A Remény temploma

A nő az oltár mögül elindul feje. Mia egy pillanatra se hagyja el magát, Onoriát megelőzték a hírek, a tisztelet, amik embert bőven felülmúló korát és Lanuriáért végzett aktív munkáját övezik és dícsérik.
Tiszteletreméltó a személy, akivel szinte nesztelen lépnek egymás elébe. csak ő maga lehet. Mia a vállára húzza bársonykesztyűs kezével a fátylat, mely így most már kendőként rejti lágy, hófehér testének kamaszos dombjait. Kétoldalt a földig omlik a csipke. Teljesen kibontott, derékig érő,gesztenyebarna haja lágy hullámain nyugszik a fátyol-kendő. Egyenesen a barna asszony szemébe tekint.
Amikor az bemutatkozik, hangja kellemes, emelkedett.
Mia egyszerűen, kedves hangon köszön.
- Főpapnő!- Hajtja meg a fejét egy pillanatra, s kissé behajtott térddel, de továbbra is egyenes tartással beszél, mint aki karót nyelt.- Mia Ruton nagyasszony vagyok. A megboldogult Garren Ruton Gazdasági Miniszter, vagyis a Császár Főkincstárnokának és bizalmasának özvegye vagyok.
A kérdésre ugyanígy, a szenvtelen barna szemekbe nézve válaszol:
- Így igaz. Mannahon császári udvarának maroknyi főméltósága közül való vagyok. Elsőnek tekintem a látogatásomat Lanuria vezető Főpapnőjénél, nem egynek a sorban. Esetlegesnek is csak azért mondanám, mert vártam vele. Elfoglaltságod hírét úgy véltem, figyelembe kell vennem. Azért vártam az elmúlt hetekben, mivel nem diplomáciai követként, csupán egy utazóként érkeztem országodba Onoria! A Remény temploma pedig úgy tudom, otthont ad Lanuria mágusainak. Nos, magam is máguscsalád gyermeke vagyok Főpapnő! Feketemágusnak születtem és ez irányban folytattam tanulmányaimat is. Az életen túli és a testben élő lelkek befolyása, valamint az éjszakai lények feletti hatalom a szakterületem. Tehetségem ezekben örököltem. Atyám a császár csatamágusa volt, a mannahoni mágustanács előző fejeként. Kihez is fordulhatnék rajtad kívül gondjaimmal, ebben a hazámtól oly távoli birodalomban? Letelepedni szeretnék ezen a gyönyörű földön.
Kis szünetet tartott, aztán mosolyogva folytatta.
-Ajándékot hoztam Rendednek, Onoria! Mannahonban ez egy ritka, csak feketemágiát művelő varázslók által használt anyag. Barahinr-nak hívják. Egy olyan mély rétegében van a földnek, ahol bányászni lehetetlenség. Értő kézben életet adhat, feketemágus is képes gyógyítani vele, de óvatlan kézben a lélek kiszállhat és más testébe vándorolhat át.Akár másik élő lélek mellé. Az ezüst véd a hatásától. megtisztelsz, ha elfogadod Főpapnő s ha eligazítasz mitévő legyek, hogyan lehetek Lanuria elismert tagja. Láthatod, gazdagítani szeretném hazádat, nincsenek ártó szándékaim.
Ruhája ráncából tenyérnyi, dísztelen ezüstdobozt emel elő. Onoria felé nyújtja. talán ha elfogadja azt, elfogadja letelepedési szándékát is.

Mia illemtudóan szóvá nem téve, figyeli Onoria óvatosságát a dobozzal. Majd megfontoltan hallgatja végig mondókáját. Arcán mosoly suhan át, kínlódik a téma hallatán, hogyan is lehetne ő követ, mégsem erőlteti a jókedv látszatát, hanem inkább a lelki szemei előtt megjelenő kép az oka: miszerint kimérák tárgyalnának császári követként a csatamágusokkal, miközben sárkányok számolnának fel minden lehetőséget, hogy bárki a szigetekről ide, vagy innen a szigetekre jusson. A legérdekesebb a lanuriai legendákból hallott fekete sárkányok Mannahonn környéki sárkányok karmától való kiszabadításának abszurd képe volt. Ezen majdnem felkacagott. Nincs a világ egy táján sem olyan sárkányfajzat, akivel szövetkeznének az ellenséges sárkányaik. Érdekes volna összeereszteni ezeket egymással, valószínűleg kő kövön nem maradna e világból. Az azonban biztos, hogy legalább el lennének foglalva jó ideig egymással. Ez a nép felkészületlennek látszik, igaz, hogy a lanuriaiak mágikus hatalmát ebben az áldatlan, varázserő nélküli állapotában képtelen megítélni. Tehát Mia mosolya őszinte volt, csak éppen nem a burkolatlan diplomáciai felkérésnek szólt. Nagy levegőt vett, hogy egy szuszra megválaszolja a kérdéseket.
- Nos, én egyik tájat sem ismerem... Utazásom mondhatni részben véletlenszerűre sikeredett. Hazámban a sárkányokkal vívott területszerző háborúk szinte folyamatosan zajlanak, évszázadok óta. A kimérák azok a szövetségeseink, akikkel vállvetve harcolunk a varázslatos szigetvilágért, illetve a már megszerzett szigetek megtartásáért. Ebben a távoli vidékekkel való diplomácia nem kapott helyet ezidáig. A háborús helyzet miatt hagytam el otthonom, hogy egy nagyobb és felette veszélyesnek ígérkező úton térjek vissza a birodalom fővárosába, a császári udvarba, vidéki kastélyomból. Egy tarisznyában és egy kis útipoggyászban menekítettem, a családi vagyont gazdagító ékszereimet, a férjem által elrejtett okmányokkal együtt, és szeretett mágikus hatalmú ásványaimat, melyek eszmei értéke talán jóval nagyobb, mint az ötvös remekeké. Egy szárnyas kiméra tisztelt meg azzal, hogy egyetlen lehetőségként a hátán hagyjam el az ostromlott terültet, a Ruton földeket. Megboldogult férjem, sőt atyám is igen elismert csatamágus volt. A férjem a kimérákkal igen erős szövetséget ápolt egész munkássága során. Így ajánlhatta fel ez a kiméra a hátát, tisztelete jelélül. Ám úgy adódott, hogy utunkat nagyobb sárkány hadsereg vonulása vágta el a birodalom belseje felé. Így választottuk az egyetlen ismeretlen útirányt, amikor is váratlan légörvénybe kerültünk. Véleményem szerint mágikus átjáró rejtőzhetett a világaink között. A viharban elvesztettem a kimérát és kísérőmet, egy ifjú, de roppant tapasztalt mannahoni csatamágust. A visszautat nem ismerem, csak bizakodom, hogy kísérőim is ide pottyannak. Habár ennek az esélye napról napra kisebbnek látszik. Ők talán megmutatnák a visszavezető utat... Lanuria termékeny és legendás tája megtetszett nekem. Nem titkolhatom el előled, hogy úgy döntöttem, letelepszem itt és nem csak átmenetileg. Látom, hogy az öröklési sorban megszakadt uradalmaitok hasonló gondokkal küzdenek, mint otthon a császárra lassan és nehézkesen visszaszálló birtokok, melyek néha éveket, alkalmanként évtizedeket várnak új gazdájukra. Ez idő alatt többnyire teljesen lepusztulnak, hozzájuk tartozó földműveseik elhagyják parlagon a földeket. Néha rablók és garázdák tanyájává válnak. Kitaláltam a megoldást, az ideiglenesen elhagyott birtokok és épületeik gondozására, míg a bürokrácia eldönti a sorsukat. Örömmel dolgoznám ki ezt a tervet és megvalósításában lelkesen járok elől. Szükséges, hogy gyönyörű országod vallását és történelmét  megismerjem, és csak engedelmeddel és támogatásoddal tudok elindulni az utamon. Addig is, míg a hazautam rejtélye megoldódik, kísérőm nélkül, végy oltalmadba. Fiatal asszony vagyok, láthatod, korán megözvegyültem. Bárki megkísérelhet kihasználni. Megállok a lábamon és nem vetem meg a kétkezi munkát sem. A vagyonomhoz viszont csak támogatásoddal jutok. Ha megkapom, akkor a nálam lévő ingóságaimat lanuriai darnára cserélem. Majd azonnal visszaforgatom azt elhagyott uradalmaid gondozásába, engedelmeddel! ha szükségesnek látod, új gazdáját is bevezetem az uradalma gazdasági életébe. nem is beszélve róla, hogy a gazdaság vérkeringésén tartom a kezem addig. A védelmedbe szeretném ajánlani magam Főpapnő!

// Kicsit hosszú lett, remélem, nem nagy gond! //

Mia kellemesen csalódott a nemes asszonyban. Igen, a tartása, az esze, a tapasztalati mondanivalója most emeli méltóvá a szemében eme posztra, miközben beszél. A hazáját védi, semmi kétség... Tőle... A lány arca felderül, szemei gyermeki fényt, hangja természetességet vesz fel. Nincs színjáték, tudja, hogy nincs értelme. Amibe kapaszkodhat, csak saját maga, és Onoria kegye.
Neki a saját kiváló tulajdonságain és a tömegből őt kiemelő tudásán, vagy azon tehetségén kívül, amivel a megfelelő tudás birtokába kerülhet, nincs szüksége ekkora kegyre. Megáll ő a saját lábán, bár senkinek sem mindegy, hogy törvényes úton szerzi-e meg, a jussát, avagy kerülőutakon. Számára egy elképzelés, egy út meghiúsulása némi bosszúságot jelent és egy új útra kanyarodást, amivel ugyanahhoz a célhoz juthat. Van vesztenivalója, de nem akarja mindenáron, amit elképzelt. Fejet hajtani ekkora hatalom előtt, ami e nő mögött lehet, felemelőnek tart és egyszer s mint a legfontosabb eszköznek.
Ő nem álmodik arról, hogy egy országot irányítson, vagy tévesszen meg, nem is hataloméhes, még csak nem is pénzéhes. Ha hatalomról lenne szó, akkor abból egyet tart érdemesnek birtokolni, a teljes, mindent és mindenkit maga alá hajtó hatalmat. Üzletet alakíthat bármiből is, tartalmas módszerei vannak. A megfelelő körökbe kerülhet hátulról is, ezt is pontosan tudja, ő, aki a császár táncrendjében már 11 évesen elsők között szerepelt. Még csak nem is a gyors meggazdagodásról szól ez az egész, egyszerűen kapcsolatokról és jó hírnévről. Az ilyesmi információkat hozna neki idővel, amit ínséges és gazdag időkben is haszonra tudna fordítani. Bárki hasznára, akár Onoriáéra is, ezzel Lanuria hasznára. A saját hasznára. Elkötelezetten kell állnia emellett a birodalom mellett, ha az képes őt befogadni. Hiszen az új hazája jólététől függ a saját ...élete. Ez nem túlzás, ez a kegyetlen valóság.
Mia szerette az izgalmakat, romantikus lélek volt, nem szeretett egy helyben ülni, bár minden nap álmodozott valamiről, de csak olyasmiről, aminek esélyét látta megvalósulni.
Kis biccentéssel kezdett bele:
- A császárom? Rendben van, nem sokat kell játszanom a gondolattal, hogy tudjam, mit tenne. Alaposan el kell azonban vonatkoztatnom magamról, tételezzük fel tehát, hogy SEMMIKÉPP nem rólam van szó...
~ A császár rajong a két őzbarna szememért. Lehet, hogy az anyacsászárnő befolyására, vagy atyáméra figyelt fel rám, de rajong. ~
- Gijon nem a diplomáciájáról híres. A távoli földrészekkel mit sem foglalkozik, addig, míg nem az övé a teljes szigetvilág. tehát addig, míg le nem számol egyetlen szövetségesei, a kimérák segítségével a sárkányokkal. Hogy utána mi lesz, senki sem tudja. Kiváló tanácsadói vannak, de többet talán csak a legrejtettebb tanácsadója tud, ha megboldogult férjem után kijelölt már egyet is. tehát ha most valaki a színe elé jutna ezzel, őrültnek, bolondnak vagy cselszövőnek hinné. Az ilyenek veszélyt jelentenének a háború miatt. Azonnal karóba húzatná a fejét és ízekre tépetné a testét, hogy senkinek eszébe se jusson még őrületében sem hasonló arcátlanság és vakmerőség. Nem keresné az igazát, mint te Főpapnő! Számára ez nem lenne mérlegelés tárgya, nem hisz benne, hogy a mindenkori kijelölteken kívül egy idegen ország képviselője bármi hasznot hozhat számára, addig, amíg nincs béke, mint Lanuriában. Ellenben tart tőle, hogy nehezen megszerezett szövetségesein kívüli hatalmak rossz irányba befolyásolnák a harcokat és a politikát, ami Mannahon népeit megosztaná. Alkalmatlan idők járnak ott.
Kicsit várt, s ha úgy látta, folytathatja, szólt megint:
- Amit én kérek tőled Főpapnő, az pontosan az, amit elmondtam. Egy ilyen jellegű munka bizalmat feltételez, így van. És mivel érdemelhetném ki jobban, mintsem hogy belefogok és megmutatom a rátermettségemet? Netán van más ötleted, amit elmondanál nekem?
Újabb szünetet tartott, ajkát kicsit szétnyitotta, látszott, hogy folytatni kívánja, csak megfelelő szavakat keresgél.
- Természetesen, ha rosszul láttam e rövid itt tartózkodásom alatt és valójában semmi hasonló gonddal nem küzd az országod, avagy mégiscsak van kire bíznod birtokaid gondozását, esetleges felügyeletét, míg eldől a sorsuk s a megfelelő kezekbe helyezed őket, hát javíts ki, kérlek, nem veszem zokon. Azt annál kellemetlenebb számomra, ha alkalmatlannak tartasz, vagy a bizalom teljes hiánya miatt nem engedélyezed ezt. Azonban most se mondhatok más egyebet, mint az imént. A támogatásodért folyamodom, ezért vagyok itt. A lehetőségeid tágak, ha nem ily módon, akkor támogathatsz másképpen. Az országod, a néped teljes értékű tagjává kívánok válni, s ha ez nem tetsző, vagy nem tartasz érdemesnek erre, akkor szomorú szívvel, de elmegyek a színed elől. Bizonyára vannak más utak, amik egy magamfajta tapasztalatokkal rendelkező hölgynek megmutatkoznak Lanuriában. Ahogy látom, sok nép él e földön. Nem kérek mást a munkámért, mint hogy tedd lehetővé a legális megélhetésemet, a tanulásomat. Általad meghatározott jutalékkal megelégednék a munkámban, pedig láthatod, magabiztosan állok itt, éhen nem halnék, abban biztos lehetsz. csak az ingó vagyonom egész életemre bőséggel látna el, ha el nem herdálom, el nem múlatom. A kérdés csak az, hogy hivatalosan részesül-e Lanuria eme tehetségemből, avagy nem. A kérdés csupán az, ha nem adsz teret az elképzelésemnek, adsz-e lehetőséget, hogy letelepedjek itt? Vagy jobbnak látod, ha kiesek a látókörödből az országodban? Említetted a szomszédos országokat is...Talán jobbnak látnád, ha elfordulnék innen és mást gyarapítanék vagyonommal, adómmal, tudásommal és munkámmal? Tudom, arcátlannak, talán vakmerőnek, sőt ostobának tűnhetek a szemedben. Nem kívánlak sem meghazudtolni, sem beleártani magam a te dolgodba. Ahogy te sem gondolod, hogy ha bizalmatlan vagy velem, a követed lehetek. Az egy mégoly bizalmi feladat, mégis egy idegen szeme előtt meglebegtetted a lehetőséget. Én azt mondom erre, hogy később, ha az utazásom megoldódik, ha a társadalmilag elfogadsz és támogatsz, még lehetek Lanuria és Mannahon között összekötő. Addig semmiképpen. Ehhez viszont te kellesz! Tessék, mit ajánlasz te Főpapnő? Miként bizonyíthatom eme békeidőben az elkötelezettségemet országod iránt? Taníttatsz? Munkát adsz? Papírt, amivel meghatározod, mely állampolgári kötelességeimmel és lehetőségeimmel élhetek itt?
Megnyalta piros szája szélét, mert arra gondolt, hogy a további lehetőségektől borzongania kéne, és mégis olyan természetesen ejtette ki őket sorban, minden él és félelem nélkül, ami már valóban a bátorságon túl van.
- Vagy valami egészen más jutott az eszedbe rólam a számomra? Kaloda? Rablánc? Hóhér? Kitoloncolás?

Onoria kegyet gyakorol s ezzel ismét szimpátiát ér el Miánál. Őt azonban nem olyan fából faragták, ami könnyen hajlik, hamarabb törik az. A megmérettetés, rátermettsége igazolásának lehetősége az, ami fényt csillant a tekintetében. Ez a legtöbb, amit hasonló helyzetben a Főpapnő helyében ajánlana. megfontolt és átlátható ajánlat. Elérhetőséget és megfigyelhetőséget, teljes odaadást feltételez. Ha egy napon Onoria és hivatalnokai úgy látják, hogy átmegy a vizsgán, megkaphatja a munkát, amit elképzelt. Ez hosszú idő lehet, neki pedig jócskán van ideje. Fiatal és tehetséges. Villámgyorsan tanul és ha valamit megtapasztalt s át tudja helyezni új ügyekbe, megteszi és használni képes. Így sokat fejlődhet és kellőképpen megismerheti Lanuriát, hatalmi viszonyaival, történelmével és bürokráciájával együtt. ~ Valian! Hiszen ez nagyszerű!~ lelkesedését igyekezett korlátok közé szorítani, ami nagyon nehezére esett, mert az arcvonásainak kevésbé tudott parancsolni. Biztos volt benne, hogy igyekezete ellenére a szemébe óhatatlanul is kiült az elragadtatás.
- A fővárosban? Következő úti célomul éppen Valiant jelöltem meg. Igen nagy megtiszteltetés számomra, ha a Tanácsházán bizonyíthatom a hozzáértésemet és rátermettségemet Főpapnő! A kegyed meghálálhatja magát! Tekintve e bonyolult helyzetet, ami jogosultságomat és bevándorlásomat illeti, a legoptimálisabban döntöttél! A helyedben magam is hasonló elhatározásra jutottam volna. Köszönöm a lehetőséget!
Megvárta, van-e hozzászólni valója, vagy kérdése Onoriának, majd feltette a saját kérdéseit:
- Mely hivatalra gondoltál? Mi lesz ott a pontos feladatom? És mikor álljak útra készen? Megvallom, szándékomban áll indulás előtt nyélbe ütnöm egy üzletet. Spah mesternek ígértem egy párat míves fülbevalóimból. melynek származási igazolásául nem fogadhatta el az ismeretlen írással készült családi okmányt, melyben listázva vannak ékszereim, családi címerünket tartalmazó pecséttel és császári igazolással.Elsősorban ruhatáramat szükséges kibővítenem és utazásaimat finanszíroznom, valamint az Udvarház szolgálatait kívánom belőle kifizetni, mielőtt indulok.
Azzal figyelte, mit reagál a papnő. Ha nem ellenkezett, ruhája rejtekéből előszedte az írást, amiről szólt. Hátha meg kívánja nézni a Főpapnő. Kicsiny, csipkébe burkolt kezéről finom mozdulatokkal lehúzta az áttetsző kesztyűt, és így hazai szokás szerint a csupasz jobbjával is a bizalmát kifejezve nyújtotta a nő felé. nem zavartatta magát, hogy esetleg a lanuriai hölgy nem ismeri ezt a szokást, ez számára jelentett sokat.
- Ezek az irataim és ingóságaim hivatalos jegyzetei. A felsőn ábrázolva szerepel az arany, ékköves függő. Ha nincs ellenedre, kérem segítségedet, hogy méltányos áron váljak meg tőle mielőbb!

- Önmagában is nagyszerű lesz a tanulás az ügyintézés mellett!
Ismeri el a lehetőséget mosolyogva. Majd áttér a személyes témára.
- A mester nem szabott árat, mivel ékszereimet Mannahonban készítették. Látja, hogy egzotikus, különleges mesterremekek, igen értékes ékkövek s nemesfémek ötvözetéből, mint például az arany, a gyémántok, rubintok, smaragdok s zafírok. Éppen ezért sem meri átvenni addig, amíg származásuk hitelessége nem igazolt. Mivel roppant értékesnek látszanak, anyagárban sem veszi meg, hiszen vétek volna beolvasztani, szétszedni, vagy feldarabolni őket. Én sem adhatom úgy el... ezek családi ékszereim. Ő a te szavad fogadja el. Én legálisan, adózva adnám el. Talán...
Szemet ráncolva elmélkedik.
- Lehet, hogy beszélnetek kellene erről. Már ha nem okozok nagyon nagy gondot. Ezen kívül is kell, hogy legyen valami megoldás, hiszen sok a bevándorló Lanuriában. Azt nem hiszem, hogy illegálisan forgatják vagyonukat, s jutnak ezáltal is darnához. Ha mégis így van, az bevételeiben alaposan megkurtítja az állam kincstárát s az uradalmakat behozatali és kereskedelmi adó hiányában. Reus De Sanctis úrhoz hasonlatosan jártas hivatalnok talán eligazíthat minket, ha te és Spah mester nem tudtok. Azonnal rendezni kívánom a restanciámat indulás előtt Főpapnő! A törvény előtt tisztán állok a hivatalba. Mit tanácsolsz? Miként járjunk el tehát?

Mia nem kísérletezik tovább. Arca kifürkészhetetlenné zárul. Nyugtalansága nem tartozik valójában senkire. Megpróbálta, nem jött be, semmi újat nem tudott meg mást, mint ami eddig is világos volt, magának kell boldogulnia. Fel volt készülve erre is. Megnyugodva aztán megengedett egy halvány mosolyfélét, miközben megszólalt.
- Megértettem, Főpapnő! Még annyit mondj meg kérlek, hogy mikor kell indulnom, miként találok oda, és kinél jelentkezzek? Engedelmeddel lezárom a dolgaimat Tarsisban, mert nem tudom, mikor látogatok ide újra. Ehhez nem sok idő kell. Mint biztosan sejted, kevés a holmim, így gyorsan össze tudok csomagolni, viszem az összes úti poggyászomat. Természetesen emiatt nem szükséges sokat várni.

Mia fehér homloka felett árnyék suhan át. Őzike szemein ugyan az ég adta világon semmi sem látszik most, mégis elnéz a közeli gyertyák imbolygó lángjába az oltár mellé. Szája sarka megrándul kissé. Azonnal rendbe szedi magát  úgy pillant vissza Onoriára. 
Ennyi csak, míg eszébe villannak az emberkereskedők, kiknek hajszál híján a csapdájukba került az erdőben. Ilyesmi többé nem történhet meg, mert az valakinek az életébe kerül. És nem az övébe... A hátasokon, vagy szekereken lehetséges kényelmetlenség ezek után már nem érdekli. Mégis az hihető.
Torkában kis gombóc, hangja árnyalatnyit mélyebb és rekedtebb, ahogy nagyot nyelve megszólal.
- Legyen úgy, Főpapnőm! - S bár megbizonyosodott afelől, hogy hatalmas áldás alatt áll ez az asszony, mégis hozzátette:- Lanuria Istenei áldjanak bőséggel téged s templomodat is! Engedelmeddel távozom. Szükség esetén tudod hol találsz Onoria!
Egyenes háttal térdet hajtott, kendőjét ismét szépséges arca elé vonva. Az áttetsző anyagon itt-ott sejtelmesen megtört a fény. Ha Onoria engedte, még végigvárta esetleges mondandóját, majd hátat fordított és határozott léptekkel, méltóságteljesen távozott. 
Csatlakozott a titokzatos férfihez, aki a lépcsősoron túl várta türelmesen. Kérdésére még nem mondott semmit sem arról, ami várható. 

// Ha nincs más egyéb, akkor nagyon szépen köszönöm a játékot Onoria! Kifejezetten jól esett! //

*Tarsis városa hatalmas. Raman nem először jár már benne, de még mindig elámul rajta.
Évről évre egyre csak nő és egyre csak szaporodnak a benne élő emberek.
De nem sok időt akar álmélkodással tölteni.
Örül, hogy szívszélhűdés nélkül átjutott a kapun a láthatatlan őrök mellett, most, hogy végre a szíve is megnyugodott, elindulhat a Remény temploma felé.
Barna, mocskos köpenyét szorosabban maga köré húzza. Nem szeretne feltűnni.
Persze az eszébe sem jut, hogy így sokkal inkább feltűnő.
Mégsem állják útját, egészen a Remény templomáig. Oda nyugodtan besétál az őrök között, vagyis inkább csak látszólag nyugodtan.
A levél már ólomsúllyal húzza le. Minél hamarabb meg akar válni tőle.*
- Mit akarsz?
*Azt őr mogorva pillantása nem erősíti benne azt, hogy mindenáron be akar jutni Onoriához.*
- Egy templom őrének nem az a dolga, hogy a hívőkkel jól bánjon?
- Ha nagyon akadékoskodsz, olyan jól fogok bánni veled, hogy egy-kettőre az utcán találod magad, törpe!
- Reméltem, hogy nem kell…
*Dohog magában a mocsári törpe és előhúzza a levelet, rajta Singarme pecsétjével, valamint a Lanur tornyának becsétjével.*
- Raman vagyok, és Lanur tornyából hoztam ezt a levelet magának a főpapnőnek. Engedj hozzá, különben Singarme nagyúrral fog meggyűlni a bajod!
*A törpe bátran hozza fel a kísértetek urát, de hogy még teljesebb legyen a hatás, még rátesz egy lapáttal.*
- Láttál már kísértetet? És a kezüket érezted-e? Olyan hideg, mint a jég…kiszívja az életet is a szívedből, de te akkor már halott leszel….szóval…?
- Ehh…jól van, no…
*Az őr elsiet Onoriáig. Bizony neki is volt már szerencséje kísértethez, fordultak már meg a Tanácsban is, és a papnőnél is rendszeres vendégek.
A fontoskodó törpe azért irritálja, de volt valami a levélen kívül a hangjában, ami arra késztette, hogy inkább bejelentse a papnőnek. Majd ő eldönti, hogy mit akar kezdeni vele.*

*A templom lenyűgözi a mocsári törpét. A Remény temploma. Legalább annyira híres, mint Lanur tornya, s ebben nem kis szerepe van a főpapnőnek, aki egyik székhelyét ebbe a városba és ebbe a templomba tette.
Lanur halála után a megüresedett helyet töltötte ki, ezt Raman is tudja. Számtalan elbeszélést hallott már a régi időkről és persze nem utolsó sorban ott van neki Riana.
A vörös nimfa első kézből mesélhette el neki ezeket a dolgokat, habár nem szívesen beszélt róluk.
A nimfa gondolatára összeszorul a szíve.*
~ Merre lehet…?~
*A főpapnő fogadja őt, ezért már teljesen odafigyel. A goromba városőr kihátrál az eseményekből, de a törpe meg merne esküdni rá, hogy a háttérben marad, hogy kihallgassa, tényleg az-e és azért jött-e a nagyhatalmú Onoriához, amit állított neki.
A papnő fenséges személye láttára meghajtja a fejét.*
- A híresztelések túloznak, főpapnő, de való igaz, volt már közöm sárkányhoz.
Ha megengeded, rögtön a tárgya is térek.
*A ruhájába nyúl és tömpe ujjai között egy levél tűnik fel, amelyet a hosszú út alatt megőrzött épségben és még gyűrődés sem nagyon található rajta.
Singarme pecsétje sértetlen.
Átnyújtja azt a papnőnek.*
- Lanur tornyából jövök, és ezt a levelet maga Singarme nagyúr küldte neked, saját kezedbe.

*A papnő átveszi a levet és Raman úgy érzi, mintha mázsás súly gördült volna le a válláról. Még fel is sóhajt szakállába egy jó mélyet.
A papnő arcát azért kíváncsian figyeli, arra várva, hogy netán leolvasható róla, mit is írt neki a nagyúr.
Azonban csalódottan veszi tudomásul, hogy Onoria arca legalább olyan jól olvasható, mint a templom bármelyik üres fala.
Egy fikarcnyi változást sem mutat.
De nem is baj ez, a mocsári törpe úgy érzi, teljesítette Singarme felé az adósságot, ha volt is egyáltalán, és végre nyugodtan keresheti tovább Rianát.
A papnő kérdésére rosszat sejtve néz fel rá.*
- Singarme nem mondta el, csak annyit, hogy fontos és védjem meg, vagy pusztítsam el….

*A mocsári törpe már akkor is elkezdhetett volna gyanakodni, amikor Onoria kérdezősködni kezdett arról, ismeri-e a levél tartalmát.
De amikor a papnő kedveskedni kezd, a törpe szemei egyre jobban kikerekednek.
Raman nem buta, hamar rájön, hogy ismét futárnak akarják használni és megint titkos levelet kellene vinni, visszafelé, Lanur tornyába.
A törpe meghajtja fejét, hiszen mégis Lanuria talán legmagasabb rangú személyisége áll előtte.*
- Megtisztelsz vele, papnő, de talán akad nálam hasznosabb levélhordozó is a Birodalomban.
Én csak egy törpe vagyok, aki nem nagy harcos és nem is túl gyors.
Ideúton is költségeim voltak, s ehhez bevételeim csekélysége társul.
*Igyekszik szakállánál is vörösebben arccal felsorakoztatni a hirtelen eszébe jutó indokokat, miért is nem ő a legjobb választás.
Utóbbi igaz, hiszen a hajó pénzbe került, s bár gyorsabb volt, és kényelmesebb is valamicskét, mégis az utat inkább kihagyta volna.
Nem utolsó sorban az idegeit is megviselte az út. Hát még, ha visszafelé kellene vinni egy hasonlót!*

*A papnő láthatóan mindent megtesz azért, hogy a mocsári törpét rávegye a küldetésre. Mi tagadás, az érvei előbb a szívére próbálnak hatni Ramannak, de a hazaszeretetére legalább ennyire apellál a büszkesége mellett. Hát a törpének még így sem akaródzik elvállalni, főképp, hogy költségei is voltak az úton. Az is igaz, hogy ezek a költségek a saját választása miatt lettek, de Raman erről mélyen hallgat. Nem volt kötelező felszállni arra a folyami hajóra, főleg nem volt kötelező darnáért vitetni magát.
Azért a törpét sem ejtették a fejére. Érzi a papnő hangján az elfojtott indulatot és nem akaródzik neki magára haragítani Lanuria legnagyobb hatalmú személyiségét.
Egyre inkább izzad a kellemetlen helyzetnek hála, s főképp a gondolatra, hogy neki ismét a egy olyan hatalmas vadállat nyergébe kell ülnie.
Tisztán emlékszik még arra, milyen volt, amikor Lanur tornyából szöktek Risan támadása idején.
Végül meghajtja fejét a nagyobb hatalom előtt.*
- Köszönöm, főpapnő, de jobban bízik a saját lábamban, mint akármilyen hátas jóindulatában.
Az út azonban hosszú volt, engedd, kérlek, hogy megpihenjek, s ha ellátsz étellel, itallal az útra, elviszem azt a levelet.

*Végül, ha nem is könnyebbül meg, azért Raman is jobban érzi kicsit magát. Nem haragította jobban magára a kelleténél a papnőt és úgy látszik, hogy Onoria, hogy elérte azt, amit akart, meg is nyugszik ennyivel.
Részéről a Lanuria iránti tisztelet jelen van, de ő inkább szeretne kimaradni a nagy dolgokból.
Hallott épp eleget már arról, hogy hogy is történtek a dolgok régen. Köszöni szépen, neki annyi bőven elég volt.*
- Úgy lesz, főpapnő.
*Hajol meg tisztelettudón és olyan gyorsan hagyja el a templomot, amilyen gyorsan csak tudja.
A templomőr már tudja, hogy kivel van dolga és ennek megfelelően nem is áll a törpe útjába.
Úgy látszik, tényleg valamiféle futár Singarme nagyúr és a papnő között.
A szállása kényelmetlen, hangos és cseppet sem nyugodt. Raman az éjszaka felét a fejére húzott párnával, álmatlanul forgolódva tölti és reggel is nyúzottan ébred. A fogadóból a reggeli javát elteszi és a hajnali óra ellenére sietve eltűnik.
Amikor a templomban átveszi a levelet, végighallgatja a hangzatos szavakat, de nem jön lázba tőle. Ő csak annyit lát, hogy újabb terhet kell vinnie és pontosan ugyanúgy retteg, hogy a válaszküldeményt valaki meg akarja majd szerezni, amennyire induláskor a toronyba rettegett.
Azonban távozása előtt visszanéz.*
- Még valami, főpapnő….Riana felől hallottál mostanában?
*A válasz tudatában el is hagyja a templomot és pontosan ugyanolyan sebesen Tarsis városát is. Már amennyire sebesen tud haladni egy koszos, barna köpenybe burkolt mocsári törpe.*

//Köszi a játékot, papnő! //

// Főpapnő kérem felkérhetem egy táncra ? //
*A sebes léptek megtették amit kellett, igaz tegnap kimerülten fáradtan érkeztem a városba, s a rohanó lépzeknek hála öt nap alatt ide értem. Az éjszakát egy istállóban töltve. De a célnak megfelelt így is kipihentem magam eléggé ahhoz, hogy ma éjjel meglepjem a főpapnőt az otthonában. Lassan lopakodtam a sötétséget keresve, hisz ő a legjobb barátom. Hangot hallok, lépteim megtorpannak. Nesztelen veszek levegőt, talán csak az utca népe, katonákat még nem hallok. S vöröslő tekintetem még csak fel sem fedi azokat. Nem számíthattak rám. Egy ablakot keresek mit kényelmesen elérek, vagy ha kell mászok is érte. Hátra nyúlok egy kis erszényben tolvajkulcsok. Lassan becsúsztatom az ablak zárjának rése mellett, majd meghúzom fölfelé voálá, az ablak kitárult. Jól olajozott volt az ablak egy pisszenést se adott ki mikor kinyitottam azt.
~Na innen merre?

*A nesztelen léptek talán átsegítettek az őrségen. De az ajtókhoz most nincs jó ötletem. A folyosót pásztázom tekintetemmel, egy ajtó előtt elhaladva egy férfi hangját hallom aki éppen imátságát mormolja. Az ajtók mellett haladok fülelek, talán még ő maga is fenn van. Majd egy ismerős hang üti meg a fülemet. Ő maga Onoria, álmában egy imátság szavait mormolta. Vannak dolgok amik kijönnek az ember száján, ha sokat miveli őket. Talán ez az imátság mit Onoria maga is mindennap elmond. Ügyes kezeim egy kulcs segítségével megnyitják nekem az ajtót. Majd lépek be halkan.
-Főpapnő...
*Suttogok miközben beteszem magam mögött az ajtót.
-Fontos információk birtokába jutottam... Hallgasson meg!
*Viszem feljebb a hangsúlyt viszont éppen csak annyira, hogy az ajtó mögött még ne hallatszódjon túl hangosan. Vöröslő tekintetem a nőre néz, aki valószínűleg nem olyan mély alvásban volt, hogy ezekre a hangokra ne kelne fel. Ha nem kezd el sikoltani folytatom a mondadomat.
- Sötétség közeledik Lanuria felé. Mindenek előtt egy kérdésem van magához, tudja e Lanur kardjának helyét? Mert amik felénk tartanak, azokat mással nem lehet megállítani...