LANURIA A sárkányok, nimfák és mágusok birodalma |
| | Mendemondák gyűjteménye | |
| | |
Szerző | Üzenet |
---|
Mesélő
Hozzászólások száma : 1520
Character sheet Nép: NJK
| Tárgy: Mendemondák gyűjteménye 2013-06-20, 8:58 pm | |
| Kedves játékosok!
Lanuria egy komplex világ. Az egyes karakterek talán nem ismernek mindenkit, talán nem is hallottak egyes megtörtént eseményekről.
Az egyes meséket, amiket nem játékosok mesélnek, céllal indítjuk, mind egy mintázat részét képezik, melybe aztán a karaktereitek is illeszkednek. Ezt a mintázatot nem csak a regény, és nem csak az adminok alakítják, hanem a játékosok játékai is. Vannak összefüggések a háttérben, olyanok, amelyek érdekességgel szolgálhatnak mások játékából, de vagy túl régiek, vagy egyébként sem lelhetők fel túl könnyen.
Mint minden világban, léteznekk afféle "falusi hírmondók". Pletykák, mendemondák, történetek keringenek a nép száján. Elvesznek belőle, adnak hozzá az idők folyamán, s a végén néha már egészen másról szólnak, kiszínezve, elferdítve, mint a tények, amikből kiindultak. Megkíséreljük ezeket megmutatni nektek szépen, fokozatosan. Így talán újabb adalékok kerülnek szemetek elé e csodás világból vagy éppenséggel társaitok játékaiból. Nem garantáljuk, hogy minden pontosan úgy van, ahogy megtörtént, hiszen a történetek is attól lesznek érdekesek, hogy mesélőik kicsit másképp mesélik el őket.
Azt azonban megígérhetjük, hogy aki kíváncsi rá, egy linkkel megmutatjuk, hogy hol találja a tényleges játékot, amin a legenda alapul. Ti is adhattok ilyen legendákat Lanuriának. Mondjátok el nekünk, s ha illeszkedik ide, lehet belőle is mendemonda, akár igazságon alapuló legenda is!
Ezért ezt a topicot, ahol a jövőben a pletykák, mendemondák, legendák kerülhetnek. Reméljük, hogy ezzel is hozzájárulhatunk, hogy színesítsük a játékotokat, kedvet kapjatok saját legendáitok elénk tárásához.
Lanuria vezetősége | |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-06-20, 9:06 pm | |
| Az elfek Szent Kelyhe „Tartja magát makacsul egy mendemonda. Thalion Órëáról szól és az elfek ősi ereklyéjéről, mely Elsga pusztulásakor a város templomának mélyén rekedt. Állítólag az elfek vezérének egy cselédje hallgatta ki a titkos megbeszélést, melyet Ilsa Namor és Thalion Órëa folytatott, midőn visszatért Agare sivatagából. Azért ment oda, hogy a Szent Kelyhet végre újra az elfek városa őrizze, immáron Olassië. Csakhogy hiábavaló volt útja, mert mikoron keresztülverekedte magát a Nyugati szegleten, majd a sivatagon is, s meglelte a templomot, abban nem talált mást, csupán az ereklye őrzőinek csontjait. Tán azt hihetnénk, hogy ama csontok tulajdonosait rablók, fosztogatók ölték le, ám ez nem igaz. Őket még Agare, az őrült ősi sárkány pusztította el, ki a tündék fényes városából is sivatagot csinált. De mondok én valamit…. Hajolj közelebb… Thalion nagyúr meg van győződve róla, hogy a templomot nem sokkal érkezte előtt látogatta meg valaki, vagy valakik. Olyan lények, kik pontosan tudták, mit keresnek a századok óta halott sivatagban. A ládát nyitva találta, s üresen. S ő tudni véli azt is, ki áll a rémtett hátterében. Az elfek ura nagyon dühös volt.”
//Ez a mendemonda első sorban elf területeken terjedt el, hisz saját népükről szól.//
https://newagelanuria.hungarianforum.net/t124-elsga-a-romvaros
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-06-20, 9:57 pm | |
| Az elf fejvadász és a forrás vize „- És arról hallottatok-e, amikor fejvadász tört be az ostrom után felépülő Olassië városába? A nevét máig nem tudjuk, de harcosaink elfogták a merénylőt. Egy fehér elf volt. Megvetendő az ilyen lélek, ki bolyong az élet útjain, s már azt is elfelejtette, hogy honnét is származik. Az egyik elit őr mesélte….de arra kért, tartsam titokban. Amikor elfogták, a fejvadász megtört Ilsa Namor és Thalion Órëa előtt, s bevallotta, hogy Onoria bérelte fel, hogy vigyen a Forrás vizéből. Mesélik, hogy a Szent Kehely attól kel életre. E forrást használja Thalion nagyúr is, minek segítségével időben észlelte a városához közeledő orkok, s a repülő vár alkotta veszedelmet. - Miért nem öli meg Thalion úr Onoriát!? - Ugye csak viccelsz? A főpapnő a Remény templomának papnője, a Mágusok Tanácsának elnöke, mely egyúttal a Nagy Tanács is. Mi is a Birodalom része vagyunk. Szövetségben állunk az emberekkel. Egyébkét meg Onoria személyesen is eljött a felmentő seregekkel, amikor Olassiët Filnoren és az orkok megtámadták. Ezt mindet rúgja fel a vezér? Nem akarhat még egy háborút. Ő tudja, mi a jó nekünk. Én ott voltam a csatában. Hidd el, nem akarsz még egy háborút… Ezt a sebet is ott kaptam. Egy sárkányfatty azt hitte, kettéhasíthat… - Ehh…Mi lett a fejvadásszal? - Thalion úr, miután szolgálta azokat, kiknek atyját megölte a város őreként teljesített szolgálatukban, száműzte örökre…Ha tudni akarod, így volt jobb. Azt mondta megtért, de az ilyen lélek már közel jár ahhoz, hogy sötét elf legyen…Nem való soraink közé.”
//Első sorban az elf területeken ismert a történet. Kevesen tudnak róla, nem elterjedt legenda.//
https://newagelanuria.hungarianforum.net/t134p210-olassie-az-elfek-varosa
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-06-20, 10:13 pm | |
| Furia, Olassië ostroma, és a kehely keresése Onoriánál „- Igen, Furia jól vezeti az akciókat. Egyre több lanuriai stratégiai poszton vannak közülünk. A buta kétlábúak nem is sejtik, hogy akikben bíznak, azok sárkányok! Úgy hallom, már nagyon szervezettek vagyunk. Készülődünk. - Igen, egyszer majd eljön a mi időnk is. Nagy meglepetés lesz nekik, az utolsó….miért hajolsz közelebb? - Hogy ne hallja más…Azért ez az ősi sárkány tud hibázni is. Tudtad, hogy az elfek városát ő ostromoltatta meg? - Nem mondod….! - De igen. Filnorent és az orkokat is ő küldte ellene. Bennfentes vagyok! - Persze… - Ha tudnád…keresett valamit. Azt akarta, hogy Onoria elhagyja a Remény templomát, ahol székel és egész Tarsist…. - Az a szuka! - Azért ne törd össze azt a sziklát, barátom! Egyszer majd ő is megbűnhődik, és mi fogunk lakomázni a húsából. Hacsak Furia a győzelem után ki nem akasztja valamelyik kétlábú város csúcsaira. De visszatérve…Onoriánál van az elfek ereklyéje. Valahol rejtegeti. Furia, amíg az ostoba kétlábúak Olassië védelmével voltak elfoglalva, betört Tarsis templomába. A kétlábúak mesélték, hogy valami hatalmas erő miatt a templom és a körülötte lévő tér alatti kazamaták és alagutak beomlottak. Ezek amúgy is titkosak lettek volna. - Furia nagyon dühös lehetett! - Az volt.Biztosan ő rombolta le őket. Valószínűleg nem találta meg a Kelyhet. - Valószínűleg??? Azt hittem, te pontosan tudod, hogy mi történt! - Ha így lenne, talán már nem beszélgetnék veled. Furia nem hagyná, hogy kitudódjon, hogy az a szuka rászedte. Onoria máshol rejtette el a kelyhet. Az istenek se tudják, hogy mit akarhat vele!”
//Csak sárkányok között, és sárkány területeken//
https://newagelanuria.hungarianforum.net/t25p60-a-remeny-temploma
A hozzászólást Regélő összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2013-06-21, 1:41 pm-kor. | |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-06-20, 10:47 pm | |
| A sterni incidens, és az Éj-hasadéknál történtek a regényből „- És Sternhez mit szólsz? - ???... - Te nem is tudtad? Sternben volt egy incidens. Az emberek városát kicsit megcincáltuk… - Valami rémlik. De azt gondoltam, csak néhány fióka játszott a kétlábúak idegeivel. - Nem, Furia intézte azt. Az a fekete sárkány egy csoda. Ott van mindenütt és lassan mi is ott leszünk mindenütt. Igaz, az ottani terve nem sikerült teljesen. Hagyott ott egy kis heliokritet…. Ha azok megtelnek fénnyel… - Ne is mondd! Tudom! Akkor most nem lenne Stern! - Pontosan. Valami történt, valakik megakadályozták. Nagyon erősnek kellett lenniük - Kár érte! A kétlábúak így is túl sokan vannak. Nem értem, mit akarhattatok ott. - Hát nem csak rombolni. Ha azt akartuk volna, a várból és a benne lévőkből nem marad semmi. Azért azt látnod kellett volna, ahogy gömbökbe zártuk a kétlábúakat! Hogy rémüldöztek. Vagy ahogy megpöckölgettük a tornyaikat! De Furiának tervei voltak. Azt akarta, hogy Risan halljon róla, hogy a sárkányok még hűek az ősiek régi törvényeihez. Üzenni akart. Tudom, mert ott voltan. Xerar is ott volt. - AZ a Risan?! - Igen. Talán Eronia szigetén voltál, hogy nem hallottál erről sem? Kiszabadult az Éj-hasadék fogságából és valahol most Lanuriában csatangol. - És a többiek? Anzar, meg a többi ősi kijutottak? És a sereg? - Nem így állnának akkor a dolgok. Sajnos csak Risannak sikerült.”
//A Stern csillaga mesében történetek a sárkányok szemszögéből.//
https://newagelanuria.hungarianforum.net/t15-stern | |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-06-21, 9:02 am | |
| Nimfa pletyka Elonar úrnő és Thalion úr kapcsolatáról, s az utóbbi időben az erdőbe engedett férfiakról „- Te, láttad, hogy Elonar úrnő ma milyen búvalbélelt? - Persze…szegény, akinek a szívében van valaki, s mégsem érheti el. - Hogy érte ezt? Csak nem szerelmes az úrnő? - Ó, hát én ilyet nem mondtam….hihi! - Ne csigázz, te tudsz valamit! Naaaa, áruld már el! - De nem mondod el senkinek….mert… - Jó-jó, persze… - Emlékszel, hogy az úrnő milyen komoly segítséget nyújtott az elfeknek Olassië ostromakor? Befogadta a menekült családjaikat, egy kisebb sereget küldött, hogy segítsék az orkok és a repülő vár elleni csapataikat. - Ebben nincs semmi. A tündék a legjobb szövetségeseink…már ha annak nevezhetünk is valakit. Izra, tudod jól, a rejtőzködést várja tőlünk. - Igen, csakhogy Elonar már régóta ismeri az elfek daliás vezérét. Láttad már? - Azt a komoly arcút? Sosem mosolyog, pedig láttam már néhányszor. - Thalion. Gyerekkoruk óta ismerik egymást, de én mondom neked, hogy több van közöttük barátságnál. - De hát annak Elonar úrnőnél már lenne nyoma…hihi…egy gömbölyödő pocak… - Te butus! Hát az úrnő betartja a törvényt! Ő Izra helytartója! Nem enged meg magának semmit. De figyeld a tekintetét, ha ott vagy, amikor találkozik Thalionnal! Mindent elmond! Szerintem csak Izrára nézne úgy, ha megjelenne előttünk, mint az elfek vezérére! Ambaronba sem Aranamophe kedvéért látogat minden télen a Szeretet ünnepén. Thalionnal találkozik. És mostanában elég sokat járta Olassiëban is. Én mondom neked, van közöttük valami. - Hm….mondasz valamit…hihi! Most, hogy mondod, tényleg furi egy kicsit. Az utóbbi években mintha sokkal lágyszívűbb is lenne. Beengedte ide azt a vörös sárkányt, akit Akahana hozott, de még az öreg fehéret, meg az unokáját is. Aztán itt volt Marius, a félig nimfa férfi. Sok volt mostanában erre a férfi...pedig Izra tiltja.”
//Nimfák között terjedő történetek ezek.//
https://newagelanuria.hungarianforum.net/t149p180-csillagfeny-fogado - apró évődés Ambaronban https://newagelanuria.hungarianforum.net/t246p120-olassie-erdeje - látogatás Olassiëban https://newagelanuria.hungarianforum.net/t19p60-elonar-erdeje - fehér és vörös sárkányok https://newagelanuria.hungarianforum.net/t19p270-elonar-erdeje - Olassië menekültjei https://newagelanuria.hungarianforum.net/t19p360-elonar-erdeje - a haldokló vörös, akit az istennő hozott
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-06-21, 9:41 am | |
| Onoria, a Remény templomának főpapnője *Az emberek között Tarsisban járja egy mendemonda. Ott székel Onoria, a Remény templomának főpapnője. A nagy többség Lanuria megmentőjét látja a törékeny alkatú papnőben, ki hét évszázada úgy zárta le a Nagy Háborút, hogy Lanur, az emberek vezetője, ki életre hívta a szövetséget, már Dremer kegyelmét élvezte. Ezen tettét soha nem felejtik el neki, s mivel ő a legöregebb ember, a most élők már nem tudják, csak a régi írásokból lehet visszakeresni, hogy ehhez Rianát, az egyik ősi sárkány, Risan nimfa szerelmét kellett rábírnia, hogy elárulja a fekete sárkányt. Riana, a föld nimfa végül megtette ezt, s egy utolsó csatában egy ősi sárkány varázslattal sikeresen zárta az Éj-Hasadékben megnyitott örvényen keresztül el a sárkányok seregét.
Pusmognak arról, hogy Onoriát az istenek kegyelme élteti oly hosszú ideje, s tán a halál már nem is fog rajta, hogy szolgálhassa Lanuriát. A háború több, mint hétszáz éve véget ért. Az akkor élt harcosoknak már unokái is régen alulról szagolják az ibolyát, semhogy alig harminc éves külsővel igazgassák egy birodalom dolgait. Nagy tiszteletnek örvend hát a főpapnő, s ha az utcán végigmegy, nem suttognak a háta mögött, s meghajlással, ékes szavakkal köszöntik őt.
Onoria bölcsen, nagyon is ügyel jó hírére, s így titokban tartja mindazokat a ténykedéseket, mik szerinte Lanuria további virágzását hivatottak elősegíteni, pedig küldöttei, s azok, kik végrehajtják megbízásait, tudnának mesélni. Ám Onoria keze tiszta marad, s ő csupán elnököl, igazgat, s emellett az istenekhez fohászkodik.
Ezen dolgokról még kósza mendemondák is csupán ritkán kelnek szárnyra, hisz hű emberekkel veszi körbe magát, s bizonyára vele vannak az istenek is. Ám ha mégis feltűnik néha valaki, ki álhíreket terjeszt, nos, az hamar elcsendesedik, időnként a makacsabb téveszméket hirdetőknek nyoma is vész….*
//Első sorban az emberek között terjed jó híre a papnőnek, de a többi nép körében is jó híre van neki. Negatív mendemondák nagyon ritkán kelnek szárnyra.// Lásd regény https://newagelanuria.hungarianforum.net/t25-a-remeny-temploma - Onoria megbízásai | |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-06-21, 1:38 pm | |
| A Gastor-küldetés „- Emlékszel arra a fiúra, akit Thalion úr maga mellé vett? - Arra a kis lilás szeműre? Kissé ijesztő, fura gyermek. - Igen, arra. Mi lett vele? - Thalion egy külhoni elffel, ki mellettük küzdött már az erdőben is az orkok ellen, elküldte. Nem tudom pontosan, hogy hova. Úgy vélem, az emberekhez bizton nem, hisz a nagyúr kimondottan nagy jelentőséget tulajdonított neki. Nem egyszer hallottam, hogy úgy tekint rá, mint népünk jövőjének letéteményesére…. - Nem túlzó e felelősséget egyetlen gyermekre helyezni? - Ó, nem tudatta ő egy gyermekkel, hogy mikén vélekedik jelentőségéről. Maga mellé vette, okíttatta, vigyázta. Egyébiránt én találkoztam Gastorral. Hihetetlen, milyen erős aurája van neki, s mekkora mágia veszi körbe őt. Jelenlététől pedig a hátam is lúdbőrözött. Van abban valami, mit a vezér sejtetni engedett Gastor sorsáról. - A nagy erő, nagy felelősséggel is jár. Vajh, ha nem merte, vagy nem akarta Olassiëban tartani, itt felnevelni, mily hely lehet az, hol biztonságban hiszi a nagyúr, s kellő neveltetést is kap, mely majd az egyenes úton tartja. Oly úton, mely nem Gwaith-dúrban ér véget. - Mondom, nem tudom, barátom. Olassië vezetése ezt nem engedte kiszivárogni. Tán Fatimát kellene megkérdened, de már nem láttam egy ideje városunkban. Ki tudja, tán visszatért oda, honnét érkezett….?”
//Elfek szűk körében ismeretes a történet, s ők sem ismerik teljességgel, mint a fenti beszélgetésből ki is derül.//
https://newagelanuria.hungarianforum.net/t134p270-olassie-az-elfek-varosa - az út kezdete
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-06-21, 2:09 pm | |
| Lanur kardjának legendája *Halljátok hát mesémet a kardról. Bizonyára mind hallottatok a kardról, mely még halhatatlant is képes ölni. Én hiszem, hogy azon lények, kikkel őseink, az első partra szálló emberek harcba szálltak, léteztek és léteznek most is. Igen, a sárkányokról beszélek. Ne nevessetek! Egy napon ezek a lények visszatérhetnek, s ha mi nem állunk készen, nem lesz erő, mely megállítsa őket. Tudom, hogy Riana, a vörös nimfa az Éj-hasadékba zárta őket, ám mi lesz, ha egyszer feltörik ama kapu zárját, mely ott is tartja őket? S vajh, kik akkor visszavonultak a hegyekbe, régi területeikre, önhitten azt hiszitek, hogy nem térhetnek vissza? Nem? Hát mit derültök akkor?! Ne higgyétek, hogy meghaltak! Azok a bestiák most is élnek, és bizton állíthatom, hogy rettentően dühösek. Ezért fontos, hogy tudjátok, s hogy gyermekeitek is tudják, mit elmondok néktek. Lanur vezette seregeinket már partraszálláskor is. Csatáról csatára, midőn az ég szörnyetegeivel szálltunk harcba. Lanur óriási vezető volt, nagy harcos és igazi, bölcs ember. Ám minden képessége, s csapataink vitézsége, bátorsága, ereje kevés volt. A fekete sárkányok, kik az összes szörny közül a legnagyobbak, s legerősebbek voltak, egész csapattesteket pusztítottak el. Nem fogta őket semmilyen fegyver, de még mágusaink, sőt, Lanur ereje sem. Hiába álltak mellénk a törpék, a nimfák, az elfek….mind csak pusztultak velünk együtt. Végtére az istenek is megelégelték a vérontást, s úgy döntöttek, útját állják neki. Kovácsoltak egy kardot, egy olyan fegyvert, mely Lanur kezében elég erős ahhoz, hogy a leghatalmasabb sárkányokat is meg tudja ölni vele. Lanur a kard nélkül is hatalmas és erős mágus volt, de a karddal oly hatalma lett, mellyel már a feketéknek is számolni kellett. Ám hiába a fegyver, ha önnön csapataink között is akadtak árulók, s nem csak ellenségeink között. Lanurnak harcostársa, legjobb barátja, Singarme vált árulójává, s a kard egy fekete sárkányhoz került. Lanur és Singarme is elesett akkor. Singarme megbűnhődött tettéért, kísértetként itt ragadt a földön, ám Lanur tetteinek jutalmaként bizonyára Dremer birodalmában van, s boldog, mert látja, hogy nem lett vége mindennek akkor. Onoria, ki már akkor is élt, beszélt ama fekete sárkány szerelmével, egy másik árulóval. A vörös nimfával. Róla már bizton hallottatok. Visszatérítette a helyes útra, s a nimfa elárulta a sárkányt. Csapdába csalta, s ott, az Éj-hasadéknál véget vetettünk mindennek. Riana önként vállalta a száműzetést Lanur tornyába, melyet maga a Hős Lanur emelt sziklákból. S e tornyot Singarme, s a kísértetek őrzik, kikkel még Lanur kötött szövetséget. Ma is Riana őrizője Lanur kardjának, s ott őrzik Lanur tornyán. Tehát ha újra támadnának az ég e szörnyű bestiái, ne feledjétek, van remény, mert van kard, mely még legerősebbjeiket is sebezni képes. Csak kéz kell, mely forgatja azt. Noha elég feladat az is…”
//Emberi legenda Lanur istenítése, s Lanur kardjának emlékezete. Ám tényként eláruljuk, a kard már nincs Rianánál, sem Lanur tornyában. Inaeth, egy ősi sárkány lopta el a toronyból, s adta át Risannak, annak a fekete sárkánynak, kit Sol szabadított ki a regényben az Éj-hasadékból akaratán kívül.//
Lásd regény! https://newagelanuria.hungarianforum.net/t43-sarkanyok-volgye-a-kapu-ket-oldala - a kard ellopása
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-06-26, 10:25 am | |
| A Nagy Kaszás fogadó
„Valian környékén máig nagy híre van a Nagy Kaszás fogadónak. Az emberek és nekik hála a környéken rendszeresen megforduló utazók is pusmognak róla, mik meg nem estek. Hol van már az, amikor még csak a fogadós telepített oda sírokat? S az, amikor egy utazó azt hitte, hogy lenge hálóingben, s kezében kaszával az ajtót csépelő alak nem a fogadós, aki saját magához akar betörni, hanem maga Dremer?
Azóta, pár éve megesett már, hogy valódi élőhalottak keltek ki sírjukból, holt varjak, s alvilági lények lepték el a fogadót. Több ott megszálló vendég esett áldozatul a támadásnak, s maga a fogadó is, mígnem véget ért. Máig csak találgatások vannak, mi vetett véget a zombik támadásának.
Az emberek pusmognak. Egyesek szerint maga Dremer szállt le kaszával, s vágott rendet közöttük, így üldözve vissza őket oda, ahonnét jöttek. Kaszája csillogott a hold fényében, rettentő köpenye betöltötte az egész fogadót. Végül csak a még élők maradhattak meg, s a fogadó romjai. E nézetek esetében van eltérés, mert van, akik szerint nem leszállt, hanem a földből bújt elő.
Mások azt mondják, hogy a fogadóban bátran küzdők győzték le, sőt, ők bántak el még Dremer háromfejű kutyájával is! Hősies harcukban azonban sokan elvéreztek, nők, s férfiak vegyesen. Akkor lett vérszínű a Hold is egy időre.
Megint mások azt mondják, azokra hivatkozva, akik ott voltak, hogy egy lány, egy törékeny külsejű lány áldozta magát Dremernek, s áldozata mentette meg a fogadót a benne lévőkkel együtt.
Hogy mi az igazság? Kérdezzétek meg a Valian környékén élőket, vagy ha szerencsétek van, azokat, akik tényleg ott voltak. Egyesek csak a fogadós meséjének tartják, aki így akarta növelni forgalmát és egyben megmagyarázni egy hatalmas kocsmai verekedés rombolását.”
//Emberi pletyka a fogadóról, első sorban Valian környékén fordul elő, de egyes vándorok messzebbre is vihetik a hírét.//
https://newagelanuria.hungarianforum.net/t59-nagy-kaszas-fogado-valian-kulso-peremen - ahogy valójában történt
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-07-10, 3:38 pm | |
| Ezmot története „Terjed egy történet a sárkányok között. Most elmondom neked. A Nagy Háború már évek óta zajlott, amikor az első sárkányok átálltak a kétlábúak mellé. Igen, biztos hallottál róluk, sárkányok, akik saját fajtársaik, saját népünk, testvéreik, szüleik, fiaik ellen szálltak síkra és öltek is meg sokakat. Ó, csak néhány név, hogy tudj róluk….Negan, Kain, Ezmot…. Hogy nem ismerős neked Ezmot? Hát ő egy kevésbé neves halandó sárkány. Egy kék. A háború végével nem minden ősi került a kétlábúak álnok csapdájába. Ha Risant nem árulja el kétlábú szajhája, az a vörös hajú nimfa, el sem jutunk idáig. Már elsöpörtük volna az összes selejt teremtményt. Győzelemre álltunk. Na, de nem erről akarok beszélni. A háború végével visszahúzódtunk, a kétlábúak azt hiszik, hogy azért, hogy a sebeinket nyalogassuk. Hogy elegünk lett a harcból és a vereség megviselt minket. Pedig dehogyis! Erőt gyűjtünk, készülődünk. Van még ősi, aki az élünkre állhat, s győzelemre vezet majd minket. Ám előtte meg kell tisztítani sorainkat az árulóktól, és fel kell készülni, mert ha újra támadunk, az olyan kíméletlen lesz, amilyenről a kétlábúak álmodni sem mernek. Mosolyogj csak, úgy lesz. Furia is élére állt a vadászatnak az árulók után. Egymás után fogta el és ölte meg őket, csak néhányan szöknek még mindig álnok kígyó módjára előle. Ilyen volt Ezmot is, amíg csapdát nem állított neki. A kék sárkány pedig belesétált. Akik ott voltak, azt mondják, hogy Ezmot ellenállt neki. Megvetni való az ilyen, de rátámadt Furiára. Az ősi sárkány azonban nem ölte meg. Játszi könnyedséggel győzte le, s amikor a kék sárkány már nem tudott védekezni, széttépte a szárnyait. Úgy szétroncsolta, hogy soha nem gyógyulhatnak be. Mondják, hogy utána a csontjai következtek. Módszeresen törte el őket, kegyelmet nem ismerve. Akkor Ezmot már azért könyörgött, hogy vegye el az életét, ám Furia nem tette. Amikor a kék sárkány végképp megtört, akkor súgott valami a fülébe. Senki nem hallotta, csak ők ketten. Addigra a kék sárkány már alig élt. Olyan hatalmas sebek nyíltak a testén, amik teljesen sohasem gyógyulhatnak meg. S Furia ekkor abbahagyta kínzását. Nem engedte el, őrizet alatt tartotta, de csak őreit engedte a közelébe. Hagyta, hogy begyógyuljanak sebei, s miután Ezmot annyira megerősödött, hogy fel tudja venni kétlábú alakját, elhagyhatta Furiát. Mondják, hogy azóta keresi áruló társait, s amikor egyet megtalál, nem sokára azt az egyet Furia is megleli, s akkor végez vele. Ezmot megtanulta, hogy nem árulhat el büntetlenül egyet az őseik közül. Már nem fogja megtenni többé, de ennek Furia megkérte az árát. Olyan árat, amire Ezmot emlékezni fog, míg él. Megnyomorított teste fogja rá emlékeztetni.”
//Ezmot: https://newagelanuria.hungarianforum.net/t179p150-kozepvidek https://newagelanuria.hungarianforum.net/t271p60-gyilkos-to//
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-07-11, 11:39 am | |
| Sendel legendája „Volt egy város, Sendel. Valamikor, tán száz év sem telt el a Nagy Háborút lezáró csatát követőn, mikoron néhány kalandor felfedezett két oszlopot, melyek magukban álltak a pusztán. Különös jelek, rúnaírás borítják e két oszlopot, s messzi tájakról érkeztek vándorok, bölcsek, tudósok, de még a helyi őslakos elfeket is megkérdezték róluk, mégsem tudta senki megfejteni őket. Ám addig jártak oda, hogy előbb csak egy kis települést építettek köréjük az érdeklődők, később ebből falu, majd város lett. Ma már senki nem kutatja az oszlopok nyelvét, sem jelentését, noha ez kétségtelenül nagyban köszönhető annak, hogy eme város kihalt. Először 674-ben ébredt rá Onoria főpapnő, hogy a városról nem hallott már rég semmit, s küldötteket szalasztott, kik azóta sem tértek vissza a Remény templomába. Nyomuk veszett, tán mindörökre. Mesélik, kik arra jártak, hogy a város mellett semmi nyoma csatának, sem egyéb pusztításnak, csupán az idő hoz reá romlást. Falai között sötét kalandorok bújnak meg néha, de láttak már orkokat is arra. Kísértetvárossá vált, s tán jobb is, ha úgy marad, hisz egész népessége tűnt el, az első oda küldött felderítők is, nyomtalanul.”
//Lásd Sendel// | |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-07-29, 3:11 pm | |
| A Nagy Vihar következményei
„Vadalan kékesszürke bőrű népének köreiben egyre terjed a pletyka, miszerint világuk véglegesen megváltozott. Rengeteg történet kering a Nagy Viharról, mely megrongálta Savantit, a vizek városát, s az azt követő katasztrófákról, a földrengésekről, a vulkánkitörésekről, a felszakadó földekről. Arról, hogy ez tán az istenek büntetése volt, míg mások szerint azok az idegenek hozták el, kik a viharral együtt érkeztek. Nem ismeri senki a céljaikat, ám azok, kik Savantiban voltak akkortájt, állítják, hogy egy vadalan mágussal karöltve két idegen, kiket a vihar szülötteinek neveznek, szüntette meg a katasztrófákat. Egyesek szerint a nőnek villámló tekintete, s olyan haja volt, melyet acélból szőttek. A férfi pedig oly hatalmas volt, hogy eltörpült mellette a vadalan mágus. Hatalmas, fekete öltözetére haja úgy omlott rá, mint ki nem is halandó lény. Ám voltak mások is. Oly harcos, kinek haja, mint a frissen hullt hó, s nője, kinek fülei, mint a vadalanokéi, hegyesek voltak, ám bőrük fakó, fehér, s a nő haja oly sárga, mint a szalma. Ám visszatért Alex Ian Keegan is, kit már halottnak hittek, a vörös sárkány, ki az Arénában tűnt el, midőn jogos ítéletére sújtott volna le rá, s még lehetne sorolni azokat, kik akkor érkeztek, s harcoltak példának okáért az Aréna bajnokaival, köztük Niltassal. Éppoly sokszínűek, sokfélék, csak még színesebbek, furcsábbak, mint a vadalanok. S épp e furcsaságuk miatt akad olyan, egy másik sárga hajú, ki vékonyka, mint egy mágus, ám mégis kardot forgat varázsbot helyett, s oly agresszív, mint egy megvadult griff. S akadtak még párosok, fekete mágus férfi, ki halottnak néz ki, csupán szemei élnek orcájában, de nagyon, s hegyes fülű nő, dióhoz hasonlatos barnaságú hajjal. S ott a mágus, kit, bár ölt az Uralkodó mégis hős társainak adott vissza, kik megmentettek egy hajót a tengeren a kalózoktól. S az Uralkodó….tán öregszik, s bátorságát, büszkeségét elvette a kor…hogy ily könnyű ítéletekkel engedett utat az idegeneknek, kik ártottak már Vadalannak. Vannak, kik úgy gondolják, tán ideje lenne visszavonulni, s átengedni helyét egy fiatalabb, tettrekészebb, s erősebb akaratúnak, ki képes lenne megfelelni az újdonságok okozta kihívásoknak is. Ám a papság kiáll mellette, még ha kénytelen volt is elismerni, hogy ha a vadalan hajók más földeket is találnak, mint hogy állították azt a vihar szülöttei, akkor tévedtek abban, hogy Vadalan az egyetlen föld e világon.”
//Lásd Mese: A régi-új világ, Vadalan kontinensén// | |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-08-02, 12:45 pm | |
| Sárkányölő Raman „- Ismeritek azt a törpét, aki megölt egy sárkányt? - Hát hogy a manóba ölne meg egy törpe egy sárkányt? - Ó, barátaim, ráadásul ő egy mocsári törpe, nem is a harcos hegyi törpék közül való. Ne nevessetek! Úgy igaz, ahogy mondom… Ha nem hiszitek, kérdezzétek meg bármelyik vándort, aki járt már Lanur tornyában. Ott él ugyanis, annak a vörös nimfának a barátja, aki az Éj-Hasadéknál legyőzte a sárkányokat… - Ne hantázz, nem is ő győzte le… - Dehogyisnem, ha azt vesszük, hogy csapdába csalta, hála Onoriának. Azt beszélik, hogy ő győzte meg. De elkanyarodtam. Szóval ez a mocsári törpe fene bátor egy teremtmény, nem lehet véletlen, hogy a toronyban él. Oda nem engednek be akárkit. Kísértetek és akkora őrök vigyázzák, mint a ti nagy ruhásszekrényeitek, csak még magasabbak is azoknál. És ez a Raman, a törpe ott él. Na, hisztek-e már nekem?! Nem? Nos, kérdezzétek csak meg bátran a torony őreit, ők tudják, én is tőlük hallottam! Egymaga volt, a sárkánnyal szemben. Fene nagy teremtmény volt, karmokkal, fogakkal, meg minden! És Raman megölte.”
//Igazság szerint: Raman nem kedveli különösebben a sárkányokat ez pedig vacsorának nézte, és megpróbálta egészben lenyelni. Megjárta azonban vele, ugyanis a törpe fennakadt az éhségtől lesoványodott, legyengült sárkány torkán. Ez annak volt köszönhető, hogy Raman rengeteg éles, általa fegyvernek minősített kacatot kötözött a derekára. Nos, a fegyverre csöppet sem emlékeztető ócskaságok tucatnyi horogként vájódtak a sárkány ínyébe, torkába, és nem utolsósorban a nyelvébe. A torokban lógó törpe, és lomjai annyira kitöltötték a vaskos torkot, hogy a sárkány levegőt venni is képtelen volt. Nem is húzta sokáig. Rövid ideig tartó fuldoklás után holtan rogyott a földre. Ramannak jó néhány órájába beletelt, mire sikerült kikászálódnia a bűzös szájon át. Lásd regény//
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-08-09, 9:04 am | |
| Ambaron réme
"Ambaron békés falujába nem a szeretet vert tanyát azon a bizonyos éjjelen. A Csillagfény fogadó romjainál már dolgos kezek hordják el a törmeléket, s szörnyülködve nézik a rémséges tetemeket. A faluba érkező kereskedő kíváncsi pillantásokat tesz a szorgos, ámde keserves emberek felé. Egy asszony mellé lép, ki zokogva fogja közre piros orcáját. A közeledő szakállas, a kofa vállára fekteti kezét, komoran néz a kérdő tekintetekbe, mik ismerősek számára, hisz gyakran betér a faluba. - Barátom, nyugalmunk már sosem lesz a régi. A sötétség befészkelte magát közénk, feldúlta az emberek életét. – Sóhaja bús, de szemeiben haloványan, de ott dereng a harag, mit érez. - Az a bájos arc, maga a legromlottabb lélek, kit valaha is láttam. Az őrület akkor tetőzött ki mikor felbőszítette Tarek, az a szerencsétlen bolond... Akkor jött a baltával hadonászó öreg és a fia, kiket elpusztítva megmentőnek hittük, mígnem kegyetlenül csonkított, kínzott, és végül az egész fogadót pusztító hatalma alá vonta tüzével. – Hüledezve nézte a hallgató az öreget, és a gyászba borult nőt ki bólintva helyeselt. - Elfogtátok? – Reménykedve pislogott, hogy az igazság végül utol érte-e az elkövetőt. - Kételyekbe csalt minket, egy másik nővel egyetemben vetettük rács mögé. Másnapra kirobbantotta a börtön falát, mi meg hiába kerestük… - Asszony az elkövető?! - Értetlenkedve csóválja meg fejét, ilyet még sosem pipált, egy nő, akitől férfiak lába reszket jelen percben is. - Na és a másik, vele mi lett? - Már szabadon járkál. Tévedésünkre végül ráébresztett segítőkészsége és bátorsága. Sok paraszt közül, ő volt az egyedüli, aki szembe szállt Azzal, mikor annak a kislánynak a halálát követelte. Reméljük a fejére kitűzött összegért, valaki megszabadja ezt a világot tőle, de addig is fohászkodunk az istenekhez, hogy még egyszer be ne tegye a lábát ebbe a faluba. Az a gonoszság... talán nem is evilági, ki ilyenre képes szemrebbenés nélkül..."
//Lásd: https://newagelanuria.hungarianforum.net/t149p210-csillagfeny-fogado#15386 https://newagelanuria.hungarianforum.net/t148p60-ambaron-falu#15649
Wyerre von Morhanra kitűzött összeg 100 darnában lett meghatározva, melynek egy részét Kesa Klensbane ajánlotta fel, névtelenül. //
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-08-24, 1:30 pm | |
| A Nagy Vihar következményei - Lanurián „- Hallottad? Azt rebesgetik, hogy az egyik hajónk, ami Verinol felé tartott, felfedezett egy új földet. - Ne mondd! A viharban én is ott voltam! Olyan volt, mintha a világ vége jött volna el, vagy a főnixek tértek volna vissza! Lángolt az egész égbolt! - Te kint voltál a viharban és túlélted??? - Hát….nem egészen…valójában a fogadó ablakán keresztül néztem és nem mertem kimenni.. Ne mondd el senkinek, de még az ágy alá is bebújtam! - Haha…. - Ha te ott lettél volna, neked is elszökött volna a bátorságod! Olyat én még nem láttam! - Na jó…pedig jó anekdota lett volna, barátom! Egy szónak is száz a vége, a Leviathan a viharban felfedezte azt a földet. Beszélik, akik visszatértek onnan, hogy kék bőrű, hatalmas és harcos népek lakják. Állítólag maga a föld is óriási és gazdagon termő. Erdők borítják, még a hegyeik egy részét is, a fű kövér, övig érő, a marháik pedig óriásira nőnek, a lovaiknak pedig van egy szarv a homlokán… - Ne szédíts, tudod, a pletykák rendre túloznak… - Ezt az egyik matróz mesélte. Látta az épületeiket is. A fővárosukat pedig folyó és vízesés köré építették! - Ez nem kunszt, nekünk is van vízeséses városunk, Avlanion! - Ők azonban nem csak ebben különlegesek. A füleik olyanok, mint az elfeké nálunk, és rendeznek ilyen….tornákat! A matróz azt mondja, hogy gazdag a városuk is. Sőt, azt is hallottam, hogy már tőlük is érkezett hajó Verinolba, s az első kereskedőhajók el is indultak az új földre. - Annyi mindent beszélnek az emberek, de én még kék bőrű elfet nem láttam, sem a hajójukat, pedig Verinoltól nem messze lakom. - Pedig az nem lehet, hogy ennyi ember csak kitalálta volna. - És hol volt ez a föld, miért csak most találták meg? Sok száz éve hajózunk már a tengereken, még sem botlottunk bele. - Talán a vihar… - Badarság, barátom! De mutass csak egy kék harcost és én készségesen elhiszem neked. Sőt, meghívom őt is és téged is egy jó sörre Verinolba! - Szavadon foglak, barátom! Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a Tanács mikor lép ebben a kérdésben. Habár lehet, meg is tették már. Nem mindig kötnek a dolgaikat az orrunkra….”
//Lásd Mese: A régi-új világ, a mendemonda első sorban a lanuriai emberek között ismert, de terjedőben van, s idővel minden nép köreiben ismertté válik.// | |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-09-23, 8:08 am | |
| A sötét elf
"- És arra emlékszel, amikor az a félelmetes külsejű, szemtelen sötételfet vittük Thalion úr elé? - Persze, hogy emlékszem! Majd kirázott a hideg tőle! De borzalmasan szemtelen volt! - És milyen magabiztos! Legszívesebben lekevertem volna neki egy pofont, amilyen tiszteletlen volt Thalion úrral. - Nekem mondod?! * Fatimának ennyi elég volt. Odasétált a katonákhoz.* - Elnézést, de elmondanák, kiről van szó? *Azok rápillantottak, majd elmondták. * - Hónapokkal ezelőtt járt itt egy férfi. Ugyanaz a férfi, aki a nagy csata során is megjelent. Az erdőben küzdött egy nagy mágus ellen, de olyan fickó volt, aki csak magára gondolt, nem foglalkozott mások épségével, csak az érdekelte, hogy harcolhasson. *Fatima nagyon figyelt. Mikor visszatért a támogató levéllel és Onoria papnő által küldött segítséggel, látott egy Dylanhez hasonló valakit küzdeni az erdőben. De akkor nem sejtette, hogy ő volt az. Mert nagyon nagy gonoszság áradt belőle.* - Ami akkor nagyon félelmetes volt, hogy hatalmas sötét energia áradt a harc során belőle. Most pár hónapja viszont újra visszatért. Fegyvertelen volt akkor. * A másik vette át a szót. * - Na igen. Még a botja sem volt nála, amit a harc során különleges fegyverekké tudott átváltoztatni... * Fatimának nem kellett több. Tudta, kiről van szó. Kissé türelmetlenül szólalt meg.* - Mondják meg! Biztos, hogy az a férfi volt itt pár hónapja Thalion úr előtt? * Kissé meglepetten válaszoltak neki. * - Igen. Biztosan ő volt. Nem is értettük, hogy meri idedugni a képét. Thalion úr bölcsen kiutasította a birodalomból a fickót, az meg csak vigyorgott állandóan, mintha semmit sem jelentene számára ez a száműzetés. ~ Na igen, ez Dylanre vall... ~ - Köszönöm."
//Elfek között, első sorban Olassië falain belül terjedő mendemonda. https://newagelanuria.hungarianforum.net/t134p390-olassie-az-elfek-varosa#15188
Az eredeti történet lásd Olassië ostroma c. mese, Olassë erdeje helyszín: https://newagelanuria.hungarianforum.net/t246-olassie-erdeje Illetve Olassië városa: https://newagelanuria.hungarianforum.net/t134p360-olassie-az-elfek-varosa// | |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-09-23, 9:21 am | |
| Gyilkosság a Nemesi udvarházban
„Nem is oly régen, Tarsisban, a Nemesi udvarházban történt valami. Ez a hely az, ahol a klánok vezetőit, a nemesség tagjait vendégül látják, ha átutazóban vannak, részükre szállást biztosítanak. Az elit helye, ahová csak borsos ár megfizetése után juthat nem közéjük tartozó. Nos, az előző évben fordult elő, hogy egy nagyhatalmú, fekete köpenyes mágust meggyilkoltak. A nyomozás során annyi derült ki, hogy egy máig ismeretlen fekete köpenyt viselő alak sietett ki onnan a gyilkosság idejében, ám a mágus, nevezett Zelatus lakosztályának egy részét nem csak a gyilkosság és az azt megelőző küzdelem dúlta fel. Lángba borult, talán épp a gyilkos ténykedésének köszönhetően, hiszen a tűz az egyik legjobb elem, ami a nyomokat eltünteti. Végül tettes, vagy konkrét gyanúsított hiányában az ügy körül elültek a hullámok, de a rossz nyelvek szerint akad még olyan harcosa az őrségnek, aki nyomoz csendben, a háttérben. Emellett pusmogják még a városban, hogy a Nemesi udvarház őrizetét is új, a közönséges katonák mellett jóval szigorúbb és hatalmasabb mágus őrséggel erősítették meg. Az őrök titokzatos, jeleket viselnek magukon, éppúgy akadnak közöttük fekete, mint vörös, barna, vagy fehérköpenyes rendbe tartozók is, s beszélik azt is, hogy maga Onoria adott utasítást ennek az őrségnek a létrehozására. Hogy mi ebből az igazság, talán csak a legfelsőbb körökben tudják, a klánházak vezetői, a nemesség. A többi csak találgatás, mendemonda, mi a tarsisi emberek száján forog.”
//Főként Tarsis, és az emberi lakosság körében ismeretes a történet, de a pontosabb információk a mágus rendek és a nemessé berkein belül ismeretesek csak. Eredeti játék: https://newagelanuria.hungarianforum.net/t23-nemesi-udvarhaz // | |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2013-11-11, 8:41 am | |
| Gyilkos sárkányok Nortelonban
„- Azt mondják, hogy néhány éve járt itt utoljára az a fekete mágus. Mások szerint nem is olyan régen is megfordult. - Igen, az őrök elbeszéléséből tudom, hogy így volt. Eredetileg megölt itt valakit. Egy nővel volt akkor, s úgy mondják, hogy az áldozata egy nyomorék volt. - Igen, én is hallottam. Hogy képes valaki efféle galádságra? - Ez még nem is lenne semmi, ám hogy hogy ölte meg...! A katonák előtt a lány felmentette, de amikor megnézték a testet, kiderült, hogy nem tudják, mivel ölte meg. - Erre emlékszem! Azt suttogták, hogy a halott hátában olyan sebek voltak, amiket ismert fegyver nem okozhatott. Mintha hatalmas karmokkal tépték volna fel….! - Ez semmi! Még akkoriban beszéltem az egyik őrrel, aki akkor szolgálatban volt. Rájuk akarták törni az ajtót, hogy újra kihallgassák őket, de mire feljutottak, már üres volt a szoba. És tudod, hogy mit beszéltek? Az egyik katona meg mert volna esküdni rá, hogy a tetőről épp akkor szállt fel két sárkány. - Ne beszélj! Sárkányok nem járnak Nortelonban! - Dehogynem! Emlékezz arra a fehérre is...! - Igazad lehet…akkor lehet, hogy valójában két sárkány ölte meg azt a nyomorékot? - Könnyen lehet. A katonákat elvakította a nap, de te minek mondanál két nagy, arany színű repülő lényt? - Hallatlan! - Jó kapcsolataim vannak a városőrséggel. Beszélik, hogy talán egy évre rá visszatért. Akkor egy másik nővel volt, de az őrök felismerték és üldözőbe vették. Máig nem tudni, hova tűnt…. - Ha sárkány volt, bizonyára elrepült újra! - Nem beszéltek a város felett repülő sárkányról. *Beáll a csend a két barát között. Mindkettő poharának tartalmát nézi. Ha már Nortelonba is bejuthatnak sárkányok, mi vár rájuk?*”
// A mendemonda alapja: https://newagelanuria.hungarianforum.net/t47-nortelon-a-felhok-varosa // | |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2014-01-07, 9:33 am | |
| Nortelon tornyai
„- Hallottál a négytornyú városról? - Mi az, hogy!? Jártam is ott! - Azt mondják, hogy oda nem léphet be akárki….nem is tudom, hogy igaz lehet-e. Van olyan varázslat, ami bizonyos népeket távol tud tartani? Most miért hallgatsz? Úgy nézel ki, mint aki savanyút evett….orkokra gondolok, meg trollokra, meg effélékre…sabbatikra, tudod, akiket gyilkosoknak mondanak, de senki nem látta még őket….meg nimfákra. - Régen jártam a Tűz fogadóban. Ez ott van, nem messze Norlantől. Gyönyörű helyen, onnan látni a várost és hallani a tenger morajlását….sokféle nép jár oda. Olyanok is, kik a városba nem menetnek be. Láttál már nimfát? Nem fontos…végülis nem járkálnak úton-útfélen, először én se tudtam, hogy ki lehet az….akkor, jó néhány téllel ezelőtt. Még siheder legényke voltam. Olyan nőt én sem azelőtt, sem azóta nem láttam. Olyan volt a mozgása, mint egy macskának, olyanok a szemei, hogy mikor belenéztem azt kívántam, bárcsak az enyém lehetne legalább egy órácskára, még úgy is, hogy ha utána maga Dremer visz magával… De nem lehetett, nem törődött sem velem, sem azokkal a fogadóbeli férfiakkal, akik ott lebzseltek körülötte. Vonzott minket, mint pók a legyeket….elhiheted nekem. *A beszélő felsóhajt. Enyhe pocakját behúzza, ahogy visszagondol azokra az időkre, amikor még ifjú volt.* - Meg is leckéztetett egyet, aki túl bátor volt, fogdosni kezdte, a nimfa ráolvasott valami varázsigét, s az úgy menekült vissza a helyére, mint a jól megvert kutyák. Aztán a nő kiment a fogadóból. Képzelheted, majd’ kiugrott a szívem a helyéről, mikor utána lopakodtam. Visszanézett rám és még az ütő is megállt bennem. Gondoltam, most majd biztos jól elvarázsol engem is…de nem bántott. Tán nem tartott veszélyesnek…. Elindult a város felé…én akkor még nem hallottam arról, hogy miféle erővel vannak megátkozva azok a kristályos fényű tornyok. Csupán nagyapámat kísértem el oda, életemben először. Nohát….hogy szavam ne feledjem, mentem utána. Bizton röhögtek az ifjonti héven sokan, kik láttak, de akkor ez engem nem érdekelt. S ahogy az az álomszép nő a városfalak közelébe ért, hát felcsillantak, s…nem is tudom jobban szavakba foglalni… Nem láttam tüzet, mégis oly érzésem támadt, hogy a nimfa ott, az én orrom előtt lobbant el, mint a gyertya lángja… Odarohantam a hűlt helyére, de nyomát sem leltem….csak mintha a föld lett volna kissé perzselve a gyönyörű lábai nyomán. Lerogytam oda és belemarkoltam a homokba. Tán nem ilyen vagyok, hisz’ kölykeim vannak, asszonyom….de akkor ríttam! Nem ’tom meddig tarthatott, arra tértem magamhoz, hogy nagyapám rángatja karom, mondván keljek fel… *A másik csak hallgat, ámde nem úgy ismeri beszélgetőtársát, mint ki efféle históriákat találna ki. A beszélő is magába roskad kissé, érdes tenyerével megdörzsöli őszülő, borostás állát. Az emlékek még mindig elég élénken élnek benne, így ülnek tovább csendesen egy-egy pohárka jóféle száraz, fehér bor mellett.* ”
// A mendemonda alapja: https://newagelanuria.hungarianforum.net/t9-a-varos // | |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2014-01-29, 9:04 am | |
| Új telér
- Hallottad? - Mit? - Mardanban új telért találtunk! - Hehe…hát ez nem újdonság, értjük a kő megmunkálását, sok új telért felfedeztünk már, és fogunk is még. Ebben nincsen semmi új. - Ne nevess! Ebben van. Azt suttogják a bányászok, hogy ilyen tiszta és ilyen gazdag még nem volt, mióta népünknek írott történelme van. - Ne mondd! Akkor ott a helyünk! - Állj-állj…! Dáin király arra int mindenkit, ne híresztelje. Nem akar kapzsi magasnövésűekkel hadakozni. - Megértem én, de mi is törpék vagyunk! Garathra mondom, ez nagyszerű hír!
// A mendemonda hegyi törpék között terjed. Az eredeti utalás itt található: https://newagelanuria.hungarianforum.net/t52p90-mardan-a-torpevaros#18368 //
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2014-06-25, 11:15 am | |
| Az orkok dolgai
Afféle hírek terjednek a Lanur-hegység ork törzseinek körébe, hogy Mordul törzse, amit azóta egy új törzsfőnök vezet, sorra hajtja uralma alá a helyi fehér orkokat. Persze ez csak az egymással folytatott csetepaték között járhat szájról szájra, mert egyébként nem túlzottan barátkoznak egymással a helyiek. Mégis egy-egy haldokló, vagy fogoly szavai cseppenként ültetik a rettegést a szívekbe a hatalmas, fehér ork seregekről, és a titokzatos mágusról, aki a hírhedt Frikk mellett van. Azt mondják, egyetlen pillantása egész törzseket képes eltörölni, s ujjának érintése felgyújt egy harcost. Frikkről, a Rettegettről is terjed, hogy aki nem hódol be neki, azokat a törzseket lemészárolja, még a kölyköket is, csak egy-két tagot hagy élve, hogy vigyék hírét a többi törzsnek. A törzsfőnök híre egyre terjed és egyre inkább nő a hatalma, ahogy az uralma alá hajtott törzsek száma is. Nem lehet pontosan tudni, hány törzs felett parancsol vagy ő, vagy helytartói, csak azt, hogy ezek száma folyamatosan nő és már szürkék is vannak köztük.
// A mendemonda fehér és szürke orkok között terjed. //
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2014-07-10, 11:38 am | |
| Támadás Borsafalva ellen
„- Higgyetek nekem, az igazat mondom! Úgy ürüljön ki a poharam, ha mégis ferdítenék valahol is! Azok biza sárkányok voltak! Én mondom, igazi sárkányok! Nem viccelek! Láttátok a falut ti is! Ott ép ház nem maradt, élő állat sem maradt s ember is csak egy – én! *A katonák összenéznek. Valóban látták a falut, vagyis a falu füstölgő romjait. Amikor megérkeztek, egy élő lelket nem találtak, csak üszkös romokat, elszenesedett gerendákat, s halottakat. Az egész falu elpusztult. Az egyetlen túlélőre, minden bizonnyal a falu részegesére, a kút mélyén találtak rá. Amikor meghallott a lovak patáit, onnan kiáltozott segítségért. Azonban egyre többet hallani erősödő ork seregekről, amik ork szálláshelyeket égetnek fel. A sterni végvár katonái hajlanak arra, hogy a környéken garázdálkodó ork hordáknak esett áldozatul a falu.* - Ácsi, urambátyám! Nem orkok voltak azok? - Nem biza! Valaha én is katona voltam, a valiani harmadik századnál szolgáltam és mondhatom, voltam olyan daliás vitéz, mint ti! Tudom, milyen az orkok ellen harcolni! Ezek a levegőből támadtak, tüzet köptek a házakra, a barmokra, az emberekre! Én harcoltam, vitézül, halált megvető bátorsággal! De nem volt esélyem. *Amikor a részeges lehajtja a fejét, a katonák összenéznek. Még a kútban is találtak a kezében egy butykost, igaz, már egy korty, nem sok, annyi sem volt benne. Fegyvert viszont nem találtak a kezében. Vajon igazat mondhat? Sárkányok már nagyon régóta nem pusztítottak el egyetlen falut sem. Egyszer fordult elő egy fekete sárkány az elmúlt években, de a vizsgálódó mágusok állítása szerint valójában nem fekete volt, s az sem végzett ekkora pusztítást.* - Hogy került a kútba, bátyám? - Hát…a harc hevében…amikor az egyik bestia a tüzet fújta felém, nem volt már hova menekülnöm előle. Minden égett! Csak a kút maradt, oda vetettem magam. - A butykost is ott találta, bátyám? *A kérdező tréfásan oldalba böki társát, az szintén vigyorogva pillant az öregre.* - Ti azt gondoljátok, hogy ez vicces? Mit fogtok tenni, ha nem Borsafalvát, hanem Sternt égetik fel? *Hallgatói elkomorodnak. Az őrszobán, ahol a kihallgatás folyik tanúi voltak már egy sárkánytámadásnak. Nem is olyan régen Sternt próbálták szabotálni néhányan, azok tényleg sárkányok voltak. A vár védői sikerrel elhárították a fenyegetést és a megrongált tornyokat, falakat helyreállították.* - Láttunk már támadó sárkányokat. Megvédtük tőlük a várat, nem okoztak sok kárt. Elmondom én, hol sántít a dolog. Mi azt gondoljuk, hogy valójában orkok pusztították el a falut, s te, eközben hullottál véletlenül, kezedben a butykossal a kútba….de az is lehet, hogy a falusiak dobtak bele, hátha kijózanodsz. Így élhetted túl az orkokat, akik a parasztokat játszi könnyedséggel irtották ki. - Mi??? Én nem voltam részeg! Lennék csak tíz évvel fiatalabb, úgy megleckéztetnélek… *A tiszt int és a katonák kivezetik a magából kikelt öreget. A tiszt a fejét csóválja. Hogyan is hihetnének neki, amikor most is a bor erőteljes cefreszaga lengi körül? Minden esetre az esetet jelenteni kell, s ha a felettesek úgy látják majd jónak, alaposabban kivizsgálják majd…”
// A mendemonda az emberek, első sorban az északi katonák között terjed. //
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2014-08-07, 10:53 am | |
| Különös kószák Gwaith-dúr közelében
„Gwaith-dúrban, a sötét elfek városában az elfek asztalainál, a kocsmákban, azt suttogják, különös dolgok történnek. A hegyekből, a sárkányok területeiből, a sűrű erdőkből egyre többször látni köpenybe burkolt férfiakat, nőket előbukkanni, majd eltűnni Lanuria felé. Nem nagy seregekben, inkább párokban, s legtöbbször egyedül bukkannak fel. Van, hogy a városba is betérnek egy italra, olyankor sötét, hideg tekintettel szemlélődnek egy csendes sarokból, s isszák a megrendelt innivalót. Gwaith-dúr őrzői vajon tétlenek ilyenkor? Állítólag nem bántanak senkit, nem is vegzálnak. A legutóbb, amikor oly látványosan igyekeztek elkapni valakit a városban, a körmükre koppintottak a város urai. Úgy tűnik, be is tartják az utasításokat, oly észrevétlen tevékenykednek, mintha ott sem lennének. S a bizonyíték, hogy mégis jelen vannak, akkor látszik, amikor egy-egy őrjárat mellé a hallgatag elit katonák egy-két tagja is beáll. Gwaith-dúrban béke van, de egyesek aggódnak a fentebb említett elszórt események miatt. ”
// A mendemonda első sorban Gwaith-dúrban, a sötét elfek között fordul elő. //
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2014-09-13, 9:45 pm | |
| Amfion de Sanctis különös halála
„- Szegény Amfiont védték testőrei utolsó szálig, mégis meg kellett halnia. - Igen, hallottam, hogy a de Sanctist megölték. Kinek lehetett útjában? - Én nem tudom… Közelebb hajol társához, mintha tartana attól, hogy avatatlan fülek lesznek tanúi annak, mit mondani kíván. A szavak kiejtése közben még tenyerével is rejti száját. - Emlékezze csak...! Folyton a sötét elfekről beszélt. Hogy Gwaith-dúr ellenünk fordul majd, s akkor jaja lesz nekünk… A másik a homlokára csap, s hangosan kiált fel. - Tényleg! Igazad van…még csoportot is gyűjtött maga köré. Azt akarták, hogy Valian ítélje el azt a sötét várost, hogy zárjuk el a világtól! Hogy ez eddig nem jutott eszembe! A másik riadtan tekintget körbe-körbe. Szája elé emeli ujját, de már késő. - Csssss…bolond! Még a végén úgy végezzük mi is, mint a de Sanctis! Én még élni akarok. Gwaith-dúr keze messze elérhet, ha még vele is tudtak végezni! - Ugyan, ne viccelj már! Mi vagyunk a nép…az egyszerű nép. Minket nem fognak levadászni. A nemeseket fogják. Azokat, akiknek hatalmuk van tenni valamit. - Mondhatsz akármit, én akkor is félek. Azt mondják, egyetlen valaki ölte meg őt. - Lehet, csak felbérelték…noha…náluk ki tudja. - Hát épp ez az… Mély csendbe burkolóznak mindketten. A csapos néha rájuk pillant, miközben a poharakat törölgeti. Neki bizony eszébe sem jutna efféléről beszélni ily nagy társaságban. A fogadó tele van, mindenféle lényekkel, bárki meghallhatja, s ő sem ellensége saját életének.”
// A mendemonda első sorban Valianban, az emberek között fordul elő. https://newagelanuria.hungarianforum.net/t172p60-gwaith-dur-a-sotet-elfek-varosa#16459//
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2014-11-14, 2:49 pm | |
| Avlanioni mendemondák
*Avlanionban hirtelen változások történtek. Egyes grifflovasok beszélik, hogy a teljes állományt riadókészültségbe helyezték, a lovasok nem hagyhatják el bázisukat. Az őrjáratokat megkettőzték, s egyben ki is terjesztették. Végig, a város mellett húzódó jelzőtorony láncot is jobban figyelik, de a sötétebb völgyeket, a hegyeket, s úgy tűnik, az őrjáratok többet járnak nyugat felé, amerre a sárkányok területei terülnek el. A város őrségének megerősítését már Avlanion polgárai is látják. Nem lehet nem észrevenni, ahogy grifflovasok keringenek a magasba, teljes fegyverzetben, a város gyalogos őrsége pedig szintén megkettőzve rója az utcákat. A polgárok pusmogni kezdtek, egyes lovasok pihenőidőben beszélik egymás között, hogy az egészet egy titokzatos üzenet indította el, mely Tarsisból, a Remény templomából érkezett, s a Tanács pecsétje volt rajta. Morses Kalaton, a grifflovasok vezetője kapta. A tartalmával senki nincs tisztában, de beszélnek arról, hogy nem csak Avlanionban, hanem Sternben is megváltozott a katonák viselkedése. Sadir, Stern kapitánya katonákat küldött keletnek, a hegyi törpékhez, s a favágók a környező erdőkben dolgoznak éjt nappallá téve, a kivágott fát pedig egyből a várba viszik.*
// A mendemonda első sorban Avlanionban, az emberek között fordul elő. //
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2015-03-29, 2:46 pm | |
|
Ambaron pusztulása
- Igen, csak az igazat mondom! Ambaront az orkok eltörölték a föld színéről! - Ugyan, ne lódíts! Aranamophe úgysem hagyta volna! - Nem lódítok, én ott voltam…grifflovasok mentettek meg a faluból…én láttam! - Na, ne nevettess, mit kerestek volna épp egy poros, kis faluban az orkok és a grifflovasok?! - Én azt nem tudom, de láttam! Éjjel támadtak, olyan feketék voltak, mint az ég és annyi nyilat lőttek ki a falura, hogy egy perc alatt minden égni kezdett. És volt ott még egy sárkány is…istenuccse, az igazat mondom! Ha nem jönnek a grifflovasok, mind ott veszünk. Így se sokan maradhattunk meg! Azért arra kíváncsi lennék, hogy mi lett azzal a fehér harcossal. Én csak futólag láttam, de úgy aprította az orkokat, mint más a tököt! Még olyan gyors embert nem láttam…lehet, nem is ember volt az…hanem valami más. *Kerekednek ki a mesélő szemei és jót húz a kupa borból. Hallgatósága egymásra néz.* - Haver, te nagyotmondásban legalábbis nagy bajnok vagy….hogy másban is-e…no, az már kérdés… - Pedig így volt. És az a sereg akkora, hogy ha Telar, vagy akár egy másik város ellen vonul, ott sem marad majd kő kövön. Osztán még ott volt az a fekete felleg is, ami a grifflovasokat támadta meg. Ahhoz hasonlót se láttam még, pedig elhihetitek…nem egy griff zuhant le miatta. Néhányan megpróbáltak ellenállni…de hát az orkok mind megölték. Lehet, csak páran maradtunk, akiket a griffesek kimentettek. Amikor leszálltunk, volt, aki azt mondta, látott egy fehér sárkányt is a faluból felszállni, ő csalta el a sárkányt, hogy ne öljön meg minket! - Badarság, lehet, már nem is léteznek sárkányok! Századok óta nem mutatkoztak. - Márpedig ott is volt, egyiket a saját szememmel láttam. *A társaság a kifüggesztett papírra veti tekintetét. Lanuria háborúba hívja harcosait. Valami igazság csak van a mesében, ok nélkül nem toboroznának hadakat.*
// A mendemonda első sorban Telar környékén, az emberek között fordul elő, de gyorsan terjed minden irányba. //
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2015-05-31, 1:14 pm | |
| A főpapnő látogatása a valiani táborban
- Te, hallottál róla, hogy a főpapnő az újoncok között járt? - Ne viccelj, ki se mozdul a Templomból. Ha mégis, akkor is csak a Tanácsházába megy Valianba. - Nem viccelek…a sógorom monda. Ő is ott volt, látta. - Beállt katonának? Komolyan? - Nem, csak élelmet vitt a hadseregnek. Tudod, zöldséget termeszt. Mindig neki vannak a legkorábban, és több szekérrel vitt nekik. - És látta Onoriát? - Látta, bizony. Fehér ruhában volt, kiszállt a hintóból, úgy szemlélte meg a tiszteletére felsorakoztatott hadsereget. A haja kontyba volt tűzve, azt mondják, fehér köpeny is volt rajta és szinte úgy világított, mintha az istenek áldása kísérné minden lépését. - Hát ránk fér az istenek áldása…a háború a nyakunkon. Azért furcsa ez a főpapnő. Azt beszélik, ő már ott volt akkor is, amikor megnyertük a háborút. Ember nem él ennyi ideig. - Talán valamelyik isten kegyeltje, az adományozott neki ennyi időt… - Talán. De én azért örülök, hogy a mi oldalunkon áll. - Én is. Az egész hadsereg, minden katona, tisztelete jeléül meghajtotta előtte a fejét. A sógorom rá sem mert nézni, amikor elhaladt a közelében. - No, azt én is megnéztem volna…
// A mendemonda első sorban Valian környékén, az emberek között fordul elő. //
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2015-08-06, 8:04 pm | |
| Mardan
„- Hallottad, mi történt a törpékkel? - Nem…Miért, mi lett velük? - Hatalmas ork hadsereg támadt rájuk! Olyan nagy, amilyet még nem láttak Lanuriában. Talán csak az elfek…. Mesélik, hogy még varázslójuk is volt. - Na, ez már tényleg túlzás. Gondolom, egy sárkány vezette őket! - Ne nevess! Erről nem hallottam, de Mardan nagy részét a földdel tették egyenlővé. - Pedig megfogadtam, hogy egyszer elmegyek és megnézem magamnak azt a híres földalatti várost…. - Hegy alatti az, pajtás! - Mindegy az! *Legyint.* - Ez már a második ork sereg. Az első is még mindig a Birodalom területén van! Ki tudja, merre fosztogatnak éppen! Hol van ilyenkor Onoria! - A főpapnő ravasz. Emlékezz csak, hogy szólnak a mesék! Addig szervezkedett, hogy a Hasadéknál megvertük a sárkányokat! Egyébként is! Nem is kellett oda az emberek serege. Mentek az északi elfek és a lápi törpék is. Összefogott a környék az orkok ellen. Ki is takarodtak onnan! A szomszéd Knot mesélte. Neki meg a nagynénje mondta, akinek az öccse szokott járni arrafelé. Biztos, hogy igaz!”
// A mendemonda első sorban Mardantól délre, az emberek között fordul elő. //
| |
| | | Regélő
Hozzászólások száma : 335
Character sheet Nép:
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye 2015-10-09, 2:12 pm | |
| Avlanion pusztulása után
Avlanion menekültjei sebesen vitték a hírt. Lanuria-szerte terjed, hogyan pusztult el a Birodalom egyik leggazdagabb városa, az, amelyre sokan úgy tekintettek, mint Lanuria haderejének jelképére. Megrázta az embereket, s a szavak, amelyekkel a menekültek, akik Középvidék városait elárasztották, a támadókat jellemezték, talán félelmetesebbnek is mutatták be a levegőben lebegő óriási erődöt, a szárnyas, sárkányszerű lényeket, akik fegyvert forgatnak, páncélban harcolnak, valamint a sötét elfeket, mágusokat, akik akkora pusztítást vittek végbe a város egyes pontjain. A háború szele – a menekültek szavai – egyre rosszabb híreket hordott szét a Birodalomban. A rettegés pedig már nem csak a fogadókban és a városokban nőtt, már beszivárgott a falvak egyszerű népe közé, a földművesek is orkokról, sárkányfattyakról, sötét hadseregekről suttognak, akiket még a híres grifflovasok sem tudtak megállítani. „Baj lesz!” Suttogják a károgók. „Már nagy a baj!” Kontráznak rá azok, akik jobban félnek, vagy még inkább, akik ott jártak valamelyik csata helyszínén és túl is élték azt. Az öregek ingatják fejüket, a katonák kezei a fegyverek markolatán nyugszik, mind arra várnak, mikor vezényli a Tanács, vagy valamelyik parancsnok az ellenség elé őket.
// A mendemonda Lanuria teljes területén előfordul. //
| |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Mendemondák gyűjteménye | |
| |
| | | | Mendemondák gyűjteménye | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|