, a bűvkörétől? Lehet... Minden esetre hívogatóan indulok meg a tenger partra felé, egy-egy ruhadarabomat ledobva útközben, hogy végül meztelenül kerüljek be a vízbe, mely fényesen öleli körbe a testemet, lágyan melegítve azt.

Valóban teljes zűrzavar van a testemben és a fejemben is. Furcsán nem félek ettől a férfitól, pedig tudom, hogy mennyire veszélyes és különleges, és furcsán kívánom is őt testileg, mégis tudom, hogy ő nem úgy néz rám ,mint egy nőre. Hiszen már ott, amiket pecsétjével megkötötte a hangomat, már ott sem jött be nála a csáberőm. Bár kétségtelenül más viszonyban, más hangulatban vagyunk most itt, a szabad ég és a Hold fénye alatt, mint akkor voltunk ott. Tele vagyok kérdésekkel, kételyekkel és olyan érzésekkel, amiket nem tudok hova tenni. Ezt meg is említem a férfinek, aki furcsán válaszol. Nem tudom hova tenni a szavait, így lassan felállok és a tengerbe sétálok, lassan levetve összes ruhámat, és a földön hagyva. Biztos vagyok benne, hogy nem jár erre senki, nem fogják ellopni és amúgy is a lovam őrködik, biztos vagyok benne, hogy szólna, hogyha errefelé járna valaki. Kérdés, hogy meghallanánk-e, bár elf fülem éles, igen jól hallok. A kellemes víz nyalogatja a testemet, mely a Hold fényében hófehérnek, szinte halottinak tűnik, vörös hajam pedig éjfeketének. Hallom, ahogy a víz csobban és titokban elmosolyodom, hogy Aden végül követett engem. Nézem, ahogy lassan elúszik mellettem, követve testének vonalát, és a vízben a lágy hullámokat, melyeket mozgása teremt. Lassan utána úszok, hátrafésülve a hajamat, és a víz alatt megfogom a kezét. Közelebb úszva hozzá a vállára teszem a kezemet, hogy ő tartson fent és csillogó szemébe nézek.
- Ki vonzott Téged ennyire, hogy végül elkeseredett lettél? - teszek fel egy kérdést, mely már egy ideje érdekel és kíváncsian pislogok a férfire, hoy vajon kapok-e választ.

A tenger hűs vizében ácsorogva, taposva a vizet egyre közelebb kerülök Aden-hez. Furcsa megjegyzése gondolkodásra késztet és kíváncsiságom úgy tűnik, hogy ma este határtalan. Lágyan rá támaszkodom a vízben és mélyen a szemébe nézve kérdezek rá arra a fura lényre, aki ezeket az érzéseket váltotta ki ebből a furcsa, különleges és érdekes lényből. Még mindig nem tudom, hogy mi is ő pontosan, még mindig nem értem, hogy mi is ő és hogy honnan is jött. De azt hiszem, hogy most, ezen az estén ez nem is számít. A vízben állva, taposva magam alatt a vizet Aden lassan közelebb von magához és ahol érinti a derekamat, ott forrón ölel körbe a víz. Érzem, hogy a vérem száguldani kezd, a szívem hevesebben ver és nem értem, hogy miért. A kérdésemre azonban - nem meglepő módon - ma este választ is kapok. Kíváncsian, áhítattal hallgatom a férfi szavait, ám nem nagyon értem, hogy ki is lehetett ez a lény. De furcsán dühöt, haragot érzek iránta, talán féltékenységet. Hogy ő olyat adott ennek a férfinak, amit én nem tehetek meg. Az utolsó szavai azonban felkeltik az érdeklődésemet és felnyíló szemmel nézek fel rá.
- Sárkány az illető? Négy lábú? - természetesen hallottam már a sárkányokról, találkoztam is velük, de közeli kapcsolatba még nem kerültem senkivel sem. Vagy csak nem tudtam róla, azt is el tudom képzelni. Minden esetre úgy tűnik, hogy Aden ismer egy sárkányt, amire ismét kíváncsian dobban meg a szívem. Aden kérdése azonban ismét megremegteti a lelkemet, és kissé félve, elpirulva nézek rá. Hogy milyen dolog prédának lenni? Hogy milyen érzés az, hogy nem én irányítok, hogy nem én vezetem a flörtölés fonalát? Flörtölés? Már ha lehet ezt annak nevezni. A férfi még közelebb von magához, orrunk pedig lágyan összeér. Mélyen cián kék szemébe nézek és elámulok azon, hogy milyen mélyre látok benne. Szinte a lelkéig, mely sötét, és ettől megijedek. Lágyan hátrébb húzódok, majd ismét az arcára simítom a kezemet, ujjamat végighúzva az ajkán.
- Ijesztő... És felettébb izgalmas... - suttogom, és hogyha engedi egy lágy csókot lehelek ujjaim helyére, az ajkaira.

 Furcsa érzések kavarognak benne, hiszen nem én szoktam a préda lenni, hanem a ragadozó, aki becserkészi áldozatát. Most valahogy mégis fordult a kocka és az igazat megvallva... Furcsán izgató és élvezetes ez a helyzet. Nem is tudom nagyon jobban kifejezi, de úgy tűnik, Aden érti, hogy miről is van szó. Összeszedve a bátorságomat lágyan közelebb kúszok a férfihez és ajkaimat az övére tapasztom, lehunyt szemmel élvezve édes ajkainak csodálatos ízét. Remélem, hogy nem fog ellökni magától, de szinte érzem, hogy ez nem fog megtörténni. Most olyan furcsa érzések kavarognak bennem - és biztos vagyok benne, hogy benne is - hogy ezt az együttlétet furcsa meghittség veszi körül és érzem, hogy a lelkünk nyitott könyv most a másik számára. És ez csodálatos érzés! A kérdésére belemosolygok a csókba, és halkan hümmögök, de nem hagy időt a válaszra, hiszen ismét az ajkamra hajol és megharapja azt. Felszisszenek és kinyitom a szememet, mélyen Aden vöröslő szemébe nézve. Kicsit megijedek, érzem az idegen vért a számban és a testemben is, de nem hagy sokáig kételyek között tengődni, mert magyarázni kezd. Nem igazán tudok mit mondani, a szemem csillog a meghatottságtól, és ismét Aden nyaka köré fonom a karjaimat, szorosan hozzá simulok és ismét csókra nyújtom az ajkaimat, majd ha engedi, mélyebb vizekre húzom, ahol már nem láthatnak minket...