A Remény temploma

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-21, 8:45 pm

*A papnő bizony kellemetlenül érzi magát helyén. Azonban nem azért ő az elnöke a Tanácsnak immáron hétszáz éve, s nem azért örvend akkora tiszteletnek, hogy egy efféle kérdése gondot okozzon neki.
Higgadt választ ad Thalion úr titkokat feszegető kérdésére.*
- Ha olyan fontos az a kegytárgy, Thalion nagyúr, hogyan lehetséges, hogy Elsga pusztulását követően mégsem mentette azt ki onnan az elfek bölcs népe, hogy valamelyik erősségükben elhelyezhessék, s megfelelően gondoskodhassanak biztonságáról?
*A nimfák kényelmetlen feszengése helyükön jelzi a papnő számára, hogy őket is érdekli a kérdés, s a törpék is hasonlóan elégedetlenül morgolódnak helyükön, felszólalni talán csak azért nem szólalnak fel, mert a harci képességeikben jobban bíznak, mint holmi varázsfegyverekben.
Azonban ettől a kérdés még megkerülhetetlen marad.*
- Amikor nem biztos a fenyegetés, de várható, hogy a sok évszázados békeidők után előbb-utóbb a béke véget ér, nem akarja a Tanács tagjait, s rajtuk keresztül egész Lanuriát rettegésben tartani senki.
Egyszerűbb titokban, rejtve minden esetleges áruló, pletykaforrás előtt intézkedni, hogy amikor szükség lesz, ezen fegyverek előkerülhessenek jól őrzött, s védett rejtekeikből.
Amennyiben a szövetségesek gondoskodnak róla, hogy e fegyverek megfelelő védelemben részesülhessenek náluk, kikérhetik a listáról azokat.
Ám érthető módon nem vertük nagydobra létezésüket, s megszerzésük tényét is.
Ha mi meg tudtuk szerezni, bárki más is képes lehetett rá.
Azonban, mivel látom, hogy igény van rá, előhozatom a listát.
*Leorin kapitány emelkedik újfent szólásra.*
- Én azt szeretném tudni, főpapnő, hogy ha a fenyegetés már korábban is élő volt, hogy lehetséges, hogy a végvárak felszerelésének modernebbre cserlésére, a katonák felfegyverzésére mégis mindig nemet mondott a Tanács?
Előrébb tartanánk, ha időben elkezdtünk volna felkészülni.
- Nem egyértelmű fenyegetésre nem szórhatjuk el a Birodalom kincstárában lévő tartalékokat, kapitány.
Úgy hiszem, korábban megtárgyalt témákat újra felhevíteni teljesen felesleges!

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-21, 10:27 pm

*A nagyúr komor arcán a ráncok még inkább elmélyülnek, s a barázdák árnyékot vetnek.
Valóban hiba volt, noha szükségét nem érezte addig, míg nem elzarándokolt Elsga romos templomába.
Oly kérdés ez, mellyet rendre halogattak ők is századokon át, azonban nem restségből.
Tudni kell a kehelyről, hogy önmagában nem igazán hatékony, azonban a szent kút vízével töltve már igen.
S emiatt Olassië városa maga nem fogadta magába.
Orod Opelëvel, avagy Lumel’Auvreával a kapcsolat még most sem oly szoros, hogy a nagyúr merné ott tartani a kelyhet.*
Noha eme gondolatok a nagyúr homloka mögött keringnek, mégsincs lehetősége szólani, ugyanis az egyik kapitány megelőzi benne, s ezzel időt is nyer az elf vezérnek.
Midőn lehetősége nyílik, tekintve, hogy Verinol kapitánya visszasüllyed székébe, immáron érces hangon ad feleletet.*
- A főpapnő bizonyára tisztában van vele, hiszen ha a kehelyről hallott, ismeri annak történetét is, hogy önmagában csupán egy szent kegytárgy. Azonban kiegészülve szent vizünkkel sokszorta erősebbé válik.
Eme okok miatt gondoltuk biztonságban a romok között, hagyni a külvilág feledésében, míg mi megőrizzük emlékezetünkben.
Azonban ama kegytárgyat mégis eltávolították Elsga templomából, s ide hozták.
Eme tárgyra az elfek népe igényt tart.
Úgy hiszem, immáron a fenyegetés kézzel fogható, s eljöttek azon idők, midőn őrizetünkben, s népünk kezeiben van legjobb helye a kehelynek.

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-22, 1:42 pm

*Elonar, a nimfák úrnője hátradől székében. Szép szemei egyik felszólalóról a másikra kalandoznak, ám ő maga nem szólal fel.
Várja a listát, csak azután tud bármit is mondani, mert az elfekkel ellentétben, ő nem tud olyan varázstárgyról, amelyet a nimfáktól vettek volna el, vagy szebben fogalmazva szereztek volna meg.
Ellenben Thalion szavai egyre határozottabbak, miközben Onoria érvei csak részben állnak meg a nimfa szerint.
A végvárak kapitányai amolyan belső elégedetlenségként az emberek között is bírálják a főpapnőt. Ez pedig a nimfa számára azt jelzi, hogy talán nem száz százalékos a támogatottsága a Tanácsban saját népe körében sem.
Talán hiba egy egységes birodalom vezető testületét szemlélni ilyen szempontból, de a nimfák úrnőjének feltűnt, hogy mennyire széthúz most a Tanács.
Olybá tűnik ez a nimfának, hogy javarészt a főpapnő „érdeme”. Nem kívánja még bírálni, s a nimfákkal a papnőnek nemigen volt ellentéte az elmúlt időkben sem.
Éppen ezért tartja is még magát a semlegességhez Elonar úrnő.*

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-22, 9:44 pm

*A nagyúr magyarázatára a mágusok, s a hivatali alkalmazottak is csodálkozva pillantanak rá.
Többségük nem volt tisztában azzal, hogy a szent kehely önmagában nem olyan nagy jelentőségű, ám hírét is csak legendákban hallották.
A varázstárgyakról a főpapnő csak egy szűk kört tájékoztatott, hiszen tetteinek lényege a titoktartás volt.*
- Hozzák azt a listát.
*Jegyzi meg a főpapnő, miközben végignéz a Tanácson. Nem teljesen erre számított. Azt remélte, könnyebb dolga lesz a védelmi megbeszélést végigvinni rajtuk, de eddig számtalan akadályba ütközött, első sorban az elfek és a törpék felől, de a végvárak kapitányai is okoztak kellemetlen pillanatokat.*
- Amíg megérkezik, javaslom, tartsunk szünetet!
*Mivel ezzel kapcsolatban nincs ellenvetés, a főpapnő kijelentése nyomán a Tanács végre megpihen.
Van, aki elhagyja a termet, a többiek csoportokba verődve társalognak. Singarme és egy-két mágus elvonul a főpapnővel, a többiek pedig az eddig az ülésen történeteket tárgyalják meg.
A törpék nem barátkoznak senkivel, maguk között beszélnek, de mi sem írná le jobban jó kedélyüket, mint a felőlük időnként felharsanó harsány nevetés.
Aztán megérkezik a főpapnő, s a tekercs is, mely a listát tartalmazza.
A papnő az írnoknőnek nyújtja át az irományt felolvasásra, s a nő hangosan olvassa fel. Nem egy alkalommal meglepett hangok, felhördülés követik, s mire a végére ér, már egészen hangos a zajongás a teremben.*
- Arra kérek mindenkit, írásban nyújtsa be igényét. El lesz bírálva, s ha biztosítják a megfelelő őrzését, hogy ne juthasson ellenségeink kezére, kiadjuk minden népnek.
- Hogy vetemedhetett arra a Tanács, vagy inkább a főpapnő, hogy Mardanból hozasson ki varázsköveket?!
*Ugrik fel magát már nem türtőztetve az ősz törpe. Úgy tűnik, ő ismeri a két varázskő hatását, s emiatt felháborodottan kéri számon az eltulajdonítás tényét a főpapnőn.*
- Nem őrizte senki őket! Egy besurranó tolvaj könnyedén magával ragadhatta volna! Ha ilyen őrizetet kapnak a tárgyak, akár át is lehet adni őket az ellenségnek. Hadd használják fel ellenünk!
*Csattan fel a főpapnő sértetten.*
- Talán elkérni is lehetett volna! Akárhogy is vesszük, ez lopás!
*Súlyos szavak ezek, melyre a mágusok felpattanva a helyükről kérik ki maguknak a varázskövek miatti inzultust. Azon kövek miatt, amiket Balál Tangeran hozott el Mardanból Onoria főpapnő kérésére, s a mágusrendek előtt is ismeretlen a szabadúszó mágus, csupán Onoria tud róla. Mégis, ki mással hozatta volna el, mint egy mágussal, s emiatt sértve érzik magukat.*
- Válogassa meg a szavait, törp uram!
*Kiált fel a papnő, s szavára katonák lépnek a terembe. A törpék fegyverükhöz kapnak, de nem tartanak a pusztakezes harctól sem.*

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-23, 11:23 pm

*Onoria tehát enged a nyomásnak, s hozatja a listát a varázstárgyakról.
Thalion nagyúr viszont immáron nem bízik meg annyira a főpapnőben, hogy elhiggye, a teljes lista érkezik majd.
Azonban a szünetben kisebb megbeszélést folytat Aewy’dronnal, Lumel’Auvrea képviselőjével.
Azt szeretné, ha a lány tanulna a mostani eseményekből, s ha netalán nélküle lenne jelen a Tanács ülésén, mint elf küldött, hozzá hasonlatos módon képviselné népének érdekeit.
S ez alatt minden elfet ért a nagyúr, nem csupán a vér elfeket, vagy a zöld elfeket.
Az ülés folytatásában végre megérkezik a lista, s midőn Thalion úrhoz kerül, figyelmesen át is tanulmányozza azt.
Mégsem ő emel szót, hanem a hegyi törpék.
Olybá tűnik hát, tőlük is tulajdonított el a főpapnő olyasféle holmit, mi az apró termetű népet illeti most is.*
- Mahta talat!
*Hangzik a betörő katonákkal egy időben az érces hang, s ha minden a tervek szerint alakul, a katonák kezéből fegyvereik a földre hullanak.
Thalion nagyúr áll az asztal mellett, s két kezét két oldalra kitárva tartja.*
- Nem illő a Tanácsra katonákat hívni, s nem illő ily hangnemben az ülésen megnyilvánulni.
Azonban kifogásolható tettei, döntései vannak a főpapnőnek, s ez elszámoltatásért kiált.
Felszólítok mindenkit, kerülje az erőszakot, nem e helyre való az, s bizonyára lesz alkalma minden harcosnak vitézségét bizonyítani.
Emellett Onoria tudhatja, hogy többet tudok ténykedéséről, mint azt gondolná, így bánjék csínján mind katonáival, mind pedig a Tanácsban megengedett hangnemével.
Ez a Tanács a Szövetség tanácsa, a Birodalomé, melynek népei egyenrangúak, nem érheti hátrány egyiket sem a másikkal szemben. Ebben a szellemben köttetett a szövetség, tartsa be ezt, s a továbbiakban így szolgálja a Birodalmat!

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-24, 3:35 pm

*A szünetet a nimfák úrnője arra használja fel, hogy beszéljen nimfa kísérőjével.
Fontos témákról ejt szót, amit komoly arca is jól jelez társainak.
Ezek pedig azon események, amelyek lezajlottak az ülés első felében.
Fontos, hogy társai is tudják, mi mozog a háttérben, így a két nimfa kikerekedett szemmel hallgatja Elonar suttogva átadott információit.
Amikor Onoria visszatér, s folytatódik az ülés, hamarosan Elonar is megkapja a nimfát, s két társával összedugják fejüket, hogy végigolvashassák azt.
Megkönnyebbülésére egyetlen nimfáktól származó varázstárgyra sem tett szert tudtuk nélkül a főpapnő.
Ez persze azt is jelenti, hogy nem tud olyan nimfák készített tárgyról, amely elég erős lenne ahhoz, hogy a Birodalom sorsára hatással lehessen a papnő szerint.
Elonar jól ismeri ennek magyarázatát, hiszen ők a természethez kötődő nép.
Nem holmi tárgyakban keresik a megoldást nehézségeikre, hanem a természetben.
S az, Izrának hála, készséggel működik együtt velük.
Ezt pedig egyetlen másik nép tagjai sem képesek elvenni tőlük, s használni sem.
A besereglő katonákra figyel fel, majd Thalion úr hirtelen varázslatára, amely lefegyverzi őket.
A férfi nagyon felkészültnek tűnik ezen az ülésen, s szavai csak úgy sújtanak mindenfelé.
Legkeményebb szavai azonban a főpapnőt figyelmeztetik, Elonar őszintén kíváncsi rá, hogy a hirtelen beállt csendben mit fog válaszolni a főpapnő.*

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-24, 8:48 pm

*Onoria meglepődik Thalion hirtelen tettén. Nem is emlékszik, mikor használtak utoljára mágiát a Tanács ülésén. Azonban arra sem, hogy valaha is szükségesnek gondolta volna katonák bevetését a Tanácstagokkal szemben.
Nem gondolja, hogy túl messzire ment, azonban pozícióját most ingadozni érzi, s ez felettébb kellemetlen részéről.
Éppúgy, mint az elfek urának kioktató hangneme is, valamint fenyegetése felé, mely éppoly nyílt, mint amilyen egyenes, s nyilvános. Talán megragadhatta volna az alkalmat, hogy lerendezze az ülést.
Úgy tűnik, Thalion úr úgy készült, hogy sarokba szoríthassa, s lassacskán a Tanács elnökének nem marad mozgástere.
A Remény templomának főpapnője fehér arccal ül a helyén.
Azt is jól látja, hogy ha a mostani vonalon haladnak tovább az ülés eseményei, könnyen lehet, elveszíti a maradék irányítást is, s akár még a védelemben fontos szerepet töltő népek is kieshetnek a szövetségből.
Nem engedheti felbomlani Lanur szövetségét.
A papnő felemelkedik ültéből, s úgy szól a Tanács tagjaihoz.*
- Úgy vélem, a mai ülésen túlzottan elharapóztak az indulatok.
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy szövetségünk tagjai közé ellentétek ékelődjenek, meg kell óvnunk a Birodalmat.
Most mindennél fontosabb a szövetség közöttünk, főként, ha közös ellenségünk támadásba lendül.
Ők nem fognak kivételt tenni, hogy aki elébük áll ember, mágus, nimfa, tünde, vagy törpe lesz-e.
Számukra mi egyformák vagyunk, s ekképp fognak eljárni velünk szemben.
Mint a Tanács elnöke, a mai ülést berekesztem, s a folytatást holnap reggelre napolom el.

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-24, 11:35 pm

*Az események alakulása a nagyúr kedvére való. Úgy érzi, lassan felülkerekedik a főpapnőn, s ezúttal ő diktálja a tempót, amit Onoria követni kénytelen.
A nagyúr nem kedveli a körmönfont megfogalmazásokat, a hátba szúrós hatalmi játszmákat. Ő az egyenes, becsületes út híve, s amikor a főpapnő előbbi falfehér arcát tekintve felemelkedik, s nyugodt hangon beszélni kezd, a nagyúr rosszat sejtve ül vissza helyére.
A katonák láthatóan a papnő szavaira megnyugodnak, noha távozni nem áll szándékukban.
Az elfek vezetője figyeli az események alakulását, s midőn a papnő el szándékozik napolni a felgyülemlő ellentétekre hivatkozva az ülést behunyja szemeit.*
- Mélyen tisztelt Tanács! Nem tudom, elnökünk elfáradt-e, avagy csupán tart azok jogos haragjától, kiket kijátszottak tudtuk nélkül, ám én ismerek egy egyenes, tiszta módot arra, hogy ne kelljen következő napra halasztanunk fontos megtárgyalni valónkat.
Kapja vissza minden nép, mi tagjaikat megilleti, s javaslataikat ne seperjék le rendre magasabb birodalmi érdekre hivatkozva az asztalról, mint nemkívánatos őszi falevelet.
Úgy hiszem, mindez kielégítené mind a katonák, mind a hegyi törpék, mind a nimfák, mind az elfek népének érdekeit, s elősegítené a közös munkát, mely, mint tudjuk, mindannyiunk érdeke.
Jól ismerem a sárkányok népének gondolkodását, harcoltam ellenük, s tán már akkor is ismertem valamelyest őket, midőn Lanur és seregei még e földek partjait el sem érték hajóikkal.
Tán barbár, vad fenevadaknak hisszük őket, noha ősi nép az övék, s eme idő alatt fejlődtek eleget.
Másképp, más irányban, ez adja a különbségeket.
Idővel tán illő lett volna felvenni a kapcsolatot azon időben, midőn enyhültek a háború okozta sebek.
Tán most sem késő még, hogy elkerüljük a vérengzést.
*A büszke emberek között hamarvást ellenzőkre is akad az elf nagyúr, minként a harcias törpék között is, így nem folytatja mondandóját.*

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-25, 1:59 pm

*Elonar úrnő számára újabb fordulót jelent a két vezető közötti bárbaj, s nem is lép közbe.
Az indulatok, melyek minden nép elől érkeznek a főpapnő felé, biztosan jogosak, s abban sem kételkedik, hogy ha akarná, az ő népe is tudna felhozni olyan esetet, amikor az emberekre lehetett panasz.
Minden esetre a nimfák úrnője érdeklődéssel figyeli, hogy hogyan próbálja a papnő lezárni az ülést.
S azt is, hogy az elfek ura jó érzékkel igyekszik ezt megakadályozni.
Amiket eddig hallott a papnőről, Elonar úrnő nem kételkedik, hogy Onoria nem lenne tétlen az éjszaka folyamán.
Igyekeznek háttéralkukat kötni a különböző népek követeivel, hogy ha az elfek ura valamit megpróbálna elérni a Tanácsban, ami neki nem tetszik, semmiképpen ne legyen támogatása.
Ennyire azért már Elonar is ismeri őt.
S Thalion talán épp emiatt igyekszik megakadályozni, hogy ilyen hosszú szünete legyen neki.
Thalion felvetésére neki is eszébe jutnak azok a sárkányok, akikkel találkozott már élete folyamán, ám azok közül egyik sem volt azok közé sorolható, akik a Völgyben élnek.
Illetve akadtak mégis ilyenek, csakhogy azokkal harcot vívott Izra erdejének védelmében, míg a többiek, mint Kain, vagy Alex, esetleg Sou, teljesen más természetről tettek tanúbizonyságot.
Csak azt erősítették benne, hogy mint minden nimfa, ember, vagy más nép sarja saját, eltérő véleményük van.
Mindez, s a békés megoldás ellen azonban kikelnek mind a törpék, mind az emberek.*
- Szerény tapasztalataim alapján ők is ugyanolyan sokfélék, mint mi.
Thalion úrhoz hasonlóan én is küzdöttem már sárkányokkal, a háborút is megéltem, mégsem állítom, hogy mind velejéig gonosz.
A háború okozta sérelmek azonban ott munkálhatnak bennük, s ha nem teszik félre, csak hajtóerőt adnak egy újabb háborúhoz.
Az erőszak nem megoldás. Békés megoldásra kellene törekednünk, hogy népeink vére ne folyjék értelmetlenül a csatamezőkön.

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-25, 8:50 pm

*Valóban, a mágusok, a kapitányok, de még a hivatalok vezetői is elvetik a diplomáciai rendezés lehetőségét.
Felháborodottan morgolódnak Thalion szavaira.*
- Ezek vadállatok!
- Diplomácia? Sárkányoknál? Tűzbe borítják, amit tudnak, számukra csak az erő nyelve a beszélt nyelv.
- Hatalmas bestiák, csak akkor lesz béke, ha kiirtjuk mindet!
- Ők is sebezhetők! Megvannak a vezetőink, megvan a hadseregünk.
*A főpapnő magába mélyedve ül helyén. Bizony, jól meg kell fontolnia, miként dönt.
Ha marad az elnöki elhatározásnál, s berekeszti az ülést, félő, hogy bár ő is időt nyer, hogy egyezségre jusson a nimfákkal, esetleg a törpékkel, de a kapitányokkal mindenképp, csakhogy ez időt ad az elfeknek is, hogy cselekedjenek.
Úgy tűnik, túl sokszor mondott nemet a Tanács az ő vezetésével más népek igényeire, s túlságosan magához ragadta az irányítást az emberi nem.
A papnő úgy dönt, időszerű lesz hát, hogy erre külön is ügyeljen.*
- Thalion nagyúr bizonyára éppoly jól tudja, hogy amikor a harag ködösíti az elmét, nehéz megfontolt döntést hozni. Olyankor a harag irányít, s annak tanácsait megfogadni sosem tanácsos.
Ha a Tanács küldöttei képesek indulatok nélkül tanácskozni a továbbiakban, úgy folytatódhat az ülés, s a katonák is elhagyhatják e helyet.
Megkérem, hát, nyilatkozzanak a küldöttek!
*Az emberek nyugalmat erőltetnek magukra, hiszen, ha a sértéseket elszenvedő főpapnő ilyen higgadtan képes dönteni, ők sem tesznek majd másképp. Ennélfogva hamarosan a kapitányok is helyeiken ülnek, várva a folytatást.
Dáin Azaghál, a hegyi törpék királyának küldötteinek élén, rövid tanácskozást követően az ősz törpe emelkedik szólásra.*
- Amennyiben a hegyi törpék tulajdonai visszakerülnek hozzánk, nincs ellenvetésünk. Tartson a Tanács minket tiszteletben, amely meg is illet minket, s mi is tisztelni fogjuk.
*A főpapnő barna tekintete Thalion nagyúrra, s a nimfákra vetül.
Ha ők is rábólintanak, a tanácskozás tovább folytatódik.*

// Ha nincs más lényeges, akkor akár ugorhatunk is. //

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-25, 11:12 pm

*A nagyúr türelmesen hallgatja végig a mondandókat. Nem ül fel az emberi rövidlátás harcot kívánó megnyilvánulásainak, egyikre sem felel. Nem kíván vitatkozni a Tanács mágusaival, hivatalnokaival. Nagyon is jól tudja, hogy a döntést közülük egyvalaki fogja meghozni.
S ez a valaki kezdetben mélyen hallgat.
Ámde eljő az az idő is, midőn szólásra emelkedik, s Onoria szavai azt jelzik számára, a nő okosabb, mint gondolta.
Higgadt, türelmes mondatai lecsitítják az emberi tanácstagokat, s csakhamar a törpék is csatlakoznak hozzájuk.
Nem tehet mást Thalion úr sem, minthogy meghajtja fejét.*
- Mi, elfek ezidáig sem kerestük a vitát, csupán jogos felháborodásunknak adtunk hangot oly kérdésekben, amelyekben valaki népünk szellemiségét sértő módon károsította.
Amennyiben jussunk visszakapjuk, s népünknek szava megbecsülést nyer a Tanácsban, folytatjuk mi is az ülést.
*Az elf nagyúr szavai rímelnek a törpék igényeire, s könnyen lehet, ez jelzés a nimfák számára is, miközben a nagyúr szúrós pillantása továbbra is Onoria főpapnőn ül.
Nem hiszi el, hogy ily könnyen beadja a derekát, azonban az elfek hírszerzése korántsem olyan széles körű, hogy tudja, mi minden áll még a Tanács elnökének háta mögött.*

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-26, 2:17 pm

*A kitörésekre, amelyek az emberek felől érik, Elonar és a mellette maradó nimfa is felkapják a fejüket. Nem gondolták volna, hogy ilyen nyers és agresszív megnyilvánulások várhatók az emberek irányából az úrnő felvetésére.
Elonar fejében megfordul, hogy talán hiba is volt részéről felhozni a témát, csakhogy ezzel kapcsolatban egyet kell értenie Thalionnal. Az általa ismert példák mind azt mutatják, hogy a sárkányok között is akadnak mindenfélék.
Vannak másképp gondolkodók, s habár ezek is eltérnek a nimfáktól, emberektől gondolkodásban, nem céljuk az összes nem sárkány létforma kiirtása Lanuriában.
Azonban úgy tűnik, a különböző népek küldöttei egymás után bólintanak rá, hogy végre kimért, de nyugodt hangnemben folytassák a háborús hírszerzés megvitatását, s a felkészülést a védekezésre.
A nimfa nyitott újabb bizottságok felállítására, ahogy arra is, habár abban is biztos, hogy továbbra is támogatja a békés rendezés lehetőségét.
Nyugtalanító számára, hogy Riana eltűnése óta sem került elő, holott ilyen hosszú ideig még sosem volt kívül a nimfák látókörén. Olyan, mintha a föld nyelte volna el.
Márpedig ő lett Lanur kardjának őrizője, ő volt az, aki képes volt a sárkányok seregét, a fekete sárkányokkal egyetemben bezárni az Éj-hasadékba.
Nem tudja, létezik-e most hozzá hasonló esélye a Birodalomnak, ha harcra kerül a sor. Vagy akad-e még egy Lanur az emberek tömegében, mágusaik között.*

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-26, 8:42 pm

*A papnő nyugtató szavaira meglepő sebességgel állt be a csend és a korábban torzsalkodó törpék és elfek is rögvest jelzik a Tanács felé, hogy nyitottak a további ülésre, ha visszakapják, ami őket illeti.
Onoriának ez fájdalmasabb kissé, hiszen nem ok nélkül gyűjtötte egybe a varázstárgyakat.
Az ő szervezetének őrizetében biztos helyen, talán Lanur tornyánál is hatékonyabb őrizet alatt nem veszhettek volna el a kardhoz hasonlóan.
Ez esetben azonban népenként, a visszaszolgáltatott tárgyak őrizetén múlik, hogy mennyire lesz őket nehéz, vagy könnyű elrabolni, s akár felhasználni korábbi tulajdonosaik, vagy azok szövetségesei ellen.
De nem azért a főpapnő a legnagyobb hatalmú személyisége már több, mint hétszáz éve a Birodalomnak, hogy ne lett volna erre felkészülve.
Ugyanis nem a teljes listát adta át…..
Ezt azonban nem kell tudnia a résztvevőknek, lássák, hogy konstruktív és a szövetség érdekeit tartja mindenek előtt valónak.
Ebben a szellemben vezeti tovább az ülést, mint a Tanács elnöke, s ebben a szellemben végre hatékonyan haladhat az egyeztetés.
Nem lehet kérdés, hogy Thalion nagyúrral már sohasem lesz a régi a viszonya, talán sohasem volt az, de ha nem akasztja meg a továbbiakban, akkor a Tanács végre nekiláthat az érdemi egyeztetéseknek.*

// Ha nincs más megtárgyalni valótok, akkor köszönöm a játékot! //

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-26, 10:07 pm

*Hiába az elfek urának szívekbe, lelkekbe mélyedő, szúrós pillantása, a főpapnőt immáron nem lehet kimozdítani hűvös, kimért nyugalmából.
Az elfek nagyura minden figyelmét immáron a tárgyalások előrehaladása tölti ki. E pillanatban még nem kész arra, hogy szemtől szembe menjen a főpapnővel.
Nem teregeti ki azon lapjait, melyek mögött Daevin Corerlian, avagy a törpék megrövidítése rejlik.
Sem pedig a bizonyítékot, mely az Elsgából ellopott kehely megszerzését Onoriának tulajdondítja. Utóbbi már nem is időszerű, ugyanis a kehely hamarvást ismét a tündéknél lehet, immáron egy élő városban, annak oly becsületes őrei között, kik életüket is áldoznák a szent tárgyért.
Ő nem kíván Onoria örökébe lépni, mást pedig e pillanatban nem lát, ki képes lenne a Birodalom egységét hozzá hasonló módon fenntartani.
Neki magának bőven elegendő saját népét igazgatni, míg az kinevel magából egy új vezetőt, kinek átadhatja helyét.
Így a nagyúr a továbbiakban csupán arra figyel, hogy az elfek népének érdekeit képviselje, s javaslataival magát a Birodalmat is előbbre juttassa.*

// Részemről is elég ennyi. Köszi a játékot! //

Tárgy: Re: A Remény temploma 2014-10-27, 1:26 pm

*A Tanács ülése békésebb mederben telik, s az úrnő maga is részt vesz benne ennek eredményeképpen. Alig várja, hogy végre elérkezzenek addig, hogy a sárkányokkal valamiféle békeszándékot jelezhessenek, de csalódnia kell.
Természetes számára, hogy a törpék harciassága nem fér meg azzal, hogy a támadásra készülő ellenséghez menjenek békejobbot nyújtani.
Azonban a mágusok sem támogatják a nimfák és az elfek elképzelését ebben a kérdésben.
Szomorú látni, hogyan hatnak az előítéletek azoknak a szívében, akik csak az öregek meséiből ismerik az ég szárnyas ragadozóit.
Mintha szemellenzőt viselnének, úgy rohannak előre a háború felé.
Az úrnő a csalódásának hangot is ad, de ettől többet nem tehet, hacsak nem akarja népét kivezetni Lanur szövetségéből.
Azonban egyelőre nincs szándékában ez.
Az ülés végeztével megkeresi még pillantásával az elfek urát, jelezve neki, a későbbiekben beszélni kíván vele.*

// Köszi a játékot! Smile

//

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-05, 10:31 pm

* Miközben Arveleg csizmáinak talpai halk toppanásokkal zavarták a Remény temploma folyosóinak csendjét, az járt a fejében, miért is kapott beidézést egy ehhez hasonló szent helyre? A memóriájában újra és újra felvillantak a képek, ahogyan a reggelije elvégzése után a fegyverraktárba ment, hisz kardját már meg kellett éleznie. Kissé bűntudata volt, amiért elhanyagolta a fegyvert, de lehet, csupán ő érezte így, valójában semmibaja nem volt a pengének. Ettől függetlenül, őt az sem érdekelte, ha mások emiatt habókosnak tartották, egy lovagnak az élete múlhatott a fegyvere minőségén. Mily régi időre nyúlt már vissza, midőn egy alkalommal erre tanította mentora, ekképpen okította az akkoriban még gyermeki elméjét. Sok ismeretre szert tett a katonáskodás tudományára vonatkozóan, azóta legjobb ismeretei szerint művelte. Kedvenc tőrével bontotta fel az iratot, minek hivatalosságához kétség sem férhetett, s izgalomtól, kíváncsiságtól dobogott a szíve, amikor szemével végigkísérte a sorokat, melyek a Remény templomába szólították. Onoria főpapnő hatalmas tiszteletnek örvendhetett, arra pedig minden bizonnyal rá is szolgált. Arveleg még otthonában felöltötte magára legjobb, s egyben az egyetlen páncélját, megnyergelte hófehér hátasát, azután útnak indult. Egy pillanatra megtorpant a folyosón, amint a lova pofájának ábrázata jutott eszébe, eztán visszafordult. Mélázva bámult érkezésének irányába, megvakarta a feje tetejét, ezt követően furcsa tekintettel pillantott az egyik katonára, ki őrszolgálatot töltött be a szentséges helyen. Zavarodottságának az volt az oka, hogy nem emlékezett pontosan, rögzítette-e rendesen hátasának kantárját, mielőtt bejött az épületbe? Nagyon remélte, ellenkező esetben a papok és papnők futkározhatnak majd az elszabadult állat után, ugyanis az igencsak heves természetet örökölt őseitől. Csínytevő gyermek módjára vigyorodott el az ifjú nemes, habár pillanatokon belül ismét komolyságot erőltetett magára. Innen már nem volt visszaút, különben is idiótának tekintették volna a lovagot, amennyiben fejvesztve rohant volna ki a templomból. Ennél azért több tartásra tett szert az évek folyamán. Lassacskán véget ért a fegyveresektől hemzsegő folyosó, Arveleg pedig egy újabb teremben találta magát.*
- Légy üdvözölve, Onoria főpapnő, minden papnők hercegnője!
* Hangzott el a köszöntés a férfi részéről, amit megborsozott egy meghajlással.*

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-06, 1:55 pm

//Időn túli játék, Arveleg//

*A főpapnő szokásos tevékenységét végzi. Imádkozik, vagy ha úgy nevezzük, éppen az istenekkel társalog.
Ebben a helyzetben éri a lovag látogatása. A papnő felemelkedik az oltár elől. Makulátlan, fehér ruháján most sem látszik meg a por, ahogy az ő, több, mint hétszáz éves testén sem tűnik úgy, hogy fognak az idő vasfoga.
Bársonyos bőre mos is tiszta, mintha éppen csupán a harmadik évtizedében lenne.
A főpapnő kegyteljesen helyzei össze két tenyerét, amelyek most kibukkannak bő ruhájának fehér ujja alól.
Sötét haját most is kontyban hordja, így nem zavarja őt mindennapi tetteiben, s éppen oly rendezett, mint amilyen az élete is.
Egy kibomlott hajú főpapnő éppúgy a feslett erkölcsűséget sugallná, mint egy kéjnő.*
- Hoztak az istenek, lovag!
*Meg kell hagyni, a férfi pontosan tudja, hogyan lehet a kedvében járni a papnőnek, aki sosem vallaná be, hogy tetszetős neki, amikor efféle jelzőkkel illetik.
Nagy tiszteletnek örvend, hiszen kevesek nem tudják Lanuria-szerte, hogy mi mindent köszönhet neki ez a birodalom.
Onoria mégsem mosolyodik el, arca, miként az efféle sötét időkben illik, komoly marad.*
- Remélem, utad biztonságban telt ezekben a vészterhes időkben. Rended képviseletét nem is láthatná el jobb ember, mint te.
*Halk suhogással mozdul a fehér ruha a nő körül, ahogy szinte siklásnak megfelelő könnyedséggel közelít lassan Alvereghez.*
- Bizonyára kíváncsi vagy, miért keresett meg a Remény templomának főpapnője téged.
*Pillant a férfira.*

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-06, 3:50 pm

// Időn túli játék, Onoria //

* A meghajlás után a fiatal férfi óvatosan emelte tekintetét a hölgyre, ki oly tisztának látszott, akárcsak a hajnal első sugarai egy nyári nap reggelén, vagy a kék tenger vizeinek selymes hullámfátylai. Arveleg nem is igazán tudta elképzelni, mágia-e ez, avagy lehetséges egy ily világban egy ennyire, a sötétségtől távol álló lény létezése? Tekintete végigkísérte a termet, amely az egyszerűsége ellenére igazán elragadónak tűnt. Ő sosem szerette a túlzott pompát, a csicsás dolgok túlzásba vivését, az ész nélküli bálványozást. Az istenek. Velük kapcsolatban igencsak vegyes érzelmeket táplált a lovag, néha megingott a hite, amikor a múltjában szörnyű, igazságtalan dolgokkal szembesült. A jóban, valamint annak megrendíthetetlen erejében azonban mindig is bízott, s tisztában volt vele, miszerint a józan eszű döntések véghezvivéséhez tudásra volt szükség, ezért is kedvelte leginkább Adamát, neki szentelte cselekedeteit, hogyha lehetett így fogalmazni az ő esetében. Lovagként, egy bizonyos szinten képes volt átérezni a papnők és papok feladatát, elvégre neki is gyakorta kellett tartania magát a szerepéhez, kötelessége elébe nem helyezhette érzelmeit, meglátásait. Noha, a kivétel mindig is erősítette a szabályt. Szív nélkül az összes eszme elveszett volna, miket Arveleg magasztalt. Kissé szégyellni kezdte magát, amiért ily zord külsővel tűnt fel a főpapnő előtt, a páncél nem mindenkinek kölcsönzött megnyugtató látványt. *
- Igen, semmi ellenállásba nem ütköztem.
* Jelentette ki, s a kijelentés, mely az ő dicséretéről szólt, egészen a lelke mélyéig hatolt, büszkeség és jóérzés lett úrrá az ifjú nemesen, talán egy kissé túl is értékelték. A rend, miben szolgálatot teljesített igencsak éretlennek bizonyult még, bár kisebb dolgokból is születtek már legendák. Mindenesetre, még egyszer fejet hajtott. *
- A szavaid mérhetetlenül megtisztelnek, Úrnőm! Rendelkezz velem!
* Fejezte ki háláját illemtudóan. *
- Valóban az vagyok. Az igazat megvallva, nem is mertem álmodni róla, hogy egy hozzád hasonlóan magas tisztséget betöltő személytől kapok beidézést. Sűrűbben kutatnak fel kereskedők karaván kíséreti megbízással, néha köznemesek testőri szolgálat betöltésével kapcsolatban, egyszer még egy ácsnak az elkóborolt kislányát is megkerestem... De, egy szó mint száz, kellemesen meglepett a dolog. Elképzelés híján vagyok ezzel az eseménnyel kapcsolatban.
* Beszélt őszintén Arveleg, meglehet, a kelleténél jóval többet is.*

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-07, 5:19 pm

*A papnő kegyesen hallgatja a válaszokat. Komoly arcában nincs érzelmi hullámzás, marad éppen olyan, amilyen volt eddig.
A fiatal lovag egészen hosszan válaszol, amit a főpapnő annak tulajdonít, hogy nem sűrűn állt még a birodalom urai előtt.
Ez olyan kiváltságos helyzet, amiben sokaknak nem volt része.
A Remény templomának főpapnője, a Tanács elnöke azonban ezúttal nem vár tovább. Úgy gondolja, itt az ideje kielégíteni a lovag kíváncsiságát.*
- Jól tudom, rended nem tekint oly nagy múltra vissza, mint Birodalmunk, noha talán több hozzátok hasonlóra lenne szüksége ennek az országnak.
*Egy pillanatra elhallgat, majd folytatja.*
- Amiért hívattalak, nem csupán téged érint. Egész rended szeretnénk bevonni abba, amit mi csak honvédelemnek hívunk.
Bizonyára hallottál már az Ambaron faluját elpusztító ork támadásról. Értesüléseink szerint ezek az erők nem állnak meg, s nem csupán egy ork portyáról beszélhetünk.
Nyílt háborút indítottak ellenünk, s talán nem beszélek ki nagy titkokat, ha azt állítom, ez csupán a kezdet.
Már szervezzük az ellentámadást, szövetségeseink gyűjtik erejüket, s a mozgósítás hírét is körbevitték hírvivőink.
Azonban az ellenség felkészültebb, s nem tudjuk, hol csapnak le legközelebb. Talán Avlanion, talán Olassië, talán Stern lesz a következő célpont, de az is lehet, hogy végigdúlják a nyugati szegletet.
Nem szaporítom tovább a szót.
*Sóhajt a papnő komoly arccal. Arveleg lovag szemébe néz.*
- Rended jól képzett fegyverforgatókból áll, szükségünk lesz rájuk, miként minél több fegyveresre. Egy erős hadsereg magját alkothatják, s ezen belül is egy olyan ütőképes osztagot, amely akár kisebb, de nagyon fontos akciók végrehajtására is alkalmas.
Mondd hát, rended erre nyitott-e? Hogy Lanuria Birodalmának Nagytanácsa alá helyezze magát…s ha kell, akár a túlerővel is szembeszálljon egy olyan ügyért is akár, melynek horderejét talán nem érti?

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-08, 2:16 am

* A lovag beszámolója után ébredt rá, hogy talán tényleg túlságosan is sokat beszélt Onoria főpapnőnek, aki igazából semmiféle érzelmi reakcióval nem reagálta le Arveleg beszámolóját. Ez érthető volt, hiszen a Remény temploma főpapnőjének minden bizonnyal sokkal fontosabb teendői akadtak a közelmúltban, valamint fognak majd a jövőben, mintsem egy ifjú, meglehet, kissé tapasztalatlan férfi elbeszéléseit hallgatni. A páncélos fiatalembernek azonban akadt annyi sütnivalója, aminek köszönhetően ráébredt erre, ezért már majdnem bocsánatot is kért, viszont tudta, azzal még inkább elárulná önmagát. Nem bizonyult ő állandóan szétszórtnak, ámde efféle megtiszteltetésben igencsak ritka alkalmakkor volt része, izgalmából kifolyólag tanúsított olyan viselkedést, amilyet. Megkísérelte összeszedni a tarsolyában lévő lehető legtöbb tartást és komolyságot, daliásan kihúzta magát, amikor a főpapnő újból beszédet intézett az irányába. A merev testtartástól függetlenül mégis lágy, mondhatni gyengéd pillantásokkal kísérte végig a gondterheltnek tűnő Onoriat. Egy percre sem szakította félbe a nő mondanivalóját, sőt itta annak szavait. Különösen kellemesen érintette, amikor a főpapnő ismételten tanúbizonyságot adott róla, miszerint támogatta a rendjét, sőt több hozzájuk hasonlót is szívesen tudott volna a Birodaloménak. Valóban. A lovagi életet nem választották sokan, elvégre cserébe le kellett mondani az életben egyfajta kiváltságokról, viszont Arveleg úgy hitte, áldozatok nélkül aligha lehetett véghezvinni nagy tetteket. Az élet gyakorta követelt, hogy utána adhasson is. Sajgott a szíve, mert nem lehetett ott Ambaronban, ahol a falusiak és a maroknyi védő megkísérelték feltartóztatni az orkok vad, ádáz csapatait. Gyűlölte azokat a lényeket, a szokásaik ellene voltak mindennek, amit ő képviselt, fantáziájában felrémlettek a halálsikolyok, melyeket a haldokló ártatlanok hallathattak, szeretteiket hívva, kik ugyanúgy a gonoszság martalékává lettek azon a napon. A harag tűzként lángolt mellkasában, mégis józan ésszel kellett töprengenie. Egy vezetőnek, ha majd egyszer tényleg az lesz, nem szabadott forrófejűnek, túlbuzgónak lennie. Arveleg csupán néma bólogatással felelt. A következő kijelentések ezzel eltérően a remény sugarait ragyogtatták, Onoria főpapnő szervezett erőkről regélt, a bosszú kemény kalapácsának sújtásáról, az elégtételről. Talán életében először, viszont a lovag úgy érezte, valami nagy részévé válhat ezzel, egy olyan gépezet alkotóelemévé, melynek működése igazán befolyásolhatja a világ működését, a jó irányba terelheti azt. Végül elhangzott a kérdés, válaszért kiáltott. *
- Engem arra neveltek, hogy katonaként éljek, és ha kell, hát úgy is haljak meg. Nem félek a túlerőtől, Úrnőm. A számok nem a csata eldöntői, csupán ugyanúgy befolyásolják azt, mint a többi tényező. Mi lovagok a gyengék és az elesettek védelmezésére esküdtünk fel, de nem lesz kit oltalmaznunk, amennyiben ez a helyzet túlságosan elharapózik... Ráadásul, bővülhet is rendünk, hogyha alkalmas egyéneket találunk a csatatéren, akik elszántak, elkötelezettek.
* Mondta a férfi, eztán keserédes, halvány mosoly tűnt fel arcán. *
- Legyen ezentúl kardunk a Birodalom pajzsa, páncélunk pedig annak őrbástyája! Felajánlom magamat, sőt rendtársaimat is Lanuria Nagytanácsának szolgálatába, bármily fizetség elvárásától mentesen. Adama nevére esküszöm!
* Ezt követően kihúzta kardját a tokjából azon a szent helyen, majd térdre ereszkedett a főpapnő előtt, fegyverének pengéjére támaszkodva. Sok kíváncsi gondolat gyötörte még a lovagot, viszont nem kérdezősködött, bízott benne, Onoria főpapnő tájékoztatja majd mindenről, amit tudnia kell a közeljövő kapcsán. *

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-09, 11:40 am

*A főpapnő csendben áll, szemben a lovaggal.
Annak szavai lelkesek, fiatalosak, mint amilyen ő maga is. A főpapnő sokat megélt már, őt nem ragadja el a fiatalos hevület olyan hamar.
Valahol irigyli az efféle érzelmeket, egykor talán még benne is megvoltak, idealista, fiatal lányként.*
- Való igaz, nehéz időkben mutatkozik meg a jellem.
*Jegyzi meg, s b ár a fizetség nélküliség igen csábító számára, hiszen a kincstár lassan rendeződik csak azután, hogy a nemesi házak megvonták a támogatást a Tanácstól.
Érthetetlen ez, hiszen a Tanács maga fogja össze a különböző népeket, maga dönt a Birodalom lényeges dolgairól, s minél inkább nagy kincstárral rendelkezik, annál inkább képes akaratának érvényt is szerezni.
Szó, mi szó, egyes házak már meggondolták magukat, míg a papnő is gondoskodott új források felkutatásáról, a helyett, hogy nagyobb adókkal sújtsák a köznépet.*
- Szépen beszélsz, Arveleg lovag. Rended vezetése természetesen megmaradhat, ha a Tanács alá rendeli magát, s mint a többi Birodalmi haderő, anyagi támogatást is tudunk juttatni.
A fegyverek, a vértek, a pajzsok, s megannyi kiegészítő, nem beszélve a drága hátasokról, nem olcsó mulatság, főképp, ha harci helyzetben fogyatkozni kezdenek.
*Lenéz az előtte féltrédre ereszkedő lovagra.*
- Állj fel, lovag, nem vagyok én király, hogy térdepelj előttem. E tisztelet az isteneket illeti meg.
Telepedj át egy csapat lovaggal Avlanionba. Ez az északi határink legfontosabb őrbástyája, s onnan kiindulva tudjuk az északnyugati határ széles sávját, a hegyeket, völgyeket ellenőrzésünk alatt tudni.
Avlanion városi tanácsa jogosult rendelkezni a birodalmi grifflovasokról, de rended maradjon a Nagytanács irányítása alatt.
A háborúban szükség van ott is olyan katonákra, akik nem tántoríthatók el a Birodalomtól….

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-10, 8:36 pm

* Az anyagi támogatásra bizonyosan szükség is lesz, s jobban belegondolva, talán Arveleg más lovagtársainak igencsak jól esett volna néhány darna a zsebbe. Ettől függetlenül, ő mindig is megpróbált hű maradni az ideológiáihoz, sosem a vagyonért küzdött. A katonákat persze fizetni kellett, ellátmányt biztosítani számukra, egy éhező, alultáplált haderő sorsa gyakran már akkor eldőlt, mielőtt megütköztek volna ellenfeleikkel. A háborúnak megvolt a maga pokoli része, nem minden ember látta benne a dicsőség megszerzésének lehetőségét, a legtöbben félelemmel, viszolyogva gondoltak rá, pláne az egyszerű népek. Habár, őket mindig rosszul érintették az efféle dolgok, a szegényeknek nélkülözniük kellett, félre tenni abból, miből egyébként is kevés jutott számukra. Azonban, minél előbb véget érnek majd a csatározások, annál hamarabb helyre lehet állítani a Birodalomban a jólétet. Először is az emberek, a népesség biztonságát kellett garantálni. A fiatal nemes felemelkedett a térdelő pozícióból, s Onoria főpapnőre pillantott. Csendben hallgatta végig a mondandókat, csak azután szólalt fel.*
- Igazad volt az imént Úrnőm, egy jó csatamén hatalmas előnye és segítsége lehet a küzdelmek folyamán a birtokosának. Nem egyszerű olyan lovat találni, amelyik kibírja egy összecsapás borzalmait, ebből kifolyólag a vételárak is a magasba szökkenhetnek. Nyilván többet fog érte kérni a tulajdonosa, amennyiben tisztában lesz vele, hogy a vevők rákényszerülnek a vásárlásra.
* Mondotta, nem sokkal később pedig belegondolt, vajon az ő fehér hátasáról is csutakolnia kell-e a jövőben a vért, amely porral és sárral keveredett? ... Ebbe még bele is törődött volna, ám lovának elvesztése igencsak megviselte volna a fiatalembert. Ezt a feltételezést próbálta gyorsan elvetni, kitörölni a fejéből, mintha soha nem is fordult volna meg elméjében. *
- Értem. Azt fogom tenni, minél hamarabb útnak indulunk a vízesések városába. Lennének oly ostobák ellenségeink, hogy Avlanion ellen vonuljanak? Ha értesüléseim pontosak, úgy ott állomásozik birodalmunk egyik legerősebb hadereje. Vajon az orkok megmernék támadni bárminemű támogatás nélkül?
* Érdeklődött a fiatal nemes, miközben arckifejezése kissé tanácstalannak tűnhetett. Egyáltalán nem tartotta meggondolatlannak Onoria döntését, sőt teljesen megbízott a főpapnő megfontságában, csupán szerette volna hallani az ő véleményét is, hiszen ezentúl feletteseként is tekinthet a Remény templomának hercegnőjére. *
- Úgy véled, a korrupció felütheti a fejét Avlanion városában? Mert, abban az esetben én is sokkal óvatosabban fogok eljárni, és megválogatom azokat, akiket a bizalmamba fogadok az ott tartózkodásom ideje alatt. Mi a végletekig hűségesek leszünk a Nagytanácshoz, efelől biztosíthatlak.
* Jelentette ki Arveleg. Nyugtalanítólag hatott rá az árulás felmerülése, inkább ment volna szembe tízszeres túlerővel, minthogy egyetlen hátba szúró kígyóval kelljen egy levegőt szívnia. *

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-11, 8:35 pm

*A papnőn a hallgatás sora. Így is tesz, hiszen nem tudni, miféle dolgok forognak ellenségeik fejében.*
- Talán nem is oly botorság Avlanionra lecsapni. Ha sikerül a várost bevenni, s az ott állomásozó csapatainkat megsemmisíteni, az komoly veszteség a birodalomnak.
S a sárkányok ereje…nos, egy századnyi sárkány, melyek közül sokan akkorák, mint Tarsis házai, igen komoly haderőt képvisel. Nem csupán orkok lehetnek eme játszmában…
*A főpapnőnek nem célja az ifjú lovag megfélemlítése, azonban a helyzet súlyosságát látnia kell, még ha ebben a pillanatban csupán egy falut megrohanó ork hadseregről van tudomásuk, akkor is.
S hogy a lovag másik felvetésére is válaszoljon, rideggé válik hangja. Látott ő már árulást saját berkeiken belül is.*
- Az emberi nemben benne van a hatalom, a gazdagság utáni vágy, s a legerősebb jellemet is meg lehet törni. Félreértés ne essék, Avlanion tanácsa felé teljes a bizodalmunk, de az óvatosság sosem árt, s mi óvatosságból olykor olyan dolgokról is döntünk, melyeknek gyümölcse csak a távoli jövőben fog megmutatkozni.
*A papnő elégnek érzi válaszait, ám még volna valami, amit nem osztott meg Arveleg lovaggal.*
- Személyes dolgom is volna. Egy levelet, melyet egy hozzánk hű lovagnál biztonságban tudni vélek, el kellene juttatni Morses Kalatonhoz, a grifflovasok parancsnokához….
*Emel ki hófehér ruháinak redői közül egy pecséttel lezárt papirost, s nyújtja át azt a lovag felé. A papiroson a Remény templomának, s magának Onoria főpapnőnek pecsétje díszeleg.*

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-12, 10:52 pm

* Arveleget mélyen elgondolkodtatta Onoria főpapnő beszéde. Való igaz, Avlanion az északi területek védelmeként szolgált, hiszen rengeteg egység állomásozott ott, amennyiben a vízesések városa elesett volna, úgy az ellenségnek megnyílt volna az út a Lanur-hegységbe. A hegyekben pedig nehéz volt csatákat vívni, ott kevés alkalmas helyszín nyílhatott az összecsapásra, ráadásul nagyszerű búvóhelyekként szolgálhatott a gonoszság képviselőinek. Az orkok egyébként is szerették a barlangokat, megbújni a sziklák között, a föld gyomrában. Ennél megfelelőbb táját nem is választhattak volna arra, hogy megerősítsék magukat, kiépítsék a védelmeiket, ahonnan azután újabb, felkészültebb haderőkkel támadhatják a Birodalom egyes szegleteit. Ha a jövőben be tudják még venni majd Sternt és Nortelont, akkor onnan már csupán egy lépésnyire fognak kerülni Valiantól, az pedig a tökéletes bukáshoz vezethetne. Persze, ettől függetlenül más tervet is szövögethettek a sötétség szolgái, semmi nem volt biztos, ám hamarosan bizonnyal fény derül a dolgok valódi állására. Sárkányok... Ellenük az ifjú nemes soha nem tette próbára magát, valószínűleg az első találkozás igencsak sorsdöntő lesz. A félelem nem lett úrrá rajta, tudta, szembe kell néznie ezzel az akadállyal is, hogyha győztesként kíván kikerülni az elkövetkezendő konfliktusokból. Ő azonban csupán egy lovagnak számított a sok közül, hőstettek, vagy nevéhez kötődő legendás cselekedetek híján. Elhatározta, félreteszi dicsőséghajhász törekvéseit, a nép, a beosztottjai testi és lelki épségének óvása sokkalta fontosabb ügynek bizonyult. Amikor ennek a háborúnak vége szakad, s ő változatlanul az élők sorát fogja gyarapítani, úgy legalább elmondhatja, lehetősége adódott megvédeni, amiben hitt, hogy láthassa az új béke korszakát. Szomorú, de a főpapnőnek igaza volt az emberekkel kapcsolatban. Mindenesetre bizalomgerjesztően, bölcsen, és magabiztosan hangoztak a szavai, mikor a tanáccsal kapcsolatban beszélt. Ennek köszönhetően, Arveleg egyre inkább megbizonyosodott róla, jó vezetők kezébe adta hűségét. Átvette a papírt, egy halvány mosoly csillant fel az arcán, bólintott egyet Onoria irányába. *
- Biztosíthatlak róla, az életem árán is védelmezni fogom ezt a levelet. Személyesen csak Morses Kalatonnak adom át, gondolom egyébként sem tartozik senki másra a tartalma. Az lesz a legjobb, ha a létezését sem említem meg másnak.
* Morfondírozott a páncélozott férfi. *
- Talán, ezekben az időkben, ahogyan te is mondtad, megmutatkozik majd sokaknak az igaz jelleme, s az emberek is megtanulják a köz érdekeit helyezni saját jólétük elébe.
* Ez egy kicsit utópisztikus felvetésnek tűnhetett, Arveleg mégis reményeket táplált iránta.*
- Úrnőm, még egy valami... Kiskoromban én is olvastam a sárkányokról, a régi idők nagy csatáiról, mégsem gondoltam soha, hogy egykoron én is szembekerülök az Éj-hasadék fenevadjaival. Mi egy sárkány gyenge pontja? Miként lehet őket legpraktikusabban legyőzni?
* Érdeklődött a fiatalember, ezután várta a főpapnő válaszát. *

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-13, 8:37 pm

*A főpapnő gondolataiba burkolózva hallgatja a nemest. Két kezét ruhájának bő ujjába rejti, s csak barna szemei szemlélik a beszélőt.
Valóban nem akar válaszolni több felvetésre. Naiv világnézetéből majd az elkövetkező események kigyógyítják a lovagot, s ha túléli, ha mind túlélik ezeket a vészterhes időket, eljöhet az a pillanat, hogy kérdőre vonja, most mit gondol az emberi jellemről.
Mert a köz mindig csak addig jók amíg szükség van rá. A többségnek, ha már tenni kell cserébe, vagy épp csak érte valamit, elvész a köz java, s marad a sajátja, ami mindig előbbre való.
Hát hiába mondta, nem hercegnő, nem úrnő, csupán papnő, főpapnő ő, semmi több, továbbra is mély tisztelettel beszél róla Arveleg. Természetesen nem szól közben, nincs miért kizökkenteni ebből, ahogy naiv világnézetéből sem.*
- Ezek a lények nagyobbak, mint ez a szoba. Pikkelyeik akár a pajzsok, karmaik, fogaik, mint a kardok, bőrüket nemigen fogja fegyver. Erősek, s mágiájuk is az.
Ami nekünk marad erős fegyverek, mint a várainkban rendszeresített ballisták, a közösség ereje, hiszen ha elegen támadunk rá, legyőzheti, de vannak hősök, akik maguk is büszkélkedhettek régen a sárkányölő névvel.
Minden sárkánynak van szeme, van szárnya, van torka, amelyből tüzet lövellhet, vagy akár mást is, de ezek könnyebben sebzik, mint a nyíl, vagy a kard.
Vannak módok, amikkel földre lehet kényszeríteni őket, vannak, amelyek ha jól céloznak, rést találnak a pikkelyek között, s átütik a vastag bőrt.
S vannak mágiák is, melyek hatásosak lehetnek ellenük.
De azt…nagyon remélem, hogy az Éj-hasadék fenevadjai nem kerülnek újra felszínre….

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-14, 2:48 pm

* A fiatal lovag ismerte a hadigépezetek azon családját, melyekről a főpapnő beszélt. Amikor még ifjú volt, kitanították azoknak a működésére, noha mindig úgy vélte, az ostromokon kívül ezeket a förtelmes és halálos erővel bíró szerkezeteket nem lehetett másra használni. El sem tudta képzelni, mennyire kemény lehetett a fenevadak bőre, hiszen egy jól irányzott, hosszú íjból megindított nyílvessző még a páncélt is képes volt átszaggatni. A sárkányok pikkelyeit azonban nem... Ráadásul mágiával bírtak, melynek fortélyait Arveleg nem ismerte, mellesleg túlságosan nem is kedvelte. Jobb szerette a nyílt, egyenes harcot, amikor két fél mérte össze az erejét, kard kard ellen, pajzs a pajzsnak csapódva. Mégis, a régi krónikák sokat meséltek a csatározásokban fontos szerepeket betöltő mágusokról, kik alkalomadtán megfordíthatták a dolgok kimenetelét, természetesen abba az irányba, amelyiken ők maguk is álltak. Talán, személyesen ő is találkozik majd a mágiát a Birodalom oldalára fordító egyénekkel, s szövetségeseivé válnak a krízishelyzetekben. Ezek azonban még a jövő zenéinek minősültek, melybe a fiatal nemes képtelen volt belepillantani. Azután azokra gondolt, kik voltak oly erősek, hogy egymaguk tudtak leteríteni egy sárkányt. Micsoda hősies alakjai lehettek ők Lanuria történelmének, mennyi bátorság, erény, és határozottság lakozhatott szívükben, amiknek köszönhetően birokra tudtak kelni az Éj-hasadék szárnyas démonaival, azután győztesen hagyták el az összecsapás helyszínét? Ez meghaladta a Nagytanács szolgálatában lévő fiatalember fantáziáját. *
- Legjobb lesz a lehető legtöbb eshetőségre felkészülni. Minél kevesebb meglepetés ér majd bennünket a háborúban, annál több esély van a győzedelmeskedésre. Ráadásul, ha a katonákat sem éri váratlanul az ellenség ereje, úgy meglehet, ők is könnyebben néznek szembe az eseményekkel. Az új, eddig soha nem látott egységek, hadi praktikák káosszal, kétségbeeséssel fertőzhetik meg a harcosok szívét. Noha, valószínűleg úgysem állhatunk készen az ellenségünk összes tevékenységére... Hisz, akkor lényegében már nyertünk volna.
* Elmélkedett Arveleg. Mindenesetre, megpróbál majd cseleket kieszelni, olyan stratégiai lépéseket, amelyekkel a nagyobb ellenfeleket is térdre kényszeríthetik, a legkevesebb áldozat árán. Ez volt a dolga. Innentől már ő felelt az embereiért. *
- Kívánsz még tőlem valamit, amivel bizonyíthatom hűségemet?
* Érdeklődött a lovag, mialatt kérdő pillantásokat vetett Onoria főpapnőre. *

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-15, 3:03 pm

- Talán nem láttak sokan a ma élők közül olyan harcokat, mint a régiek, de a regék, a történetek azért járnak szájról szájra, hogy ne merüljenek feledésbe.
Rémületes lehet egy sárkány hadsereggel szembeszállni, de mi már megnyertünk egy ilyen háborút.
Mi is képesek vagyunk új dolgokra, meglepetésekre velük szemben. Miként régen is képesek voltunk.
Akik lenéznek minket, megtanulják majd saját bőrükön, mily lehetőségek is rejlenek Lanuria népeiben.
S hogy kívánok-e bizonyítékot hűségedre? Tetteid fogják igazolni hűségedet, miket oly pillanatokban teszel, melyek próbára teszik az szívet, s a jellemet.
*Fejezi mondandóját Onoria főpapnő, s ha a lovag nem kíván mást, hát elbocsátja őt a Remény templomából, hogy megbízatását mind ő, mind rendje végrehajthassa.
A papnő jól tudja, a Tanács már megkezdte a toborzást, a végvárak is fegyverkeznek, Lanuria meglévő hadserege pedig riadóztatva van, miként nem csupán az, hanem népei közel, s távol.
A háború még csupán most kezdődik, s ki más, mint maga a papnő tudhatná legjobban, mivel is jár mindez.
Aggodalmait, félelmeit, azonban nem egy emberével fogja megosztani, arra ott vannak az istenek.*

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-15, 11:04 pm

* Arveleg úgy vélte, Onoria arra szerette volna őt ösztönözni beszédével, hogy tanuljon a régi időkből, és azok a történetek, melyeket neki gyermekkorában is regéltek, nem csupán a képzelet szüleményei voltak, hanem egy letűnt világ csodával határos hőstettei. Eltökélte magában, okulni fog majd ezekből, nem veszi félvállról őket, hiszen minden elbeszélésnek megvolt a maga tanulsága, még ha nem is végződött állandóan jól, vagy csupán a leginkább hozzáértők tudták belőle levonni a következtetéseket. Abban azonban kétségtelenül igaza volt a főpapnőnek, miszerint már egyszer megbirkóztak ezekkel a förtelmes teremtményekkel, s meglehet, nagy áldozatokat követelt, mégis felülkerekedtek a sárkányok népén. *
- Ez valóban biztató gondolat. Remélem, minden népben ott szunnyad még az az erő, melyre a régmúltban támaszkodhattak. Nem hagyhatjuk elveszni az örökségünket.
* Jelentette ki a lovag, ezután valami okból kifolyólag már feltüzelve várta a közelgő eseményeket, minden bizonnyal a Remény templomának hercegnője hozta ily lázba az ifjút, végre a tenni akarás mezejére léphetett. Hiányolta ezt az érzést, régóta nem adatott már meg számára akkora öröm, ami ezen a napon érte. Habár, számíthatott volna rá, hogy komoly próbatételeken esik majd keresztül, ettől függetlenül szembe fog velük szállni, elvégre ez a kötelessége, nem utolsó sorban pedig szívének leghőbb vágya is. *
- Akkor hát nekilátok teendőimnek, véghezviszem a Nagytanács akaratát. Nem áll szándékomban elárulni a bizalmat, mit a mai napon belém fektettél. Az istenek óvjanak téged, Onoria főpapnő! Remélem, útjaink hamarosan újra keresztezik egymást.
* Ezt követően mélyen meghajolt a hölgy előtt a nemesi származású fiatalember, s hátat fordítva végigballagott a folyosón, amin ideérkezett. Most sokkal magabiztosabbnak, eltökéltebbnek tűnhetett, noha ez az ott ácsorgó őröket nem igazán érdekelhette, elvégre nekik a feladatuk ellátása volt a legfontosabb. Kiérkezvén az ajtón arra lett figyelmes a férfi, miszerint lovát két elkeseredett pap próbálta meg nyugtatgatni, a hátas azonban ágaskodva és nyerítve ellenkezett az istenek szolgáival. *
- Hóó-hóóó! Bocsássatok meg a kellemetlenségért, hű papok!
* Adta a tudatára a másik kettőnek Arveleg a sajnálatát, miközben a kantárt szorította, megnyergelt társát pedig a nyakánál simogatta, csitította. Felpattant a fehér csődör nyergébe. *
- Légy fegyelmezett, cimbora! Háborúba megyünk.
* Suttogta a gyönyörű hátas füleibe, nem sokkal később még egy pillantást vetett a Remény templomára, megrántotta a kantárt, amitől a ló ismét mellső lábaira emelkedett. Patái alatt elsöpört egy sejtelmes szellő. *
- Gyíáá!
* Kiáltotta, azután sebesen kivágtatott az udvarról, többet nem nézett vissza. *

// Nagyon szépen köszönöm a játékot, élvezetes volt! Very Happy

//

Tárgy: Re: A Remény temploma 2015-03-17, 1:58 pm

- Óvjanak az istenek téged is!
*Viszonozza az elköszönést főhajtással is a főpapnő.
A lovagon lelkesedést lát, ami ezekben a vészterhes időkben sokakban nem lelhető fel. Bizony a papnő maga sem osztja ezt a lelkesedést, de ahhoz azért ért, hogy lelket öntsön a Remény templomába látogatókba.
Ez a hely még mindig az, ahová fordulhatnak Lanuria népei, ha vigasztalásra, támogatásra, Reményre vágynak.
Mind a papok, mind pedig a templom előtti téren ácsorgók, dolguk után sietők, s a katonák is néztek a látványosan távozó lovag után.
Ki tudja, talán Lanuria egyik új hőse bontogatja szárnyait?
Onoria ezt nem tudhatja, de, mint már annyiszor, most is befejezte már imáját, s ideje neki az állam ügyeivel is foglalkozni.
Tapsol kettőt, mire az őr besiet. Nem kíván soká tartózkodni a főpapnőnél, jóllehet, most jó kedvében látszik lenni.
Azonban kapott ő már illetéktelen hallgatózásért, és sok minden másért is feddést a papnőtől, aki rá még soha nem emelte hangját, mégis, a bírálat olyan erővel hatott rá, hogy a hibát még egyszer nem követte el.*
- Hívjátok elém a fehér mágust!
*Az őr meghajolva távozik, hogy előkerítse Tarsis fehérköpenyes rendfőnökét.*

//Én is köszönöm a játékot! Remélem, még lesz rá lehetőség

Tárgy: Re: A Remény temploma 2016-01-11, 3:38 pm

//Daxa,Arveleg//

*Lumel’Auvrea ostromát követően Kesa végre ismét hazatérhetett, birtokára. Meglehetősen hosszú ideig volt távol, ugyan olykor-olykor küldött levelet, melyben felhívta a birtokon maradtak figyelmét a teendőkre. Habár biztosra vette, hogy Waltz is tudja ezeket, de úgy érezte nem árt néha életjelet adnia magáról, főleg ezekben a háborús időkben. Azonban, hiába a levelek és a megbízható helyettes, ez mégsem olyan, mintha a birtok tulajdonosa is ott lenne, és saját maga felügyelné a teendőket.
Hosszú ideig mégsem élvezhette birtoka kényelmét, mert alig több mint tíz nappal később egy futár érkezett hozzá. Egy levelet adott át, melyen, a fiatal nemes döbbenetére, Onoria pecsétje díszelgett. A Remény templomába invitálta egy meghatározott időpontra.
A Klensbane család sarjának kevés ötlet jutott eszébe, miért is hívathatja őt a főpapnő. Nem volt tudomása megrendezésre kerülő eseményről ami a templomot érintené, ráadásul a levél sem említett ilyesmit. A főpapnő meghívása azonban nem olyan dolog, amit rangja tükrében figyelmen kívül hagyhatna. A legkevésbé sincs kedve magára haragítani a főpapnőt, hiszen szava óriási befolyással bír mind a mágusok, mind pedig a nemesség körében.
Ahogy közeledett a levélben meghatározott időpont, úgy készítette elő legelőkelőbb hintóját, és a megfelelő öltözék kiválasztása is nagyobb fejfájást okozott számára a szokásosnál. Egy ilyen fontos személy előtt mégsem jelenhet meg akárhogyan…
Most azonban már itt van. A Remény templomának bejáratánál. Tarek már nyitja a hintó ajtaját, Kesa pedig megmutatkozik a templom előtti téren lévők előtt. *

A Remény temploma - Page 9 50d6b83e2d45a840a7ad963833631d59

*A korábban kapott levelet átnyújtja a templom előtt álló egyik katonának. *
- Onoria főpapnőhöz jöttem, ahogy kérte!
* Elég hangosan mondta, hogy azok is hallhassák, akiknek csak felkeltette az érdeklődését a megjelenése, azonban annyira nem, hogy ez túlmutatna a szokásos formalitásokon.
Végül beléphetett a fogadóteremhez vezető folyosóra.
A hosszú folyosó két oldalán álló katonák kissé feszélyezték, habár tudja, hogy ez megszokott jelenség itt, azonban még mindig nem világos előtte, miért is kérette ide a főpapnő. *

» A Remény tengere
» A Teremtés temploma
» A természet temploma
» Keleti szeglet, a Remény tengerének partja