A Remény temploma

Tarsisba érkezve a városkapu látványa egy pillanatra elköt, ám szinte azonnal indulunk is tovább. Oldalamon Bara egy szép fodros ruhát visel, melynek a mellkasán, mint a legtöbb ruháján ott díszeleg a rózsa. Cipőjének halk koppanása jelzi hollétét, mely tudatja velem, hogy még mindig mögöttem halad. Az embereknek fel sem tűnik, hogy emberméretű baba követ, hisz ruhája elfedi ízületeit. Ahogy átvágok a városon senkinek, sem tűnik fel Bara mivolta, hisz az emberek nagy többsége nem is venné észre, hogy nem ember. Vonásai finomsága mindenki szemében emberré teszik.
Utam a Remény templomába visz, hisz nem cél nélkül tévedtem ide- legalábbis ez úttal. Bara végig mögöttem jött, ami egy kicsit azért zavaró volt, hisz megszoktam, hogy mellettem sétál, de most így kellett jönnünk. Mivel feladatot kellett teljesíteni, így kénytelen voltam Bara-t arra utasítani, hogy mögöttem haladjon. A templomhoz vezető utat könnyedén megtaláltam. Nem volt nehéz az emberektől ilyen információt megtudni, hisz valahogy mindenki büszke volt a templomra. Odaérve az őrök hűvös fogadtatásban részesítettek, de egy kis győzködés után sikerült bejutnom. Nem igazán tévedhettem el a templomban, hisz nem lehet csakis egyfelé menni. A folyosón végig őrök bámultak ránk. Nem igazán zavar, hisz Bara itt van velem. A csendet csakis cipőjének halk koppanása töri meg. Ahogy belépek a fogadóterembe csak az oltárra pillantok. Nem igazán érdekel a berendezés, valahogy az oltár jobban leköti a figyelmem. De a mellette álló valahogy még jobban vonzza a tekintetem. Illedelmesen meghajolok, ám Bara nem teszi meg ezt a mozdulatot. Tudom, hisz én parancsoltam neki, hogy ne tegye.
-Örülök a találkozásnak!- Szólalok meg. –Onoria főpapnő.- Szemem az oltárnál álló nőre szegezem. Nem vagyok hajlandó másfelé nézni.

Ahogy Onoria megszólal, és a közelebb lépésre szólít fel engedelmeskedem, hisz most nem érzem szükségét a távol maradásnak. Bara mellém lép idő közben, és továbbra is Onorián tartja szemeit, én azonban egy kis figyelmet szentelek arra, hogy a termet megnézzem. Nem valami nagy dolog, munkám során már láttam ennél sokkal szebbet, de nem is igazán érdekel. Bara persze tökéletesen emberi mozdulattal lép mellém, mellyel elaltatni látszik az Onoriában felmerült kérdéseket Bara esetleges nem ember mivoltjáról. Ahogy a küldetésre tér szinte azonnal minden figyelmem rá irányítom.
-Valóban több mindenre vagyok rávehető, mint a többi mágus, ám nekem is megvannak a magam szabályai.- Jelentem ki miután a velem szemben álló befejezte a mondandóját. Egy kissé elgondolkozva tekintek Barara, mikor azon kezdek el gondolkozni, hogy ismerem-e a környéket. Bara egy egyszerű mozdulattal nemet int a fejével.
-Arrafelé sajnos még nem volt dolgunk, de szívesen megnéznénk a környéket.- Mosolyodtam el. Kislányos arcomra kiülő gyermeteg mosolyom valahogy furcsán hathat, ha figyelembe vesszük, a munkám része a gyilkolás. Várom hát a további felvilágosítást.

Arthan miután megkapta üzenetét a küldönctől, azonnal elindult a templom felé. Útközben nem nagyon nézelődött mert a küldönc szerint, már elég régen kereste őt. Szinte úgy vágott át a tömegen mint kés a vajon, és meg se állt a templomig. Ott azonban körülnézett mert valóban monumentális építmény volt, gyönyörű régies díszítéssel. Belépett a kapun és megcsodálta belülről is, majd szemével a főpapnőt kezdte keresni. Meg is találta Onoriát aki jelenleg két személlyel beszélgetett. Arthan közelebb lépett és amit érzett egy pillanat megtorpanásra késztette: azt akit eddig egy kislánylánynak tűnt a mágia ereje lengte körül,
a mellette allón nagyon hasonló energiát érzékelt de annak nem volt saját ereje.
~mintha nem is élne~ gondolta de nem volt biztos magában.
Már sejtette hogy a kislány is arra a feladatra jelentkezne amire ő jött.
Az utolsó szavakra ért oda:
...segítségre sem számíthatsz, s ha bajba jutsz, magadra vagy utalva.
~Milyen különös a sors keze~
Odaléptem s emelt hangomra összerezzentek.
- Elnézést de nem tudnék tükörbe nézni, ha hagynám hogy egy törékeny kislány egyedül tegye ki magát ekkora veszélynek!
- Üdvözletem a nevem Arthan, a szürke mágus!
És várakozón nézett három alakra.

Ahogy leírták nekem a feladatot eléggé megtetszett, de a tudat, hogy esetleg Bara is részt vegyen benne, már nem annyira. Nem élvezem különösebben a gyilkolást, de azt hiszem, hogy megint ezt a megoldást fogom választani. Ahogy Onoria eltávolodik és a lehető legszínpadiasabban kijelenti, hogy nem tud arról, amire készülök, és közünk sincs egymáshoz egy kis félmosolyt engedek meg magamnak. Ahogy Onoria befejezi mondandóját egy férfi hangját hallom meg mögülünk. Bara és én is azonnal arra fordulunk. Egy férfivel találtuk szembe magunk. Valahogy nem tetszett, hogy felajánlja a segítségét, de majd Onoria megmondja, hogy mit is gondol a dologról, de én sem hagyom szó nélkül.
-Csak, hogy tudd nem vagyok törékeny kislány. Nem érdemes alábecsülni a képességeim.- Valahogy nem tetszik a dolog, de nincs mit tenni. Ha velem akar jönni, hát jöjjön. Bara kezét megfogom, és úgy fordulok vissza Onoria felé. Nem szeretem, ha idegenekkel kell együtt utaznom, de nagyon úgy tűnik nincs mit tenni. Bara tekintete felém fordul, mire én rámosolygok. Ezzel szinte tökéletesen embernek feltüntetve őt.
Bemutatkozni nincs kedvem, így nem teszem meg, ha eldől, hogy együtt kell utaznunk, majd bemutatkozom, de egyenlőre nem érzem lényegesnek.

Arthan elmosolyodik magában ~ Valóban nem kislány már azonban az ő idejében én még az iskolapadot koptattam. De így felhúzni magát egy viccen! ~ gondolta miközben válaszolni készült. ~ Úgy látszik innentől meg kell válogatnom a szavaim. ~
- Sajnálom ha megbántottam kisasszony, csupán arra utaltam hogy kegyed még iskoláskorú.
Mondta szándékosan túl udvariaskodva arra kíváncsian a lánynak vajon tényleg nincs humora vagy csak be kell járatni?
De a lány aurája nem hagyta nyugodni! ~ Az már biztos hogy mágus de nem olyan mint ő, sőt teljesen más. Ha össze kéne hasonlítani az ővé erőssebb de eggyoldalú, sarkított. Mindeggy evvel ráérünk később foglalkozni. ~
- De azt még mindig fenntartom szívesen kegyeddel tartanék bármi is a feladat.
Mondta és kíváncsian várta a választ.

Nem igazán foglalkozok jelenleg az újdonsült társjelöltemmel. Valahogy nem igazán van kedvem most erre, de szerencsére nem is kell sokat várni, és még mielőtt bármit is mondhattam volna Onoria visszavette a "figyelem központja" címet, és ismét megszólalt. Csendben végighallgattam, majd mikor intett, hogy mehetünk sarkon fordultam, és elindultam kifelé. Kezem Baraát szorította, amit ő egyáltalán nem érzett. Szeretném magam most minél távolabb tudni ettől a helytől. Minél gyorsabban szeretném elvégezni a feladatot, így nagyokat lépek. Bara könnyedén tartja a lépéseim ütemét.
-Minek kellett nekem társ?- Szólalok meg halkan, hogy csak Bara hallja, ám ő nem válaszol. tudtam, hogy nem fog semmit mondani, hisz nem tud beszélni, azt hiszem ezt gyorsan ki kell küszöbölni.
-Már mindegy, nem igaz?- Nézek mosolyogva a lilás szempárba. -Akkor irány Verinol!- Szólítom fel magunk. Valahogy most szükségem van arra, hogy Barához beszéljek, amit nem igazán szoktam csinálni, hisz valahogy még mindig furcsán hat számomra egy kicsit, hogy szinte magammal beszélek. Nem igazán szentelek most sem figyelmet a társamra, majd ha esetleg kérdez.

Arthan nem igazán figyelt Onoriára, csak a lényeg érdekelte mehet vagy nem? De szerencséje volt láthatólag egyiküknek sem volt kifogása. Közben Ayako majdnem kiviharzott a templomból, úgyhogy Arthan egy gyors meghajlás után Onoriának utána sietett. Éppen utolérte mikor kilépett a templomból. Majd felé fordult, és gondolta utánajár ki a harmadik látszólag néma csapattag.
- Bocsánat hogy megzavarlak a nagy sietségben, de lenne pár kérdésem:
1. szeretném tudni a küldetés mibenlétét , 2. megtudhatnám ki lenne a másik útitársam, és a 3. esetleg nem akarsz jobban megismerkedni az útitársaddal? Mert szerintem jobb úgy eltölteni az időt ha teszemazt beszélgetünk. Vagy te nem így gondolod?

Ahogy újdonsült társam elhalmoz kérdéseivel nagy levegőt veszek, és nekilendülök a válasznak. Lehetőleg szeretném gyorsan lerendezni, bár erre nem látok nagy lehetőséget.
-A küldetés az, hogy állítsuk félre a Verinol várát irányító személyt. Ez egy pont nekem való feladat, így fogalmam sincs, hogy te miért is jössz velem.- Ezzel az első kérdést le is tudtam, ám nem tudom az egészet elmondani egy levegővel, így ezt a tervem feladom.
-Ő itt mellettem Bara, aki már elég régóta elkísér az utamon. Beszélni sajnos nem tud, úgyhogy ne Őt kérdezd hanem engem.- Remélem, hogy ennyivel megelégszik Bararól. Tartok egy kicsit attól, hogy felfedezte, hogy nem ember, de ezt a gondolatot próbálom elhessegetni.
-Tőlem megismerkedhetünk, de nem tudom, hogy tényleg biztos vagy-e ebben a dologban. Nem szeretek ismeretségeket kötni, mert elég sok ember halt már meg miattam.- Ezzel be is fejezem a hangosan kimondott szavakat. Több információnak nem érzem értelmét.
~Az igaz, hogy miattam haltak meg, de ezt nem úgy kell érteni, hogy bajba kevertem őket. A saját kezemmel végeztem ki őket~ Már nem tervezem, hogy megszólalok. Várom, hogy az útitársam mit fog válaszolni, hisz ő kezdeményezett.

Arthan próbálja felfogni mit is mond a lány, bár ez nem könnyű mert nagyon hadar. Miután a lány befejezte összegezte a hallotakat.
~ Jobb szeret egyedül dolgozni és sérti az önbecsülését hogy segíteni akarok, már régóta magányos farkas, ezért csinált egy bábut hogy ne érezze magát egyedül, és végül fogjam be vagy megöl! Nem túl jó kezdet de nem adom fel! ~ gondolja majd megszólal:
- Hát elsősorban azért tartok veled mert fizetnek, másodsorban hogy ne unatkozzak, harmadrészt szeretem a társaságot, még az olyan visszahúzódót is mint te. Amúgy bizakodó típus vagyok ezért abban is bízom nem ölsz meg pusztán mert szeretném megtörni magányod, valamint ugyanezen okból remélem a félreállítást te is vér nélkül kívánod megoldani.
Már mondandója befejeztével tudja hogy a lány mindenképpen ölni akar, de ha törik ha szakad lebeszéli róla. Hiszen saját tapasztalataiból tudja, attól hogy valaki fekete mágiát használ még nagyon jó ember is válhat belőle.

Valahogy nem értem meg a hozzáállását a dolgokhoz. Én is a pénzért csinálom, de nem értem, hogy hogyan is lehetne ilyenkor összeismerkedni valakivel. Ahogy megemlíti., hogy szeretné megtörni a magányom valahogy furcsa érzést kelt bennem. Nem igazán vettem észre, hogy magányos lennék.
-Miből gondolod, hogy magányos vagyok?- Bara mellettem volt, és szinte észre sem vettem, ahogy lassan külön életet kezd el élni. Egy kicsit olyan, mintha a tudatom lassan ketté szakadna. Olyan, mintha Bara és én szinte már két külön személy lennénk.
-Nem ígérem meg, hogy nem ontok vért, hisz nem csak rajtam múlik.- Közlöm vele, és várom a válaszát. Utunk közben tovább folytatjuk, ám valahogy most kellemetlen érzést kelt bennem, ha a célra gondolok.

A lány válasza után Arthan nagyon elgondolkodik vajon említse-e hogy észrevette a bábut, vagy teljesen nyilvánvaló. ~ Bár ha az lenne tudná miért tartom magányosnak. ~
- Elsősorban abból hogy mint ahogy az imént említetted nem szeretsz ismeretségeket kötni, ezenkívül amit szintén említettél hogy elég régóta csak egy társad van aki szegény még beszélni se tud, amin megjegyzem tudnék változtatni. Abban pedig hogy a vérontás nem csak rajtad múlik sajnos igazad van, de nem hiszem hogy akad olyan ostoba ember aki meghal mikor van választása.
Mikor befejezi mondandóját már bánja hogy felajánlotta segítségét, hisz ez olyan mágia amivel nem szívesen foglalkozik.

Arra kapom fel a fejem, hogy Arthan azt mondja, hogy meg tudná oldani, hogy Bara beszélhessen. Ez nem túl feltűnő, és én magam szeretném megoldani, de talán tud segíteni.
-Tényleg meg tudnád oldani, hogy beszéljen?- Hagyja el ajkaim a halk kérdés. Fogalmam sincs, hogy miért nem tudom ezt rendes hangerővel kimondani. Talán az az oka, hogy Bara dolgairól még senkivel sem beszéltem. Valahogy nem szeretném megosztani a többi emberrel a gondjaimat.
-Lehet, hogy igazad van abban, hogy nem igazán van olyan ember aki meghalna, ha van választása, de én már találkoztam ilyen személlyel.- Válaszolok, és várom, hogy újdonsült útitársam válaszoljon a feltett kérdésemre.

Arthan gondolta hogy Ayako nem hagyja szó nélkül ötletét így már kötelessége tájékoztatni:
- Nos nem orvos vagyok hanem mágus, így embereket nem tudok megszólaltatni, de tudom hogy most nem emberrel van dolgunk! Szakterületem a rúna, és jelmágia és ezzel el lehet érni hogy mondja amit szeretnél, de itt jön amit nem szívesen teszek: Lelket is önthetek bele de ehhez sajnos meg kell halnia egy embernek!
Tudja hogy Ayakonak ez nem sokat jelent de ő maga irtózik a vérontástól, és bármeddig hajlandó lenne kutatni a megoldást, csak hogy ezt elkerüljék.

Ahogy Arthan arra tér ki, hogy valakinek meg kell halnia azért, hogy Bara hangjáért egy embernek kell meghalnia. Nem akarom, hogy Barához még több vér tapadjon, így ez nem biztos, hogy nagyon jó ötlet.
-Nem lehetne valami más megoldást találni?- Lehet, hogy egy kicsit furcsán hangzik ez a mondat, de nem akarom Bara tisztaságát ilyen dolgokkal bemocskolni. Szeretném, ha mindig tiszta maradna, így ehhez nem igazán füllik a fogam.
-Nem szeretném, ha Bara vérrel szennyeződne.- Mondom ki, azt amit tényleg szeretnék. Meg szeretném tartani Bara tisztaságát, így mindenképpen szeretném ezt a módot elkerülni.
Lassan haladunk utunkon. Célunk még messzinek tűnik, így nem is igazán foglalkozok azzal, hogy mi lesz majd ott, de felötlik bennem egy kérdés, miszerint Arthan még nem mesélt nekem magáról, de most még nem kérem meg, hogy mondjon valamit, hisz nem biztos, hogy megtenné. Talán előtte meg kellene nyernem magamnak a bizalmát.

Arthan meglepődve veszi tudomásul, hogy Ayako vonakodik vért ontani. Vajon mi visz rá egy hidegvérű gyilkost, hogy fegyverét féltse a vértől? De Arthan nagyon örül neki, mert így az ő lelke is könnyebb lessz.
- Örülök hogy így vélekedik, de nem igazán értem ezt a hirtelen változást. Eddig azt hittem a szeme se rebben a vérontástól, és hogy ez a bábu egy fegyver. Viszont eggyet felajálnhatok: Ha nincs más út, és az ügyfelünknek halnia kell az ő lelke is jó már ha neked mindeggy.
Kíváncsian várom válaszát, bár nekem nem lenne mindeggy hogy eggyetlen társam kinek a lelkét hordzza.

-Bara nem a fegyverem.- Jelentem ki határozottan. Egyszer volt a fegyverem, de azóta egyszer sem. Nem akarok Barara úgy tekinteni, mint a fegyveremre.
-Nem szeretném, hogy Barát vér fertőzze ezért nem fogok senkit feláldozni ezen célért.- Mondom, és ekkor szembe jut valami. Apa lelke talán használható, de szerintem már nem. Nem is fogok rákérdezni, hisz már szinte azonnal megfogalmazódott bennem a válasz. Várom hogy újdonsült társam mit fog reagálni. Fogalmam sincs, hogy milyen hatást válthatok ki ezzel nála, de reménykedek abban, hogy nem fog furcsán nézni rám még akkor sem, ha ilyeneket állítok.

Arthan miután társnője válaszol és meglehetős elégedetségel válaszolt:
Örülök hogy így vélekedik, és nem ellenkezem. Remélem akkor mostmár én is joggal érzem magam valamelyest biztonságban melletted. Szóval, ha ezt megtárgyaltuk, akkor talán induljunk is. Esetleg útközben meghívhatom egy italra már ha szereti az alkoholt?
Arthan remélte a lány igent mond, hiszen neki már lecsúszott volna néhány feles.

-Nem biztos, hogy érdemes teljesen megnyugodnod, hisz nem azt állítottam, hogy nem vagyok gyilkos.- Jelentem ki, és mikor arra tér ki, hogy meghívna egy italra hirtelen nem tudom, hogy mit feleljek. Nem szoktam italhoz nyúlni, így ezt valahogy el kell utasítanom.
-Nem iszom alkoholt, szóval nem fogadom el a meghívást.- Válaszolok tapintatosan. Megpróbálok megint visszatérni az eredetileg megismert szerepbe mégpedig a könyörtelen gyilkoséba. Egy kicsi olyan, mintha egy átmenet lenne most a két játszott kép között, és ez nekem nem igazán tetszik a lehető leggyorsabban visszaveszem az eredeti maszk, és odafigyelek, hogy ezt magamon is tartsam.

Ha nem hát nem gondolja Arthan és mivel nem akar udvariatlan lenni nem megy be egyedül. Arról nem is beszélve hogy a lány se biztos hogy megvárná.
- Bár sejtettem hogy nincs oda az alkoholért azért egy kis vörösbort megkóstolhatott volna. No de mindegy akkor ezt nem erőltetem, viszont előre jelezném hogy a küldetés hosszától függően én jópárszor megfordulok majd fogadókban, kocsmákban és ha nem is iszik semmit örülnék ha ezekre velem tartana mert bár tudom nem szorul védelemre, nem jó ha szétválunk.
Mondta Arthan miközben szép lassan elhagyták a templom környékét.

Csak sóhajtok, és utána válaszolok. Semmi kedvem az ilyen megállókhoz, de ha ő ezt akarja, hát nincs mit tenni.
-Rendben, de én szeretném a lehető leghamarabb letudni ezt az egészet.- Jelentem ki magabiztosan. Semmi kedvem megállni italozni, majd egy részeg társaságában tovább menni. Sajnos nem igazán tudom elfogadni, hogy ilyenen töri a fejét, de el kell fogadnom. Csendben haladok ezután mellette és folyamatosan a környéket figyelem. Bara kezét szorítom, és ő mellettem halad tovább.

~Ha így, hát így!~ Gondolja Arthan, majd előveszi borosüvegét és meghúzza. Erre a válaszra számított, de mégis kicsit csalódott volt. De ha neki a munka előbrevaló, legyen jó napja, eggyenlőre nem hátráltatja.
- Legyen akaratod szerint, akkor hát mutasd az utat kérlek. Ha nem muszáj nem szívesen éjszakázok a szabad ég alatt ezért szeretném mielőbb elérni a következő várost.
Arthannnak eggyenlőre nem volt több mondanivalója, majd az úton beszélgetnek ha Ayakónak is van rá igénye.

Ahogy azt kéri, hogy mutassam az utat, könnyed lépésekkel haladok tovább a vélt irányba. Valahogy nem tud meghatni, hogy Ő nem szeret a szabad ég alatt éjszakázni. Bara cipőjének koppanása jelzi, hogy milyen gyorsan is haladok. Nincs kedvem beszélgetni, így nem szólalok meg. Valahogy most a lehető leggyorsabban el akarom érni a következő várost.
~Vajon mennyi időt fog ez elrabolni?~ Gondolkodom el, és gondolataimba veszve haladok tovább.

[ Nem hívatott, de megjelent... ]

A koratavaszi napsütésben fürdő város szapora szívverése makacsul pumpálta az utcákba a sokszínű népséget. Piaci kofák és nemes urak torzsalkodtak, jöttmentek vidám kacagásától volt zajos a vásártér, a fogadók és kocsmák fülledt, zárt szobáiból vitatkozva, cseverészve igyekeztek ki a hosszú telet odabent töltött napszámosok, zsoldosok, szerencsevadászok.
Élesszemű Caladster, a rettegetten hírnév nélküli kalandor kipirult arcán elnyűhetetlen, széles vigyorral hagyta maga mögött a városkaput, kíváncsi tekintete ide-oda cikázott a színpompás, tarka tömeg egyes elemein. Alkalmanként megakadva egy-egy mélyebben dekoltált ruhakölteményen, elegánsan fonott frizurán, elmerengve eshetőségek milliárdjain hagyta maga mögött az utcák, terek és sikátorok számos más csodáját. Útja a városban olybá tetszett, mintha a múlt évről készült allegória bontakoznék ki: A férfi látszólag változatlanul, töretlen jókedvvel hagyta maga mögött a legváratlanabb kalandokat, gondosan megtervezett küldetéseket, véletlenszerű eseményeket, és sok-sok korábban ismeretlen ember és más lény társaságát. Alkalmanként össze állva egy-egy teremtéssel sok barátra tett szert, de, ahogy lenni szokott, a forró, kalandvágyó Surranó vér tovább csalta a férfit, új helyekre, sűrű ködbe vesző jövőt tartogatva, a kiszámíthatatlanság varázslatos afrodiziákumával hajtva előre Calt.
De a tavasz közeledtével ébredő, a régitől élesen elkülönülő év felébresztette a rutint, a mesterlövészt a nyüzsgő nagyvárosba hívta a sors.
S hálát adni a megannyi kalandért, temérdek jótettért, és még annál is több pénzért, szexért, kényelemért a legkiválóbb alkalom a ragyogó napsütéstől jókedvűvé varázsolt civilizáció... s még inkább alkalmas helynek kínálkozik Tarsis nagyszerű intézménye, a Remény temploma.
Magabiztos léptek koppantak a márvány lépcsősoron. Formás balusztrádok közt átragyogó arany napsugarak csíkozták a férfi fehér ingét. Lassan, átlépve a kiugró, csúcsíves homlokvonalú kaput, Caladster egy narthexben, a templom előcsarnokában találta magát. A fehér és más, világos vagy pasztellszínű kövek és falak közé vadidegen folt, sötét köpeny és piszkos bőrnadrág, magas szárú csizma ékelődött. A vállán átvetett hátizsákban mélyen elrejtve, szétszerelve pihent a nyílpuska, Caladster pedig lassan egy nagy fogadóterem precíz őrséggel feldíszített csarnokába ért.
A csarnok végében pedig méltóságteljesen, tiszteletet parancsoló ruhában alighanem őexcellenciája, Onoria, a Remény főpapnője trónolt.
A bejelentés nélkül érkező férfi a legcsekélyebb fenyegetést sem jelentve elé sétált, táskáját átnyújtotta egy elé lépő őrnek, köpenyét pedig a nemesektől ellesett mozdulattal csapta háta mögé, mutatva fegyvertelenségét, egyszersmind térdet hajtva a nő előtt.
-Légy üdvözölve Onoria, minden papnők hercegnője! -szólott a köszöntés.

~ A Remény temploma. ~ megállok a bejárattal szemben ~ Végre ezt is megéltem, hogy idáig elvetődtem. Sőt nem csak elvetődtem, hanem Onoria főpapnő hívatott. Bár azt jó lenne tudni, miért kéretett ide? Az meg egy másik érdekes kérdés, egyáltalán honnan tud a létezésemről? Nem csoda, hogy kételkedve fogadtam, mikor átnyújtották nekem azt a bizonyos levelet, s bár rajta van a főpapnő pecsétje, még mindig nem vagyok benne biztos, nem csak átverés az egész.
* Miközben, ezen gondolkodtam, zsákomból előkerestem a levelet.
Nagy levegőt vettem és beléptem a templomba. Egy hosszú folyosón találtam magam, ahol a katonák egyenlő távolságra álltak. Túlságosan nem lepődtem meg, tegnapnapi érkezésemet követően, egy fogadóban érdeklődtem kicsit a templomot és a főpapnőt illetően, ezzel is felkészítve magam, arra az estre, ha mégis valódi lenne a kapott levél. Másrészt nem ártott megszabadulni az út porától sem.
Miközben a folyosón haladtam a fogadóterem felé, újra feltettem magamnak a kérdéseket, de továbbra se tudtam rájönni a válaszokra. Most itt állok és csak egy ajtó választ el, hogy megtudjam. *
~ Na most kiderül az igazság.
* A teremben az várt, amire az elmondottak alapján számítottam, vagyis nem teljesen. Az őrök, a papnő, akire illett az Onoriáról kapott leírás, és a teremről hallottak egész jól fedték a valóságot, de arra nem számítottam, hogy más is lesz itt rajtam kívül. De hát, miért ne lenne más is, aki ellátogat ide. Az idegenről túl sokat nem tudtam megállapítani, köszönhetően annak, hogy háttal állt nekem, de úgy nézett ki, mintha ő is Onoriához jött volna, ezért a köszöntést egy alkalmasabb pillanatra tartogatom. Alig, hogy felmértem a helyzetet, egy őr lépett hozzám. Szó nélkül nyújtottam át neki a levelet.*
~ Most fogja közölni velem, hogy nem valódi, feleslegesen jöttem ide. Nem fontos, úgy is tervezgettem már, hogy el kéne látogatni ide és megismerkedni a várossal. Legfeljebb kicsit előbb kerül rá sor, mint gondoltam. Merre is kezdjem majd?
* Az őr megnézte a levelet, majd halkan közölte velem, hogy maradjak itt. Gondolom nem akarta zavarni Onoriát és a vendégét. Majd elindult a főpapnő felé.

Ugyan a kék szemű férfi csupán áldozatot kívánt letenni a Remény oltárára, méghozzá nem kevés zsákmányolt aranytallér és apróbb varázstárgy képében, füleit meglepő információk, nem várt szavak zárt intervalluma cirógatta meg.
Térdeltéből felemelkedve a papnőre emelte tekintetét, majd egy, de kettőnél semmiképp sem több szívdobbanás után -míg alaposan átrágja a hallottakat- szabályos arcára széles vigyort ült ki. Sziporkázó íriszei egyaránt ragyoghattak a büszkeségtől és a hitetlenségtől.
-Katonáid kiválóan végzik a dolgukat, Úrnőm. -felelte jókedvűen, és kíváncsi pillantást váltott a ünnepélyes felöltőikkel a terem díszítéséül szolgáló őrökre.
-Bevallom, nem számítottam rá, hogy éppen itt, éppen te fogsz misszióval várni engem. Csupán kegyed adományt kívántam az oltárkő szent menzájára helyezni...
-De ki vagyok én, egyszerű báb a sors és a világot mozgató erők kezében, hogy nemet mondjak Őexcellenciája, Onoria főpapnő kérésére? Természetesen a feladatot elvállalom.
Caladster levakarhatatlan mosollyal az arcán fél lépést hátrált a papnőtől és a Gylnar Radek nevezetű férfitól, hiszen -látván és hallván, hogy alighanem személyes ismeretség kapcsolhatja össze őket- tán csupán kettejükre vonatkozó dolgokat is meg kívántak beszélni.
És mikor egy kérdés számára felszabadul egy pillanatnyi csend, Cal mégiscsak szóra nyitja a száját:
-Mondd csak, mélyentisztelt Főpapnő, van a küldetésnek valamiféle határideje?
A mesterlövész szemében ez bizony nem más, mint olyasfajta megbízás, merénylet, amelyre haragos nemesek, politikai összeesküvők szoktak fel kérni rossz hírű embereket... és az olyan megbízásoknak is megvan a maguk etikettje.