Keleti szeglet, a Remény tengerének partja

Az ifjú elf kereskedő már kezdett volna lélekben felkészülni arra, hogy ismét megragadják a lábait és megint a vízbe húzzák, mikor Saurusz hirtelen megjelent közte és a hölgy között és dühösen vágott rá patáival a hosszúra nyúlt nyúlványokra nagy nyihákolás közben.
~Ez az! Gyorsan fel kell szállnom a hátára, mert ekkora böhöm nagy sújt nem fog tudni olyan könnyen rángatni.
De csodálkozva nézte, ahogy erre nem volt semmi szükség, mert a tengeri szörny menekülőre fogta, miután a patás lábak többször rátapostak. A paripája pedig ott állt tovább a vizet bámulva és dühösen fújtatva. A Beebebrox megfogta a kantárját, miközben a fejét és az orrát simogatva nyugtatta.
-Már elment. Ezt neked köszönhetem. -mondta az egyetlen lénynek, akihez nagyon közel állt.
Hamarosan, mikor már a ló sem volt olyan izgatott, a nyeregtáskából egy almát vett elő és kezében tartva hagyta, hogy a nap hőse megegye. De még hátra volt egy ugyan ilyen nagy kihívás. Meg kellett győződnie arról, hogy a varázslónő mennyire segítőkész vagy mennyire támadó szándékú. Így most direkt a másik oldalon sétált oda a nyereghez, hogy bármi történjen, elég közel legyen ahhoz, hogy visszatámadjon. Nem bízhatott ilyen veszélyes helyzetben semmit se a véletlenre.
-Szóval azt mondtad, ismered Merilient. -mondta mosolyogva. Az ember nem is hinné, hogy fejébe már az a mozdulat jár, amivel villám gyorsan előránthatja a kardját a ruhája alól.
~A kard... Hogy én erre pont nem gondoltam fuldoklás közben! Majdnem megfulladtam és elő sem vettem a fegyvereimet.

*Már azt nézem, ahogy a férfi a lovát nyugtatja, s ahogy köszönetet mond neki.
Hát igen, van rá oka, s nekem is volna, de még csak most állok fel és próbálom a ruháim eligazgatni. A nap erősen tűz rájuk, hamarosan megszáradnak, és bár láthatóan a férfi nem mustrál, engem azért zavar, hogy így felfedi formáimat.
Eközben a férfi, a furcsa nevű, átsétál a ló másik oldalára.
Én nem tudtam megjegyezni a nevét, pedig azt mondta, hogy nagy hírű a családja.
Megint Merilienről kérdez, én pedig úgy érzem, hogy az ismerem szó, még ha olyan kellemes perceket is töltöttem vele, erős egy kicsit.*
- Igen, Norlan közelében találkoztam vele, de inkább csak egyszer.
*Még mindig a nedves ruhákat igazgatom és közben figyelek arra is, hogy mit tesz és mit nem tesz a férfi.
Barátságosan mosolyog, miközben én már valami újabb kendőért sétálok el a batyumhoz.
Mélyen belenyúlok és az első ruhadarab után előveszem a másodikat is.
Az végre tetszik. Egy sárga kendő, a másik, amim még van.
Az elsőt elvitte a tenger, vagy a tengeri szörny.
Aztán eszembe jut, hogy mielőtt felteszem, ki kellene csavarni, mert még mindig csepeg belőle a víz.
Két kezemmel megfogom és jó alaposan megcsavargatom. Látom, ahogy csorog ki a víz alóla.*

Örömmel tudta meg Vogon, hogy jól sejtette. A vörös hajú bérgyilkosnő a városba akart eljutni és neki is ezt kell tennie, mielőtt még elvégzi a dolgát, amiért a négy torony közé érkezett.
-Örömmel hallom. Akkor csak beugorhatott vásárolni valamit, mielőtt találkozni akart volna velem a megbeszélt helyen. Ha tudná, mennyit izgultam, hogy baja lett szegénykémnek!
*Az elf még mindig mosolygott, miközben valóban örült a hatalmas szerencséjének. Nem kellett fizetnie az információért és úgy sikerült a fekete mágusnőből kihúznia. Ráadásul úgy tűnik, hogy egyelőre nincs is kedve őt megtámadni, így biztonságban folytathatja az útját.
-Akkor én nem is késlekednék. Ön is visszafelé tart a városból vagy máshol akad dolga? Megyünk együtt vagy elválnak útjaink? -a kereskedőt idegesítette mindig az az emberi szokás, hogy a szívélyeskedő stílust azzal párosították nem egyszer, hogy mindent kétszer elmondtak, kicsit másként átfogalmazva. Vagy ha nagyon belemerültek, néhány nyálas alak képes volt akár végtelen ideig is ugyan arról a dologról beszélni. De a sötét rend tagjai kellően magasan állnak a ranglétrán, hogy úgy beszéljen velük, ahogy ők azt maguk között megszokták.
Közben felszállt a paripa hátára, hogy ezzel is jelezze, ha nincs más dolguk, neki sürgős mehetnékje van.

*Megállok a hajam csavargatása közben és úgy hallgatom, amit a férfi mond. Hát nekem aztán nem emlékszem, hogy mondta volna, hogy hova tart, de ha már itt tartunk, ellenőrizni akarom, hogy megvan-e még a medál, amit adott.
Viszont csak azután, hogy odébb állt a lovával együtt is az elf.
Gondolkodok egy kicsit, aztán kibököm a választ, miközben fejezem a víz csavargatását hosszú hajamból.*
- Én nem akarok a városban menni, úgyhogy szerintem más úton fogunk menni.
Örülök, hogy találkoztunk!
*Valamiért a mosolygása nem nyerte el tetszésemet. Jobban érzem magam egyedül, és még jobban leszek, ha sokkal távolabb leszek a tengerhez képest, mint most.
A kendőt még nem kötöm a fejemre, hogy meg tudjon a hajam száradni.
Nem kell ennek olyan sok idő, most is teljes erőből süt a nap.
Azt hiszem, keresni fogok egy árnyékos helyet, ahol pihenhetek kicsit, miután teljesen megszáradtam.
Nem akarom azt se megkockáztatni, hogy így, vizes ruhában találkozzak valami haramiákkal. Most nem biztos, hogy lesz olyan szerencsém, mint amikor Merilien megmentett.
A gondolatra elmosolyodok. Jó volt vele.*

A Beebebrox fanyarul elhúzta a szája szélét, hogy a barna bőrű lány nem kíséri el. Bár nem látott ő sem túl sok okot arra, hogy sokáig együtt maradjanak, és nehéz is lett volna gyalog szerrel követni egy lovas tempóját. Márpedig minél hamarabb a városban akart lenni.
~Talán jobb is lesz, hiszen most nekem az elsődleges dolgom, hogy ne hagyjam kihűlni ezt a nyomot. Bármit is tervez a városban, hamar utol kell érnem, különben megint bottal üthetem a nyomát.
Még egy utolsó pillantást vetett a tenger felé. Ha nem lenne sietős a dolga, rávenné valahogy a mágust, hogy bemenjen újra a tengerbe és kihozza rabláncra verve a sellőt. Igen érdekes jelenség lenne ő is Telar piacán. És igen méltó büntetés, amiért megtámadta őket. Nagy szolgálatot tennének ezzel a következő áldozatának.
-Én is nagyon örültem a találkozásnak, Fela Husani. Remélem, még összefutunk az életben máskor is. De most vár Merilien.
*Ezzel megfordította a lovát és búcsút intett az asszonynak. Hamarosan csak egy lassan elülő porfelleg maradt a nyomában. Gondolataiban már az járt, mit is fog mondani és mit is fog csinálni vajon, ha találkozik a vér elffel.
Az biztos, hogy semmi veszélyes dologba nem fog belemenni.

*Magamban kimondatlanul is örülök annak, hogy végre távozik a férfi. Most jobban esik nyugodtnak lenni. Bár nem tudom, hogy honnan ismeri Merilient és nem is szeretek egyből ítélni, mégis azt gondolom, hogy jobb, ha én nem ismerem közelebbről ezt a férfit.*
- Jó utat!
*Szólok még a távolodó lovas után, utána pedig felveszem a holmimat és elindulok én is, hogy keressek magamnak egy helyet, ahova elhúzódhatok a hőség elől.
Szinte mindegy is, hogy egy szikla, vagy egy fa lesz az, csak árnyékot adjon.
Sebesen lépkedek és érzem, hogy egyre inkább melegem lesz.
A világ egy veszélyes hely, ezt kénytelen vagyok leszögezni magamban.
Amióta elhagytam a falut, csak veszéllyel találkoztam. Még Merilien is a bajból húzott ki.
Remélem, hogy végre olyan találkozásom is lesz, amiben nem férfiak támadnak rám, nem fenyeget senki és nem akar a tenger is bántani.*

/ Köszi szépen a játékot, Vogon! /

Vogon a tengerparton vágtázva szélsebesen közeledett a várost jelző tornyokhoz. Több egyszerű gyalogos mellett is elviharzott, akik nem keltették fel a figyelmét. De az egyik szembejövő előtt mégis nagyot rántott a kantárszáron és a ló nyerítve megállt.
-Elnézést! Egy hölgyet keresek, bizonyos Merilien Lumel'Auvreát. Talán hallott már róla. Magas, vörös hajú és ugyan ilyen szemű csinos elf lány. -kérdezte a katonától, aki a sereg egyenruháját hordta és nagy kardot viselt az oldalán. Remélte, a helyőrség tagja, aki fülébe sok minden eljut.
-Egy vér elf hölgy? Nem, nem hallottam róla. Mégis miféle szerzet? Talán valami híresség? -kérdezte a baka.
-Nem. -mosolyodott el a kereskedő, bár ebben nem lehetett biztos. Nem sokat tudott meg róla, mióta elkezdte üldözni őt Verinolban.- Csupán találkozót beszéltünk meg vele és nem jelent meg. De itt kell lennie a közelben, csak szeret mindig elbóklászni és bajba kerülni.
-Á! Egy kalandor. Akkor a Tűz fogadóban biztosan megtalálja a falak mellett kívülről. Minden hóbortos vándor ott száll meg.
-Köszönöm. Igen, azt hiszem, ott lesz. Köszönöm a segítséget, barátom. A viszont látásra!
-Viszont látásra! -mosolyodott el a tiszt magában. Örült, hogy nem sértette meg a „hóbortos” jelzővel azt, akit nem különben vélt annak. Egyszerű csavargónak.

// Én is köszönöm a játékot //

//Ryn//
*Valiant elhagyva rögvest a tengerhez indultam, elvégre a legközelebbi táplálék forrás, a korhadt fák megfelelő tüzelőanyag lesz, biztos van jó pár amit a partra sodort a víz.De ezt majd ott meglátjuk, a kis kullancsomra nézek, majd vissza a tenger felé. Mélyet sóhajtok majd megszólalok.
- Tudsz tüzet rakni?
*Majd megvárom a válaszát s csak azután folytatom.
/Nem/
- Halászni esetleg?
/Igen/
- Akkor ahogy odaérünk állj is neki, én közben nekilátok vacsorát szerezni ha már ilyen jól sikerült elhalasztani azt...
*Nézek sandán a lányra, érzékeltetem a hangsúllyal is. Nem nagy burkoltsággal, vetem a lány szemére az éjjeli fekvőhely hiányát, s a meleg vacsora elmaradtát. Valamiért éreztem mikor reggel felkeltem a bükk alól ami egész éjjel menedéket jelentett számomra, talán ma az egyik barátja tövében fogok majd szunyókálni. De ki tudja a part is hívogató csak számolnom kell a dagállyal nehogy arra ébredjek, hogy benedvesedett a talpam.

A fiú elég fura volt. Hiba mutatkoztam be neki ő nem viszonozta a gesztust. Hiába kezdeményeztem beszélgetést, ügyet se vetett rám. ~ Felőlem ellehetünk így is~ gondoltam magamban és megvontam a vállaimat. Végül is a fiú hívott magával, nem én lógtam a nyakába. Szóval nem volt miért szemrehányást tennie nekem. Na nem mintha beszélt volna. Nekem meg kapóra jött hogy ő is itt van, így legalább nem kell egyedül maradnom éjszakára.
A tenger felé vettük az irányt, aztán mikor odaértünk a partra, a fiú megkérdezte tudok-e tüzet gyújtani.
- Tudok. – mondtam röviden. Aztán rákérdezett a horgászásra. Kissé gúnyosan elmosolyodtam, mert eszembe jutott a gyerekkorom.
- Minden olyan technikát ismerek, amivel ételt lehet szerezni. – kuncogtam magamban. Ha akkoriban nem tanulok meg ilyesmiket, akkor jó eséllyel éhen haltam volna. A fiú úgy határozott hogy ő hoz kaját én pedig rakjak tüzet. Persze azt se felejtette el érzékeltetni, hogy miattam nem ehette meg a vacsoráját. Nem hatott már meg a dolog. Bocsánatot kértem tőle, volt egy pár perc bűntudatom is, és részemről ezzel le is zártam. Végülis ő kezdett el vandálkodni a fogadóban, nem pedig én. Legalább annyira köszönheti magának szerencsétlen helyzetét, mint nekem. Vidáman a fiúra mosolyogtam és közben arra gondoltam, amit egyszer Melor mondott nekem a férfiakról: „ Rin, jegyezd meg, hogy a férfiak kényesek és szeretik sajnáltatni magukat.” – elgondolkoztam rajta, hogy lehet mesteremnek valahol igaza van. Persze gondolataim nem rajzolódtak ki az arcomra.
Összehordtam pár száraz gallyat, aztán elővettem a pálcámat és egy legyintéssel meggyújtottam az ágakat. Tudván, hogy varázstüzem nem fog továbbterjedni, felkeltem és megkerestem a fiút. Mellé sétáltam és csak úgy mellékesen megkérdeztem.
- Na fogtál már valamit? – aztán a következő pillanatban valami hangos zörgést hallottam nem messze tőlünk. Ijedten ugrottam a fiú háta mögé és onnan leselkedtem a hang irányába, de nem láttam semmit.
- E-ez meg mi volt? – kérdeztem holtsápadt arccal. Nem láttam semmi szokatlant.

// a /nem/ és /igen/ beékeléseket nem nagyon értettem //

*A lányra pillantok majd elmosolyodom rajta, s elindulok a tenger felé de a partján megállok. Leveszem csizmámat, majd feljebb tűröm nadrágomat, elvégre nem a legkényelmesebb talpig sóban mászkálni. Majd fegyveremet fogom a kezembe s lassan bebotorkálok a térdig érő vízbe. S most már csak várnom kell. De a türelem nem az erényeim közé sorolható s ahogy látom ma egészen pang a tengerpart, egy árva polip sem úszott el arra nem hogy hal. De mégis megörülök, hisz egy eltévedt kis jószág, nem lehetett nagyobb mint ötven centi pont elég lett volna. Ekkor egy csobbanás hallatszik, a hal megijed s elmenekül. Kezem már lendítette volna lándzsámat, hogy átszelje a hal finom húsát, ehelyett csak hátra tekintek. Mosolygós lány érkezik felém, huncut kérdésével, amire legszívesebben csak őt nyársalnám fel. Lebököm a fegyvert magam mellé s válaszolnék is, de ekkor ő megijed.
- Fogalmam sincs, talán egy nyúl vagy farkasok, egy sárkány? Szerintem menj oda nézd csak meg... Biztos egy sárkány...
*Elvigyorodok majd a lány vállára teszem a kezem s magam mögé utasítom vele, másikkal felkapom a fegyvert majd úgy indulok meg a bokrok felé. Szemeim látják őt, már amit a bokor enged látni belőle. Ugyan az élőlény meleg, de azért a leveleken így sem látok át.

Miután meggyújtottam a tüzet, megkerestem a fiút és megkérdeztem tőle fogott-e már valamit. Ám ahogy elnéztem a helyzetet eddig nem volt szerencséje. Sóhajtottam egyet és korgó gyomromra tettem a kezem. Ám csak egy pillanatig terelődtek az evésre a gondolataim, mert egy váratlan hangtól ijedten rezdültem össze. Kérdésemre a fiú azt válaszolta, lehet nyúl, farkas vagy sárkány. Rémülten kémleltem a sötét tájat, szinte fel sem fogtam mit mond a fiú.
- Sárkány? Akkor jó. Már azt hittem…- mondtam rémült hangon. Jelenleg egy mérges sárkánnyal is szívesebben találkoztam volna, mint Heonnal. A fiú megfogta a vállamat és maga mögé húzott, én pedig próbáltam úgy elbújni mögötte, hogy egyáltalán ne látszódjak. Megindult a bokrok felé, aztán mikor már egészen közel ért, egy rémült nyűl ugrott ki a levelek közül.
~Egy nyúl…ez szörnyű! Megijedtem egy nyúltól.~ gondoltam megsemmisülten. Aztán felkaptam a fejem.
- Kaja!!! Kapd el! Kapd el gyorsan! – kiáltottam a fiúnak. Ijedtségemen gyorsan túltettem magam és már nem láttam magam előtt semmi mást, csak a finom nyuszi sültet.

*Ahogy közel értem a bokorhoz egy nyúl ugrott ki belőle majd a rémültséget hátrahagyó társam kiabálni kezdett, ami egyértelmű volt hisz én magam sem szerettem volna, tovább szenvedni a halakkal. S a hirtelen ötlettől máris Salamonhoz fordultam segítségül. Ami viszonylag az ő szükséglete is, hogy én akármikor harcra készen álljak.
- Mestertánc!
*Villan fel szemem majd egy pillanat alatt a nyúlon termett a kezem, ami egy nyikkanás nélkül lehellte ki a lelkét. Majd vissza pillantok a lányra, keresem arcán a meglepettséget. S már saját magam uralom a testem, ez a kis mestertánc is már igénybe vette a testem. Megfogom az oldalam, s kissé bicegve sétálok vissza a lányhoz. Kezembe tartva a nyulat a fülénél fogva, majd a lány kezébe nyomom.
- Én megfogtam, te megnyúzod.
*Majd oda sétálok a tűz mellé, s lassan leülök. Most látom csak mekkora terhelés kerül a testemre, ha nem egyszerre használom, a pecsétet és a mestertáncot. Hátra dőlök majd apró levegőket veszek. Majd táskámba nyúlok s elő keresek egy fiolát. Amit be is hörpintek, s lassan csillapodni kezd.

A nyúl látványára elmúlt a félelmem és azonnal átvette agyam felett az irányítást az éhségem. Kiáltottam a fiúnak hogy kapja el a nyuszit, aztán...Egy pillanatra eltűnt a fiú, majd aztán újra megjelent kezében a vacsoránkkal. Értetlen kifejezés ült ki az arcomra.
- Ez meg mi volt? - néztem rá gyanakvó tekintettel. Hiszen eltűnt, lehet hogy csak egy pillanatra, de nem láttam. Aztán meg feltűnik a döglött nyúllal.
Elvettem tőle az állatot, de végig gyanakvóan méregettem. Honnan tudjam hogy nem Heon egyik embere? Honnan tudjam hogy amit az előbb láttam...de valahogy mégsem állt össze a kép. Hiszen már rég kinyírhatott volna. De akkor az az előbbi? Némán sétáltam vissza a tűzhöz, de szemem egy pillanatra se vettem le a férfiről. Valahogy kimerültnek tűnt. Nem volt jó passzban és gyanítottam, hogy ezt az árat fizeti az előbbi trükkjéért.
- Szerintem nem kéne sűrűn használnod ezt a....mi is volt ez? Talán egy trükk... - figyeltem ahogy előszed egy fiolát és megissza.
- Mégis ki a fene vagy te? - kérdeztem tőle egykedvűen, miközben nekiálltam a nyúl módszeres megnyúzásához.
- Piszkosul ügyesen verekszel, erős vagy és az az előbbi eltűnés-felbukkanás. Kiléptél egy gyerekmese hősei közül? - vettem kicsit viccelődősre a figurát. Közben előkészítettem a nyulat sütésre. Jó kis húsos fogás volt.
- Hmm...nos nem vagyok egy jó szakács...- jegyeztem meg a húsokat mustrálva.
- Lehet jobb lenne ha te készítenéd el. Sajnálnám, ha elrontanám ezt a finom nyuszikát. - pillantottam a fiúra. Egyszer mikor különösen elszúrtam egy ebédet Melor a fejemhez vágta hogy sose leszek jó feleség, ha ilyen szörnyűségekkel akarom megtömni a férjem hasát. Amúgy sem szerettem főzni. Unalmas, lassú, pepecselős folyamatnak tartottam, aminek a nagy része azzal telik, hogy korog a gyomrom és nem győzöm kivárni hogy végre ehessek.

*A lány hozzám szól, majd lecsúszik az utolsó korty is a torkomon.
-Pontosan egy trükk.
*Majd elraktam az üres fiolát, vissza a helyére ahonnan kivettem. Sorban egymást követte négy sor minden sorban hat kis tegez. Minden oszlopnak megvolt a maga hatása, s mind egyes pecsétekhez kell.
~ Belső pecsét, Ez igen... képes voltál túlélni pecsét nélkül. Nem sikerült mindenkinek... ehm...
~Borzalmasan fáj, mintha kivették volna a fél oldalam.
~Nagyjából, a bal oldalad. Alig egy másodpercig használtad.
~Most mihez kezdjek ezzel?
~ Készen állsz te magad használni a mester táncot!
*Arcomra kiül a döbbenet. Bár ahogy ki ül úgy el is száll róla. S ismét hallgatom a lányt.
- Meglehet egyre sűrűbben kell használnom.
*Majd igen a nevem, emlékszem hogy ő mintha már bemutatkozott volna, de nem igazán tiszta a kép. Annyi baj legyen, elvégre még nem célpont.
- Nawarean vagyok.
*Eközben a fejemben ismét egy beszélgetés kezdeményeződött, Salamon által.
~ Az első lépés megvan, a második összhangba kell hoznod a lelkeinket és akk...
~Jójójó! Ez biztos nem itt fog megtörténni ne részletezd tovább...
~ De hát!
~A lényeget mond már.
~Képes vagyok egy belső pecsétet is használni rajtad amíg te képes vagy egy másik pecsétet használni.
~Akkor csináld!
~ Nem megy ez olyan könnyen, bírd még egy kicsit úgyis hamar rendbe jössz.
*Majd a lány tovább beszél hozzám, arra kér készítsem el én az ételt. S amíg ő megnyúzta képes voltam egy kissé helyrerázódni. Majd ajkaimat szóra nyitom.
-Rendben van.
*Majd elveszem a nyulat a lánytól, s átszúrom a lándzsán keresztül egészen úgy hogy a közepéig tolom a nyulat. Majd megszólalok.
- Törj meg.
*S voalá, még csak fa sem kell hogy felállítsam a nyársat. S leszúrtam a földbe a tűz fölött. S azon lehetett forgatni a nyulat. Ismét a táskámba nyúlok, majd előveszek egy kis táskát, amibe egy bizonyos őrlemény van. A lányra pillantok majd egy poharat tartok felé.
- Hozol ebbe egy kevés sós vizet?
*Majd megvártam míg a lány vizet hoz, s közben egy tálat pakoltam ki s beleszórtam a tasak fél tartalmát. A pornak maga édes íze volt, így jól ki fogja azt egészíteni egy parányi só is abbol a vízből.
S ahogy a lány vissza ért, a tálba öntöttem egy nagyon kevés vizet a porra. Majd egy pálcával elkezdtem keverni. Mígnem egy kis gombócba állt össze. Ekkor öntöttem rá a kulacsomból. A nyúl már kezdett ropogni ezért megfordítottam a nyulat a nyárson. A kulacsból származó víz feloldotta a gombócot s képlékeny anyaggá deformálódott. Amolyan masszának tűnt. S én azt rákentem a nyúl egyik oldalára, majd fordításnál a másikat is, még tíz percig hagytam a nyúl azon oldalát sülni, s megfordítottam s ismét vártunk de ott már csak öt percet. Már a hasam húzta magához a finom nyulat. Majd leveszem a nyulat a tűz fölül, s oda rakom magam mellé.
- Jó étvágyat.

Végre megtudtam a fiú nevét is.
- Épp ideje volt már bemutatkoznod Nawarean. – mondtam halvány félmosollyal az arcomon.
Aztán elkezdtem módszeresen megnyúzni és kibelezni a nyuszikát, de közben szemem sarkából figyeltem a férfit. Úgy tűnt az ital amit megivott helyre tette. Nagyon belemélyedt a gondolataiba, így nem zavartam meg amíg kész nem lettem a nyuszi előkészítésével. Akkor viszont megkértem, hogy süsse meg a nyuszit. Nem voltam a konyha királynője soha. Nawa elvállalta a sütést és elküldött sós vízért. Olyan éhes voltam, hogy bármit hoztam volna neki, amit csak kér. Így gyorsan elszaladtam tengervízért, aztán figyeltem a ténykedését. A fegyverét használta nyársnak, ami egy kicsit azért megdöbbentett, de nem szóltam bele. Nekem mindegy volt hogy csinálja, csak ehető kaja legyen az ügyködéséből.
Óráknak tűnő percekig figyeltem, ahogy a nyuszi sül, aztán végre szólt a fiú hogy lehet enni. Vidáman vetettem rá magam a husira, és egy jó adagot szedtem magamnak. Úgy kezdtem tömni az ételt, mintha legalább egy hete éheztem volna.
- Ez nagyon finom. – mondtam félig teli szájjal. Aztán miután lenyeltem a falatot lapos oldalpillantást vetettem a fiúra.
- Mondd csak. Te amúgy ember vagy? A hajszíned tudod…nem igazán bírom eldönteni. – mondtam az ősz tincseket fixírozva.
- Mondjuk ha hajszínről van szó, én igazán nem szólhatok semmit. – mutattam kuncogva saját égővörös fürtjeimre.
- Csak nem igazán megszokott egy olyan kis fiatalon mint te az ősz haj. – mondtam vidáman. Körülbelül egyidősek lehettünk. Talán kicsit lehetett csak idősebb nálam úgy ránézésre, de mégis, elég fura jelenség volt.

*A falatozás megkezdődött, s a szakács szíve örűl ha főztjét dicsérik s egy bólintással megköszöntem azt. Biztos vagyok benne hogy a lány már jó ideje éhes lehetett hisz úgy ette a nyulat mintha hetek óta éheztetnék. S a következő kérdéssel meg is lep, s magyarázattal is szolgál számomra miért ez a kérdés. Bár az ő hajszíne korántsem olyan ritka mint a fehér, hisz már találkoztam hozzá hasonlóval. De valamelyest igazat szólt. A fiatal szóra elmosolyodom, majd lenyelem a falatot ami épp a számban van.
- Igen is meg nem is... mondhatjuk azt, hogy javarészt ember vagyok. S egy kicsit minden más. S a hajam...
*Tűröm el az egyik belibbenő tincset a szemem elől, amit tekintetemmel végig követek.
- Idősebb vagyok mint gondolnád... hosszú hosszú évek állnak már mögöttem... de tévedni sem tévedtél. Talán egyidősek lehetünk.
*Húzok le egy darab húst a csontról, majd miután meggyőződtem róla, hogy teljesen letisztogattam elhajítottam a csontot a bokrosok felé.
- Nem emlékszem a nevedre...- tekintek fel rá.
-Mellesleg a hajam színét az anyámtól örököltem. Ő a fehér elfek családjából származott...

Végighallgattam a fiú válaszát a kérdésemre, aztán elmosolyodtam.
- Áhá. Értem. Szóval te amolyan vegyes vagy. – bólintottam vidáman. A fiú azt mondta idősebb mint ahogy azt gondolom, de aztán meg azt mondta egyidősek lehetünk.
- Még nem nyugodtál le te sem, szóval nem lehetsz olyan nagyon öreg. – kuncogtam és a kocsmai bunyóra gondoltam.
Közben a fiú megjegyezte hogy nem emlékszik a nevemre. Jó kedélyűen legyintettem egyet.
- Tudom milyen. Sokszor én sem jegyzem meg elsőre mások nevét. Ryn von Samok vagyok. – mutatkoztam be újra. Aztán a fiú elmondta hogy az anyja fehér elf volt.
- Így érthető…- bólintottam és ezzel letudtam a hajszínkérdést.
- Elég jól verekedsz. – jegyeztem meg kis szünet után.
- Én egyszer lefejeltem valakit. De azt hiszem nekem jobban fájt a dolog. – dörzsöltem meg a homlokom az emlék hatására.
- Te valami harcos vagy? – kérdeztem kissé oldalra döntve a fejem.

*Érzem már rettentően hosszú lesz ez az este, s rengeteg kérdés kap még választ ma éjjel. Elmosolyodom a feltételezésre miszerint nem vagyok még oly öreg mint azt hiszem. Nem is vagyok, csupán a lelkem lenne az aki öreg. De ez már egy másik történet kezdete s korántsem a vége.
- Mondhatni ezek szerint ügyetlenül fejeltél- mosolyodtam el- az orrára célozz neked sokkal kevésbé fáj mint neki... csak egy jó tanács.
*A harcos kérdésre elhúzom a számat, mit is mondhatnék lassan évezredek óta vívjuk a harcot. Hol Salamonnal, hol az emberekkel. Mi mást is válaszolhatnék mint igent.
- Valami olyasmi... én inkább úgy mondanám, hogy ha jól megfizetik a szolgálataimat, akárkit képes vagyok kézre keríteni... Igen amolyan harcos... de nevezzük nevén a gyermeket. Egy bérgyilkos vagyok.
*Villantom fel szemeim vörösét majd elkacagom magam.
- Csak nyugi a neved még egy plakáton sem szerepelt Ryn. Emlékeznék rá, főleg ha szép összeg van alatta.

Nawarean adott egy tippet, hogyan fejeljek.
- Nos, tudod…az én magasságommal ritka hogy alkalmam van akárkit is megfejelni. – nevetem el magam.
- Legfeljebb ha felugrom egy kisszékre, de akkor meg nincs időm célozgatni. – elképzeltem a jelenetet és kitört belőlem a kacagás.
- Ha verekednem kéne én azt hiszem lábra támadhatnék legfeljebb – nevettem tovább. Kis ideig még kuncogtam, aztán megpróbáltam visszanyerni a komolyságomat.
Kérdésemre azt felelte, hogy tényleg amolyan harcosféle. Ahogy a szavaiból kivettem valamiféle fejvadászként működött. De megjegyezte, hogy nekem nem kell tartanom tőle.
- Ugyan már, mégis miért tartanék tőled? Gondolom nem vacsizgatnál itt velem ilyen nyugisan, ha ki akarnál nyírni. – vontam meg a vállamat. Egy pillanatig végigfutott az agyamon, hogy mennyire egyszerű lenne, ha gazdag lennék. Akkor csak felbérelném ezt a férfit, hogy csinálja ki nekem Heon-t. De sajna csóró voltam, és amúgy is nem lettem volna elégedett, ha mással végeztetem el a piszkos munkát. Viszont…
- Mondd csak… azt az előbbi trükköt… meg tudnád tanítani nekem? – kérdeztem kissé akadozva.

*A lányt hallgatom s magam is el elmosolyodok egy egy mondatán. Elég szórakoztató társaságnak bizonyul ez a hamiskártyás. Majd elérkezünk a legizgalmasabb mondathoz, amire felcsillan a szemem majd konokul ránézek a lányra.
- Miért gondolod, hogy véletlen volt a találkozás? Mi van ha csak el akartam hitetni veled, hogy a barátod vagyok. S mindeközben megmérgeztem a húst, amit éppen falatozol?
*Harapok bele a finom nyúlba, majd elvigyorodok a lányra.
- Soha senkiben.... csak saját magadban... ez a legfőbb elv ami biztosítja a túlélésed ebben a világban.
*Majd a képességem iránt érdeklődik, amire szintén nem igazán akad megfelelőbb válaszom mint ami most fogja elhagyni ajkaimat.
- Neked semmiképpen... a gyermekednek annál inkább. Ez egy örökletes hagyaték, s csak a gyermekemnek taníthatom meg... Ne érts félre... nem tervezem a családalapítást.
*Mosolyodok el majd várom a válaszát.

A fiú szavait hallgatva nyugodtan ültem.
- Nos, tudod nem vagyok egy jó…hogy is fogalmazzak. Tényleg tudok naiv lenni, de ettől függetlenül a logikára építkezve sok mindent le tudok szűrni a világból. – azért ez nem volt teljesen igaz, de próbáltam elhitetni magammal, hogy talán mégsem vagyok olyan könnyen rászedhető.
- Nos ha a logika mentén nézzük a dolgot, akkor: a) Abból ítélve, hogy egy tányér kajáért képes voltál beleugrani egy tömegverekedésbe és b) nagyon képzett harcos vagy ebből következik a c) nem a sunyi módszerek híve vagy szerintem. a+b=c.
- A sunyi módszereket inkább az olyanok választják véleményem szerint, mint én. – tettem hozzá, utalva arra, hogy nem vagyok túl erős.
- De mehetünk egy másik, sokkal nyomósabb indok felé is, miszerint a világon csak egy olyan valakit ismerek, aki meg akar ölni és az a saját puszta kezeivel fojtana meg legszívesebben, nem bízná másra ezt az örömöt. – tettem hozzá elhúzott szájjal.
- Ez itt nem bizalomról szóló gondolatmenet. – tettem hozzá. De azért gondolatban megveregettem a saját vállamat. „Hmmm csodálatos logika! Ha mindig alkalmaznám, talán kevesebben tudnának átejteni. Ez az! Mostantól mindenkor a logikát fogom alkalmazni. A világ megismerése a logikai és matematikai módszerek alapján!” Persze az egészet csak akkor kezdem el, ha a fiú nem mérgezte meg tényleg az ételem. Amennyiben elhibáztam a gondolatmenetet, nem lesz lehetőségem rá, hogy alkalmazzam a módszert.
Aztán hirtelen gondolattól kísérelve megkérdeztem meg tudja-e tanítani nekem az előző trükkjét. A fiú válaszolt is:
-Neked semmiképpen... a gyermekednek annál inkább. Ez egy örökletes hagyaték, s csak a gyermekemnek taníthatom meg... – ennél a résznél már épp oly vörös volt az arcom, mint a hajam. Majd aztán Nawarean folytatta:
- Ne érts félre... nem tervezem a családalapítást. – megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, aztán egy pillanat múlva:
- Nem mondj már ilyen félreérthető dolgokat!!! – néztem Nawarean-ra durcás arccal és mérgemben gyengén beleboxoltam a vállába. Olyan zavarba hozott egy pillanat alatt hogy legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá. Behúzott nyakkal, karba font kezekkel gubbasztottam, konokul a tüzet bámulva. „Én még soha meg se csókoltam egy férfit, nem hogy gyerek!!! Van nekem ennél fontosabb dolgom is! Gonosz, gonosz gonosz fiú!”
Aztán amilyen gyorsan begurultam olyan gyorsan meg is nyugodtam.
- Tehát akkor nincs más választásom, mint megkeresni, azt a zsugázós, kocsmatöltelék fazont, hogy tanítson meg megvédeni magam. – mondtam sóhajtva, inkább magamnak, mint Nawarean-nak.

*A lányra nézek miután bele ütött a vállamba csak mosolygok rajta elvégre meg sem érintett igazán. Vöröslő arcához sincs mit szólnom. Vannak ilyen lányok akik az első szép szóra elvörösödnek majd lepleznék zavarukat durcás arcukkal. A nyúl lassan elfogy, s már kései az idő a hold is a tetőfokára hágott. S gyönyörűen világítja be az egész világot. Telihold micsoda szépséges látvány, ahogy tükröződik vissza a tenger kékjéről.
- Heh. Vicces, hogy pont te mondod, hogy zsugázós kocsmatöltelék mikor veled is épp így hozott össze a sors.
*Majd hátra dőlök, szemeimet az égre meresztem. A csillagokat bámulom vöröslő tekintetemmel, ezekkel a szemekkel minden olyan más a csillagok színe és éppúgy változik mint minden más. Az élettelen fakó lesz az élő pedig kirí a többi közül.

A fiú megjegyzésére elhúztam a számat.
- Tudod, én nem jókedvemből zsugázok a kocsmákban. – mondtam elhúzott szájjal, miközben követve Nawarean példáját, eldőltem a fűben.
- Meg kell találnom valakit, aki éjjel nappal csak kártyázik. Senki se tudja pontosan hol van, így gondoltam a saját közegében lévő emberek által próbálom felkutatni. De semmi haszna. – lemondóan sóhajtottam egyet.
- Azt sem értem miért szeret ennyire zsugázni. Annyira könnyű nyerni, hogy az már fájdalom. Semmi kihívás nincs benne. Elég csak figyelni és számolni és már nyertél is. – duzzogtam.
- Minden esetre, ha nem találom meg időben a fickót, akkor bajban leszek. – jegyeztem meg.
Kis ideig csak néztem az eget, aztán…egy ág roppanása.
- Hallottad ezt? – suttogtam a fiúnak, és felültem. Nem volt jó ötlet, mert a fejem szinte azonnal fájni kezdett. A halántékomhoz kaptam a kezeimet. A fájdalomtól nyöszörögni kezdtem.
- Ne…- úgy éreztem menten szétrobban a fejem. Aztán amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is múlt. Erőtlenül dőltem vissza a földre. Mágia…Biztos voltam benne, hogy valaki mentális támadást indított ellenem, de nem tudta sokáig fent tartani a varázslatot.. Nem lehet erősebb mint én, márpedig ha így van akkor az nem Heon volt.
- Van itt valaki Nawarean. – figyelmeztettem a fiút. Közben zsebembe nyúltam és előhúztam a pálcámat.

* Hallgatom a lányt, valakit keres. Mindenki keres valamit, avagy valakit s sosem tudhatod, hogy megtalálod e azt aki után már annyit kajtattál. Lehet holnap ráakadsz lehet sosem látod viszont. S az örökös macska egér játék amiben akaratlanul is részt veszelsosem ér véget. A lány még mondott néhány szót amik hodegen hagytak, hosz a kártyázás nem az én világom. Majd a lány halkan felnyög szemeimet reá vezetem. Érdekes, hogy még csak most lépett akcióba pedig már jó ideje figyelt minket. Én nem éreztem semmit, ùgy látszik a lány a célpont. Most megszólal csak vállat vonok rá, rám nem jelent veszélyt. Nem véletlenűl a lánnyal kezdett ki.
- Mégis mit vársz mit kezdjek vele? Már jó ideje a közelünkbe ólálkodik. S láthatóan téged akar.

Valaki mentális támadást intézett ellenem. Meg voltam ijedve, bár tudtam, hogy ez nem Heon. Még csak meg sem közelíti a varázsereje a volt mesteremét. Sőt, még nálam is gyengébb, bár elég eltökélt. Nawarean nem igazán aggódott. Azt mondta rám vadásznak őt ez nem érdekli. Épp hogy csak kimondta elrepült közöttünk egy tőr.
- Hát célozni minden esetre nem tudnak. – mondtam elhúzott szájjal még mindig a földön lapulva. Előrenyújtottam a pálcámat és útjára engedtem egy tűzlabdát a támadók irányába. Az égő golyó becsapódott a bozótba, ahonnan rémült alakok ugrottak ki. Ketten voltak.
- Kik vagytok? Mit akartok? – szegeztem nekik a kérdést. Azok ketten nehezen összeszedték magukat, láthatóan részegek voltak és…legnagyobb meglepetésemre ruhátlanok.
- Ide a ruháitokat! – mondta az egyik miközben dülöngélve megpróbálta előhúzni a kardját. Ezelőtt még sosem láttam meztelen férfit, és a látvány nem is volt túl eszményi. Elfordítottam a tekintetem.
- Én nő vagyok, nem is lenne rátok jó a ruhám! – mondtam duzzogva. Az egész olyan nevetséges és sértő volt.
- Nem érdekel Nawarean, te vagy a férfi, csinálj velük valamit! Nem akarom látni a micsodájukat. – jelentettem ki.

*Tágra nyílt szemekkel arcomról az őszinte meglepettség lesűl. Szám is tátva marad, majd elkezdek kacagni. Olyan hangosan mint még soha. A lány is csak olajat önt a tűzre, hisz ùgy beszél akárcsak egy gyermek, s azt kéri én intézzem ezt el. Könnyeimet tőrlöm szemem sarkából majd veszek egy mély levegőt s kifùjom azt.
-Huhh ez jól eset...
*Teszem térdeimre kezeimet. Majd jobbommal megtőrlöm arcomat s próbálok ismét komoly lenni de ebben a helyzetben ez igen nehéz.
- Hát ha nem akarod látni nyisszantsad le nekik. Amíg nem jönnek közelebb nem mészárolom le őket mint birkákat a vágóhídon szokás.
* Csípek le egy darab hùst a maradékról, majd kapom be s hangosan lenyelem, közben a lányt fűrkészem mit is reagál.

// Aldo//

* Egy szép nagy hajó horgonyzik le a Remény Tengerének partján. Látszik, hogy gazdagság jellemzi, de még is ízléses ez a hajó.Leengedik a lépcsőt és egy szép, karcsú úrnő lépked lefele rajta. Glorien ismét Lanuriára látogatott, hiszen régen volt már itt és bizony kellett neki a változatosság. Persze nem fűzik ide túl jó emlékeket, egy bizonyos, csodaszép éjszaka kivételével. Azóta sem volt más férfival, noha mióta Aldo megölte a hercegét, kérők hada ostromolja, de neki nem kell. Szíve köré egy burkot épített, amit csak egy valaki képes feloldani, viszont ez a férfi nem emlékezik a közös életükre, sem a gyermekükre. Ahogy partot ér a lába, kinyújtózik és beleszippant a friss tengeri levegőbe. Haja hátra van fonva, fonatban egy ezüst szál díszeleg, amit tündeselyemből készítettek. Ruhája lenge, hiszen a meleget el kell valahogy viselni. Kisfia édesapjánál nyaral most pár hétig, hiszen ő neki most idehúzta a szíve. És, ha már itt van lehet megejt egy találkozást Thlionnal is. Ameddig segítői tesznek vesznek ő addig egy kis sétára indul. Feljebb vitte útja, hogy ott le tudjon ülni és lenézni a tengerre. Ez valahogy mindig megnyugtatta.
~ Ó, ha tudnád, mióta ott hagytál Evolyranon nap mint nap gondolok Rád! Bár az nem volt szép, hogy ott hagytál zokogva, de mit is tehettünk volna. Én a Tiéd s Te az enyém. Bár soha nem házasodtunk össze, mi összetartozunk. Most már többszörösen is.
*Glorien a hasára tette kezét. Noha nem látszott még annyira, főleg a lenge ruha takarta, hiszen 2 hónapja volt az, hogy elszöktek innen Aldoval. Azon az éjszakán, amikor együtt voltak a fogadóban, akkor amikor egyikük sem gondolt arra, hogy ez megtörténhet,pláne, hogy a körülmények sem aktuálisak, hiszen Aldonak jelenleg csak egy éjszaka volt az. De az Istenek már csak ilyen számítóak. Gloriennek kisbabája lesz Aldotól.*
~ Érzem, hogy most lány lesz. Igen ez így van rendjén egy fiúcska után egy kislány. Szeretlek Életem!
*Simogatta tovább a hasát és elmosolyodva nézte tovább a vidéket. A szellő itt, ott belekapott a fonatból kikandikáló tincsekbe és Glorien illatát vitték a messzeségbe.*

// azt hiszem feldobtam a magas labdát bibiii    //