Keleti szeglet, a Remény tengerének partja

/Nawarean/

Nawarean ahelyett hogy segített volna csak nevetett és megjegyezte hogy vágjam le a két pucér pacák micsodáját ha nem akarom látni. Hirtelen talpra ugrottam és dühösen néztem a férfire.
- Szerinted mégis hogy vágjam le nekik úgy hogy ne lássam? Amúgy se nevess már ki!!! – kiabáltam ökölbe szorított kezekkel. Közben szemem sarkából láttam, hogy a meztelen támadók közelednek. Feléjük nyújtottam a pálcám.
- Ti meg ott maradjatok, különben leperzselem a bőrötöket!!! – fenyegetőztem. Igazából ezt nem igazán tudtam volna megcsinálni, de gondoltam hátha bekajálják és eltűnnek.
- Különben is, miért vagytok meztelenek??? – toporzékoltam mérgesen.
- Mert elnyerték a ruháinkat. – mondta az egyik türelmetlenül, aztán megindult felénk. Úgy tűnt nem ijedt meg a fenyegetőzéseimtől.
- Ide a ruhákkal!!! – harci kiáltással iramodott felénk a férfi.

/Bocsi a késésért/

// Ryn//
* Az egyik férfi megindùl, felriasztva az éji teremtményeket. Köztük engem is. Szemem vörösen megvillan, majd egy szempillantás alatt a rohanó férfi megtorppan. Nyakábol elkezd csörgedezni az életet biztosító vér. A másik bordái közűl egy penge bukkan fel, mi esélyt sem adott az utolsó halálsikolyra. De ezek pillanatok voltak csupán. S mire Ryn megfordùlna,hogy értetlenül nézzen körbe én a tűz mellett ülök s a nyulat kezdtem el csipegetni.
- Ha a tűzzel játszol könnyen megégeted magad... Miért csak álltál s néztél? - tekintek fel rá- talán féled kiontani az életet?

/ Nawarean/

A meztelen támadók nekünk rontottak, ám mielőtt még bármit is tehettem volna vége is lett mindennek. Ott feküdtek saját vérükben a földön. Nawareanra pillantottam, ugyanott ült ahol az előbb. Szinte észre se vettem, hogy elmozdult, nemhogy még nekitámadt a két idegennek. Összehúzott szemöldökkel méregettem.
- Ezen még nem gondolkoztam. – húztam el a számat. Vajon félnék más vérének kiontásától.
- Azt hiszem, ez attól függ, mennyire kerülök veszélybe. – mondtam elgondolkozva.
- Viszont van egy kis akadálya is annak, hogy gyilkoljak. – ültem le sóhajtva.
- Nem vagyok túl erős. Egy közelharcban valószínűleg én lennék az, akit először lezúznak. Távolságot kell tartanom, viszont most még nem állok azon a szinten, hogy bárkit képes legyek megölni az erőmmel. Elgáncsolni talán el tudom, meg kicsit megpörkölni egy tűzlabdával, de egyenlőre ennyi. – vallottam be őszintén.
- Viszont te nagyon ügyes vagy! Nem is láttam mikor vágtad le őket olyan gyors voltál. – mosolyogtam rá.
- De viszont furcsa, hogy neked mások megölése ilyen természetes dolog. – jegyeztem meg.

* Hallgatom a lányt, a gyengeség nem bűn csupán hiba, s mint mindig a gyengék játszák a gyalog szerepét a világban. Míg az erősek védőbástyaként tornyosulnak uruk előtt.
- Egy bérgyilkosnak nem lehet lelkiismerete, sem kínt nem érezhet, mikor végez valakivel. Ebből él, ez a szakmája. Mégis hogy nézne ki ha a mészáros megsajnálná a tehenet s inkább elengedné azt?
*Halk kuncogás hallatszik majd hellyel kínálom a lányt a frissen sűlt nyùl mellett.

// Markus de Berend és Moozen időntúli játék. //

Moozen vidáman sétált a homokos parton, mivel a legutóbbi szerencsésen végződött, kis baleset okán, végre volt némi darna az erszényében. Szerencsés embernek mondhatta magát az-az utazó, akit a hídnál mentett meg Tarsisban. Fene gondolta volna, hogy egy tarisznya szíja mennyit bír. Gondolta a férfi és megigazította sajátját a vállán. Néhányan fürdőztek a parton, köztük három igen szemrevaló teremtés is, akik miután megnézték maguknak a harcost, nevetve súgtak össze, lopva pillantgatva közben a férfira. Moozen viszonozta a mosolyokat és tovább sétált, közben arrébb rugdosva az útjába kerülő kagylókat, csigákat. Nem volt kedve most flörtölni, és női társaságra sem vágyott, mert Phenia emléke, még szorongatta kissé a szívét. Persze tudta, hogy jól döntöttek, de úgy érezte magát, mint egy kisgyermek, akinek csak egy apró falat jutott a világ legfinomabb édességéből. Gondolataira sóhajtott egy nagyot, és felidézte a nimfa édes virág illatát, hegyes füleit, és szemének csillogását, amitől aztán megint jó kedve kerekedett. Néhány nagyobb szikla árválkodott a parton, távol a fürdőzőktől, így arra vette az irányt. Gondolta letelepszik az egyiken és elfogyasztja szerény ebédjét. Odaérve lekanyarintotta magáról a Norlani várósörség, új korában még kék szín köpenyét, és rádobta egy laposabb szikladarabra. A ruhadarab mára megfakult, és néhány stoppolásból származó rovátka is éktelenkedett rajta, mindössze a városőrség jelvénye és a Norlani címer volt kivehető, ha figyelmesen megvizsgálták közelebbről. Lábait maga aláhúzva telepedett le a köpenyre, és tarisznyájából elővette az ebédre szánt füstölt hús darabot, no meg a kis szeszt tartalmazó butykosát. Erről Raman jutott eszébe, akivel néhány napig együtt utaztak útban Lanur tornya felé. Ekkor azonban a partot szegélyező nyírfák takarásából egy tízéves forma gyerek szaladt ki és úgy látszott, hogy a harcos felé szalad. Moozen letette az ételét, és fel ált, keze már az oldalán függő kard markolatán pihent, és szem összehúzva nézett el a fiú mellett hátha észreveszi ki, vagy mi elől fut a kis lurkó. Mindenesetre a gyerek felé intett, hogy jelezze, bátran odaszaladhat, ha esetleg védelemre van szüksége. Bár a mozgásából ítélve Moozen úgy vélte nem éppen egy védtelen fiúcskát sodort felé a tengeri szél.

//Moozen időntúli//

A fővárosi forgatagból éppen kijutottam, s végre loholás nélkül szedtem a fáradt lábaimat. Alig tettem azonban néhány lépést, még talán egy saroknyi nyugalmam se volt, amikor megint lábak dobogását hallottam mögöttem. Most többen voltak s kopogó csizmások csatlakoztak ártalmatlan üldözőimhez. Ez hozzáértő fogdmegeket feltételezett, de nem volt kedvem bevárni, azt szemügyre venni őket, mifélék.
Már iszkoltam is.
Kifulladásig követtek, le is morzsolódott közülük jópár. Első üldözőimből egyetlen egy bírta a tempót. A fák közül már a tenger zúgását hallom, amikor csaknem nyílegyenest egy katonaforma felé vágtatok ki a nyírfásból. Az biztat, én meg mit veszthetek? Fél szemmel látom, még tán' ebéd meghívásom is lehet, a füstölthús szagára összefut a nyálam. Ezért ott kötök ki a katona orra előtt.
A férfiak utánam.
- Tolvaj! Meg van! Fogja meg! 
Megpördülök s alapállásból öklöt formázva kiáltok vissza:
- Mit? Verekedni akartok, rágalmazó hazug népség! Nincs nálam semmi! - Aztán az orrom elé dünnyögöm, mintha magamnak mondanám, de úgy, hogy az idegen jól hallja:- A fránya vigye, hogy már elég vót'a futásból! Hasznos az, de fárasztó találmány!

Moozen felhúzott szemöldökkel, csodálkozva nézi az eseményeket, mialatt a fiú mellé ér.
Az őt üldözőket a harcos városőröknek nézi, és talán egy árus féle állt még mellettük. Mindőjük kifulladva kapkod levegő után, és a fiú mondandójára csak mutogatva tátognak, még nem végre levegőt tudtak venni.
- Még hogy nincs? Mutasd, csak mi van az inged rejtekén te taknyos! – Mondta az árus féle és öles léptekkel indult meg a fiú felé. Moozen mérlegelt néhány pillanatig, majd a pimasz arcú fiú mellé lépett és vállára tette a kezét. Erre az árus lendülete is megtört, és kissé megszeppenve nézte a párost, de aztán hamar megjött a hangja, és a fiút üldöző városőrök felé fordult.
- Na, mi lesz strázsa urak? Fogják már el ezt a kis fattyút! – Sziszegte vörös arccal, még mindig kissé zihálva.
Moozen nem szerette az efféle megnyilvánulást, még ha be is igazolódik, hogy tolvaj a fiú, akkor sem, ezért kissé a fiú elé helyezkedett, némileg kimutatva, hogy ész érvek és bizonyíték nélkül nem fog tágítani mellőle. Ezt kifejezte neki is mikor kissé megszorította vállát. A három városőr, akik bírták a tempót, még fiatalok voltak jó ha húsz telet láttak már, ezért kissé tanácstalanul pislogtak össze mikor az árus rájuk ripakodott. Moozen ruházatán, és testtartásán is látszott, hogy tapasztalt utazó. Talán ezért döntött úgy egyikük, hogy megpróbálkozik inkább kimérten beszélni.
- Látom magad is szolgáltál vörösőrként. – Kezdte a legnyurgább, kese hajú városőr, Moozen felé intézve szavait.
- A fiú lopott! Ezért megkérlek, hogy állj odébb és engedd, hogy végezzük a dolgunk. -
- Az hogy te azt mondod, még nem bizonyít semmit kölyök. – Válaszolt Moozen, mély reszelős hangon, a fiatal városőrnek, majd a fiúra nézett.
- Igazat beszél? Tényleg loptál? – Kérdezte, a városőrök felé biccentve fejét.

- Ki? Én? - Háborodtam föl a vádon. Majd az egyetlen nyomomban maradt piaci kofa arcába bambultam.
- Még hogy én...? Tán' kendnek hályog nőtt a szemire? Nem a két barna elf fiú volt? Egyiket ismerem is, egyszer már megrövidített a piacon valakit! Akkor túljártam az eszén- ami tényleg így is volt, hazudnom se kellett-, most meg engem kevertek belé...
- Akkor miért szaladtál el, te nyavalyás?- Hangzott a kérdés az üldözőtől.
- De 'iszen maguk ripakodtak rám. Ott fenyegetőztek, hogy mi lesz velem! Meghallgattak-e? Hát nem is kérdeztek, mint ő itt...- Mutattam az ismeretlenre.
Aztán szóltak, mit szóltak, a katona nyugalma rám szállt s rája néztem, bele egyenest a szemibe:
- Tudja meg hát kend is, egyszerre öt férfi eredt a nyomomba. Olyan vörös képpel, mint ez itt!- pillantottam a külvárosi maratontól levegőhiányos árusra.- Ha elkapnak, tuti felkoncolnak élve, vagy elvisznek, mint a démonok a másvilágra. Az meg... már csak belássa bárki, hogy nincs elkönyvelve pecsétes papírral, hogy jobb világ is! Mit tehettem volna? Sendeli háborúság óta bennem van a frász...
Kis szünetet tartottam, be akartam hamar fejezni, ne tűnjék fel a sok beszéd, mert az ritkán jó védekezés.
- Nézzenek csak meg! Én nem tudom, mit keresnek, nem láttam, mit emeltek el a suttyó elfek. De nincsen ám nálam, csak a saját holmim... Maga is láthatta, semmit el nem hagytam, végig a nyomomba' loholt! 
Azzal színpadiasan levettem a kabátom, széles mozdulatokkal a katonám elé terítettem a földre. Alóla jól kivillant a derékszíjamra erősített tokból a hosszútőröm. 
- A kabátban van még egy tőr. Meg ne szúrja magát valamelyikük! Csak szólok...Motozzanak csak végig! 

A kereskedő a hallottak után sem enyhült meg, hanem karba font kézzel, dacosan nézett a városőrökre mikor a fiú felajánlotta az együttműködést.
Moozen nem tudott sem a fiú mellett sem ellene érvelni, arra jutott, hogy vagy futás közben volt némi ideje és elrejtette a zsákmányt, vagy tényleg nem csinált semmit. Magabiztosnak tűnt a lurkó. Ezért tett egy lépést oldalra, és kérdőn a városőrökre nézett.
- Talán írásos kérvényt nyújtson be, vagy megmotozod végre? – Nézett kérdőn, és cseppet sem barátságosan az ifjú városőrre. Amaz tett néhány lépést, és elkezdte átkutatni a fiút. Társai meredten várták, hogy mikor kerül elő valami, amire a kereskedő felkiált, hogy áhá, mondtam én!
Moozen azonban megtörte a csendet, és megfogta a motozó csuklóját, majd a kereskedőre nézett, aki a pillantás hatására nagyot nyelt.
- Ha nem találtok semmit, kártérítést fizettek a fiúnak! – Hangja mélyen kimérten zengett, és vonásait harag keményítette meg. A két várakozó városőr lopva összepillantott, majd mindketten a kereskedőre néztek.
- Most mi van? –  Nézett vissza rájuk pökhendien. – Motozza csak, biztos ott lesz az, még jó hogy nem én leszek a bűnbak a végén. Lopott, ha mondom! – Bólintott rá a mondat végére. Moozen elengedte a nyurga csuklóját, aki tovább keresgélt a fiú ruházatán. A kis közjátékra a távolban fürdőzők is felfigyeltek, de egyelőre tisztes távolból nézték az események alakulását. Közben azonban, a városőrök egyike felbátorodott, vékony szíjas izomzatú vörös hajú kölyök volt, az a fajta, aki élvezte, hogy városőr, és a tömegben masírozhat, szúrós pillantásokat vetve néhányukra.
- Tudod Norlan messze van ide, és nem hiszem, hogy jogod van ilyen hangnemhez velünk szemben vándor! – Mondta Moozen felé, és pimasz vigyor jelent meg a képén. Moozen rásandított, a kereskedő pillantása ide-oda cikázott kettejük közt és lépett egyet hátra.
- Jogról beszélsz kölyök? – Kérdezett vissza, - ha nem találtok semmit, akkor egy ártatlan, szabad polgárt üldöztetek, és aláztatok meg mindenki előtt, aki látta. Joga van kártérítéshez. – Egy sejtelmes mosoly költözött közben vonásai közé. – Valamint kíváncsi vagyok, hogy Vendmund kapitány mit szól majd, ha elmondom mekkora bakot lőttetek. – Azonnal eltűnt a kaján vigyor az ifjú városőr arcáról, és megrándult néhány izom az álkapcsán. – Ismeri Vendmund kapitányt? – Kérdezett vissza holt sápadttan.
- Mondhatni. – Váltott Moozen cseverésző hangnemre, - együtt vadásztunk haramiákra Norlan felett északon. –
- A kapitány tényleg Norlanból való! – Erősítette meg az eddig csendben figyelő társa. Moozen mosolyogva figyelte az egyre idegesebb motozó mozdulatait, és lopva rákacsintott a fiúra.

Nehezen álltak motozásra. Aztán egész belefeledkeztek. Nem igen kedvelem én az ilyesmit, de aggodalmas pofát nehezen vágtam volna. Bezzeg a dühöm az látszott, nem is enyhítettem a kinézetemen. Tetőtől talpig tapogattak. Csiklandós se vagyok nagyon, hát bírtam eléggé jól. Hanem majdnem felvihogtam, mikor az idegen katona közölte azt a kártérítés dolgot! Nem rajta, hanem a többi ábrázatán. Gyászhuszárnak simán elkeltek volna.
Visszafogtam magam, oszt csak álltam ott, mint egy szárnyteregető madár. A fickónak igaza volt, akárki lássa, mi a helyzetem. 
- Bizony,) ez megér egy kártérítést. Azt hiszik, hogy egy gyereknek nem számít? Hát tévednek! Ártalmas a renomémnak. Én attrakció vagyok! Megnézhetem, ki kíváncsi az előadásomra ez után!
Azzal, mintha természetes volna, egyszerűen odább ugrottam.
- No, fejezzék be kendtek ezt a birizgálást. Már a nemes végtagjaim zsibbadnak bele! Táguljanak a közelemből kendtek, oszt' elmondanám, hogy ezek után ki ne merészeljék szúrni a szememet alamizsnával! Két előadást is terveztem a  város szélin, hát a bevételem elmarad!
Közben viszont az ellenkezőjét láttam a lelki szemeim előtt, hogy ez a sok nép mind rám lesz kíváncsi ezek után  ezérz még jó hangosan nyomatékosítottam:
- Világszám vagyok, késdobáló akrobata világszám. Éppen független műsorral vonulok át. Még mindössze két ma esti alkalom itt a parton és tovább állok, csatlakozok a cirkuszhoz!
Sajnálkoztam, miközben úgy véltem, a botrány emeli az érdeklődést irántam. Persze elővettem gyászos ábrázatomat, míg a vállamra terítettem a kabátomat. Még többen gyűltek körénk.

Miután Markus úgy vélte elég volt az őt ért inzultusból, egyszerűen befejezettnek tekintette azt és félreugrott a városőr elől. Amaz pedig csüggedten rázta fejét társai és a kereskedő felé, majd szétárt karokkal fordult feléjük.
- Nincs nála semmi! – Jelentette ki, és immár haragos ábrázattal nézett az ideges kereskedőre. Pillantását követték a közben köréjük gyűlt fürdőzők rosszalló tekintete is, és a kereskedő ujjait tördelve, nyelt nagyot mielőtt megszólalt.
- Nos, hm…akkor talán meglehet, hogy tényleg az elfek voltak. – Csikorogta szavait, majd félősen összerezzent mikor a vörös pimasz képű városőr felcsattant.
- A rosseb vigyen el téged te kupec! Ezért loholtunk végig a rekettyésen? A hazugságod miatt felelni fogsz arra mérget vehetsz. – Ordította a képébe, és intett fejével a motozást végző társának. - Kísérd vissza a városba, majd az őrsön elbeszélgetünk vele a valódi tettesekről, és a többiről. – Az ifjú városőrök ábrázatát látva a kereskedő nem igen számított semmi jóra, és a fürdőző tömeg is hangosan zúgolódott körülötte. Jobbnak látták hamar elkísérni, még mielőtt meglincselik a hazug árust.
- Annyit ígérhetek, hogy egy alkalommal ingyen válogathatsz a portékáiból fiú. – Mondta a motozó a fiú felé. – Remélem, ennyivel beéred, - nézett rá, majd Moozenre. Mert nem igen akarta, hogy a kapitánya tudomására jusson a baklövésük híre.
- Ne rám néz! – Mondta Moozen, és a fiúra mutatott. – Ha neki megfelel, bánom is én.
Közben a tömegből egy fiatalabb férfi szólalt meg vigyorogva, a fiú felé intézve szavait.
- Tényleg késdobáló vagy fiú? Mutass pár kunsztot, szerintem nem leszünk hálátlanok egy kis bemutatóért cserébe. – Nézett körül a lengén öltözött strandolók között, akik helyeslően bólogattak, és némelyük már tapsolni is kezdett. A nemrég Moozent megbámuló fiatal lányok egyike halkan meg is jegyezte. – Tyű de jó lenne, még sosem láttam ilyet. –
Mozzen befejezettnek tekintette a kis perpatvart, és visszatért a leterített köpenyéhez, amin a füstölt hús várta.
Leült és nagyot harapott a húsdarabból, miközben nézte hogy Markus teljesíti e a felkérést egy rögtönzött bemutatóra.

Végül csak befejezték ezt az ordító ostobaságot és békén hagytak. Moozen megígértette velük, hogy válogathatok az árus portékáiból. Mielőtt szégyenszemre odább kullogtak, nagylelkűséget gyakoroltam.
- Beérem néhány napra elég pékáruval is a tarisznyámba, vagy egy szelet sózott, vagy füstölt hússal is, másra nemigen van szükségem. Mivel magánál ilyesmi nincs, meg ráadásul jól meg is lopták, mer' gondolom, nem viccből szaladt utánam órákon át, hát én nem akarok magától semmit. Csak máskor figyeljen jobban oda, ne gyanúsítson senkit alaptalanul!
Körülnézve láttam, hogy jól összegyűltek a népek. Boldog-boldogtalan engem bámult és késdobálást akartak. na de nem pazarolhatom el csak így a tehetségemet.
- Jaj, hát ha ennyire kérik a hölgyek, urak, hát mutathatok egy pár dobást. De előre szólok, hogy hiába tapsolnak vissza, majd tapsoljanak az esti előadásomon! A csuklómat bejáratom egy kicsit, de ne várjanak nagy műsort most! Ha tetszik a mutatvány, azért adakozni lehet!
Azzal meghajoltam s a két karommal jeleztem, hogy oszoljanak kicsit széjjel. Na ez már nehezen ment, az én mutatványom egyszerűbb, mint a tömegnek úgy szétválni, hogy dobni lehessen. Így aztán mást gondoltam, mint eredetileg. Levettem a csizmámat, s besétáltam a vízbe.
A tenger hűsen simogatta  elnyűtt lábaimat, amik a sok gyaloglástól, meg a futástól bizony fáradtak és kissé gyulladtak is voltak. Gondoltam még egyet, hogy ezután jól megfürdök itten, nem mintha nem lennék tiszta, de legalább illatos és friss legyek, ha valami szép lány rám pillant. Mi tagadás, volt is egy a tömegben, olyan, akin selyem úszóruha volt, hasonló egy hosszú alsóruhához. A haja kibontva, szőkén és fényesen ragyogott, lehetett vagy 12 éves! Emlékeztetett karcsú szőkesége egy lánykára, akit meglestem egyszer titkon, a mágusom kíséretében volt, de őt nem mertem megszólítani, valami ostoba  érzés miatt, hogy szóba se állna velem. Persze az egy kislány volt, talán még fiatalabb is nálam. De sajnos soha többet nem láttam. Eltelt azóta vagy egy esztendő is, ha újra megláthatnám, nem teketóriáznék többet. De ez a lányka itt van, az orrom előtt, jobbról. Hosszan a szemébe néztem, kék volt, mint az ég a fejem felett. Azé a másiké talán szürke, vagy szintén kék, de már nem tudnám felidézni. Sóhajtottam az emlékre, olyan jó volt a mágus mellett látnom valakit.
Tehát a mutatványt igyekeztem izgalmassá tenni. Ezért a kiküldtem mindenkit a vízből s a halak lassan odagyűltek a part közelébe. Én meg két kezembe egy-egy tőrrel várakoztam. Kicsi pusmogás, meg zaj után elcsendesedtek, aztán lélegzet visszafojtva vártak, hogy mi lesz. Egy darabig rezzenéstelen álltam. Aztán hirtelen mozdulatokkal egyszerre hajítottam el a kettőt. Két tőr, két halat ért utol, méghozzá kétfélét.
Pillanatnyi csend után ujjongtak és tapsoltak a népek. Néhányan a Csizmámba csengő darnákat dobtak. Én meg fogtam magam és semmit sem szóltam. Moozenhez lépdeltem a zsákmányt pengén hozva felé.
- Ez a tiéd. - Mutattam neki a halakat s egy forró kőre tettem, a késekre támasztva.
Aztán megpördültem és lehúztam az ingemet a fejemen át. A vízbe szaladtam. Elsuhanva az éppen szintén oda induló szőke lányra kacsintottam.
- Jössz fürödni?- Fordultam futtomban a megmentőm felé s választ se várva ugrottam  a habokba. A kislány nem volt egyedül, két társával komótosan, sugdolózva sétáltak be és locsolgatták egymást. Még egyszer a katonára tekintettem, néztem, mit csinál.

A fiú nem ment a szomszédba egy kis agyafúrtságért ez nyilván való volt Moozen számára, és a hús evése közben finom mosoly költözött vonásai közé.
Továbbra is viharvert köpenyén foglalt helyet, és onnan figyelte az attrakciót, mialatt az utolsó falat is lecsúszott a torkán. Éppen egy kis finom áfonya párlattal öblítette le, mikor a fiú felé nyújtotta a késre húzott halat.
- Köszönöm. – Mondta válaszul, és a kőre tette a felajánlott zsákmányt.
Közben a fiú már a víz felé szaladt és a zsoldos figyelmét nem kerülte el a lopott pillantás, amit a szőke lánnyal váltottak. Fejcsóválva mosolyodott el, és eleget téve az invitálásnak felállt, miután elrakta vadásztőrét és kissé összébb pakolta cókmókját.
Levetkőzött, persze nadrágját fent hagyta, de így is megbámulták néhányan, mert úgy tűnt, hogy a kis nyugodt magány reménye elszállt számára, és a fürdőzők immár ide helyezték át alkalmi székhelyüket. Nem az izomzatát vizslatták, talán a két idősebb negyven körüli nő kivételével, akik kacér mosollyal méregették a szíjas izomzatú férfit, hanem a hegeket, amiből volt bőven a harcos felsőtestén. A legszembetűnőbb alhas tájról cikázott felfelé, de inkább adtak vad kontrasztot a harcos megjelenésének, mint sem taszítóak lettek volna. Mezítláb sétált be a vízbe, és kissé lemosta magát mielőtt elmerült a habokban. A két idősebb asszony valószínűleg jó ideig fogja felidézni a jelenetet magányos óráikban. Néhány tempót úszott a víz alatt aztán felegyenesedett a fiú mellett. Néhány pillanatig szigorú pillantással vizslatta, majd megenyhült vonásokkal nyújtotta felé jobbját.
- Örvendek kiskomám, a nevem Moozen. Hát a tiéd?  - A fiú hódolói is úsztak néhány tempót közben, és a szőke lány sellőként bukkant ki a vízből, hogy utána haját hátradobva mosolyogjon a fiúra kivillantva hófehér fogait.
- Úgy látom akadt egy csodálód fiú. – Mondta a zsoldos a fiúra mosolyogva, és fejével a lány felé intve.
- Látom nem vagy elveszve a világban kölyök, sokra viheted, még ha nem kanászkodsz el. – Moozen azonban úgy látta a fiú inkább a lány mosolyával van elfoglalva mintsem az ő mondandójával, ezért hozzá tette.
- Ha kell, egykét jó tipp a női szívek terén szólj bátran. – Mondta felnevetve és újra a habok közé vetette magát, és közben afféle miért ne mottóra a két asszonyra kacsintott. Azok persze azonnal elkapták vizslató tekintetüket, és felháborodva fordultak el, de azért még vissza-visszakacsintottak

Végül belecsobbantunk a vízbe. Moozent sokan figyelték, mintha olyan nagy csoda volna, sose értettem a nők és a férfiak között ezt a valamit. Úgy néztek rá, mint én szoktam a vacsorámra. Kordult is egyet a gyomrom. Mi tagadás a katona teste bővelkedett látnivalóban, izmok és hegek formájában.
- Engem Markus de Berendnek hívnak.
Egy pillanatra elidőzött a pillantásom a vágásokkal tarkított felsőtestén.
- Sok csatát megjártál, igaz? Én eddig csak Sendellben harcoltam, de azt nem kívánom vissza.
Beleborzongtam és a lányokra pillantottam. A szőke éppen sellőt játszott, lebukott és hosszan úszott a víz alatt, hogy aztán felbukkanjon, mint egy megelevenedett szépség.
- Igazából hasonlít valakire...- vallottam be férfiasan ezt is.
- Ugyan már, oszt' miféle sokra? Én máris többre vittem, mint sok más utcakölyök. De mond, mitől kanászodnék el? Honnan veszel ilyet?
Aztán magam is pancsoltam egy kicsit, lehet, hogy hasonlítottam egy fiú sellőre, de a lány továbbra is csak lopva fürkészett, ahogyan én is őt. Nem gondoltam, hogy megszólítanám. Lenne bár inkább a boszorkány lányka. Az igen, ő nem egyszerű teremtés! Látnám bár újra. Ez a lány nem ilyen egyszerű fajta, mint én vagyok. Látszik, hogy családban él, meg talán kis jómódban is, ki tudja...de leehet, hogy egyszerűen nem merném őt se megszólítani, mint a máguslányt.
- Hát, éppenséggel elkelne néhány férfiúi tanács. Igaz, azt se tudom, látom-e valaha azt a lányt, akit szeretnék. Igazából, ha kettő közül amaz lenne itt, lehet szebb ez, vagy jobb, ő az akit nem hagynék ki. Asszem' így mondják...
Ezután nem csábítottam tovább mélyebbre a katonát, mert a gyomrom vészriadót fújt.
- Kifelé mennék, ha megbocsájtasz, Moozen. Tegnap reggel óta nem ettem egy falatot sem és dél lehet már.
Azzal a part felé vettem az irányt, kicsit lankadó játékossággal.
- Pedig folyton tele vagyok energiával- magyaráztam, mintha szükséges lenne.Ha velem tartott, láthatta, ahogy minden teketória nélkül ledobom magam a homokra csak úgy vizesen és előveszek a tarisznyámból egy dekás kenyér darabot, mellé egy fej almát vágtam széjjel és fürgén faltam, mint aki tényleg éhes. Az is voltam, mi tagadás. Eddig tartogattam, az utolsó almám és kenyerem volt, de ma már sikeresen beharangoztam az előadásomat és már ezzel is kerestem néhány darnát. Nem olyan rossz ez...
- Csak ne kellett volna végig menekülnöm a délelőttöt. Kérsz?- Nyújtottam Moozen felé a már megharapott almát, semmi rosszra nem gondolva.

A rövid frissítő fürdő után, a zsoldos követte a fiút kifelé a vízből, és közben hallgatta szavait. A szűkebb körükben, megszikkadt hordalék fát gyűjtött, majd a fiú által zsákmányolt hallal, a vadásztőrét fogva ült le Markusal szemközt.
Elfogatta a felé nyújtott almát, és miután szájába véve rágni kezdte, kis tüzet gyújtott. Kicsit rendszerezte magában a hallottakat, mialatt neki látott megpucolni a halat, majd annak bensőjét kivéve, és kimosva, a tarisznyájából elővett fűszerekkel tömte ki.
- Komoly csatákban nem igen vette részt Markus. – Válaszolta meg a még vízben feltett kérdést.
- Sokáig városőr voltam Norlanban, majd a középvidéken lovas portyázó. A kisebb falvakat, tanyákat védtük a martalócoktól. Legutóbb pedig északon Stern várában vállaltam zsoldot. Harcokból kijutott bőven ez igaz, és mint látszik, néha elég kemény küzdelmekbe is keveredtem. Azonban a sokak által elképzelt diadalittas hősi, ütközetben, hol ezrek mennek egymásnak, nem volt még részem. – Mondta a zsoldos, egy fél mosollyal a fiú felé, mialatt felhúzta az előkészített halat, egy girbegurba hosszabb botdarabra, a száján keresztül.
- Valamiben máris bölcsebb, vagy mint sok felnőtt! – Állapította meg a harcos. – A csatákat senki sem kívánja vissza, csak örül az emberfia, hogy túlélte, és még osztozhat a földi örömökben kicsit. – Fejezte be, és a fiú felé nyújtotta a rögtönzött nyársra húzott halat.
- Az a kenyérke és az alma nem igazán fejedelmi lakoma. Ez valóban kitölti majd a gyomrod, és erőt ad a fellépésedhez. Végtére is a te zsákmányod. – Tette hozzá szavait a mozdulathoz. A kis tűz, pont annyira égett, hogy fölé tartva átsüsse a hal húsát, és nem ontotta magából a forróságot, amit azonban a nap megtett helyette, de egyelőre Moozen jólesőn fürdőzött a fényében.
Elnyújtózott kulacsáért, és ivott néhány kortyot mielőtt válaszolt a következő kérdésre.
- Mint mondtam városőr voltam. Sok hozzád hasonló kölköt láttam, kiábrándultan a rácsok mögött, vagy éppen ahogy az akasztásukat várták, bár azok már kissé idősebbek voltak, de egyben hasonlítottak mind. Egytől egyig talpraesett, és magabiztos lelkek voltak, akik rossz elemekről hitték, hogy a barátaik, vagy éppen a családjuknak gondolták őket. Csak akkor döbbentek rá, hogy tévedtek mikor már késő volt. A szerencsésebbje kapott még egy esélyt, a másik fele nem! - Félhalkan felnevetve próbálta oldani a közéjük kúszó rövid komorságot, majd folytatta.
- Látva az ügyességedet, biztos lesz, majd aki megkörnyékez, bizonyos visszautasíthatatlan ajánlattal. "Csak egy apró feladat," foglya majd mondani, és ha igent mondasz többé már nem lesz kiút. Emlékezz majd szavaimra, ha ilyen helyzetbe kerülsz, és fogadj meg egy tanácsot. Küld el a fenébe, és menj onnan minél előbb. –
Két tenyerére támaszkodva kissé hátradőlt, és néhány pillanatig szemlesütve élvezte a nap simogató melegét, mielőtt újra Markus felé szólt.
- Értem mire gondolsz. – Mondta, kissé elábrándozva, Markus nőügyekben tett vallomására. Hogy ne értette volna, hiszen hasonló cipőben járt ő maga is. Phenia illatát, még most is fel tudta idézni, ha lehunyta a szemét, ahogy édes puha ajkai csókjait is.
- Nos! Annyit tudok tanácsolni, hogy ha késznek érzed magad a tettekre, akkor keresd fel a lányt, és beszélj neki az érzéseidről. Ha nem akkor gyűjts előtte egy kis tapasztalatot. – Intett fejével a már szintén napon szárítkozó szőke lány felé, aki most is Markust vizslatta. Csak látva hogy Moozen arra néz, kapta el gyorsan a tekintetét.
- Egy dolgot elmondanék még, ha nem untatlak vele, amit nekem is annyi idősen tanácsoltak, mint mos te vagy. Bár lehet, hogy pár évvel idősebb voltam, és úgy emlékszem épp ki voltam kötözve egy oszlophoz, de ez most nem számít. – Mondta, hetyke kézmozdulattal, és ha a fiú meghallgatta a következőt mondta neki.
- Ha meglátsz egy nőt és tetszik, akkor ne habozz, mert az esetek többségében ugyanarra gondol, mint te. De ha elutasít, légy előzékeny és tartsd tiszteletben. – Moozen kissé elnevette a végét, mert felsejlett neki az emlék.
- Ezek után a szavak után, én akkor egy jókora pofont kaptam, ettől most eltekinthetünk úgy hiszem. - Toldotta meg immár hangosan felnevetve, de még hozzá tette.
- Az a szőke lány ott, például, - Biccentett fejével, alig láthatóan ismét a lány irányába, - biztosra veheted, hogy nem utasít vissza egy kis románcot. Persze a korotokhoz illő mértékkel, de valahol el kell kezdeni nem igaz?

Egyetlen fejbiccentéssel köszöntem meg a visszakapott halat. Csendben hallgattam végig a gondolatokat a csatákról. Végül a szokottnál komolyabban szólaltam meg s magam is meglepődtem azon, amit mondtam:
- Meglehet, hogy ez a tapasztalatom arról az egyenlőtlen harcról bölcsességet adott. De tudod, ha egyszer megismétlődne, ugyanazt vállalnám és megtenném, hogy mentsem a társaimat, bármi is az ára....
Megborzongtam, ahogy szemem elé úsztak az ollós skorpió szerű szörnyek s egyikük belém vágott. Akaratlanul is a vágásra csúszott a kezem a combomon. Úgy simogattam, mint egy kisgyereket szoktak a szülei. Lám, nekem is vannak háborús sebeim, mint a katonának!
Aztán olyasmiről mesélt, amivel sose tudtam azonosulni. Pedig nálam jobban senki sem ismerte a svindlijeimet. Tisztában voltam vele, hogy akár eljuthatok odáig, mint azok a fiúk, akikkel ő találkozott. De sose szégyelltem s talán pont ez volt a kulcsa annak, amit mesélt. A siralomházban váró fiúk pont olyanok voltak, mint én. Egyik sem hitte, hogy elkaphatják, vagy bemárthatják. Én sem gondoltam erre sosem, hogy egyszer is rám bizonyíthatnak bármit. Jobb vagyok mindenkinél! 
Úgy tűnt, jó szándékból beszél. Vajon így tenne, ha tudná, hogy a csizmámban van az árus portékája? Egy aprócska medalion, amit láttam, hogy előző este saját magának vásárolt a piac boszorkájától? Olyasmi varázstárgy lehet, amiről beszélni se mert a fogdmegeknek. Ehelyett azt hazudta, hogy loptam az árujából. Visszagondolva, biztos lehetett benne, hogy így is volt. Hiába, a külsőm árulkodik!
Ahogy a lányokról is kioktat, ugyanez jön a számra:
- Hiába, nincsen úri fiú kinézetem! 
Közben remélem, iménti hallgatásomat a bűnről meg a bűnhődésről, nem veszi észre... Legjobb védekezés a támadás alapon így szóltam:
- Azért te se lehettél valami nagyon jó gyerek, ha ki voltál kötve a fához!
Kíváncsian félredöntöttem a fejemet, úgy pislogtam rá, hátha mégis elmeséli.

A zsoldos kissé eltűnődött, a fiú korát meghazudtoló szavain, de a kelleténél nagyobb tulajdonságot nem kerített az észrevételének. Kissé megpiszkálta a tüzet, egy feketére égett, bekormozódott ág darabbal, majd sejtelmesen mosolygott a fiúra.
- Nem voltam én rossz, csak eleven, és néha elkövették azt a hibát a kiképzők, hogy hagytak minket unatkozni. – Húzta szélesebbre a mosolyt, szavai végeztével, de mélyebben nem akarta kitárgyalni a gyermeki, és siheder éveit.
Úgy látta, hogy a lány érdeklődése nem igazán kelti fel Markus kíváncsiságát, ezért inkább kerülte a további, nőket érintő témákat.
- Mond csak, - kezdte félig felé sandítva, - miféle harc volt az, amiben részt vettél? Valamint hol vannak most azok a társak, barátok?  -
Kíváncsi lett Moozen, hogy miféle helyzet fajulhatott a fiú életében odáig, hogy harcra kerüljön a sor.
De még Markus válasza előtt, egy barna hajú, talán korabeli lány ált meg a fiú és a zsoldos előtt.
- Jó napot! – Köszönt lágy hangon, főleg Markusra pillantva közben
- Ne csináld már Helena! – Kiabálta felé a szőke lány, teljesen elpirulva, bosszús pillantásokkal.
- A barátnőm, - mutatott az arcát immár tenyerébe temető szőkeség felé, - tudni szeretné, hogy mikor és hol lépsz fel megint? – Kérdezte, ezúttal egyértelműen Markus felé fordulva.
Moozen vonásait kellemes mosoly uralta, mialatt a talán kissé döbbent fiút nézte, de kíváncsian várta a reakcióját.
- Helena gyere vissza, mert itt hagylak! – Kiabálta a bosszús lány, és valóban felvette a gyékényét a homokból, de vonásain a kíváncsiság sejtelmét is felfedezni vélte a zsoldos.
A lány azonban rálegyintett, és inkább leguggolt, hogy tekintet Markuséval egy szintbe kerüljön.
- Egész eddig rólad pusmogott. – Súgta halkan, a fiúnak végül. Ez már kicsit sok volt Moozen számára, és elfordulva ugyan, de elnevette magát. Egyértelműen látta eddig, hogy a két lány Markus háta mögött a fiúról tárgyal, és immár az is egyértelművé vált számára, hogy a Helena névre hallgató nyilván elunta barátnője áradozását, aki gyékényével a kezében várta, hogy befejezve az esztelenkedést, visszamenjen végre.

Moozent hallgatva eszem. A kaján vigyor lassan kiül a képemre, pedig csak sejtelmes választ ad. Most én következem.
- Sendelbe keveredtünk, a halott városba... Gyorsan kiderült, hogy nem olyan halott...Ritalea révén sokan bukkantak ott fel, de ez semmi volt ahoz a rovar és féreg tömeghez képest, ami ránk özönlött mindenfelől, az aprótól az óriásig. Valami varázslat bezárt minket a városba és elzárt a központi oszlopoktól, ahol egy mágus feküdt ájultan. Azok az izék kegyetlenek voltak. Egy mágus barátomat követtem utána, aki meghalt, de feléledt, hogy egy sárkánnyal viaskodjon. Egy másik mágussal megmentettük egymás életét s azután, egyszerűen eltűnt a szemünk elől a semmibe, mintha köddé vált volna. Én meg a föld alatt vájtam utat a megoldáshoz, 
nehogy ezek a szörnyek rászabaduljanak Lanuriára. Végül is sikerült, egy forgószél felkapott mindent s elnyelte a bogarakat, óriás skorpiókat és férgeket. Minket meg visszadobott az ég.
Néztem az ámuló férfit.
- Így volt, vesszek meg!
A szőszi barátnője szakított félbe.
- Jól van már! Jól van...! Arra, a városhoz közelebb van az a kis öböl, ott leszek este. Gyertek el, hozzatok sok ismerőst! Utána megvárhattok. 
Lépdeltem közelebb a nagy zavarba lévő Helenához.
- Pár nap múlva csatlakozom egy cirkuszhoz. Amíg itt lépnek fel itt leszek...
A szöszi fülig pirult, míg én egyik lábamról a másikra álltam, vártam, mit mond. Végül szedte a cuccát és elszaladt, a másik utána. A bokrok mögül, a városhoz kanyargó ösvényről még sokáig visszhangzott a kacagásuk.

Moozen valóban ámultan hallgatta a fiú szavait, és fel sem tudta fogni, hogy egy ilyen fiatal gyermek hogyan is volt képes mindezt feldolgozni magában.
A hallottak fényében a zsoldosnak is szüksége volt némi időre, hogy rendbe tegye magában a hallottakat. Ám végül arra a következtetésre jutott, hogy nyilván a halott, és feléledt mágus idézhette elő a forgó szelet, ami végül megmentette őket. Legalábbis így látta értelmezhetőnek az eseményt.
Elismerően biccentett a fiú felé.
- Elhiszem Markus. - Toldotta meg a gesztust szavaival is.
Ezután fürkészőn nézte ahogy a fiú kissé felcsattant a lányok viselkedésén, majd ahogy rövid úton elintézte, valószínűleg véglegesen a szöszi esetleges közeledési szándékát.
Mosoly költözött Moozen vonásaira, és egy vállrándítással nyugtázta, hogy mindenkinek el kell követnie a saját melléfogásait.
Ezután némi homokot sodort a tűzre, mivel nem volt már szükség rá, és a nap melege éppen elég forróságot ontott anélkül is.
Maga is felkelt, és tarisznyájából kulacsát vette elő, hogy igyon egy keveset, de csak keveset nyelt a felmelegedett langy vízből, a többit inkább fejére locsolta.
Kissé megritkult közben a fürdőzök tábora, mert közeledett az igazán forró délután időszak, és Moozen is körbenézett, hogy valami árnyékos hely után nézzen.
- Talán ideje lenne valami árnyékot keresni. - Mondta a fiú felé, és elkezdte összepakolni felszerelését, de közben kérdezett. Csak úgy a mozdulatai közben, nem nézve a fiúra.
- Mond csak Markus. Tulajdonképpen mit loptál a kereskedőtől? Mert ugye nem kevertél össze engem a félnótás városőrökkel akik nem láttak a szemüktől? - Ekkor fordult csak ismét Markus felé, és cinikus mosollyal folytatta. - Vagy volt annyi időd, hogy eldugd útközben, vagy a csizmádban van. - Mondta határozottan. - Túl sokat elárult az arcod, mikor a bűnözők rövid életéről meséltem, valamint egyedül a csizmádat nem nézte meg az a félnótás. A másik, hogy te is akkor táncoltál el tőle mikor már csak a lábbelid lett volna vissza a vizsgálatból. - Közelebb lépett a fiúhoz, és a vállára tette a kezét, de pillantását metszőn fúrta a fiú szemeibe.
- Tíz évig voltam városőr. Találkoztam már különb hazudozókkal is, van még mit tanulnod. Arra is volt példa hogy egy prostituált akiről mindenki tudta hogy az, el akarta hitetni, hogy erőszakot tettek rajta.

//Méghogy felcsattant //

Nyeltem egyet, ahogy elkezdett beszélni arról az ügyről, amit a legjobban el akartam titkolni előle, arról, amiről azt hittem, teljesen eltereltem a szót.
Valahogy éreztem én, hogy ez nem így volt, de mégis volt magamban elég bizalmam, hogy ne szaladjak el mindjárt az elején, mert hogy ki tudja, mik a szándékai egy ilyen világ járt katonának.
Ahogy beszél, az arcomba szökik a vér. Ahogy a vállamra teszi a kezét, vörösből elsápadok és egészen lesütöm a szemem. Úgy néz, ahogy a mágusom szokott néha. Nem is ritkán...mintha belém látna és olyasmit tartogat, amitől jobb leszek. Az a kérdés, mi az a jobb?
Nem igazán akarom, hogy lássa a bennem lakó tolvajt, de tény, mi tény, ez is én vagyok. Markus de Berend Világszám!
Egy ideig csendben tűröm a keze súlyát a vállamon, aztán ha engedi, a csizmához lépek. Előhúzom belőle a csillogó medaliont, ami nem annyira ragyogó, mint inkább díszes, tele apró faragott rúnajelekkel, és ilyesmikkel.
- Ajándékba...- Böktem ki végül.- Haza akarok menni és mindig viszek valamit... ez a kereskedő nem érdemelte meg, annyira titkolta, hogy rám fogta, hogy az áruját megloptam. Pedig nem... Semmi köze...Szerintem csak bajt okozna, ha ő használná, én a mágusomnak fogom adni. mert ő megérdemel mindent...bármit...!
Most kapcsoltam, hogy nem védekeztem, csupán elmondtam az esetről a gondolataimat. A vége ugyan eléggé indulatosan jött ki. Persze Moozen veheti ezt rossz néven... veheti akárhogy... A csizmáimat fogva a fák felé tekintgettem elgondolkodva.
- A városőrrel és a katonákkal már találkoztam...de mi az a prostituált?
Kérdezem, mert őszintén fogalmam sincs. Sebes lábam ujjával a homokot és apró kavicsokat rugdosok. Megvallom, elment minden kedvem a mai naptól. Sosem lehetek hasonló, mint ez a Moozen, az igazság és a becsület bajnoka. Az én sorsom más. Halálos és fertőző, mint a kór, amibe a családom elpusztult. Aki a közelembe kerül és ottmarad, azt megfertőzöm vele. Saját magammal, a nyomorult, szánalmas kis semmi sorsommal. Biztos valami ilyesmi lehet az a prostituált, akiről mindenki tudja, kicsoda.
Rajtam legalább nem látszik rögtön...

/ A magyarázatot a csizmáért cserébe kérem! ha te így, én úgy... Miazaprostituált???  //

Moozen a mellkasán összefont kezekkel, cinikus mosollyal nézte ahogy Markus elővillantja a lopott értéktárgyat.
Majd szemöldök felhúzva hallgatta hebegő magyarázatát a történtekről.
- Nézd Markus. Nem vagyok már városőr, de remélem tanultál az esetből, mert ha legközelebb egy tapasztalt városőr előtt buksz le, akkor hamar a rácsok mögött találod magad. Egy városbíra faggató módszereitől pedig inkább szót sem ejtek. Szerintem jobb vagy te ennél, de a te életed. A te döntésed fiú. - Mondta komoran a zsoldos, és zsákját a vállára dobva elindult az erdő sáv felé, ahol némi árnyékot remélt a magasra nőt nyírfák tövében.
Nem akart többet tudni az értéktárgyról, és a körülményekről sem amik a lopáshoz vezettek. Nem volt a fiú apja, vagy efféle, hogy komolyabb fejmosásban, vagy lelki szónoklatban részesítse őt.
Egy kidőlt és elég kényelmesnek tűnő vastag fatörzsön telepedett le ismét az enyhet adó árnyékban, majd ha Markus nem követte, bátorítólag felé intett.
- Ha akarod tudni mi az a prostituált akkor ne ott álldogálj. - Szólt felé, kissé lágyabb vonásokkal.
Amennyiben Markus mellé telepedett, akkor rámosolygott, és utána szólt felé.
- Nos Markus, a prostituált az egy különös és veszélyes nő fajta. Pénzért cserébe nyújt testi örömöket. Akkor van rá szüksége a férfi embernek, ha gyakran elbaltázza a nő ügyeit, és már módfelett feszíti a vágy. De ha rám hallgatsz, álnok kígyó az összes. Ráadásul gyakran derül ki az együttlét után akár napokkal, hogy bizony mást is kaptál tőle a gyönyörön kívül. Még az is lehet, hogy halálos kort. - Fejezte be az apró tanmesét a zsoldos.
- Egy talpra esett férfinak nincs szüksége a szolgálataikra, amit azért elég drágán mérnek. - Toldotta meg végül egy kacsintással.

Úgy mondta el a véleményét, ahogy Balál mágus szokta. Le se szidott le se dorongolt, mégse maradt meg az illúzióm, hogy megúsztam ennyivel. Ez a medalion már égetni fogja a tenyerem azt hiszem. Eléggé elszégyelltem magam, hiszen emellett még ki is mentett a hatóságok és az árus karmaiból. Közben sejtette, hogy nálam van a szajré.
Visszaejtettem a csizmámba a medaliont, és utána néztem, ahogy Moozen elindult. Először csak lassan léptem vagy kettőt, míg eldöntöttem, hogy ezek után vele akarok-e tartani, aztán utánaszaladtam.
Közben azon agyaltam, milyen testi szükségleteket elégítenek ki a nők. Az étel és a fürdés a legfontosabbak, de erre bármelyik anya, vagy feleség jó. persze vannak ilyen magamfajták, akiknek nincs igazi családjuk, de Menionban még engem is vár egy asszony, aki úgy kezel, mintha a fia lennék. Próbáltam párhuzamot vonni azokkal a nőkkel, akiket a kocsmák felszolgálói között, a fogadók cselédei közt láttam, de nem nagyon ment. Igazán csalárdak és veszélyesek talán azok voltak, akik még a hajléktalan csavargókkal is összeölelkeztek, ha kellett tőlük nekik valami. Nem egyszer láttam összebújni őket, meg mást csinálni idegen férfiakkal, fiúkkal... Volt, hogy még engem is hívott valamelyik utcalány, vagy pillangó- ahogy nevezték őket- magával.
Kételyeimet és gondolataimat elmondtam neki a nyírfásban, ahová letelepedtünk egymás mellé egy kidőlt fatörzsre.
- És még két kérdés: Vajon mi az vágy, meg a gyönyör, amiről beszéltél?