Vén kujon fogadó

//Mese: Véráztatta földek - Kain//

~ Au! Ez nem volt épp átgondolt ötlet! ~ suhant át a gondolat az agyamon, amikor a meglőtt sárkányfatty kőként zuhant a nyakamba, bár nem tudom ennek most örülnöm kellett volna, vagy sem. Az biztos, hogy még így sem volt kellemes lezuhanni a tetőről, még úgy sem, hogy szerencsére ő volt alul a megérkezésünkkor.
Talán pont ez a kis haladék volt az, ami megmentette az életemet, mikor támadom pengéje egy hajszálnyival kerülte el csak a nyakamat, miközben elgurultam mellőle és villámgyorsan lábra álltam. A szerencsecsillagom fennen ragyoghatott, hogy semmim nem tört el, legalábbis nem éreztem jelenleg, de ez lehetett a félelem hatása is. Sosem szíveltem ezeket a mocskos kis repülő férgeket!
Mivel az íjam pár lépésre hevert tőlem, meg aztán nem is lett volna időm megint felajzani, ilyen közel, ezért a kardomat kaptam elő és szúrtam a lény mellkasa felé, hogy visszaadjam a kölcsönt.
- Takarodj vissza, ahonnan jöttél! – köptem felé dühösen.

//Mese: Véráztatta földek - Kain//

Csak akkor fogtam fel, hogy mennyire közel volt, hogy az a penge a torkomat vágja el, aztán, hogy az eszetlen támadásom, majdnem szép kis szoborrá változtasson, amikor a kardom vértől csöpögve kicsusszant a szárnyas fattyúból. Hálát adtam a félvérek és a tolvajok isteneinek is és megfogadtam, hogy ha túlélem ezt az egészet biztosan megtalálom a módját, hogy áldozatot mutassak be nekik, de nem nagyon volt időm most még nagyon megkönnyebbülni és bíztam benne, hogy továbbra is a kegyeikben tartanak még.
Figyelmem egyszerre több minden is lekötötte, egyrészt Kain is kinyírta a saját ellenfelét, ami most jó volt kivételesen, aztán viszont sokkal sürgetőbb dolog felé kaptam a fejem. A fogadóból kijuttatott lány feje fölük nem múlt el a veszély, hiszen épp egy másik dög akarta kiloccsantani a csinos fejét.
Talán az volt a szerencséje, hogy a sárkányfatty, már biztosra vette könnyű győzelmét és fél szemével már engem méregetett.
Erősen belerúgtam a kővé dermedt ellenfelembe és mikor a feje lepottyan, felkaptam és teljes lendülettel a lány mögött lihegő támadónak hajítottam.
- Gyáva féreg! – ingereltem, két kézzel ragadva meg a kardom,, így vártam a támadását.

//Mese: Véráztatta földek - Kain//

-Au! – sziszegtem a fájdalomtól egy múló pillanatig, de máris elfeledkeztem erről, amikor sikeresen eltaláltam a repülő fattyút. Delilah sikolya azonban belemart a szívembe, aki lendületesen nekem vágódott és én voltam, aki tompította az esését. Azt még láttam és megnyugtatott kicsit, hogy a dög fegyvere elkerülte. De nem volt érkezésem tovább a lánnyal foglalkozni, bíztam benne, hogy ha eszénél van, akkor elrohan, mint akinek felgyújtották a sarkát. Szívesen csatlakoztam volna hozzá, ám tisztában voltam vele, hogy ez nagyon-nagyon rossz ötlet lett volna egy sárkányfattyal a nyomomban.
Nem volt választásom csak az, ha ezt is szoborrá változtatom.
Gyorsan pattantam fel és kardomat markolva vártam a következő támadást, ami nem is késlekedett.
~ Túlságosan támaszkodsz a szárnyaidra rusnyaság! ~ morogtam magamban, ahogy felfelé lendült, hogy onnan csapjon le.
Elbukfenceztem alatta és felfelé szúrta, számítva rá, hogy a lefelé tartó lendülettel saját magát nyársalja fel a pengémre. De most nem vártam egy pillanatot sem, hogy benne maradjon a penge, azonnal rántottam is vissza és ha sebesülten elém pottyan, egy csapással szabadítom meg a fejétől.
Aztán a következő pillanatban lecsap rám a rettegés, amitől szinte kiszalad alólam a lábam.
Fájdalomtól könnyezve néztem fel a forrást keresve, mert éreztem a mágia áramlását.
Láttam a démont és azt is, hogy csak Kain áll köztem és közte és ezt a lényt én karddal ugyan meg nem állítom…………
- Menekülj! – suttogtam Delilah-nak.

//Mese: Véráztatta földek - Lysanor, Kain//

Már tanultam az előző hibámból, ami a félelmemnek és az idegességemnek tudható be és eszemben sem volt, hogy a kardom annyi időt töltsön a fatty testében, ami ahhoz kellene, hogy magam is kővé váljak, így aztán megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkam, amikor az előbbi társa sorsára jut.
Mikor megjelent a démoni lény és elöntött a rettegés, csak annyi erőm volt, hogy megpróbáljam a lányt elküldeni.
Delilah azonban nem mozdult, nem tartottam kizártnak, hogy megbénította a félelem. Megesett rajta a szívem, de meg voltam róla győződve, hogy végünk.
Kain viszont nem adta fel…..na, ja, de ő egy mágus…..vagy sárkány…….ááááá, tök mindegy, a lényeg, hogy egyszerűen, egy szóval felrobbantotta a dögöt. FELROBBANTOTTA!
Szívesen a nyakába ugrottam volna örömömben,…..na, nem kell rosszra gondolni!
mielőtt azonban ez tettebe fordult volna, egy szépséges lef jelent meg nem messze tőlünk és úgy meredt Kain-ra mintha szellemet látott volna. Ő viszont, eléggé morcos képet vágott, ahogy közelebb lépett hozzá. De, hát mikor nem volt morcos? Ám, biztos, hogy ismerték egymást!
Szívesen kiélveztem volna a továbbiakat, de nem voltunk olyan szerencsések, hogy kaptunk volna egy kis pihenőt. Újabb majd féltucat sárkányfatty érkezett és mellkasomban dübörgő szívvel néztem, ahogy lemészárolják azokat a vendégeket, akik még nem menekültek el eddig.
- Késő, te lány! – mormoltam rekedten, ahogy felénk iramodtak.
Még eggyel is kihívás volt magamnak is megküzdenem, így nem is gondolhattam rá, hogy megvédhetem Delilaht. Az elf lánynál legalább volt fegyver, reméltem használni is tudja.
- Rossz időben, rossz helyen! – nyögtem fel és amilyen gyorsan csak tudtam felkaptam az íjamat és Kain hátának vetettem a sajátom, és bíztam benne, hogy nem veszi rossz néven.
- Mi a fenét csináljunk? – vacogtam, ahogy ismét megcsapott egy félelem hullám a hamvából kelő démon felől, miközben megcéloztam az egyik lándzsás fattyat és a mellkasába lőttem.

//Mese: Véráztatta földek - Lysanor,Kain//

Máskor oly biztos kezem, most cserben hagy, bár az eseményeket elnézve, ez egyáltalán nem meglepő. Már megfordult a fejemben, hogy valami átkot szórt rám valaki, hogy bár más egy életben egyszer sem fut össze ezekkel az ocsmány lényekkel, nekem már kétszer is sikerült.
Most azonban ezek a gondolatok eltörpülnek a gondjaim mellett, hiszen a sárkányfatty a félrement nyilamtól csak mérgesebb lett és én csak bánhatom, hogy elf apámtól harcban használható mágiát nem örököltem.
És a hab a tortán, hogy az egyetlen menedékem ebben a nyakig fekáliás helyzetben épp eddigi életem megkeserítője Kain volt! Szarkupac a tetején egy adag habbal! Csodás kilátások.
Egy pillantás a hátam mögött lévő fekete köpenyes alakra, biztosított, hogy megegyezik a véleményük és ha nem támadtak volna minket a szörnyek, akkor véglegesen megoldotta volna a személyem okozta problémát.
Viszont egy pillanatra rá, megérzem a mágia áramlását …..tőle……felém! Aztán olyan érzés fog el, hogy a világot ki tudnám forgatni a sarkából! ÓÓÓ ISTENEK!!!
Megrázom magam és rákacsintok a közeledő, fortyogó szárnyas dögre, majd fürgén – még a szokásosnál is fürgébben – oldalra ugrom és a kardlappal nagyot csapok a fatty térdére, hogy földre rogyjon, aztán megragadom a szárnyát és pár lépést eltávolodva Kaintól, hogy teret adjak magamnak megforgatom magam körül a lényt, majd minden erőmmel annak vágom, aki szegény lányt fenyegeti.
Mivel hirtelen támadt erőm elvonta a figyelmem, csak most ébredtem rá, hogy a rettegés hulláma lemúlt. Egy gyors pillantás és már tudom, hogy a démon halott.
Odáig el sem jutok, hogy megkönnyebbüljek némileg, mert ekkor hátborzongató rikoltás zengi be a várost.
- Most igazán jól jönne Lanur vagy a kardja! – csattanok fel dühösen.
El kéne tűnni innen, hiszen Sternben már átéltem hasonlót és ott csak egy-két sárkány volt, itt meg csak úgy nyüzsögnek.

//Mese: Véráztatta földek - Lysanor, Kain......után bambulva //

Elégedettség önt el, ahogy nézem az egymásba gabalyodott sárkányfattyakat, amire még rátesz egy lapáttal, amikor Delilah dicsérő szavai is felhangzanak. Pedig tudom, hogy nem a magam erejéből jutott erre, bár igen csak megdöbbent az a gondolat, hogy a mogorva, rosszindulatú, már többször az életemre törő Kain-nak lenne köszönhető. De, ha belegondolok, hogy nem igazán válogathatott, hogy ki védi a hátsóját a rohamozó ellenség felől……… Az életösztön sok mindenre ráveszi az embert , vagy más két lábút, akármi is legyen ő.
Viszont az események nem, hogy jobbá válnának a következő percekben, hanem a lehető legrosszabbá. Megjelenik valami bőrszerkós némber és Kain felé valamit sziszegve, egyszerűen eltűnik az elf lánnyal. És Kain cseppnyi habozás nélkül …………tűnik el utánuk……
A nap fénypontján aztán még a két sötét fattyú is felkecmereg és mivel már csak én és Delilah vagyunk a közelükben, el sem téveszthetnék a célpontjaikat.
~ Most légy okos Jeremy! Gyorsan találj ki valamit, különben végünk! ~ igyekszem ösztönözni magam, de a lehetőségeim elég korlátozottak……
Érzem még magamban a kölcsön kapott mágikus erőt és gyorsaságot, így ezt kell kihasználnom.
Villámgyorsan, szinte tényleg csak villanva a két fatty közé ugrom, minden érzékemet megfeszítve és ha bármelyik, adják az istenek, hogy akár mindkettő, felém csapna, döfne, akkor már ugrom is tovább, remélve, hogy egymást ölik meg, de legalábbis, hogy az egyik megbénítja a másikat.

//Mese: Véráztatta földek //

Miután az egy szem mágus is eltűnt a helyszínről, aki eddig sikerrel vette fel a támadókkal a versenyt, bizony nekem már csak a fohászkodás maradt, hogy a rám testált különleges erő még kitartson egy darabig, legalább addig, míg megszabadulok a két sárkányfattytól, már ha sikerül és végre eltűnhetek innen.
A terme a gyorsasággal beválik, a két kreálmány megzavarodik, de minden bizonnyal csak rövid időre, ezért cselekednem kell. Az már fél siker, hogy azzal, hogy közéjük villantam, egymás felé fordultak, így már csak az van hátra, hogy a lassabban reagálót befelé rántsam, bele a társa fegyverébe, miközben én egy újabb gyors mozdulattal kilépjek közülük. Ha ez beválik és a fürgébb ellenfél ne adják az istenek de nem sérülne meg, akkor próbálom a meglepettebb könyökét megragadva rásegíteni a pengékre, vigyázva, hogy a kővé válás engem elkerüljön.
Elég elfoglalt vagyok, így csak akkor tudok foglalkozni az újabb rémálomszerű teremtménnyel, ha megszabadultam kéretlen társaságomtól.
Legfőképpen akkor is inkább szívesen eltűnnék onnan, miközben Delilaht sem hagyhatom magára, főleg így sérülten…….Irigylem most a mágusok teleportálási képességét, de már megelégednék egy jól védhető pincével is…..

//Mese: Véráztatta földek - Mesélő//

Ha valaki csak egy fél nappal ezelőtt azt mondja, hogy két sárkányfatty között cikázva, igyekszem őket egymás ellen kijátszani és még össze is jön, akkor lesajnáló mosollyal gondolom elmebeteg őrültnek és minden vagyonomba és még a fél életembe is fogadtam volna ellene.
De azt sem hittem volna, hogy pont egy sárkánynak vélt ellenségem fog ajándékba megdobni némi mágiával, ami ehhez a hihetetlen győzelemhez vezet majd.
Ám mégis csak itt állok kissé zihálva két kővé vált fatty mellett és épp csak kicsit megizzadtam!
Akár elégedett is lehetnék, ha nem egy mészárlás közepén álldogálnék egy bicegő örömlánnyal és nem tartana felénk egy másik sötét lény, olyan, akit még életemben nem láttam és nem hiszem, hogy egy egyszerű kard bármi kért tenne benne. Sötét rettenetnek tűnik!
- Bármi jobb, mint itt maradni! – értek egyet, de nem hiszem, hogy Delilah pár méter is sikerrel tenne meg, mielőtt beérné a füstből álló sárkány. – Kapaszkodj és irányíts a legrövidebb úton! – kapom fel hirtelen ötlettől vezérelve, mert még érzem magamban az erőt és gyorsaságot.
Biztosan megőrültem, hogy nem csak magamra gondolok a menekülésben, amire a legnagyobb esélyem lenne, de már futok is, ahogy csak bírok, remélve, hogy a mágia még kitart a biztonságosnak vélt alagútig, de minimum a közelébe…..
~ Vajon milyen gyors egy ilyen dög? ~

//Mese: Véráztatta földek - Mesélő//

Még a mágikus gyorsasággal megerősítve is érzem, hogy, ha hamarosan nem bukkanunk egy menedékre nem fogom tudni lehagyni az árnyakból és gonoszságból álló sárkányt. Persze letehetném Delilaht, a sorsára hagyva, ami még a rémet is feltartaná, így sikerülhetne egérutat nyernem, de az szinte gyilkosság lenne és én nem vagyok gyilkos. Így viszont szinte biztos, hogy mindketten meghalunk, főként az után, hogy botladozni kezdek, mikor a különös erő elhagy.
Pedig már olyan közel voltunk, a lány által mutatott épület ott magasodik előttünk!
Talán, ha lenne ott pár katona, aki segíthetne………, de nincs…..
- Szaladj, - rakom le Delilaht és lököm előre. – Megpróbálom elcsalni. – zihálom erőlködve.
A saját mágiámat hívom segítségül, hogy testem könnyebbé, lépteim gyorsabbá váljanak, de mielőtt még elkanyarodnék a már a nyakamban érzett árny elől…..
- Dremer szakállára! – nyögök fel, ahogy a fény belecsapódik üldözőnkbe. – Az Istenek áldjanak meg, soha jobbkor! – éledek fel és kapom el a lány könyökét, ha utolérem. – Jobb, ha inkább a templomba próbálunk meg eljutni, ha már kaptunk egy kis könnyebbséget. Ott biztos még több mágus van és ezeket csak ők gyűrhetik le. Itt nem maradt már katona, nem leszünk biztonságban.
Ha Delilah nem ellenkezik, akkor megyünk a főtérre, a templomhoz.

//Időn kívüli játék – Itt a piros, hol a piros (Shuga és Jerry)//

Elégedetten üldögéltem a hátsó kijárat melletti, mindig árnyékban lévő asztalnál, amit a Telárban kötendő munkáim alkalmából általában használtam egy-egy megbeszélésre. Bár szívtam a fogam leróttam a szokásos felárat a csaposnak, hogy szemet hunyjon az üzleteléseim felett és távol tartsa a lányokat. Persze csak ilyen alkalmakkor, máskor nem vetettem meg a társaságukat.
Most azonban a megbízómat vártam, mivel sikerrel jártam és megszereztem neki azt a z érdekes sólyom szobrot, amelyet megrendelt tőlem.
Azt meg kell hagyni, hogy érdekes volt ez a nagyjából két arasznyi szobor, ahogy a megbízás is, amit kicsit több, mint két hete kaptam ugyan itt……..

Mikor bekukkantottam a fogadóba, a csapos jelezte, hogy üzlet van a láthatáron és egy papírost nyomott a kezembe. Miközben szokásos helyemen ülve a mézsörömet iszogattam és hagytam, hogy Lisa a nyakamat masszírozza, elolvastam.
Egy bizonyos Ethan úr írta. Hivatkozva egy régebbi kuncsaftomra, bizalmát helyezte belém azzal kapcsolatban, hogy meg tudok szerezni neki egy számára kedves holmit, egy sólymot. Persze nem igazit, hanem egy szobrot, amit borostyánból készítettek és körülbelül két arasznyi nagyságú. Arról is informált, hogy ezt egy nem túl távoli, a várostól úgy két napi útra lévő település fogadójában tehetem meg a legkönnyebben, méghozzá pont újhold éjszakáján, amikor a legkevesebb a fény. Ez épp 13 nap múlva lesz……..
Szép summát ajánlott érte és első látásra nem tűnt túl nehéz feladatnak, de általában mindegyik munka így indul, aztán ki tudja mi lesz belőle.
Azonban nem volt semmi probléma. A megadott időben a Kifogyhatatlan Söröshordó nevű, az átutazóknak ajánlott fogadóban múlattam az időt, amikor megérkezett a levélben leírt szürkeszakállú, embermagas bottal rendelkező alak, zöldesszürke köpenyében, oldalán jókora váltáskával és szobát foglalt. Semmi feltűnő nem volt az öregedő alakban, nem sugdolózott, nem keltett feltűnést, de én hegyeztem a fülem és így már tudtam is, hol hajtja majd álomra a fejét.
Igazán nem okozott gondot éjjel, a majdnem teljes sötétségben feljutni a tetőre és a már jó előre kiszúrt ablakon bemászni. Nyári meleg volt, nem is volt bezárva, ám…….más védelem azért akadt.
Szerencsére azért erről tudtam a levélből, így nem lepett meg a mágia jelenléte. Épp annyi helyem volt, hogy eloldalazzak a riasztó varázslat mellett, egy átlagos tolvaj simán belesétált volna. Volt egy hasonló még az ajtónál is, meg még kettő elszórva a szobába, de aránylag könnyen meghatároztam a helyüket. Lépteim hangtalanok voltak, ahogy a halkan hortyogó férfi előtt észrevétlen kiemeltem a rongyokba csomagolt szobrot. A fickó közben lelkesen szorongatta a tarisznya pántját. A csomag érdekes módon meleg volt, mintha valami élő anyag lett volna, de szerencsére rideg, kőszerű maradt.
Ezek után a kijutás sem okozott gondot. Még egy szekérre is felugorhattam, persze a paraszt tudta nélkül, így időben visszaértem a Kujonba, hogy megüzenjem a megbízónak a találkánk időpontját.

Ezért voltam most elégedett és még jobban az voltam, amikor meg is jelent és a levélben már megírt madár jelét rajzolta a kilöttyent sörből az asztal lapjára azonosításnak. Aztán megjelent két zacskócska csengő érme is és helyet cserélt a ruhába burkolt csomaggal, mindenki megelégedésére.
Az alak nem titkolózott, úri ruházat volt rajta, szűk, barna bricsesz, hozzáillő vakszolt csizmával – ami bizonyította, hogy kocsival, vagy lovon jött, - zöld ing és még sötétebb zöld mellény takarta felsőtestét, na meg egy hátravetett csuklyás köpeny. Átlagos arcból nagy sassorr meredt a világra, arcát sötétbarna haj keretezte. A legfeltűnőbb a felemás szeme volt, egyik kék a másik zöld.
Az is felmerült bennem, hogy ő csak egy megbízott volt, hiszen a legtöbb munkaadóm erősen titkolni akarta a kilétét, ez meg ezzel nem igen törődött.
Hamar elhúzott, én meg hirtelen meggazdagodva, megkértem Lisa-t kísérjen fel szobámba, hogy szórakoztasson, aztán reggel frissen mehessek majd tovább a dolgomra…………..