Vén kujon fogadó

Nehéz volt rábukkannom, de végül csak megtaláltam azt a mestert akit Melor ajánlott nekem. A baj csak az volt, hogy miután elbeszélgettünk egy kicsit, azt mondta addig nem állhatunk neki a tanulásnak, amíg meg nem tanulom kontrollálni az érzelemvilágomat. Azt mondta, ha ilyen gyorsan dühbe tudok gurulni, akkor a varázslatok, amiket tanítani tudna nekem, rám veszélyesebbek lennének, mint az ellenségeimre. Szóval mindenféle meditációkkal kezdtünk, és különböző gyakorlatokat végeztünk, amik segítik az önkontrolomat. Már egy hónapja nem is jöttem ki a sodromból, így eljött a főpróba ideje. Elküldött ebbe a fura fogadóba. Azt mondta a régi Ryn itt biztos két perc alatt a plafonon lenne, de most uralkodnom kell magamon. Ha sikerül mindenféle dühroham nélkül átvészelnem a következő pár napot akkor lehet hogy értékes tudásra tehetek szert. Kiegyensúlyozott mosollyal indultam el az ajtó felé és magamban ismételgettem:
~ Nincs a világon olyan ember akire most haragudhatnék. Nincs a világon olyan ember akire most haragudhatnék. ~ Már majdnem odaértem az ajtóhoz mikor szembe találkoztam valakikkel…
~ Nincs a világon olyan személy akire….~
-Teeeeeeeee!!! – felismertem az egyik alakot. Az arcom eltorzult a dühtől és ösztönösen rászegeztem az egyik ujjamat. Vogon állt előttem, teljes óriás nagyságával. Mellette egy nő akit nem ismertem. Annyira dühös voltam hogy megszólalni se bírtam.
Az előző alkalommal mikor találkoztunk, elhitette velem hogy a barátom. Aztán kiderült hogy csak hazudott. Ráadásul még ki is zsebelt, még szerencse hogy az egyik mesterem észrevette a lopást. És ezek után még volt képe bemártnia a rendemet. Dühkezelés ide vagy oda, ez sok volt nekem.
- Vogon…meg foglak fejelni! – szűrtem a szavakat a fogaim közt. Bár a gondolat nehezen kivitelezhető volt, mert a férfi olyan magas volt hogy még nekifutásból, ugrással se biztos hogy célt értem volna.
- Emelj csak fel és olyat kapsz hogy…


/ Bocsi a késésért XD/

//Remélem, így jó lesz...//

*Furcsállom, hogy nem sok pénz felett rendelkezik. Akiket kereskedőket eddig ismertem, mindig sok darnájuk volt.
De az is lehet, hogy csak alakoskodik itt nekem.
Ezt nem fogom megtudni, ha ő nem akarja.
Amikor megkérdezi, hogy „Rendben lesz így?” bólintok.
Jobbat én sem tudok, habár nincs túl sok kedvem bemenni oda.
A következő kérdésre aztán jó nagyot nézek. Hogy mágus rendem?
Nekem?! Honnan gondolja, hogy mágus rendem lenne? Nem is vagyok tagja semmilyen varázslók társaságának. Pedig Roza mama próbált tanítani rá, de valahogy nekem nem ment. Csak egyszerű dolgokat tanultam meg tőle, amiket bármelyik falusi megtanult volna, ha rászánja az időt és a figyelmet. *
- Mágus rendem???
*Zavarodottan nézek vissza rá.*
- Nekem olyanom nincs. Egyszerű, falusi leány vagyok a Déli-dombságból. Nézz csak rám! Így néz ki egy igazi varázsló, vagy boszorkány?
Még csak javasasszony sem vagyok, csak tanultam egytől a faluban….
*Ha elindulunk, meglepődök, ahogy egy nővel kerülünk szembe. Valamiért nagyon dühös Vogonra, és ha a kereskedő tényleg olyan jól keveri a kártyát, mint ahogy kezdem én is látni, akkor nem is csodálom. El kellene gondolkodnom, hogy mennyire bízhatok meg benne és tényleg elmondott-e mindent, amit tud.
Lehet, hogy füllentett, vagy elhallgatott.
Bizalmatlanul nézek a férfira, de nem szólok bel a nővel folytatott vitájába.*

/Fela és Ryn, folytatás a rabszolgapiacról/

A fiatal elf meglepődött, mikor hallotta, hogy Fela nem tagja egyetlen mágus rendnek sem. Bár népe varázstudó volt, mégis a legtöbben nem léptek be egyik mágus iskolába sem, mégis úgy gondolt az emberekre, akik közül ha valaki képes birtokolni a természetfölöttit, azok majd mindegyike igyekszik ezt köpönyeget felvéve tenni. Így komolyan megfontolta, hogy vajon tényleg lehet-e egyszerű varázstalan vagy csak titkolózni próbál.
Viszont terveit nem módosította tovább eme új fordulat. Továbbra is arra felé tartott, hogy próbára tegye a Veremben társa gyógyításban való jártasságát. De mélyen hallgatott az életeket veszélyeztető új fejlemények forrásáról.
Hamar el is érték volna a rabszolgapiacot, ha nem tartóztatja fel őket már az ajtóban egy vörös hajú boszorkány. Egy ismerős boszorkány. Az, amelyik őt megpillantva eltökélten követelte, hogy emelje fel, hogy megfejelhesse.
- Vogon…meg foglak fejelni. Emelj csak fel és olyat kapsz hogy…
*A kereskedő oda lépett hozzá egész közel. Teste majdnem hozzáért a másikéhoz. A válasz szótlan maradt, mégsem hiányolta senki, az volt az érzése. Gúnyos lefelé pillantása rávilágított, miért is kellene neki megemelnie ahhoz, hogy fejbe bólintsa.
-Csak nem gondolod, hogy az összes dolgom, hogy emelgesselek, valahányszor le akarsz támadni egy tündét?
*Ezzel, ha elfogadja, a fekete nőnek kínálja jobbját, hogy utána bal kézzel egyszerűen csak félre söpörje a szürke mágust.
-Ha bordélyházban akarsz dolgozni, nem tartalak fel, de ez úttal hagyj ki a törvénytelen akcióidból! Nem vagyok kapható rájuk.

Vogon nagyon nagy hatalmúnak érezte magát. Olyan közel lépett hozzám hogy szinte összeért a testünk. Gúnyolódott, és én arra gondoltam:
~ Az istenek is tévedhetnek olykor. Hiba volt a testen kívül helyezniük a heréket. ~ Már szinte emeltem a lábam, hogy egy szintbe helyezhessem az arcunkat egyetlen rúgással, mikor eszembe jutott miért is vagyok itt. Egy Vogonhoz hasonló kis pitiáner nem fogja elrontani több hónap fáradtságos munkáját. A férfi szemébe néztem, amíg ő éjjeli pillangónak próbált beállítani.
- Ugyan már Vogon…ez még tőled is gyenge. – mondtam lesajnáló mosollyal az arcomon.
- Amúgy nem félsz? A múltkori kis akcióddal leginkább magad alatt vágtad a fát. Tudod a rendeknek nem jönne jól egy esetleges összetűzés. A vezetőknek nem érdeke, hogy két rend egymás torkának essen. Az ügyet lenyomozták és … hogy is mondjam? Nem vagy azóta közkedvelt egyén a mágusok között. – közöltem vele a tényállást.
- Szóval a helyedben én nem keménykednék ennyire. – mondtam bájos mosollyal az arcomon. Aztán a mellette álló nőhöz fordultam.
- Ha javasolhatom, azt se higgye el ennek a férfinek, amit kérdez. Csak egy jó tanács. – mondtam, aztán elégedett mosollyal az arcomon elléptem az útjukból.

*A két előttem álló alak szóváltását felhúzott szemöldökkel hallgatom.
A falun az ilyenekre mondtuk, hogy lám, házastársak. Azok civakodnak így, s igyekeznek minden lehetséges módon megsérteni a másikat.
Nohát, ők pont így viselkednek.
Úgy hallom, hogy ez a kereskedő nem is olyan makulátlan, mint amilyennek mutatja magát. Egyáltalán miért is gondoltam én azt egy rabszolgakereskedőről, hogy jóindulat vezérli, amikor ilyen nem is lehetséges.
Aki emberek szabadságával, életével üzletel, az nem lehet sem jóindulatú, sem pedig tisztalelkű.
Meglepődtem rajta, ez igaz, és mutatja is, hogy naiv vagyok.*
- Igaz ez?
*Fordulok a kereskedőhöz. Eszembe jut, hogy amilyen nagy a hasonlóság Merilien és Vogon között külsőre, olyan nagy lehet a különbség belső tulajdonságaikban.
Nagyon sokat kell még tanulnom, ez a világ sokkal bonyolultabb, mint amilyet belőle a falun megfordult kószák mutattak.
Nem akarom, hogy a lány elmenjen. Furcsa külseje van neki is és ő legalább tud varázsolni. Lehet, hogy nagyobb hasznunkra lenne, mint én, ha igaz valami is Vogon szavaiból.*
- Várj!
*Érintem meg tétován a vállát barna ujjaimmal. Nem erős, inkább könnyű az érintésem, mint a szellő, de azért érezheti.*

A néger nő nem fogadta el a felajánlott karját, miközben a régi ismerőse igen lelkesen próbált ráijeszteni.
-Nem tudom, kedveském. -vetette oda az elballagni készülő kereskedő- Nekem a rended vásárlói csak annyit mondtak el, hogy valamelyikünket gyorsan vidéki tanulmányútra küldték, hogy ne állhasson a kivizsgálások elé. De nem mondták el, hogy melyikünk.
*Bár higgadt maradt, de valójában nem volt az a típus, aki figyelmen kívül hagyja a legapróbb elejtett morzsát is. Jól tudta, hogy ha nem is a Rynnel közös akciójuk miatt, de bőven van olyan, amiért figyelnie kell. Csak pár hónapja történt, hogy elrabolt egy szürkeköpenyes mágus nőt. Bár Blasio biztosította őt nem sokkal a Ryntől való elválásuk után, hogy Merena szökése után egy hajóval elhagyta a kontinenst is, de nem bízta ezt az ügyet arra a kétbalkezes nemesre. Már többször próbált konkrét információt szerezni erről, hiszen az ő felbukkanása már komolyan gondot jelentene. Viszont kísérletei mindez idáig eredménytelenül zárultak. A papírok rendben vannak, ráadásul nem a saját neve szerepel rajtuk. Ám egy varázslónő hozzá hasonlóan évszázadokig is elélhet, hosszú távú fenyegetést jelentvén egy ügyetlen rabszolgatartó miatt. Nem lenne jó hamar újra viszontlátni.
Ahogy elhaladt a dühös leány mellett, arrogánsan belepiszkált a hajába. Mintha csak idegesíteni akarná ezzel is, ám igyekezett közben minél halkabban mormolni a varázsszavakat.
-A cane non magno saepe tenetur aper.
*Nem kellett oda néznie, tudta a hatását. Láthatta épp elég jól, mikor Meriliennel Gwaith-dúrban megátkozták egymást. Ó, a csinos Lumel lány, akivel ennek hatására vaddisznófejűen vívták élet-halál harcukat előbb egy balsorsú kocsmában, majd folytatva egy sötét sikátorban. Hol is lehet most?
Ha nem tartóztatják fel, mind két asszonyt hátra hagyva gyalogol bele a szürkületbe, hiszen kezdi haszontalannak tartani őket. Fela megérzése helyesek, valóban nem viselné a rabszolganők sorsát és a városiak megmaradását a szívén annyira, ha nem remélne pénzt belőle. Ő reggelre már úton lesz észak felé, messze a készülő járványtól és mire visszatér, a legtöbb riválisa komoly pénzeket veszít várhatóan. Sokan közülük tán az életüket is, ha Ritalea elérkezettnek látja az időt.

/A cane non magno saepe tenetur aper.- latin közmondás
 Gyakran nem a nagy kutya fogja meg a vaddisznót- A megátkozottak vaddisznófejűvé válnak./

Vogon szája járt mint a kacsa hátsó fele, de engem már nem érdekelt. Dühöngjön csak amiért nem jött össze a kis terve. Még valami olyasmit is kitalált, hogy a rendem rejteget valakit a törvény elől. Mikor ezt kimondta szánakozó arcot vágtam.
- Ennél jobbat nem tudsz kitalálni? – kérdeztem. A rendem nem arról volt híres, hogy szembe szegül a törvénnyel. Mindenkinek vállalnia kell a következményeket a tetteiért. A feketemágusos összetűzés után én is rendesen megkaptam a magamét, de tisztázódtam is egyben. Vogon kis terve nem sikerült.
Épp indulni akartam, mikor a lány megfogta a vállamat és azt kérte várjak.
- Tessék? Szeretnél valamit? – fordultam felé kíváncsi arccal. Talán őt is át akarja verni Vogon. Lehet, hogy jobb lenne ha segítenék neki, nehogy úgy járjon ő is, mint én anno.
Közben az elf úgy tűnt rájött hogy nem az ő terepén vagyunk már és elindult. Mikor hozzám lépett automatikusan felkészültem az esetleges támadásokra. Nem látszott ugyan rajta, de biztos voltam benne, hogy jól felhúztam. És a gyanúm be is igazolódott. Szavakat mormolt, mintha átkot akarna szórni rám. Pálcám egyetlen intésével hárítottam a támadást. A férfi bezzeg azonnal megpróbált kereket oldani, még azt se nézte meg sikerült-e a műve.
- Jobb lett volna ha megütsz, az hatásosabb lett volna. – szóltam utána dühösen. Aztán intettem pálcámmal és megpróbáltam a régi kis trükköm, melyet már Vogon is látott. Egy pálcamozdulattal kirántom az áldozat alól az árnyékát, melynek következtében az illető orra bukik.

A visszaválaszolni igyekvő mágus újfent próbálta elhessegetni az elf szurkálásait, nem is sejtve, hogy hamarosan a nyelve még élesebbre válik mindkettejüknek. Miközben mellette elhaladva igyekezett egy átkot küldeni rá, a szürkeköpenyes felkészülten mondta ki az ellenvarázst, nem is tétlenkedett a válasszal.
-Falsa tempore ac spatio vanescunt. -a férfi pont azokkal a szavakkal válaszolt a fekete mágiával támadóra, amit annak idején közös akciójuk során ismert fel, hogyan kell helyesen használni. Így ő is kivédte az illúzión alapuló egyensúlyvesztő varázslatot, ám ő nem arról híresült el, hogy visszafogottan reagálna a természetfölöttire.
Mintha csak sikerült volna a próbálkozás, megingott és kaftánjához kap, gonosz mozdulat, hiszen ujjai a belül rejtőző markolatot tapogatják. Ahogy előhúzza, szinte már azonnal szúr is még mindig háttal állva a két nőnek a hóna alatt arra felé, ahol az átok reá küldőt sejti.
A támadás sikerétől függetlenül amint befejezte a mozdulatot igyekszik megfordulni és bal lábával fél lépést hátra lépve kényelmes vívóállást felvenni. Most már a bal kezében a tőre is ott csillog a Hold fényében a teste mellett védekező pozícióban, miközben a kardját ellenfelére szegezi.
De talán jobban is jár Menor tanítványa a gyors halállal! A Beebebrox kicsi kora óta a varázslatokban való gyakorlati hiányosságait részben könyvek sok olvasásával, de még nagyobb részt szokatlanul brutális agresszióval ellensúlyozta. Talán nem véletlenül gyötörte a fény ünnepén, az új év kezdetén az az álom, melyben újra felidőződött egy régi vita egy társasjátékról gyermekkorából. Egyik játszótársát mágikus csalással vádolta meg, és igen hamar eltört a vétkes kisujja.
Jól gondolja az olvasó, ha úgy érzi, nem a legkiegyensúlyozottabb és kissé éretlen a viselkedése a sötét tündének ebben a kérdésben. Pár éve aki a disznófej átkot alkalmazta volna, aljas-csaló-gazembernek tartotta volna. Csak a Meriliennel való párbaja változtatta meg az erről alkotott véleményét. De ez nem csökkenti a lelkesedését, hogy a bűbájos támadásokra továbbra is elrettentő erővel vagy akár a másik életének kioltásával válaszoljon.
-Megtámadtál, boszorkány!


/"Falsa tempore ac spatio vanescunt."-latin közmondás
A hamisságok idővel semmivé foszlanak./
/Szólj, ha valamit írjak át!/

*Nekem nagyon furcsa, amit tesznek, időm sem nagyon van rá, hogy bármit is tegyek, vagy mondjak.
A máguslány ugyan kérdezi, hogy akarok-e valamit tőle, de amit ezek ketten művelnek, arra biztat, hogy a fal mellett próbáljak kicsit távolabb húzódni tőlük.
Ezek most itt tényleg máguspárbajt vívnak, amiről annyit hallottam már.
Ha kicsit messzebb lennék, most csillogó szemekkel nézném, ahogy egymásra törnek és figyelném, hogy mit hogyan csinálnak, a számomra ismeretlen varázsigékkel, de ilyen közelről veszélyes.
Bármikor eltalálhatnak engem is közben.*
- Nektek mi bajotok egymással?
Nem lehet békésen megbeszélni a dolgokat?
Az ember azt gondolná, hogy egy elf és egy mágus olyan bölcsek, hogy nem rögtön karddal és varázslattal támadnak egymásra, ha valami ellentétük van.é
*Próbálom békíteni őket, de nem tudom, mennyire leszek sikeres.
Nagyon hevesen állnak egymással szemben.*

Az egész egy pillanat műve volt. Vogon átkot próbált szórni rám, amit én hárítottam, aztán fordítva játszódott le ugyanez. A mellettem álló lány a falhoz lapult. Szegényt nem akartam belekeverni, de megtámadtak, védekeznem kellett. Az átkom nem sikerült jól, még éppen időben mondta el az elf az ellenátkot, de megingott. Figyelmem csak egy pillanatra lankadt és ez elég is volt ahhoz, hogy karomat elérje egy sunyin előbukkanó penge. Észrevettem ugyan a támadást, de lassú voltam, nem sikerült teljesen kitérnem a szúrás elől. Szerencsére a vágás nem volt mély a karomon, de attól még ugyanúgy fájt. Vogon dühöngött, mert megtámadtam.
- Te támadtál meg engem, én csak védekeztem. – sziszegtem szikrázó szemekkel a férfinek, aki megfordult és támadó állást vett fel.
- De ahogy gondoltam, a harcmodorod épp olyan sunyi és aljas, mint amilyen te magad is vagy. Hátrafelé, kabát alatt szúrás…ch. – acsarkodtam. Közben hátrébb léptem és pálcámat fenyegetően emeltem fel.
A lány megpróbált békíteni minket. Elgondolkoztam, nem kéne felrúgni a hónapokon át tartó önkontroll gyakorlatokat egy ilyen sunyi elf miatt. Leeresztettem a pálcámat és és hátraléptem.
- Nem fogom miattad tönkretenni az edzésem. – sziszegtem összehúzott szemekkel.
- Igazad van, ennyit nem ér a dolog. – mondtam a lánynak.
- Ha meg akarsz támadni, hát tessék…már eddig is nagyon férfiasan viselkedtél. – ironizáltam. Ha Vogon nem támad újra, akkor: pálcámat a karomon tátongó seb felé irányítottam és elmormoltam egy gyógyító varázsigét. Nem voltam túl ügyes az ilyesmiben, csak gyenge varázslatot ismertem, de annyira azért jó volt, hogy a vérzést elállítsa és elősegítse a varosodást. A többit majd az idő megoldja.

Vogon szívverése egyre gyorsult, ahogy bele lendült a harcba. Fél lépést előre lépett mind két lábával, mikor a rendtag hátrált kicsit, hogy tartsa a távolságot, ahogy tanulta. A pálca a varázslónő kezében már emelkedett és lélekben felkészült, hogy egy újabb csörte lesz közöttük, csak az istenek tudják, vagy talán ők sem, hogy melyikük kezd hamarabb és hogy megsérül-e.
Ekkor lépett közbe Fela, aki békíteni próbálta őket. Nem hitt benne, de úgy tűnik, a vörös boszorkány hallgat rá és így neki sem volt oka és joga tovább erőltetni. Még a végén útszéli gyilkosnak kiáltaná ki valamelyik kontár bíró, aki elhamarkodottan ítél az ügyében!
Ahogy a varázspálca elkerült szem elől, úgy az ő vasa is egy gyors tisztítás után visszacsúszott a ruhája alatti hüvelykbe. Tekintete végig mérte a két leányt, majd így szólt.
-Én aztán ártatlan vagyok. Becsületes kereskedő vagyok, nem útonálló. Hogy is gondolná bárki, hogy akarattal harcba keveredek?
*Így megfordult és elindult újra a város egyre inkább sötétségbe burkolózó utcái felé. Büszkesége megakadályozta, hogy újból rákérdezzen, hogy vele tart-e valaki.

*Szavaim először mintha falra hányt borsó lennének, úgy peregnek le a két varázstudó lényről.
A szócsata ettől függetlenül még nem marad abba, de mintha a lány reagálna hamarabb arra, amit mondtam.
Leengedi a varázspálcát, és visszalép. Így majdnem mellém ér. Remélem, hogy a kereskedő is beéri ennyivel, még most is csak néztem, hogy hogy ellátta a sebét a lány egy rövid varázslattal.
Biztos, hogy szükségünk lenne rá.
Közben a kalmár már menni is készül és az eddigiek alapján úgy lenne jó, ha a máguslányt is meg tudnánk győzni. Ráadásul ha elmondaná neki is, amit nekem, akkor talán, aki ismeri jobban át is látja, hogy mikro mond igazat. Szó, mi szó, megcsappant a bizalmam Vogonban.*
- Várj….
*Szólok utána.*
- Neki is elmondhatnád, amit nekem. Lehet, hogy tudna segíteni.

A Beebebroxot váratlanul érte az ötlet, hogy a boszorkányt beavassák a titokba. De valóban, ha Fela nem csak jól titkolózik, miközben fekete mágusként a maga ügyeit intézi varázstalannak kiadva magát, akkor van benne némi ráció. Ráadásul a feketék nem is a gyógyításban való jártasságukról híresültek el.
-Nos, a városban -úgy tűnik- egy járvány készül kitörni. Arról beszélgettünk, a legbölcsebb most az lenne, ha elmennénk minél gyorsabban és szétnéznénk északon.
*Örömmel fogadta volna, ha a fővárosban megismert barátja itt marad és próbál minél több embert megmenteni. Senkinek nem kívánta feleslegesen a halálát és talán elkapja ő is gyógyítás közben. De egy elfet nem erre teremtettek, ebben biztos.

Már épp indulni készültem. Eszem ágában se volt Vogon miatt elrontani az eddigi munkámat. Ha most kiborulok, akkor kezdhetek mindent előröl. Megfordultam hogy belépjek a fogadóba, mikor a lány utánam szólt. Nem akartam várni egy percig sem, de a lány Vogont kérte, hogy magyarázza el mit akarnak csinálni. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy meghallgassam, vajon ezt a nőt mibe rángatja bele az elf. Megfordultam, és meghallgattam mit mond a férfi.
- Egy járvány? – néztem a férfire gyanakvó arccal.
- Értem. Hát ez nagyon érdekes, sok sikert! – mondtam és újra elindultam. Biztos voltam benne hogy a férfi már megint cselezni akar valamit.
Ám nem volt ilyen könnyű dolgom. Amint beléptem az ajtón egy magas alakba ütköztem.
- Szervusz kis tanítványom. Látom még nem megy ez a nyugalom dolog… - a mesterem már most be volt csiccsentve.
- Ez más! Az a férfi olyan dolgot tett…- kezdtem bele de a mester leintett.
- Nah, kitaláltam hogyan gyakorolhatsz! Menj azzal a kettővel! Ha olyan emberrel szemben is meg tudod őrizni a hidegvéred, akit legszívesebben békává változtatnál, akkor leszel kész arra hogy tanítsalak. – jelentette ki. Sokat mondó pillantással néztem rá.
- Mester, ugye nem csak le akar rázni, hogy nyugodtan kártyázhasson? – méregettem a mágust rosszallóan.
- A mestered vagyok, azt teszed amit mondtam. – lökött ki az ajtón.
- Ne mááááár… - morogtam rosszkedvűen, aztán megindultam Vogon és a lány nyomába.
- Na jó, meggondoltam magam. Veletek tartok. – hadartam gépiesen.
- Menjünk és nézzük meg azt a járványt…- sóhajtottam lemondóan.

/bocsánat a késésért /

*Vogon a kérdésemre végre elmondja a szürke mágusnak, amit nekem is, de sokkal rövidebben és tömörebben.
A részletek hiánya pedig engem zavar. Ha nem mondja el, hogy pontosan miről van szó, elmondom majd én. Feltéve, hogy a máguslányt érdekli a dolog.
Örülnék neki, mert szerintem ő jártasabb ezekben, mint én.
A mágusnő azonban nem akar segíteni.
Csalódottan nézek utána, ahogy bemegy a fogadóban, miközben én még hezitálok, hogy Vogonnal tartsak-e.
Az azonban, hogy ilyen sokan betegedhetnek meg, talán többi is, mint nagy baj. Egy faluban könnyű útját állni a járványnak, de egy ekkora városban, ahol ennyi ember él egy helyen, sokkal nehezebb.
Én még állok egy rövid ideig az ajtó mellett a falnál, amíg a szívem is megnyugszik.
Nem mindennapi dolgokat láttam, Olyan varázsló párbajt, amilyenről eddig csak hallottam.
Aztán indulok Vogon után.*
- Várj meg, Vogon!
*Nem sokkal ezután érkezik a nyomunkba a máguslány és én ennek leplezetlenül örülök.*
- Örülök, hogy itt vagy. Fela vagyok, délről.
*Aztán Vogonhoz fordulok, mert nem tetszik ez az ellentét.*
- Vogon, elmondhatnád neki is a részleteket. Lehet, hogy ha vannak itt társai, velük együtt még gyorsabban tudnánk útját állni a járványnak.

Vogon kicsit csodálkozott, bár örömmel vette tudomásul, hogy Ryn sok sikert kívánt neki ahhoz, hogy elhagyja még hajnalhasadás előtt a várost. Úgy tűnik a hanglejtésből, mintha kétkedne a sikerben. Pedig hamarabb képes ezt megtenni, mint hogy valaki kimondaná helyesen, hogy ipafai fapipa, ha veszélyben érzi az életét. Most határozottan így érzett. Mennél jobban belegondolt, meggyőződött arról, hogy az istenek óvó figyelmeztetése az, hogy nem talált eddig egy gyógyításban jártas mágust, aki „feljavítaná” a megvásárolt áru minőségét.
~Jobb nem túlerőltetni a hatalmasok türelmét.
*Úton hű hátasa felé majd egy fiatal nő társaságában egyszer csak olyasmi történt, ami annyira megalapozatlan volt a szemében, hogy az messze túlment a jókívánságon.
-Na jó, meggondoltam magam. Veletek tartok. -a folytatás el sem jutott a tudatáig, teljesen lefoglalta annak a megfejtése, miért akarja ismerőse mégis csak ővelük közösen elérni a városkaput.
~Talán nem is olyan nagy botorság. Jöhetnének mind a ketten velem északra.
Csak még nem tudom, hogy kéne valahol oda állni, hogy egy ork támadás csak őket rabolja el, de én valahogy ne is tudjam, mi történt. De nehéz tudtomon kívül tervezni. Emberrablásba meg nem akarok keveredni... megint.
*Ezzel már indulna is újra, hogy az istállóból Szaurust magukkal víve minél hamarabb elérjék az északi kaput, mikor Fela megzavarta.
- Vogon, elmondhatnád neki is a részleteket. Lehet, hogy ha vannak itt társai, velük együtt még gyorsabban tudnánk útját állni a járványnak. 
-A részleteket? No, igen. A részleteket. A piacon egy vörös nő elhányta magát. Majdnem mindenki azt mondja, hogy csak múló ételmérgezés, de... Szerintem járvány készül kitörni a városban. Nem láttam még gyomorrontást fekete hányással. Jobb lesz lelépni és a Lanur-hegységben üzletelni, amíg el nem csitul a betegség.
*Mondta sokat tudó fintorral, majd megfordult és újfent az állatok felé vette az irányt.

Mesterem utasítására visszatértem Vogonékhoz. Láttam, hogy a férfi furcsállja hirtelen visszatérésemet, de nem akartam neki megmagyarázni miért is gondoltam meg magam ilyen gyorsan. A lány viszont úgy tűnt szívesen látott.
- Én Ryn vagyok. – viszonoztam a nő bemutatkozását.
Fela megkérte Vogont, hogy mondja el részletesen, mi folyik a városban. Az elf elmondta, hogy egy ember fekete színűt hányt a főtéren. A felismeréstől elkerekedtek a szemeim.
- Hogy micsoda? – hőköltem hátra egy lépést.
- Figyeljetek…ha ez az amire gondolok, akkor egyszer már volt szerencsém hozzá. Ez…jobb, ha nem lép ki senki ebből a városból. Mi sem, mert lehet, hogy máris fertőzöttek vagyunk. – hadartam idegesen.
- Karanténra van szükség! Most rögtön! – toppantottam türelmetlenül.

*Az elf szemmel láthatóan kelletlenül mondja el, szinte csak hadarva és felületesen azt, amit már nekem elmondott a fogadóban.
A lényeg végülis benne van, de tudom, hogy a részletek is fontosak.
A szürke köpenyes gyakorlatiassága tetszik, én ezt nem is mertem volna javasolni, de velem ellentétben egy mágusnak hinni fognak a városban is.
Ha tényleg kolera, akkor a karantén, a megfelelő tisztálkodás, a folyadék pótlása és néhány apróság a leglényegesebb.*
- Te mágus vagy, a rended el tudja ezt intézni, nem?
*Teszem fel a kérdést Rynnek. Egy ekkora várost lezárni nagyon nehéz lehet a város legfelsőbb urainak beleegyezése nélkül. És ha egy mágusrend képes lenne meggyőzni őket, akkor talán még gyorsan meg is lehet állítani a betegség terjedését.*
- Emellett a tisztaság is nagyon fontos, az, hogy a betegek eleget igyanak, meg, hogy legyen mivel életben tartani őket. Tudok olyan receptet, ami ezt segítheti, de egyedül én nem tudnék semmit tenni.
Egy kereskedő és egy mágus biztos sokkal nagyobb ember itt, ebben a városban.
Nézek nagy bociszemekkel rájuk.*

/Ezer bocsi a késésért, nem szokott velem ilyen előfordulni./

Vogonnak igen homályos volt, amit a két lány mondott. Ha erősebben akarunk fogalmazni, akkor egyáltalán nem tetszett, amit hall. Teljesen illogikátlan volt. Miért kell neki itt maradnia? Ryn szavait Fela magyarázta, hiszen úgy tűnik, mind a ketten egy nagyon komoly betegségben gondolkodnak. Viszont ez a legjobb érv arra, hogy ő most kicsit eltűnjön a városból és egészséges(ebb) vidéki levegőt szívjon a tüdejébe. Nincs is gyógyítóbb annál, mint a tudat, hogy a vetélytárs kereskedők hamarosan meg fognak halni és semmi közöd sincs a történtekhez. Nem vonhatnak felelősségre téged.
~Mégis ki mondta azt, hogy én a vezetőknél többet tudok tenni, mint bárki más? A rabszolgakereskedők nem a legnépszerűbb alakok még akkor sem, ha a mi adónk biztosítja Telar olyan nagyon nagyra növekedését.
* A szürke szavaiban volt valami, ami inkább arra emlékeztetett, mint mikor a sötét mágia elleni fanatikusok meg akarják őt ölni. Nem fegyverrel, rárontva, hogy védekezzen, csak áskálódva. Veszélyes helyzetekből helyzetbe rángatva, míg Ritalea meg nem unja a folyton összegubancolódó fonál kibogozását.
-Szerintem igazatok van. Én is első perctől fogva azon a véleményen voltam, hogy ez egy komoly járvány. Megyek is, lóval gyorsabb vagyok nálatok. Hozok segítséget. -szavai közben gondolkodott, és bár sajnálta volna elveszteni Felát, mert barna bőre emlékeztette még mindig a sötét elfek szürke színárnyalatára, ám sokkal jobban vágyott viszályára fordítani a gondolatot- Ha gondoljátok, előbb még elviszlek titeket a Verembe. Ott nyugodtan kísérletezhettek a betegekkel.
*Remélte, hogy az istenek is hasonlóan ötletesnek találják a dolgot és nem az sül ki a végén, hogy ő pár hét múlva betegen összeesik az erdőben, miközben a bűzlő gödörben vígan játszadozgató két itthon hagyott meg túléli az egészet.

/Tényleg nagy szívfájdalmam a kimaradás. Pont akkor, mikor két jelölt is verseng a diagnózisra./

// Adria nagylány! Elnézést a késedelemért! Most már te következel! //

Balál lassan befejezi az evést, elégedett leplezetlen böffentéssel dől hátra. Nem engedi el a füle mellett Adria eszme futtatását, miszerint elengedné őt szívbaj nélkül nyugatra. Sem pedig a piszkálódó kis megjegyzését, hogy esetleg a mai nap után ébresztenie kéne őt. Homlokot is ráncol:
- Mi a baj a hátsómmal?
De nem szól semmi mást még. Az utolsó falatokat rágja. Az első kérdésen mélyen elgondolkodik, s úgy dönt, ráér nyugaton megértetni a lánnyal, hogy jó lesz neki kicsit nélküle, ott a tengerpart, a napfény, vígan játszadozhat a lovával, ha akar alkalmi munkát vállalhat, vagy újabb futárszolgálatot, ha nem ment még el tőle a kedve. Ami ugye azért egész jó. Ő viszont a zordon lelkűek felé veszi a veszélyes vizekre az útját, úgyhogy oda semmiképpen nem viszi magával Adriát. ÉS ezt úgy meg fogja értetni vele, hogy kellőképpen félelmetes, vagy teljesen érdektelen legyen az ő, vagy a lova hátsója... De nem most. Láthatóan leragad Adria szeme.
- Nem venném a szívemre, ha beleesnél a tányérba, Nagylány! Persze, örömmel felcipellek az ágyadba, ha úgy esik... - Valami pikáns visszavágásnak szánta a hátsójáért, meg a reggeli ébresztés gondolatáért, de mire kimondta, tudta, hogy túllőtt a célon. A lányt ismerve simán félre fogja érteni őt. Vagy úgy fog tenni. Ezért gyorsan folytatta, átmenet nélkül ugorva vissza a kevésbé kényes, de nem túl kellemes témára:- Adria! hamarosan útra kelek, ha akarsz velem tartasz nyugatra. A Remény tengere csodás azon a vidéken. Igazi vad partok szabdalják. Homokos, sziklás szakaszok és öblök, kiterjedt erdőségek. Szebb a táj, mint a kancám hátsója.
Azzal megtörölte a száját az asztalkendőbe, felállt és erős balját nyújtotta a lánynak, hátha megkapaszkodna, mert láthatóan kettőig se lát már. Bízott benne, hogy nem haragszik az iménti ágyba vivős kijelentése miatt.

Vénember

-Férfiből van.
*Hirtelen nem tudott mit felelni a kérdésre, de úgy gondolta ez a válasz majd helyre zökkenti a pasi lelkivilágát. Több szellemességre most nem képes, majd` leragadnak a szemei, ami azt jelenti, hogy az agya sem úgy forog mint kellene, tulajdonképpen sehogy sem forog már. Azt azért még felfogja amit ezek után Balál mond és rendesen meg is sértődik rajta.*
-Nem fogok beleesni és cipeld a saját hátsódat az ágyadba.
*Naná, hogy félreértette. A jelenlegi állapotában amit igyekezett bőszen palástolni, nem volt képes meghallani a finom átfedéseket, ahogy azt sem értette mi a fenének akarta Balál mégiscsak magával vinni. Adria felállt és pillantásra sem méltatta a felé nyújtott erős balt. Kihúzta magát és összeszedve maradék méltóságát megpöckölte Balál orrát, ha amaz nem számított erre a mozdulatra és hagyta magát.*
-Tudod mit Vénember?! Menj és vidd a kancád hátsóját is, gondolkozz el a határozottságon. Én addig elmegyek sárkányt keresni. Aztán ha mindketten megtaláltuk amit keresünk, találkozhatunk ugyanitt. Jó éjt!
*Azzal el is indult a szobája felé, hogy jól kialudja magát. Szerencsére nem nyitott be máshová, így nem repült felé egyetlen lábbeli sem. Amikor nekiütközött az ágy szélének, úgy ahogy volt belezuhant.*

//Sajnálom, de nem gondoltam meg magam. További jó játékot kívánok!//

/Fela, Vogon/

Fela osztozott aggodalmamon a betegséggel kapcsolatban. Mikor azt mondtam karantént kell vonni a város köré, a lány megkérdezte, el tudja-e intézni a rendem.
- Remélem. Minden esetre riadóztatom őket. Talán el tudjuk érni, hogy senki se tudjon ki- vagy bejönni. – mondtam elszántan. A lány azt mondta el tudja készíteni a gyógyszert.
- Ez nagyszerű. Az is biztos hogy szólni kell a városlakóknak, hogy a vizet forralják fel mielőtt isznak belőle, vagy mosakodnak benne. Ha ez a betegség tényleg kolera, akkor a vízből ered. – tettem hozzá a lány gondolatmenetéhez.
Vogon persze már el is akart lovagolni, mondván intézkedik a fejeseknél. Elkaptam a karját és szigorú, szúrós szemekkel néztem rá.
- Ne! – szorítottam meg kissé a kezét.
- Te kereskedő vagy, nem sok mindent tudnál elérni náluk. A rendem majd elintézi. Te inkább abban segíts Felának, hogy megkapja az orvosság elkészítéséhez a szükséges alapanyagokat. – mondtam határozottan.
- Fela gyógyszert készít én lezáratom a várost, te megszerzed a szükséges alapanyagokat. – osztottam fel a feladatokat.
- De előbb nézzük meg azokat a betegeket ahogy mondtad. – tettem hozzá.

/Bocsánat a késésért /

*Vogon, úgy tűnik, belemegy legalább abba, hogy a veremig, hogy meddig elkísérjen minket. Én inkább azt látom rajta, hogy menne minél messzebbre innen.
A faluban bárki, akire emlékszek, inkább segítene, gyógyítana, ápolna és nem lovagolna el minél messzebb menekülve.
A máguslány határozottsága tetszik, és nem tagadom, kicsi kárörvendés is van ebben.*
- Vogon, annyira meg akartad még odabent menteni a betegeket, hogy nem is hiszem, hogy komolyan gondoltad, hogy elmennél innen. Minden segítség itt lesz, ami kell és ha te már találkoztál a betegséggel, akkor szerintem maradj te is a lezárt városban, nehogy a családodba, vagy egy másik városba is behurcold….
*Nagyon határozottan mondom most ezeket és büszke is vagyok magamra, hogy ilyen bölcs és előrelátó gondolkodást produkáltam.
Roza mama biztos büszke lenne rám ezért.
Ő is így tenne, és remélem, hogy a felvetett gondolatra Vogon is hallgat ránk és Ryn is komolyan veszi.*
- Ha elmennél, lehet, tovább terjesztenéd a betegséget. Vigyáznunk kell, hogy ebben a városban maradjon.
*Próbálom megerősíteni az előbbi mondataim, és közben még hozzá is teszek a mágus által elmondottakhoz is.*
- Az ételt, a gyümölcsöt és a zöldséget is meg kell mosni a tiszta vízzel, amit a piacon vesznek. Bárki megfoghatta és úgy is el lehet kapni.
*Bólogatok és eszembe jut, hogy én is elkaphatom a betegséget. Nem ilyenféle kalandra vágytam, de hátha megúszom épen és még segíthetek is másokon közben.*

/Fela és Ryn/

A kalmár összevonja a szemöldökét, ahogy Ryn hozzá ér a karjához. Egyre inkább erősödött a gyanúja, hogy a mágus hátsó szándékkal jött vissza. Először ügyet sem vetett a betegségre, egyszerűen csak rátámadt a nyílt utcán. Majd hirtelen úgy tesz, mintha régi, jól összedolgozó csapat lennének, akik életük legnagyobb részét nagyvárosok megmentésével töltik a pusztulástól. Ehhez képest alig ismeri, alig tud róla valamit. És amit tud, az is mind ártani akarás volt kezdve a hamis rágalmazástól egészen utcai összecsapásokba való belekeverésig. Nem egy életbiztosítás a szürke mellett lenni, neki semmi képen.
-Hát jó! Akkor döntsétek el, mit akartok! Ha gyógynövényeket kell beszereznem, akkor vidékre kell mennem. Itt kötve hiszem, hogy találnék a macskakövek között nőve. Ha le akarjátok zárni a várost, akkor meddig? Egy napra elég? Elég kevés az élelem bent, a parasztok naponta hozzák fel a piacra a környező falvakból. Ráadásul el sem tudjátok képzelni, hányan járnak ki-be naponta. Távoli helyekről jönnek utazók. Ha ennyire súlyos a helyzet, akkor valószínűleg Lanuria összes zugába már elhurcolták. De itt is a legfontosabb a környező falvak. Az még kezelhető méret.
*Szavait nem igazán a konspiratív gondolkodás mondatta. Tudta, hogy sok ember úgy hiszi, birtokában van a kórságok ismeretének. Tudta, hiszen sokan el is mondták neki. Egyesek úgy vélték, az istenek átka, amiért szexuális bűnöket követtek el. Aki hozzájuk ér, maga is átkozott lesz. Ám az ifjú tünde látott már olyat, hogy valaki hozzá ért egy beteghez, de nem kapta el. Legjobb példa erre a gyógyító fehér rend. Olyanok is akadnak, akik meggyőződve állítják, hogy a járványok nem mások, mint láthatatlan alakok. Akik városról városra járnak, mindenhol addig maradnak, míg szórakoztatja az ottaniak szenvedése őket. Majd egyik este szép csendben odébb állnak. Még könyvek illusztrációin is látott olyat, hogy sötét öltözetbe bújtatott tolvajként ábrázolják a különböző veszedelmeket, ahogy teliholdas estén belopóznak a városőr mellett a kapun. De miért is kéne pont az ő élete árán szórakoztatni ezeket a rettenetes teremtményeket? Jobb távol maradni tőlük. De még oly sok babonát tudna felsorolni, egészen olyan képtelenségekig, hogy ezeket egy alig-alig imádott ismeretlen isten zúdította a halandókra, hogy megbüntesse őket, amiért nem őt támogatják.
Ám a fiatal férfi ennél egy sokkal egyszerűbb és kézzelfoghatóbb válasszal rendelkezett a kérdésről. A betegségek azok betegségek. Arra valók, hogy elmenjünk velük egy kuruzslóhoz vagy gyógyfűtudóhoz, esetleg egy gyógyító mágushoz. Ők majd leveszik rólunk a rontást.
~Valahogy meg kell győznöm őket, hogy ezt az esztelen karantént legalább a környező településekre kiterjesszék! Vidékre kevésbé szokott átterjedni az ilyesmi, ráadásul ha Fela ismeri az ellenszert, akkor valóban nagyobb mennyiségben kell beszereznem a hozzávalókból. A hírre valószínűleg lemegy a rabszolgák ára, még a legdrágábbaké is és potom összegekért fel tudom vásárolni a még raktárkészleten lévőket. Majd kigyógyítom és eladom busás haszonnal.
Ha csak sarlatánnak bizonyul, akkor meg életbe vágó, hogy a zárlat határát kitágítsuk annyira, hogy már könnyedén át lehessen szökni az őrök között. Semmi kedvem itt pusztulni.
*Ezen gondolatok ellenére jó kedvet színlelt és nyájas hangon tette fel a kérdését a fekete hölgy felé fordulva.
-És pontosan mikre is lesz szükséged a gyógyszerre? Biztosra veszem, hogy a környező városokban mindenből van bőségesen, megszervezek mindent, hogy ide hozzanak. És persze rám nem vonatkozik az elzárás. Láthatjátok, egészséges vagyok. -az utolsó mondatot kimondottan jó kedvűen mondta, szót se róla, tényleg nagyon egészségesnek nézett ki.
Ideje indulnunk, nem fognak örülni az őrök, hogy ilyen későn megyünk, de el tudom intézni.
*Ezzel ha nincs senkinek ellenvetése, akkor elhozza a lovát a pajtából és megindulnak a rabszolgapiac felé.
~És a vízre is ügyeljünk, mert azzal is terjed! Ccccööccööööcccö... Hogy akarjátok a Hajnalt megkérni, hogy ne folyjon tovább?

Fela szavaiból azt szűrtem le, hogy ő is észrevette, hogy Vogon mennyire próbálja menteni a bőrét. Nem tetszett a helyzet. Valószínűleg a kalmár tényleg valami hamisságon törte a fejét mielőtt még felvetettük volna a kolera lehetőségét. Ám most hogy tudja mivel nézhet szembe már egyáltalán nem olyan nagy legény. Minden felvetésével azt próbálta elérni, hogy ki tudjon surranni a karanténból.
- Ó Vogon… - tártam szét nyájasan a karjaimat.
- Tudod ha itt életbe lép a karantén ebből a városból senki nem tud kimenni, vagy bejönni. Remélem érted. Karantén idején lezárják a várost. A környező falukból az árut egy kijelölt helyre viszik a városfal környékén. Ott adhatják el a portékájukat. Persze ez azt jelenti, hogy gyorsan meg kell fékezni a járványt. Ha túl sokáig vagyunk bezárva egy ekkora városba, akkor felüti a fejét az éhezés, mivel a pénz nem tud szabadon áramlani, és mert a környező falu emberei nem szívesen kockáztatják az életüket azzal, hogy az árujukkal akárcsak a város közelébe kerüljenek. Ezenkívül az emberek ha bezárják őket kétségbeesnek és megvadulnak. De egy biztos! Te innen nem tudsz majd kijutni, ahogy senki más sem. Tehát bentről kell valahogy elintézned a gyógynövények problémáját. – világosítottam fel a férfit.
- De nyugi. Bízom a tudásodban. Ha valaki ezt el tudja intézni, az bizony te vagy. – nem gúnyból mondtam, tényleg komolyan gondoltam. Vogonnak ezer rossz tulajdonsága volt, de ezeket most nagyon jól kamatoztathatta.
- Fela, bízok a szakértelmedben, és ha kell valamit segíteni, csak szólj. – mosolyogtam a lányra.
Aztán együtt elindultunk, hogy megnézzük a betegeket a rabszolgapiacon.

*A nálam nagyobb emberek tárgyalását inkább csendben végighallgatom. Nem kell sokat várnom, hogy könnyedén bólogatni kezdjek Ryn szavaira.
Látszik, hogy ő a mágus, ő az, aki érti a dolgát.
A karantén az, ami jó ilyenkor.*
- Nem hiszem, hogy egy ekkora városban nincsenek gyógyfűárusok és nekik raktáraik. A szárított növények pont olyan hatásosak, mint azok, amik a mezőkön teremnek, ha jól szárították ki őket.
Én szólnék az itteni mágusoknak is. Mégiscsak ők azok, akik a legtöbbet tudnak tenni,
*Vogon gúnyolódására nem is felelek először, aztán mégis megszólalok*
- Ne gondold, hogy a betegség most jelenik meg rajtad. Talán majd holnapra….vagy holnapután. De attól már fertőzhetsz most is….
*Jegyzem meg. Roza mama mondta, hogy kell egy kis idő, amíg a testet legyőzi annyira a kór, hogy megbetegedjen, de az lehet, hogy már előtte is megfertőz másokat.
Ryn bizalmára azért enyhén elpirulok. Lehet, hogy magabiztosnak látszom, de nem vagyok annyira az.
Abban bízok, hogy ha lezárják a várost, az itteni mágusok majd átveszik ezt az ügyet és nem az én vállamon fog nyugodni a gyógyítás, mert egy városnyi beteg sorsa azért sok nekem is.*
- Remélem, hogy tévedsz, Vogon és talán akkor a várost sem kell majd lezárni.
*Ezt már út közben suttogtam, hogy ha el is haladtak mellettünk közben, ne hallhassák, pontosan mit is mondtam.*

/Telar és a járvány/

A kereskedő nyelt egyet és magában tartotta a választ. Örült, hogy a lováért mehet és végre haladnak az úton. Még ha nem is a jó irányba... Kifelé szimpatikusabb lett volna már most az elmondottak alapján.
Végül csak nem bírta türtőztetni magát.
-Kössünk egy alkut! Én segítek a magam módján. De nem mondhattok még egyszer olyat, hogy én és a családomból bárki beteg lenne. Ez úgy felejtős, ahogy van. -nyomatékosan a kezével is mutogatott, hogy ez a téma el van meszelve- Még csak nem is tüsszentettem. Makk egészséges vagyok. Magammal viszek öt adag gyógykenőcsöt vagy mi ennek az ellenszere és megnyugodhattok felőlem. Majd én is el tudom adni a gyógyfüveket a fal tövében, ahogy mondtátok.
*A gyógynövényárusok és raktárkészleteit direkt nem is próbálta megemlíteni, hogy válaszoljon rájuk. A maga részéről legyen az a mágusok gondja-baja, hogy hogyan szedik el a tisztességes kereskedőktől a megélhetésüket. Ha beállítana valakihez, hogy ezer adag gyógyfűre lenne szüksége, ami nem is fedezné még az összes lakos igényét, nem múlna el gyanakvás nélkül. Senkinek nincs szüksége ennyire hirtelen, neki nincs pénze az egész felvásárlásához. Vagyis Narin egyik váltóját kéne lobogtatnia, amiből azonnal leesne a kollégáknak, hogy itt hamarosan meg fognak ugrani az árak.
Számára teljesen világos volt az, hogy mindenki érdeke az, hogy bővítsék a beszerzés területét. És hálás lehet neki mindenki, hogy vissza akar jönni még egy kicsit, hogy az utánpótlás eladása mellett egy kis gyógyfüvet hozzon.

/Írok egyet a rabszolgapiacra is, ha már arra felé tartunk/

//Személyes küldetés//

Már régen szerettem volna eljutni ebbe a Fogadóba, hiszen elég messze ért a híre. Sok minden akadálya volt azonban ennek, többek között, hogy nem volt egyszerű és könnyű gyalogosan eljutni odáig, na meg nem is kevés darnát kellett rá szánnom, ami szintén nem könnyítette meg a dolgot, mivel nem voltam gazdag ember és keményen meg kellett „dolgoznom” ahhoz, hogy félretegyek erre a kis „kalandra”
Így hát mikor végre összejött rá a megfelelő anyagi fedezet, kerestem egy karavánt, amivel biztonságosabb volt az út, mint, ha egyedül vágok neki.
És most itt vagyok! Elpilledten, de kellemesen fáradtan terülök el az egyik asztalnál és iszogatom a meglepően több szőlőből, mint vízből készült boromat, mert igazán nem lehet panaszom a Fogadó és azon belül Neira szolgáltatásaira, aki minden egyes darnát megért.
Ekkor takarja el előlem a másik asztalnál kacérkodó, kebelben alaposan megáldott asszonyszemélyt egy termetes férfi, aki szó nélkül telepedett le a fal mellett elhelyezett asztalomhoz.
Már a számon volt, hogy felháborodottan, lehetőleg a széket kirúgva alóla, hozzam a tudtára, hogy az alapvető udvariasság még itt is betartandó, mikor felfogtam egyrészt a méreteit, másrészt azt, hogy igen csak határozottan engem vett célba le sem véve rólam a szemét.
Most vagy rossz napot fogtam ki és engem nézett ki magának szórakozása céljából, vagy akar tőlem valamit.
Gyorsan lepergettem magamban az utóbbi nap eseményeit, de mióta a városba értem nem járt el a kezem, hiszen nem akartam, hogy a hosszú utam kárba vesszen. Persze ez nem jelenti azt, hogy most, hogy fenékig nyaltam a mézes csuprot, nem is ált szándékomba visszahozni, amit elköltöttem.
Ezért aztán visszanyeltem keresetlen szavaimat és érdeklődve, kérdő tekintettel néztem, a szél cserzett arcot a középkorúnak tippelt férfit, aki nyugodtan, cseppet sem sietve helyezte magát kényelembe és csak ekkor szólalt meg.
Az egész kisugárzása érzékeltette, hogy ő itt valaki. Én meg nem voltam itt ismerős és el tudtam képzelni, hogy a fickó itt valami tótumfaktum és még az sem kizárt, hogy jó pár embere álldogál a Fogadó előtt.
- Megbízásom lenne a számodra! – vág a közepébe, be sem mutatkozva, de ezzel elérte, hogy azonnal hegyezni kezdtem, most már a fülem is. – El kell jutnod a Tagana-öbölbe, remélem, tudod merre van. – de ez csak olyan költői kérdés volt a részéről, mert már folytatta is. – Meg kell találnod ott egy kalóz tanyát, az egyik barlangban. Azt hogy, hogyan csinálod a te dolgod, ahogy azt is, miként jutsz be oda. Egy dobozt kell elhoznod onnan, amit elraboltak és oda rejtettek el és amin ez a címer van. – mutat fel egy darab anyagot, amibe egy címer van hímezve. – A doboznak minden körülmények között zárva kell maradnia! Világos? Senki nem nyithatja ki, különben véged! – néz rám és a tekintete láttán borzongás fut végig a gerincemen. – És ne kezd el a szövegelést, mit gondolok én, mi vagy te, mert felesleges, tisztában vagyok vele. – int mikor szólásra nyitom a számat kis szünet után.
- Azért ez nem semmi kérés…. – fojtom el rossz érzéseimet ezzel kapcsolatban, mert elhiszem, hogy komolyan beszél. – Egyébként csak a …..munkadíjamra lettem volna kíváncsi, ha megteszem ezt a nem csekély és igen csak életveszélyes szívességet?
És bár először vissza akartam utasítani az ajánlatot, mikor kimondja az összeget, erőszakkal kell közömbösséget erőltetnem az arcomra és bár tényleg nem tűnik egy sétagaloppnak a megbízás, azt hiszem bőven honorálva leszek, ha megteszem. Ennyiért már a további kérdéseimet is lenyelem. Ez el is döntötte e kérdést.
Még megbeszéljük, hogy ha sikerül elhozni a dobozt ugyanitt vár majd rám, de ragaszkodik hozzá, hogy azonnal induljak.
Hát ennyi pénzért azt hiszem ezen nem fogunk összeveszni. Irány a Tagana-öböl!

//folytatás a Tagana-öbölben//

A barlangoktól először óvatosan, majd mikor már nem láthattak az őrök, roham tempóban távolodtam, miközben a szívem nagyon szomorú volt, pedig örülnöm kellett volna, hogy teljesítettem a megbízást és nálam van a ládika. Még sem voltam az!
Az egész hosszú úton, míg Telar felé igyekeztem, egyfolytában csak Esmё járt az eszemben, nem bírtam kiverni a fejemből könnytől csillogó szemeit és az aggodalom is sokszor csavarta görcsbe a gyomromat, hogy vajon nem bántották-e a kalózok, miután eljöttem. Azzal próbáltam vigasztalni magam, hogy okos lány és valószínűleg jól ismeri azokat a zsiványokat, hogy az orruknál fogva tudja vezetni őket. Minden esetre megfogadtam, hogy egyszer visszatérek, hogy meglessem jól van e és nem esett baja miattam.
Nem pihentem sokat út közben, mert nem tudhattam, mennyire fognak üldözni, vagy nem küldenek-e utánam valakiket. Úgy gondoltam jobb minél előbb megszabadulok a doboztól, annál jobb lesz, valamiért nem szívesen tartottam magamnál, rossz érzésem volt vele kapcsolatban, bár a kíváncsiság alattomosan fúrta az oldalamat és nem sokkal a város előtt, már-már majdnem kinyitottam, de végül Esmё-re gondolva még sem tettem.
Fáradtan, porosan, elgyötörten érkeztem meg a fogadóba, ahol sejtésem szerint a kocsmáros majd értesíti a Megbízót, gondolom amúgy is így talált meg, vagy más beépített embere van, hiszen nem adott meg más elérhetőséget, így rendeltem egy kupa bort és némi étket, aztán bezuhantam egy padra a hátsó sarokban, köpenyembe rejtve az értékes zsákmányt. Most már csak várnom kellett.
Talán el is bóbiskoltam, de éber alvó vagyok, így, ha megáll valaki az asztalnál azonnal kipattan a szemem és a kezem a tőröm markolatára csúszik.