A Remény temploma

//Onoria//

*A főpapnő szó nélkül visszasétál az oltárhoz, ahol céltalanul pakolássza a gyertyatartókat ide-oda. Huor türelmét majdnem a végletekig kimerítette, de a mágusnak valahonnan sikerül egy kis extra nyugalomhoz jutnia; így remélhetőleg a papnő nem veszi észre Huor idegességét. Meg amúgy is most a gyertyatartóival van elfoglalva...*
-Jogomban áll felülbírálni a rendeden belüli következményeket, amelyekkel sújtanak majd tettedért. Hiszen nincs az a fehérköpenyes, akinek szabad lenne úgy ölni, hogy választhatott volna más módot is.
*A papnő megpróbál kegyesnek tűnni. "Mintha azt hinné, hogy a kezében vagyok... Sajnos jól hiszi."*
-Vannak dolgok, amiket nem végezhet el egy fehérköpenyes, s nem bíznék semelyik másik rend tagjára sem. Olyan mágusra van szükségem, akit nem kötnek saját rendjének szabályai. Ez a mágus, ha elvégzi nekem feladatát, mentesülhet egyes következményektől, bár ebben nem szerepel a rendből való kizárás.
"Értem. Szóval velem akarja elvégeztetni a 'piszkos munkát'. És ráadásul ezzel Ő tesz nekem szívességet. Hát legyen."
-És milyen feladatot kell elvégeznie ennek a bizonyos mágusnak?

Homlok ráncolva léptem be a templom falai közé, egy számomra idegen helyre. Elképzelésem sincs, hogy mi oka lehet Onoria főpapnőnek velem társalogni. Nézek le az ujjaim közt szorongatott levélre, melyet egy küldönc nyújtott át, mikor épp Tarsis piacát jártam be. Lehetséges oknak felmerült bennem a klán és a Tanács közti kapcsolat. Hosszasan töprengtem rajta idefele jövet, s csak az utat nézve baktattam egyre közelebb a célhoz.
Magabiztos lépteimmel magamat is megleptem, hisz sosem jártam még itt. Elég követnem a díszek egyre növekvő értékbeli halmazát. A legmázasabb a papnő oltáránál lesz… Szűröm le a következtetést, majd egy hosszú folyosóra érkezve, a felsorakozó katonák láttán megtorpanok. Szavak nélkül közlöm érkeztem okát egy felém tartónak. Egyszerűen fellobogtatom a levelet...
'- Várjon itt! – mormolja, s elindult a folyosó végén magasodó ajtó falai mögé. Jobb kezem nyakamra helyezve forgatom meg fejem, végig az őröket figyelve közben. Most jön a várakozás, ami hasztalan időhúzás, további variációk felbukkanására ad időt. Figyelemelterelésként pásztáztam a felsorakozó embereket. S mégis... már forr bennem a gondolat, mi fogad odabenn? Mi van, ha egy klántárssal együtt várnak rám, s amint belépek halált kiáltanak reám? Majd egy hét telt el, mióta renegátként kelek fel reggelenként, akár egy fogadóban, vagy tábort verve. Ugyanaz a kép jelenik meg előttem, a szabadság, melyet csak néhány emlék fog kísérteni életem során. Dorian reménykedő szemei, mit csupán baráti érzelmekkel viszonoztam. Burokba zárt emberi lélek a mesékben létezik. Mély érzelmek bárki szívét elrabolhatják, még az enyémet is. Még ha nem is egyszerű feladat, megvalósítható. A fagyos tekintet olykor nem zord, mélyre nyúlva, elviselve a fájdalmat a kínt mit okozhat, legbelül szeretetre képes. Saját magamról "beszélek" idegenként. Fejem leszegem, ujjaim szorosan gyűrik meg a papírt. Igen, ez a gyász mit érzek. Sosem dúlt bennem ennyi gondolat. Mit nem adnék, ha a háborgó tenger lecsillapodna mi bennem dúl.

//Wyerre és Onoria//

*Mielőtt választ kaphatna, nyílik az ajtó és egy katona lép be rajta (talán pont az, amelyik tüsszentett?).*
-Kegyelmes papnő, megérkezett a másik mágus...
"Másik?" *Huor a papnő arcán átsuhanó felhőt látva aggódni kezd.*
-Küldd hát be. Mondandóm őt is érinteni fogja! *Majd Huor-hoz:* -Megbocsáss, hogy várattalak, de az érkező is fontos része a feladatnak.
*Huor indokolatlan fejrántással nyugtázza papnő szavait, majd az ajtóhoz fordul, hogy lássa a belépő mágust. "Barnaköpenyes. Fiatal. Csinos. Egy hasonló juttatott ide engem. Csak rokonlátogatóba ment, aztán kiderült, hogy az apját megölték, úgyhogy le kellett mészárolni a bandát, aki végzett vele! És most itt vagyok... A dolog jó oldala az, hogy már nem süllyedhetek mélyebbre."*
-Jer közelebb!
*A papnő mosolyától Huorban megáll az ütő. Ez a legfelsőbbrendűbb mosoly, amit valaha látott. Olyan, mintha a papnő élvezné, hogy dönthet (legalábbis ebben a helyzetben) életről, halálról.*
-Wyerre, ő itt Huor. Huor, ő itt Wyerre.
*A valaha volt fehérköpenyes egy fejbiccentéssel üdvözli sorstársát.*
-Mindketten hasonló okból álltok előttem, s mindketten a rendetek által rátok róható következmények miatt. Ezen következményektől való védelmet ajánlok nektek.
*Onoria a barnaköpenyes elé lép és a szemébe fúrja tekintetét, majd Huor szemét és varázsbotját fürkészi.*
-Azonban mindennek ára van ebben a teremtett világban. Ha én segítek nektek, azzal nem egy alkalommal, hanem míg én fel nem oldalak kötelességetek alól, ti is segítetek, amikor kérem. Halljátok hát, mit kérek tőletek.
*Onoria hátrébb lép, hogy mindkettejükhöz egyszerre szólhasson.*
-A Lanur-hegység lábainál van egy fehér ork telep. Figyelemre méltó vezetője van neki, bizonyos Mordul. Őt kellene eltávolítani a törzse vezetéséből, mert könnyen lehet, hogy hamarosan több törzset is összefogva ellenünk fordul, s háborúra nincs szükségünk. Természetesen sikeresen elvégzett feladat után kellő fizetséggel is szolgálhatok. Az orknak nem kell életben maradnia…azonban hab lenne a tortán, ha akadna valaki, akit a helyére tudunk állítani. Félreértés ne essék, az orkok sosem voltak szövetségeseink, de fajuk nem alábecsülendő, főleg, ha esetleges ellenségeink oldalára állnak, s van, aki összefogja őket.
"Szóval beküldenek engem a halál torkába egy kislánnyal, hogy húzzuk ki a méregfogát, majd tömjük bele a saját fogunkat, végül pedig egyszerűen sétáljunk haza... Pompás!" *Huor nem tud mit mondani ehhez. Nincs más választása, mint elvégezni a feladatot. Inkább nem próbál megszólalni; úgysincs mit hozzáfűznie az elhangzottakhoz. Inkább hagyja, hogy Wyerre szólaljon meg (feltéve, hogy meg akar). Abból is meg tudhat egyet s mást leendő társáról.*

//Onoria és Huor//

Soká nem kellett várnom, hamar a fogadóterem ajtajához vezettek. Belépve közelebb invitált Onoria, s, a kell ő tisztelet megadás után így is cselekedtem.
- Légy üdvözölve Onoria főpapnő… - mélyen meghajlok előtte, majd az idegen fehérköpenyes mellé állok. Különösebb figyelmet most nem szentelek rá, tekintetem csak a papnőre irányult. 
A bemutatást oldalra sandított biccentéssel tudom le Huor felé, s újból a fehér ruhás nőt figyelem.
"Védelmet ajánlom nektek… azonban mindennek ára van…" Érdeklődésem jól láthatóan kiült arcom szegleteire, s minél jobban a lényegre terelődtek a szavak, elmosolyodva nyugszom meg.
- Minden szavad igaz Úrnőm… Jól tudom, hogy minden tett következményekkel jár. – Elhallgattam Onoria feladatát hallgatva, olykor Huorra néztem, hogy felmérjem, mégis kivel kell együtt dolgoznom. Szemöldököm kissé felvonom, hisz a látványon kívül nemigen tudok róla.
- Érdekelne a dolog… de… mégis milyen fizetségre gondolsz főpapnő? - Sóhajtok mélyen, majd felcsillanó szemekkel folytatom.
- Az csak természetes, Mordulra a halál vár. De a helyére kit gondoltál? Igaz, hogy az orkok nem épp a kifinomult  észjárásukról híresek, de egy gyenge illúzió nem tudom, mennyire lenne hatásos. – Szavaimból egyértelműen következtetni lehet, hogy készséggel belevágnék a dolgok közepébe. Minden apró részlet érdekelt a megbízással kapcsolatban.
- S egy kérdést engedj meg nekem Úrnőm. Mit értesz az alatt, hogy míg fel nem oldasz kötelességünk alól? Értsem úgy, hogy mitől szabadultam, most ismét bekövetkezik? – Ezt azért semmiképpen nem szeretném, újból szabályokhoz kötve élni, mit más ró reám.
- Megteszem amit mondasz, s máskor is állok elébe… csak add meg a szabadság látszatát... - Mást nem tudok tenni ebben a helyzetben, mint elismerni a "vereséget". Jobb megragadni az utolsó reményt, hisz neki hatalma van... ami tiszteletre méltó...

//Wyerre, Onoria//

-Azt mondom... ne vesztegessük az időt.
*Huor mélyen meghajol a Remény templomának főpapnője előtt.*
-Köszönöm nagylelkűségedet. Nem fogok csalódást okozni.
*A mágus az első mosolyát engedi el a papnő felé, amióta belépett ide. "Ahhoz képest, hogy kezdő vagyok, egész remekül megy a seggnyalás..." Huor az ajtóhoz lép és kitárja azt, de nem lép ki rajta; azt szeretné, ha Wyerre menne ki elsőnek. Ezt udvarias gesztusnak szánja és reméli, hogy barnaköpenyes társa értékeli majd kedvességét.
Amint Wyerre kilép a folyosóra, Huor is követi és becsukja maga mögött az ajtót. Ha a lány már elindult, Huor utána siet (amennyire lábai engedik) és remélhetőleg egymás mellett teszik meg az utat, ami a fogadószobától a templom bejáratáig vezet (végig a világ leghosszabb folyosóján). Huor ez idő alatt nem töri meg a csendet, hacsak Wyerre nem kezdeményez beszélgetést...*

//Onoria és Huor//

Meglepett, hogy Onoria számára is van ismeretlen. Úgy tudtam ő mindenben jól informált, de ezek szerint az ő hatalma is eléri határait.
- A közvetlen veszély elhárítása, igen... - ismétlem a főpapnő szavait, s megköszörülöm torkom. - Új vezetőt talán hetekbe sem telik, találnak. Ki Mordult is felülmúló igyekezettel fogja dühét felszabadítani. - Eszem ágában nincs szócsatába keveredni a nővel, de ez az igazság. Oly király is átveheti elődje helyét, ki hamarabb egyesíti majd a törzseket. Vállamat megvonom, mikor Onoria az oltárhoz sétál, majd a kezében tartott gyertya fényét nézem. Üres szavak ezek, miket hallok. Nem sokban különbözik. Bármikor csettinthet, ha úgy kívánja kedve. Onoria most Huor véleményére kíváncsi. Jómagam már elmondtam, amit akartam. A fehérköpenyes szűkszavú, ami jó tulajdonság. 
Mielőtt távoznék az előttem kinyitott ajtón, meghajlok a főpapnő előtt. 
A folyosó csendes, mint mikor érkeztem. Huor pár lépéssel hátrébb sétált tőlem. Bicegő járását próbálom nem méltatni szavakkal. Futásnál éppenséggel előnytelen tulajdonság.
- Őszintén... mi a véleményed, kedves Huor? - kérdem némi arroganciával hangomban. - Nekem bátran elmondhatod. - Mosolyomat nem láthatja mi arcomra kúszott. - Remélem képes leszel a tempót tartani... -  nevetek fel, már inkább csak a lehetetlen helyzet miatt, mibe kerültem.

//Wyerre//

-Őszintén... mi a véleményed, kedves Huor? Nekem bátran elmondhatod.
-Az én véleményem veszélyes lehet ezek között a falak között... "Ezek között az őrök között." Ha elmondom, nem valószínű, hogy elérjük a folyosó végét... "És az sem lenne valószínű, hogy megérjük a holnapot."
-Remélem képes leszel a tempót tartani... *A lány nevetése éles késként hatol a mágus szívébe, de nem hagyja, hogy ez kívülről mutatkozzon rajta.*
-Én szintén... remélem.
*Így mennek tovább egy darabig, mikor Huor megszólal:*
-Te mit követtél el, hogy idáig jutottál?
*A mágust tényleg érdekli társa története. Meg persze hasznos információkhoz is juthat általa...*

//Huor//

A templomból már csak egy lépés szükségeltetett ahhoz, hogy megkezdjük utunkat küldetésünk felé. Huor, ha nem vette észre hirtelenjében tett megtorpanásom, belém ütközve hőkölt meg. Tartózkodása érthető, talán nem oly ostoba mégsem, mint azt gondoltam.
’- Te mit követtél el, hogy idáig jutottál? – A kíváncsiskodó kérdés mi megállásra szólított. Hirtelen fordultam meg, s Huor arcához közel hajoltam, mit külső szemlélő talán félre is értelmezhetett.
- Elcsentem egy gyermek játékát… - suttogom ajkaihoz közel, mi talán zavarba is hozta a férfit.
- Mégis mit gondolsz, miért vagyok most itt? Ne keresd az okát. – Ujjaimat most álla alá helyezem, hogy arcát még közelebb húzzam a magaméhoz. Sóhajtásai számomra jelentéktelenek, tudomást sem veszek arról, most mi zajlódhat bennük.
- Csak ne állj az utamba… S a csapásokat kerüld ki… Senki hulláját nem fogom elföldelni. – Taszítom el magamtól, s kilépek az ajtón. Megvárom míg Huor magához tér az előbbiekből, kézlendítéssel jelzek felé, hogy iparkodjon, mert indulunk észak felé…


//Meglesz   Köszönjük! // 

//Wyerre//

"Szóval sikerült beletenyerelnem..."
-Elcsentem egy gyermek játékát... Mégis mit gondolsz, miért vagyok most itt? Ne keresd az okát. Csak ne állj az utamba... S a csapásokat kerüld ki... Senki hulláját nem fogom elföldelni.
*Huor-nak földbegyökerezik a lába a kislány monológjától. Wyerre türelmetlen kézmozdulata hozza újra működésbe a mágus elméjét, aki röviden felkacag; pont úgy, hogy a lány minden bizonnyal meghallja. "Oké, amíg te futkározol, addig én majd végrehajtom a küldetést. Istenek, mit küldtetek a nyakamra?" Huor - maga sem tudja, hogy miért - nem neheztel a lányra, nem is bosszankodik miatta; kifejezetten tetszik neki a helyzet. Furcsamód, elkezdte megkedvelni Wyerre-t, mikor más (normális) emberek gyűlölni kezdenének. Nem gondolkodik tovább, hanem eleget tesz a lány óhajának és utána siet; nehogy magára haragítsa. Érdekes kalandnak ígérkezik. Huor már el is felejtette, hogy hová indulnak, s ennek köszönhetően minden aggodalom kiveszett a szívéből.*

//Köszönjük, papnők papnője! //

Huor előbbi trükkjén akaratlanul is vicsorgok egyet. Talán mégsem olyan szerencsétlen, mint amilyennek gondoltam. És talán Frikk sem olyan kétbalkezes...
A harc hol az egyiknek hol pedig a másiknak kedvez. Szívósan védi mindkettő amiért küzd; Mordul próbálja megtartani a jelenlegi posztját, s persze mindkettő fél az életéért vív meg. Persze csak mi tudjuk, hogy az egész végül csaláson alapuló győzelem lesz és nem tiszta harc. Egyik lábamról másikra váltogattam a súlypontomat, kissé már untam a tétlen ácsingózást. Megkönnyebbülten hörgök fel amikor a Görbelábú végre a segítségünkkel a győzelem felé veszi az irányt. Amikor a fojtogatás már elérte a fuldoklás utolsó fázisát már meg is fordultam, hogy megtegyem az első lépést minél messzebb innen. Huor bökdösődésére én is oldalba böktem őt, majd együtt indultunk el a többi orkkal, s apránként lemaradtunk tőlük. 
- Egyetértek... - Bólintok már Huor igazi arcát látva. A visszafelé tartó egy néhány orkot messziről megpillantva, már indulóra fogtam volna. De a férfi lecövekelt, szemeit behunyta... ismét készülhetett valamire. A kéz ami ma már egyszer használt rám mágiát, ismét emelkedett, végül vállamon állapodott meg. Csak szemeim forgatom, kezd elegem lenni, hogy tűrjem ezt az engedély nélküli magizálást. Már szavait kántálja mikor kérdőre vonnám. Különös erő sugárzik ki körülöttünk, a tér kijátszása ez, veszélyes tudomány ez az asztráltestnek. A sötétség villámcsapásként térített ki az ismeretlenbe...

- Az istenekre mondom, egyszer rettenetesen megkínozlak ezért... - Térdeimre rogyva estem a padlóra, lassan körbenézve már megismertem a helyet ahová érkeztünk. A rosszulléttől viszont még erőm sem akadt, hogy feltápászkodjak a földről. A mai nap elfogyasztott ételt most félig emésztett állapotban láthattam újra. Huorra néztem bosszúsan, nem azért amiért ez történt... 
- Miért nem használtad ezt akkor is, amikor odafelé indultunk?! - Nem érdekelt, hogy egy templomban vagyok éppen. Az előbb még az orkok közt voltam, sőt, én magam is orknak néztem ki. Már rég elintézhettük volna az egész "küldetést", ha ő... előbb észbe kapott volna...

...Huor ismét az erdőben van, ami most sokkal sötétebb, mint amire a mágus emlékezett. A nyílvessző ugyanúgy a lábába fúródik s a mágus ugyanúgy eltöri, mint legutóbb. Csak a nyílhegy marad a combjában. A fekete nyílhegy. Az erdő eltűnt. Csak Huor és a nyílhegy van, ami most pörögni kezd, ám mindvégig a mágusra mutat.
-Miért nem használtad... miért... miért...
A nyílhegy már nem pörög tovább. Szertefoszlott és szétterül a mágus alatt szakadékot képezve, amibe most Huor zuhan. Ám amikor fölfele emeli tekintetét, mennyei fény simogatja, s emeli maga felé. A mágus egyszerre egyesül a fénnyel és a sötétséggel, amikor most emberi alakot öltenek. Már két páncélos lovag áll egymással szemben. Egyikőjük tetőtől-talpig hófehérben, míg ellenfele az éj sötétjét öltötte magára. A két lovag egymás felé sújt, s kardjaik kölcsönösen felhasítják a másikat. A fehér kard nyomában, a sötét lovag sebéből a valaha volt legtisztább fény ragyog, míg a fehér bajnok sebéből ragacsos nyálkaként ömlik a sötétség, mintha Dremer vére lenne. Huor a sebeket nézi, ám amikor felemeli tekintetét saját magával áll szemben. Egyszerre viseli mindkét páncélt és mindkét kardot s a fegyverek ismét összecsapnak. Ahogy a két kard egymásnak feszül a fény és a sötétség elkezd egybeolvadni. Immár semmilyen erő nem képes szétválasztani azt, ami összetartozik. Hiába is erőlködnek a kardot tartó kezek, már ők is egybeolvadtak...
-Miért?
*Huor a Remény templomának padlóján fekszik, a mennyezetet bámulja. Az igazságra jött rá? Ki tudhatná? De az biztos, hogy amit a mágus most megtudott, nyugalommal tölti el. Már nem érzi magát bűnösnek a gyilkolásért, sem semmiért, amit eddig elkövetett. Nem érdekli, hogy kizárják-e a Rendből. Sőt! Örülne, ha kizárnák. A mágus körbefordítja tekintetét és meglátja Wyerre-t, aki most éppen ebédje maradékát pakolja ki a padlóra. Huor remekül szórakozik ezen.*
-Megválaszoltad a saját kérdésedet. Rettegtem, hogy meg fogsz kínozni!
*A mágus mosolyogva felül és körülnéz. Onoria fogadótermében landoltak, de ő most (ha a mágus jól látja) nincs itt. Huor nem hitte, hogy ilyen nagy távolságból, ennyire pontosan fog működni ez a... varázslat. A mágus botja ott hever mellette a földön; megfogja és a segítségével feltápászkodik. Onoriának mindenhol vannak kismadarai; minden bizonnyal tudja, hogy megérkeztek és perceken belül itt lesz...*

//Onoria és Huor//

Huor talán most jól szórakozik rajtam, egyenlőre... Túlságosan merész lenne, ha itt helyben ütném agyon ezért. Onoria vélhetőleg nem hagyná szó nélkül, ha érkezésekor épp a fehérköpenyes nyaka köré tekerednének az ujjaim. 
Még émelygő gyomromhoz fogok, lassanként feltápászkodom s mint egy megszokásként porolom le magam. Az ajtó nyílására előbb kapom oda tekintetem mint Huor, félelf származásom ideális előnyhöz juttat e téren. A huppanásra magam is felfigyelek, és most kölcsönös alapon mosolyodom el az ő szerencsétlenségén.
- Légy üdvözölve Onoria főpapnő! - Már a székbe támaszkodva hajolok meg kissé. Szavaira végig húzom tenyerem arcomon, kissé leplezve hitetlen tekinteteim. Még hogy az istenek... 
Nem engedelmességből, pusztán megfáradt végtagjaim pihentetése céljából ülök le a felkínált helyre. Mély levegőt veszek s elgondolkozok, hogy a történteket hol is kezdjem el mesélni. 
- Mordul halott, a helyét pedig már be is töltötte egy Frikk nevezetű ork. - Mondom szűken, csak a lényegre törekedve. A férfira néztem, ha Onoria kíváncsi az új törzsfőre, ő talán finomabban fogalmazza meg a dolgokat. Vélhetőleg az én részletesebb beszámolómtól fennakadna a papnő tekintete. Átvetem egyik lábam a másik felett, karjaim magam előtt fonom össze, s várakozón tekintek hol egyikre másikra.

//Onoria, Wyerre//

*Amikor a szolgáló behozza a székeket, Huor a hozzá közelebbibe rogy. Most érzi csak igazán az utázás árát. A papnő azonnal a tárgyra tér. Huor hálás, amiért Wyerre kezdi el a beszámolót, ám eléggé rövidre sikerült, s látszik, hogy a két nő arra vár, hogy ő mondja el a többit. Így hát a mágus erőt vesz magán és megszólal.*
-Ez a Frikk könnyen befolyásolható. Természetesen azt hiszi, hogy minden őérte van, de egy-két jól irányzott hízelgés, néhány megfelelő helyen elhúzott mézesmadzag és úgy táncol... ahogy csak akarjuk.
*Huor úgy ítéli meg, hogy ezzel teljesen pontosan összefoglalta a lényeget és szemérmetlenül behunyja a szemét a fonott székben. Nem álmos és nem is tudna aludni, de sokkal jobban érzi magát most csukott szemmel, ezenkívül nem akar lemaradni az eseményekről. Kíváncsi, hogy a főpapnő hogyan értékeli a munkájukat...*

//Onoria és Huor//

Huor (számomra) meglehetősen burkoltam fogalmazta meg a tényeket, de talán jobb is ez így. A "mézesmadzag" trükköt én is alkalmaztam néhány alkalommal, de nem orkokon. Azért van egy határ, és azontúl nem a hízelgés lobog a legfőbb tulajdonságként. A meggyőzésnek sok formája van, és ez az egyik legocsmányabb mind közül. 
Onoria várakozó pillantására újból Huorra nézek, ki már lehunyt szemekkel kényelembe helyezte magát. Remélem nem itt tervezi "édes álmainak" mélyreható szövögetését egy falat rengető horkolás közepette. Valamiért úgy érezném, ezzel rám is rossz fényt vetne ki. Torkot köszörülve felcserélem lábaim, így a levegőben kissé meglóbált jobbommal Huor bokáját meglökhettem.
A főpapnő kérdése, egyértelmű választ sarkalt kimondásra.
- Én azt mondanám ő egy barbarisztikus nyelvezetű, de gyámoltalan egyed. Nyilván haragot táplált Mordul felé, és ki tudja mióta akarhatja megölni... végül a mi megjelenésünk volt sikerének kulcsa. Megfelelő patronálás nélkül nem megy semmire, szerintem nincsenek tervei, csak a hatalom kellett neki. S mint tudjuk, amilyen könnyen jött, olyan könnyen meg is foszthatjuk a dicsőségtől. - Való igaz, "mi" hoztuk fel a témát, amit Onoria másodlagossá is tett, mondván nem az a lényeg. 
- Legutóbb azt mondtad, az olyan ork, ritka mint a fehér holló... Kétlem, hogy beletrafáltunk volna egy amolyan ritkaságba. Ha tévednénk, és legapróbb jele is mutatkozna ellenkezőjéről, örömest ontjuk ki vérét...
Furcsa ez a többes szám, különösen akkor, ha már én is használom.

//Onoria, Wyerre//

*A mágus felnyitja a szemét, társa 'érintésére'; jelezvén, hogy még velük van. Wyerre okfejtésére csak helyeslően bólogat, nem talál kivetni valót a lány szavaiban. Viszont, ha találna, akkor sem problémázna ezen. Amikor Wyerre többesszámban beszél magukról, Huor egy kissé elmosolyodik. (Reméli, hogy nem vették észre.)
A mágus most csak megfigyelő. Mikor Wy abbahagyja a beszédet, Huor felpillant a papnőre, s várja annak reakcióját...*

//Onoria és Huor//

Akaratomon kívül ráncolódik össze szemöldököm egy pillanatra, ahogy elkaptam Huor mosolyát. Fel sem tűnt volna, ha nem követem Onoria tekintetét egyenesen a férfira. Csak remélhetem, nem bízza el magát. 
A főpapnő kérdésére megcsóválom fejem: - Az égadta világon senki, még csak nem is sejtheti... - Most az én arcomra kúszott mosollyal figyelem a nő mozdulatait. A kezében két dobozzal tér elénk, különösebb érdeklődést nem mutatva tekintek el róluk. 
- Azt, hogy mennyire kitartó és talpraesett - vonok vállat -, nem tudhatjuk... Csak a puszta remény ideájába kapaszkodhatunk. - Ironikus, hogy ezt pont a remények templomában mondom, na meg az is, hogy épp Onoriának. Túlságosan is szkeptikus, esetleg valami más lappang a dolgok hátterében. 
- Talán komoly veszély forrásként tekintesz az orkokra, pedig ostoba népség. Vegyük csak például Frikket, ki látatlanban, megbízott két ismeretlenben, s életét kockára téve állt ki Mordul ellen, mert hitt bennünk. Meglehet, egy újabb mézesmadzag feltűnésére ismét kap, s azt teszi amit kérsz. De én nem szólok bele, hisz a te kezed az, ami bárhová elér... - Nyugodt hangnemben beszéltem mindvégig, engem kevésbé izgat az aktuális dolog, mint a Tanács vezetőjét kell hogy érdekelje. 
Enyhe érdeklődés csillant fel ezüst szemeimben, a nő tekintetét keresve nyíltak ajkaim újabban szólásra.
- Gondolom az embereid is beszámolnak, ha már időközben elcsodálkoztak eltűnésünkön. - Magabiztosan meredek egy ideig a barna szemek rejtett utalásait keresvén. Igaz ami igaz, egyik küldöttét sem láttam, az érzés viszont már akkor belém fészkelte magát, mikor Huorral épp Frikktől félrevonulva tárgyaltunk.

//Wyerre és Onoria; a tékozló fiú visszatér )

*A főpapnő, miután ismét szembefordul velük, két dobozt tart a kezében. Huor túlságosan kimerült, hogy bármiféle érdeklődést mutasson, noha kézenfekvő, hogy a tartalmuk hamarosan a két mágushoz fog kerülni. Máskor talán felcsigázná az, amit a főpapnő jutalmul tud adni nekik, de most nem.
A fehérköpenyes unottan, leragadó szemhéjjal hallgatja a két nő mondatait, de értelmük nem jut el a mágus tudatához. Reméli, hogy már nem tart sokáig ez az egész...*

//Most csak ennyi telt... ugye a 2 hét kihagyás...)//

Huor unott kinézete akarva akaratlanul is, de elterelte néhány pillanat erejéig figyelmem központját. Valamiféle késztetésre szólít, hogy pörgessem az események menetelét, mielőtt még nekem kell kiráncigálnom őt. A folyton folyvást lecsukódó szemhéja közel sem bizalomgerjesztő, rögvest Onoria barna szemeibe nézek, mikor feltűnik az értelem talán már elillant amaz férfi szemekből.
A rám szegett kifejezések nélküli tekintete kölcsönössé válik, még az alig kivehető mosolyára mit szavai követtek sem változott semmit. A Főpapnő felénk nyújtott kezeiben ülő dobozra, kimért mozdulatsort követőn reagálok. Már álló testhelyzetből fogadom el, ám a doboz tartalmát nem tárom fel, idővel, a templomon kívül.
Nem erényem a hálálkodás, így egy enyhe biccentéssel köszönöm meg a fizetségét. Kissé meghajolok Onoria előtt, majd már az ajtó felé lépve háttal szólítom meg.
- Engedelmeddel, távozok főpapnő, immáron mindent megosztottam veled, amit lehetett. S ha a szükség úgy kívánja, találkozunk még. Minden jót, Onoria… - Az ajtó kitárul mozdulatomra, s ha más mondanivaló nem tart maradásra, gyors léptekkel hagyom el a templom falait. Huort nem várom meg, miért is tenném… Vajmi’ érdek fűz hozzá, a küldetésnek vége szakadt, útjaink végre külön utakat járnak.

//Köszönöm a játékot mindkét félnek! //

//Wy, Onoria//

*Minek szépíteni? Huor egyre szarabbul van. A kimerültség mellé most belépett a verejtékezés. A mágus lázas és a hányinger kerülgeti. Testéből a maradék erő is kiszállt, s most föl kellene állnia, ahogy Wyerre tette, és át kéne vennie jutalmát. Egyre jobban kapkodja a levegőt, ahogy próbál erőt gyűjteni, hogy felálljon és magához vegye fizetségét. Nyomorék lába még sose fájt ennyire. Ahogy próbál felállni, minden súlya egészséges lábára nehezedik. A láz és a fáradtság megteszik a hatásukat: a megterhelt végtag úgy remeg, mit a kocsonya. Egy pillanattal később össze rogy gazdája súlya alatt, aki estében még próbálna megkapaszkodni valamiben, de az egyetlen, ami erre talán alkalmas lehet, az a főpapnő felé nyújtott keze, amiben Huor 'jutalmát' tartja. A mágus pedig utána kap, de a következő pillanatban a világ elsötétül...*

//Köszönöm a játékot, hölgyeim! //

//Egy fogoly információja a Sárkány-hegység titkairól//

/Onoria előtt állva Aden von Zaken és Vogon Beebebrox/

Az ifjú elf már sokat volt bíróságon. Telarban igen nagy érdeklődéssel kísérte figyelemmel főleg a tolvajok tárgyalásait. Nem holmi kéjes vágyból, csupán... Elég gyakran elfajulnak ott az indulatok. És a város haragjával szembenéző eddig ingyenélők gyakran önként vállalják, hogy rabszolgasorba hajtják vezeklésül a fejüket, mikor a Beebebrox megkeresi őket. Bár életük nem oly drágán cserél a továbbiakban gazdát, de mindig elégedetten veszi tudomásul ilyenkor, hogy egy újabb életet tudott megmenteni. A bűneiért pedig ezen a világban is vezekelhetnek a bűnösök, nem csak az alvilág istenével találkozása után.
De nem a kíváncsiság és nem is az üzleti érdek vezette őt fel Tarsisba. A saját tárgyalásán vesz részt, ahol biztos benne, hogy nem csúszik ki senki a szabad emberek névsorából. Egyszerű félreértés miatt hozta ide a fogva tartója. És a történések tisztázása után szabadon távozhat.

*Keresztbe fonva kezeimet állok Onoria előtt. Bár még ismeretlen a vén szatyor számomra. S nem is igazán tudom hova rakni őt. De legtisztább az elejéről kezdeni a dolgokat. Hát hosszas monológba kezdek miközben foglyomat egy erős érintéssel térdre kényszerítem. S még örülhet testi épségének, vagy ha tovább mennék életének.
-A nevem Nawarean Su szolgálatodra .Egy kis faluban voltam, épp akkor mikor egy csapat ork vetődött oda. Balszerencséjükre velem találták szembe magukat. Ez a féreg itt... ez a kalmár. Bérelhette fel a hordát, hogy rabszolgákat gyűjtsön. Csak hát szerencsétlenségére tíz ork fejet kapott. S fájdalmas utat idáig.
*Gonosz vigyor jelenik meg fiatal arcomon. Hófehér hajamat kitűröm szemem elől, amire már ráférne egy vágás de még elviselhető. Onoriára nézek s várnám a válaszát, de még megszólalok előtte.
- Életért életet. Ezt tartom én, s kérem a válaszod te, hogy vélekedsz erről. Ez a férfi itt sok másik életére tőrt. Levághattam volna mint egy vadkant. S a fejét a falu bejáratához tűzhettem volna, mint elrettentést. Ehelyett a te döntésedre bízom ezt az átkozottat főpapnő
*Ismét össze fonom a kezem magam előtt s a térdelő hátára vetem tekintetem. Már alig várom mis sül ki ebből. Talán egy élvezetes kis kivégzést láthatok, s még lehet egy kis darna is üti a markomat.

Taktikusan kivárta, míg a másik elmondja a vádbeszédet. Furcsa lett volna, ha előbb mentegetné magát és védekezne, mielőtt elhangzanának a téves dolgok, amik félre vitték a történéseket.
-Nos, légy üdvözölve, Onoria főpapnő, minden papnők hercegnője! Az imént elhangzottak, mint látod, túl sok feltételezésen és túl kevés tényen alapulnak.-mondta felállva és Onoriát nézve, de ezután igazi úri könnyedséggel lassú félfordulatot tett a terembe mind két irányba, hogy a jelen lévők is lássák szemében az őszinteséget nagy hatást keltve ezzel a jó modorral a jelen lévő hölgyek és a néhány idős mágus körében- Mi okom lett volna „felbérelni” azokat az orkokat az északi határszél közelében? Ők mindig támadják a határaitokat, ha felbújtja őket valaki, HA NEM. Én csupán követve őket kihasználtam egy természet, az orkok természete, adta alaphelyzetet. -Itt igen erősen megnyomta és kihangsúlyozta az utalást, hogy a viszály szerinte az orkok miatt van.- A nevem Vogon Beebebrox. -harsogta hangosan, hogy mindenki megértse ennek a névnek a súlyát.- A Beebebrox családé, melyről közismert elfogulatlansága HÁBORÚBAN, békebeli rivalizálásban, minden időben. Telar városának polgára vagyok, ahol meg tudja erősíteni neked a városi tanács és megannyi lakos, hogy becsületes rabszolgakereskedő vagyok. És amit várok ettől a tárgyalástól, hogy a jog szilárd tényeire alapuljon, melyhez adófizető állampolgáraként jogom van. -Ezt követően már kissé elharapva jegyezte meg, hogy pont rabszolgakereskedőként nem kevés darnát fizet a város kasszájába, majd így folytatta:
-Nos, tiszteletre méltó hölgyeim és uraim. Ki ez az ember -fogságba ejtőjére mutatva-, ki hasra ütve azt állítja, hogy SZERINTE és LEHET felbéreltem és az orkokat, hogy egy olyan falura támadjanak, mely gazdagsága és jóléte fontos ahhoz, hogy a Birodalom többi városában is gazdagodjanak az emberek és mind többen fordulhassanak anyagi biztonságuk kockáztatása nélkül az én szolgáltatásomhoz? -a „szolgáltatás” szót egyáltalán nem ejtette fura kiejtéssel, elvárta a jelenlévőktől, akik közül nem egy lehetett, aki öregecskedő felesége mellett kuplerájokban is már megfordult, hogy pártatlanul ítéljék meg az ő szakterületét- Összefoglalva? Semmi. Ha csak egy Beebebrox is az ország ellen szerveződne, kiutasítanák mindet. Megszűnne az átjárhatóság egy elfogulatlan kereskedőcsalád számára Észak és Dél között. Megtörne a gazdaság ütőerejének szabad áramlása. Összefoglalva: Gazdasági romlásba döntené mind két szemben álló felet. -hosszú érvelése után ismét nyomatékot adott a következő mondatának- Ezt családom egyetlen tagja nem akarja. Kérem ezért az itt jelenlévőket... és mindenek előtt általam nagyra becsült Onoria, hogy ne az érzelmek, hanem a tények és a jog vezessen döntésedben! Ne az alapján ítéljük meg a helyzetet, hogyan vélekedünk az ellenségről, melynek én csak békés útitársa voltam! Úgy ítéljük meg, kinek kedvezett maga a helyzet? Az egyszerű falubélieknek, kiket a háború pusztítása nem legyilkolt. És -sandított ismét Adenre- mindenek előtt eme elhamarkodottan ítélő... kihez is van szerencsém. Én bemutatkoztam, hogy mit tettem az ország életéért, fejlődéséért. Vajon elbírt volna azokkal az orkokkal akkor is, ha én nem csitítom vérszomjukat? Egymaga elintézte volna mindet, ha nem ugrok önök közzé, lefogva kardjuk gyilkos suhintását? Ki maga, hogy egy ilyen természetfölötti erővel bír, mely oly csodálandó?
*Az ifjú elf meg volt róla győződve, hogy kellően nagy hatást tett éles elméjű retorikájával és -fogva tartójával szemben- jól nevelt megjelenésével. Képes eme érzelmektől nem mentes helyzetben a puszta tényeket keresztül kényszeríteni a szíveken. Kétsége nem volt afelől, hogy ezek után elengedik őt szabadon. De Aden durván a földre lökte ismét.