Vén kujon fogadó

Balálnak el kellett fordulnia, mert nem bírta megállni, hogy felnevessen, ahogy meglátta Adria arcát, sajnos ez ráadásul hangosra sikeredett. A lány igen feldúltnak látszott és hajthatatlannak, amikor belépett az istállóba, amint azonban meglátta Balált Fella mellett, láthatóan semmit sem tudott a helyzettel kezdeni. Éjfekete szeme mindent elárult...
- Ne haragudj! nem bántásból, de elég dühös kis fúriának látszol most. Mi történt kedves?- Független attól, hogy mit válaszolt a lány, nem igazán bírva uralkodni magán, széles mosollyal folytatta, mintegy elterelve a buta helyzetről a figyelmet:- A lovadnak kell egy nap pihenés. Ha megengeded, egy kis peratuya szirmot teszek rá, hogy gyorsabban gyógyuljon a lába. Szerintem holnap reggel lehet patkolni. Addig nem vinném a helyedben hosszabb útra. Az én lovammal viszont tehetnénk egy kirándulást. Szeretnék mutatni neked valamit! Mit gondolsz, belevágjunk?
A vadász tekintetével ekkor már könyörgött, hogy a tüzes Adria legyen legalább egy kicsit elnéző vele szemben.
- Hiszen nem téged, hanem a viselkedésedet mosolyogtam meg... Na jól van, jól van... Ácsi...! Kicsit talán felhőtlenül mosolyogtam, de ezt igazán nem érdemlem! Nem teheted... Talán komoly arcot kellett volna vágnom? Ááá... Jaj! Ne bánts!
Kacagás és futó léptek zaja neszezte fel a lovászokat, akik első meghökkenésük után szintén nem bírták nevetés nélkül. Balál pedig csak kacagott, kacagott, bármi is történt... Régen nevetett ilyen felhőtlenül.

[Balál - II. fejezet, befejezetlen futárszolgálat]

*Na, jó, talán három-négy lélegzetvételnyi ideig nem jutott szóhoz, de aztán azért összeszedte magát.*
-Mi olyan vicces?
*Persze ha látta volna magát szemből, minden bizonnyal megértette volna Balál röhögését, de akkor sem valószínű, hogy jó néven vette volna. Eddig sem a szíve csücske volt a férfi, most sem lopta be magát, még csak a közelében sem volt és egyre távolodott.*
-És akkor még nem láttál igazán dühösnek.
*Fellához lépett és ledobta a holmiját az állás szélére ahol remélhetőleg nem egy kupac lócitromban landol. A kanca nyakához emelte a kezét és gyengéden megcirógatta, amaz meg fejével felé fordulva az orrával bökdöste meg a lány vállát.*
-Jól vanna, minden rendben? Nem fáj nagyon? Hogy érzed magad? Kaptál eleget enni?
*Halkan duruzsolt a ló fülébe és esze bogában sem volt balállal foglalkozni, becézgetésére némi elégedett horkantás volt a válasz meg egy nedves „puszi”. Dühös volt a férfira de nem sokáig lehetett az hiszen láthatóan még sem hagyta magára. Azért ónix szemeiből nem tűntek el a szikrák, melyekkel Balált illette mikor a még mindig röhögő férfira tekintett. A közelben lévő lovászok is igen nagy jókedvről árulkodtak Adria kárára. Remek. A kis vidéki lányt könnyű kinevetni, de nem fogja megadni nekik azt az örömöt is, hogy hisztizni lássák.*
-Csináld.
*Válaszolt mérgesen Balálnak, bár fogalma sem volt mi lehet az a peratuya szirom, nagyon remélte és merte Balálnak ajánlani, hogy tényleg használjon, különben kinézett a férfinak egy kasztrálás. Fella patkolatlan patájával fogja megejteni az is biztos. És ezek után még menjen el vele kirándulni mintha mi sem történt volna? Aztán egy gondolat ütött szöget a fejébe.*
-Menyire van innen Ambaron? Esetleg elvihetnél.
*A legszükségesebb szavakra támaszkodott csak, nem óhajtott egyelőre kedélyesen csevegni Balállal. És még mindig csúnyán nézett rá, de esze bogában sem volt végighajkurászni az egész udvaron. Csak egy tekercs kötelet vágott hozzá amit az állás faláról akasztott le.*
-Ez a fickó nem egészen normális. Remélem legalább a lovakhoz jobban ért mint az emberekhez. Szerinted?
*Fella sörényébe búgta a szavakat, jobban érdekelte a kanca mint a pasi. Fella tudálékosan megrázta a fejét majd lustán lehajolt egy adag szénáért és elkezdte rágcsálni.*
-Na, csinálod már?
*Vakkantotta oda Balálnak, tekintete figyelmeztetően megvillant a férfi felé, majd a többi még röhögő lovász felé. Egyik szemöldökét megemelve szúrós tekintete felett nézett rájuk, amazok meg szép lassan elhalkultak majd mentek a dolgukra.*

Miután abbahagyta a nevetést, megsimogatta Fellát, megütögette az oldalát és szépen leig símogatta, lapogatta a sérült patáig. Majd felemelte és mivel Fella eltűrte s szinte várta a segítő érintését ezért rögtön elővette a bőrtasakot a peratuya szirommal.
Az apró hófehér szirmok fényesen peregtek az ujjai közül a seb felé s mintha valami szellő táncoltatná őket lassan lengedeztek alá. Csodás jelenség volt, ember nem bírta levenni róla a szemét, miközben érezhetően tele volt élettel! A seb fölé érve egyszercsak egyenesen belesuhantak, mintha egy erő beszippantotta volna eme szépségeket oda. A seb belülről felragyogott, majd lassan kialudt a varázs.
- Csak némi meleget érez most egy kis ideig.- Mondta Balál maga elé.
Azzal felnyergelt lovára pattant s érdesre cserzett nagy tenyerét nyújtotta Adriának.
- Gyere nagylány!

[Balál - II. fejezet, befejezetlen futárszolgálat]

*Még mindig Fella nyakán fonta át karjait és tartotta a kancát, nehogy megugorjon míg Balál gyógyítja. Azt ugyan elképzelni sem tudta, hogy a férfi pontosan mit ért gyógyításon, de biztosra ment. Végül Balál nevetése is elhalt, a lovászok is mentek a dolgukra. Adria fél szemmel Fellát figyelte, a másik féllel meg a férfit min ügyködik. csak akkor döbbent meg mikor a szirmok belesuhantak a sebbe. Addig csak úgy gondolta, hogy valami gyógykötést helyez a sebre a férfi, ahogy ő is szokta az általa ismert gyógynövényekkel otthon, de most megint csak szembekerült a mágiával. A veremben is szembesült Balál képességeivel, de nem tudta, hogy ez mennyire sokoldalú. had legyen Balálnak jó napja, Adria szája kissé elnyílik a csodálkozástól és csak egy "Ó" hagyja el ajkait. Az izgatottságtól a szíve meglódul, azt még korai lenne mondani, hogy feltétlen tiszteletet érez a férfi képességei iránt, de mindenképpen megenyhül iránta. Persze azért még nem felejti el találkozásukat és, hogy milyen furfangos módon csalta tőrbe. Ha tudná, hogy Balál már megjárta a maga útját és teljesítette a küldetését, míg ő aludt, minden bizonnyal leharapná Balál fejét.
Fellát figyeli aztán, hogyan reagál a gyógyításra, de a kanca egyáltalán nem mutat semmilyen hajlandóságot arra, hogy ki akarná rúgni az istálló oldalát. csak elfordítja a fejét a lány felé és belehorkant Adria arcába. A lány egy játékos legyintéssel tolja odébb Fella pofáját.*
-Hééé, ne böfögj az arcomba. Neveletlen csitri.
*Tekintete ismét a sebesült patára vetül, mintha azt várná, hogy valami nem várt dolog közbejön, de úgy tűnik működik a dolog. Balál szavára összerezzen és felnéz kérdőn a férfira. Úgy tűnik elfelejtette azt amiről az imént beszéltek.*
-Mi? Ja!....Hogy üljek mögéd?
*A kérdést még megfejeli egy hosszú, az orra alatt mormolt mondattal aminek a felét nem lehet érteni de a lényegében benne van a vén kujon és a perverz alak.*
-Na, már nem vagyok gyerek?
*Fúj vissza mint egy macska majd magához veszi a holmijait, megkapaszkodik Balál lovának nyergében, a férfi kengyelben lévő lábfejére taposva húzza magát fel. A világért sem ölelné át Balált, csak két oldalt kapaszkodik meg a ruhájában.*

- De felvágták a nyelved az Istenek!
Balál is tudta volna cifrázni, de inkább a lova ösztökélésére fordított nagyobb gondot, merthogy bár a vékony lánnyal nem nagy súly érkezett mögé, mégis a kanca izgatottan felnyerített és hátrakapott a fejével. Hiába, ez csak nem az a megbízható hátas, akit hátrahagyott annak idején a délvidéken s végül kétszer körbefordult, mire elindult, amerre a mágus irányította. Kicsit ösztökélte a csizma sarkával sarkantyú híján megszorítva s megrúgva kicsit a ló oldalát. Amikor már irányba kerültek a Hajnal felé, Észak-nyugatra, akkor szólt:
- No, akkor irány Ambaron! Délre odaérünk, az is lehet, hogy hamarabb. Adria! Visszafelé majd ne feledd el, hogy mutassak valami különlegeset neked itt nem messze, a folyó túl felén! Rendben?
A válla felett fürkészte az alacsony lánykát s szöget ütött a fejébe, hogy vajon mennyi idős lehet valójában. A viselkedése alapján elég vegyes érzelmeket keltett a mágusban, mégis mennyire lehet fiatalka? A magassága és a makrancossága, a kamaszos hevülettel együtt fiatalították, a lovához való felelősségtudata és kötödése azonban elképzelhetően jobban illik egy idősebb lányhoz, mint egy nagy kamaszhoz. Ám ha nem 14-16 éves, akkor mégis mennyi lehet? Most jött rá, hogy eddig csupán találgatott. Most már jobbnak látta bizonyságot vagy legalább vallomást találni.
- Mond csak, valójában hány éves vagy, Adria?

// Folytassuk szerintem Középvidéken, Adria //

//Adria //

A fogadós húslevest kínált a visszatérőknek. Estére kelve érkeztek meg, szentjánosbogarak derengő fényénél. Míg terítettek részükre egy sarokasztalkánál, ők az istállóba mentek. Balált első dolga most Adria lovához vitte. Kisvárttva megszólalt:
- Leveheted a kötését Adria! Reggel tisztítsd csak meg a szügyén lévő seb miatt. A patáját viszont most tedd rendbe!  Aztán hozz friss vizet mindkét kancának!- Fejével biccentett a saját lova felé.- Addig elrendezem emezt! Utána vacsorázunk és még ma megbeszéljük a továbbiakat!
Majd alaposan lecsutakolta, patáját kitakarította, és lekefélte a lovát. Jöttek a lovászlegények, hogy majd ők, de a férfi most nem engedte oda őket egyik lovukhoz sem.
- Egész nap szolgáltál, most én jövök...- folyton duruzsolt halkan, megnyugtatóan a fáradt jószág fülébe. Hangszine kicsivel magasabban szólt, a megszokott, kemény élnek nyoma sem volt.
Mikor végzett, ha kinn is volt a lány, nem foglalkozott vele, fogta magát, s bement. Leült a kis sarokasztalhoz és várt.

[Vénember    ]

*Telarig Adria nagy részben csendben volt. Emésztgette az átélteket. Balál szintúgy, legalább ebben az egyben egyetértettek. A fogadóban fáradtan ledobta magát a felkínált asztalhoz és éhesen, szomjasan a húslevesre és a hozzákért vízre várt. Úgy érezte megérdemelte, hiszen egész nap úton voltak, de Balál nem kegyelmezett.*
-Alig tettem le a fenekem, máris viszel Vénember?
*Zsémbes öregasszonyként állt fel és kelletlenül ment a férfi után. Persze már várta ő is, hogy végre magához ölelhesse lova nyakát és beszívja az ismerős illatokat, de Fella minden bizonnyal jól volt tartva azóta, hogy elmentek és szerette volna magának megengedni, hogy pár perc erejéig csak magával foglalkozhasson. Következetesen Vénembernek szólította már egy ideje Balált, volt benne némi irónia és nem kevés barátságos tisztelet, de ezt azért nem vallotta volna be a férfinak az első szóra. A másodikra sem. Még a végén elbízza magát. Végül mégis igazat adott a férfinak, de ezt sem osztotta meg vele. Jó érzés volt Fella nyakába kapaszkodni és arcát a puha és selymes sörénybe fúrni. A sűrű szálak között ért el hozzá Balál hangja.*
-Tudod Vénember, te rosszabb vagy mint egy marhahajcsár az orkok között.
*Azt nem tudta, hogy létezik-e ilyen tisztség, de ha létezett, olyannak képzelte mint Balál amikor minden kedvesség nélkül kiosztja az ukázt. Csakazértis tovább ölelte a kanca nyakát még vagy két percig, hogy ne a férfinak legyen igaza, aztán nekilátott mindannak amit kérés és parancs nélkül is megtett volna. Közben halkan beszélt a kancához, dicsérte, hogy milyen jó kislány volt és mennyire szép és aranyos. Mire végzett, Balál már talán karba font kezekkel állhatott volna őt várva, de persze nem így volt. Magára hagyta mint a használt felmosórongyot. Megitatta a lovakat, elbúcsúzott Fellától éjszakára majd bement a fogadóba és nagy hanggal lezöttyent a székére. *
-Vacsora? Továbbiak?
*Ha Balál olyan érzéketlenül képes utasítgatni, ő sem lesz könnyebb eset. *

Adria rosszul imitálta a közönyt, meg a durva posztó hangnemet. Balál felhúzta a szemöldökét s nagy nehezen csomóra szedte az arcát, hogy ne nevessen. Roppant nehezen állta meg, a könny kiszökött a szeme sarkából. Ám más terve volt. Akkor bírt megmozdulni, amikor látta a csupa forma madamot a levesetálat kísérni. Fel is ugrott gyorsan a mágus. Kotorászott egy pillanatig a zsebében, de aztán feladta. Gyorsan megpördült, csak háttal legyen a felkínálkozó, koros szépségnek. Igazán nem akarta ő ezt. Életében kevés kalandja volt a gyengébbnek mondott nemmel, de válogatott ékkövei voltak ezek az életének. Mind különleges, izgalmas szeretők. Sosem tervezett semmit senkivel, utoljára talán serdülő fiúként a vörös sárkánylánnyal...persze nem sejtette, hogy az...a szerelem elvakít..Lám, szerelmes sem volt még ezen kívül. Ez az asszony ezt valahogy képtelenek tűnik elfogadni, pedig világos Balál szava.
Mire az asztalhoz érnek a levessel, már háttal tornyosul mágushoz képest magas alakja. Adria persze kis pipiskedés árán egész jól láthatja, mit csinál. A sarokban hatágú gyertyatartó áll, Balál mutatóujja hegyén apró tüzecske. Mire egyenként fehér lángkoronát kapnak a gyertyák, az asszony odébb áll a szomszéd asztalhoz. Onnan fürkészi évődve leplezetlenül a megvallása szerint szép szál mágusunkat, amikor ő újra leül a lánnyal szemben, a nő még rákacsint, és kibontja egyik kerek, fehér, hibátlan vállát. Balál érzi, amint lángoló pír kúszik fel a nyakáról, hogy immár elborítsa arcát.
Szusszan egyet, pillantása megnyugszik a csinos fekete kancán. Jó hasonlat, talán azért látja folyton a gyereket benne, mert pont úgy viselkedik, mint egy neveletlen kis kancacsikó. Pont olyan eleven is. Pedig az éjfekete szemekben megnyugodva egy szépséges ifjú hölgyet talál...Hol bújt eddig? Mily különös, hogy ilyen fáradtan, az egész naptól csapzott-kócosan, és hűvös nemtörődömséget imitálva látja ezt meg benne. Most kifejezetten különlegesnek, szépnek s nőiesnek tartja, lehetne bárki legénynek ő is ékköve. Megmosolyogja a gondolatot. Szeliden szól a lányhoz, akiben mégiscsak inkább kishugát képzelné.
- Most együnk, Adria! Jó étvágyat kívánok!
Akaratlan érinti hosszú ujjaival a dolgos, finom vonalú kezet, s ha nem húzódik el, a lágy ívű arcélt is körbesimítja, mi a ragyogó, onix szempárt zárja méltó keretbe. Vajon, ha Fellával történne valami, mennyire lenne magányos? Sokáig bámul rá, mintha kiolvasna valamit a szeméből s Balál mágusnál meglehet, hogy így is van. Ám megrázva üstökét, elhessegeti a látomást magától. A lovasról, ki valójában sárkánylovas, mégsem ülheti meg, de keresi köztük a társát. A sárkánylovasról, kinek egy napon talán harcolnia kell imádott sárkányával. Lehet, hogy a puszta életéért, de valószínűbb, hogy új hazájáért.
- Úgy döntöttem, átadok neked a harci tudásomból, pontosan annyit, amennyit képes leszel befogadni. Tudnod kell, hogy nem vagyok katonai oktató, és szerintem sok dologból áll össze a harcos, mire felkészül. Te pedig pontosan annyit kapsz ebből, amennyit igényelsz. Semmivel sem többet, vagy mást. Bár ezer a gondolatom, mégsem vagyok a szavak embere. Úgyhogy most inkább együnk, nagylány! Odakinn malacokat sütnek. Ki nem hagynám! Te is kérsz?
Jóízűen kanalazta a dús levest magába. Míg Adriát fürkészni nem szűnt meg éber, sötétbarna szeme.

[Vénember]

*Adria nem tudott türelmesen ülni a fenekén. Míg Balál majd belefulladt a könnyeibe, ő lábával az asztal alatt és ujjaival az asztal lapján dobolt ritmusosan jelezve, hogy nem tartja viccesnek a várakoztatást. Ónix fényű szemei szúrósan tekintettek a férfira a megemelt szemöldökök alatt. Persze ez sem volt túl komoly, de muszáj volt a pasit megnevelni a maga kedvére. A fene sem akart pipiskedni mikor Balál felugrott és megfordult. Láthatóan ügyködött valamin, de Adria fáradt volt, elcsigázott és a hosszú úttól kedvetlen. Már csak egy tál meleg levesre és ágyra vágyott. Lehunyva szemeit várta, hogy a bögyös nő letegye eléjük a vacsorájukat, csak akkor nézett fel, mikor a távolodó lépteket hallotta, de azt még elcsípte mikor az asszony a szomszéd asztal felől kibontotta a vállát és Balálra kacsintott. Megadóan ejtette fejét az asztal és a tányér közötti keskeny területre és megingatta azt. Mélyet sóhajtott majd a férfira nézve, látva annak az arcán rohamos gyorsasággal kialakult pírt, hátradőlt a székén és felemelte mindkét tenyerét.*
-Ne zavartasd magad, nagylány vagyok már, tudok egyedül enni. Menj csak.
* S kezével a még mindig az asztaltársát fixírozó nő felé intett fejével. Azt, hogy Balál egy hosszú szusszanás után mégis csak maradt, egy kanál levessel öblíti le. Róla alkotott gondolatait, legyenek azok a szemeiből felé tárva bármennyire is egyértelműek, nem fogja fel. Talán ha nem lenne annyira fáradt mint amennyire az és lenne benne a saját szikrázó nőiességét tudatosító gondolatnak akár egy halvány fénycsóvája is, felismerné a röpke pillantás jelentőségét. De Adria egyelőre a levesre koncentrál és az ágyban, pihe-puha párnák kellemes simogatásában eltöltendő, közelgő alvás idejére. *
-Neked is Vénember! Remélem nem nyelsz félre.
*És reméli ő maga sem. de ezt nem osztja meg Balállal, csak magának tartogatja mikor a férfi megérinti a kezét és valamivel később az arcát is. Nem ismeri és nem is ismerheti a férfi gondolatait, de nem tudja nem észrevenni a tartós figyelmet mely leginkább arcának változó vonásait és szemeinek tükrét helyezik előre. *
-Ne nézz így rám. Zavarba jövök tőle és leejtem a kanalamat.
>Nem igazán tudja hova tenni Balál nézését, talán ha a férfi magyarázatot adna….de azt persze nem kap tőle, helyette felvázolja a közeli jövőjüket. Egyrészt örül neki, hogy végre, hivatalosan is beadta a derekát, másrészt kicsit fázik a várhatóan hosszú, közösen, csak és kizárólag egymás társaságában eltöltendő időtől. Balál a találkozásuk első perce óta annyit változott mint a hold és a csillagok állása egy egész év alatt. Egyszerűen nem tudta követni, annak ellenére, hogy mindez kedvező irányba tolta el a mérleg nyelvét.*
-Azért megpróbálhatnád. Tudod Anyám mindig azt mondta mikor durcásan a sarokba vonultam, hogy néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. Mivel ezt a saját bőrömön tapasztaltam, neked is ajánlom Vénember, hogy szedd össze magad meg a szavaidat. ……és igen, kérek a malacból. a sonkájából. Barna kenyérrel és almával.
*Ha már lúd, legyen kövér…jelen helyzetben malac és zsenge húsú. de ezt nem részletezi. Éhesen de nem fullasztóan mohón kanalazza a levest. Közben néhány falatnyi időközönként élvezettel hümmög, nyammog és dorombol, legtöbbször lehunyt szemekkel.*

Balál tehát malacpecsenyét rendel. Illatok szállnak fel hamarosan az asztalok közül, amint készen vannak az első sültekkel. Kisvártatva hatalmas fatálon eléjük tesznek egy egész malacot. Piros, ropogós, illatos jószág. Az embernek csak megjön az étvágya rápillantva, bármennyit evett is ezelőtt.
- Eszembe sincs zavarba hozni téged.- Dünnyög az orra alá, de képtelen elnyomni egy vigyort. Akkor már mindegy, mély orgánumban, döcögősen felnevet.
Jóízűen falatozásba kezd, ropogtatja a friss omlós malachúst. Nem zavarja a csorgó zsír, kézzel is belemászik a tálba. De öröm, hogy végre hamarosan lepihenhet, sok volt mára a jóból.
Egy kérdés lóg még a levegőben, s amint ritkul előtte a bekapni való falat, fel is teszi.
- No, az első kérdés, hogy mint légyen? Mikor szándékozol belevágni a tanulásba? Előbb, vagy inkább egy kis országnézés után inkább? Igazat megvallva nekem van egy kevés elintézendő ügyem, de úgy 2 hét és belefoghatunk. Ám ne hidd, hogy utamba lennél, ha akarsz, velem jöhetsz, igaz, nem veszélytelen utakra megyek. Nos, mit mondasz?
Közben zavartalanul, csak már kicsit komótosabban eszik tovább.
Ahogy elnézi a lány étvágyát, ketten eltüntetik ezt a kismalacot az asztalról.

[Vénember]

*Adria még javában a levest kanalazza mikor a Balál által megrendelt malacpecsenye megérkezik. Még a kanál is megáll félúton a szája felé mikor végignéz az amúgy apró, de egyszeri vacsorának óriási állaton. Azért bármekkora is étvágya van, csak végig kell nézni törékeny alakján és máris látja az ember fia, hogy a fél malac is sok lesz neki. Ő megelégszik az egyik sonkájával is.*
-Pedig folyton azt teszed.
*Szól vissza még mindig megrökönyödve a rendelt vacsorán. Ebből még másnapra is le tudnak tenni az útra. Épp azon mereng, hogy a maradékot majd becsomagoltatja a bögyös- faros-vörössel. Megtörli a száját azzal ami épp a keze ügyébe kerül, ha nincs más hát egy falat kenyér belével. A leveses tányért odébb tolja bár még maradt benne lé, azt mindig meghagyja, hogy azzal öblítse le az utolsó falatokat. Már ha jut vacsorára mindkettőből. Megingatja a fejét ahogy Balál evését nézi. Kézzel és majdnem lábbal is, és láthatóan élvezi. Adria ennél sokkal kulturáltabb, csupán kétszer két ujjal csippent le egy darabot a malacból és bár nem akkora falatokat harap mint Balál, azért hasonló élvezettel eszik ő is. Van olyan része a malacnak amit késsel vág le és a kenyérre teszi, hogy a puha bele átigya magába a csorgó zsiradékot, s aztán azt falatozgatja. A kérdés nem éri váratlanul, bár nem ebben a formában és nem most számított rá. A válasza azonban már kész.*
-Egyedül nem szívesen néznék országot, másrészt szerintem lehet a kettőt együtt is csinálni. Ha nem zavarok….de ha igen az sem tart vissza, akkor veled megyek Vénember. De csak ha a lovam teljesen meggyógyult.
*Ez sem utolsó szempont, ha Fella miatt kénytelen vesztegelni, akkor megteszi. Nem akarja kitenni a lovat olyan útnak ami felszaggatná a sebeit vagy túlságosan kifárasztaná. Már csak azért sem lenne célszerű, mert mindenki mást is lelassítana, aztán ki tudja, hogy a Vénember mennyire siet. Iszik egy korty frissítőt a lenyelt falat után, aztán folytatja az evést. Az már biztos, hogy ennyi étel után rémálmai lesznek, de kit érdekel.*

// KisLány //
Balál szótlanul nyeldeste a nagy falatokat számolatlanul. a malacka igencsak megcsappant. Meggyőződése volt, hogy ketten pusztították el, valójában a lánynak csekély köze volt hozzá. Azért ugyanolyan jóízűen evett, mint korábban bármikor. Ezt szerette benne. Nem is sejtette, mennyi mindent szeretett benne. Tehát megvárta, míg a gyomra a befogadóképesség határához ért, és komótos két falat közt így válaszolt:
- Nos, döntöttem, elmegyek veled egy darabon nyugatra. Ott körülnézhetsz egy ideig biztonságos városkákban és kellemes tájakon. Nekem ennél a mainál nehezebb járásom lesz, erdőket kerülök, akad jó néhány kihelyezett csapdám és a Tagana-öböl környékén van többek között elintézetlen üzleti ügyem. Oda semmi esetre se gyere velem, roppant veszélyes alakoknak szállítok húst. Ha kész vagyok arra felé...esetleg Verinolban találkozhatnánk. Ahogy számolom az utaimat innen a Középvidékről, lesz az mához 3-4 hét is. Neked durván két heted is lenne nélkülem, de nem féltelek. Verinolban a Főtéren van egy nagy pavilon, bármekkora a tömeg, a bejáratánál meglátjuk egymást este 6 -kor. Ha valamelyikünk csúszik néhány napot, a városban meg tudjuk várni egymást! Van egy mód, amivel el is érhetlek, bár efféle jelet egyszer használtam egy délvidéki csatában. A barátom keresésére küldtem egy madarat. Ha én késem, ezzel jelzek majd neked. Azután mutatok neked egy helyet, ahol, ha sikerül, békében tanulhatunk.
Bort töltött magának, a lány felé kínálva. Lassan kortyolva folytatta.
- Felláért ne aggódj kedvesem! Ha pirkadatkor az istállóba mégy, alig fogod megismerni, úgy begyógyulnak a sebei. Alig látszanak holnapra a hegek.- Mosolygott és örült, hogy rövidesen az ágyban durmolhat.

[Vénember]

*Gyanakodva nézte a Vénembert falatozás közben, meg felváltva a megfogyatkozott malacot. Kíváncsi volt hova fér ennyi étel a férfibe, még akkor is ha sokkal nagyobb mint ő és férfi. Azért mindennek van határa, hiába nézte Balált, sehogy sem tudta elképzelni azt a feneketlen gyomrot ami benne volt. Már azon agyalt, hogy mikor jön visszafelé amit a férfi megevett, mikor két falat között (! - tartott egyáltalán szünetet ?) megszólalt. Adria tovább csipegetett mint egy kismadár a magos tálból és ónix fényű szemeit a Vénemberre függesztette. Türelmesen meghallgatta a férfit, aztán komótosan lenyalogatta az ujjait, megtörölte a száját és három kanál üres levessel leöblítette az utolsó malac falatot. Végül az asztalra könyökölt, ujjait összefűzte és állát kézfejére támasztotta.*
-Vénember! *nagy sóhaj* Ellentmondásokba ütköztél. Ne menjek veled a Tagana-öbölbe mert veszélyes de magamra hagynál két teljes hétig egy ismeretlen helyen, mert szerinted tudok magamra vigyázni. Nem lenne jobb ha szemmel tudnál tartani? Esetleg felvállalok még egy küldetést jó pénzért, vagy titokban utánad megyek aztán csak leshetsz amikor a hátsódat stírölöm. Vagy a lovadét. Megjegyzem az övé jobban tetszik.
*Bájos, boszorkányos vigyort eresztett meg Balál felé. Szerette ugratni a férfit, Balál néha még értette is a tréfát. Néha nem, de jópofát vágott mindenhez. Most biztosan jó kedve van, hiszen tele van a hasa és a férfiember akkor a legboldogabb ha jóllakott. A bort elutasította egy fejrázással, már így is épp elég fáradt és álmos volt, ha most akár egyetlen kortyot is iszik belőle, két perc múlva a megmaradt malacra borul a feje. Nem szerencsés néhány cafat sült hússal a szempillánkon ébredni, kifejezetten akadályozza a látást.*
-Jó, majd ha már láttam, nem aggódom. Akkor reggel együtt indulunk? Fel tudsz kelni magadtól is vagy rángassalak ki az ágyból?
*Újabb vigyor keletkezik Adria arcán és kihívóan megemeli egyik szemöldökét. Ugratás az egész. A világ minden kincséért sem menne be a Vénember szobájába amíg amaz alszik és nincs felöltözve.*

// Vogon //

*Egy vicces külsejű bácsi azt mondta, hogy a Vén Kujonhoz címzett fogadóban biztos találok majd szállást éjszakára.
Nem is tudom, hogy miért volt olyan humoros kedvében, de, miután a mágus barátnőmmel elváltak útjaink, inkább a szárazföld belseje felé indultam el.
A vándorút hosszú volt és volt olyan a vékony, színes ruháim közül, amit megszaggattak az ágak is út közben, amikor egy kisebb facsoportban kerestem menedéket a közeledő vihar elől.
Vennem kell majd cérnát, mert kifogyott a batyumból.
A város magas falaitól nem messze meglátom azt az épületet, amiről a bácsi mondta, hogy a fogadó lesz.
Átvetem a batyut a vállamon és elindulok arra.
Vad tivornyázás, nevetgélés hallatszik ki, amikor az ajtóhoz érek és félve teszem a kezem a kilincsre.
Bent még rosszabb fogad. Az, ahogy egyes férfiak mustrálják a nőket, közben engem is, forrósággal önti el az arcom.
Biztos, hogy teljesen piros, érzem, ahogy ég zavaromban. Ott állok az ajtóban, és eszembe sem jut, hogy ezzel csak még több embernek tűnök fel.
Aztán egy férfi jön oda hozzám és megkérdezi, hogy mit szeretnék. Gondolom, hogy ő a fogadós, és a nem is tévedek.
Nem részletezem, hogy ő is végigmustrál a vékony egészruhámban, de végül meg tudom mondani, hogy enni, inni szeretnék és szállást is.
Túl sokat aludtam már fűnyoszolyán, erdő hajlékban, jól esne egy ágy, és rendes, főtt étel is.
Ott állok a pult mellett, ahova a fogadós vezetett, dermedten.*

/folytatás a rabszolgapiacról/
// Fela és majd kicsit később Ryn //

Vogon harmadik kocsmája az útjában a városszéli Vén Kujon volt az nap. Az első kettőben nem időzött sokáig, néhány mágusoknak tűnő embert megpróbált meggyőzni tervéhez, de eddig mindegyik lerázta igen gyorsan. Nagy sajnálatára.
Ám nem véletlen, hogy erre a helyre jött, sok központban lévő ivót hátrébb sorolva a sorban. A fogadó tulajdonosához régi viszony fűzi. Igen jó ízlése van a nőkhöz, ráadásul egy jó ajánlat esetén sokszor egy rugóra jár az agyuk. Ami jó a vevőnek, az jó az eladónak. (Vagy ahogy elváláskor mondani szokták, tiszta egyezség, jó barátság.)
De most sajnos nincs sok keresni valója a kicsapott mágustanoncnál. Sokkal inkább a vendégeket méregeti, hátha rátalál arra, akit bízik, hogy útjába terelnek az istenek. Egy asztal mellett egyedül iszogatva egy pohár bort nézelődik, mikor hirtelen egy régi ismerős bukkan fel a bejáratnál.
Fela az, kivel vállvetve harcoltak a tenger partján, emlékezetében úgy maradt meg a történet, hogy a sötét bőrű nő igen erős fekete mágus, aki nélkül nem sikerült volna győzniük. És így nem is sokat váratott magára, hogy üdvözölje a rég nem látottat. Háta mögött ballagva lemaradva sétált ő is a pult felé, hogy amikor oda ér, köszöntse.
-Shalom, Fela! Már több hónapja nem találkoztunk. De régen volt! -kezdi mosolygós szemekkel- Nem zavarlak?

*Hirtelen fordulok felé, mint aki megrezzen a váratlan hangra, de szerencsére, vagy szerencsétlenségemre, ismerős az alak, még ha az arcát nem is látom tisztán.
Azóta sem öltözködött senki így, mint Vogon, a kereskedő a tengeprartról.
Lehet, hogy el is felejtettem volna, ha nem marad emlékezetes a tengeri szörnnyel vívott élet-halál harc miatt.
Ajkaimhoz emelem kezem meglepetésemben, és csak utána köszönök vissza.*
- Az istenek legyenek veled, Vogon. Meg kell, hogy valljam, meglepett, hogy itt talállak.
Talán te is az itteni nők kegyeit keresed, mint ez a sok férfi?
*Hogy zavar-e, nem tudnám megmondani, még én sem tudom, hogy hol tudnék leülni, úgy látszik, a fogadós nem foglalkozik azzal, hogy helyet is keressen nekem.
Az innivalómat már megkaptam, de az ételre várni kell és addig jó lenne egy ülőhely. Zavarnak a pillantások és az is, hogy látok nagyon ledéren öltözött lányokat az asztalok között.
Nálunk, a faluban senki nem öltözködött így, csak akkor volt ilyen kevés ruha rajtuk, ha a patakra mentek fürdeni.
Nem nagyon látok szabad asztalt a fogadóban. Vogonra nézek. *
- Odaülhetek az asztalodhoz?

/Fela és később Ryn/

A csinos lány láthatóan örömmel fogadta az elfet, aminek külön örült. Folyton csak az járt a fejében, hogy ha nem felejtette el őt, akkor talán elég jó esélyei vannak, hogy meggyőzze olyanról, amit álmában nem hitt volna Fela, hogy valaha is bele menne.
A vállára téve jobb kezét, ha hagyja igen közel bújik hozzá és bizalmasan a fülébe súgja halkan.
-Túl sokan látnak. Most nem akarok visszaülni az asztalhoz. Fel tudsz jönni velem a szobákhoz? -majd anélkül, hogy átgondolná szavai félreérthető... szóval, hogy leginkább a lányok a helyszínt is figyelembe véve pont félreérthetetlennek gondolnák, szóval a kocsmároshoz fordul, mielőtt ez átfutna a gondolatai mélyebb zugain- Tudsz nekem adni egy szobakulcsot? Nem tudom, meddig maradok. De a vacsoránkat felküldheted. -majd mikor a részletek kidolgozására is volt egy szemrebbenésnyi ideje, gyorsan visszafordult és mélyen a fekete nő szemeibe nézett- Pénzről lenne szó. Túl sok darnáról, nem bízhatok meg senkiben se rajtad kívül.
*Így bár tudja, hogy a hölgy nem szokott még hozzá túl hosszan az ő gyakran gyorsabban beszélni, mint gondolkodni stílusához, de nem sok aggódást vált ki lelkében. Valóban nem akarja, hogy akár csak részleteket halljon bárki véletlenül is, de a bizalom ettől még erősen eltúlzottak szavaiban. Már pár alkalmasnak tűnő embernek beszélt a dolgokról, de nem bízik meg feleslegesen senkiben se.
Úgy érzi, most jött el az a soha vissza nem térő alkalmak egyike, amikor egy kis plusz információval bír mindenki más előtt és gyorsan kell cselekednie, hogy ezt pénzre váltsa.

*Nem tudom mire vélni a bizalmaskodó érintést, de még inkább a közel bújást. Nagyon nem húzódhatok el, sokan vannak itt.
Annyira jól nem ismerjük egymást és Mumbasa után minden férfi, aki közeledik, gyanús.
Nekiszegezem az egyik kezem és megpróbálom eltolni magamtól.*
- Nem vagyunk ennyire jól egymással!
*Csattan fel a hangom a pult mellett állva. Egy-két férfi menten röhögni kezd és hallom is, hogy „tüzes menyecske” vagy „fekete démon”.
Barna arcom elvörösödik, egészen, amíg kilátszik a ruhából, a nyakam és a mellkasom bőre is.
Hát mit képzelnek ezek rólam?!
Én nem olyan lány vagyok, mint a többiek, akik itt vannak!
És aztán a pénz, amit ez a kereskedő emleget…nem győz meg arról, hogy itt valami tiszta dolog lenne. Mumabasa mellett megtanultam, hogy hiába kedves egy férfi, ha utána kibújik belőle az állat. Még abban sem vagyok biztos, hogy ha Vogon itt elkezdene erőszakoskodni velem, a fogadó vendégei tennének is bármit.
Ez a hely nagyon nem tetszik nekem. De úgy érzem, hogy nagyobb biztonságban vagyok itt, mint odafent, ezért lecövekelek a pult mellett.*
- Tapodtat sem mozdulok innen, Vogon Beebebrox! Én csak enni és inni akarok és pihenni. Ha itt nem lehet, akkor keresek másik fogadót ebben a városban!

/Fela és ha ide ér Ryn/

A Beeberox igyekszik visszavenni a tempójából. Bármennyire is sietős, több időt veszít várhatóan, ha a kapkodása miatt elszalaszt egy esetleges esélyt, mint ha most továbbra is ragaszkodna a nem is olyan szigorú titokhoz. Ám tudja jól, hogy ma este könnyen felkeltheti hívatlan fülek figyelmét is pár elejtett félmondat.
- Tapodtat sem mozdulok innen, Vogon Beebebrox! Én csak enni és inni akarok és pihenni. Ha itt nem lehet, akkor keresek másik fogadót ebben a városban!
-Nem kell úgy sietni, drága barátom! Minek nézel te engem? -szemei hidegen fúródnak a kipirult nő tekintetébe, igyekszik felháborodását ő is a másik tudtára adni. Nem szerette, még ha sokszor elő is fordult, hogy félre értik- Akkor üljünk le az asztalhoz! De kicsit halkabban, tudod mások is vannak itt.
*Ezzel átnyúlt a pult felett, hogy elvegye a kulcsot, majd borával a kezében vissza sétált az iménti helyére. Ha társa követi, azt csak mögötte tudja megtenni, miközben az asztalokat kerülgetik. Egy pár már ki is szemelte a helyüket magának, így mikor oda ért, a kancsójukból épp kupájukba nedűt töltő leülni készülő férfihoz szólt.
-Elnézést! Itt én ültem. -igyekszik ragaszkodni ahhoz, hogy ne tolakodjon oda senki, ha ő pár percre felállt üdvözölni egy régi barátot. Határozott volt és mára túl sok volt a városból. A vele szemben állónak is gyorsan lejöhet, hogy nem tervez hosszú szellemi vitát a kérdésről.

*A hideg szemek és a szavak is meggyőzőek nekem, de még mindig nehezen hiszem el, hogy ezen a helyen, ahol olyan ledérek a lányok, nem arra gondolt, ami bennem is felmerült.
Aztán a kereskedő szavai után már inkább azért pirulok, mert rájöttem, hogy nem erre gondolt, hanem inkább egy titkos beszélgetésre.
Így meg furcsán jön ki, hogy én arra gondoltam, amire.
Ki sem merem mondani, de ha eszembe jutnak a Meriliennel töltött csodálatos pillanatok, nem is nagyon akarok azon kívül másra gondolni.
Megvan még az a kis ajándék, amit akkor kaptam tőle, amikor olyan istenekhez méltó módon kényeztetett. Még mindig lúdbőrös leszek, ha rá gondolok.*
- Jól van, jól…
*Suttogom már halkabban és követem a férfit át a tömegen.
Az idegen férfi végigméri Vogon és engem is, engem többször is, hiszen nem látott még túl sok hozzám hasonló nőt, aztán gúnyos fintorral szólal meg.*
- Már nem te ülsz itt! Maradtál volna, és akkor foglalt maradt volna az asztalod.
Különben is, menj szobára a kiscsajjal, ha már kibérelted!
*Engem a szavakra megint elfut a pirosság, pedig csak sejtem, mit jelent a „menj szobára” és a „kibérelted” szavak. Mifelénk, délen, a faluban ilyeneket nem használnak, és ilyen hely sincs, mint a Vén Kujon fogadó.
Megvárom, mit mond erre Vogon. Ez nem az én asztalom volt.*

/Fela és ha megjött Ryn/

A rabszolga kalmár -hiába várja a vele lévő hölgy- szóhoz sem jut ebben a helyzetben. No, nem azért, mert a másik kifogyhatatlan lenne a szavakból és a szuflából, ahogy megállás nélkül mondaná a magáét. Épp ellenkezőleg.
Csendben vannak, miközben az elf hangos koppanással lerakja a boros poharát az asztalra, leoldja a kafijáját és vörös, vállig érő hajáról letekeri a fejkendőt. Azt, amit lassú, hangsúlyos mozdulattal bal kézzel letesz a pasas mögötti székre, amire az imént épp elkezdett volna leülni. Az arcbőre igen hasonlatossá vált a kipirult Felához és piros fürtjeihez. Az ismeretlen szemmel követte a mozdulatot, miközben mindketten igyekeztek kisajátítani újból a széket.
De miért is pont azt figyelte? Sokkal lebilincselőbb lett volna, ha a másik oldalra néz, ahol követhetne nézésével egy kora esti levegőben száldogálló öklöt.

*A csend, még úgy is vészt jósló, hogy közben az egész fogadó zsibong. Körülöttünk lányok sikkantgatnak, férfiak nevetgélnek, kanalak, kupák csörrennek, koppannak, és hangosan zsong az egész hely.
Én inkább hátrébb húzódik, amikor Vogon leteszi a poharát az asztalra.
Még nem is emlékszem a hajára, és meglepődik, hogy pont olyan színű, min amilyen Meriliené volt.
A füleit nem látom, de el tudom képzelni, hogy a vörös haj alatt kecses, hosszúra nyúló fülek vannak.
Amíg az ismeretlen férfi lesepri a székről a rátett ruhadarabot, nem figyel eléggé, mert a kereskedő ökle meglepetésszerűen csattan az állán.
Én nem tudom, miért jó ez a férfiak között, hogy az erejüket fitogtassák egymásnak.
A falun is láttam eleget a fiúktól, hogy birkóznak, verekednek egymással.
Mintha ez valamiféle természetes dolog lenne közöttük.
A férfi az állát ért ütéstől megtántorodik, és a földre zuhan. Nem látom, hogy a meglepetésszerű ütés után magánál van-e, vagy pedig békésen pihen a földön.
A hirtelen mozgásra azonban a fogadóban többen felfigyelnek, nekem pedig nincs ínyemre a dolog.
Nem akarok a középpontban lenni. Talán mégis jobb lett volna a szobát választani, ha a kereskedő pontosabban elmondja a pultnál, hogy mit akar…*

/Fela és ha megjön Ryn/

A rejtélyes idegen igen kötekedő hangulatban volt, úgy tűnik, mert nem elég, hogy a poros földre dobta a Beebebrox ruhadarabját, de még egy gyorsan közeledő ökölnek is kihívóan az útjába állt.
A tündét nem lepte meg számottevően, hogy ellenfele földre terült, hiszen nem szokta visszafogni magát, ha harcra kerül a sor. Öklét továbbra is összeszorítva állt, készülve arra, hogy ha nem tanult az esetből ellenfele, akkor rajta nem múlik a folytatás.
Vannak nagyon kemény fából faragott fickók szerte Lanuriában. Nem olyan régen még a törpék fővárosában kötött belé az Arénájuk bajnoka. Pénz fogadást provokált ki, hogy könnyű szerrel maga alá gyűrje a vékonydongájúnak látszó kupecet, de bizony hamar rá kellett jönniük, hogy mind a kettejükben van akkora ütőerő, hogy egy-egy sikeres találatot nehezen bírnak ki lábon. Ettől még bizony sem a Mészárosnak, sem az elfnek nem ment el a kedve a befejezéstől. A rettegett helyi harcost végül úgy kellett lefogni és szétválasztani őket.
Nem csoda hát, hogy most sem lép vissza Fela nyakas barátja, miközben a fekete hölgy példáját követi az idegen társaságában lévő hölgy, hiszen már neki is nyilvánvalóvá vált, hogy könnyen megsebesülhet egy véletlen mozdulattól is.
Mikor már túl sok ideje csak apró mozgás volt látható az asztalon túl, kétségbeesetten oda rohant.
-Vadállat! -ordította haragja tárgya felé, miközben kezeivel igyekezett felsegíteni a pasit- Jól vagy? Kísérj haza, kérlek! Egy percig nem maradok itt.
*Szeretetének tárgya lassan összeszedte magát, és lábra állva egy kést húzott elő ruhája alól.
-Megöllek, te mocsok! -miközben Vogon ujjait lazábbra engedte, hogy el tudja kapni az esetleg felé szúró fegyvert tartó kezet, a nő teljes erejével lefogta.
-Hagyd a fenébe a barmot! Nem elég jó, hogy foglalkozz vele! Kísérj haza, nem akarok egyedül a sötétben bolyongani!
*A dühtől és az ütéstől még mindig nem tiszta gondolkodású lovagja nem kevés testi kényszerrel lépketett egyre inkább távolabb, miközben hangosan kiabálva fogadkozott, hogy ha még egyszer alkalma lesz, elvágja a vörös hajú kereskedő életének fonalát.
A közjáték elmúltával az ifjú tünde hellyel kínálta Felát, majd maga is leült. Számára egyetlen fontos a dologban, hogy gyorsan és hatékonyan tárgyalta le a félreértéseket. Sokan megfordulnak ezen a helyen. Vannak közöttük olyanok, akik a kocsma kétes hírneve miatt keresik fel, miközben igyekeznek titkolni céljukat. És akadnak olyanok is, akik nem nyilvános dolgaikat szeretnék rendezni, miközben egy jóval nagyobb titoknak látszó gyanúval terelik el róla a figyelmet. (Nem minden hölgy dolgozik itt, hiszen közel fél éve egy vadalani nemes is karon fogva távozott egy arcát eltakaró alakkal, majd hamarosan visszatért, hogy egyedül foglalja el szobáját éjszakára. Ugyancsak a közelmúlt eseményeihez tartozott, hogy egy alig nagykorúvá vált csinos hölgy egy erősen középkorú úr társaságában vacsorázott, majd felmenve szobájukba egy titkos levél lemásolásáról szóltak a hajnali órák.)
-Baj van! -hajolt közelebb a férfi a barna bőrű lányhoz- A rabszolgapiacon ma délután egy vörös hajú nő elhányta magát az árverése alatt. Berakták a verembe, mindenki ételmérgezésre gyanakszik. Holnap a piac újra kinyit, de szerintem megint rosszul lesz valaki. -az utolsó szavakat már nem is suttogva, épp hogy csak lehelve ejtette ki, alig hallhatóan. Szája jellegzetesen kerekedett, hogy ha a fülbe, ahová szánta nem is érkezne meg, szemeivel leolvashassa a vele szemben lévő- Az ételmérgezésbe nem halnak bele az emberek. Szerintem meg kéne menteni őket.
*Szemét lehunyva biccentett egy picit, mintha csak azt mondaná "Úgy van."

*Úgy látom, hogy a férfiak között kenyértörésre kerül a dolog. Vogon ellenfele az első ütésre az asztal mögé zuhan, ahonnan aztán barátnője segítségével kel fel.
A lány kemény szavakkal illeti a kereskedőt, aki most nőtt a szememben. Akiket láttam eddig kufárokat, kalmárokat, általában elpuhult férfiak voltak, akikről ilyet nem tudtam volna elképzelni.
De ez a vörös hajú elf teljesen más.
A felvillanó késre kikerekednek a szemeim. Nem akarok vért látni, sem semmi mást. Jobb lenne most már, ha békésen elválnának tőlünk.
Remegő lábakkal ülök le. Én nem akartam ezt.
Vogon még mindig nem vette fel a fejére a ruhát és vörös haja világít a fogadóban is.
Kikerekedett szemekkel bámulom, lehet, hogy az én fekete szemeim még csillognak is, mert pont olyan az a haj, mint Meriliené.
Aztán, amikor félig szétnyílt ajkaim erővel csukom be és tépem el a tekintetem a piros hajtól, akkor kezdek igazán figyelni a férfi szavaira, miután elhebegek egy rövid mondatocskát.*
- Bocsánat, csak…emlékeztetsz valakire.
*Szabadkozásom után viszont már olyan dolgok kerülnek szóba, amilyenek rossz hírek nekem.
Hallottam már a rabszolgaságról, és nem is szeretek még csak gondolni sem rá.
Egyes utazók úgy mesélték, sok embert tartanak összeláncolva, egymás alá, néha egymásra is piszkítanak.
Borzalmas lehet úgy élni, és amit a férfi elmond nekem, Roza mama egyik betegségleírása jut eszembe.
Megrázkódok.*
- Meg is halt valaki? Annak a nőnek…láttad, milyen bélsárt adott magából? Ha olyat, mint a víz, az baj…de akkor is csak napok múlva lesz más is beteg.
*Suttogom vissza.*
- Hacsak a többiek, akikkel összeláncolták….
*Nem fejezem be. Csendben maradok. Ha akarja, befejezheti a gondolatomat. Az elfekről azt hallottam, hogy bölcsek és nagy tudásúak, ráadásul varázsolni is tudnak. Biztosan tudja, milyen betegségre gondolok. Sutymorgásunk még a végén felkeltheti mások figyelmét és nem akarom, hogy híre menjen. A faluban elég volt egy rossz szó és mindjárt tudta mindenki.*

/Fela és ha végre megjön, Ryn/

A fiatal kalmár észrevette a lány zavarát, még ha nem is tette szóvá. Nem szereti személyes témákra terelni feleslegesen egy megbeszélés menetét, ha nincs valami külön szándéka emögött, de mikor a fiatal nő ezt maga felhozza, kénytelen reagálni rá.
- Bocsánat, csak…emlékeztetsz valakire.
-Kire? Lehet, hogy csak egy vér tündével találkoztál. -válaszol, miközben mosolyog.
-Meg is halt valaki? Annak a nőnek…láttad, milyen bélsárt adott magából? Hacsak a többiek, akikkel összeláncolták…
-A fekáliát nem láttam. De gondolom olyan, mint az okádékuk színe. Fekete. A beteg rabszolgákat azonnal elkülönítik a többiektől és egy verem nevű börtönbe viszik a piac szélén. Senki nem akarja, hogy az istenek csapása terjedjen a saját áruja között. Nem túl jó oda kerülniük a lányoknak, aki nem volt beteg csak tévedtek, azok is megfertőződnek. Senki nem számít arra, hogy onnan élve visszakapja a portékáját.
De baj van... mint már korábban is említettem. Ha nem csak egy nő volt beteg, akkor a legtöbben el fogják titkolni. A ragályok ellen a rendszert a pénz tartja egyben. Nem akarod, hogy a te celládat és kínálatodat rossznak tartsák. De ha minden rabodról kiderül hamarosan, hogy beteg, többé nem áll érdekedben a megelőzés.
Ezek nagy pénzek, drága barátom. Még a leggazdagabb kereskedők sem engedhetik meg maguknak, hogy mindent elveszítsenek. Jó lenne megmenteni őket, de... Attól félek csak két úton juthatunk közel hozzájuk. Ha Narin úrnő parancsát megszerezzük vagy vásárlónak adjuk ki magunkat. -idegesen az erszényében turkált, mintha nem tudná mi és mennyi van benne- Nekem nincs túl sok pénzem, de ha összedobnánk felesben, akkor talán oda mehetnénk a betegekhez. Hallgass rám! -mondta ismét mélyen a szemébe nézve- Ha holnap kinyit a piac, újabb betegeket fognak eladni. Szörnyű sors vár mindenkire, mert veréssel fogják fenyegetni őket, hogy ne merjenek rosszul lenni. Ha sikerül csak a felén túl lenniük, mire újra megtörténik a baj, szinte Lanuria minden szegletéből lesz egy vásárló, aki gyanútlanul haza viszi a betegséget a saját falujába, városába. Ha sikerül rájönnöd, hogy mi okozza a tüneteket, emberek százait mentheted meg, azt hiszem...
*A sötét kék szemek igyekeztek pár hiányosságot nem elárulni gazdájukról. Sem azt, hogy a vöröset nem látta, milyen színűt hányt, csak a saját rabszolgáját, aki az utcán lett rosszul. Az öklendezés hangjai azon a magas pulpitusról is jól hallatszottak, de csak sejti, hogy ugyan az lehet a baja és a tünete. Másfelől direkt nem szól arról, hogy nem a Verembe kíván távozni, hiszen ahogy a barátja a Déli-dombságról is helyesen mondta, az ottani bezárt nők többsége még a korábbi rakományokból származó haldoklók. Még nem tudni, hogy a mai szállítmányon milyen gyorsasággal fognak a tünetek jelentkezni. Nem említi, hogy tud a hajóról és az import eltitkolt részéről. Amíg körben többen figyelnek a székfoglalójuk miatt inkább nem mondja el ezeket.
-Az első haláleset már megtörtént. -félig leeresztett szemhéja mögül komor arccal nézte a borát, melyből hörpintett egy keveset.

*Inkább nem válaszolok Vogon szavaira. Tudom, hogy a medál, amit Merilien adott akár bejutást is engedhetne a népe körébe, de nem akarok oda menni.
Talán még zavarba is jönnék, ha a lánnyal találkoznék újra, miközben vágyok arra, hogy ismét megérintsen.*
- Nem fontos…
*Hárítom el amilyen gyorsan csak lehet, a kérdést. Attól, hogy úgy néz ki, még lehet Merilien ellensége is ez a férfi.
Elképzelem, ahogy Vogon leírja, a Vermet. Meg is borzongok. Ha a betegeket oda zárják, egymás mellé, akkor onnan tényleg a halál lehet már a megváltás nekik.
Roza mama nem mondta sosem, hogy ilyenkor az öklendezett anyag fekete színű lenne, de lehet, hogy Vogon is csak egyet látott.
Említi Narin úrnőt. Én nem tudom, hogy ki az, biztosan valamilyen helyi hatalmasság, mint az Estebanok voltak régen Menionban, vagy Taris a vár és a város mostani kapitánya.
Olyan parancsot nem tudnék szerezni, de úgy látom, hogy ez a kereskedő sem.
Ráadásul úgy túrkál az erszényében, mintha nem lenne neki pénze. De ha egy kalmárnak nincs, akkor mit szóljak én, egy szegény, falusi vándorleány?*
- Hány beteg lehet?
*Kérdem suttogva.*
- Ha elzárják és tisztán tartják a kezüket, meg amit megesznek, akkor nem olyan nagy a baj. Meg vigyázni kell, hogy eleget igyon a beteg és lehet esélye a túlélésre. Ha a vére besűrűsödik, akkor viszont hamar meghal….
*A halálesetre elszomorodok. De vajon honnan tudhatjuk, hogy a halott abban halt meg, amire utalnak Vogon megfigyelései. Én sem vagyok nagy szakértő, főleg látatlanban.
Roza mama azonban mindig ügyelt rá, hogy pontosan mondja el a dolgokat és bízom a tudásban, amit átadott.*

A vörös hajú férfi hegyes füleivel jól hallotta a közel hajoló nő szavait. Úgy érezte, hogy Eclair, népe védőistennője ma nagyon mosolygós. Könnyen neki is a reggeli vételben ragadhatott volna a pénze, ha a sors fintoraként egy kötekedő vásárlónak köszönhetően nem Annie néni közelében jön rá, hogy beteg a nő. Így egy tisztességesnek mondható hasznot tudott rajtuk keresni, most pedig a néger „varázslónő” elég magabiztosnak tűnik abban, hogy tudja az ellenszert, ha vesznek közösen újabb tételt.
-Nem tudom pontosan, hányan raboskodhatnak azon a szörnyű helyen. De reggel a kikötőhöz több százan érkeztek. Ha csak párat meg akarunk menteni belőlük, akkor is megfontolandó, hogy zálogba kell adnunk néhány holminkat. A városban páran foglalkoznak ilyesmivel. Ez a legnagyobb problémánk. -mondta szomorúan- Üres kézzel nem mehetünk oda, de ha látják a komoly érdeklődést, akkor minden információt meg fogunk kapni.
*A sötét elf valóban bizonytalan, hány leányról is lehet szó. A több százas nagyságrendet túlzásnak tartja, hiszen bár valóban annyit hoztak, jó részüket reggel kirakodták. De nem aggódik a kínálat mértéke miatt. Kettejüknek is lesz elég vásárolni, viszont nem olyan mohó, hogy a profitot egyedüliként tartsa meg. Jól tudja, hogy bármikor közbejöhetnek bonyodalmak, márpedig akkor az biztosíthatja csak társa elkötelezettségét, ha ő is kockáztatja pénzét.
-Ha gondolod, segítek pár megbízható embernél pénzre váltani néhány felesleges holmid. Biztos van a batyudban pár olyan ruha vagy más egyéb, amit az elkövetkezendő napokban nem kell használnod. Hamar túl leszünk rajta és visszaválthatod, amikor eladtuk a megmentetteket. De nagyon féltem őket. És az értékeid biztonságban lesznek.
*Kicsit aggódott. Már majdnem mindent elmondott, amit jelenleg tud. És körbe tekintve meggyőződhetett arról, hogy párak figyelmét valóban felkeltette a cseverészésük. Így a gályáról részletesebben biztosan nem beszél itt, csak ha már útra keltek és biztosan tudja maga mellett a fekete hölgyet.

- Nekem nincs pénzem. Sosem volt rá igazán szükségem.
*Jegyzem meg neki. Nem is akarnék rabszolgát vásárolni. Ha arra kell gondolnom, hogy valakinek elvegyem a szabadságát, akkor inkább nem.*
- Te vagy a kereskedő, hogyhogy neked nincs miből? Pénz nélkül nem tudsz komoly érdeklődést mutatni?
*Teszem fel a kérdéseket.
Az én holmim kizárólag annyi, amennyi a túléléshez kell. Néhány egyszerű ruha, takaró, étel, aprópénz.
Arról nem is beszélek, hogy nem hiszem, hogy ez az egyetlen módja van annak, hogy megmentsük a várost a járványtól. Akkor az nem csak rabszolgákat fog megfertőzni, hanem a város lakóit is.
Akkor pedig ez a Narin úrnő is akár beteg lehet. Mindenkinek az a jó, ha időben megállítják a betegséget.*
- Lehetnek a városban is gyógyítók, akik tudják, mit kell tenni.
*Nem nagyon érdekel, hányan figyelnek minket, ha ők is megtudják, annál jobb csak ez.
Szívesen elmondom, hogy lehet megelőzni, hogy valaki beteg legyen, és ha már beteg, mit kell tenni, hogy meggyógyuljon. Nem titok ez, soha nem is volt az.
Legalábbis az én falumban nem. Roza mama szívesen segített másokon és csak annyit kért, hogy egy kis étellel, itallal, vagy a tető megjavításával segítsék, hogy ne csorogjon be a víz, amikor esik az eső.*

Vogon egy ideig hallgatásba burkolózott. Hagyta, hogy a vele szemben ülő kibeszélje magából gondolatait, érzéseit. Mindvégig mélyen a másik fekete szemeibe nézett, miközben próbálta elemezni a helyzetet.
~Túl nagy lenne a tét egyedül bele ugrani ebbe. Ott volt az eset Nortelonban. Egy fél évezredet megélt mágus a fehér köpenyeseknél történt felvételizését volt szerencsém látni véletlenül, miközben épp csillapodott kicsit a seblázam.
Amíg nem látta az ispotályban a betegeket hiába ötleteltünk ketten, oly nagyot tévedt a diagnosztikája, hogy azt elmondani nem lehet... Sorba vettük a lehetséges kiváltó okokat ugyan arra a tünetre az átkoktól kezdve a járványokon át egy sor lehetőségig. Miközben a megoldás csak akkor körvonalazódhatott, mikor beszélt a betegekkel.
Még mindig nem látom tisztán, mi van akkor, ha rossz betegségre gondol és más okozza a fogvatartottak baját?
Egyáltalán nem biztos, hogy nem áll odébb azonnal, mondván ő megtette azt, amit tudott. Semmi nem köti, miközben szerény lehetőségeimet csak én kockáztatom. A családom mindig óva intett, hogy nagy nyereséggel kecsegtető de nagy kockázatú vállalkozásra alapozzam üzletem sikereit. A gyors meggazdagodás kecsegtető a gyerekek számára, de hosszú távon borítékolja a csődöt és hogy mindent elveszítsek.
*Belülről őrlődött, még ha ezt kívül nem is mutatta. Bár társát erős boszorkánynak vélte, mégsem látott tisztán. Idejük pedig volt még egy kevés, hogy jól előkészítve vegyen elő csak pénzt.
- Te vagy a kereskedő, hogyhogy neked nincs miből? Pénz nélkül nem tudsz komoly érdeklődést mutatni? Lehetnek a városban is gyógyítók, akik tudják, mit kell tenni. 
-Ne értékelj túl sokra! Én csak egy alkusz vagyok. Még csak nem is a gazdagabb fajtából. Van pénzem ugyan, de abból nem sok nőt tudunk megvásárolni, hogy megmentsük. Én mindig csak pár rabszolgával kereskedtem idáig egyszerre.
Ám ha gondolod, tehetünk egy próbát. Nem tudom, mennyire tudjuk felkelteni az érdeklődést vásárlás hiányában. De elkísérlek a Veremig és megpróbálom elintézni, hogy láthasd az oda bezártakat.
Rendben lesz így?
*Jól tudja, hogy nem örvendenek a maga fajták népszerűségnek, hiszen mindenki őket hibáztatja a szomorú helyzetért. Miközben a tündének magában az a véleménye, hogy férfiak és nők, legyenek kicsik vagy nagyok nem miattuk vesztették el a szabadságukat. Más valakivel alkudtak erről, legtöbbször egy távoli országban, egy háborúban vagy ki tudja hogyan... Felelősséget csak azért a néhány szerencsétlenért vállalhat ilyen téren, akiket maga győzött meg, hogy válasszák önként az alávetettséget, elkerülve néha halálos kivégzéseiket vagy csatatéren elhantolásukat. Mindenki más esetében „kész árut” kapott.
Ha Fela beleegyezik, elkíséri a Verembe, bár tudja jól, hogy ott nem a legértékesebb információ források lesznek. De nem fedi fel előtte még a gályán rekedteket, ha barátnője tippje helyes, akkor legfeljebb egyedül megy oda. De előtte látni szeretné a gyógyulást.
-Mond csak! Hivatkozhatok a mágus rendedre, amikor majd megpróbálunk bejutni vagy hagyjam őket ki? Tudod nagyobb tisztelet övezi őket, mintha csak ismeretlenként próbálnánk meg.
*Miközben ezt felvetette és felállt az asztaltól, hogy végre elszabaduljon a figyelők tekintetétől, figyelmesen fürkészte a másik reakcióit.
~Furcsa helyzet. Egy fekete mágust jobban el tudok úgy képzelni, hogy kapva kap az alkalmon és magát jelentéktelen kereskedőnek adja ki, így vásárol kísérleti alanyokat. Sokkal inkább, mint sem ennyire nyíltan felvállalja, hogy valami terve van velük.


/Reag írás közben szólt Ryn, hogy megérkezett, vagyis gondolom az ajtóban vagy a fogadótól nem messze az utcán majd mindjárt felbotlunk benne. Tudtam jól, hogy ha ilyen kötekedő vendégek akarják elfoglalni az asztalomat, akiket le kell ütni, akkor hamarosan feltűnik Agresszió mind a 160 centijével. /